Ha még nem láttad volna

2011. november 6., vasárnap

Árpád megtanult röviden írni

Molnár F. Árpád írásai általában arról nevezetesek, hogy terjengősek, és épp ezért bármely sokoldalas cikkét össze lehet foglalni két sorba. A legújabb kétpercese viszont meglepően tömör és rövid, így még itt is helye van.

Annyi különvéleményt fűznék csak hozzá, hogy a jelenlegi ellátórendszer mellett az utcán alvás üldözése valóban embertelen dolog, azonban ha itt is kialakulna egy nyugat-európaihoz hasonló rendszer, 5-10 fős mini közösségekkel (Kocsisék pont az ellenkezőjét: néhány nagy központi "fűtött utcát" terveznek több száz fő elhelyezésére), akkor már elfogadható igény lenne annak a kikényszerítése, hogy menjenek be oda az emberek.

Amíg viszont embertelen és személytelen körülmények jelentik az alternatívát, addig valóban nem.

A másik személyes különvélemény, hogy ha az állam pénz helyett valamilyen általa biztosított munkához kötné a saját lakást, akkor visszasüppednénk a Kádár-rendszer kapun belüli munkanélküliségéhez, márpedig a szociális foglalkoztatásnál pazarlóbb és társadalmilag kontraproduktívabb dolog nem létezik. A pénzközpontúság az egyetlen rendszer, ahol biztosítható, hogy ne jöjjön létre semmi, ami felesleges. Ami ugyanis felesleges, vagyis másoknak nem hasznos, azt piaci körülmények között nem éri meg üzemeltetni.

A megoldás tehát nem az alanyi jogú állami foglalkoztatás keretében adott lakás (mert ha mindenki kapna ilyet, akkor senki sem igyekezne valódi piaci értéket - vagyis valóban hasznos dolgokat - létrehozni, hogy cserébe lakást szerezzen, ez pedig a hatékonyság ellen lenne, vagyis a társadalmilag értelmetlen és fenntarthatatlan pazarlás felé mutatna), hanem a szociális ellátás körében történő lakhatás, emberséges, legfeljebb 5-10 fős kisközösségekkel, kvázi hotelszerű helyeken.

Egy hajléktalanszállónak legalább egy átlagos egyetemi kollégium szintjét hozni kellene. Minden, ami ennél kevesebb, embertelen szemétség.

Jöjjön Molnár F. Árpád írása
A remeterák szabadon beköltözhet, amibe akar. Az embernek tilos. Az ember az államnak, mint maffiának kell védelmi pénzt fizessen, holott a lakhatás szerves része, életeleme, genetikailag és elektromágnesesen stb. kódolt szükséglet. 
Akinek magántulajdona van, nem fogad be másokat, mert önző, egoista. Közterületen pedig azért nem lakhat senki, mert az állam - amelyik a védelmi pénzt szedi -, azt mondja, az közterület; és mindenki érzi, hogy ez alatt nem azt kell érteni, hogy a nép tulajdona, hanem azt, hogy az államé. 
Az állam nem a munkához köti a lakhatást, hanem a pénzhez. A pénzcentricitás - amely minden más érték és élet fölött áll - kiválóan fémjelzi a sátáni fasiszta tömeggyilkos háttérhatalmi rendszer értéktelenség-szemléletét és az Emberiséggel szembeni gyűlöletét. Az állam nem munkához, hanem pénzhez köti a lakhatást. Ha fizetsz neki védelmi pénzt, akkor általában lakhatsz. Ha a maffiának védelmi pénzt nem fizetsz, fegyveres erőkkel az utcára tesznek, aztán üldözőbe vesznek, hogy miért laksz az utcán. Az üldözéshez az állam igyekszik megnyerni azokat, akiktől még nem vette el a lakhatást valamilyen ürüggyel. A propagandában arra az antiszociális gyűlöletre és rosszindulatra épít, ami őt magát, az államot meghatározza és motiválja. 
A 'pénz az isten'. Nem a munka, végképp nem az emberség és AZ ISTEN, hanem a pénz a lényeg. Ha nem dolgozol, de fizetsz a maffiának védelmi pénzt, akkor kapsz lakást, autót, hajót, helikoptert és repülőgépet, a kormány pedig leül veled tárgyalni arról, hogyan járjon még inkább a kedvedben. Mivel sok pénzed van, és pl. bankár vagy, a kormány elébed járul, és arról érdeklődik, milyen módon segíthetne a problémáidon, hogyan gyarapíthatná egyéni hasznodat, hiszen ezermilliárdos vagy, ezért sok problémád van és elégedetlen vagy a sorsoddal. Így lesznek ezermilliárdos bankárok és az utcán megfagyott koldusok. 
És látja a Sátán, hogy ez jó. Igen jó... 
Így múltak el mindazok, akik a kilakoltatások istenét, a Sátánt választották. Ők nem bocsáttathattak be az Örök Hajlékokba sem, Amiket nem ember, hanem AZ ISTEN Készített az Őt Szeretőknek. 
/ forrás / 

By SoDI

214 megjegyzés:

  1. Készülsz a jövőre, sneci?

    Nyugi, a púpod miatt úgysem fognának be közmunkára.

    VálaszTörlés
  2. A jelek szerint Árpádot fenyegeti a Kilakoltatás Küklopsz, azért ez a seggfájós írás.

    VálaszTörlés
  3. snecigeci: Milyen közmunka?
    Programozó vagyok saját céggel, te segg.
    És ha oda is cég, akkor másik céggel leszek az. :)

    Nem szorulok állami segítségre. Az igazat megvallva azzal már tökéletesen beérném, ha az állam kurvára békén hagyna. :DDDDD

    VálaszTörlés
  4. "Egyébként lehet kicsit képzavarban vagyok, de a laptopre nem azt mondtad ,hogy valami infós hapsitól barterezted?Nemrég viszont anyád gazdag barátnője jött a képbe.Ezek szerint kaptál kölcsön egy laptopot amiért cserébe kúrogatod vagy mi a fasz? "

    Az eredeti terv (vagy csak duma) az volt, hogy munkájáért cserébe kap majd valakitől laptopot, de hát ebből persze nem lesz semmi.

