Ha még nem láttad volna

2011. november 29., kedd

Nemzetközi botrány

Árpád végre rájött, hogy ha - máig ismeretlen okból - Orbán Viktor lányának felkötésén akar elmélkedni, akkor arra a legjobb egy amerikai tárhely, melynek még a DNS szolgáltatója sincs itthon.

Így megszületett a

A lap legújabb írásából megtudhatjuk, hogy a Moody's azért minősítette le hazánkat, mert egy olyan országban, ahol Molnár F. Árpád-szintű embereket üldöznek, nem lehet megbízni. Bezzeg ha ELI barátunkat kineveznék az Alkotmányvédelmi Hivatal Echelon-ügyi főosztályának az élére, rögtön AAA besorolást kapnánk, és szárnyalna a magyar gazdaság.

Bizony.


By SoDI

833 megjegyzés:

  1. Voltam, de húzok vissza melózni. :)

    VálaszTörlés
  2. Te most burkoltan nevetgélsz Molnár F. Árpádon? Nevetgélés = tömeggyilkosság, ezt jegyezd meg sodika!

    VálaszTörlés
  3. Csak összefoglaltam a cikket. :)
    Az első mondat konkrét állítás a lapról, a másik pedig a belőle levont logikus következtetés.

    VálaszTörlés
  4. Leizzadtam az izgalomtól, mire végigolvastam ezt a remek bejegyzést. Kurva jó vagy, Sodi! Te tényleg többre vagy hivatott. Te közírónak születtél, ember. Ráadásul ez a sziporkázó humor, amivel fűszerezed a soraidat... Magyarország sok nője irigyli most a Szexnagyit, amiért ő ezt élőben hallgathatja havonta szombatonként.

    VálaszTörlés
  5. Hol vagy Árpád? sodit csicskítani kell, mert gúnyolódik!

    VálaszTörlés
  6. A tények összegzése miért lenne gúnyolódás?

    VálaszTörlés
  7. Sodi, az elmúlt hónapban naponta mennyien nézték átlagosan ezt a blogot? (egyedi látogató)

    VálaszTörlés
  8. Sneci, mennyi van meg a 105 ezerből?

    VálaszTörlés
  9. Közben költségeim is vannak, de ettől még szépen haladok. Egyébként meg semmi közöd hozzá.

    Callahan: Majd megnézem.

    VálaszTörlés
  10. "A tények összegzése..."

    Sodi, te tényként kezeled amit a hírháttéren olvasol?

    VálaszTörlés
  11. Sodi szerint tény, hogy Molnár F. üldözése miatt minősítették le Mo-t.

    VálaszTörlés
  12. Tehát közel 2 hónap alatt nem sikerült 100 ezret kiskáláznod?
    Ez a vonzás törvénye elég szarul működik.

    VálaszTörlés
  13. "Sodi, te tényként kezeled amit a hírháttéren olvasol?"

    Azt állítottam, hogy az olvasható ott, ami az első mondatom a nagybetűvel szedett részben. Ez az állításom, ez pedig tény. :D

    VálaszTörlés
  14. "Naná, hogy felveszi az ember, mert tök mindegy, mennyi lesz a fizetése, 6% lószar"

    Ha annak a biztos tudatában vetted fel, hogy ha majd keresel, 6%-ot törlesztesz, akkor most miért nem különíted el a bejövőd 6%-át havonta és törlesztgeted a diákhiteled? Mi tart vissza tőle?
    Te eleve NEM IS AKAROD visszafizetni, te élősködő cigány.

    VálaszTörlés
  15. Akkor még egyszer: MI TART VISSZA ATTÓL, HOGY 6%-ONKÉNT TÖRLESZTGESS, EZÁLTAL CSÖKKENTSD AZ ADÓSSÁGOD? Előbb-utóbb kikeverednél belőle. Azt meg most nem is hozom fel, hogy ha akarod, mindenre ki tudod skálázni a pénzt, mert nov 20-án ez látványosan bedőlt.
    Szóval miért nem mutatsz fel fizetési hajlandóságot? Pozitív attitűdöt? Az én adómból is menőztél a telefonoddal, te élősködő fehércigány.

    VálaszTörlés
  16. L Sturmast:

    Most most már mindegy. Az egyösszegű követeléssel - ők maguk is tudják - csak azt érik el, hogy az ember leszarja. :D

    VAGY leszarja, vagy EGYBEN kifizesse, amikor már jól megy neki.

    Ennek ugyanis az EGYETLEN célja az, hogy a TÖBBIEKET elrettentse. Semmi - hangsúlyozom: SEMMI - más.

    VálaszTörlés
  17. "MI TART VISSZA ATTÓL, HOGY 6%-ONKÉNT TÖRLESZTGESS, EZÁLTAL CSÖKKENTSD AZ ADÓSSÁGOD? Előbb-utóbb kikeverednél belőle"


    HEEEEEEEEEEE HEHEHEHE HEEE :DDDDDDDDDDDDD
    Ez a nap vicce.

    LÓFASZT keverednék ki belőle.
    Ha havi 20 ezret fizetnék, akkor is NÖVEKEDNE az összege. :DDDDDDDDD

    Ennek tehát SEMMI értelme nem lenne.

    Majd kifizetem, ha a saját megoldásom beindult.

    VálaszTörlés
  18. Pont erről beszélek. Az adósrabszolgaság, és a teljesíthetetlen feltételek lényegében egy gyakorlati tilalmat jelentenek számomra a transzparens életre. Tehát az én esetemben már szó szerint értendő, hogy ilyen-olyan trükközés vagy halál.

    VálaszTörlés
  19. Pont erről beszélek. Az adósrabszolgaság, és a teljesíthetetlen feltételek lényegében egy gyakorlati tilalmat jelentenek számomra a transzparens életre. Tehát az én esetemben már szó szerint értendő, hogy ilyen-olyan trükközés vagy halál.

    A helyzet rendezésén majd akkor KEZDEK EL gondolkodni - mert AKKOR FOGOK TUDNI ÉRDEMBEN - , amikor a havi bevételem stabilan túllépi a mindenkori magyar átlagbér munkáltatói bérköltségének a dupláját. Ez pillanatnyilag 540 ezer Ft.

    Nem olyan sok ez, és nem is nehéz megfelelő vállalkozással elérni. Ezért is nem vagyok elkeseredve. De MINDENKÉPPEN kivárok, és építkezem.

    Nekem most az ÉPÍTKEZÉSRE kell koncentrálnom, és nem szabad holmi félreértett morális szabályok miatt gúzsba kötnöm magam. Azért ez az egyetlen választásom, mert ez egy olyan dolog, ami egyszerre jó nekem és a közösségnek is.

    Ha nem tudok kibontakozni, az az országnak is rossz. Ha viszont van terem a kibontakozáshoz, akkor élethosszon át nagyságrendileg többet tudok adózni, mint egyébként.

    Nem is értem, mi a francért kell nekem megint magától értendő evidenciákat magyaráznom.

    Idióta vagy.

    VálaszTörlés
  20. Értem, szerinted a hírháttéren csupán az a tény, hogy le van ott írva valami.

    Fel kell tennem a kérdést, van-e alibid az Air France 447 lezuhanás időpontjára?

    VálaszTörlés
  21. "Most most már mindegy. Az egyösszegű követeléssel - ők maguk is tudják - csak azt érik el, hogy az ember leszarja. :D


    Ennek ugyanis az EGYETLEN célja az, hogy a TÖBBIEKET elrettentse. Semmi - hangsúlyozom: SEMMI - más. "

    Sodi, ha semmi kovetkezmenye nem lenne, az emberek nem rettennenek meg tole. Gondolj csak bele, lehet neked sajat bankszamlad, tulajdonod, fizetesed? Legtobb embernek, igy peldaul nekem sem opcio, hogy eletem vegeig mas emberekre legyek utalva, vagy hogy a fonokommel rendeltessem a vonatjegyet. Te vagy az elrettento pelda sodi! Senki nem akar olyan szerencsetlen, nincstelen csoro lenni, mint te, ezert inkabb befizetik a reszleteket!

    Mik a terveid? Orokre megmaradsz masokra utalt prolinak?

