Ha még nem láttad volna

2011. szeptember 30., péntek

Hazafiak Budaházy György szabadulásáról

Hermán Péter felvétele.


By SoDI

Felhívtam telefonon Budaházy Györgyöt :)


By SoDI

Bizonyíték a vonzás törvényére

Annyiszor mondtuk, kértük, skandáltuk, és álmodtunk róla, míg végül valóság lett.


Mondjuk Szaszkát egyszer már ugyanígy kiengedték, utána pedig egy hét múlva visszavitték. Viszont ezt még egyszer egész biztos hogy NEM MERIK megtenni. Ha ugyanis a következő hetekben visszahurcolnák őket a börténbe, akkor abban a pillanatban fel kell élednie a 2006-os heves ellenállásnak. És - akkor - fel is fog éledni. Nagyon helyesen egyébként.

By SoDI

Jövőre 76%-kal magasabb lesz az adó

  • UPDATE: A jelek szerint alaposan félreértettem a dolgot. A FigyelőNet szerint jövőre alig fog növekedni az adóm. Részletek itt

Eredetileg írtam:

A minimálbérre bejelentett vállalkozók járulékalapját pedig azért emelik másfélszeresére, hogy megakadályozzák az adóelkerülést. 
A szóvivő szerint világossá kell tenni, hogy a járulékalapot tehát nem a minimálbéreseknél szélesítik ki, hanem a főállású, vállalkozóként működő minimálbéreseknél. „Magyarul azoknál az embereknél, akiknek a tulajdonában van az a cég, amely cég őket főállásként alkalmazza, ott másfélszeresére szélesítik ki a járulékalapot. Ez pontosan egy korábbi adóelkerülésnek rövidre zárása.  / forrás

Egy rövid kis számolás.

  • Jelenleg a minimálbér 78.000 Ft
  • Ennek az adó -és járulékterhe egy vállalkozónál kb. 52.000 Ft
  • Jövőre a minimálbér 92.000 Ft lesz
  • Ennek a másfélszerese 138.000 Ft
  • Ennek az adó -és járulékterhe egy vállalkozónál kb. 92.000 Ft lesz


 Vagyis a "senki nem jár rosszul" adócsökkentés jövőre nálam
76%-os adónövekedést jelentene.


Na ez az a pont, hogy röhöglek titeket körbe.
Ez már vicc kategória, úgyhogy nincs az az isten.


  • Szlovákiában a minimálbér utáni járulék 155 euro, ami 300 Ft-os euróval számolva 46.500 Ft
  • Szlovák cégalapítás kb. 300.000 Ft
  • Az árát tehát fél év alatt behozza
  • Ugyanúgy számlázhat Magyarországra forintban, mint bármely hazai cég

De mondok jobbat.

  • Kiegészítő tevékenységet folytató ügyvezető (akár nyugdíjas édesapám, akár főállásban máshova bejelentett édesanyám) után a havi járulék 5.100 Ft
  • járulékozás csak a tényleges kivét után

Röviden összefoglalom a szabályokat:


Fizikailag kivándorolni őrültség és hazaárulás.
Adóügyileg főállásban itthon maradni viszont főszabályként elmebetegség.

By SoDI

2011. szeptember 28., szerda

Bazmeg :D

Az első példány a parlamenti patkóban lakik, tervezett pulpituson, ott, ahol régen a Törvénytár állott. A kupolacsarnokban a korona regnál, az ülésteremben az Alaptörvény. A kiállított műtárgy a képviselői eskük és az Alaptörvényre való verbális hivatkozások során spiritualizálódik. 
Forrás
By SoDI 

Kiguglizza :)

Kedves gyerekek, a mai esti meséből megtanulhatjuk, hogy neten minden problémára található megoldás. :D

By SoDI

2011. szeptember 27., kedd

2011. szeptember 26., hétfő

A kormány játszik velünk

A Fidesz kétség kívül ügyesen taktikázik. Amikor már éppen megindulnánk ellene, bedob valamit 2006. kompenzálásával kapcsolatban, amivel le tud nyugtatni minket.