    Aztán bejött a kárpótlás, és abból gyorsan vett magának egy laptopot.

    Erről hazudja most, hogy az anyja barátnőjétől kapta kölcsönbe munkára, de ez csak védekezés, mert kezd szorulni a hurok a nyaka körül, és parázik, hogy az adó- és egyéb tartozásaiért majd lefoglalják mindenét.

    VálaszTörlés
  5. Sodi, már többször leírtam neked, hogy elköltözhetsz az Antarktiszra. Ott garantáltan békén fog hagyni minden állam.

    Amíg itt élsz Magyarországon, addig törekedned kell a társadalmi együttélés szabályainak betartására.

    VálaszTörlés
  6. Az asztali gép volt a barter.
    A laptopot anyám kolléganője vette.
    Arra a célra, hogy én tudjak neki dolgozni és számlázni, igen. De akkor is az ő gépe.

    VálaszTörlés
  7. "Nem szorulok állami segítségre."

    persze, hogy nem szorulsz, mert neked ott van anyád, aki állandóan aládnyúl amikor leesnél.

    hiába van saját céged (egy csecsemőnek is lehet saját cége, tehát ez nem nagy eredmény), ha közben gazdaságilag életképtelen vagy, azaz a munkáddal nem tudsz előállítani annyi bevételt sem, ami a saját eltartásodra elegendő lenne.

    anyád nélkül éhenhalnál a híd alatt.

    VálaszTörlés
  8. Sneci, anyádnak elfogyott a 20 milliója.

    Innentől csak idő kérdése, mikor kerülsz utcára.

    A hajléktalanság neked igenis reális jövőkép. Azért foglalkoztat ennyire ez a téma, meg azért hangoztatod ezt az idióta ötletedet. Ha már anyád nem, majd az adófizetők fizetik a hoteledet, mi, púpos? Na ebből nem eszel, alszol szépen a híd alatt.

    VálaszTörlés
  9. "Amíg itt élsz Magyarországon, addig törekedned kell a társadalmi együttélés szabályainak betartására."

    Számomra az együttélés szabálya azt jelenti, hogy élni és élni hagyni. Ne raboljunk ki senkit, mint a cigányok, és a legkisebb bolti lopás is járjon börtönnel. :)

    VálaszTörlés
  10. "A hajléktalanság neked igenis reális jövőkép"

    Nem, nem az. :-)
    Van ugyanis egy piacképes tudásom.

    Piacképes tudás birtokában tökéletesen lényegtelen körülmény a személyes és pillanatnyi anyagi helyzet. Semmilyen jelentősége nincs.

    VálaszTörlés
  11. "és a legkisebb bolti lopás is járjon börtönnel"

    akkor te már a sitten lennél a bkv-s bliccelések miatt, ami ugye jogilag csalás, és ugyanolyan kategória, mint a lopás.

    VálaszTörlés
  12. Éppen arról szól a történet, alkotmányos alapjog a lak6ás mondom LAKni és nem csak aludni. Különben ha adnának nekik rendes személyes lakást, munkát, akko nem lenne a konfliktus se amiért ez a törvény 1ált tsadalmilag elfogadtat6ó bárkivel is.

    VálaszTörlés
  13. "Ha már anyád nem, majd az adófizetők fizetik a hoteledet, mi, púpos?"

    Nem, egy kis pesti garzont egyedül is meg tudnék fizetni már most is. Az persze más kérdés, hogy nem akarok, mert kis garzonban nagyon-nagyon szarul érezném magam, hogy eddigi 29 évem alatt mindenhol, ahol laktam, volt kellő lebensraum, . :)

    VálaszTörlés
  14. SF: "Éppen arról szól a történet, alkotmányos alapjog a lak6ás mondom LAKni és nem csak aludni."

    Pontosan! Egy ilyen hajléktalanszállónak LEGALÁBB egy átlagos egyetemi kollégium szintjét hozni kellene. Minden, ami ennél kevesebb, fasiszta szemétség.

    VálaszTörlés
  15. "Számomra az együttélés szabálya azt jelenti, hogy élni és élni hagyni."

    sneci, téged hagytak volna élni, csak az a helyzet, hogy gazdaságilag életképtelen vagy.

    rám is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, az én cégem ellen mégsincs adóvégrehajtás. aki nem tudja kigazdálkodni az adót és járulékot, az ne vállalkozzon, mert tehetségtelen hozzá.

    nem a rendszer a hibás, sneci, te vagy balfasz.

    VálaszTörlés
  16. Majki kamalduli remeteség szerű 1üttlakós ökofalvakat is le7ne...

    VálaszTörlés
  17. Van, létezik ez a problem, hogy 1 kis vállalkozás nem tud annyit termelni, mint amennyi az "elvárt" adó. Csak a realizálódott nyereség után kelljen adózni, ezt már számtalanszor mondták komoii közgizdások. :)

    VálaszTörlés
  18. "aki nem tudja kigazdálkodni az adót és járulékot, az ne vállalkozzon, mert tehetségtelen hozzá"

    Főszabályként még egyet is értek ezzel.

    A szemétség az, hogy kezdő vállalkozónak nem jár valami START kártya-szerű kedvezmény. Pedig az, hogy első évben mindenki botladozik, teljesen természetes.

    A második, vagy a harmadik évtől szabadna csak a mély víznek jönni. És persze szigorúan szabályozni, hogy az ember ezt csak egyszer tudja eljátszani életében.

    VálaszTörlés
  19. sneci, pénzért töltötted le a zöld lámpást? vagy az nem lopás?

    VálaszTörlés
  20. Repülő se repül ám rögtön, először csak gurul a kerekein...

    VálaszTörlés
  21. két heted van a balfasz pólóig. megrendelted már?

