Ha még nem láttad volna

2011. október 22., szombat

Fábry szerint győztek a fasisztázó szaralakok! :(

Fábry Sándor szerint Dörner György kinevezésének visszavonása már eldöntött dolog, a fröcsögő idegenszívűek nyílt kapukat döntögetnek. Elképesztő vereség lenne, ha igazat szólna. Elfogadhatatlan, hogy miközben a deviáns Alföldi a helyén maradhat, aközben a zsidó körök sikerrel akadályozzák meg, hogy a máig fájóan homogén budapesti színházi világ egy úgy, nemzeti színfolttal gyarapodjon.

Ha ugyanis van egy ládám sok kék, valamint egy rózsaszín labdával (ez utóbbi a Nemzeti Színház), majd az egyik kéket kicserélem benne zöldre, akkor teljesen egyértelmű, hogy egyel több színű labdám lett, nem pedig egyel kevesebb színű. Ez olyan világos, hogy óvodás kisgyerekeknél alapvető kérdés iskolaérettségi teszten, egyes szélőliberális, mániákus fasisztázók viszont láthatóan nem állnak az értelmi képességek ezen szintjén.


Viszont jól látni, hogy a valódi antifasiszta szellem is képviseltette magát a mai rendezvényen. :D


By SoDI

348 megjegyzés:

  1. Nem kurva mindegy neked? Életedben nem voltál még színházban.

    VálaszTörlés
  2. Én azt olvastam a zsindexen,hogy ez vicc volt és ki is fütyülték érte Fábryt!

    VálaszTörlés
  3. "Felszólalt Fábry Sándor is, aki viccekbe ágyazva arra utalt, hogy a pályázatot visszavonhatják. De mint kiderült, ez csak vicc volt."

    http://index.hu/kultur/2011/10/22/ezren_tuntetnek_dorner_kinevezese_ellen/

    Mi utal arra, hogy ez csak vicc volt?
    Nem értem.

    VálaszTörlés
  4. csikkszedő varga (aka szőkenáci) a buzigyáron okoskodott sokáig, átlagos buzigyári droid )aka szánalmas szar) volt. ártány többször kitiltotta, be is ment balhézni miatta a pólóboltba, aztán rányomták a silent gombot, és onnantól nem lehetett látni, hogy mit ír. türelmetlen renegát volt a nickje, és talán a 8. verziógi jutott a sorozatos újraregelések során.

    aztán egyszer csak megjelent sneci blogján, és mivel ott nem volt lenémítva, ott bontakoztatta ki tehetségét. elmesélte, hogyan küzdött meg a cigányokkal, de sajnos elvették a lakását. aztán pattogott, amikor az ultragáz zenét játszó zörejtársulata (aka sturmast) nőtagjait kezdték emlegetni a trollok, különösképpen a nőjét, aki jóval idősebb volt nála, talán még gyereke is volt.

    emlékezetes története, hogy az egyik szintén emblematikus buzigyári figurát, numbert személyesen számonkérte, amiért az fotelforardalmárnak minősítette a b.gyáron egy kommentben.

    bővebb információ a leprafos (L) sturmast nicknevű snecológus kollégától.

    VálaszTörlés
  5. Régvolt, most következzék ERRŐL 1 althíros link... :]

    "Ha nem birtokolják az egészet, ha nem totális az uralmuk, hamar fény derülhet arra, hogy a részbirtoklás micsoda ócskaságokat, giccset, blöffművészetet takar. Ezért kell nekik a Nemzeti Színház is."

    VálaszTörlés
  6. hihihihiiiii

    Láthatóan nem tetszik cionéknak az a szó, hogy ZSICI. :DDD

    http://www.youtube.com/watch?v=KF6trZu3IZg

    Most, hogy ezt tudjuk, ideje minél többet használni :DDDDD

    VálaszTörlés
  7. gyökér ez gyenge...népmesékkel nem foglalkozok...

    VálaszTörlés
  8. Már megint lemaradok mindenről. :(

    Mi a pudvás f@sz lett az előző posttal?

    VálaszTörlés
  9. direkt Am sztem jó volt az alle gegen alle blog is. :)

    "emlegetni" = vki beírt vmi disznó ízléstelen trágárságot, mire páran azon örömködtek

    Ez nem becsületsértés, hm??? 1értelműen beazonosít6ó...

    Ienkor bukik ki a szadieszizmus a zöldpártból, ami belül vörös, mint a görög dinnye direktkülönírva.

    VálaszTörlés
  10. "a máig fájóan homogén budapesti színházi világ"

    sneci, honnan értesültél arról, hogy fájóan homogén a pesti színházi világ? olvastad a kurucon? mikor is voltál utoljára színházban? még a gimiben, amikor kötelezően el kellett menni egyszer a rómeó és júliára?

    VálaszTörlés
  11. És mi az a zacskózörgős-téma? (ezt sose tudtam)

    Meg mi lett a kéróval+kocsival? (jópár hónapot kihagytam az itteni élményekből :))

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm, Törzsgyökeres!

    Még arra lennék kíváncsi, hogy a csikkszedő jelző honnan jön?

    VálaszTörlés
  13. ha valóban visszamondják akkor ez gáz lesz,de semmi csodálkoznivaló nem lesz benne!

    Azért az idegenszívű lobbi jelenleg is nagyon erős,pláne "kulturális "szinten!

    VálaszTörlés
  14. "Láthatóan nem tetszik cionéknak az a szó, hogy ZSICI. :DDD

    Most, hogy ezt tudjuk, ideje minél többet használni"

    na, gyorsan meg is cáfoltad a jellemfejlődésről szóló hazugságodat. imádom amikor saját magad szálíltod a kötelet az akasztásodhoz.

    megmondtam, hogy a tegnapi féregből nem lesz mára pillangó. te továbbra is féreg maradtál.

    VálaszTörlés
  15. "a csikkszedő jelző honnan jön"

    kiderült, hogy varga így jut dohányáruhoz a szűkös időkben.

    VálaszTörlés
  16. Onnan,hogy nem voltam hajlandó egy pénzbírságot kifizetni és inkább elmentem volna közmunkára,de azóta se történt semmi ezügyben...szóval ez is csak egy idegenszívű ferdítés..

    VálaszTörlés
  17. Sodi, ha először lemész Keszthelyre interjút készíteni az abortuszokat végző jobbikos nőgyógyászhoz, amint azt másfél éve ígérted, utána megkapod a címüket.

    VálaszTörlés
  18. :) Jó, csak vicceltem.

    Abban viszont TÉNYLEG segíthetnétek nekem, zsidók, hogy hol és mikor találom meg személyesen ezeket a színészeket, akik itt megnyilatkoznak ezeken a tiltakozó videókon?

    Szeretnék odamenni hozzájuk kamerával, és minél többnek személyesen feltenni ezt a "ha az egyik kék labdát kicserélem zöldre, akkor több színű labdám lett, vagy kevesebb" kérdést. :)

    VálaszTörlés
  19. mint a többi amit halottál,de igazából lekakilom mit hallottál kutya!

    VálaszTörlés
  20. "És mi az a zacskózörgős-téma? (ezt sose tudtam)"

    ártány lefejeli snecit, közben zacskózörgés, abban volt a kamera:

    http://www.youtube.com/watch?v=N6uYWRn9ibE


    "Meg mi lett a kéróval+kocsival? (jópár hónapot kihagytam az itteni élményekből :))"

    mindkettő eladva anyagi okok miatt. sneci anyjának hosszabb ideig nem volt munkája, és nem tudták finanszírozni a gazdaságilag életképtelen sneci életvitelét, lakhatását.

    VálaszTörlés
  21. Neonzöld, sötétkék kör alakú logikai lapok, a zöldeknek kék luk van a közepén, a kékeknek pedig zöld.

    VálaszTörlés
  22. "ha először lemész Keszthelyre interjút készíteni az abortuszokat végző jobbikos nőgyógyászhoz"

    Az nem érdekel. EZEK a színészek érdekelnek.
    Kell ehhez persze kellék is. Kinézek a kínai piacra, mert sokkal mókásabb, ha tényleg mutatom is neki, hogy itt a doboz, és "látja, kedves művész úr, az egyik kék golyót most szépen kicserélem zöööldreeeeee". :D

    VálaszTörlés
  23. "hol és mikor találom meg személyesen ezeket a színészeket, akik itt megnyilatkoznak ezeken a tiltakozó videókon"

    sneci, a posztból kiderül, hogy te igen jól ismered a pesti színházi világot, kérdezz meg valakit a legközelebbi előadáson, hiszen jövő héten kétszer is mész színházba. vagy mégsem?

    VálaszTörlés
  24. Mondjuk ez alapján el lehet kapni őket előadás előtt vagy után a kék golyós dobozzal. :D

    http://port.hu/pls/th/theatre.index2

    Vagy legyen kocka. Kisautó. Törpe. Vagy valami. Még kitalálom. :D "Az egyik kék kisautót kicserélem zöld kisautóra. Több színű kisautóm lett-e ettől, vagy kevesebb?" :)

    VálaszTörlés
  25. Színházban nem le7, előadás után nem arra mennek ki épületből, mint a tömeg, ha kimennek 1ált. Győr, Tbánya legalábbis ígyvan. Fészbúkon vannak.

    VálaszTörlés
  26. Az nem érdekel. EZEK a színészek érdekelnek.
    Kell ehhez persze kellék is. Kinézek a kínai piacra, mert sokkal mókásabb, ha tényleg mutatom is neki, hogy itt a doboz, és "látja, kedves művész úr, az egyik kék golyót most szépen kicserélem zöööldreeeeee". :D

    hagyjad csöves, ez halva született ötlet...

    VálaszTörlés
  27. Na igen, ez a nehézség.
    Hogy egy dolog, mikor játszik, de hogy hol megy be, hol jön ki, és mikor. Órákig szobrozni. Szóval ötletnek remek, de a kivitelezés nehéz. :)

    VálaszTörlés
  28. Máshogy megfogalmazva: Mivel Sodi elbukta a hárommilliós örökségét, ezért nem volt semmi tartaléka. Így a legnagyobb ingatlanpiaci pangás kellős közepén kellett eladni a lakását, újabb milliós bukást elkönyvelve.

    Ráadásul hiába volt papíron - állítólag - 75%-ban övé a lakás, a vételárból egy fillért sem látott.

    VálaszTörlés
  29. "hagyjad csöves, ez halva született ötlet..."