  • 2010. október 23. előtt kártérítéseket fizet
  • 2011. március 15. előtt meghozza a semmisségi törvényt
  • 2011. október 23. előtt nyilvánosságra hozza a Balsai-jelentést
Valahogy így tudom elképzelni a továbbiakat:
  • 2012. március 15. előtt Gyurcsány meggyanúsítása 2006. miatt
  • 2012. október 23. előtt bíróság elé állítása emiatt.
Akar valaki fogadni? :)

By SoDI

2011. szeptember 25., vasárnap

Brian Tracy - 28 - Relaxációs gyakorlat

Ezzel elérkeztünk a Brian Tracy-sorozat végére.

Ez kicsit különbözik az első 27 résztől.


By SoDI

2011. szeptember 23., péntek

Mi a Vonzás Törvénye?

Sokan még mindig nem értik a blog olvasói közül, hogy mi a vonzás törvénye.

Nekik ajánlom az alábbi filmet, ami nagyon részletesen elmagyarázza.

Elejétől a végéig csak és kizárólag a vonzás törvényéről szól.

Magyar szinkronnal.


By SoDI

2011. szeptember 22., csütörtök

Brian Tracy - 27 - Hogyan találjuk meg életünk valódi célját?

Rohamosan közeledünk Brian Tracy Phoenix szemináriumának a végéhez. Ez az utolsó előtti rész.

A mai lecke címe magáért beszél.



By SoDI

2011. szeptember 21., szerda

Budaházy tárgyalása ÉLŐBEN most

Sajnos most megtiltották a további élő közvetítést.

Rövid összefoglalóval majd este jelentkezem.

Itt van a tiltás előtti utolsó 15 perc:


Korábban írtam:

Most éppen szünet van.

A bíróság délután 2-ig szünetet tart. A szünet előtti utolsó 37 perc videója:


Live video from your Android device on Ustream

By SoDI

Kicsit elkéstem


Tárgyalási jegyzék


Külső ajtó



Belső ajtó

Hát, sajnos rosszul számítottam ki, hogy a reggeli forgalomban mennyi ideig tart ideérni a Fővárosi Bíróságra (a szokásos napközbeni idő jó duplája), így elkéstem egy kicsit. Legközelebb fél órával korábban kell indulni. A tárgyalást nem akarom megzavarni azzal, hogy betrappolok, és nagy zajjal szerelni kezdek, ezért majd a szünetben megyek be. Már persze ha lesz szünet.

Update (9:39): Most érkezett meg az egyik ügyvéd úr. Azt mondja, dél körül szokott szünet lenni. Valamint kijött az egyik NJA-s ügyvédnő is. Azt mondja, hogy a 11-ik rendű vádlott élettársát hallgatják éppen ki tanúként. A szünethez pontos időt ő nem mondott, csak annyit, hogy ezzel a tanúval egy másfél órát még egész biztos ellesznek. Szerencsére tehát jó eséllyel nem maradok le semmi fontosról.

Na nem baj. Legalább van időm nyugodtan megreggelizni a bíróság büféjében. :)



By SoDI

Ez kurva jól hangzik!

Fikciós napi sorozat egy szerkesztőség életéről, ahol a szereplők valódi eseményeket dolgoznak fel, és a műsoridő nagyjából ötödében valódi hírhelyszínekre mennek forgatni, illetve valós személyekkel készítenek interjúkat. Ha jól értelmezem, hogy erről van szó, akkor Jáksó László egy zseni. :)
By SoDI

2011. szeptember 20., kedd

Gonda és a Balettintézet

És akkor most Gonda László elmeséli nektek, miként vásárolták fel a balettintézetet a pénzjúdék.



By SoDI

Brian Tracy - 26 - Hogyan neveljünk tökéletes gyerekeket

Miután ismét hagytam néhány napot arra, hogy leülepedjen Brian Tracy tanítása, folytatjuk a tanfolyamot.

A mai lecke témája bár a legtöbb olvasó számára valószínűleg még nem aktuális, ám ennek ellenére a maga idejében hasznos lehet. :)



By SoDI

2011. szeptember 18., vasárnap

Nem évülhetnek el a 2006-os rémtettek!

Íme Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztina, Gőbl György és Grespik László pénteki sajtótájékoztatója nagyjából vágatlanul, HD minőségben.



By SoDI

Újabb pornós jobbikos - LOL

UPDATE: Megérkezett a Jobbik hivatalos közleménye.
Azt írják, hogy a többek között a Hótehénke egy úgynevezett "alkotás".