    VálaszTörlés
  22. Am itten is jó ebédhez szól a High Voltage Sid Collection XD

    Húslevike...

    VálaszTörlés
  23. "sneci, pénzért töltötted le a zöld lámpást? vagy az nem lopás?"

    Magyarországon nem. Benne van az üres adathordozók termékdíjában, hogy zenét és filmet ingyen tölthetsz le.

    "két heted van a balfasz pólóig. megrendelted már?"

    Miről van szó? :)
    Ja, az AR.Drone. Ne aggódj, a drón meglesz. :D

    VálaszTörlés
  24. Mivel a régi Apollo Warez FTP előfizetője voltam, volt 2003 környékén emiatt egy rendőrségi kihallgatásom. Szigorúan tanúként. Az volt a kérdés, milyen filmeket és zenéket töltöttem le az előfizetésem keretében.

    Felsoroltam, amire emlékeztem, teljesen őszintén, és hazamentem. Ennyi.

    Magyarországon ugyanis ezt szabad. :)

    VálaszTörlés
  25. "A szemétség az, hogy kezdő vállalkozónak nem jár valami START kártya-szerű kedvezmény. Pedig az, hogy első évben mindenki botladozik, teljesen természetes."

    élvezet olvasni, ahogy a gazdaságilag életképtelen piaci szereplő a segítséget reklamálja.

    nem, nem, nincs mankó. tanulj meg járni, és ha nem tudsz, akkor majd felszámoltatunk, és mehetsz alkalmazottnak, ahol az okosabbak megmondják neked, hogy mit kell csinálni.

    VálaszTörlés
  26. Ja, ien smsweb. Volt vmi rémregény ien coldfusion bt-ről, ami klf blogokon íródott, asvainfó, bombagyáron is volt róla info, meg vmi netcigány blogon is (télleg ez a neve). Még emberhalál is történt, igazi maffia sztori ewwwwwwwww :ß

    VálaszTörlés
  27. El sem küldtem, hogy-hogy válaszolsz?

    VálaszTörlés
  28. "kiválóan fémjelzi a sátáni fasiszta tömeggyilkos háttérhatalmi rendszer értéktelenség-szemléletét és az Emberiséggel szembeni gyűlöletét"

    Ha még nem lennének a szokásos sallangok az írásban,mint fasiszta,tömeggyilkos...akkor még egyet is tudnék érteni néhány dologgal...

    Amúgy ez a kis paprikajancsi a polgármesterünk itt a nyócba valóban nagyon beindult! nap mint nap kemény razziák vannak itt a Teleki környékén és folyamatosan viszik be ezeket a szerencsétleneket."Életvitelszerűen közterületen nem lehet tartozkodni" Egy hajléktalan mégis hol tartózkodjon, ha nem közterületen? Annyi melegedő és szálláshely nincs is, amennyi hajléktalan,és nyílván meg van az oka annak,hogy miért nem kedvelik a szállókat. A blaháról eltüntették őket,most itt van a kajaosztás nálunk és igen csak hosszú sorok kígyóznak nap mint nap...Ez a kis nyikhaj polgármester azt hiszi,hogy ezáltal megoldja a problémát,de csak át tolja máshová és lőn elmondhatja magáról,hogy ő megtalálta a megoldást,ha nem is a végsőt és megtisztitotta nyóckert.

    Nos én nyilasfasisztanáci anarchistamizantrópistanihilista vagyok kedves Árpád,de ellene szavaztam a szavazáson az ily módon történő tisztitótűznek, mert nap mint nap látom ezeket a nyomorultakat és sajnálom őket,még ha valóban okoznak is problémát,mint pl a Telekin lassan kirohadnak a fák a helyükről,annyir szét vannak hugyozva-(igaz a cigányok is odajárnak hugyozni).

    Még egy érdekesség,a hajléktalanok minimum 80 százaléka magyar,mivel itt lakok a teleki környékén erre van rálátásom...és ez nem demagógia...vajon mi az oka ennek?

    VálaszTörlés
  29. Pl üresen álló iskola épületek, üresen álló kollégiumokkal. Itt is van 1, a Diófa utcában,

    Voltak régen munkásszállók is. +állami olcsó bérlakás + hát eleve !munka!

    VálaszTörlés
  30. SF: "Ja, ien smsweb."

    Azért az ilyen szolgáltatások üzemeltetőit keményen megbasszák. Használni szabad őket, de üzemeltetni már kemény bűncselekmény. :)

    törzsgyökeres: "élvezet olvasni, ahogy a gazdaságilag életképtelen piaci szereplő a segítséget reklamálja. "

    Az mitől lenne SEGÍTSÉG, ha az állam az első két évben békén hagy? Az szimplán békén hagyás. :)

    VálaszTörlés
  31. sneci, anyádnak, mint cégtársadnak beszámoltál arról, hogy a felszámolás szélére kormányoztad a közös cégeteket?

    vagy gyáván hallgatsz az adóvégrehajtásról, nehogy megtiltsa a játékvásárlást?

    VálaszTörlés
  32. "Minden, ami ennél kevesebb, fasiszta szemétség."

    Megállj, te adófizetôk pénzén élôsködô büdös komcsi, ha hatalomra kerül a Jobbik, csüccsensz a vagonba!

    "Mivel a régi Apollo Warez FTP előfizetője voltam, volt 2003 környékén emiatt egy rendőrségi kihallgatásom."

    Fizettél a warezért, te balek? Már meg sem lepôdöm.

    VálaszTörlés
  33. Itt van egy pontos táblázat egyébként, hogy egy-egy üres adathordozón mennyi a hazai jogdíj.

    http://www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_U.html

    Már egy sima 80 Gb-os vinyónál is 8000 Ft.

    VálaszTörlés
  34. "A laptopot anyám kolléganője vette."

    Hazudsz Sodi. Te is nagyon jól tudod, mi is nagyon jól tudjuk.

    VálaszTörlés
  35. "sneci, anyádnak, mint cégtársadnak beszámoltál arról, hogy a felszámolás szélére kormányoztad a közös cégeteket?"

