Ha még nem láttad volna

2011. szeptember 14., szerda

Tomcat meséje és valóság Toroczkairól

Van olyan rémlátomás, hogy valakiért ufók jönnek, és szondát dugnak a seggébe, és van az a fajta, amikor valaki Torczkai-fóbiában szenved.

A történet lényege röviden annyi, hogy van egy Sass László nevű firkász, aki azt hazudta egy magyar nyelvű szerb lapban (nem összetévesztendő a valódi vajdasági magyar lapokkal), hogy - idézem - "a TV ostromára éppen Toroczkai László uszította, vezényelte a tömeget". Hogy ez milyen égbekiáltó marhaság, azt személyesen is tanúsíthatom, mert láttam. Toroczkai csak elmesélte a Parlament előtt, hogy nem vették át az emberek petícióját, és megjegyezte, hogy ha többen lennénk, talán átvennék. Maga a balhé úgy kezdődött, hogy a békésen várakozó tömegre könnygázt kezdtek el fújni a rendőrök, ám ekkor már Toroczkai nem nagyon volt az események alakítója, én legalábbis hiába voltam végig az első sorban, egyáltalán nem láttam őt sehol hosszú órákon át.

A sztori úgy folytatódik, hogy Toroczkai az újság szerint illetékes bíróságon kért és kapott elégtételt. Innentől nézzük a mesét és a valóságot.

Mese:
2007-ben a Kapu magazinban megjelent egy cikk, amelyben leírták, hogy Toroczkai volt az, aki az MTV ostrománál odacsődítette a tömeget a székházhoz, és hazudott, hogy felheccelje őket. Vagyis voltaképpen ő volt az ostrom kirobbantója. A cikk írója szerint lehetséges, hogy ezt egyáltalán nem magánszorgalomból csinálta, hanem jól megfizették érte.

Később Sass László az újvidéki Magyar Szó című lapban olvasói levélben bírálta Toroczkai szerbiai tevékenységét, s itt utalt rá, hogy a Kapu magazinban mit írtak róla.

Tomcat / forrás /
A Valóság:

Sass László nem csupán mellékesen "utalt" egy cikkre, mely szerint "lehetséges", hogy Toroczkai irányított bármit is, hanem nagyon konkrét kijelentéseket tett. Így vezeti fel a Kapuban olvasott cikk ajánlóját: "A múlt héten teljesen megvilágosodott előttem, hogy „hősünk” Gyurcsányék embere". / forrás / Ez bizony egy nagyon egyértelmű tényállítás, nem pedig csak holmi ködös utalás valamilyen teljesen bizonytalan, "lehetséges" dologra.

Mese:
A szerb büntetőbíróság előtt azt követelte, hogy Sass kérjen tőle bocsánatot. Sass ezt meg is tette. Mire Toroczkai azonnal szaladt a polgári bíróságra, és indított ellene egy polgári pert is, mivel a bocsánatkéréssel beismerte, hogy az állítása valótlan.

Tomcat
A valóság:

Hazugság, hogy Sass bocsánatot kért volna. Soha a büdös életben nem tett ilyet, csak a lehetőségét lebegtette a bírónő előtt. Így nyilatkozott: "...nyilvánosan nem fogok bocsánatot kérni. Ha azért büntetés jár, ... akkor ítéljen el"). Hogy a bocsánatkérés soha nem történt meg, arról Sass saját maga ír (és ügyvédi tanáccsal magyarázza). Idézem: "Beláttam, hogy ennek már a fele sem tréfa, mivel a bocsánatkéréssel nem ér majd véget ez az ügy, hiszen következni fog a kártérítési pörök sora. Nincs mese ügyvédet, kell fogadnom, határoztam. Ekkor elmentem a Blic szerkesztőségébe, Popadic barátomhoz tanácsért, és azért, hogy írja meg ezt az ügyet a lapjában. Barátom azonnal felhívta Lazar Marijanski nyugdíjas ügyvédet, akivel később találkoztam, és megbeszéltük hogyan tovább. Első és legfontosabb – mondta Lazar, hogy a bocsánatkérő levelet ne jelentesse meg." / forrás / Szemen szedett hazugság tehát, hogy Toroczkai ténylegesen megtörtént bocsánatkérés ellenére vitte volna az ügyet polgári szakba (a "mi lett volna ha" pedig értelmetlen kérdés, mert ha nagyanyámnak pöcse lett volna, ő lett volna a nagyapám).

Mese:
Végül Sass Lászlót 1800 euró kártérítés megfizetésére kötelezték, ami számára azt jelenti, hogy börtönbe kell vonulnia. (Szerbiában ugyanis a nem vagyoni kártérítés is átváltoztatható elzárásra, míg nálunk csak a büntetőügyben kiszabott pénzbírság.)
Tomcat
A valóság:

Sass Lászlónak nem "kell" börtönbe vonulnia, maga döntött úgy, hogy be akar vonulni. Pedig könnyen elkerülhetné. Ezt szintén saját maga számol be: "A Kapunak már megírtam, és ők nagyon sajnálnak, mivel részben ők is vétkesek, hiszen az ő közlésükre reagáltam az írásommal. A főszerkesztő számomra gyűjtést jelentet meg a lapban, annak ellenére, hogy én határozottan kijelentettem, hogy fizetni nem fogok. Börtönbüntetésre váltom a pénzbüntetést." / forrás /

Hát így tessék forráskritika nélkül változatlan formában benyelni azt, amikor Polgár úr fórumokon híreket foglal össze. A teheráni rádió jelenti, hogy Moszkvában Mercédeszeket osztogatnak. Csak éppen nem Moszkvában, hanem Vlagyivisztokban, nem Mercédeszeket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

By SoDI

  • UPDATE: Tomcat úgy gondolja, hogy a Kapu cikkében is voltak durva tényállítások Toroczkairól, nem csupán Sass Lászlóéban. Mivel az ominózus írás nincs fent a neten, ezt most nem tudjuk ellenőrizni. Megbeszéltem Tomcattel, hogy egy héten belül elmegyek a szerkesztőségbe, elkérem a cikket, és a tartalma ismeretében térünk majd vissza a témára.
  • UPDATE 2: Előkerült a cikk (ide kattintva). Pont ahogy gondoltam. A hitelességet rögtön kétségbe vonva ír utcai pletykákat arról, hogy valaki ismerősének az apja állítólag NBH-s öregnek mondja magát, és bla bla bla (LOL), valamint az egész írás legerősebb állítása az, hogy Toroczkai úgymond "körei" a Gyurcsány-kormány érdekeit szolgálják ki. Azt, hogy ezt szándékosan teszik, egyenesen nem állítja a cikk. Sass László írása pedig igen.