K Ö Z L E M É N Y

A Jobbik reakciója a Kabai-ügyre

Kabai Zoltán alapszervezeti vezetőnek közel húsz éve nincsen köze a pornóiparhoz, azóta tisztességes életvitelt folytat, jobbikos tagságát pedig végképp nem lehet összefüggésbe hozni a 18 éves fejjel elkövetett, azóta megbánt tettével. A Blikk cikke mindazonáltal számos hazugságot és csúsztatást is tartalmaz, hiszen Kabai soha nem rendezett pornófilmet, s az elmúlt majd két évtizedben nem szerepelt már ilyen alkotásokban. A hazugságok terjesztésében érintettek jogi lépésekre számíthatnak Kabai Zoltántól.

Sajnálatos, hogy a politikához semmilyen tekintetben nem köthető szánalmas kísérletekkel próbálják lejáratni a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, miközben az ország soha nem látott válságba sodródott. A Jobbik folytatja a devizahitelesek megvédése érdekében és a bankárbűnözők ellen indított kampányát, valamint mindent megtesz, hogy megakadályozza a korábban eltitkolt illetve letagadott, a Bokros-csomagot is túlszárnyaló kormányzati megszorítások bevezetését.

A Jobbik ezen nyilatkozat megtétele után, többet nem kíván foglalkozni a Kabai Zoltánt érintő mondvacsinált üggyel.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője

Eredetileg írtam:

Katona Vivien és Müller Niki után ezúttal Kabai Zoltánról, a solymári alapszervezet elnökéről derült ki, hogy sokáig pornózott. Többek közt ő volt a "Mazochista álmok" című Kovi-féle műremek egyik sztárja.

Kabai úr netes filmográfiája szerint még két évvel ezelőtt, azaz 2009-ben is forgatott! (Az utolsó pornója pedig 2007-es.) (update: a Jobbik közleménye szerint ez hazugság, 20 éve nincs köze a pornóiparhoz.)

Még megdöbbentőbb, hogy bár ezekben nem szerepelt, de ő rendezte a "Bi Szex World" 1-2 című alkotásokat (ez utóbbiból néhány jelenet erős gyomrúaknak ide kattintva). (update: a Jobbik közleménye szerint ez is hazugság, ő soha nem rendezett filmet)

Kabai Zoltán a Jeruzsálemi Szent Lázár-, Szent Korona-,
Nemzteközi Szent György Lovagrend képviselőivel a Szent koronánál.
Egy ismerősöm említette, hogy Zoliból politikus lett. Erről nem tudtam, mert viszonylag ritkán követem az egykori szereplőim életét. Alapvetően kellemes emlékeket őrzök Zoliról. Először a Hótehénkében dolgoztunk együtt, az volt az első rendezésem, ő pedig Hapcit, az egyik törpét alakította. Ezek után gyakran hívtam forgatni, mert igen jól teljesített. Zoli a kilencvenes években egyike volt a szexvilág legnagyobb sztárjainak.
Kovi
Update: A Velvetnek nyilatkozó Kabai Zoltán jogi lépéseket fontolgat Kovi ellen, mert szerinte túlzás, hogy a szexvilág egyik legnagyobb sztárja lett volna a '90-es években.

Nemzteközi Szent György Lovagrend Nagy Kereszt
Érdemrendjének átvétele Kabai Zoltán részéről

Kabai egyébként nem tagad semmit, a Blikknek mindent elismert. (update: a Jobbik közleménye szerint a friss dolgokat tagadja, és a rendezést is)

A Jobbik solymári alapszervezetének elnöke,
Kabai Zoltán Hapci szerepében éppen Hótehénkét tömi
(update: a Jobbik közleménye szerint 20 éve nem foglalkozik ilyesmivel)
By SoDI

2011. szeptember 17., szombat

Egykutya

Mindegyik ugyanaz a hazug pöcs. Hazudtuk, elkúrtuk, vagy ne arra figyeljenek, amit mondok, mi a különbség? Na, ezért is nem szóltam be a Gyurcsánynak pénteken.

Mert mégis minek?