    A napi hajtás közben még nekem is nehéz mindennel törődnöm.

    VálaszTörlés
  36. Torrenttel töltötted le a Zöld Lámpást? Mert akkor egyben fel is töltöttél, ami illegális.

    VálaszTörlés
  37. "Hazudsz Sodi."

    Ha hazudnék, nem lenne az ellenkezőjéről garanciapapír.

    VálaszTörlés
  38. Sodineked az egyik szürke területre kell menned:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/7/7a/Homo_Sapien_range.png

    VálaszTörlés
  39. "Az mitől lenne SEGÍTSÉG, ha az állam az első két évben békén hagy?"

    Az életben nincsenek a társadalom által szponzorált akklimatizációs szakaszok, Sóder. Ez csak a te beteg elmédben létezik.
    Ennyi erôvel kétévente céget nyitna minden vállalkozó valaki más nevére, és sose fizetnének adót, te idióta.

    VálaszTörlés
  40. "Torrenttel töltötted le a Zöld Lámpást?"

    Nem. Megaupload.

    VálaszTörlés
  41. "Az mitől lenne SEGÍTSÉG, ha az állam az első két évben békén hagy? Az szimplán békén hagyás."

    vs.

    "A szemétség az, hogy kezdő vállalkozónak nem jár valami START kártya-szerű kedvezmény."

    most akkor békény hagyás, vagy startkártya meg kedvezmény? döntsd már el idióta.

    engem érdekes módon békénhagyott az állam amikor indultam a céggel, meg ma is békén hagy. talán azért, mert én határidőben és maradéktalanul fizetem az adót és a járulékokat, és nem vagyok gazdaságilag életképtelen piaci szereplő.

    húzd le a rolót, és akkor békénhagynak majd (ha kifizetted amivel még lógsz nekik). semmi szükség rád a piacon, férges alma vagy, amelyik még himbálózik, de már csak pár szövetszál tartja az ágon. ess le, nagyobb tere lesz az egészséges, életképes egyedeknek. ez a hazád érdeke is.

    VálaszTörlés
  42. Fenn van a jutubon, előbb néztem. Igaz angolul, de ott van.

    Kár, hogy az a netflix izé itt nem elér7ő. Diszkriminálnak, vagy csak faxxok hozzá és vmi jogi baromság miatt nem le7. Pedig ott szinte MINDEN vha kiadott film +van!!!!!

    VálaszTörlés
  43. "Ennyi erôvel kétévente céget nyitna minden vállalkozó valaki más nevére"

    Ezért mondom, hogy ezt ellenőrizni kell. :)

    VálaszTörlés
  44. Jó hogy orvos heiiett nem maga Dr Kopfschuss fogadja személyesen pl a betegeket 1 córházban - ien szocdawwinos logikából ez következne :3

    VálaszTörlés
  45. "A napi hajtás közben még nekem is nehéz mindennel törődnöm."

    akkor anyád még nem is tudja, hogy az apeh már végrehajt a cég ellen? micsoda cégtárs vagy te, hogy eltitkolod anyád elől a céget érintő gazdasági tényeket?

    és milyen hajtás? a napi 4-5 óra munkára gondolsz, amit a kurucos cikkek olvasása közötti félórákban összekínlódsz? az mitől lenne hajtás?

    VálaszTörlés
  46. Gondolom, tudja, de nehéz a napi megélhetés közben angyalszárnyakat növeszteni. :)

    VálaszTörlés
  47. "és milyen hajtás? a napi 4-5 óra munkára gondolsz"

    Ezt épp most tornászom fel. :)

    VálaszTörlés
  48. "Gondolom, tudja, de nehéz a napi megélhetés közben angyalszárnyakat növeszteni."

    honnan tudná a végrehajtást, ha te nem tájékoztatod róla?

    VálaszTörlés
  49. "Ezt épp most tornászom fel. :) "

    hagyjuk, számodra már elment ez a hajó. nem sikerült a nagy őszi felpörgés, amit elvileg már augusztusban elkezdtél. legalábbis a szöveg szintjén.

    a saját lustaságod legyőzött.

    VálaszTörlés
  50. "Nyilván tudja."

    na jó, de honnan? te mondtad neki? állításod szerint nem. akkor mégis honnan máshonnan? mi a tipped?

    VálaszTörlés
  51. "számodra már elment ez a hajó."

    Dehogyis. Sose késő semmire. :)

    "na jó, de honnan? te mondtad neki?"

    Tudja, hogy nem írtuk meg a választ a letiltásra. Neki kellett volna megfogalmaznia, csak elsikkadt. Jogász, tehát tisztában van, mit jelent ez. Normális emberek evidens dolgokról nem szoktak külön beszélgetni. :)

    VálaszTörlés
  52. De egyébként minden kezelve lesz, nyugi.
    Majd a következő hetekben valamikor bemegyek egyeztetni. Hozzávetőlegesen jó járulékfizető vagyok, nem lehet céljuk a teljes kibaszás. :D

    VálaszTörlés
  53. 8 órás alkalmazottként vagy bejelentve?

    VálaszTörlés
  54. sneci, nekem van egy olyan megérzésem, hogy anyád parancsára mész be egyeztetni. sőt, szerintem a játékvásárlás is el fog tolódni, mivel anyád rádparancsolt, hogy fizess előbb az apehnek.

    VálaszTörlés
  55. Nemtom, ahogy feltétlenül muszáj.
    Nagybátyámmal intéztettem a bejelentést. :)

    VálaszTörlés
  56. törzsgyökeres: Nem szaros 80 ezreken múlik semmi. Szaros 100 ezreken csak a prolik szerint múlik pluszban vagy mínuszban bármi is. :)

    VálaszTörlés
  57. de nem is dolgozol napi 8 órát a cégnek, akkor minek fizetsz ennyi után közterheket?

    VálaszTörlés
  58. Na ez az, ami szemétség.
    De mégis kötelező.