    VálaszTörlés
  22. "Orokre megmaradsz masokra utalt prolinak?"

    ÓÓ, nem probléma ez.

    Az igazán nagy emberek mindig a háttérből irányítanak. :D

    VálaszTörlés
  23. Zulu: Ó, természetesen szó sincs itt "életem végéig" másokra utaltságról, csupán a saját megoldásom beindulásáról. Ez folyamatos növekedéssel legfeljebb 2-3 év. Mire a krisztusi korba érek, stabilan és üzembiztosan megoldódik a probléma. :)))

    VálaszTörlés
  24. "Az igazán nagy emberek mindig a háttérből irányítanak. :D "

    Hello sodi, itt a valosag: Mutass nekem egy nagy embert, akinek nem lehetett tulajdona a tartozasai miatt, es minden dontesebe beleszolt az anyja.

    VálaszTörlés
  25. "Értem, szerinted a hírháttéren csupán az a tény, hogy le van ott írva valami. "

    Nem ezt mondtam. :D
    Úgy vagyok vele, mint Morvai a Kuruccal.
    Van, amit tetszik ott, és van ami nem.

    VálaszTörlés
  26. SF már utalt rá a múltkor, hogy kapitalizmusban NEM IS LÉTEZIK valódi tulajdon. Hagyjál már. :DD

    VálaszTörlés
  27. Megvan még a diákhitelből vett telefonod?

    VálaszTörlés
  28. Sodi!
    Hány évig jártál a közgázra? És azután nem voltál képes elolvasni a kibaszott hitelfelvételeket, vagy legalább a diákhitel központ honlapján lévő egyoldalas tájékoztatót, hanem egy félperces tv reklámból vagy pársoros újsághírdetésből tájékozódtál?
    Milyen szánalmas közgazdász vagy te?
    És milyen szánalmas hogy még mindig a "saját megoldásról" álmodozol, és használod fel ürügyként arra, hogy miért károsítod meg a társadalmat!
    Kibaszottul szedd össze magad és skáláz ki havi 200-at (ami ugye simán megy, hiszen csak elhatározás kérdése) és abból szépen fizess vissza havi 100e adósságot! A legutolsó csövesnek is lehet bankszámlája csak neked nem! Vagy majd a Moszkva téren keresel egy csövest, aki a milliárdos céged strómanja lesz?

    VálaszTörlés
  29. " SF már utalt rá a múltkor, hogy kapitalizmusban NEM IS LÉTEZIK valódi tulajdon. "

    Hülye vagy.
    Evidencia, hogy a kapitalizmus a tulajdonjogra épül.
    Ne hazudj magadnak is, hogy direkt így akartad!
    Te elkúrtad, nem kicsit, nagyon. Ilyen böszmeséget még kevés ember csinált, hogy 20 millió eltapsolása és 30 félév felsőoktatás után BAR listás csóró csöves legyen, aki az édesanyját és az ő barátnőjét használja strómannak, amíg el nem zavarják.

    VálaszTörlés
  30. "Milyen szánalmas közgazdász vagy te?"

    Közgázra akkor iratkoztam be másodszakként, amikor már harmadik évfolyamos infós voltam nappalin az ELTÉ-n. :)

    "Evidencia, hogy a kapitalizmus a tulajdonjogra épül."

    Igen. De a tulajdonJOG nem tulajdon. :DDD

    VálaszTörlés
  31. "
    Az igazán nagy emberek mindig a háttérből irányítanak. :D "

    Lófaszt irányítasz te!
    Anyukád kegyelemkenyérén élsz!
    Még a kutyádat sem tudod irányítani.



    Tegyél már ki egy szavazást, hogy ki olvassa a blogodat. 3 kategória:
    Zsidó troll
    Keresztény/keresztyén troll
    Nemzeti érzelmű ember.

    SF-en kívül vajon hányan lesznek nem trollok?

    VálaszTörlés
  32. "Megvan még a diákhitelből vett telefonod?"

    Rég szarrá ment. :)
    De az lószar. A teljes összeg kevesebb mint 10%-a. Egy telcsi lószar. :D

    VálaszTörlés
  33. több mint 1,8 millió a diákhitel tartozásod? bazdmeg...

    VálaszTörlés
  34. "Igen. De a tulajdonJOG nem tulajdon. :DDD "

    Akkor mi a tulajdon, te fasz?
    De kurva mindegy, neked a saját elkúrásod miatt semmid sem lehet. Anyukád jóindulatára vagy bízva, hogy bármi olyat tehessél, amit egy 14 éves középiskolás egyedül is bármikor megtehet.

    "
    Közgázra akkor iratkoztam be másodszakként, amikor már harmadik évfolyamos infós voltam nappalin az ELTÉ-n. :)"
    És?
    Amikor már nem voltál diák, akkor hány félév közgázt végeztél el? És még akkor sem voltál képes elolvasni egy pároldalas szöveget!

    VálaszTörlés
  35. egyébként tényleg lehetne szavazás!

    VálaszTörlés
  36. A konkrét összeget nem árulom el.

    Annyit vagyok hajlandó elárulni, hogy az összes tartozásom kevesebb, mint amivel járulékokkal együtt a tanár úr tartozik nekem. Ez 3,7 millió.

    Tehát adósodva természetesen továbbra sem vagyok. :)

    VálaszTörlés
  37. "De az lószar. A teljes összeg kevesebb mint 10%-a. Egy telcsi lószar. :D "

    Csak kiderul, hogy a tartozasaid osszege meg nagyobb is, mint a tanar uras kintlevoseget (amit persze mar sose fogsz latni).

    VálaszTörlés
  38. nem kell elárulnod, már tudjuk, hogy 2-3 millió ft, éppen annyi mint az elkúrt nagyanyai örökséged.

    VálaszTörlés
  39. "Akkor mi a tulajdon, te fasz?"

    Ami elvehetetlen. :D
    Valódi tulajdon csak off-shoreban van.

    VálaszTörlés
  40. "
    Annyit vagyok hajlandó elárulni, hogy az összes tartozásom kevesebb, mint amivel járulékokkal együtt a tanár úr tartozik nekem. Ez 3,7 millió."

    2 milla diakhitel, evi 200k kamattal (ez most emelkedik), plusz adotartozas... ha nincs is 3.7 milla, de 3 biztos. Gratulalok.

    VálaszTörlés
  41. " több mint 1,8 millió a diákhitel tartozásod? bazdmeg...
    "

    És ezen felül élted fel másfél budapesti lakás árát? Mindezt 8 év alatt?

    Gyurcsány és Matolcsy hozzád képest megfontoltan gazdálkodó emberek!

    Skálázz ki havi plusz 100 e ft-ot, abból 3 év alatt törlesztheted az adósságot. És mire beindulhatna a saját megoldásod, már saját céged lehet, így nem érhet olyan baj, hogy anyukád hozzájárulásának hiányában nem tudod működtetni. Mert rajta kívül vagy nem lesz stróman, akin keresztül csinálhatnád, vagy átvágna, ha véletlenül valóban beindulna a saját biznisz!

    VálaszTörlés
  42. Zulu: Nem, nem nagyobb.

    Tanáruras kintlevőségem 3,7 millió.
    Telefon árának tízszerese 1,8 millió.

    A (járulékokkal növelt, összes) tartozásom tehát valahol a kettő között van. Igen. De a konkrét összeget nem vagyok hajlandó elárulni.

    VálaszTörlés
  43. "Tehát adósodva természetesen továbbra sem vagyok. :)"

    jah, ha minden sodiforgatókönyv szerint zajlana, akkor is csak néhány ezer ft-ot látnál a tanáruras pénzből.

    VálaszTörlés
  44. "így nem érhet olyan baj, hogy anyukád hozzájárulásának hiányában nem tudod működtetni"

    Milyen hozzájárulás, te fasz? :D
    Nem kell ehhez pénz.
    Legfeljebb néhány tízes kell hozzá havonta (ebben már a reklámköltés is benne van), de azt meg megkeresem.

    VálaszTörlés
  45. Sodi szánalmas ez a tulajdon definíciód. Már az első éves közgazdászok körberöhögnének.