By SoDI

Ezért nem biciklizek a városban

Sokszor hallottam már (a blicceléssel kapcsolatban), hogy nem kötelező a BKV szolgáltatásait használni, lehet menni biciklivel is. Na hát a Huszár művész úr is azzal ment ma reggel, és a Dohány utcánál halálra gázolta a 41-es villamos.



By SoDI

2011. szeptember 16., péntek

Nemzeti Jogvédők és Gyurcsány

Az sajnos lemaradt a felvételről, amikor Gaudi-Nagy Tamás odakiáltotta neki:
"Most megyünk feljelenteni a rendőreidet, de öszödi böszme, és te is sorra
fogsz kerülni."



By SoDI

Gaudiék sajtótájékoztatóján vagyok

Élőben közvetíteni kivételesen nem tudok, mert a héten elhasználtam a heti másfél Gb böngészésen kívüli adatforgalmamat. Hogy ilyen ne legyen többé, jövő héten felváltok Telenor Hípernet 42 tarifára, mert annál havi 20 Gb a nappali egyéb (pl. videós) forgalomkeret.


Na nem baj, vinyóra rögzítem az anyagot, így ma este megkapjátok az egészet vágatlanul, HD felbontásban.

By SoDI

2011. szeptember 14., szerda

Tomcat meséje és valóság Toroczkairól

Van olyan rémlátomás, hogy valakiért ufók jönnek, és szondát dugnak a seggébe, és van az a fajta, amikor valaki Torczkai-fóbiában szenved.

A történet lényege röviden annyi, hogy van egy Sass László nevű firkász, aki azt hazudta egy magyar nyelvű szerb lapban (nem összetévesztendő a valódi vajdasági magyar lapokkal), hogy - idézem - "a TV ostromára éppen Toroczkai László uszította, vezényelte a tömeget". Hogy ez milyen égbekiáltó marhaság, azt személyesen is tanúsíthatom, mert láttam. Toroczkai csak elmesélte a Parlament előtt, hogy nem vették át az emberek petícióját, és megjegyezte, hogy ha többen lennénk, talán átvennék. Maga a balhé úgy kezdődött, hogy a békésen várakozó tömegre könnygázt kezdtek el fújni a rendőrök, ám ekkor már Toroczkai nem nagyon volt az események alakítója, én legalábbis hiába voltam végig az első sorban, egyáltalán nem láttam őt sehol hosszú órákon át.

A sztori úgy folytatódik, hogy Toroczkai az újság szerint illetékes bíróságon kért és kapott elégtételt. Innentől nézzük a mesét és a valóságot.

Mese:
2007-ben a Kapu magazinban megjelent egy cikk, amelyben leírták, hogy Toroczkai volt az, aki az MTV ostrománál odacsődítette a tömeget a székházhoz, és hazudott, hogy felheccelje őket. Vagyis voltaképpen ő volt az ostrom kirobbantója. A cikk írója szerint lehetséges, hogy ezt egyáltalán nem magánszorgalomból csinálta, hanem jól megfizették érte.

Később Sass László az újvidéki Magyar Szó című lapban olvasói levélben bírálta Toroczkai szerbiai tevékenységét, s itt utalt rá, hogy a Kapu magazinban mit írtak róla.

Tomcat / forrás /
A Valóság:

Sass László nem csupán mellékesen "utalt" egy cikkre, mely szerint "lehetséges", hogy Toroczkai irányított bármit is, hanem nagyon konkrét kijelentéseket tett. Így vezeti fel a Kapuban olvasott cikk ajánlóját: "A múlt héten teljesen megvilágosodott előttem, hogy „hősünk” Gyurcsányék embere". / forrás / Ez bizony egy nagyon egyértelmű tényállítás, nem pedig csak holmi ködös utalás valamilyen teljesen bizonytalan, "lehetséges" dologra.

Mese:
A szerb büntetőbíróság előtt azt követelte, hogy Sass kérjen tőle bocsánatot. Sass ezt meg is tette. Mire Toroczkai azonnal szaladt a polgári bíróságra, és indított ellene egy polgári pert is, mivel a bocsánatkéréssel beismerte, hogy az állítása valótlan.