    Nem, mert szerintem az egész ügy ezzel az egyetlen kérdéssel összefoglalható. :)

    VálaszTörlés
  30. "Még kitalálom"

    ne pörögjél púpos, úgysem lesz belőle semmi, mint a legtöbb elképzelésedből.

    emlékszel még, amikor azon pörögtél percenként 3 kommentet írva, hogy a szigeten ki-be fogsz járkálni a tüntetés és a rendezvény között, és majd mindenkit beperelsz? de még sorolhatnék 80 másik dolgot.

    megint elkapott a mániás szakasz a mai súlyos, poszteltávolítással járó incidens után.

    VálaszTörlés
  31. Az igenis idegenszívű mecénásaikat kéne el+kapni, uanis ŐK rángatják dróton a színészeket, ők küldték ki az utcára, és a netre politizálni a "bandát", akik 1ébként me7nének munkaügyibe reggelni, mer máshoz naon nem mind ért...

    VálaszTörlés
  32. "látja, kedves művész úr, az egyik kék golyót most szépen kicserélem zöööldreeeeee". :D

    Persze, most az égésed után kétségbeesetten kapálózol, mint a felfordult büdösbogár, kitalálsz mindenféléket, hogy tereld a témát, de te is jól tudod, mi meg még jobban, hogy lusta és gyáva lennél ahhoz, hogy bármelyik színésszel is interjút készíts, ha egyáltalán szóba állnának egy ilyen koszos, csöves, hebegő droiddal.

    Menj már a francba a hülyeségeiddel, tudod kit etess.

    VálaszTörlés
  33. Mondjatok nekem sajtóeseményeket, ahol el tudom kapni bármelyiket. :)

    Mert színházaknál tényleg jó eséllyel várnék a semmire több órát. Ezt a kék golyós kérdést tényleg fel kell tenni minél többnek.

    VálaszTörlés
  34. Nem koszos, elegánsan öltözik HA VAN HOVÁ és rendesen tud beszélni,,,,

    VálaszTörlés
  35. Ja, és le7 úgy távoznak, mint anno a Beatles... mondjuk őket agyon is taposták volna a rajongók, míg 1 Eszenyit max feltartanak páran autogrammért... :D

    VálaszTörlés
  36. "Az igenis idegenszívű mecénásaikat kéne el+kapni, uanis ŐK rángatják dróton a színészeket"

    Te, a nyálas, gügyögő idióta, meg a helyesen írni sem képes unokatesód mit tudtok a színházi világról? Mikor voltatok utoljára színházban? Vagy csak úgy álmodtátok, hogy "idegenszívű" meg "nemzetellenes" színdarabokat játszanak?

    Sorolnátok pár példát az "idegenszívű" előadásokra mondjuk az Új Színház utolsó egy évéből? Indoklással.

    Na gyerünk, szívd le az infót az asztráltérből, te ezobuzi.

    VálaszTörlés
  37. Lassan tényleg kéne írni egy Sodipédiát, amiben a Sodiverzum összes karakterérôl beszerezhetô a szükséges lexikális tudás.

    VálaszTörlés
  38. Amúgy Sodi én nem akarlak baszogatni, de tényleg annyira elképesztő jószág vagy...

    Néha azt gondolom, hogy nem is létezel, hanem ez valami kísérlet, egy köteg algoritmus szórakozik itt velünk (SnecBot), a TCP/IP protokollhalmazon keresztül... :)))

    Kurvára nem értem, minek neked ez a blog, ahol az olvasók;
    -95%-a röhög rajtad, hülyének néz, szívat
    -5%-a pedig netes félnótásokból tevődik össze, akik mindenhol ott vannak, minden balfasz ügyük-konfliktusuk van, és emberi valójukban tiszta roncsok, zűrös csődtömegek. Mivel ezeket bevonzottad, így tutira rossz úton jársz!!!!!!!

    Naponta hány órát töltesz itt teljesen értelmetlenül? 4-5?

    Kiteregetted az életed legapróbb részleteit, majd vadidegen embereknek magyarázkodsz róla.

    Közben elbasztál 4 diplomát, pedig megvolt a lehetőséged. A tudás az egy dolog, de a papír is kell, mivel mindenhol kérik. Az intelligens ember pedig alkalmazkodik a külvilághoz, a saját jól felfogott érdekében!

    Most "elvagy" papír nélkül, de mi lesz később (főleg a mai, bizonytalan világban)?

    És nézd meg, a másik "drogos csaj" arról "énekel" a videón, hogy szart sem ér a diplomája. Gondolom valami bölcsész, vagy humán szervező, vagy hasonló faszság, így persze, hogy szart se ér.

    De annak a félnótásnak legalább van diplomája! :(
    Neked meg van piacképes tudásod, papír nélkül.
    Ennyi évet, pénzt, tanulást beleöltél, és lazán odébbállsz? Hülye vagy?!

    Emeld a segged, és fejezd be a tanulmányaid, legalább annyit, amit még van lehetőséged!

    (láttam, ezt már ötszázan írták neked, persze semmit sem ért)

    VálaszTörlés
  39. "Mondjatok nekem sajtóeseményeket, ahol el tudom kapni bármelyiket. :)"

    Például itt volt ez a mai esemény, elkaphattad volna bármelyiket. De te erről is a hírekből értesültél, mert a jobbikos sajttájokon kívül másról nem tájékozódsz, és nem is vagy hajlandó elmenni.

    Utólag már mit erőlködsz, Púp? Előbb csináld meg Pumuklit, vagy verd ki, attól lenyugszol.

    VálaszTörlés
  40. "Szeretnék odamenni hozzájuk kamerával, és minél többnek személyesen feltenni ezt a "ha az egyik kék labdát kicserélem zöldre, akkor több színű labdám lett, vagy kevesebb" kérdést. "

    Simán hülyének fognak nézni, és kiröhögnek. De amúgy is gyáva vagy, hogy odamenj hozzájuk.

    VálaszTörlés
  41. Én járok, má mondtamis, te maflák. ;)

    Csak nem pöstre.

    A MECÉNÁS azaz a kultURHális élet finanszírozója 6ározza +, miért m1 MONDJUK tipikus plédával éélve a Wass Albertes téma heiett vmi oan, hogy meztelen emberek rohangálnak a színpadon tojással dobálózva, macskazenére, kenyerekkel a fejükön ez am vmi getting horny nevű förtelemben volt, ne kérdezd hol láttam... :ß

    VálaszTörlés
  42. Sneci jelöld csak be őket facebookon és ott csinálj videos riportot! Nem kerülne semmibe és hamarabb vehetnéd meg magadnak a repcsit is!

    VálaszTörlés
  43. És ha azt mondják, hogy több színű labdás lett, akkor mi van?

    VálaszTörlés
  44. törzsgyökeres teheráni rádió a budakeszii szilikonvölgyből

    ÉS
    sodilegnagyobbrajongoja


    Köszi az infókat! Ez nem Barátok közt, itt nem lehet hónapokat kihagyni! :)

    VálaszTörlés
  45. "Neked meg van piacképes tudásod, papír nélkül."

    Piacképes, HÁHÁHÁ

    Sodi jelenleg egy digitális segédmunkás, akinek centire megmondják, mit programozzon le, ô meg összegányolja. Mindezt éhbérért, 24 órás ügyelettel. És teljesen rezisztens mindenféle tanácsra vagy segítségre, hogy ne legyen ekkora lúzer.

    VálaszTörlés
  46. "És ha azt mondják, hogy több színű labdás lett, akkor mi van?"

    Akkor beismerik, hogy a sokszínű és szabad kulturális élet ellenségei.

    VálaszTörlés
  47. Sodi
    "Mondjatok nekem sajtóeseményeket, ahol el tudom kapni bármelyiket. :)"

    Holnap lesz az össznépi jajgatás! Ott megtalálod őket, valamilyen állapotban.

    A szőke drogos csajt kamerázzad, egy normális strip-et nyomjon!
    Vigyél korbácsot is! :)

    VálaszTörlés
  48. És igen, azt én senem értem, miért fáj nekik, hogy IEN SZÍNHÁZ IS van, mint pl ameik kimondottan nemzeti érzelműeknek szóló előadásokat készít, ad elő, stb.

    Gyűlölik ezek Balázs Péter színházátz is, köpködtek rá is, mikor kinevezték. A bosszú - népe.

    VálaszTörlés
  49. "Ennyi évet, pénzt, tanulást beleöltél, és lazán odébbállsz? Hülye vagy?!"

    Nem érzem, hogy előrébb lennék papírral a zsebemben. Az egyetem előtt azzal a gondolattal iratkoztam be, hogy olyan munkát akarok utána, amilyen munkát most végzek.

    "Sodi jelenleg egy digitális segédmunkás, akinek centire megmondják, mit programozzon le"

    Nem centire. Konkrét példa: "ne csak egyesével lehessen képeket feltölteni, hanem egyszerre többet is". Na most hogy ez technikailag miként oldom meg (3-4 különböző megoldás is van), rám van bízva.

    Vagy: a statisztikai oldalon ha rákattintok az összegre, kis buborékban jelenjen meg, hogy pontosan milyen tételekből áll az összeg. Konkrét kivitelezés szintén rám van bízva.

    Egyébiránt minden programozó - aki éppen nem a saját megoldásán dolgozik - azt programozza le, amit kérnek tőle. Ettől programozó. Nem is értem, mi a francról beszélünk. :D

    VálaszTörlés
  50. "Akkor beismerik, hogy a sokszínű és szabad kulturális élet ellenségei. "

    Csak te látsz ilyen fasz összefüggést két gumilabda színe meg az elmebeteg nácik nyomulása között.

    VálaszTörlés
  51. Ezt a gondolatot tényleg nem értem.
    Programozóként, szoftverfejlesztőként mi másból kéne álljon a munkám? Vannak feladatok, amiket meg kell oldani. Pont. És minden napra jut X db ilyen kérés.

    VálaszTörlés
  52. Elmebeteg cionisták nyomulását megállító normális, jzan gondolkodású emberek. Avagy ha 5000 éve az egész világ szembejön veled, és még üldöznek is midnenhol, akkor le7, hogy mégiscsak te vagy az elmebeteg... xD

    VálaszTörlés
  53. Inkasszómanó:
    de legalább a terület jó, tudna kapaszkodni fölfelé...

    Sodi, mindenképp el kéne hoznod a diplomá(ka)t, és belehúznod, hogy lerúgjad a válladról a tartozásokat.