    Vagyis nekem van igazam, nem pedig TC-nek. Sass sokkal-sokkal durvább állításokat tesz, mint a ködösen véleményezgető Horváth, akire hivatkozik.

    Erről ennyit.

92 megjegyzés:

  1. Olyan érdekes, hogy téved7etlennek hiszi magát, továbbá azt hiszi, mindenki indexes, meg "Seleanu", aki ellentmond neki bármiben is. Monománia.

    VálaszTörlés
  2. Toroczkairól nem hiszi, hogy indexes :DDDDDD

    VálaszTörlés
  3. Szlávellenes sovinizmus ér7ő tetten : a "SZERB bíróság" mint önállóan hangsúlyos negatív motívum. Meg ugyanott szokás még lerománozni Toroczkait, és egy kalap alá venni minden románt, szerbet. Ez olyan "23 millió román munkavállaló" szintű rosszindulatú ferdítés. Cionista érdek, hogy az itt élő népek egymást gyűlöljék.

    VálaszTörlés
  4. No meg ugye a jog az illetékességről szól. :)

    A hazai Kapu nyilván azért nem lett beperelve, mert biztos csak homályosan sejtetett (nincs neten a szöveg), ami lehet vélemény. Ez a Sass meg kijelentő módban pofázott. Ennyi.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a Torockzai mint a tévéostrom főszervezője című hazugságot am balliberós lapokban le7ett olvasni, meg ATV féle helyeken hangoztatták. Ilyenfajta súlyos lejárató hazugságokért maga Tomcat is perelt, ha őróla állítottak valótlant. Sőt, épp a kurucok(nak hitt emberek) elleni pere is személyes okokból vívódik saját állítása szerint.

    Nem utáljuk, de azt azért megkérdez7nénk tőle - miért jó így neki? :)

    VálaszTörlés
  6. Sodi, légyszí linkeld be ezt a cikket a hunhírre: http://hunhir.info/forum.php?rsid=700

    Megtehetném én is, de te vagy a szerző, így ez a jog téged illet meg.

    VálaszTörlés
  7. Nem fórumozok, jobb dolgom is van most. :)

    VálaszTörlés
  8. amikor Polgár úr fórumokon híreket foglal össze."
    Ez nem híröszefoglalás,hanem ferdítés...


    Ez az ,most már csak az van,hogy be kell linkelni a hhírre és meglátjuk,hogy mit ír!Mi magunknak nincs regisztrációnk de esefnek,van,meg sodinak is(hogy ezt honnan tudjuk az titok)!Szóval Haj--Rááááááá!

    VálaszTörlés
  9. Jó lecke mindenesetre : annak inkább hisznek, aki ennyire magabiztos stílusú. Orbán se nagyon 2elkedik a saját szavaiban, tud is ferdíteni rendesen, és a híveinek még ezzel 1ütt is belefér. :D

    VálaszTörlés
  10. asztrálcica sicc a hhírre aztán linkelj,ha már sodi fél...!

    VálaszTörlés
  11. Látod sodi így kell ezt,úgy látszik brájen trészi lassan így 30 felé férfivá avat(esef ebbe te ne reménykedj)!

    VálaszTörlés
  12. csak úgy csattog a karikás ostor a topket disznó hátán,!Ez ám a betyárvirtus hej!

    VálaszTörlés
  13. Zsodi, kommentálhatnád az eseményeket 66 másodpercben, mert ez így erősen tl;dr kategóriás! A "teheráni rádió" is csak véletlenül tűnt fel scrollozás közben.

    VálaszTörlés
  14. Ez igen sneci, kimerítő elemzés. Ízekre szedted tomcatet. Sajnos tényleg erősen tl;dr kategória, de értékelni kell a fáradozásaidat.

    Sms jött már tomcattől?

    Igazi zsidó vagy zsodi. Ha pénzszagot érzel (zsidó mecénás), levakarod a rászáradt túrót a pöcsödről és pörögsz, mint a motolla. Kaptál már fényképezőgépet, vagy még mindig az ígérgetés (hülyítés) megy?

    VálaszTörlés
  15. Kommentsztrájk, mi?!

    Egymás hímtagjait nyelitek be szőrig, így az új esztendő közelében. Még most! Gyorsan! Aztán majd a bak elviszi ezt is.

    Judea=/=Izrael.

    Én azért szeretek zsidónak lenni, mert imádom, hogy utálnak. Egyszerűen elfog valami kéjesen morbid érzés, mikor ránézek valakire és tudom, hogy utál. Ilyenkor annyira meghatódom, hogy legszívesebben a keblemre ölelném azt a kis piszén-pisze koszos gójt. ÚÚ, akkor mennyire utálna csak! Óó, mennyire szeretném.

    Utáljatok már ti rohadt mocskos tetves undorító férgek! Gyűlöljetek! Hadd lássam a szemetekben az iszonyatot, ahogyan rám néztek.

    Ahh, tralalallla.

    VálaszTörlés
  16. Teljesen még ez sincs kizárva. Majd kiderül. :)

    VálaszTörlés
  17. Szintetizálásra került a nagy denácitlanító (ez most tagadás-tagadás? mert a második félidő után rengeteg ilyet csináltak, és ez gyanús!) tabletta, csak arra kell vigyázni, nehogy fordítva vegyék be. Mert akkor bezsidít. Vagy ki. Attól függ.