    VálaszTörlés
  46. "
    Tanáruras kintlevőségem 3,7 millió.
    Telefon árának tízszerese 1,8 millió."

    A tanáruras tartozást nyugdíjból 20 év alatt sem lehet beszedni.
    Ezidő alatt a te tartozásod miatti végrehajtói költség sokkal több lesz mint 2 millió forint.
    Tehát hiába teszed össze a két papírt, felkiáltva hogy nincs tartozásod, biza a végén az összes kintlevőséged behajtása után is megmarad a tartozásod.

    VálaszTörlés
  47. "Sodi szánalmas ez a tulajdon definíciód."

    Mert?

    "Már az első éves közgazdászok körberöhögnének."

    Ők is csak tulajdonjogról tanulnak, nem valódi tulajdonról. :)

    VálaszTörlés
  48. "Ezidő alatt a te tartozásod miatti végrehajtói költség sokkal több lesz mint 2 millió forint."

    Na és? A kintlevőség IS növekszik és az adósság IS.
    Egymással párhuzamosan. Épp ezért nem aggódom. :)

    VálaszTörlés
  49. "
    Milyen hozzájárulás, te fasz? :D
    Nem kell ehhez pénz.
    Legfeljebb néhány tízes kell hozzá havonta (ebben már a reklámköltés is benne van), de azt meg megkeresem. "

    És hogy a faszba üzemeltetsz egy céget, ha nem lehet tulajdonod? Kinek a nevén lesz te fasz? Anyukádon kívül erre senkit sem találnál, de ha mégis, garantáltan átbaszna.


    " "Tehát adósodva természetesen továbbra sem vagyok. :)"

    jah, ha minden sodiforgatókönyv szerint zajlana, akkor is csak néhány ezer ft-ot látnál a tanáruras pénzből.
    "
    Magyarország sincs eladósítva, hiszen a tartozása mellet jelentős vagyona van amit jól kiárúsíthat a zsidóknak!

    VálaszTörlés
  50. Sodi elherdáltad az örökséged. Az már a tanár úré. Neked csak a 3 milliós tartozásod maradt.

    Mert már 3 millió ha jól számoltam. És most emelik a kamatot is!

    VálaszTörlés
  51. "
    Ők is csak tulajdonjogról tanulnak, nem valódi tulajdonról. :) "

    Akkor definiáld kérlek a valódi tulajdont, mert mi hülye trollok vagyunk, és nem értjük!
    Az a valódi tulajdon, hogy anyukád barátnője a saját nevére vesz valamit és a kezedbenyomja?

    VálaszTörlés
  52. " És most emelik a kamatot is! "

    Még egyszer: NA ÉS???

    A kamat emelése azt jelenti, hogy gyorsabban növekszik a KINTLEVŐSÉGEM is és az ADÓSSÁGOM is. :))))

    A kamatszint SEMMILYEN hatással nincs erre. :)

    VálaszTörlés
  53. Mert a tulajdon definíciója jogi kategória. A saját álombirodalmadban persze kitalálhatsz különféle def-eket, de értelme nincs sok.

    VálaszTörlés
  54. "Akkor definiáld kérlek a valódi tulajdont, mert mi hülye trollok vagyunk, és nem értjük!"

    Valódi tulajdon az, ami soha nem vehető el tőled, nem foglalható le. Az. :)

    VálaszTörlés
  55. Na jó, megyek vissza melózni.

    VálaszTörlés
  56. De Sodika neked nincs kintlévőséged. Így csak az adósságod emelkedik.

    VálaszTörlés
  57. HÁROM MILLIÓ FORINT = 3 000 000 FT

    Ennyivel tartozol a társadalomnak.

    FIZESD VISSZA!

    VálaszTörlés
  58. "
    Na és? A kintlevőség IS növekszik és az adósság IS.
    Egymással párhuzamosan. Épp ezért nem aggódom. :)"

    Te tényleg hülye vagy!

    Mindkettő összeg nő a kamattal.

    De tőled először a végrehajtói költséget inkasszózzák be! Ami akár több is lehet, mint a tartozás összege.
    Tehát hiába fedezné a tanáruras pénz+kamata a te adóságodat+ a kamatát, a végrehajtói költség az utóbbit növeli!
    És mennyi lesz a tanár úr nyugdíja? HAvi 100? Amiből te max 30-at kapsz, kivéve ha sokaknak tartozik, mert akkor lehet hogy csak 10-et! Ebből mégis mennyi idő alatt törlesztehed a te adósságodat, mikor az előbb te is leírtad, hogy annak kamata több mint havi 20e? KB. sohasem! Életed végéig a 2 milla körüli diákhiteledet nyögöd majd!

    VálaszTörlés
  59. Persze. Épp más használja a pénzem, de abból azonnal.

    VálaszTörlés
  60. "
    Valódi tulajdon az, ami soha nem vehető el tőled, nem foglalható le. Az. :) "

    Az stróman nevére vett cuccokat nem vehetik el? A valódi tulajdonosa bármikor visszakérheti.
    A főnőkasszony nevére vett helikoptert nem vehetik el? És ha az ő cége csődöl be akkor nem viheti el a végrehajtó?
    Nincs olyan tulajdon ami nem vehető el, fogd már fel!

    VálaszTörlés
  61. "És mennyi lesz a tanár úr nyugdíja? HAvi 100?"

    Sokkal közelebb a 200-hoz. :)

    "Ebből mégis mennyi idő alatt törlesztehed a te adósságodat, mikor az előbb te is leírtad, hogy annak kamata több mint havi 20e? KB. sohasem! "

    Meglátjuk. Az előbb felvázoltam, hogyan akarok nagyon rövid idő alatt felszámolni. :)))

    Na azt a TERVET fogom követni.

    Erről ennyit.

    Megyek melózni.

    VálaszTörlés
  62. Púp, elfelejted a BKV- és egyéb tartozásaidat, APEH adótartozást, stb.. Ha mindent összeadunk, egvan az 4 misi.

    VálaszTörlés
  63. "
    Sokkal közelebb a 200-hoz. :)"

    És hány embernek tartozik?

    "
    Na azt a TERVET fogom követni."
    Ami terv megvalósulásának esélye szinte nulla!
    De plusz munkával simán kiskálázhatnál annyit, hogy 3 év alatt felszabadulj az adósságaid alól. Te te zsidó módjára lusta vagy dolgozni, csak élősködsz a társadalmon!

    VálaszTörlés
  64. "Púp, elfelejted a BKV- és egyéb tartozásaidat, APEH adótartozást, stb.. Ha mindent összeadunk, egvan az 4 misi."

    Nem, nincs. :)
    Ezeket is beleszámoltam. A tanáruras 3,7 mindent fedez. ... na meló

    VálaszTörlés
  65. "a nincs is 3.7 milla, de 3 biztos"

    Nincs 3. Csak a diákhitel rész 2 és 3 között van, de közel sincs 3.

    Na meló.

    VálaszTörlés
  66. "
    Ezeket is beleszámoltam. A tanáruras 3,7 mindent fedez. ... na meló "

    Kivéve a végrehajtói költségeket.
    Amiről neked fogalmad nincs, mivel baszol felhívni őt!
    Pedig megállapodhatnál vele részletfizetésben, így jóval kisebb lenne a díjazása, amit bizony tőled ill. a tanárúrtól behajtott pénzből von le. Ami fedezheti a tartozásaidat, de ezt a költséget már nem.

    VálaszTörlés
  67. "Kivéve a végrehajtói költségeket."

    nem. azokat is kiküldik az értesítőben

    na meló.

    VálaszTörlés
  68. "
    Nincs 3. Csak a diákhitel rész 2 és 3 között van, de közel sincs 3."

    Akkor a diákhitel 2,5. Apeh mennyi? 499e ft?

    Ne melózz, hanem válaszolj!

    VálaszTörlés
  69. "Nincs 3. Csak a diákhitel rész 2 és 3 között van, de közel sincs 3."

    Plusz APEH tartozas, plusz bkv tartozas, plusz haromszori vegrehajtoi koltsegek, tuti tobb az osszeg, mint 3 milla...