    Be kell látnod, hogy ezek a te IGAZI megoldandó problémáid, és csak akkor leszel szabad ember, ha ezeket legyőzöd!

    De te csak blogolsz, meg a hülye tyúkperekkel vacakolsz, ami értelmetlen, fölösleges. Csak arra jó, hogy lefoglald, kábítsd magad!

    VálaszTörlés
  54. "az elmebeteg nácik nyomulása között"

    Azt a kérdést, hogy mennyire jobboldaliak, nem érintem. Csak azt mondom, hogy eddig még nem volt ilyen színház, most meg lesz, ezzel tehát színesebb és változatosabb lesz a főváros kulturális élete, aki pedig ez ellen tiltakozik, az diktatúrát akar, és a kulturális szabadság ellensége.

    VálaszTörlés
  55. Aha, ha magyar nemzeti sorskérdéseket tárgyaló színházat akarnak az emberek, akkor nácik. Mindezt az adóforintjainkból, miközben még így is főként a libsi szarokra megy el az állami kulturális támogatás.

    Stílus félretéve, és neked a kurva anyádat "sodilegnagyobbrajongoja" !!!!!! Idegenszívű köcsög.

    VálaszTörlés
  56. "Sodi, mindenképp el kéne hoznod a diplomá(ka)t, és belehúznod, hogy lerúgjad a válladról a tartozásokat."

    A belehúzással egyetértek, a diplomával nem.
    Egyszerűen papírral nem lennék előrébb, mint most. Semmivel. Épp ezért nem kell a papír. Azzal, hogy nem kéne lustának lennem, nem vitatkozom. :D

    VálaszTörlés
  57. Sneci, nem értem, hogy miért örömködsz ennyire. Hazafias üzenetű darabokat eddig is lehetett látni a színházakban, de eddig sem nézted meg őket. És ezek után sem fogsz elmenni az Új Színházba. Akkor meg mit görcsölsz otthon a foteledben?

    VálaszTörlés
  58. Hail Eperjes Károly!(még ha zsideszes is...)

    most pedig megyek művelődni a Duna 2-re,ti műveletlen anarchoproletárlibsibibsibolsevikbünözők!

    VálaszTörlés
  59. Nem mellesleg kontraproduktív is az állandó nácizás, mert ha úgyis lenáciznak már a puszta GOJságomért, nem hogy a magyarságomért, akkor akár már miért is ne válnék azzá ennek hatására, hiszen ezek az erők úgyis a létemre, és az egész fajtámra törnek. Kövesd el, amivel makacsul megvádolnak, úgyis már a vád szerint ítélnek meg eleve.

    VálaszTörlés
  60. Danyiil: A lehetőség a lényeg, nem a kihasználása. :)

    VálaszTörlés
  61. sneci, szerintem ha analógiát keresünk, akkor rád nem egy villamos rendszer megtervezését és kivitelezését bízzzák, hanem azt bízzák rád, hogy utasításra a nappaliban fényerős szabályzós kapcsolót tegyél be, és szereld be működőképes állapotúra, mert szólt az ügyfél, hogy a nappaliba ilyen kapcsolót akar.

    egy kisinas vagy, minimális döntési kompetenciával.

    VálaszTörlés
  62. JÉZUSOM, EZT A POFÁT!!!

    http://galeria.index.hu/kult/2011/10/22/tuntetes_az_uj_szinhaznal_dorner_gyorgy_kinevezese_ellen/2433400_6ab64879692348fc8840c2d6a00f1649_xl.jpg

    Illusztráció lehetne a szótárban a "fiatal zsidó" kifejezés mellett. :D

    VálaszTörlés
  63. "Tekintsünk most el attól, hogy Dörner és Csurka tulajdonképpen szegről-végről fideszesek, egyébként egyik se hinném, hogy rossz ember volna (a vén Raszkolnyikov volt az egyetlen ez országban, aki kiállt a nyilvánosság elé, és azt mondta, igen, besúgó voltam). Mit is látunk most az ismert arcok, vagy inkább seggek úgymond "nyílt levelének" tanúságaként? Nem mást, hogy "ezek" egyrészt nagyon szervezettek, másrészt soha nem adják fel. Harmadrészt pedig - és ez a legfontosabb - ezekkel nem lehet tárgyalni, ezekkel nem lehet megalkudni, ezek csak a feltétel nélküli kapitulációt fogadják el. Mi ennek a két embernek a kinevezése a magyra kultúrális életben, ha van ilyen egyátalán? Bolhafing. Nem több. Mi rá a válasz? Hisztéria. Idehaza már megvoltak a kötelező rettegőkörök, rabbiéktól-értelmiségiéktő​l, most jönnek majd "az elítélő külföldi reakciók". Pedig mi történt? Semmi. Ezek egyetlen hadállást nem adnak fel, egy szemernyi pozícióvesztés is tűrhetetlen számukra, ezeknek -valóban! - még a fidesz is "szélsőség", ha egy kicsi nemzeti, magyar érzelmű hang megszólalna valahol, azonnal igyekeznek ledorongolni."

    VálaszTörlés
  64. "egy kisinas vagy, minimális döntési kompetenciával."

    A szoftverfejlesztés abból áll, hogy a megrendelő igényeit megvalósítod. Ez egy ilyen szakma. :)

    VálaszTörlés
  65. Azt sem értem, hogy miért csak Wass Albert állandó busongása számít "hazafiasnak" a szélsőjobbos bunkók szemében. Mi lehet szebb és "magyarabb" például Az ember tragédiájának nyelvezeténél? Persze hiába mondom, Snecinél ki van zárva, hogy kinyisson egy könyvet, helyette megy inkább a Naruto...

    VálaszTörlés
  66. Avagy ha élsz, veszel levegőt, és nem őközülük való vagy, akkor te ellenség vagy. Úgy tudsz nekik csak megfelelni, ha megdöglesz. :ß

    VálaszTörlés
  67. JÉZUSOM, EZT A POFÁT!!!

    http://static.168ora.hu/db/01/FD/1002-d000021FD601c428404ed.jpg

    Illusztráció lehetne a szótárban az "ármányos zsidó" kifejezés mellett. :D

    VálaszTörlés
  68. "Egyébiránt minden programozó - aki éppen nem a saját megoldásán dolgozik - azt programozza le, amit kérnek tőle. Ettől programozó."

    Kurvára nem. Bár rád soha a büdös életben nem bíznák egy szoftverachitektúra megtervezését, honnan is tudnád. Fogtál már életedben UML könyvet a kezedben?

    VálaszTörlés
  69. TIPIKUS plédát akartam mondani, am ismerek pl Sinka István "ból" készített előadást láttam, igaz felvételen - S.I. még ráadásul baloldali is volt, csak épp nemzeti érzelmű.

    VálaszTörlés
  70. Jól látom, hogy Sodi már megint mások kinézetén röhög? Pont Sodi?

    VálaszTörlés
  71. "Danyiil: A lehetőség a lényeg, nem a kihasználása. :)"

    Schlingloff meg Tracy a hajukat tépnék egy ilyen mondat hallatán. De végül is az egész életed erről szól, a lehetőségek kihagyásáról.

    VálaszTörlés
  72. "Fogtál már életedben UML könyvet a kezedben?"

    Corvinuson kötelező volt. Vizsgáztam is.

    'Ettől programozó." Kurvára nem. - rád soha a büdös életben nem bíznák egy szoftverachitektúra megtervezését'

    Nem értem, amit mondasz. Egy szoftverarchitektúrának nem konkrét, előre meghatározott igényeknek kell megfelelnie? DEHOGYNEM. Erről ennyit. :)

    VálaszTörlés
  73. "Köszi az infókat! Ez nem Barátok közt, itt nem lehet hónapokat kihagyni!"

    ha hónapokat, esetleg éveket hagysz ki a snecológiában, akkor annyit érzékelhetsz, hogy snecinek volt egy zöldövezeti lakása, 3 milliója bankszámlán, egy jó állapotú használt kocsija, és nagyon jó esélye arra, hogy több egyetemi-főiskolai diplomája is legyen.

    és mi a jelen?

    a 3 millió elúszott (visszaszerzését még sneci is bizonytalanra veszi, el sem indította a végrehajtást 2 éve), a lakását el kellett adni, de a lakásért kapott pénz fölött az anyja, az anyjánál lakik, a kocsit szintén eladták, helyette nem telik másikra, és a 8 éves felsőfokú tanulmányokat követően sneci fillérekért küszködve a totális csóróság állapotába jutott.

    leegyszerűsítve tehát az a történet lényege.

    VálaszTörlés
  74. Egy informatikus

    1) saját megoldásán dolgozik
    2) más megoldásán dolgozik
    3) más megoldását üzemelteti

    Ez a három lehetőség van.
    Nekem a 3-as ponttól feláll a hátamon a szőr, mert az nem kreatív alkotói folyamat, és éppen az 2-es pontot csinálom, hogy legyen pénzem az 1-es pontra.

    Az, hogy a 2-es és 3-as pont vesztes csapdahelyzet, elismerem. Mindenki lúzer helyzetben van, aki nem saját megoldáson dolgozik. Ezzel én tökéletesen egyetértek.

    VálaszTörlés
  75. "fillérekért küszködve"

    Ez egyszerűen nem igaz. Mindenki odaadja azt az árat, amit kérek. Senki sem vitatkozik.

    VálaszTörlés
  76. jav:
    fölött az anyja rendelkezik
    8 éves, diplomaszerzés nélküli felsőfokú tanulmányokat követően

    VálaszTörlés
  77. Elfogyott a pénz a tandíjra, mert jött a válság.
    Ezt már ezerszer kitárgyaltuk.

    VálaszTörlés
  78. Sodi (21:00-ás komment), az 1 dolog, de még tetejébe ffi létére ki van RÚZSOZVA vagy akko hanem hogyfenében ien vastagszájú???? =D

    VálaszTörlés
  79. "hogy legyen pénzem az 1-es pontra."

    Miféle pénz kell a saját megoldásodhoz egy domain regisztrációján kívül? Csak dolgozni kellene rajta, de ahhoz meg lusta vagy.

    VálaszTörlés
  80. Elég sokan nem diplomások, mégse totálisan csórók, így nem reménytelen Sodi heiizete sem, más részt most is keres eleget, hogy nem többet? Mindig van töb ba többnél, nem értem a felvetést... :3

    VálaszTörlés
  81. "Ezt már ezerszer kitárgyaltuk. "

    = ezt a hazugságot már ezerszer leírtad.