Tomcat
A valóság:

Hazugság, hogy Sass bocsánatot kért volna. Soha a büdös életben nem tett ilyet, csak a lehetőségét lebegtette a bírónő előtt. Így nyilatkozott: "...nyilvánosan nem fogok bocsánatot kérni. Ha azért büntetés jár, ... akkor ítéljen el"). Hogy a bocsánatkérés soha nem történt meg, arról Sass saját maga ír (és ügyvédi tanáccsal magyarázza). Idézem: "Beláttam, hogy ennek már a fele sem tréfa, mivel a bocsánatkéréssel nem ér majd véget ez az ügy, hiszen következni fog a kártérítési pörök sora. Nincs mese ügyvédet, kell fogadnom, határoztam. Ekkor elmentem a Blic szerkesztőségébe, Popadic barátomhoz tanácsért, és azért, hogy írja meg ezt az ügyet a lapjában. Barátom azonnal felhívta Lazar Marijanski nyugdíjas ügyvédet, akivel később találkoztam, és megbeszéltük hogyan tovább. Első és legfontosabb – mondta Lazar, hogy a bocsánatkérő levelet ne jelentesse meg." / forrás / Szemen szedett hazugság tehát, hogy Toroczkai ténylegesen megtörtént bocsánatkérés ellenére vitte volna az ügyet polgári szakba (a "mi lett volna ha" pedig értelmetlen kérdés, mert ha nagyanyámnak pöcse lett volna, ő lett volna a nagyapám).

Mese:
Végül Sass Lászlót 1800 euró kártérítés megfizetésére kötelezték, ami számára azt jelenti, hogy börtönbe kell vonulnia. (Szerbiában ugyanis a nem vagyoni kártérítés is átváltoztatható elzárásra, míg nálunk csak a büntetőügyben kiszabott pénzbírság.)
Tomcat
A valóság:

Sass Lászlónak nem "kell" börtönbe vonulnia, maga döntött úgy, hogy be akar vonulni. Pedig könnyen elkerülhetné. Ezt szintén saját maga számol be: "A Kapunak már megírtam, és ők nagyon sajnálnak, mivel részben ők is vétkesek, hiszen az ő közlésükre reagáltam az írásommal. A főszerkesztő számomra gyűjtést jelentet meg a lapban, annak ellenére, hogy én határozottan kijelentettem, hogy fizetni nem fogok. Börtönbüntetésre váltom a pénzbüntetést." / forrás /

Hát így tessék forráskritika nélkül változatlan formában benyelni azt, amikor Polgár úr fórumokon híreket foglal össze. A teheráni rádió jelenti, hogy Moszkvában Mercédeszeket osztogatnak. Csak éppen nem Moszkvában, hanem Vlagyivisztokban, nem Mercédeszeket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

By SoDI

  • UPDATE: Tomcat úgy gondolja, hogy a Kapu cikkében is voltak durva tényállítások Toroczkairól, nem csupán Sass Lászlóéban. Mivel az ominózus írás nincs fent a neten, ezt most nem tudjuk ellenőrizni. Megbeszéltem Tomcattel, hogy egy héten belül elmegyek a szerkesztőségbe, elkérem a cikket, és a tartalma ismeretében térünk majd vissza a témára.
  • UPDATE 2: Előkerült a cikk (ide kattintva). Pont ahogy gondoltam. A hitelességet rögtön kétségbe vonva ír utcai pletykákat arról, hogy valaki ismerősének az apja állítólag NBH-s öregnek mondja magát, és bla bla bla (LOL), valamint az egész írás legerősebb állítása az, hogy Toroczkai úgymond "körei" a Gyurcsány-kormány érdekeit szolgálják ki. Azt, hogy ezt szándékosan teszik, egyenesen nem állítja a cikk. Sass László írása pedig igen.

    Vagyis nekem van igazam, nem pedig TC-nek. Sass sokkal-sokkal durvább állításokat tesz, mint a ködösen véleményezgető Horváth, akire hivatkozik.

    Erről ennyit.

Sodi nagyott koppan a Lauder közelében

Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy a pokolba kívánjam a T-Com-ot. Hazajövök, szar az ADSL. Mondom, biztos elírtam a jelszót. Elállítom valami szarra, a jóra viszont nem emlékszem, hiába próbálom fél órán át. Hívom az ügyfélszolgálatot, ahol elárulják, hogy éppen karbantartás van a településen. A titkos ügyféljelszavamra nem emlékszem, anélkül csak személyesen tudok új jelszót kérni az elrontott helyett. Holnap délelőtt. Anyátok.