    VálaszTörlés
  70. "tuti tobb az osszeg, mint 3 milla..."

    A tanáruras 3,7-nél sokkal kevesebb. Minden és minden járuléka és költsége. Kevesebb. Sokkal.

    VálaszTörlés
  71. " Az adósrabszolgaság, és a teljesíthetetlen feltételek lényegében egy gyakorlati tilalmat jelentenek számomra a transzparens életre. Tehát az én esetemben már szó szerint értendő, hogy ilyen-olyan trükközés vagy halál"


    Szóval beismered, hogy gúzsba vagy kötve a korábbi sorozatos balfaszságaidért, rossz döntések sorát hoztad az elmúlt évek alatt, s mára már úgy ellehetetlenültél, hogy a hajléktalan-lét/éhezés veszélye fenyeget. Azon, hogy a házat viszik a fejed felől, rég túlléptél - ha lenne, vitték volna.





    "Nekem most az ÉPÍTKEZÉSRE kell koncentrálnom, és nem szabad holmi félreértett morális szabályok miatt gúzsba kötnöm magam. Azért ez az egyetlen választásom, mert ez egy olyan dolog, ami egyszerre jó nekem és a közösségnek is"

    Adósság visszafizetése mint félreértett morális szabály? MIÉRT NEM MONDTAD TEGNAP UGYANEZT AZ VÁLLALKOZÓKNAK?!!! Egyik nap harcos riporterként akarsz tetszelegni (nulla sikerrel, jegyzem meg), adós-fizess ügyeket felvállalva, miközben a saját adósságod rendezésén csak röhögsz, és a végtelenségig elodázod.

    "Ha nem tudok kibontakozni, az az országnak is rossz"

    És mióta érdekel téged, mi jó az országnak? Szemrebbenés nélkül mennél a szlovákokhoz meg offshore-ozni, ha tehetnéd. Téged csakis saját magad érdekit nézed, leszarsz mindeféle közösséget, az országgal az élen. Ezt a nemzeti videózást is egyetlen dologért teszed, mert szórakzotat, meg mert ebből remélsz némi koncot. Múltkor már le is esett egy ingyenebéd, megérte.

    VálaszTörlés
  72. Na jó, megyek vissza melózni.
    2011. november 29. 15:37

    Megyek melózni.
    2011. november 29. 15:42

    na meló
    2011. november 29. 15:46

    Na meló.
    2011. november 29. 15:52

    na meló.
    2011. november 29. 15:55

    Képzelem, hogy haladsz, meg mennyi energiát fordítasz a "melóra", ilyen hozzáállással. Ötpercenként leütsz egy betűt, vagy mi a fasz? Nem csoda, hogy két hónap nem elég, hogy összekaparj 80e-t.

    VálaszTörlés
  73. Tabvéltás az a "m1ek" csak, ember! :) Ez nem fizikai "menés"

    VálaszTörlés
  74. SF elemezz nekunk te is egy kis kozgazdasagtant! Mi a velemenyed arrol, hogy a jegybank megemelte ma az alapkamatot?

    VálaszTörlés
  75. Sodika szerintem tényleg ki fogod húzni a gyufát az Ebihalfejűnél. A tűzzel játszol!

    http://www.facebook.com/index.php?lh=c0eebeccf10fd3746bbe21a90d874d8b&eu=qSe32QLzXREQVwMj_JPFYA#!/blogadmin

    VálaszTörlés
  76. Sodi bazmeg térjél már észhez, ha anyád nem lenne, már rég az utcán csöveznél. Mi a faszomat "irányítasz" te? Hülye vagy?

    VálaszTörlés
  77. "Mi a faszomat "irányítasz" te? Hülye vagy? "

    Sodi egy zsidó spekulánsnak hiszi magát, aki a háttérből irányít mindent és felvásárolja az országot. Természetesen szlovák cégen keresztül, mert úgy olcsóbb.

    VálaszTörlés
  78. Hulye vagy Sodi.

    Miert nem mondtad tegnap Grespiknek meg a tuntetoknek, hogy ne sirjanak mar, mint a furdos kurva? A penzuk csak ideiglenesen van Demjannal. Majd ha Demjan behajtotta a sajat adossagait, akkor majd ok is megkapjak a jussukat. Legyenek turelemmel. Nem loverseny ez, vagy mi.

    VálaszTörlés
  79. Vagy azt is mondhattad volna nekik, hogy jó helyen van a pénzük, hiszen így kamatokkal együtt kapják majd vissza a pénzüket. És különben is az Excel tábla..

    VálaszTörlés
  80. "És különben is az Excel tábla.. "

    Kimehetne Szigetszentmiklósra is a laptoppal, és excelben bemutatná a tüntetőknek, hogy tulajdonképpen jól járnak, hiszen majd kamatokkal kapják vissza a pénzt, különben sem létezik igazi tulajdon, ne reklamáljanak.

    VálaszTörlés
  81. Sodi, ugye a házfelújítást nem a kintlévőségeidből akarod fedezni? A melósokat nem baszod át, menni fognak tüntetni a pátyi rezidenciához, Grespikkel az élen!

    VálaszTörlés
  82. ...plusz pár millión úgysem múlik semmi, ugye.

    VálaszTörlés
  83. A melósok kurvára le fogják szarni Grespiket, egyszerűen vagy agyonverik Sodit, vagy lebontják a kotorékot. Esetleg mindkettő.

    VálaszTörlés
  84. "A melósokat nem baszod át,"

    Miért baszná át?
    A melósnak is jobb ha kamatokkal növelve kapja meg a pénzét!
    Sőt ha beindul a saját megoldás, az az egész nemzetgazdaságnak hasznára válik! És ha a nemzetgazdaság növekszik, akkor az építőiparnak is jó lesz! Tehát a födémfelújítás ellenértékének követelése értelmetlen.

    VálaszTörlés
  85. "A melósok kurvára le fogják szarni Grespiket, egyszerűen vagy agyonverik Sodit."

    Remelem addigra meglesz a helikopter es ezt a jelenetet eloben nezhetjuk majd a levegobol. Majd a vegen pedig azt is ahogy a helikopter elemei lemerulnek, es alaszall a tomegbe, ahol versengve taposnak ra a jomunkasemberek.

    VálaszTörlés
  86. Folyamatosan potyognak a csontvazak a szekrenybol.

    Eddig ugye Sodi sunyi modon mindig azt hazudta, hogy szerencsere a diakhitel problema megoldodott, igy eggyel kevesebb dologgal kell foglalkoznia.

    Hagyta kialakulni azt a feltelezest, hogy az anyja fizeti helyette a reszleteket.

    Most meg kiderul, hogy Sodi egyszeruen nincsen tisztaban a magyar szavak jelentesevel. Nala az, hogy fenn vann a BAR listan meg az APEH kovetel rajta 2-2,5 millio forintot, az azzal egyenerteku, hogy "a problema megoldodott" es "egy gonddal kevesebb".

    Ezt a balfasz luzert.

    VálaszTörlés
  87. A felújítási számlál a melósok szerencséjére sodi mamája fizeti majd. Akinek ezután nem marad pénze sodi internetjét kifizetni, így majd egy plázába fog bemenni csövezni. Amíg ki nem dobják, mert ott sem szeretik a hajléktalanokat.

    VálaszTörlés
  88. " Folyamatosan potyognak a csontvazak a szekrenybol"

    VAlószínüleg az anyjával kötött szerződésből is ennyi az igaz.
    Mert emlékezzünk, legutóbb még megvolt a lakásból befolyt pénz, csak az anyja kezelte. Aztán kiderült, hogy azt már régen felélték.

    Szerencsére sok trollja van sodinak, valamelyik csak megszánja majd és beengedi a pincéjébe aludni. Vagy gyűjtést rendezünk hogy egy szeretetotthon befogadja.

    VálaszTörlés
  89. Sodi mentális problémái ott érhetők a legjobban tetten, hogy be tudja magának magyarázni, hogy nincs óriási szarban, sőt a SIKER felé halad. Szerintem ezt ő el is hiszi, nem csak minket próbál hitegetni vele.

