Ha még nem láttad volna

2011. szeptember 21., szerda

Kicsit elkéstem


Tárgyalási jegyzék


Külső ajtó



Belső ajtó

Hát, sajnos rosszul számítottam ki, hogy a reggeli forgalomban mennyi ideig tart ideérni a Fővárosi Bíróságra (a szokásos napközbeni idő jó duplája), így elkéstem egy kicsit. Legközelebb fél órával korábban kell indulni. A tárgyalást nem akarom megzavarni azzal, hogy betrappolok, és nagy zajjal szerelni kezdek, ezért majd a szünetben megyek be. Már persze ha lesz szünet.

Update (9:39): Most érkezett meg az egyik ügyvéd úr. Azt mondja, dél körül szokott szünet lenni. Valamint kijött az egyik NJA-s ügyvédnő is. Azt mondja, hogy a 11-ik rendű vádlott élettársát hallgatják éppen ki tanúként. A szünethez pontos időt ő nem mondott, csak annyit, hogy ezzel a tanúval egy másfél órát még egész biztos ellesznek. Szerencsére tehát jó eséllyel nem maradok le semmi fontosról.

Na nem baj. Legalább van időm nyugodtan megreggelizni a bíróság büféjében. :)



By SoDI

34 megjegyzés:

  1. Húzzál át a tc vs novák perre!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. "Az alapgondolat az, hogy ebben az országban nem érdemes semmiről sem KOMOLYAN tudósítani, mert az egész alapvetően egy szánalmas közéleti trágyahalom.
    Ezért az egyetlen méltó megközelítés, hogy bármi is történik, bárkivel és bárhol, egyszerűen kiröhögjük."

    Ide is röhögni mentél?Szellemi fogyatékos vagy Sodi.

    VálaszTörlés
  3. medvezs: Az holnap lesz, te nagyon gyökér.

    V: A röhögés alatt keserű, cinikus SÍRÁST értek, te gyökér. Ha funkcionális analfabéta vagy, inkább menj ki a rétre kaszálni.

    VálaszTörlés
  4. Akkor ezek szerint keserúűen cinikusan sírni mentél oda.Kit érdekel?Megint baromságoat írkálsz össze-vissza.Inkább kotrodj dolgozni nehogy Pátyon is kikapcsolják a villanyt meg a netet te szardarab:)))

    VálaszTörlés
  5. Azt javaslom, ha Sodi nem tudósít a Tc. perről jutalmazzuk meg 1-2 hét újabb kommentstoppal.

    VálaszTörlés
  6. Egyébként dolgozom én. Épp beültem reggelizni a bíróság büféjébe, de utána rögtön dolgozom. :)

    http://kepfeltoltes.hu/110921/Snapshot_20110921_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  7. Sneci, a zsidó mecénásod nagy valószínűséggel tomcat-gyűlölő. Nem akarsz a kedvére tenni egy élő közvetítéssel?

    VálaszTörlés
  8. Miért lenne Tomcat-gyűlölő?
    És miért baszogattok engem egy holnapi perrel?
    Ma ma van. :D

    VálaszTörlés
  9. Gondolom jobbik-közeli emberről van szó.
    Egyébként Tomcatet a jobb- és baloldalon egyaránt megvetik. Zsidók, nemzsidók, mindenki.

    VálaszTörlés
  10. sneci, most először kellett pátyról bejönnöd a reggeli csúcsban? micsoda balfasz vagy te....:)))

    a kedvemért előadnád a szünetben butaházinak a követelésünket? így hangzik: kósor kosztot a politikai foglyoknak! továbbá üzenjük neki: hajrá ügyészség!

    amúgy akár haza is mehetsz, biztos lesz ott más kamerás is aki már túlvan a technikai próbákon, a te remegős, szar hanggal felvett anyagodra senki nem kíváncsi, azon csak keserűen sírni lehet, hogy milyen béna vagy.

    VálaszTörlés
  11. "Egyébként dolgozom én. " Te életedben nem dolgoztál még 5 percet sem, mert alkalmatlan vagy bármire is te impotens balfasz.

    VálaszTörlés
  12. "sneci, most először kellett pátyról bejönnöd a reggeli csúcsban? micsoda balfasz vagy te....:)))"

    Ja. Épp ezért fogalmam se volt, hogy ez reggel sokkal tovább tart. Még szerencse, hogy nem kell naponta bejárnom, mert belebolondulnék. :D

    "amúgy akár haza is mehetsz, biztos lesz ott más kamerás is aki már túlvan a technikai próbákon"

    Egyrészt több szem többet lát, másrészt ők nem terveznek közvetíteni. :)

    VálaszTörlés
  13. Azt javaslom, ha Sodi nem tudósít a Tc. perről jutalmazzuk meg 1-2 hét újabb kommentstoppal.

    VálaszTörlés
  14. Sodi miért nem kocsival mentél?Mi van a tragacsoddal?

    VálaszTörlés
  15. javítás: kóser kosztot a politikai foglyoknak!

    de lehet így is javítani: 15 évet a politikai foglyoknak.