Na mindegy, spórolni akartam a heti adatforgalommal a pénteki Budaházy-perre, de akkor most mégis mobilnettel töltöm fel az esti karambol utáni percek eseményeit. Azért kérdezgeti rajta mindenki, hogy jól vagyok-e, mert természetesen nem kapaszkodtam, ezért nagyon látványosan repültem másfél métert és koppantam arccal a busz elejében. Utána rögtön pánikszerűen teszteltem a laptopom, nem-e történt valami baja, elvégre a táskám környékére is estek az emberek, de szerencsére semmi gond (a fal mellé raktam, így egyrészt szerencsére nem tudott ráesni vagy rálépni senki, másrészt jó ötletnek bizonyult kemény fedelű dossziét rakni mellé, hogy védje).

Viszont a teszt közben készült a webkamerával egy rövid HD videó. :)



Egyébként annyi történt, hogy tök egyenes útszakasz, se forgalom, se átfutó állat, se olajfolt, se semmi. Autó mégis ok nélkül átjön a busz sávjába, és frontális puszi.
Volán-busszal ütközött egy autó a Budakeszi úton

Egy súlyos sérültje van egy Volán autóbusz és egy személygépkocsi ütközésének, amely kedden este történt a budapesti Budakeszi úton.

A súlyos sérült a gépkocsiban utazott, az autóbusz utasai közül ketten könnyebben megsérültek - közölte Csillag Melinda rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.

MTI
A sérültek között én nem vagyok ott, és még egy kicsit sántikáló fiatal lány sem, csak az a két ember, aki konkrétan orvosi segítséget kért magának.

By SoDI

2011. szeptember 12., hétfő

Vona Gábor és Volner János mai sajtótájékoztatója

Itt van a ma délutáni sajtótájékoztató vágatlanul.



Még itt vagyok a Parlamentben, hátha el tudok kapni valakit egy érdekes interjúra, de inkább melózok, miközben erre vágok. :)

By SoDI

Képes parlamenti tudósítás

És akkor jött egy Vona Gábor.

Beszél. Nem lehet mindent a szocialistákra kenni.

Vona Gábor távozik

Képviselői aláírásokat gyűjtenek.
Meg kell találni a devizahitelezés felelőseit.

By SoDI

2011. szeptember 10., szombat

Devizahitel: A Fidesz az új radikális párt? :)

A devizahitelesek kérdéséről eredetileg egy netes kalkulátort szerettem volna leprogramozni, ahol a svájci és a magyar alapkamat, valamint a frank / forint árfolyam időbeli alakulása alapján lehetett volna pár kattintással kiszámolni, hogy adott időben bizonyos összegű devizahitelt felvevő szerencsejátékos a Fidesz vagy a Jobbik ajánlatával jár-e jobban, azonban egyrészt ehhez most túl sok egyéb elfoglaltságom van, másrészt meglepő módon minden különösebb számolás nélkül is közel egyértelműnek tűnik a válasz.

A Jobbik javaslata ugye arról szól, hogy a hiteleket a felvételkor érvényes árfolyamon kell forinthitelre váltani, és minden ebből fakadó kockázatot a bankoknak kell viselniük. Petíciójuk szövege alapján nyitott kérdés marad a kamatszámítás (félig bevallottan épp azért nem nyújtották be az OVB-hez a gyűjtőívet, mert maguk is érzik, hogy nem elég konkrét a szövege), azonban Balczó Zoltán egy csütörtök esti tévéinterjúban világossá tette, hogy pártjuk elképzelése szerint úgy kellene tekinteni, mintha az adós a kezdetektől fogva forinthitelt vett volna fel, mely gondolatból ugye egyenesen következik, hogy a kamatszámítást is ettől a pillanattól kell nézni. A kérdés tehát az, hogy erősebb-e volt a frank árfolyamugrása a hitelfelvétel időpontja óta annál, amennyivel alacsonyabb a CHF kamat a forintkamatnál. Nos, miközben a forintkamat 6-11% között ugrált 2007 és 2011 között, addig a sváci frank 2-0.25% körül mozgott. Innen nézve szép dolog, ha a Jobbik szerint a bankoknak kell viselniük a veszteséget, de kérdés, hogy lenne-e egyáltalán veszteség, amit viselni kell.