    Látod, érzed te, milyen szar a rendszer. :)
    Erről beszélek én is.

    VálaszTörlés
  59. A szlovákoknál lehet 4 órás a cégvezető.
    Magyarországon nem.

    VálaszTörlés
  60. ja igen, te cégvezető vagy. egyébként biztos, hogy a cégvezetésért kell fizetést adni?

    VálaszTörlés
  61. "Nem szaros 80 ezreken múlik semmi. Szaros 100 ezreken csak a prolik szerint múlik pluszban vagy mínuszban bármi is. :) "

    én ismerek olyan prolit, aki szaros 100 ezer miatt nem tud megindítani egy végrehajtást amiből 3 millája lehetne. pátyon lakik a büdös prolija, és az anyján élősködik 29,8 évesen. nem ismered véletlenül? elég csúf a képe, egy jávorszarvasra hasonlít az "arca", és púpos.

    VálaszTörlés
  62. "egyébként biztos, hogy a cégvezetésért kell fizetést adni?"

    Bt beltagja után a minimálbér járulékát kötelező befizetni.

    "én ismerek olyan prolit, aki szaros 100 ezer miatt nem tud megindítani egy végrehajtást "

    Jó, de az más. :)
    Az konkrét kiadás.

    VálaszTörlés
  63. sneci, egyébként kérdezd csak meg anyádat, hogy egyéb forrásból nem szerzett-e tudomást a batali elleni adóvégrehajtásról. én magam is kíváncsi vagyok, hogy igaz-e az infó, miszerint anyád snecológus, vagy igen közel áll egy snecológushoz.

    VálaszTörlés
  64. törzsgyökeres, őt ismerem én is de ő nem proli hanem underclass.

    VálaszTörlés
  65. Normális emberek hülyeségekről feleslegesen nem beszélgetnek. :)

    Na megyek melózni.

    VálaszTörlés
  66. "Jó, de az más. :)
    Az konkrét kiadás."

    látod prolikám, hogy mennyit számít neked szaros 100 ezer is?

    és még mennyit számítana akkor, ha magadnak kellene előteremtened mindent, és nem élősködhetnél anyádon 29,8 évesen.

    VálaszTörlés
  67. "Normális emberek hülyeségekről feleslegesen nem beszélgetnek."

    nem hülyeség, átküldtek nekem egy levelet, ami anyádnak szól, csak nem tudom, hogy tényleg megkapta-e. kérdezd már meg tőle, hogy akkor ő most snecológus, vagy csak snecológusokkal barátkozik?

    VálaszTörlés
  68. "Normális emberek hülyeségekről feleslegesen nem beszélgetnek"

    csakhogy ti nem vagytok normálisak, sneci.

    soroljam?

    normális családban anya és fia nem írnak egymás sakkban tartására tartozáselismerő nyilatkozatokat.

    normális ember nem dobja ki a lakásából az apját.

    normáliséknál nem nézik 11 éven keresztül, hogy a gyerek elbasz 20 milliót láblógatásra.

    ti biztosan nem vagytok normálisak. legalábbis te. az egész pofázmányod egy zakkant ember benyomását kelti, a viselkedésed pedig minden benyomást alátámaszt.

    VálaszTörlés
  69. Az ilyen levelek annyival csapódnak le nála, hogy "dolgozz és ne blogolj". :)

    VálaszTörlés
  70. "Az ilyen levelek annyival csapódnak le nála, hogy "dolgozz és ne blogolj"."

    akkor ez egy gyakori jelenség lehet nálatok. lehet, hogy a mostani levelet már meg sem említette anyád, hanem csak sóhajtott.

    VálaszTörlés
  71. Sneci, ki az az "Áprád" ott a címben? Diszlexia Démon megint lecsapott?

    VálaszTörlés
  72. jajmá, 1ik leggyakoribb elgépelés MiDNenkivel előfordul. :)))))))))))

    VálaszTörlés
  73. "Sneci, ki az az "Áprád" ott a címben? "

    Jogos.
    Javítom.

    VálaszTörlés
  74. "Nem szaros 80 ezreken múlik semmi. Szaros 100 ezreken csak a prolik szerint múlik pluszban vagy mínuszban bármi is. :) "

    Ha Sodi otthon is ilyen dumát nyom, akkor tényleg nem lehet messze az utcára helyezése.

    VálaszTörlés
  75. "Nem, egy kis pesti garzont egyedül is meg tudnék fizetni már most is."

    Ott is átlagban fizetnéd a lakbért, mi?

    VálaszTörlés
  76. Én nem "dumát nyomok", hanem titeket szándékoztam megsérteni. :DDDD

    VálaszTörlés
  77. Sneci, havi 10-15 ezer nettóból milyen garzont tudnál megfizetni?

    VálaszTörlés
  78. De sokkal többet keres annál...

    VálaszTörlés
  79. Nem téged kérdeztelek csicskageci. Helyedre.

    VálaszTörlés
  80. Lécci ne bánts. :ß

    Láttad Sodi Excel tábláit te is, azért mondtam.

    VálaszTörlés
  81. Seggfej, akkor most vedd elő az excelt, vond ki a kártérítéseket és a közterheket, majd vonjál belőle átlagot.

    VálaszTörlés
  82. Sneci, hol az októberi táblázat?

    VálaszTörlés
  83. Nincs :)
    Amit tudok, azt nem kell bizonyítani. :DDDD

    VálaszTörlés
  84. "Amit tudok, azt nem kell bizonyítani. :DDDD"

    Mondd ezt a bírónak is a Hermán-ügyben!