    VálaszTörlés
  18. Kaptál már valamit a zsidó mecénástól púpos, vagy nem? Nem érted a kérdést?

    VálaszTörlés
  19. Ez (sic!) a sneider? (Aki egy pöcs. Ténylög.)

    VálaszTörlés
  20. Olvastam a blogodat, és.... és... és.. dedikálnád? "Erika", igen. És..és.. "sokat gondolok rád", majd dátum aláírás.. De bunkó vagy, a város kihagyod?.. ccö..

    VálaszTörlés
  21. jó, küldtem egy linket a hunhirra ...

    VálaszTörlés
  22. Én azért szeretek zsidónak lenni, mert imádom, hogy utálnak. Egyszerűen elfog valami kéjesen morbid érzés, mikor ránézek valakire és tudom, hogy utál. Ilyenkor annyira meghatódom, hogy legszívesebben a keblemre ölelném azt a kis piszén-pisze koszos gójt. ÚÚ, akkor mennyire utálna csak! Óó, mennyire szeretném.

    Utáljatok már ti rohadt mocskos tetves undorító férgek! Gyűlöljetek! Hadd lássam a szemetekben az iszonyatot, ahogyan rám néztek."

    Ezt az önkinyilitkoztatást muszáj volt újra bemásolni,ez már irodalom,amolyan kortárs jellegű müvészi önmarcangolás!
    Gratuláunk!
    Mi magunk szeretjük az embereket,ezért téged is szeretünk!

    VálaszTörlés
  23. "TOMCATNEK SOK SZERETETTEL"

    Mendi ezért kapsz egy műlábat!

    VálaszTörlés
  24. "Mi magunk szeretjük az embereket,ezért téged is szeretünk!"

    Hazudsz! Mennyiszer hallottuk már ezt! Óó de sokszor, és valahogy, hogy-hogynem, soha, sohasem és semmikor nem kérdezték meg a jól terített asztaloktól, mit evett, él még, s ha igen, mikortól nem. Nekem ne add elő a mindenkit szerető ezoterikus kristálygyermek maszlagod!

    Igenis, az egyetlen őszinte pillanat: amikor utáltok. Akkor önmagatok vagytok. Amikor elevenen dobnátok ledarálni az embertelent, akkor, amikor forr és lüktet a halánték, akkor és ott és csakis akkor, csakis ott: nem hazudtok.

    Menjetek hát a picsába és dögöljetek meg.

    VálaszTörlés
  25. Te nem tanulsz a múltbeli hibáidból, Sodi. Szerintem Tc ezért a gúnyolódó cikkért hamarosan meglátogat Pátyon. Majd vedd fel megint a zacskózörgés zaját, ahogy a legutóbb is. pwnd^3

    VálaszTörlés
  26. Kedves Cím!

    Mint tán értesültél róla Te is, ma sem rágalmazott meg senki sem, így hát nincsen kit perelnem, vagyis a kölcsönt sem tudom visszaadni. Határidőre. Még. Egyelőre.

    Na, de fel a fejjel, hagyjuk a búskomorságot, pozitívan a jövőbe tekintve, maradok tisztelettel,

    vitéz őrgróf Szoborkány

    ui: fizetésig egy huszassal ki tudsz segíteni?

    VálaszTörlés
  27. Te nem az igazi Gabucino vagy. :)

    VálaszTörlés
  28. ártány rendesen beégetett téged a hunhíren, sneci.

    sajnos az a tény, hogy egyszerűen túl kevés vagy hozzá szellemileg. te buta vagy, ártány meg nem annyira, ezért a vitátok úgy néz ki, hogy te kinyitod a szád faszalakúra, és szopod a faszt amit ártány tett a szádba.

    szerintem ne erőltesd tovább ezt a vitát, mert már toroczkainak is kellemetlen lehet, hogy ilyen buta ember, mint te, nyilvánosan védelmezed, és kudarcot vallasz, mert nincs annyi eszed, hogy ártány érvelésének gyenge pontjaira rámutass.

    hagyd abba, mert toroczkait égeted!

    VálaszTörlés
  29. Nem, szerintem én égettem be őt.
    Én ugyanis tényekből dolgozok, ő pedig nem.

    Írtam most a posthoz UPDATE-et.

    "UPDATE: Tomcat úgy gondolja, hogy a Kapu cikkében is voltak durva tényállítások Toroczkairól, nem csupán Sass Lászlóéban. Mivel az ominózus írás nincs fent a neten, ezt most nem tudjuk ellenőrizni. Megbeszéltem Tomcattel, hogy egy héten belül elmegyek a szerkesztőségbe, elkérem a cikket, és a tartalma ismeretében térünk majd vissza a témára."

    VálaszTörlés
  30. Kamu az egész.
    Ugyanarra a mintára felépített karakterek.

    Az egyikük a coca -, míg másikuk a teszkógazdaságos kóla.

    Egyébként az orbáni hajléktalan-tábor azért fless, mert ha felépül, akkor szem előtt van, mert ugye hol nem veszik észre a koncentrációs tábort sem? Hát persze, hogy ha szem előtt.

    Azért stílszerű lenne a hajléktalan és munkanélküli táborra kitenni a "Munka szabaddá tesz"-t, tényleg (abszurd)humoros lenne.

    VálaszTörlés
  31. EE77j99

    De mi tényleg szeretünk téged is, és mindenkit!Hiába szeretnéd,hogy utáljunk,hiába okozna ez neked kéjes örömet,tőlünk ezt ne várd! Ne légy ennyire megkeseredve és ne legyél dühös a világra,azért ami vagy!Te nem tehetsz róla és mi sem! Halld meg a szeretet hívó szavát és meglátod fényként fogja beragyogni a szívedet és a lelkedet !hagyd hogy eltöltsön melegséggel és akkor összeforsz,egy leszel, egy szívdobanásban az emberiséggel!

    VálaszTörlés
  32. sodi ne egy héten belül,hanem most!Most kell pörgetni a témát ,most kell alázni,most kell lerántani a leplet tomkatről!