A Fidesz javaslata ezzel szemben sokkal radikálisabb. Tekintet nélkül mindenre bármikor kiszállhatsz 180 Ft-os frankárfolyamon. Nincs kecmec. Akinek nincs egyben ennyi pénze, az forinthitelt vehet fel rá. Az ebben az esetben egyértelműen jelentkező tetemes veszteséget pedig kénytelen lenyelni a bank.

Akárhogy is nézzük, a Fidesz kezdeményezése. melyet a legújabb hírek szerint személyesen Orbán Viktor is támogat, sokkalta durvább bankárgyomrozás a Jobbik ötleténél. Ott vagyunk tehát, hogy amíg a Jobbik finomkodik, és az egyértelművé tett nyilatkozataik tartalma alapján nem gondol annál többre, mint hogy tegyünk úgy, mintha soha nem lett volna devizahitelezés, addig a Fidesz keményen odabassza a sziklát a zsidó bankárok üvegasztalára.

Mi lesz a következő lépés?
Rogán Antal tarkón lövi a Duna-parton Feldmájer Pétert? Jézusom! :D


By SoDI

Harci néni

Ez jóféle. Asszem azt az animét sürgősen meg fogom nézni. :)



By SoDI

Brian Tracy - 25 - Kiváló kapcsolatok kialakitása

A mai leckében a szeretet fontosságáról tanulhatunk.



By SoDI

2011. szeptember 8., csütörtök

2011. szeptember 7., szerda

Staudt Gábor sajtótájékozatója MOST!

A közvetítés véget ért. Utólag megnézhető ide kattintva:



Ugyanez némileg jobb minőségben, egy egészen más kameraállásból ide kattintva tekinthető meg.

By SoDI

Budaházy és a Kurucok

Jé, én valahogy mindig kiszúrom, amikor valaki NEM tudósít valamiről. :)

Budaházy György a legújabb börtönlevelében beszólt a Kurucoknak.
... Döbbenetes, de a hozzám eljutó hírek alapján úgy érzem, hogy szinte fullasztóbb a liberális légkör, mint régen, már a kuruc.info is óvatoskodik. Mert való igaz, hogy teljesen felesleges „tetves zsidózni” meg hasonlók, na de pont a kuruc akad fent ilyesmiken? Egyébként meg Tyirityánt legfeljebb a „tetvesezés” miatt lehetne lebunkózni, mert egyébként a kurucon megjelent (idézett) mondataival nem uszított gyilkosságra. Egyszerűen vizionált egy háborús helyzetet (ami mondjuk eléggé elrugaszkodott judeofób fantáziálás, mert annak minimális esélye sincs, hogy itt az izraeli hadsereg harckocsikkal hadműveleteket folytasson), és feltette a kérdést, hogy ilyen helyzetben lesz-e a magyaroknak bátorsága gyilkolni, ahogy őket gyilkolják. Ennyi. Ehhez képest a tv-ben csak a gondolat végi kérdést ismételgetik, míg Stadler asszony – valóban konkrét – gyilkosságra uszítása csak úgy jelenik meg, hogy „velem beszél Gyurcsány lelövéséről”. (...)

Budaházy György
Ez a levél szeptember 5-én került nyilvánosságra.

A Kurucoknál semmi hír róla.


By SoDI

2011. szeptember 6., kedd

Elfoglalta a Fidesz

Szeretném felhívni a figyelmet egy érdekes dologra.

Tóta W. Árpád: az Indexet elfoglalta a Fidesz, és cenzúrázza a tartalmat, ezért eljöttem.
http://www.fn.hu/belfold/20110901/tota_w_nem_szeretnek_alekoszkent/

Orbán Viktor, Wikileaks: "Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok".

Az Indexen erről egy árva szó nem esik. Még csak rövidhírként sem.
A legfrissebb Wikileaks-hír, hogy Mugabe rákos.
http://index.hu/24ora?tol=2010-09-06&ig=2011-09-06&s=wikileaks

Hoppá. A Zsindex már balliberális lapnak is ócska, a Magyar Nemzet 3.0 lett belőle.
Erről talán érdemes mindenkinek tudnia.