    VálaszTörlés
  85. 1 évben lenne mondjjuk az ubiszezon, amikor nincs +rendelés annyi, no akko le7 nem keresne annyit, de ezért kell tartalékolni. Legfeljebb utánanézne Sodi mien támogatás fajták vannak lakbérre, igazoltan alacsony jövedelem esetén. De majd elmondja ő a többit annyira részletezve amennyire ő akarja. :)

    De, különben racionális hogy Sodi nem akar +1 végülis-rezsit fizetni mert MINEK elvégre van élettere bőven így is. :)

    De különben sincs mostan racionáliskodós hangulatom,.,,

    Alig aludtam ám kajlán kóválygok naon kivagyok szépeket fogok álmodni, am 1 hosszút szerkizek pincékben, (metró)alagutakban játszódó álomhelyszínekről tán holnap ki is teszem de hátha érdekel majd vkit... nekem most már aludnom kell mert leszédül a fejem =Đ

    VálaszTörlés
  86. "Nincs :)"

    Vagyis már arra sem veszed a fáradtságot, hogy vezesd?
    Gondolom magad is beláttad, hogy sosem fogsz kitörni a napi 4 órás sodikázásból, és nem akarod magad szembesíteni ezzel. Neked még tényleg nem tûnt fel, hogy eddigi életedben, amikor el akartál kummantani valamit, kôkeményen rábasztál?

    VálaszTörlés
  87. Egy címkekorrekció még egy lépés a tökéletesség felé :)

    VálaszTörlés
  88. Sodi, pár napja azt írtad, hogy az év végéig 11 óra 7 percre akarod felskálázni a napi munkaidőt, hogy az évre kivetítve elérd a 8 órát.

    Hol tart most ez a projekt?

    Mennyit sikerült ma már dolgozni?

    VálaszTörlés
  89. Rájöttem, hogy reálisabb a hiány felét a jövő évre átvinni. :)

    VálaszTörlés
  90. Tehát 10 órákat dolgozol most minden nap? Tegnap is, amikor moziban voltál?

    VálaszTörlés
  91. Sneci, mikorra tolod a felpörgést? December, január? Az őszből ugye nem lett semmi.

    VálaszTörlés
  92. Rájöttem, hogy reálisabb a hiány felét a jövő évre átvinni. :)

    Ez szerintem iskolapéldája az elsodikázásnak.

    VálaszTörlés
  93. Az egész életét elsodikázta már, miért pont ezt ne baszta volna el?

    VálaszTörlés
  94. Minek 2011-ben felpörögni? Munkára ott a 2012!

    VálaszTörlés
  95. Már értem, hogy most miért akarja azt a startkártyás hülyeséget két évre.

    Jövőre három évre fogja akarni...

    VálaszTörlés
  96. sneci, a múltkor mondtad, hogy 39 ezer van meg a játékhelikopter árából. ezt mind azóta sikerült kiskáláznod, amióta október közepén kitaláltad a játékvásárlást?

    2-3 hét alatt 39 ezer?

    sneci, ebből a pozícióból nehéz sértegetni.

    VálaszTörlés
  97. "Pedig az, hogy első évben mindenki botladozik, teljesen természetes."

    Jobb helyeken általában ezt hívják retardszűrőnek. Akinek egy egész év kell ahhoz, hogy felvegye a ritmust, az bizony nagyon rossz helyen próbálkozik. Vagy mit gondolsz, akik mára sikeres cégvezetők, azok is az első évben otthon arról panaszkodtak, hogy az állam mennyire visszatartja és baszogatja őket?

    VálaszTörlés
  98. "2-3 hét alatt 39 ezer?"

    Nem összesen, hanem Drone célra.
    Van NAV és van rezsi is. :)

    VálaszTörlés
  99. "Az nem jut el bíróig"

    Lehet már el is jutott?

    VálaszTörlés
  100. "Minek 2011-ben felpörögni? Munkára ott a 2012!"

    Pontosan. 30 éves kor előtt minek dolgozzon egy ereje teljében lévő fiatal, amikor élni is kell? Elvégre akkor keresel milliókat, amikor akarsz, csak a materiális szardarabok nem értik meg, hogy az, hogy a végrehajtók az ajtón dörömbölnek, csupán egy pillanatnyi állapot, amiből bármikor ki lehet ugrani, és belepottyanni egy A6-osba. Meg különben is hideg van, hidegben csak a prolik dolgoznak. Már pedig te nem vagy az.

    VálaszTörlés
  101. Azt mondtad, hogy nem számít szaros pár 100 ezer. Jól sejtem, hogy ezzel arra céloztál, hogy az adó/járuléktartozásod több millióra, ha nem több tízmillióra rúg, és esélyt sem látsz arra, hogy visszafizesd, ezért meg sem próbálod? Hány millával tartozol összesen?

    VálaszTörlés
  102. sneci, és mi lesz a többi beruházással?

    mikor
    - veszed meg a ramot?
    - váltasz mobilnet csomagot?
    - veszel perselyt?
    - kezdesz el havi 20 ezret félretenni?
    - veszed meg a cégautót?

    VálaszTörlés
  103. "z egész életét elsodikázta már, miért pont ezt ne baszta volna el? "

    Én csak azt nem értem Sodiban, hogy miért osztja meg a trollokkal ezeket az elhatározásait, amikor úgyis nagyon jól tudja ő is, hogy nem tudja betartani?

    VálaszTörlés
  104. Géntolvaj:

    Gondolkozz már, mielőtt hülyeségeket beszélsz. Mégis hogy a fenébe lehetnék én képes tízmilliókkal tartozni? :DDDD

    Azt azért valamilyen érdemi és kiterjedt gazdasági tevékenységnek meg kellett volna előznie. :)))

    "Lehet már el is jutott?"

    Nem jutott. És nem is fog soha. :)

    VálaszTörlés
  105. "Hány millával tartozol összesen?"

    minek tartaná számon? proli dolog tudni, hogy kinek mennyivel tartozik az ember. a vérprofi vállalkozó hazafik leszarják az ilyen részletkérdéseket. tartsa fejben a hitelező, ha már ilyen proli.

    a forradalom úgyis átrendez minden tartozást, követelést. sneci pont annyit fog követelni a zsidóktól, mint amennyivel most tartozik nekik.

    VálaszTörlés
  106. "Nem jutott. És nem is fog soha."