    VálaszTörlés
  33. Egy szerbgyűlölőtől, mint amilyen Tomcat is, miért is kéne elfogadni bármilyen Szerbiával kapcsolatos "érvet"? Érvénytelen, mint ahogy minden zavaros duma, amiket összehord, a nagy része azoknak úgyis csak kitaláció, nagy magabiztosan "tényekként" tálalva. Ilyen alapon, viszonozásképpen, a kuruc dossziéja is tényeken alapul.

    Naja, Sodi, de azt is nézd, mennyire "hiteles" forrás az a fórum - "belterjes génprobléma" írja az egyik elvakult soviniszta (nem Tomcat), mikor itt éltünk a Kárpát medencében együtt többezer éve a szlávokkal, és benne is egész biztos van OLYAN vér.

    Meg miért nem le7ne vkinek román felesége? Ennél a puhos béndzsa spiclinél kell tán engedélyt kérni, hogy elég nemzeties dolog-e beleszeretni egy román lányba? A gyerekek úgyis tudni fognak magyarul...

    Nem kapott még elég oltást az élettől, a sok hülyeségéért amit csinál, kezdem úgy érezni... Rendkívül kártékony. Nézzük csak, gyűlöli a Jobbikot, gyűlöli a Jobbik szimpatizáns-szervezeteit (HVIM), hülyének tartja a jobbik szimpatizánsokat, bebörtönözné a hungaristákat google for "hungaristák bebörtönzésével egyetértek" utálja a mai hungaristákat is (mind a 2 vonalat), azok se tartják őt vmi túl sokra (eleve 1 FORRÓFEJŰ ember kényes terepen elefánt a porcelánboltban) sose fogalmazza meg konkrétan, hogy akkor ő most mit is akar. Régen azt mondta, monarchiát, királyságot, meg hogy Horthy a példaképe. Aztán jön a mit akarunk, milyen út vezet oda, mit kell tennünk érte 3as. Ha neked ez kell, a HVIM is azért TESZ, és azon az úton jár, móre! De téged bomlasztani küldtek a blankoltak, vagy csak alapból nem gondolkodsz???

    A nemzetiségek területi leválásában a soviniszta törekvések, pl magyart mindenhol hivatalos nyelvvé nyilvánító nyelvtörvény azért szerepet játszott. Meg a Habsburg elnyomás is, bizony, ami alól ők is meg akartak szabadulni.

    Persze a Károlyi - Kunbéla banda nélkül azért méhg legalább eséllyel harcol6ttunk volna...

    De MA ezért gyűlölni egy szerbet? Vagy románt? Egy nőt, akit szeret? Olyan, mintha egy ma élő random németet gyűlölnél azért, mert a pozsonyi csatában megtámadtak 907. július 4. és 7-én. :)

    Talán a kuruc ott túloz, hogy nem született spicli, akkor ugyanis alaposan átgondolná minden közlését, és mozdulatát. Hanem csak ilyen fejjel-a-falnak. Jó, a bombagyáron bejött ez a stílus, bár ott sem értettem mindennel 1et. De akkor sem való politikusnak. Az élet, és a világ "kicsit" bonyolultabban működik nála... xD

    Semmiképp se 1 zsinórmérték, csak magabiztos stílusú...

    VálaszTörlés
  34. eszedbe sem jutott megkérdezni ártánytól, hogy pontosan mik azok az állítások a kapu cikkében. az bizonyít aki állít valamit. ártány állított, és helyette te mászkálsz a kapu szerkesztőségébe. (nyakamhoz a rozsdás bökőt, hogy ártány nem is látta azt a kapu-cikket)

    ártány a tv-ostromról és toroczkai szerepéről is állít egy csomó tényt, de te erre sem kérsz tőle bizonyítékot.

    könnyű romba dönteni ártány illuzórikus gondolati építményeit, amelyeket a fantáziája és az aktuális ellenszenvei, frusztrációi segítségével állít össze, majd tényként mutat be. de te túúúúúl buta vagy ehhez.

    VálaszTörlés
  35. SF: Tomcat nem azt kifogásolja, hogy román, hanem azt híreszteli, hogy vásárolta. (Toroczkai helyében ezért az állításáért már réges rég szarrá pereltem volna, de mindegy.)

    Az, hogy TC mindenkit gyűlöl, és mindenkivel hadkozik, tényleg vicces. Más ember nem akar Don Qui Hote lenni, hanem elhiszi, hogy a szélmalom az szélmalom. :D

    VálaszTörlés
  36. Persze, ezzel a cionisták, indexesek kapják a muníciót, pont ott szokás ezzel odavágni : "te tán vissza tudod vezetni Árpádig a származásod, nem, na akkor te sem vagy igazzy magyar"

    Mi a faxxért baj, ha vki szerb, vagy román származású???

    VálaszTörlés
  37. "eszedbe sem jutott megkérdezni ártánytól, hogy pontosan mik azok az állítások a kapu cikkében"

    Mert ő maga sem olvasta a Kapu cikkét.
    Ha olvasta volna, idézne belőle. :D

    "ártány a tv-ostromról és toroczkai szerepéről is állít egy csomó tényt"

    Funkcionális analfabéta vagy. Az ostrommal kapcsolatban nem a tényeket vitatom, hanem a jelentőségüket, és az oksági kapcsolatokat.

    "könnyű romba dönteni ártány illuzórikus gondolati építményeit, amelyeket a fantáziája és az aktuális ellenszenvei, frusztrációi segítségével állít össze"

    És meg is tettem.

    VálaszTörlés
  38. a nagyfuvarosba nem meri betenni a lábát a polgár,mert oott a cigók adnának neki ha meglátnák!

    tomiboynak zsidó barinője volt,akkor miért gond ha Torockainak román felesége van?

    VálaszTörlés
  39. Vette a felleségét? Ja már értem,asszem pont a tomket hireszteli,hogy strici volt Toroczkai!

    "SF: Tomcat nem azt kifogásolja, hogy román, hanem azt híreszteli, hogy vásárolta. (Toroczkai helyében ezért az állításáért már réges rég szarrá pereltem volna, de mindegy.)"

    hirtelen azt olvastuk,hogy "szarrá vertem volna"
    Meg is lepődtünk egy kicsit,hogy sodi milyen keményen nyomja!