    A közgázon állítólag csak egy nyelvvizsgára van szükséged, ahhoz semmi tandíj nem kell. Ha meg behajtanád a 3 milliót, akkor lenne tandíjra is pénzed.

    VálaszTörlés
  82. "Ez egyszerűen nem igaz. Mindenki odaadja azt az árat, amit kérek. Senki sem vitatkozik."

    sneci, hasonlítsd már össze, hogy mennyit keresnek az informatikusok a diplomaszerzést követő 2. évben, és mennyit keresel te. a normális versenytársaidhoz képest te fillérekért dolgozol. még nem is hallottam olyat, hogy egy dolgozó informatikusnak ne legyen 5 ezer forint a zsebében bármikor.

    minden informatikusként dolgozó volt évfolyamtársad röhögne rajtad, ha tudnák, hogy hol tartasz anyagilag, havi jövedelem szempontjából.

    VálaszTörlés
  83. sneci, ahhoz, hogy érzékeld milyen kevés pénzt vagy képes összehozni, látnod kellene, hogy mi normális, hétköznapi emberek milyen kiadásokat fedezünk, amiket te nem.

    egyszer ki kellene próbálnod, hogy bérelsz a saját pénzedből egy lakást, és minden kiadásodat fedezed egy évig anyu segítsége nélkül. akkor látnád, hogy mire elég a te pár filléred.

    VálaszTörlés
  84. "sneci, hasonlítsd már össze, hogy mennyit keresnek az informatikusok a diplomaszerzést követő 2. évben"

    Nem dolgozom napi átlag 4 óránál többet, és azt is töredezve. Ez nagyon nagy hiba. Aláírom. Így igaz.

    "minden informatikusként dolgozó volt évfolyamtársad röhögne rajtad, ha tudnák, hogy hol tartasz anyagilag, havi jövedelem szempontjából."

    Én meg akkor röhögnék, hogy ha meghallanám, hogy a reggeli készülődést és oda-vissza utazást is BELESZÁMÍTVA mennyi időt töltenek hozzám képest munkával. Az eddigi időszak alapján akár a háromszorosát.

    Ez persze nincs így jól, fel kéne pörögnöm, ez így igaz. De akkor sem vagyok alul fizetve. :)

    VálaszTörlés
  85. Ja, programozók KÖZÜL van aki sokat keres. De. Túl általános szerteágazó az infós téma, az nem 1 egységes szakma, hanem gyűjtőfogalom csak. Nem mindenki programozó, van pl adatbányászattal, adatbázisokkal, általában kereséssel-rendszerezéssel foglalkozó szakember is, mindenféle szép angol nevük van, de az is sok, és nem egyetlen...

    VálaszTörlés
  86. Az mondjuk ugaz, hogy egy másik géphez minek utazna el a munkavállalló, mikor az van neki is otthon... MINEK? Mert pl az esztergagéphez oda kell menni, no de egy másik pécéhez csakazért hogy ne otthon légy...

    VálaszTörlés
  87. "sneci, ahhoz, hogy érzékeld milyen kevés pénzt vagy képes összehozni, látnod kellene, hogy mi normális, hétköznapi emberek milyen kiadásokat fedezünk, amiket te nem."

    Leszarom ám én azt.
    Egyszerűen azért, mert valódi életköltségeket nem akarok munkára támaszkodva finanszírozni, az ugyanis LÚZER helyzet. Ilyesmit kizárólag a saját megoldásokból akarok fizetni, a munkából pedig kizárólag a saját megoldás kiépítését kívánom finanszírozni (ebbe beletartozik, hogy addig is élek és motiválom magam).

    VálaszTörlés
  88. hát, sneci, nem tudom, hogy mi a nevetségesebb. napi 4 órával minimális pénzt összehozni, vagy napi 8 órás munkával 300 000 - 400 000 ezres nettó bért keresni évi 25 nap fizetett szabadsággal, céges telefonnal, laptoppal, stb-vel, szabad hétvégékkel, 24 órás készenlét nélkül, de melóhelyre bejárva, reggel készülődve.

    kurva nagy önhazugság, ha azt gondolod, hogy te viszonylag jól keresel. nagyon nagy hibát követsz el azzal, hogy nem értékeled reálisan a helyzetedet.

    VálaszTörlés
  89. "Ja, programozók KÖZÜL van aki sokat keres."

    Nem, ebben igazuk van. Ha valaki akar, az sokat keres ezzel, ha szorgalmas. A szorgalom terén pedig van mit fejlődnöm. :)))

    A diploma viszont tényleg nem hiányzik. Egyszerűen tényleg picit sem lennék előbbre vele.

    VálaszTörlés
  90. "api 8 órás munkával 300 000 - 400 000 ezres nettó bért keresni évi 25 nap fizetett szabadsággal, céges telefonnal, laptoppal, stb-vel"

    Aki bemegy napi 8 órát dolgozni, az meg is érdemli. Engem idegesítene a rám erőltetett napi rutin. A végén már az egyetem kötöttségei is idegesítettek, pedig ott aztán tényleg semmi baj, ha kihagysz egy-két alkalmat.

    A 8 órás, "reggel bemegyek"-munkatempóhoz visszaszokni nekem nagyon nehéz lenne, miután utoljára ilyet kb. 10 éve kellett elviselnem.

    Aki bemegy minden munkanap ugyanakkor, és ledolgozza a 8 órát, attól én semmilyen pénzt nem sajnálok. MEGÉRDEMLI. De az nem nekem való. :)

    VálaszTörlés
  91. Igen, mert a konkrét terület 6ározza +, 1ébk a hup-on vannak "mennyit kérhetek" topikok, ahol +beszélik, ki mennyit keres.

    VálaszTörlés
  92. Tehát én épp ezért nem méricskélem magamat olyanokhoz, akik ezt a reggel 8-ra bemegyek, és 8 órát dolgozom-dolgot csinálják. Az olyan mind megérdemli a sok-sok pénzt.

    Engem viszont az ilyen szigorú kötöttség halálra idegesítene.

    VálaszTörlés
  93. Az még a másik, hogy hiába érdelmi+, nem igen kapja + eléggé túl sok ien ember azt a bizonyos kiérdemelten sok pénzt...

    VálaszTörlés
  94. "azért, mert valódi életköltségeket nem akarok munkára támaszkodva finanszírozni, az ugyanis LÚZER helyzet."

    sneci, hiába akarnád, ha anyád nem állna mögötted pénzzel, házzal, mindennel, akkor hiába nem akarnád.

    de nem is erről van szó. hanem arról, hogy te egyszerűen nem lennél képes fedezni egy korodbeli átlagos informatikus létfenntartási kiadásait. a képességgel van a gond.

    a gazdasági teljesítőképsséged egyszerűen olyan alacsony fokú, hogy anyád nélkül éhen halnál.

    VálaszTörlés
  95. Bemegy reggel 8-ra dolgozni - megérdemli a kurva sok pénzt. Mindenki, aki ezt csinálja. Igen.

    De én ilyen nem akarok. :)
    RABNAK érezném magam. A kötött megjelenésű munka RABMUNKA, ahonnan este hazajöhetsz. Nem jó, nem tetszik. Én a szabadságot szeretem.

    Ugyanakkor ehhez tényleg szükséges az enyémnél SOKKAL erősebb önfegyelem, ami eddig nem volt nagyon az erősségem. Ezért kell most a CÉL, november 20-ig a ProGo HD kamera. :D

    VálaszTörlés
  96. "Nem értem, amit mondasz. Egy szoftverarchitektúrának nem konkrét, előre meghatározott igényeknek kell megfelelnie? DEHOGYNEM."

    Nem az igényekrôl van szó, hanem arról, hogy neked semmiféle döntési lehetôséged nincs, nem folytatsz kreatív, alkotó munkát, csak csicskáztatnak.

    Teheráni Rádió hasonlatával élve: te nem az iparos vagy, aki felméri az ügyfél igényeit, vázolja neki a lehetôségeket, és ez alapján megtervezi és kivitelezi a ház elektromos rendszerét; nem, te a segédmunkás vagy, akinek szól a mester, hogy szereljen be egy kapcsolót, és azt is pontosan megmondja, milyet és hova.

    VálaszTörlés
  97. "sneci, hiába akarnád, ha anyád nem állna mögötted pénzzel, házzal, mindennel, akkor hiába nem akarnád."

    :D
    AKKOR SEM lennék erre kényszerülve. Csak komolyabb időbeosztásra itthon.

    "te egyszerűen nem lennél képes fedezni egy korodbeli átlagos informatikus létfenntartási kiadásait"

    Dehogynem. A kérdés, hogy akarom-e éppen. :)

    "a képességgel van a gond."

    Nem, azzal abszolút semmi gond nincsen. :)
    MA MÁR a napi gyakorlatba is prímán belejöttem.

    "a gazdasági teljesítőképsséged egyszerűen olyan alacsony fokú, hogy anyád nélkül éhen halnál."

    Nem. :)
    Egyszerűen lenne egy kényszer a nagyon nagy fokú önfegyelemre. De nem gáz, mert most kényszer helyett itt van, hogy kell a GoPro HD kamera november 20-ig, majd utána karácsonyig az AR.Drone. :D

    VálaszTörlés
  98. sneci, folyamatosan tereled a témát, és lényegtelen részletekre reagálsz, a lényegre pedig nem.

    dehát a tényeket magyarázhatod, azok sajnos tények, és nem szorulnak magyarázatra.

    keményen elbasztad a vagyoni helyzetedet, nem szereztél diplomát, nem tanultál meg semmilyen idegen nyelvet, fillérekért dolgozol, a rezsivel küzdesz, csóró vagy. ezzel szemben áll egy átlagos informatikus, aki versenyképes bérrel rendelkezik, röhögve fedezi minden kiadását, és félre is tud tenni.

    nincs ezen mit magyarázni.

    VálaszTörlés
  99. "A 8 órás, "reggel bemegyek"-munkatempóhoz visszaszokni nekem nagyon nehéz lenne, miután utoljára ilyet kb. 10 éve kellett elviselnem."

    Luxusproblémáidat kiválóan lehetne kezelni 2 db sallerral, meg azzal, hogy kitesznek a mamahotelból.