    Akarsz fogadni? :-DDD

    VálaszTörlés
  107. "Én csak azt nem értem Sodiban, hogy miért osztja meg a trollokkal ezeket az elhatározásait, amikor úgyis nagyon jól tudja ő is, hogy nem tudja betartani?"

    Ez egyértelmű. Azért, mert nem tudja! Sodi tényleg elhiszi, hogy sikerülni fog megvalósítania a terveit, és nem látja, hogy ezek mennyire valóságtól elrugaszkodott tervek. Ez a mániákus szakasz velejárója.

    VálaszTörlés
  108. "Akarsz fogadni? :-DDD"

    Mondom. Soha. :)

    VálaszTörlés
  109. "Mégis hogy a fenébe lehetnék én képes tízmilliókkal tartozni? :DDDD"

    Szóval csak milliókkal tartozol. Pontosan mennyivel?

    VálaszTörlés
  110. "Mégis hogy a fenébe lehetnék én képes tízmilliókkal tartozni?"

    sneci, nálad semmi sem lehetetlen, mert te akkor idióta.

    nézd meg, hogy vagyonban mid volt 7-8 éve, és mid van most. a különbség pedig híven tükrözi idiotizmusod fokát.

    VálaszTörlés
  111. "Pontosan mennyivel?"

    Bagatell. Kevesebb összeggel, mint amennyi a tanár uras kintlevőségem.

    VálaszTörlés
  112. "Mondom. Soha."

    És ha ebben ennyire biztos vagy, miért fosol fogadni?

    VálaszTörlés
  113. Mégse vagy annyira biztos benne, mint mutatod. :-DDD

    "Kiss Endre Farkas vádlott, álljon fel!!!"

    VálaszTörlés
  114. A mai világban már csak a cigányok hisznek a babonákban. Látszik, hogy fehércigány vagy.

    VálaszTörlés
  115. "Kiss Endre Farkas vádlott, álljon fel!!!"

    az kurva nagy műsor lesz!

    ártányt is nagyon jó volt megnézni élőben, ahogy vörös fejjel elkullog az ítélethirdetés után, zsebében 1 év 4 hónap fügével.

    VálaszTörlés
  116. A tárgyalóteremben lesz az első blogtali.:)

    VálaszTörlés
  117. remélem ezt a műsort élőben fogja közvetíteni valaki :-DDD

    VálaszTörlés
  118. nem baj sneci, ha jogerősen elítélnek, megrendelek neked egy kis tüzijátékot pátyra. én kitörő kárörömmel fogom nézni, te meg megpróbálhatsz vigasztalódni. szerinted tudnak dávidcsillagos alakzatot robbantani az égre?:))

    VálaszTörlés
  119. Ha lesz ilyen, én magam közvetítem élőben. Hiszek a nyilvánosság erejében, akárcsak a Gyurcsány. Az egyetlen dolog, ami miatt még nem raktam ki semmit a blogra, hogy egyelőre kizárólag az érintettek faszakodása történt meg, az is utoljára több mint egy éve, így még jó esély van, hogy az ügyészség elküldi őket a faszba. :)

    Abban a pillanatban, hogy akár csak a legapróbb jelét is érzékelném annak, hogy az ügyészek komolyan veszik ezeknek a hülye fejét, onnantól az elképzelhető legszélesebb nyilvánosság elé kerülne minden apró mozzanat és dokumentum.

    VálaszTörlés
  120. Nem baj, sajét magad szállítod a kötelet az akasztáshoz, szoktál te ilyet...

    VálaszTörlés
  121. Azért ilyenkor látszik, hogy ezek a Schlingloff és társai előadások nem csak pénzt húznak le, viszont kártékonyak is. Sodi gyakorlatilag egy bullshit generátorként működik. Beleverték a fejébe, hogy számára csak a sikerhez vezető út létezik, minden bukás csak egy apró bukkanó, a sikerhez elég arra gondolni, hogy sikeresek legyünk stb. Ki tudja, ha nem foglalkozik ilyen baromságokkal, talán pár éve rájött volna olyan egyszerű összefüggésekre, hogy pl.: volt ház -> nincs ház, volt autó -> nincs autó, volt örökség -> nincs örökség, és folytathatnám a jól ismert események hosszú sorát. És talán elgondolkodott volna, hogyha lassan 30 évesen is csak szopások sorozatát tudja felmutatni, akkor valamit gyökeresen kell megváltoztatnia.

    VálaszTörlés
  122. A nyilvánosság mindig használ egy ügynek.
    AMIKOR van ügy.

    Amíg egyedül CSAK a rendőrség hülyéskedik, addig viszont úgy tekintem, hogy NINCS ügy, amiről be kellene számolni a nyilvánosságnak. :)))

    VálaszTörlés
  123. "remélem ezt a műsort élőben fogja közvetíteni valaki"

    Ez a feladat szerintem az etyetyemista srácra vár, aki pereket provokál maga ellen :D
    Ô közvetítésben profi.

    VálaszTörlés
  124. sneci, pont olyan magasfokú az önbizalmad, mint ártánynak volt azelőtt, hogy megkapta volna az 1 év 4 hónapot, ő is olyan fokú faszságokat hordott össze, mint te (okirathamisítást követett el ellene az ügyész, emiatt nem törvényes a vád, az ügyész ki lesz zárva, max. könnyű testi sértésért lenne elítélhető, stb.). néha ha röhögni akarok ártányon, akkor csak odalapozok, ahol a tárgyalása előtt okoskodott a hunhíren.

    és veled is pont ugyanezt fogom csinálni. röhögni fogok, hogy milyen faszságokat hordtál össze, és ehhez képest mennyire ítéltek el.

    VálaszTörlés
  125. TC-nek még mindig nagy az önbizalma.
    A másodfok szerinte őt fogja igazolni.
    És még lehet igaza :)

    VálaszTörlés
  126. "A másodfok szerinte őt fogja igazolni."

    Ez közös bennetek. Sosem tudjátok, mikor kell abbahagyni.