    VálaszTörlés
  40. mivel mi magunk nem félünk bemenni a nagyfuvarosba,ezért lehet,hogy ma bemegyünk és elkérjük a cikket,úgyis járunk arrafelé és beszkeneljük és átküldjük sodinak,csak,hogy peregjenek a dolgok!

    VálaszTörlés
  41. nem is nagyfuvaros...

    Kapu Szerkesztősége. Elérhetőségek: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. www.kapu.cc. Telefonszám: +36 (1) 303-0710 ...

    igazából sodi telefonon is elkérhetnéd ha nem lennél lusta!

    VálaszTörlés
  42. Miért is van kommentsztrájk pont tizenhatodikáig?
    Honnan tudták előre, hogy a téma ekkor indul?
    Mi lesz a harmadik tomcates hír a héten?
    És Blájen? Vagy a denveri Mustangok bajnokcsapata?

    Mennyi izgalom.
    Jajj persze, most esik le. Az ötödik évforduló. Közelg. Az emlékek. Sniff. Azért mind, aki a másfélmillióból nem volt ott tudása és lehetősége szerint, az tényleg bekaphatja. És nem a harcról beszélek, csak ott szépen álldigálni. Tömegtüntetés. Értesz magyarul? A tömegükkel tüntetnek. A testükkel, hogy ott vannak és nem mozdulnak.

    Étel lett volna, hiszen ahol ezer jóllakik, ott az ezeregyedik sem marad éhen. A gulyáságyúk tüzelésre készen voltak. Persze ezer ember miatt nem vonult fel az egész gulyáshadosztály, csak két-három kósza.

    Érthető igaz?

    VálaszTörlés
  43. "ezért lehet,hogy ma bemegyünk és elkérjük a cikket,úgyis járunk arrafelé és beszkeneljük és átküldjük sodinak,csak,hogy peregjenek a dolgok!"

    Na, azt nagyon megköszönném. :D
    Biztos vagyok benne, hogy az derül majd ki belőle, hogy NEKEM van igazam.

    VálaszTörlés
  44. Kapu cikk - a neten, a Kapu honlapján, sz'al nem holmi másodforrásból

    Arról hallgatott , hogy itt MÉG azzal IS meg lett Toró rágalmazva, hogy "Gyurcsányék embere"

    VálaszTörlés
  45. ee763587682

    ahol ezer jól lakik az ezeregyediket szétverik,hogy nekik több maradjon(turáni átok bmeg, az,az a kurva átok),de amúgy szépen és meghatóan írtál!Köszönjük!

    VálaszTörlés
  46. KOMMENTSZTRÁJK OFF

    Faszért van már megint ötféle szín és háromféle betűméret a posztban. Ezek a színes írások a web hajnalán voltak menők (animált gifekkel megspékelve), ma már a letisztult, könnyen olvasható szöveg dívik - megjegyzem, nagyon helyesen.

    KOMMENTSZRÁJK ON

    VálaszTörlés
  47. itt van a keresett kapu-cikk:

    http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4115

    VálaszTörlés
  48. Na akkor most van ideje a leleplezésnek!

    S.F. egy mesterséges intelligencia program
    (SoDI írta! de pszt..), amelyet éppen egy ilyen nyelvi közegben lehet kitenni a fejlesztéskor szükséges változatosságnak.

    Az a lényeg, egyébként, hogy most, hogy elkészült, már teljesen felesleges hétmilliárd embert tartani a változatos webtartalom érdekében.

    Egyébként egy űrhajóban száguldasz a Galaxis spirálkarmainak peremén. Hibernálva vagy.
    De az agyat muszáj szórakoztatni. A tudat miatt.
    Az kikapcsolhatatlan.

    VálaszTörlés
  49. itt van novák előd válasza a cikkre, és a szerző viszontválasza:

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:nuhVEz4viQwJ:jobbik.net/index.php%3Fq%3Dnode/4511/print+horv%C3%A1th+%C3%A1d%C3%A1m+toroczkai+kapu&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    VálaszTörlés
  50. "itt van a keresett kapu-cikk:
    http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4115 "

    Na, príma.
    Most melózok, de este majd kielemzem.

    VálaszTörlés
  51. Na, átfutottam.

    A hitelességet rögtön kétségbe vonva ír utcai pletykákról arról, hogy valaki ismerősének az apja állítólag NHB-s öregnek mondja magát, és bla bla bla (LOL), valamint az egész írás legerősebb állítása az, hogy Toroczkai úgymond "körei" a Gyurcsány-kormány érdekeit szolgálják ki. Azt, hogy ezt szándékosan teszik, egyenesen nem állítja a cikk. Sass László írása pedig igen.

    Vagyis nekem van igazam, nem pedig TC-nek. Sass sokkal-sokkal durvább állításokat tesz, mint a ködösen véleményezgető Horváth, akire hivatkozik.

    Erről ennyit.

    VálaszTörlés
  52. Sass kabaré, Mikroszkóp színpad... Dehogyisnem magukfajta, mégpedig pl ezen újságírói etikát felrúgó falsifikátorkodása alapján. Bár a név, az valóban le7 megtévesztő - mivel hagyományosan apai ágon öröklődik. Le7 vkinek a nagyanyja nemzsidó, meg az anyja semnem, és MÉGIS Schwartz a családneve, bezonyám. És akinek se anyja se nagyanyja nem zsidó, az a zsidó jog szerint nem is zsidó. Szóval Ők mondják. :)

    VálaszTörlés
  53. "Sass kabaré, Mikroszkóp színpad..."

    Pontosan :DDDDDDD

    VálaszTörlés
  54. sneci, már megint buta vagy. tomcatnak ez a fő hazugsága toroczkairól, erre kellene feketén fehéren rámutatnod:

    "2007-ben a Kapu magazinban megjelent egy cikk, amelyben leírták, hogy Toroczkai volt az, aki az MTV ostrománál odacsődítette a tömeget a székházhoz, és hazudott, hogy felheccelje őket. Vagyis voltaképpen ő volt az ostrom kirobbantója. A cikk írója szerint lehetséges, hogy ezt egyáltalán nem magánszorgalomból csinálta, hanem jól megfizették érte."