    VálaszTörlés
  100. "te nem az iparos vagy, aki felméri az ügyfél igényeit, vázolja neki a lehetôségeket, és ez alapján megtervezi és kivitelezi a ház elektromos rendszerét"

    Tárgyalni valóban nem tudok, ezt aláírom. :)
    Ezért is nem keresek a piacon megbízásokat.

    A piacról majd konkrétan elkészült MEGOLDÁSRA keresek vevőket. :)

    VálaszTörlés
  101. "Luxusproblémáidat"

    Na, csak előjött az irigység. :D

    VálaszTörlés
  102. "keményen elbasztad a vagyoni helyzetedet"

    Nem én, hanem a rendszer. Épp ezért van bennem dac az állam fele. Az a rendszer, amelyik megcsinálja azt, hogy adott egy iskoláját befejező PÁLYAKEZDŐ fiatal, majd rögtön elkezdjük végrehajtókkal baszogatni, NEM ÉRDEMEL meg semmiféle tisztességes hozzáállást. Az ilyen rendszer csak a lebontásába ölt energiákat érdemli meg.

    "nem szereztél diplomát"

    Nem is érzem hiányát.

    "nem tanultál meg semmilyen idegen nyelvet"

    Ezzel visszakanyarodunk ahhoz, miért nem akarok papírt. Az OKJ végzettségek előtt hallgattam, hogy ezzel lehet dolgozni. Később mondták, hogy ha ezzel nem is, a CISCO-val biztos. Korábban mondták szüleimnek, hogy írassanak nyelvtagozatos gimnáziumba (olyanba írattak), ahol heti három alkalommal van nyelvtanulás. Aztán az ember ezeket mind kijárta, és mi a francnak? Nem hiszek én már semmilyen intézményesített oklevélnek, én a tudásban hiszek. A papír hazugság, a papír lényegtelen. Az egyetemre is a TUDÁSÉRT mentem.

    "fillérekért dolgozol"

    Nem igaz. Amit kérek, megadják.

    "a rezsivel küzdesz"

    Mert lusta vagyok. :)

    "csóró vagy"

    Mert lusta vagyok. :)

    "ezzel szemben áll egy átlagos informatikus, aki versenyképes bérrel rendelkezik, röhögve fedezi minden kiadását, és félre is tud tenni."

    Vagyis ne legyen lusta. :)
    Igen, ez JOGOS. :D

    VálaszTörlés
  103. Valami könnyedebb viccesdeigaz dolog, ugye nem ír6 ide kommentet akinek nincs... =)))))))

    Nem mindenki fejleszt ki önállóan rendszereket, uygebár minek megint feltalálni a kereket...

    VálaszTörlés
  104. fel kéne pörögnöm..

    nem úgy volt, hogy őszre felpörögsz?? miért nem jobb amit törzsgyökere leírt? miért jó az, hogy bkv- jegyre kell skálázni? nem jobb hogyha van tartalékod, anyagi biztonságot adva magadnak?

    kapd össze magad mert különben nagy röhögés lesz novemberben..

    VálaszTörlés
  105. Amit eddig láttam és tapasztaltam:

    Ezt elvégzed, fasza lesz, elvégeztem, nem lett fasza.
    Akkor ezt. Akkor azt is. Azt sem lett fasza.

    Akkor a diploma.
    Látom a villamosmérnök édesapámat és jogász édesanyámat.
    A diploma megléte is lószar.

    Nem hiszek én semmilyen szaros papírnak.

    Ergo: tudás van, más nincs. :)
    Épp EZÉRT nincs minimális hiányérzetem sem, és ezért vagyok tökéletesen elégedett, mert van tudásom és van hozzá feladatom.

    "nem úgy volt, hogy őszre felpörögsz??"

    De. Most épp pörgök.
    Tudod, GoPro HD kamera november 20.
    Most ez a cél, EZÉRT pörgök.

    Meg karácsonyig a AR.Drone repcsi. :D

    VálaszTörlés
  106. "a rezsivel küzdesz"
    Mert lusta vagyok. :)
    "csóró vagy"
    Mert lusta vagyok. :)

    szóval bevallod, hogy a jólmenő vérporfi vállakozó csődöt mondott?


    Na, csak előjött az irigység. :D

    úristen, ez tényleg beteg..
    ebből látszik milyen álomvilágban élsz, hogyha azt hiszed bárki is irigy rád az itt jelenlévők közül..

    VálaszTörlés
  107. "Na, csak előjött az irigység."

    Persze, te idióta. Kettônk közül nem én vagyok az, aki hó végén a Rezsirémmel harcol. Én bevonási megbízással fizetem a közüzemi számláimat, fingom nincs, mennyi a villanyszámlám.

    VálaszTörlés
  108. "Látom a villamosmérnök édesapámat és jogász édesanyámat.
    A diploma megléte is lószar."

    Merthogy? A mérnök és a jogász is társadalmilag magas presztízsű hivatások.

    VálaszTörlés
  109. "Na, csak előjött az irigység."

    Lol.

    VálaszTörlés
  110. A lényeg annyi:

    1) szolgálod-e hazád (nem államod) érdekeit?
    2) képes van-e mások problémáit megoldani?

    MINDEN MÁS, ami különbözik ettől a két kérdéstől, nem valódi kérdés, csak figyelemelterelés. Papír, meg morál, meg minden szar. Az mind-mind trükk, álprobléma. Csak ez a két kérdés van, és semmilyen más fontos kérdés nincs.

    VálaszTörlés
  111. "Merthogy? A mérnök és a jogász is társadalmilag magas presztízsű hivatások."

    Igen? Kérjél a társadalmi presztízzsel kenyeret a boltban. :DDD

    Én pontosan láttam, hogy a társadalmi presztízs kérdésre önmagában nagyon mellékes. :D

    Jelentéktelen részletkérdés a szaros papír. Nem mond arról semmit, hogy a valódi kérdéssel hogy állsz (mások problémáinak a tényleges megoldása).

    VálaszTörlés
  112. "Akkor a diploma.
    Látom a villamosmérnök édesapámat és jogász édesanyámat.
    A diploma megléte is lószar."

    Tehát akkor faszságokat beszéltél, amikor pár éve még azon verted magad, hogy neked mind a négy nagyszülôd diplomás?

    VálaszTörlés
  113. Miután birtokában vagyok ANNAK a tudásnak és képességnek, aminek a birtokába AKARTAM kerülni, teljesen értelmetlen ezen felül egy apró mozdulatot is tenni olyan papír érdekében, aminek a birtokában semmivel sem lennék előrébb, mint most.

    Az energiák ilyen értelmetlen elfecsérlése a legszánalmasabb hiábavalóság, amit csak el tudok képzelni.

    Az egyetemnek addig a pillanatig volt értelme, amíg éreztem, hogy éppen úgy és hasznos képességeket ad át. Utána már utálatossá vált, mert inkább már használtam volna, de azon kaptam magam, hogy a használati értéket már rég kivettem a tananyagból, ami ilyet tudott adni, azt mind elsajátítottam a vizsgák, beadandók és ZH-k során.

    VálaszTörlés
  114. "Nem én, hanem a rendszer. Épp ezért van bennem dac az állam fele. Az a rendszer, amelyik megcsinálja azt, hogy adott egy iskoláját befejező PÁLYAKEZDŐ fiatal, majd rögtön elkezdjük végrehajtókkal baszogatni, "

    persze, a rendszer tehet mindenről.:)))

    a rendszer miatt adtad oda a zsidó tanárnak a 3 milliós örökséget, a rendszer miatt kellett eladni a kocsidat, meg a lakásodat. és a rendszer tehet arról is, hogy balfaszként nem teljesítetted a kötelezettségeidet, nem adtad le a vállalkozói engedélyt.

    erős gondolati hazugságsánccal barikádoztad körül magadat, hogy ne kelljen magadnak beismerni, micsoda lúzer vagy, és hogy kizárólagosan csakis te vagy a felelős azért, hogy milyen anyagi helyzetben vagy.

    VálaszTörlés
  115. "Tehát akkor faszságokat beszéltél, amikor pár éve még azon verted magad, hogy neked mind a négy nagyszülôd diplomás?"

    Nem. :)
    Mert más dolog a lényeget elsajátítva tovább lépni és más ha soha nem is jártál egyetemre. :D

    VálaszTörlés
  116. Ahogy érzed. Nem kell mindenkinek diplomát kapnia végülis, innentől egyébként is egyre nehezebb lesz szerezni.

    VálaszTörlés
  117. NEM TETSZIK A RENDSZER?

    :dddd
    Ezt nem hagyhattam ki.

    Tényleg, hol van a mai nap legnagyobb híre a blogról? :)

    VálaszTörlés
  118. "Az a rendszer, amelyik megcsinálja azt, hogy adott egy iskoláját befejező PÁLYAKEZDŐ fiatal, majd rögtön elkezdjük végrehajtókkal baszogatni,"

    Azoka a tartozásokat TE halmoztad fel, te idióta. Nem az állam.
    Engem miért nem baszogattak soha a végrehajtók? Talán mert én nem vertem el faszságokra a diákhitelt?

    VálaszTörlés
  119. "Tényleg, hol van a mai nap legnagyobb híre a blogról?"

    mármint arra gondolsz, hogy sneci levett egy posztot, mert befosott? nem tudom, hogy milyen nagyobb hír volt ma.

    VálaszTörlés
  120. "persze, a rendszer tehet mindenről.:)))"

    Egy pályakezdő fiatalnak hagyunk egy kis levegőt, hogy elinduljon. (Lásd: start kártya). Ez szerintem alap. Nem az, hogy alig jelenti be élete első munkáját, máris elárasztjuk minden szarral. Mert erre tényleg az az egyetlen logikus reakció, ahogy én is reagáltam, nevezetesen hogy ha nem hagyjátok, hogy együttműködjek, akkor bizony nem erőszak a disznótor. :)

    Ha rögtön az elején lehetetlen helyzetbe akarunk hozni valakit, abból csak dacreakció jöhet ki a másik oldalon. Ez így teljesen logikus. :))

    VálaszTörlés
  121. "mármint arra gondolsz, hogy sneci levett egy posztot, mert befosott? nem tudom, hogy milyen nagyobb hír volt ma."

    Természetesen a Demokratikus Koalíció párt megalakulása :)

    VálaszTörlés
  122. Nem tudom milyen posztot vett le, ma szülinapoztam, nem tudtam blogot olvasni.