    Nincs valami teszt, amit nem tudna manipulálni, ezért fel lehetne vele mérni az agybajait? Aspergert és társait.

    VálaszTörlés
  90. Kaptam még egy levelet hogy sodimamának elment a levél pár hete :D Nem lehet hogy azért kellett költöznie Sodinak? :DDD

    VálaszTörlés
  91. Ham már rajzfilm, pl ez "money as debt" magyarul

    Az összes probléma gyökere, hogy semeik állam, vagy akér maga az egész EU így központilag nem jogosult pénzkibocsájtásra.

    Azt fogja eredményezni, még kevesebb pénz lesz a gazdaságban!!!! Ugyanis jobban megéri betenni mnb-be klf kötvényekbe :vidcsike + szöveg

    Annyiban van létjogosultsága e pénzügyi szisztémának, mint bármilyen más közmeg1ezésen alapuló tsadalomszervező elveknek, amennyibem működése a köznek kívánatos, működő gazdaságot eredményez, legalább vmien szintű jólétet, azaz munkabért a munkáért cserébe biztosít, stb stb hát ez most marhára nemígy van. Mivel látni a kártékony következményeit, h mi van akkor ha ez így van, talán inkább próbálni kéne vmit változtatgatni rajta. Ez a kormány csak azért nem 0 pontos, mert legalább a változtatást +próbálja. Az előző 8 évet pedig télleg joggal szidják fideszék.

    A szerző könyvében megrendítő pontossággal írja le annak a planetáris dimenziójú rejtett pénzhatalmi rendszernek a működési logikáját, ami persze, mint tudjuk, valójában "nincs" is, és aki feltételezni meri létét, az "összeesküvési elméleteket" gyárt, sőt "gyűlöletbeszél"

    Az IT, műszaki stb elit szakma, ne azt vedd alapul, bár tom, Taiwan, Dél-Korea és efféle országokban sokkal több műszakcsi 1etem one már régebb óta éshát lett is eredménye.

    a jelenleg kialakult katasztrofális helyzetet kell akkor pontról pontra bemutatni. Szabad verseny nagyon különböző bérszínvonalú gazdaságok között; az iparkitelepítés állandó veszélye; a részvényesek uralma, akik állandóan magas nyereséget kényszerítenek ki a vállalatokból és ezzel állandó nyomást gyakorolnak a bérekre; a lakosság ebből következő krónikus eladósodottsága; a pénzügyi szektor totális szabadossága, amely megengedi, hogy akár lakossági termékkel is (mint ez történt a subprime hitelek esetében) spekulálhassanak és pusztító egyensúlytalanságot okozzanak; a közhatalom csapdába ejtése, amikor a krónikus pénzügyi válságból kell kimentenie pénzintézeteket; miközben ezeket a makrogazdasági válságokat a munkanélküliekkel, az államadósság költségeit az adózókkal, a romló közszolgáltatásokat az igénybe vevőkkel, a közalkalmazottakkal és a nyugdíjasokkal fizettetik meg; az állampolgárokat megfosztották attól, hogy beleszólhassanak a gazdaságpolitika alakításába, amelyet ma már kizárólag a nemzetközi hitelezők vágyai és szükségletei szerint alakítanak ki, semmibe véve a szociális és társadalmi következményeket; a monetáris politikát egy minden politikai ellenőrzéstől független intézmény kezébe helyezték – mindezt összefoglalóan és nem túl igényesen lehet globalizációnak nevezni. Ebből következik, ugyanilyen egyszerűen, hogy ha támogatjuk a deglobalizációt, a globalizáció felszámolását, akkor az nem jelent mást, mint hogy kijelentjük, hogy EZT[23] nem akarjuk többé

    Plááne, ha személyes érdekeinket, valamint tágabb emberi közösségünk érdekeit is sérti eme globális rákos daganat. Azért vkik pl igenis azért támad6nak forintotm, mert LEHETSÉGES célbavenni 1 országot a spekulatőröknek egyáltalánvéve.

    Ja, ha van ittt vki "zöld" eztET én is ismizem ám mármint a blogot :DDDDD

    VálaszTörlés
  92. A levelet kb. nov. 5-én vagy 6-án kapta meg, és érdekes módon a következő héten födémfelújításra hivatkozva el is költözött.

    VálaszTörlés
  93. Sodi, mikor lesz veeg a felujitasnak? Mar vagy harom hete a kanapen csovezel!

    VálaszTörlés
  94. "Mar vagy harom hete a kanapen csovezel! "

    Internet van? Igen!
    Áram van? Igen!
    Akkor hol itt a gond? Sodi bárhol eléldegél (kivéve egy tetőtérben).
    Csak a kommunizmusban szocializálódott embereknek fontos egy otthon! Ne kelljen már evidenciákat magyaráznom!

    VálaszTörlés
  95. A jegybank minden ft elleni támadást alapkamat emeléssel próbál heiirepofozni. Tehát a jól szervezett nagybani tőzsdecápa spekulánsok MAGUK ZSAROLJÁK KI a kamatemelést a ft rombolással, miután is mnb kötvényeket vesznek jól, ami ugyebár azzal a magasabb kamattal fog NEKIK hasznot hajtani.

    Logikus, csaképp dögöljenek + a p*csába. Kibaxxnak egész országgal pár száz hiéna miatt szív 1 egész ország. Antiszociális g*cik, nem? 1ben a magyarázat, miért nem jó dolog ez a fene nagy liberalizmus. A hatalom nem tűr űrt. Ha az állam felad a 6almából klf területeken, oda más, jellemzően magánérdek fog beférkőzni. Marhára demokratikus, mi?

    A valódi demokrácia tehát nemcsak szabadságot jelent, hanem felelősséget és szabályozást (korlátokat) is. A piaccá degradált társadalomban nincs szabály, hanem erőviszonyok vannak

    Aki ezt jónak látja, az bértollnok v 1éb ennek propagálásáért (is) fizetett 1ed jellemzően, vagy ien kőgazdagok mint pl magyar 10 leggazdagabb ember. De még köztük is van ezalól kivétel...

    VálaszTörlés
  96. Sf te még Sodinál is kevesebbet értesz közgazdasági kérdésekhez. Tényleg olvass normális, szakmai könyveket és próbáld megérteni őket. Mert azok a móricka színvonalú firkálmányok, amiket linkelsz nem azok.

    VálaszTörlés
  97. Persze, kizárólag olyan szerzőktől, akik maguk is neoliberálisak. Mert a 22-es csapdája már csak ien.

    Ez közgáz nem objektív tudomány, lévén ember alkotta társadalmi együttműködési rendszer. Szal nem pl atomfizika v biológia, ahol van a valóság ami önmaga, és próbálják +fejteni mi hogy működik, és eleve miért van...

    másik+ Ha ennyire teccenek szakérteni odafenn, akkor miért lett a válság, és miért mélyül?????

    Joseph Stiglitz azért remélem elég szakmai neked - ős is neolib ellenessé vált már.

    A nagy 8 éves szadeszos-szocionistahozzáértésbe bele is rokkant ez az ország, gondoltam szólok.

    VálaszTörlés
  98. Kommunista alapállás kizárólagos, és meg nem kérdőjelez7ő megoldásnak hirdetni a saját filozófiánkat. Ez a fajta dogmatizmus, és maga a szellemi sovinizmus különben a zsidókra igen jellemző. :D

    VálaszTörlés
  99. Kb amit ma a neol védői összeírnak, ha ellenzékeikről van szó, oan "objektív" mint a foxi-marxista könyvekben amit a kapitalizmusról írtak.

    Dehát mindig van középút, nem?

    VálaszTörlés
  100. 1. Hány könyvet olvastál Stiglitztől?

    VálaszTörlés
  101. Egyébként SF nálam sokkal többet olvas, úgyhogy érdemes megfigyelni, amit ír. :)

    VálaszTörlés
  102. "Egyébként SF nálam sokkal többet olvas, úgyhogy érdemes megfigyelni, amit ír. :)"

    Huha, ez nagy szo, akar az is lehet, hogy szebben is beszel? Vagy hogy jobb allapotban van a fogsora?

    VálaszTörlés
  103. "Egyébként SF nálam sokkal többet olvas..."