    írja tomcat.

    ezzel szemben horváth írásában egy darab szó sincs ilyesmiről.

    az már csak folyomány, hogy tc ezután még felépít egy újabb mesét sass meghurcolásáról. de tc alapvetően azt állítja, hogy toroczkai hazudott a tömegnek a tv-ostromnál, és miután ezt leközölte a kapu, nem a kaput perelte be ("mert mik derülhettek volna ki ha itthon perel"- tc), hanem a kapu helyett meghurcolta szerbiában a szerbek segítségével sasst, a magyar újságírót, aki emiatt börtönbe került 3 hónapra.

    lásd, hogy mi a lényeg. az alaphazugságot kell szétzúzni, mert a többi csak járulék, minden erre az alapra épül.

    azt írd be tc-nek a hunhírre, hogy hazudott, és a kapu nem írt olyat, hogy "toroczkai volt az, aki az MTV ostrománál odacsődítette a tömeget a székházhoz, és hazudott, hogy felheccelje őket"!

    VálaszTörlés
  55. Novák Előd, azok közt az igen korlátozott parlamentáris, ráadásul 17%-os, (és legtöbbször minden más párt által leszavazott) keretek közt azért apránként okosan ÉPÍTKEZIK. :)

    Persze aki kizárólag és csakis vele szemben fóbiás, azon nem segítenek az érvek, a tények, de még a vitat6atlan érdemek sem.

    Különben is, Novák Előd valójában maga BATMAN, nem holmi Kuruc szerkesztő. "És ez még akkor is úgy van, ha egy jobbikos mondja neked az ellenkezőjét." xD

    VálaszTörlés
  56. szarcsimbók:

    "írja tomcat.
    ezzel szemben horváth írásában egy darab szó sincs ilyesmiről."

    Igazad van, de én meg nem ezt érzem lényegesnek. Ha te mégis, akkor menj a Hunhírre, és tedd szóvá. :)

    Én inkább lezártam a témát, és megyek melózni.

    Hello.

    VálaszTörlés
  57. https://hacktivity.com/en/hacktivity-2011/programs/enterprise-wi-fi-worms-backdoors-and-botnets-for-fun-and-profit/

    MÉSZ, TE VÉRPROFI SZARCSIMBÓK?

    VálaszTörlés
  58. Leszarom a témát.
    Soha nem használok nyilvános Wifit. :)

    VálaszTörlés
  59. sodi tc még mindig nem ismeri be, hogy hazudott toroczkai szerepéről a tv ostromnál (és a cikkről a kapuban), helyette kijelenti, hogy toroczkai tc által előadott tevékenysége tény, és téged vádol meg azzal, hogy a cikk körítésével csak kekeckedsz. tényleg nem akarsz rápirítani azzal, hogy egyértelműen hazudott?

    eltűröd, hogy tc megkérdőjelezze a hitelességedet, annak ellenére, hogy most is ő hazudott?

    szerintem itt lenne az ideje megleckéztetned tc-t, ettől nőhetne az elismertséged, ami látogatottságot is hozhatna neked.

    VálaszTörlés
  60. Ha bárkivel kapcsolatban is meglátja a Jobbik szócskát, már támad azonnal, mint a sarokba szorított patkány, akinek a farkára lépnek. Torót meg azért gyűlöli még ezen belül is különösen, mert személyes sértődöttségből elfogult! Most konkrétan amúgy éppen az a bajuk vele, hogy Jobbikos képviselőjelölt lett belőle.

    Ezt a párbaj dolgot am ő találta ki, aztán meg mégsem akarta - Horthy uralma alatt már nemigen volt szokás annyira vér, azaz párbajozni... hát honnan a fenéből szed7tte??? xD

    "Tomcat az állandóan DEZINFORMÁL" idézet a videóból :ß És télleg.

    Dehát az az ELLENSÉG megtévesztésére való módszer, hékám, nem a belső bomlasztásra!!!!!!!!

    Am már nem először hord össze komplett hülyeségeket, ergo veled szemben sincs semmiféle szellemi fölénye, Sodi. Ő is tud olyan meggyőzően hazudni, mint mondjuk Fletó, de ennyi. :)

    VálaszTörlés
  61. Érdekes ez a freevlog vidcsi amúgy más szempontból is. A feltöltő személye... :D

    Válaszolnak tomcat provokátorozására - !már akkor! mocskolta Budaházyt és Toroczkait. Tomcat nevez7 BÁRKIT provokátornak, ügynöknek, akárminek? Mi a faxx ő, hogy ennyire téved7etlennek képzeli magát, netán Mr Tótumfaktum??? :D

    VálaszTörlés
  62. ugyanilyen sóder is: ő nála pl. mindenki zsidó. Ki ő hogy mindenkit lezdidóz? maga himmler?

    VálaszTörlés
  63. Hát, ha csak nem gondolja komolyan szó szerint értve. Asszem ilyenkor jön elő a szellemi zsidó, mitn fogalom... A "ne zsidóskodj" is 1 ismert szólás. :)

    VálaszTörlés
  64. Nem mehetsz vissza a múltba, hogy megmentsd akit akarsz, ha az ő halála indít el az időgép felé.

    Remek. Akkor visszamegyek nem megmenteni, csak vele lenni.

    Egyébként is igazságtalanok vagytok. És irigyek is, mert rátok csak 12-en szavaztak.

    Bár, jobban belegondolva, inkább 12 apostol szavazzon rám, mint mondjuk kerületből elköltözött halottak.

    VálaszTörlés
  65. Isten egyébként nem bottal ver, hanem karikásostorral és szigorított vámvizsgá... izé, cédula ellenőrzéssel. Mondjuk. De van amikor vakolattal felütött spurival.