    VálaszTörlés
  123. "Egy pályakezdő fiatalnak hagyunk egy kis levegőt, hogy elinduljon. (Lásd: start kártya). Ez szerintem alap. Nem az, hogy alig jelenti be élete első munkáját, máris elárasztjuk minden szarral. "

    hogy volt ez pontosan? már beléptél a bt-be, és elfeledkeztél róla, hogy még vállalkozói engedélyed is van?

    VálaszTörlés
  124. "Azoka a tartozásokat TE halmoztad fel, te idióta. Nem az állam."

    Ja. Ott van közte fantom-adótartozás, mert elfelejtettem visszaadni egyetem után a vállalkozóit. Erre mondom én, hogy a jogszerűségét nem vitatom (ez fontos), de ettől még erkölcsileg lófaszt nektek a seggetekbe. :)

    Elismerem, hogy a rendszer működésébe ez belefér, én viszont az erkölcs szerint szervezem az életem, amibe csak az erkölcsös rendszerekhez való alkalmazkodás fér bele.

    Az, hogy egy jövedelemmel saját bevallása szerint sem rendelkező diák képes eladósodni, nem a diák hibája, hanem azé, aki egy diákkal leszerződik. Ennyi. :)

    VálaszTörlés
  125. "már beléptél a bt-be, és elfeledkeztél róla, hogy még vállalkozói engedélyed is van?"

    JÁÁÁJ. Nem. :D
    Az konkrét okirathamosítás lett volna. :DDD

    VálaszTörlés
  126. Arra, hogy büntetőjog irányába ne menjen el semmi, nagyon odafigyelek. Épp ezért van, hogy egyetlen dolgot tiltottam meg a könyvelőknek: a házipénztár képzését. A házipénztár legyen mindig nulla forint, mert ha nem tudom prezentálni, ami mégis ott van, akkor az jogilag sikkasztás. Tehát nekem épp ezért nem lesz ott egy fillérem se. :)

    VálaszTörlés
  127. akkor viszont nem értem. nem tudtad, hogy le kell jelenteni amikor befejezed az egyéni vállalkozást? ha így van, az nem a rendszer hibája.

    VálaszTörlés
  128. "mert elfelejtettem visszaadni egyetem után a vállalkozóit."

    No de itt tulajdonképpen te hibáztál.
    Hibázni olykor pedig drága dolog.
    Ilyenkor max annyit tehetsz, hogy méltányosságot kérsz, és kapsz talán részletfizetési lehetőséget stb.

    VálaszTörlés
  129. "nem tudtad, hogy le kell jelenteni amikor befejezed az egyéni vállalkozást?"

    A lényeg, hogy egyetem mellett lószar, játék.
    Utána meg hirtelen nagyon durva lesz. Na, volt nekem a válság közepén más dolgom is, mint papírok után szaladgálni.

    "No de itt tulajdonképpen te hibáztál."

    Nem vonom kétségbe. Mondom. Jogilag rendben van. Csak épp a kurva anyjukat. A pályakezdőt hagyjuk lélegezni első munkahelyén. Pont.

    A rendszernek az lenne az érdeke, hogy kapjon egy új együttműködőt. No, ezt annyira kapja meg, amennyire kéri. Ha ellenben dacreakciót rendel, dacreakciót kap. :)

    VálaszTörlés
  130. "a jogszerűségét nem vitatom (ez fontos), de ettől még erkölcsileg lófaszt nektek a seggetekbe"

    sneci, el kell keserítselek, az erkölcs ebben az esetben sincs a te oldaladon. a kötelezettség az az állammal szemben is kötelezettség, főleg, hogy az állam a haza legfontosabb életszervező intézménye, így minden hazafinak erkölcsi kötelessége, hogy a hazája legfőbb intézményével szemben felelősen, a szabályokat precízen betartva járjon el.

    VálaszTörlés
  131. Eleve nem is értem. Hogy lehet ezt elfelejteni? Az nem tűnt fel hogy a tételes EHO-t akkor is fizeted, ha nullás a céged, nappali tagozaton is?

    VálaszTörlés
  132. "A 8 órás, "reggel bemegyek"-munkatempóhoz visszaszokni nekem nagyon nehéz lenne, miután utoljára ilyet kb. 10 éve kellett elviselnem."

    És ezt nem érzed kibaszottul gáznak?

    Nem FÉLSZ attól, hogy mi lesz, amikor anyád meghal, vagy elveszti az állását, vagy csak szimplán kidob az utcára?

    Bazmeg, éhen fogsz halni.

    VálaszTörlés
  133. Ugyan már!

    Nem szaros papírok körül forog a világ.
    A papír az papír, nincs valódi jelentősége.

    Hivatal, papír, űrlap, pecsét.
    Ne legyen már ilyen faszság kardinális kérdés.
    Az élet nem ez, hanem az élet az élet. :D

    VálaszTörlés
  134. " Na, volt nekem a válság közepén más dolgom is, mint papírok után szaladgálni."

    megint ez a válságra való nevetséges hivatkozás. fejezd már be, senki nem veszi be a hazudozásaidat.

    meg különben is: régebben nagy pofával magyaráztad, hogy te delegálod ezeket a feladatokat. ezek szerint mindenképpen te vagy a hibás, hiszen a feladat adott volt, te nem végezted el, nem delegáltad anyádra.

    nem értem, hogy milyen pályakezdésről beszélsz? az életrajzod, meg a nagypofájú dumád alapján te már több éve az informatikai piacon voltál, amikor elkezdtél dolgozni.

    és milyen melóhelyről beszélsz? neked csak egy megbízásod van, és saját céged. nincs semmiféle melóhely.

    VálaszTörlés
  135. "Eleve nem is értem. Hogy lehet ezt elfelejteni?"

    Jogos. De leszarom. :)

    "És ezt nem érzed kibaszottul gáznak?"

    Nem. Itthon is tudja fegyelmezni magát az ember.
    Menni fog ez nekem is.

    Most például van konkrét célom is hozzá.
    Tudod, kamera, repcsi. :D

    VálaszTörlés
  136. "A rendszernek az lenne az érdeke, hogy kapjon egy új együttműködőt. No, ezt annyira kapja meg, amennyire kéri. Ha ellenben dacreakciót rendel, dacreakciót kap. :)"

    Snecike, csodálatos énvédő mechanizmusokat építesz fel azért, hogy ne kelljen szembesülnöd vele, hogy mennyire elbasztad az életed.

    VálaszTörlés
  137. "Eleve nem is értem. Hogy lehet ezt elfelejteni? Az nem tűnt fel hogy a tételes EHO-t akkor is fizeted, ha nullás a céged, nappali tagozaton is? "

    Részletekkel nem kell foglalkozni, vagy?

    VálaszTörlés
  138. "az életrajzod, meg a nagypofájú dumád alapján te már több éve az informatikai piacon voltál"

    Ja, suli mellett.

    "és milyen melóhelyről beszélsz?"

    Attól, hogy magadnak hozod létre, az még melóhely. :D

    VálaszTörlés
  139. "Most például van konkrét célom is hozzá.
    Tudod, kamera, repcsi. :D"

    Kicsit se félsz attól, hogy nem sikerül ezeket a drága játékokat bevonzanod, és fel kell venned a balfasz pólót?

    VálaszTörlés
  140. "Részletekkel nem kell foglalkozni, vagy?"

    Mondom, a jogosságát semminek sem vitatom.

    VálaszTörlés
  141. "Kicsit se félsz attól, hogy nem sikerül ezeket a drága játékokat bevonzanod"

    Nem.
    ÉN hiszek magamban. :)

    VálaszTörlés
  142. "Az élet nem ez, hanem az élet az élet"

    nem. neked az élet a 4 fal közötti kurucozás, filmnézés.

    a papírozás pedig a felnőttek dolga, aki pedig gyerek, az bízza a szüleire a papírok intézését.

    kés, villa, olló, papírok intézése nem gyerek kezébe való.

    VálaszTörlés
  143. "Nem én, hanem a rendszer. Épp ezért van bennem dac az állam fele. Az a rendszer, amelyik megcsinálja azt, hogy adott egy iskoláját befejező PÁLYAKEZDŐ fiatal, majd rögtön elkezdjük végrehajtókkal baszogatni, NEM ÉRDEMEL meg semmiféle tisztességes hozzáállást. Az ilyen rendszer csak a lebontásába ölt energiákat érdemli meg."

    Nem úgy volt, hogy otthon ültél vártad a sültgalambot, nem különösebben érdekeltek a levelek, aztán egyszer csak addig ketyegett a bünti, hogy már végrehajtási fázisba került? Szóval a rögtön erős túlzás.

    BKV-s büntetésed is így volt nem? Lett volna max 10-20e Ft de te addig vártál míg szépen felkúszott a kamatokkal 100e fölé.

    VálaszTörlés
  144. Milyen kibaszott nagy röhögés lesz pár év múlva, amikor Sodit anyja végül elzavarja valami "8 órás rabszolgamunkára".

    Sodi, amikor ez bekövetkezik, akkor majd elismered, hogy egy utolsó balek lúzer vagy?

    VálaszTörlés
  145. k0zi: Jó, a Bocskai útra költözés után nem talált meg minden levél, ezt aláírom. :)

    Biztos sokat és kitartóan próbáltak velem levelezni, csak ezek nem jutottak el hozzám.

    VálaszTörlés
  146. "Sodi, amikor ez bekövetkezik, akkor majd elismered, hogy egy utolsó balek lúzer vagy?"

    Ha 8 órás bejárós melóra kényszerülök?
    Abszolút. 100%-ig. :)

    VálaszTörlés
  147. "Nem vonom kétségbe. Mondom. Jogilag rendben van. Csak épp a kurva anyjukat. A pályakezdőt hagyjuk lélegezni első munkahelyén. Pont.

    A rendszernek az lenne az érdeke, hogy kapjon egy új együttműködőt. No, ezt annyira kapja meg, amennyire kéri. Ha ellenben dacreakciót rendel, dacreakciót kap. :)"

    Nem szoktam személyeskedni, de itt TE voltál a hülye. Volt egy világos szabály, nem olvastad el és szívsz. Ez olyan mintha leülnél társasjátékozni, dobnál 4-et majd lépnél 10-et. Ezután panaszkodnál, hogy "miért ütött pofán a másik játékos én még csak most kezdtem el játszani"

    VálaszTörlés
  148. "Legyen Sodipédia?"