    Evidenciakat minek magyarazol?

    VálaszTörlés
  104. Sodi, azt a kabatot, ami tegnap rajtad volt, ki vette? Te valasztottad magadnak? Anyad vette? Orokolted valahonnan, vagy a szomszedban a maltaiaknal kaptad adomanykent?

    Ritka ocsmanyul neztel ki benne. Csak nem egy fogadast vesztettel el, hogy igy ki kellett menjel az utcara?

    VálaszTörlés
  105. " jajdevicces
    "

    Nem melózni mentél?

    Mi a faszt vagy itt skálázás helyett?

    VálaszTörlés
  106. Ert pdf és egyéb formátumó könyveket, cikkeket angol eredetiben, igen. Különben akiket magyarokat idéztem, ők is jól tudnak angolul. Drábik kinnt élt igen sokáig ráadásul...

    Globalisation and Its Discontents - Joseph Stiglitz

    Neoliberalism: Myths and Reality by Martin Hart-Landsberg

    Criticisms of Neoliberalism, Capitalism, and Free Markets

    Critiques Of Libertarianism

    A nagy usa, ami protekcionista módon védi a saját gazdaságát. A tőkeerősek szabadsága. Arról nem is szólva, a világ legeladósodottabb országa, mégis AAA minősítésű. Ezt így hogy? Területén összesen nincs annyi érték, amiből azt visszafizet7nék!!!! Mégse akarja bedönteni őket semeik hitelminősítő - azok többsége amúgy amcsi, a maradék pedig angliai, de ez egynek számít, hiszen kölpolitikában, pénzügyekben ők olyanok, mint 2 1mást szerető testvér. :D

    Antiwar.com, dailykos.com, counterpucnh... csomó ien "globkrit" oldalt nézem különben

    Opponents of neoliberalism argue the following points::

    Elég itt élni, és mindezeket látni, hogy pusztul le hazám (IS), nem kell ide média.

    Bezony, az elméletnek semmi baja, csaképp a torka véres, azaz a gyakorlata. :Đ

    VálaszTörlés
  107. Sf miért nem válaszolsz? Most próbálsz vmit keresni Stiglitztől, ami beleillik a retardált világnézetedbe?

    VálaszTörlés
  108. sodilegnagyobbrajongoja:

    Egy haver adta, hogy neki nem kell-e, nekem kell-e. És mondtam, hogy ja. :D

    VálaszTörlés
  109. De ha irodalom számít, Émile Zola + Charles Dickens, mondjuk.

    VálaszTörlés
  110. "Egy haver adta, hogy neki nem kell-e, nekem kell-e. És mondtam, hogy ja. :D"

    Pal Marci? Amugy nagyon jo dontes volt elfogadni. Remekul all!

    VálaszTörlés
  111. Az Usa valóban néhány területen protekcionista módon védi a gazdaságát, ezt az ottani libertáriusok hevesen ellenzik, mint ahogy a big2 megmentését és a bail out-okat is ellenezték. Ahogy az Usa lakosságának jelentős része úgyszintén.

    VálaszTörlés
  112. "
    Egy haver adta, hogy neki nem kell-e, nekem kell-e. És mondtam, hogy ja. :D "

    Sodi, fogadd meg egy nemzsidó troll tanácsát:
    Nem áll jól neked! Úgy nézel ki mint egy jólöltözött csöves. Ami egy nemcsövesnek ciki.

    Helikopter helyett nem skálázol ki egy télikabátot?

    VálaszTörlés
  113. Mi azon a retardált, h kételkedem (tehát vok) abban amit pl a hövögö, és egyéb szadESZista média pufogtat?

    Elvégre léteznek klf közgazdasági irányzatok, és majdnem mind1ik kapitalista - csak nemm mindegy, azon belül mien.

    VálaszTörlés
  114. Egyebkent jol van SF, jokat rohogtem a hulyesegeiden, ezert is kerdeztem. Most mar betoltotted a feladatod, visszakapcsolom a retardszurot.

    VálaszTörlés
  115. "Egy haver adta, hogy neki nem kell-e, nekem kell-e. És mondtam, hogy ja. :D"

    Miert nem mesz el a boltba, es veszel magadnak egy rendes kabatot? Ja, hogy nincs penzed, mert egy nincstelen csoro vagy? HA-HA-HA!

    Milyen erzes sodi, hogy 20 eltapsolt millio utan nincs semmit, csak egy undorito kockas kabatod, egy karteritesbol vett laptopod, es 3 millio forint tartozasod?

    VálaszTörlés
  116. Sneci te gyakorlatilag nem olvasol, igy ha luszi atragja magat egy lanyregenyen, mar olvasottabb nalad.

    VálaszTörlés
  117. Ne hazudj Sodi! Neked nincsenek haverjaid.

    Turkalobol van, vagy a maltaiktol kaptad adomanykent?

    VálaszTörlés
  118. "
    Milyen erzes sodi, hogy 20 eltapsolt millio utan nincs semmit, csak egy undorito kockas kabatod, egy karteritesbol vett laptopod, es 3 millio forint tartozasod? "

    Mint gyurcsány és matolcsy szerelemgyereke.
    Minden pénzét elkúrja, eladósodik aztán unortodox eszközökkel próbál kilábalni, aminek még nagyobb zuhanás az eredménye.

    VálaszTörlés
  119. "haverok" leharcolt kabatjaiban maszkalni... Mindig van hova sullyedned.
    Egyebkent kivolt az a haver? Tutti ismerjuk. Ki vele!

    VálaszTörlés
  120. Sf kérlek nevezz meg 4 közgazdasági iskolát, amelyek 1800-as évektől napjainkig léteztek/léteznek.

    VálaszTörlés
  121. Érdekes módon pont az EU és USA + ezek szoros szövetségesei vannak a legmélyebb válságban. Különben épphogy fokozottan változik a gazdaságirányítási filozófia világszerte, főleg a válság 6ására, az állami beavatkozás klf formái már nem számítanak ördögtől valónak. Néhány kivétellel, mint a szocdem svédek, vagy az okos németek, akik szintén nem vegytiszta najlibaságot működtetnek odahaza. A BRICS országok eközben vhogy jól elvannak, sőt ők 'növekednek' is.

    VálaszTörlés
  122. "Valódi tulajdon az, ami soha nem vehető el tőled, nem foglalható le. Az. :)"
    Sodi te egy idióta vagy.

    VálaszTörlés
  123. " Ne hazudj Sodi! Neked nincsenek haverjaid.

    Turkalobol van, vagy a maltaiktol kaptad adomanykent?
    "
    Valamelyik megrendelő lehetett.

    VálaszTörlés
  124. "Egyébként SF nálam sokkal többet olvas..."

    Mandy Lane is sokat olvas. Aztán milyen ostoba...

    VálaszTörlés
  125. "Valamelyik megrendelő lehetett."

    Ez lehet. Talalkoztak a Moszkva teren, hogy Sodi atvegye a 15 ezer forintjat, a megrendelo meg megsajnalta. Elvitte magahoz, Sodi meg valogathatott maganak a megrendelo fianak levetett regi ruhai kozott, amik ugyis mentek volna a kukaba.

    Talan meg egy tal levest is kapott, de utana szigoruan a hatsobejaraton kellett tavoznia a villabol, nehogy meglassak a szomszedok.

    VálaszTörlés
  126. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nem képes sodi megérteni, mennyire gáz az, hogy az édesanyja amiatt nem tudja befizetni a számlákat mert elköltötték sodira másfél lakás árát? Sodi nem gondolkodtál még ezen? Hogy ha nem baszol el ennyi pénzt, akkor édesanyád gondtalan életet élne, ehelyett most folyamatosan takarékoskodnia kell?

    VálaszTörlés
  127. Szocialista demokrata, marxista-kommunista, liberális azaz "klasszikus" kapitalista :többféle is volt ien

    Pl a német termelő kapitalizmus pl Max Weber, és ők rége az angolszász annál inkább spekulatív

    Akkor még gyarmatok is voltak, sőt azokon némeiken konkrét rabszolgatartás is.