    VálaszTörlés
  66. Nagyon várom már az online internetkapcsolattal rendelkező szemkamera implantátumot. Külön IP címmel és nemzetbiztonsági backdoor-ral.

    VálaszTörlés
  67. Meg az USB-s műnemiszerveket és a hozzájuk való anonim szexchateket. Milyen bizarr is lesz, mikor arról mesélnek a buszon a hr-picsájú csajok, hogy képzeld a múltkor úgy megusbzett valaki, hogy a szemem is fennakad. Nem sajnos nem tudom ki volt, anonym proxy mögött volt.

    VálaszTörlés
  68. És természetesen a GDP-re is pozitívan hatna, a humanoid háttértár, mint regisztrált munkakör. Természetesen a tárolt adatokhoz nem férhetne hozzá, agycseppfolyosító áramkörrel védett futárok.

    Mennyi csodálatos lehetőség a jövőre nézve, én meg itt rohadok kétezer-kibirikibaszott-tizenegyben.

    VálaszTörlés
  69. A múltkor meg azt álmodtam, hogy egy zöldmonokróm hidrahajú, asszonyarcú valami jön velem szembe, és azt sugározza felém, hogy fordítsam el a szememet róla, ne nézzem, gyenge vagyok. Végig a szemébe néztem.

    Az azért eltölt reménnyel, hogy ha majd kiszabadulok a testemből, akkor az ilyen rémálom-hozókat jól picsán rúghatom. Kétszer is. Egyszer azért, mert rémálmot hoztak, másodszor meg azért, mert a francé' nem képesek egyenes közölni amit akarnak.

    De tényleg. Jön egy álom, aztán meg napokig fejtegetheti az ember.

    VálaszTörlés
  70. Valaki most biztosan örül, hogy wháó, mennyi hozzászólás van a sodin, mióta nem volt.

    Valaki most biztosan káromkodik, hogy mennyi hozzászólás van a sodin, mióta nem volt.

    VálaszTörlés
  71. Ezt most ahogy-akire én értelmezem, ha egyáltalán le merem írni kommentbe - amúgy nem önmagamra, hanem egy valaha élt férfira - de egyértelműen programozott merénylet le7ett az is. Létezett már akkor is komoly szabadkőművesség. Így ölték meg Anna Lindh-et is nemrég, am éppen egy szeptember 11-én. Akit mondtam, őt meg egy 23-án, és tudjuk, hogy az a szám miket jelent a szabad vakolóknak.

    Bonyolult, és a köz által MÁIG is (hiába a többezer okkult szájt, mint info-forrás, ha ellentmondanak 1másnak, melyiknek higgyen az ember különben is) csak részben ismert asztrológiai, gemátriai, és egyéb módszerekkel számítják ki minden (jelentősebb) mozdulatukat...

    "A szerb származású fiatalember korábban azt vallotta, hogy egy, a fejében megszólaló hang késztette arra, hogy kegyetlenül megkéselje a miniszterasszonyt."

    Az ilyenkor, mikor pár összefüggést összekapcsolok, meg ilyesmiket elmerengek úgy, azért néha érzem ám a gyomromat... miféle 1 világban élünk már!

    A szintén merénylő biorobottá programozott Breivik is ideggyogyóra fog kerülni. Drábik a Világpanoráma múlt heti, hétfői részében elmondott még pár gyanús részletet arról a történésről is. Echo tv oldalán van archívum, meg felteszik jutubra is páran ezeket a műsorokat. Bűzlik ám messziről, hogy meg volt szervezve az a mészárlás a háttér6alom által.

    A másik + a kopcédulák, ami 13 volt...

    VálaszTörlés
  72. Az emberi bőr alá ültet7ő chipek, és hasonlók (nem orvosi okokból, pl pacemaker meg ilyenekre gondolok) szted lehetnek bármilyen esetben is jók, vagy eleve elvetendők, és rosszak, mert megjósolták, hogy az lesz a totális kontroll eszköze?

    VálaszTörlés
  73. Totális kontroll, mint teljes ellenőrzés, vagy mint teljes irányítás?

    Mert ha az ellenőrzés, akkor az szerintem már régestelen-régen kiépült.

    Ha meg az irányítás? A leghatékonyabb (költség és megbízhatóság szempontjából is), ha önmagukat irányítják a lakosok úgy, hogy megfeleljenek azoknak az irányelveknek amelyekről azt hiszik, hogy elvárják tőlük.

    Egyébként, hogyne lehetne jó. Én például egy bábelhalnak nagyon tudnék ám örülni. Meg egy nagysebességű i/o portnak, a tanuláshoz.

    VálaszTörlés
  74. Álmomban, azaz asztrálon vmi nem teljesen emberti külsőm van nekem is, ilyen háromszög fejjel, meg óriási, V alakban bedöntötten álló mandula macska szemekkel. De összevissza fel t'ok venni 1éb alakokat is, csak ehhez pont ragaszkodom vhogy. Pl. a másik blogspotos profilban van ilyen kép kinnt. :3

    VálaszTörlés
  75. Jaja, nem mind1, ki írta a szoftvert, ki tervezte a hardvert, vannak-e hátsó szándékai vele, mondjuk amit a monopóliumról tudunk, annak alapján kb úgy kéne váélasztani ezek közül, ahogy manapság telefont vesz az ember. :D

    VálaszTörlés
  76. És nem muszáj mindenkire hatni az irányelvekkel, azaz a mesterségesen kialakított, és sugalmazott trendekkel, divatokkal, a többit elvégzi a csoportnyomás, így már elég kevés ember tud bármennyire is függetlenedni.

    VálaszTörlés
  77. Honlapkészítés ingyen, olcsón vagy drágán? Melyik a legjobb választás?