    Akarsz csinálni? Ha megírsz 1 v. 2 posztot, kirakom az oldalamra (Most ne keresd, meg van halva a szolgáltató, remélem minél hamarabb visszajön)

    VálaszTörlés
  149. Jó, mindegy. Hülyeségek helyett a kamerára koncentrálok :D

    VálaszTörlés
  150. KÖLTŐ

    KÖLTŐ, BAZMEG!!

    KÖLTŐ!!!

    http://nemtetszikarendszer.blog.hu/2011/10/22/bizonytalansagot_erzek_a_jovommel_kapcsolatban_es_feltem_a_szabadsagomat_antonovits_bence

    Kiégett a viccrelém.

    lefagytam

    VálaszTörlés
  151. Óóóó, egy jó Sodipédiához sok szerkesztő kell :D
    Hmmm, ez a Wikia megoldás egészen egyszerűnek tűnik....Kb. így nézne ki:
    http://callofduty.wikia.com/wiki/Special:WikiActivity

    VálaszTörlés
  152. SoDI olvasom a kommentjeidet, te a kognitív disszonanciából kialakuló hamis konszenzus iskolapéldája vagy.

    Te tényleg, ahogy kevered hogy az hogy te nem fizetsz az erkölcsös, majd megmagyarázod miért. Tényleg, tankönyvi.

    Segítek, onnantól kezdve, hogy betöltöd a 18 évet, onnantól FELNŐTTNEK számítasz, mindaddig amíg nem szerzel egy olyan papírt, hogy nem vagy BESZÁMÍTHATÓ addig a döntéseidért csak TE vagy felelős. Ha van egy vállalkozási forma, amibe te belekezdesz, aminek azok a szabályai, hogy adóznod kell, akkor ezt BE KELL FIZETNED. Nincs itt semmi erkölcstelen, lehet te egyetemista, vagy a dalai láma is. Amíg ezt a játékot játszod ezek a szabályok érvényesek. Ezek a szabályok a játék ELEJÉTŐL élnek, senki nem akadályozott meg abban, hogy ezeket megismerd. Nem tartottad be a szabályt megbüntettek. Innentől kezdve neked nincs jogalapod, sem erkölcsi alapod megkérdőjelezni, hogy büntetést szabtak ki rád.

    "Ott van közte fantom-adótartozás, mert elfelejtettem visszaadni egyetem után a vállalkozóit. Erre mondom én, hogy a jogszerűségét nem vitatom (ez fontos), de ettől még erkölcsileg lófaszt nektek a seggetekbe. :)"

    Erkölcsileg aggályos, mert TE elfelejtetted? Ezt hogy hoztad össze?

    VálaszTörlés
  153. "onnantól kezdve, hogy betöltöd a 18 évet, onnantól FELNŐTTNEK számítasz"

    Diákember nem hitelképes ember, ezért ne baszogassuk, és főszabályként ne képezzünk rajta tartozást. Pont. :)

    Na megyek aludni.

    VálaszTörlés
  154. "Óóóó, egy jó Sodipédiához sok szerkesztő kell :D
    Hmmm, ez a Wikia megoldás egészen egyszerűnek tűnik....Kb. így nézne ki:
    http://callofduty.wikia.com/wiki/Special:WikiActivity"

    Teljesen jó bármilyen megoldás, aminek nincsen valami nagyon zavaró hibája(pl. túl könnyű széttrollolhatóság, jogi problémák, kezelhetetlen felület, stb.). A lényeg, hogy kezdje el valaki, mert ha fent van a két-három bekezdés a pár szereplőről, utána a többiek már segíteni fognak fejleszteni.

    VálaszTörlés
  155. "Erkölcsileg aggályos, mert TE elfelejtetted?"

    Én nem a 18 éves kort tekintem fordulópontnak, mert ez már a XXI. század, hanem a tanulmányok után az első munkahely első napját. Az nálam tavaly áprilisban volt. A 18. szülinap után 10 évvel. Ennyi. :)

    VálaszTörlés
  156. "Diákember nem hitelképes ember, ezért ne baszogassuk, és főszabályként ne képezzünk rajta tartozást. Pont. :)"

    Mi a fasz az, hogy nem hitelképes.

    Nyilváníttasd magad elmebetegnek (nem lesz nehéz), és akkor tényleg nem leszel hitelképes.

    VálaszTörlés
  157. Az, hogy te mit tekintesz fordulópontnak, tök irreleváns.

    Kivándorolhatsz az Antarktiszra, ott élhetsz a saját idióta szabályaid szerint.

    VálaszTörlés
  158. Azért a gyernőttséget ne magasztaljuk fel.
    A 18-as határ éppen jó.

    VálaszTörlés
  159. menjél is sneci, mert ma nehéz napod volt. egy újabb súlyos beégésen vagy túl, és az újabb posztok alatt is szarrá szopattunk.

    és ennek tetjébe ma sem dolgoztál szinte semmit. ahogy tegnap sem.

    625 munkaóra január 17-ig, sneci. ne felejtsd el ezt is, mint a vállalkozói engedély visszaadásának kötelezettségét.

    VálaszTörlés
  160. Szerkeszteni már nem fogok ilyen vehemenciával...
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Special:WikiActivity

    VálaszTörlés
  161. "Diákember nem hitelképes ember, ezért ne baszogassuk, és főszabályként ne képezzünk rajta tartozást. Pont. :)"

    Jó de onnantól kezdve, hogy te kiváltasz egy vállalkozói igazolvány, onnantól kezdve te már nem csak diákember vagy. Itt bukott meg az érvelésed.

    VálaszTörlés
  162. Különben azért tart itt ez az egész ország, mert az emberek többsége olyan, mint Sodi.

    Elcseszi az életét, baszik foglalkozni a dolgaival, eladósítja magát "majd csak lesz valami" alapon, aztán neki áll feljebb, mert neki "jár" az állami gondoskodás, meg mert neki "jár", hogy 28 évesen kitöröljék a seggét.

    Hihetetlen.

    VálaszTörlés
  163. "Az nálam tavaly áprilisban volt. A 18. szülinap után 10 évvel. Ennyi. :)"

    Bár bicskanyitogató, ahogyan próbálod elhazudni a saját felelősségedet, az mindig megnyugtat, amikor belegondolok, hogy te ezért a játékodért milyen büntetést kaptál.

    A harmadik X kapujában az anyáddal élsz, a főnöködnek telefonálsz ha hirtelen felmerül 2000 forint kiadás, az anyádnak kell könyörögnöd egy telefonzelőfizetésért, nem lehet se tulajdonod, se bankszámlád, semmi önállóságod nem lehet. Gratulálok. Megcsináltad magadnak.

    VálaszTörlés
  164. "Különben azért tart itt ez az egész ország, mert az emberek többsége olyan, mint Sodi.

    Elcseszi az életét, baszik foglalkozni a dolgaival, eladósítja magát "majd csak lesz valami" alapon, aztán neki áll feljebb, mert neki "jár" az állami gondoskodás, meg mert neki "jár", hogy 28 évesen kitöröljék a seggét. "

    TRUE.

    Bármi történik, más a hibás. Ha politikáról van szó akkor az állam, de az élet más területein is jellemzően külső körülményeket okolnak a sikertelenségükért. A köcsög főnököt, a szemét multikat, "azt a hülye ribancot", azt, hogy ő ilyen, ő nem tehet róla, és a többi. Meg se fordul a fejükben, hogy ezt most ők baszták el, és mit tehetnének ők a helyzet javítása érdekében.

    VálaszTörlés
  165. "Nem hiszek én már semmilyen intézményesített oklevélnek, én a tudásban hiszek. A papír hazugság, a papír lényegtelen. Az egyetemre is a TUDÁSÉRT mentem."

    Milyen tudásért? Nem tudsz angolul! Nemcsak papírod nincs róla, de konkrétan nem is tudsz. A Képíró-per után a zsidó fickótól egy "What do you think about the..." kezdetű kérdést sem tudtál feltenni, gyagyás!

    VálaszTörlés
  166. Zorg, mi történt az oldaladdal?

    VálaszTörlés
  167. "Zorg, mi történt az oldaladdal?"

    A szolgáltató szarakszik pár órája, de semmi hír nincs hogy mi a probléma, vagy mikorra fognak visszajönni.

    VálaszTörlés
  168. A felnőttkorod április 1-én kezdődött el? Stílszerű, mit nem mondjak :D

    VálaszTörlés
  169. "Gratulálok. Megcsináltad magadnak."

    Ennek nincs jelentősége. A pillanatnyi élethelyzet az olyan, mint a megfázott ember. Holnapra elmúlik. Egyedül az ambíció a fontos.

    "mert neki 'jár', hogy 28 évesen kitöröljék a seggét."

    Mondom, a szememben a felnőttkor a suli utána első (akár saját) melóhely első munkanapján kezdődik el. Aznap reggel. :) Ez nálam tavaly volt, a 18-ik szülinap után kicsivel több mint 10 évvel. Ezért érzem szemétségnek, hogy a korábbi, kvázi-gyermekkori időszak alapján innen-onnan baszogatni próbál bárki is. Az első munkahelyem első munkanapja óta (tavaly április 1.) vállalok felnőttként minden felelősséget, korábbról pedig ignorálok mindent. Szó szerint. Dacból, az erkölcsös és igazságos megoldások melletti tüntetésként.

    "A köcsög főnököt"

    ÁLLJ, ÁLLJ, ÁLLJ!
    Főnökre, megbízóra SOHA nem panaszkodtam.

    Na alszom.

    VálaszTörlés
  170. "A felnőttkorod április 1-én kezdődött el? Stílszerű, mit nem mondjak :D"

    HA HA HA

    Na alszom.

    VálaszTörlés
  171. "ÁLLJ, ÁLLJ, ÁLLJ!
    Főnökre, megbízóra SOHA nem panaszkodtam.

    Na alszom."

    Nem sodi, te special arra nem. Te az államra panaszkodsz, aki nem volt tekintettel arra, hogy te diák voltál. Lényeg, hogy nem vállalod a felelősséged azért, amit csináltál magadnak.

    VálaszTörlés
  172. "szememben a felnőttkor a suli utána első (akár saját) melóhely első munkanapján kezdődik el. Aznap reggel. :) Ez nálam tavaly volt, a 18-ik szülinap után kicsivel több mint 10 évvel."

    sneci, és az is jellemző a "szemedben" a felnőtkorra, hogy a felnőttet másfél évvel a munkába állást követően is az anyja tartja el, mert gazdaságilag életképtelen és buktát ködbérre halmoz?