    De hogy 4444444???? A többiek csak ezek irányzatai lényegében. Osztrák-Magyar Monarchia, mert belső piacán szabad volt a verseny viszonylag, kifele viszont protekcionizmust folytatott. Védővámok, effélék.

    VálaszTörlés
  128. @Mordecháj naaa lécccyke én nem vok ostoba (és am ő se) csak ien kis butuskáskodni xeretek na. =))))))

    Awwww "a hülyeségeiden" mióta írtam én a linkelt tartalmak bármelyikét is??? Márpedig én ezt így látom, van ottan köztük jogos kritika.

    VálaszTörlés
  129. Ja meg még tán a keresztényszocialista ami volt, és van is. Prohászka Ottokár is igaz pár évvel később de csak pár évvel...

    VálaszTörlés
  130. @sf: Nincs több kérdésem. Mára befejeztem veled.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Schools_of_economic_thought

    VálaszTörlés
  131. "mert elköltötték sodira másfél lakás árát?"

    MERT? :)
    Feltéve is, hogy igaz az állítás: hol az okozati összefüggés?

    "Mindig van hova sullyedned."

    Miért? Jó kis kabát ez :P

    VálaszTörlés
  132. Milyen ruhadarabod van meg, amit ugy kukaztal ossze innen-onnan?

    Estenkent szoktad jarni az utcakat egy kicsit guberalni? Obudan jobb lehet a felhozatal, mint Patyon.

    VálaszTörlés
  133. jajdevicces már megint itt valaki
    kackac

    VálaszTörlés
  134. Kit érdekel az aktuális kabátdivat??? Max a tiniket. De a többséget marhára nem.

    VálaszTörlés
  135. "
    Feltéve is, hogy igaz az állítás: hol az okozati összefüggés?"

    Te írtad nemrégen, hogy a taníttatásodra ment el a Nándorfehárvár utcai lakás és egy másik lakás felének az ára. Mert ugye evidencia, hogy az egyetem bármennyit megér.
    Gondolom nem akarsz most ettől visszakozni.

    És hol az okozati összefüggés? Ha nem ment volna el ez a pénz rád, akkor ez rendelkezésre állna édesanyád részére. Így nem jelentene gondot a számlák kifizetése.

    VálaszTörlés
  136. Ha Sodi otthon tanul programozni stb az 1részt nehezebb másrészt ugye addig se naon dolgoz6ott volna e szakmában...

    VálaszTörlés
  137. Ez még nem feltétlenül igaz. De hogy az egyetemi gyakorlatok és vizsák nélkül nem TUDNÁM ellátni a mostani munkámat, abban egészen biztos vagyok.

    VálaszTörlés
  138. Neked egyetemi tanulmányok kellenek a szélkerékshop-szintű munkáidhoz? Akkor komoly gondok lehetnek a képességeiddel.

    VálaszTörlés
  139. blablabla! Most sem tudod ellátni a munkádat. Emlékezz csak, legutóbb mikor a crm-szoftverről kiderült, hogy 50 ember alatt döglődik, (képeket lnikeltél róla milyen sokáig dolgozik stb.) a programozó trollok kb. 2 perc alatt megoldották a problémát. Köszönettel tartozol nekik.

    VálaszTörlés
  140. Amúgy a mostani munkád kapcsán tényleg nagyon érdekel, hogy milyen ügyfélkörnek sikerül eladni a vackotokat. A nagy informatikai cégek (Oracle, IBM, Microsoft, stb) mind rendelkeznek elég kiforrott CRM megoldásokkal, amelyek minimális munkával már nagyon jól testreszabhatóak (és még mindig olcsóbbak mint egy teljesen új kifejlesztése). A PHP világban annyira nem vagyok otthon, de biztosra veszem hogy már ott is léteznek kész, profi megoldások. Sneci ti mit akartok a gányolt fosotokkal, ami 50 felhasználü alatt összeomlik? Komolyan azt hiszitek, hogy lesz esélyetek ezen a piacon?

    VálaszTörlés
  141. sneci, van egy pár felesleges, alig használt zoknim. elküldöm neked pátyra adományként, ok?

    VálaszTörlés
  142. " Ez még nem feltétlenül igaz. De hogy az egyetemi gyakorlatok és vizsák nélkül nem TUDNÁM ellátni a mostani munkámat, abban egészen biztos vagyok.
    "
    És ebből mi haszna van anyukádnak? Teszkó pénztárosként is többet keresnél?
    Minek hazudsz magadnak? Nem volt kedved a munkához, ezért lébecoltál az egyetemen évekig. És ezért találtad ki a saját megoldás nevű kamut, csak közben elfogyott a pénz, ezért dolgozni kényszerülsz, mert különben anyád kivágna.

    VálaszTörlés
  143. A lényeg, hogy Sodi anyja mert egy nagyot álmodni mikor azt hitte, hogy emberünk majd 4-5 diplomával a zsebében semmi perc alatt megkeresi a beleinvesztált összeget.Sodi kotoréka pedig a tartozásai miatt lett eladva.Mégisjobb mintha ha húgyért szarért elárverezték volna.
    Sodi te egy szar befektetés voltál illetve vagy is.Sodi anyádnak szoktad mesélni, hogy te tulajdonképpen mennyire sikeres vagy?

    VálaszTörlés
  144. "A nagy informatikai cégek (Oracle, IBM, Microsoft, stb) mind rendelkeznek elég kiforrott CRM megoldásokkal, amelyek minimális munkával már nagyon jól testreszabhatóak"

    bla bla bla

    Talán itt kezdheted a tájékozódást, hogy miért jó az a magyar kisvállalatnak, ha nincs túlbonyolítja minden szarral a cucc.

    http://www.minicrm.hu/

    (nem ennél dolgozom, ez a konkurencia)

    VálaszTörlés
  145. Mert anno paszkálban nem írattak cégek kismillió adó-könyvelő proggit ó nem. Hát most + ez a céerem, és ienekeket kérnek a programzóktl. :D

    VálaszTörlés
  146. "Sodi anyja mert egy nagyot álmodni mikor azt hitte, hogy emberünk majd 4-5 diplomával a zsebében semmi perc alatt megkeresi a beleinvesztált összeget"

    Nem.
    Abban bízott, hogy hátha így felveszik egy tisztességes céghez napi 8 órában és így el tudja látni magát.
    Azt tudta hogy ez sohasem térül meg. De bízott benn, hogy sodiból így hátha ember válik.
    De sodi lustasága győzött.

    VálaszTörlés
  147. Sodi itt reklámozod a konkurenciát?Ennek nem fognak a cégnél örülni.Másrészt olyan terméket nem vennék aminek hozzád köze van mert az csak szar lehet.

    VálaszTörlés
  148. KARÁCSONYI ADOMÁNYGYŰJTÉS KISS ENDRE FARKAS RÉSZÉRE!

    Én felajánlok 1 db szemüvegtokot, 2 db farmernadrágot, 1 pár mosogatókesztyűt.

    VálaszTörlés
  149. Endre hasznát venné még egy télikabátnak, egy borotvának, valamint egy min. 20 000 Ft értékű fogászati utalványnak.

    VálaszTörlés
  150. "De sodi lustasága győzött."

    A viszonylagos alulmotiváltságomat sosem tagadtam, de ez akkor folyamatosan kompenzálódik. :)

    VálaszTörlés
  151. Mivel kompenzálódik?

    VálaszTörlés
  152. "A viszonylagos alulmotiváltságomat sosem tagadtam, de ez akkor folyamatosan kompenzálódik. :) "

    Mégis mivel kompenzálódott?
    Éppen a villanyt kapcsolják ki nálatok, de te a saját megoldásról álmodozol!

    Az utóbbi hetekben mit eszel az irodában? Voltál bevásárolni? Vagy naponta/hetente anyukád tölti fel a hűtőt, mert enélkül a kicsi 30 éves fiacskája éhenhalna?

    VálaszTörlés
  153. "1 pár mosogatókesztyűt"

    Az minek? Van a masturbation kitben, nem?

    Én csak házi készítésű tisztálkodószert tudnék felajánlani, azt meg minek...

    VálaszTörlés
  154. Endre ételadományt is elfogad, amennyiben az egy mirelit pizza.