    Vannak ingyenes honlapkészítési lehetőségek, úgynevezett honlap-sablonok, ahol mindenki létrehozhat magának egy honlapot, ingyen. De tényleg ingyen van? Semmi sincs ingyen. Az ilyen honlap kis számú sablon elemből áll, ami miatt elképzelhető, hogy az Önével teljesen azonos kinézetű másik honlappal fog találkozni. A legtöbb esetben a szolgáltatást nyújtó cég reklámot helyez el az Ön honlapján, tehát közvetve fizet érte, annyit, amennyi a szolgáltató reklámbevétele az Ön honlapjáról. Ezen kívül az ingyenes csalogató után kiderülhet, hogy az ingyenesség mindössze néhány hónapra terjed, aztán már nem ingyenes. Az ingyenes honlapkészítés sablon módszere jelenleg nem vagy nem eléggé támogatja a keresőbarát honlap kialakítást, ami miatt az Ön konkurense, aki fizetett a honlapkészítésért és keresőoptimalizálásért, előrébb jelenhet meg a keresőkben, ezért több látogatója és több vevője lesz. A kiesett bevétel is egyfajta költség, bár nem fizet, de elesik a profittól.

    A nagyon olcsó honlapkészítési ajánlat sokaknak eleve gyanús, sokaknak nem az. Pedig aki nagyon olcsón dolgozik, az vagy kezdő, aki most gyakorol (tehát nincs tapasztalata) vagy tudja magáról, hogy rossz munkát végez, azaz a munkája talán még annyit sem ér, amennyit kér érte. Az amatőr vagy rossz honlapkészítőt legtöbbször a saját honlapja is jelzi. Ingyenes tárhelyen, esetleg láthatóan ronda, szétcsúszott saját honlappal rendelkező honlapkészítő Önnek sem fog tudni szebbet, jobbat készíteni. Érdemes egy pillantást vetni a referenciákra, eddig hány és milyen honlapkészítésen van túl. Lehet az olcsó honlap mégis jó? Igen, mert amikor valaki saját vállalkozásán belül kezd honlapkészítéssel foglalkozni, először nincsenek saját céges referenciái, ezért eleinte olcsóbban is vállalja a megbízásokat. Ám ha egy cégnél már foglalkozott honlapkészítéssel korábban, akkor tud elmíteni olyan honlapokat, amiknek az elkészítésében részt vett. Azonban, ha nem dolgozott előtte honlapkészítőként sehol és nincsenek közvetett referenciái sem, akkor érdemes kerülni. Ön rábízná a szívműtétét egy olyan orvosra, aki levelezőn végezte az orvosit és nem gyakorolt? Ha igen, ne olvasson tovább.

    Úgy tűnik, a drága honlapkészítési ajánlat a legjobb? NEM. A drága munka sem feltétlenül jelent jó minőséget. Inkább azt mutatja, a cégnek van elég dolga, esetleg azt, hogy inkább kevesebb megrendelőt akar nagyobb haszonnal, mint sokat dolgozni. Ilyenkor a honlapkészítő cég ad egy magas, talán néhány milliós ajánlatot hátha... Sokan máig úgy gondolják, - gyakran tévesen - hogy a drága egyenlő a kiválóval. Az a honlapkészítéssel foglalkozó szakember vagy cég, akinek van kellő tapasztalata és referenciája, valószínűleg nem a legolcsóbb ajánlatot adja, de irreálisan drágának sem kellene lennie.

    Az ideális honlapkészítési ajánlat nem olcsó és nem túl drága, de ennél fontosabb, hogy az ajánlkozónak legyen tisztességes honlapja és referenciája. A referencia lehetőleg ne csak a honlapkészítés, de a keresőoptimalizálás területét is fogja át, mert a kész honlapot el kell juttatni a potenciális érdeklődők szeme elé, anélkül még 50 forint sem térül meg. Bizonyíték kell, nem ígéret! Keresőoptimalizálást ugyan lehet utólag is kérni, akár mástól, de a keresőoptimalizálás első lépése a honlap elemzése és szükség esetén átalakítása. Kétszer fizetni honlapkészítésért (egyszer a készítésért, egyszer az átalakításért) tényleg nagyon drága és nincs cég, aki beszámítaná a másnak korábban kifizetett összeget. Ha valaki úgy készít honlapot, hogy nem ért az optimalizáláshoz, akkor később szinte biztosan újra kell majd építeni.

    VálaszTörlés
  78. A sas nem kapkod, csak röhög. De valami törvénytelenül. Aztán megunja a viccet, és a családi fészek közelébe merészkedő verébfiókát kezdi figyelni.

    VálaszTörlés
  79. Szia sodika! Tegnap találtam a villamoson egy új iPhone-t, ha érdekel, neked olcsón megszámítom!

    VálaszTörlés
  80. http://www.dailymail.co.uk/news/article-2037050/Racists-aged-THREE-Children-accused-bigotry-broccoli-head-calling.html

    VálaszTörlés
  81. Zsodi, szólj már a transzszexuális unokatestvérednek, hogy vigye innét az elvontkodó drogos buzibarátait!
    Tünés a kommunába, hippik!

    VálaszTörlés
  82. EE7j9 hallottam valakiről aki beszedett valami cuccot és rászóltak,hogy az csak kalciummal hat és erre elkezdte nyalni a falat!

    Nem te voltál?

    VálaszTörlés
  83. 88!
    Bajuszradíren!


    Kedves Zsidrákjaim!

    Mint eljutott a híre hozzátok is tán, olyan időket élünk, amikor ismét elrejtendő a zsidó identitás, meghagyva azt azoknak a neofitáknak, akiknek nem szóltak.

    Legszomorúbb, de mégis a legtúléléstbiztosítóbb: a kereszténység. Mindegy melyik gyülevészet, lehet akár a Hit is. De a kereszt legyen nálatok és tanuljatok meg pár szakaszt az új testámentomból is, ne legyen gyanús, hogy folyton csak a Mózesből idéztek.

    VálaszTörlés
  84. 89!

    Az előbb lehagytam valami fontosat, amiről kevesen tudnak! De nektek tudnotok kell!!

    A nyugati határon a "SHALOM" felirat nem üdvözlés, csak kiégtek a neoncsövek.

    VálaszTörlés
  85. 91!

    - Adj egy falat falat!- szólt a falat faló faló.

    VálaszTörlés
  86. Mi van, narkós, kattogsz? Irány a Keleti!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.