By SoDI

2011. szeptember 4., vasárnap

Brian Tracy - 23 - A stressz és a feszültség kiiktatása

A mai leckéből azt tanuljuk meg, miként tudjuk megismerni magunkat, és tudunk kialakítani olyan személyiséget, amely ellenálló a stresszel szemben. Megismerjük a 6 fő okát annak, ha embert feszültség kínozza.



By SoDI

2011. szeptember 3., szombat

Gyilkosok

A Kuruc.info méltó módon búcsúzik el Képíró Sándortól. Nyugodjék békében, és reméljük, gyilkosai a pokol tüzén fognak elégni.

Tudta ő, mit akar a Talmud népe:




Gyilkosai:


Az ügyész, aki képes volt fellebbezni a felmentő ítélet után, nehogy véget érjen Sanyi bácsi kálváriája:



Falvai Zsolt



A "nácivadász", aki azt nyilatkozta, a Képíró-félék szeretik öregnek és betegnek mutatni magukat:



Efrájim Zuroff


By SoDI

A Titok röviden

Ha valaki még nem hallott volna a Titokról és a Vonzás Törvényéről (annak ellenére, hogy Brian Tracy is beszél róla), akkor számára itt van egy rövid összefoglaló - mindössze 10 percben!


By SoDI

2011. szeptember 2., péntek

Brian Tracy - 22 - A lélek es a test közötti kapcsolat

A mai lecke a pszichoszomatikus betegségekről szól. Vagyis arról, hogy miként tudjuk mellőzni életünkből a stresszt, ha sikeresek akarunk lenni, és meg akarunk gazdagodni.



By SoDI

2011. szeptember 1., csütörtök

Művész úr

Miután másfél napig a Kuruc.info címlapján virított Kertész Ákos Művész Úr érdekes elemzése a magyar genetikáról és lélekről, talán nincs az olvasók között olyan, ami még nem értesült volna magasröptű gondolatairól.

Túlságosan magas labda lenne azon élcelődni, hogy miként értekezhet genetikáról olyasvalaki, aki olyan körből jött, melyre az amerikai néplélek elsőként kezdte el használni a motherfucker kifejezést, ezért nem is teszem. Sokkal érdekesebb Kertész mondanivalójának azon része, amiből megtudhatjuk, miért is vagyunk mi bűnös nép.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!
Elemezzük kicsit ezt a gondolatot. Az egyszerűség kedvéért vegyük alapnak a holokauszt mainstream megközelítését, gázkamrával, 6 millióval, Endlösunggal. Egyrészt mert törvénybe foglalt dogmával csak máglyahalálra vágyó mártírnak van kedve vitatkozni (a hülye Giordano Bruno is inkább maradt volna csendben), másrészt pedig mert ez téma most feleslegesen terelné el a figyelmünket a lényegről.

Miért is kellene a magyar népnek bocsánatot kérni? Azért, mert a vezetőik egykor jobbnak látták, ha engednek a megfélemlítésnek, és hullámzó mértékben álltak csak ellen a deportálni szándékozó német birodalomnak? (Értsd: Szálasi erélyesen, elődei kicsivel kevesebb lelkesedéssel.) A lenne a magyarság bűne, hogy intézményes keretek között tette ezt?

De hisz a korabeli zsidó vezetők szintén ezt tették. Arra szólították fel a zsidóikat, hogy működjenek együtt a hatóságokkal. Félelemből cselekedtek? Nyilván. Akárcsak a magyar közigazgatás.

Az egyetlen különbség, hogy míg a cionista vezetők ezzel bűnös módon a saját véreiket árulták el, addig a magyar hivatalok voltaképpen a magyarságot (és mellettük a hazai zsidóságot) védelmezték, ameddig csak a nagyhatalmi nyomás árnyékában ez egyáltalán lehetséges volt, megóvva őket az okos reálpolitikájával (megjegyzem, kiemelkedően sikeresen, ugyanis hazánkat Európában utolsók között szállta meg a német hadsereg, több évvel a többi ország után).

Egyébként, ha szabad megkérdeznem, a nagyra becsült Kertész Művész Úr úr mikor tervez bocsánatot kérni a népe nevében Kun Béláért, a Lenin-fiúkért, és Rákosi Mátyásért?

By SoDI