    VálaszTörlés
  155. @banshee: Feltehetőleg azt már elhasználta.

    VálaszTörlés
  156. @banshee: "Mivel kompenzálódik?"

    Átlagon felüli intim méretével. Evidenciákat ne kelljen már...

    VálaszTörlés
  157. Akkor üljön a kezére és várja meg amíg elzsibbad.

    Egy idő után totál idegen kéz fílingje lesz...

    VálaszTörlés
  158. "Átlagon felüli intim méretével."

    Húvazz, Lüszi! Tapsolj inkább, addig se nyúlsz magadhoz.

    VálaszTörlés
  159. Zsidó vagy banshee! Küldj adományt Sodinak Pátyra!

    VálaszTörlés
  160. A jelenedet nézve kijelenthető, hogy anyád sokkal jobban élne, ha nem hoz téged a világra. (Az engem nem érdekel, hogy a jövőben mennyire szeretnél felpörögni meg hatástöbbszörözni.) Ez kőkemény tény. És ezen valószínűleg ő is nap mint nap elgondolkodik lassan 10 éve.

    VálaszTörlés
  161. Púp, nem arról volt szó, hogy este kilencig csak a melónak élsz?

    VálaszTörlés
  162. Na jó, kap egy lejárt szavidejű dezodort...

    VálaszTörlés
  163. Trollok! Mit szólnátok, ha netszerte (főleg nemzeti radikális körökben) szerveznénk egy gyűjtést Sodinak karácsonyra? Szerintem még Ártány is felajánlana egy gyári hibás Balfasz-pólót.

    VálaszTörlés
  164. "Éppen a villanyt kapcsolják ki nálatok, de te a saját megoldásról álmodozol!"

    Ismét...

    Feltéve, hogy igaz az állítás, hol az okozati kapcsolat, te idióta? :)))

    VálaszTörlés
  165. Gyereket nem anyagi előnyökért vállal a magyar... ne légy már ennyire materialista.

    VálaszTörlés
  166. Amíg volt bankszámlája, ő is szervezett ilyet...

    VálaszTörlés
  167. Bazdmeg, az az ok-okozat, hogy ha nem baszod el anyád pénzét, akkor lenne pénze!

    Nehéz ezt felfogni?

    Sodi= -20 M ft (*(-1))
    -sodi= 20 M ft

    Ha nem lennél, anyukádnak 20 m ft-tal több vagyona lenne.

    VálaszTörlés
  168. " Gyereket nem anyagi előnyökért vállal a magyar... ne légy már ennyire materialista.
    "
    Sneci nem anyagi előny.
    Hanem teljes anyagi csőd.

    VálaszTörlés
  169. Tényleg púp!

    Egy négyzetméter felfűtése villannyal: 360 Ft.

    Egy négyzetméter felfűtése fával: 167 Ft.

    Mennyi idő alatt keresed meg a 193 Ft. különbözetet?

    VálaszTörlés
  170. "A viszonylagos alulmotiváltságomat sosem tagadtam, de ez akkor folyamatosan kompenzálódik."
    Feltéve ha igaz.Tények, bizonyítékok?A táblázatod nem érdekel mert abba azt írsz amit akarsz.

    VálaszTörlés
  171. Mennyi idő alatt keresed meg a 193 Ft. különbözetet?

    Kár a gőzért, azzal a C háttal nem lehet fát hasogatni.

    VálaszTörlés
  172. Nem éppen ő is aszondta, fizikai munkára alkalmatlan???? A sorkatonai sorozóbizottságnak is +volt a maga szigorú ellenőrzése az ál-alkalmatlanok kiszűrésére...

    VálaszTörlés
  173. Aki katonának ifjúkorában alkalmatlan, ezáltal nem képes a hazát megvédeni az ne szóljon bele az ország ügyeibe!

    Aki korcs az kussoljon! Ugye Sf?

    VálaszTörlés
  174. Vagy le7 én esetemben azt gondolták, ez csak 1 kiscicuska ami én vok ;D

    VálaszTörlés
  175. @Mordecháj

    http://www.forgobalta.hu/index.html

    VálaszTörlés
  176. @Mordecháj

    http://www.forgobalta.hu/index.html


    Tök jó kütyü!

    Nem veszel ilyet?
    Összeköthetnéd az okostelefonnal is!

    VálaszTörlés
  177. Mien jó poénképregényke volt az 1ik lapban rég tán MAD magazinban : fickó mondja asszonynak "leugrom 1 fröccsre", azt leugrott a 10edikről FRÖCCCCCCCCSSSSSS xDDDDDD

    VálaszTörlés
  178. Te is megtehetnéd, eggyel kevesebb nemzetrontó buzi lenne.

    VálaszTörlés
  179. @Mordecháj
    http://www.forgobalta.hu/index.html

    Nem rossz. Bár szerintem Sodi nem térne át a fára még ezzel se...

    VálaszTörlés
  180. Demér, én xercsizem hazámat tiszta cicaszívből. :]

    VálaszTörlés
  181. "Gyereket nem anyagi előnyökért vállal a magyar."
    De nem is azért, hogy anyagi csődbe vigye a családot az ostobaságával.
    Persze, tudom Sodi anyja is direkt el akarta bukni azt a 20 milliót, hogy próbára tegye Sodit.:)

    VálaszTörlés
  182. "én xercsizem hazámat tiszta cicaszívből"
    Egy lófaszt szereted.A fajtád csak magát szereti.

    VálaszTörlés
  183. Sf nagyon sokat ártottál már eddig is a hazának, neked is köszönhető, hogy ide jutottunk. Már rég Svájc szintjén lennénk ha egy olyan degenerált se élne Magyarhonban, mint amilyen te vagy.

    VálaszTörlés
  184. Sodi, nem vetted még észre, hogy egész életedben "trollok" vettek körül? Említetted, hogy kisiskolás korban szokás az öltözködéssel csúfolódni. Nos, nem meglepő, hogy téged csúfoltak már akkor is. Mint büszkén bevallottad, sosem vettél még ruhát (mert nem érzed, hogy ez gáz), így az ízlésficamos anyád öltöztet 30 éve.

    Képzelem, milyen lehetett az óvoda is már... A kortársaid valószínűleg hamar rájöttek, hogy nem vagy százas, és tutira már akkor is volt beszédhibád. Tulajdonképpen ők lehettek az első igazi trolljaid.

    VálaszTörlés
  185. Nincsis fajtám, ez az 1 vok csak. És biztos nem véletlen születtem éppen pont ide. ;P

    VálaszTörlés
  186. Ez a gáz/menő felosztás CSAK a butább 10enévesekre jellemző, Callahan. :]]]]]]]]]

    VálaszTörlés
  187. Azalaza h kitérdekel, nem???????

    VálaszTörlés
  188. 24.
    Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
    25.
    Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
    26.
    Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
    27.
    El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
    28.
    Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
    29.
    Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
    30.
    És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

    Sodi nemhogy megtartotta volna a rábízott tálentumot, hanem eltékozolta. Hova vessük az ilyen embert?

    VálaszTörlés
  189. Sodi, ha az utcán jártadban látnál a földön egy félig tele üveget zöld San Benedetto ice tea-val, akkor meginnád?

    VálaszTörlés
  190. Snecinek gyerekkorában a legkisebb baja volt hogy az öltözködése miatt gúnyolták...

    VálaszTörlés
  191. Pedig nem gúnyolták. ISKOLAKÖPENYBEN voltak a többiek is... :))))))))

    VálaszTörlés
  192. Mien 1 idióta szó : köpENY, érted KÖPeny........

    VálaszTörlés
  193. Akkoriban már nem volt olyan...

    VálaszTörlés
  194. Új posztot! Senki sem akar állandóan lapozni.

    VálaszTörlés
  195. SoDI írta...

    "Sodi, válaszolj a kérdésemre."

    :)
    Mához egy hétre lesz repcsi.
    ENNYI :)))
    2011. november 15. 22:44

    VálaszTörlés
  196. Normális iskolába járt Sodi, nem arénába. Csak ahol sok a bunkó alulszocializált, ott csúfolódnak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.