    VálaszTörlés
  173. Sneci, a felnőttkornak nem fontos része, hogy elköltözünk otthonról? Nálad ez mikor fog megtörténni?

    VálaszTörlés
  174. de Sodi, ez nem úgy működik, hogy "szerintem". Menj az Antarktiszra, ott nincs társadalom, nem kell másokra figyelemmel legyél. Ott azt csinálsz, amit akarsz.

    Gyerekkor 28 évesen, te komplett hülye vagy.

    VálaszTörlés
  175. az a legjobb, amikor sneci arra hivatkozik, hogy ő a tudásért ment az egyetemre. nyilván növények neveit akarta megtanulni latinul a kertészetin, ezért iratkozott be oda.

    VálaszTörlés
  176. Danyiil: Én már elköltöztem. Csak most másfél éve vissza. Ideiglenesen. Mert válság van.

    Na alszom.

    VálaszTörlés
  177. "nyilván növények neveit akarta megtanulni latinul a kertészetin, ezért iratkozott be oda."

    Az nem úgy volt hogy poénból felvételizett és iratkozott be oda?

    VálaszTörlés
  178. "nyilván növények neveit akarta megtanulni"

    bla bla

    Széles látókörért mentem különböző szakokra.

    Na alszom.

    VálaszTörlés
  179. "Széles látókörért mentem különböző szakokra."

    Ahhoz elég lett volna könyvtárba menni.

    VálaszTörlés
  180. Akkor költöztél vissza, amikor állítólag elkezdődött a felnőttkorod :D

    És mikor lesz vége az ideiglenes otthonlakásnak? Mikorra tervezed a különköltözést?

    VálaszTörlés
  181. Szar lett?
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Sorkatonai_szolg%C3%A1lat
    A tartalmat egy snecológus visszaemlékezései alapján írtam, sry ha van benne valami hiba.

    VálaszTörlés
  182. "Én már elköltöztem. Csak most másfél éve vissza. Ideiglenesen. Mert válság van."

    Válság csak a te életedben van, de ott folyamatosan.
    Érdekes, az emberek nem költöztek vissza tömegesen az anyjukhoz. Én sem.

    VálaszTörlés
  183. "Fun Fact: SF is E kategóriás volt. "

    Király.

    VálaszTörlés
  184. "Én már elköltöztem. Csak most másfél éve vissza. Ideiglenesen. Mert válság van."

    Azt már korábban megfejtettük, hogy a "válság" Sodi szóhasználatában nem a gazdasági-pénzügyi világválságra vonatkozik. Számára válság = anyu elzárt a pénzcsapot.

    És kivételesen tényleg igaza van. Azért kellett hazaköltözni, mert az anyja már nem volt hajlandó továbbfinanszírozni a luxuséletet, ezért eladta a feje fölül a lakást.

    Az viszont szomorú, hogy Sodi a jelek szerint még mindig úgy képzeli, hogy majd akkor költözik el, ha véget ér a válság, azaz anyja újra tömi bele a pénzt.

    VálaszTörlés
  185. "Szó szerint. Dacból, az erkölcsös és igazságos megoldások melletti tüntetésként."

    Előbb vezettem le, hogy ne keverj ide erkölcsösséget meg igazságosságot, amikor a te saját hülyeségeid, felelőtlen döntéseid miatt lettek tartozásaid.

    Dacból nem fizethetsz, de ettől még nem lesz igazságos meg erkölcsös. Akár tetszik akár nem. Magadat hitegetheted ezzel, de itt szerintem abban mindenki egyetért, hogy ennek se igazsághoz, se erkölcshöz nincs köze, csak a lustaságodhoz.

    VálaszTörlés
  186. Mordecháj, jó lesz ez. Néhány szócikkjavaslat:

    nagyanyai örökség
    diákhitel
    BKV
    diploma
    kötbér
    Egynapos Nyaralás
    Tomcat
    Pál Marci
    Krokó
    Csikkszedô Varga
    lakás
    autó
    sodikázás (avagy a 4 órás munkanap)
    páty
    szomód
    vérprofi
    Brian Tracy
    Schlingloff Sanya
    Noni Juice
    zsidó tanár
    Sodi üzleti tervei (itt lehetne gyûjteni az ígéreteket)
    vonatozó öregek
    SG fórum
    szlovák cég
    medencés iroda X6-tal
    úszás
    gyúrás
    szvingerklub
    szálkásodás
    szexnagyi
    masztiparti
    sodizmusok (ide lehetne belinkelni a sodézetek-et)

    VálaszTörlés
  187. Szeptemberi Felpörgés
    kávézókritikák
    JobbStart
    MarketingMix
    Ingatlantúra
    szélkerékshop
    pumuklis videó

    VálaszTörlés
  188. négy egyetemi szak
    laptop
    helikopter
    index fórum
    okostelefon
    Taxus
    diploma
    Rezsi Rém
    Gyagyás
    fazonigazított
    teheráni rádió
    mobilinternet

    VálaszTörlés
  189. Linkelné valaki a szexnagyi lábait? Eddigi termés:
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Masztiparti
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Sorkatonai_szolg%C3%A1lat
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Krok%C3%B3
    http://sodipedia.wikia.com/wiki/Brian_Tracy
    Segítsetek szerkeszteni!!!

    VálaszTörlés
  190. "A belehúzással egyetértek, a diplomával nem.
    Egyszerűen papírral nem lennék előrébb, mint most. Semmivel. Épp ezért nem kell a papír."

    MOST nem kell a papír. És 5 év múlva? Vagy 1 év múlva? Honnan tudod mi lesz később, olyan helyzet, amire most még nem is gondolsz?!
    A legtöbb helyen szóba sem állnak veled, te magyarázhatsz, amit akarsz, alkalmad sem lesz, hogy elmondjad!


    "Azzal, hogy nem kéne lustának lennem, nem vitatkozom. :D "

    Én sem. :)


    "A 8 órás, "reggel bemegyek"-munkatempóhoz visszaszokni nekem nagyon nehéz lenne, miután utoljára ilyet kb. 10 éve kellett elviselnem."

    Most úgy érzed. Ha úgy hozná a sors (előnyödre), akkor rövid idő alatt hozzászoknál.
    Sokszoros pénzt kapnál, átéreznéd a sikerélményt, a megbecsülést, a dícséretet. Nem a 4 fal között meg-megkergülve, érezvén, hogy totál elrugaszkodott, eltájolt, a külvilággal össze nem egyeztethető életet élsz.
    Persze ezt le lehet szarni, csak az ember élete a többi ember döntésein múlik!

    Más példa: én kurvára nem akartam a másoddiplomás mérnökképzést elkezdeni. A tudás, a papír és az önbecsülés csábító volt, de kilátástalanul nehéznek, reménytelennek tűnt minden. Nagy rádumálásra végül elkezdtem.
    Kb. 2 hét telt csak el, és már hajszálon múlt, hogy emeljem a telefont, és közöljem, hogy hát nem szeretném, tévedtem. Olyan feszkót okozott ez nekem, hogy alig tudtam aludni, majd kiugrott a szívem, stb.
    Aztán én lettem "a koponya" ott, négyesnél rosszabb félévem nem volt... :)

    No, így te is hozzászokhatnál (és élveznéd) az igazi melóhelyet.


    Szerintem az életed nem túl szerencsés szakaszában vagy. A kéró, a kocsi, nincs zsé...

    Sokan írták, igazuk van, hogy az egész netes tevékenységeddel bohócot csinálsz magadból, idegen emberek vájkálnak a magánéleted minden részletében, és nekik kényszerülsz magyarázkodni. Mennyi (családi) kellemetlenséged származott idáig ebből a haszontalan blogolásból?!

    Nyugodtan TÖRÖLD a picsába az egészet, semmi értelme nincs, azt leszámítva, hogy naponta órákat baszol el itt!

    Lásd be, hogy változtatnod kell, ijesztően rossz irányba mész!

    A "minek keresni, egyből az adósságokra menne el" pedig rossz szemlélet! Egyszerűen ki kell ezeket egyenlíteni, csak úgy lehetsz szabad!
    A "fölösleges" pénzt meg félre kell rakni, annak is lehet örülni, és biztonságot nyújt.
    Nem pedig óvodás szintű célokat állítani (helikopter) magad elé.


    Gyökeresen változtass az életeden, mert most idétlen mámorban sétálsz a szakadék felé, a tragédiába!

    Nem én vagyok az első, aki ilyesmiket ír. A viselkedésed alapján nem vagy teljesen épelméjű, hogy ezt nem tudod/akarod felfogni és átgondolni.

    VálaszTörlés
  191. "Diákember nem hitelképes ember, ezért ne baszogassuk, és főszabályként ne képezzünk rajta tartozást. Pont. :)"

    Ez nálad azt jelenti, hogy diákembernek nem kell fizetni utazásért, internetért, telefonért, villanyért, vízért, gázért, neki ez ingyen jár? Sőt, minden felelősség nélkül játszhat vállalkozósdit is akár?

    "szememben a felnőttkor a suli utána első (akár saját) melóhely első munkanapján kezdődik el. Aznap reggel. :) Ez nálam tavaly volt, a 18-ik szülinap után kicsivel több mint 10 évvel."

    Autópálya szindróma...

    Sodi, a felnőttség azt jelenti, hogy a megtett vagy megtenni elmulasztott dolgaidért a teljes felelősséget neked kell viselni.

    Ezek szerint neked az egyetemista lét azt jelentette, hogy megkárosíthattál bárkit, lophattál, csalhattál, és nem tartottad magad érte felelősnek mert te még bejártál melegedni az egyetemre.

    VálaszTörlés
  192. Látom már, nemsokára az anyja lesz a hibás, mert nem verte el akár korbáccsal is valami normális, nyolcórás melóba.

    VálaszTörlés
  193. "Látom már, nemsokára az anyja lesz a hibás, mert nem verte el akár korbáccsal is valami normális, nyolcórás melóba."

    Jellemfejlődés szempontjából hasznos lett volna.

    VálaszTörlés
  194. Sodi vazze!

    Hogy van az, hogy a facebookon nem szerepelsz se anyád, se anyai nagybátyád, se a KIA gazdasági igazgató unokatestvéred ismerősei között?

    Szégyellnek netántán?

    VálaszTörlés
  195. Unokatestvéred esküvőjén ott voltál? Ha igen, milyen ruha volt rajtad és milyen nászajándékot adtál neki?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.