    VálaszTörlés
  16. Milyen szépek a szemeid SoDI! :D Hallod öcsém te nagyon kiégtél az elmúlt időben! :D

    VálaszTörlés
  17. sneci, nem neked való ez a kamerázgatás. tehetségtelen vagy, hidd el nekem. szar minőségű felvételeket csinálsz szinte senkit nem érdeklő témákról.

    te tényleg nem látod, hogy mekkora kudarc a tevékenységed? még egyetlen témát sem tudtál ötletesen, jó minőségben feldolgozni, hogy azt élvezet legyen megnézni. csak olyan felvételeket kaptunk tőled, ami jelentősen el van kúrva, és csak arra jó, hogy kiröhögjünk téged, hogy megint milyen béna voltál.

    ennyi önkritikád sincs, hogy felismerd: egyszerűen szart csinálsz?

    úgyhogy hiába közvetítesz, azért a 8 nézőért, amelyikből 7 a bénázásodon röhög, a maradék 1 meg a buzi cicafiú, nem érdemes.

    VálaszTörlés
  18. Sajnalom, hogy ezt igy nyiltan ki kell mondani, de nagyon csunya vagy mar megint Sodi.

    Latom fodrasz mar megint nem latott jo ideje.

    VálaszTörlés
  19. Sodi: "Nincs a kamerámon mikrofonbemenet, hányszor mondjam még el? A laptopomon van, de akkor nem az Acer Crytaleye Webcam nevű alkalmazás-szarját kell használnom a rögzítéshez (mert el fog csúszni a hang), hanem a VirtualDub-ot.

    Mindig tanul valamit az ember."

    Pont azt kérdeztem, hogy a laptopodon van-e mikrofonbemenet, mert akkor rögzíthetsz azzal. Nem kell virtualdub, egy sima free Audacity is megteszi (esetleg egy Adobe Audition, bár az neked már gondolom magas, pedig fasza zajszűrő és egyéb finomságok vannak benne) utána pedig bármilyen videoeditálóval rákevered a bármivel rögzített képsávra a bármivel rögzített hangsávot. Én is csináltam már ilyet, mivel a Galaxy S korrekt képminőség mellé szutyok hangot vesz fel, kerestem a videóhoz máshonnan származó, jobb minőségű hangot, és összeillesztettem a kettőt Premiere-ben. Kb 5 perces művelet volt, ebből 4 és fél a render :)

    De miért kell már megint evidenciákat magyaráznom, miközben hat éve ezzel kísérletezgetsz?

    VálaszTörlés
  20. sneci azért néz ki így ahogy, mert a lelki torzulásai tükröződnek a külsején. a szemén látszik, hogy odabent egy őrült elme zakatol, amelyik azon gondolkodik, hogy bepereli az anyját ha nem ad neki zabálni valót. pont így néz ki egy érzelmi fogyatékos tekintete.

    VálaszTörlés
  21. Elkésett, és most órákon keresztül ott ül a folyosón:DDDD...
    Ekkora lúzert bazmeg!

    VálaszTörlés
  22. zsery gayhound, te meg minek vesztegeted itt az időt, amikor már régen készítened kéne az összeállítást orbán és a fidesz hazugságairól, kettős beszédjéről. vagy erre nem kapsz közpénzt?

    VálaszTörlés
  23. Gery: Jó, majd körülnézek, milyen mikrofont érdemes vennem. Nem értek még hozzá, ezért az is idő, amíg tájékozódom a kérdésben. Minden egy folyamat. :)

    VálaszTörlés
  24. "Elkésett, és most órákon keresztül ott ül a folyosón:DDDD..."

    Benyithatnék, de annyira nem fontos.
    Addig is melózok, nem gáz.

    VálaszTörlés
  25. milyen fasza lenne, ha az esti híradókban is úgy számolnának be az eseményekről, hogy "sajnos elkéstünk az eseményről, mert reggel dupla annyi idő beérni a városba, és erre nem számítottunk, mivel hülyék vagyunk, de a kijövők elmondták, hogy.....", közben meg vágóképek a bezárt külső és belső ajtóról. ez lehetne az új sneci stílus.

    VálaszTörlés
  26. sneci, tapaszd a füled az ajtóra, és közvetítsd, mi történik!

    VálaszTörlés
  27. Nem érem rá hülyeségekre. Melóznom kell. :)

    VálaszTörlés
  28. de ha nem érsz rá hülyeségekre, és annyira nem fontos az egész, ahogy írod, akkor minek mentél el erre a perre? a 7 troll + buzilüszi kedvéért, akik majd esetleg, talán belenéznek 1 percre a közvetítésbe?

    VálaszTörlés
  29. Shalom S.o.D.I.

    Készítenél egy zoknis riportot a büfés nénivel?

    VálaszTörlés
  30. Sneci, bazmeg, te nagyobb lúzer vagy, mint Al Bundy.

    VálaszTörlés
  31. Ha már kávéztál írhatnál egy komoly kritikát a parlament büféjéről!

    VálaszTörlés
  32. Budaházy tárgyalása.
    Élőben. Most.
    http://66masodperc.blogspot.com/2011/09/budahazy-targyalas-eloben-most.html

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.