    VálaszTörlés
  127. ez a közös bennetek, hogy még akkor is nagy a pofátok, amikor már tuti bukóban vagytok. de ha nem lennétek ilyen magukat kurva okosnak gondoló idióták, akkor nem is lennétek érdekesek, hiszen nem lehetne rajtatok olyan jóízűt röhögni.

    VálaszTörlés
  128. "pénzközpontúság az egyetlen rendszer, ahol biztosítható, hogy ne jöjjön létre semmi, ami felesleges. "
    Te materialista szar.Ebből kiindulva te és a tevékenységed kurva haszontalan.

    VálaszTörlés
  129. Sodi te egy ostoba demagóg paraszt vagy.Pont.

    VálaszTörlés
  130. "A nyilvánosság mindig használ egy ügynek."
    Vagy éppen fordítva te ostoba.

    VálaszTörlés
  131. "A nyilvánosság mindig használ egy ügynek."

    Jó, akkor szkenneld ide a NAV -tól kapott határozatot meg mindent, amit nekik benyújtottál mielőtt rádkúrták a végrehajtást.

    VálaszTörlés
  132. :D

    Na jó, a pénzügyek nem :D

    VálaszTörlés
  133. Szerintem fog még bővülni, hogy mi az, ami nem...:-DDD

    VálaszTörlés
  134. Ugyan. Tiszta a lelkiismeretem. :)

    VálaszTörlés
  135. "Ugyan. Tiszta a lelkiismeretem. :)"

    Szakdolgozat? Használd ki a nyilvánosságot, púp! :D

    VálaszTörlés
  136. "A nyilvánosság mindig használ egy ügynek."
    Azért kíváncsi lennék mit szólna a múltkori asztaltársaságod ha nyilvánosságra kerülne az elmúlt 6 éved, Itt most nem a proli videóidra gondolok.

    VálaszTörlés
  137. Morvai mit szólna pl a masztipartihoz vagy anyád szarrá pereléséhez?

    VálaszTörlés
  138. Nyilvánosságra lehetne még hozni a 13 millás szerződést amit anyáddal kötöttél mondjuk...

    Nyilvánosságra hozhatsz mondjuk egy általad írt kódot.

    Satöbbi...

    VálaszTörlés
  139. Sodi, szerintem egy kicsit jobban vigyázz, hogy hogyan bánsz az anyáddal, mert ha túlfeszíted a húrt, egyszer csak beszünteti a diákhiteled törlesztését, és nagy meglepetés ér, amikor a NAV az új bilincseivel meg paprikaspray-ivel majd kopogtat a pátyi rezidencia ajtaján.

    VálaszTörlés
  140. Majd akkor szarrá pereli az anyját

    VálaszTörlés
  141. "Sodi, szerintem egy kicsit jobban vigyázz, hogy hogyan bánsz az anyáddal,"
    S akkor mi lesz ha Sodi anyja már nem lesz?Na akkor jön csak a cudar világ.Jönnek majd a "haverok" stb. xD

    VálaszTörlés
  142. Addigra már dőzsöl a jövőre beinduló saját megoldás hasznából.

    VálaszTörlés
  143. Kopogtathatnak, ahol csak akarnak. Nekem nincs semmim. :)

    VálaszTörlés
  144. Sodi, mi a véleményed ezekről a nőkről?

    http://kuruc.info/r/4/87680/

    VálaszTörlés
  145. Hogy akarsz majd így házasodni? Hol találsz nőt, családot akar alapítani egy nincstelen, minden perspektíva nélküli gnómmal?

    VálaszTörlés
  146. @Banshee
    Most kb. öt percig nem fog írni semmit.

    VálaszTörlés
  147. "Szakdolgozat? Használd ki a nyilvánosságot, púp! :D"

    Ugyan már, te még elhiszed hogy van ilyen. Mindenki tudja hogy nincs ilyen. 1000x kitárgyalt téma, mindig oda jutottunk hogy nincs.

    Komolyan naponta bonyolódik bele a saját történeteibe. Eddig az volt hogy a kártérítésből vette a notebookot, most kiderült, hogy valami nő nevén van.

    Nem láttam még embert, aki ennyire nyilvánvalóan próbálta meg elrejteni a vagyonát. Nem fogja fel, ha befizetné a NAV felé a tartozásokat sokkal nyugodtabban aludhatna, lehetne tulajdona, lehetne bankkártyája stb.

    VálaszTörlés
  148. "Hogy akarsz majd így házasodni?"

    Házasság előtti megállapodás kérdése, hogy a korábbi kötelezettségeim őt ne terheljék. A vagyonközösségre ne tudjon rászállni a korábbi gáz, csak a saját külön jövedelmemre. Aztán hogy az lesz-e hivatalosan, más kérdés. :)

    A házasság tehát nem probléma, hanem lehetséges megoldás erre a helyzetre. :)

    VálaszTörlés
  149. Mordeháj, pontosan megtippelted az időt! :-DDD

    VálaszTörlés
  150. "lehetne bankkártyája"

    és mit tartana a bankszámlán? a nulla forintját?

    VálaszTörlés
  151. Sodi, a Kiss Petra nem akar hozzádmenni?

    VálaszTörlés
  152. Itt nem csak az adósságaidról van szó, hanem arról, hogy egy lyukas kétfilléresed sincs.

    Tegyük fel, hogy találsz valami vénlányt, aki már érzi a biológiai óra ketyegését, és úgy dönt, hogy inkább tesz egy utolsó kísérletet veled, mint hogy egyedül haljon meg. Túlteszi magát a fejeden, a púpodon, a szagodon, erre szembesül azzal, hogy 10 év alatt elszórtál 15 millió forintot, és nincsen semmi, amit cserébe fel tudnál mutatni.

    Ráadásul ha a lánynak egy cseppnyi esze is van, akkor nagyon könnyen leesik neki, hogy rajta akarsz majd 30 évig úgy élősködni, mint korábban 30 évig az anyádon.

    VálaszTörlés
  153. "Kopogtathatnak, ahol csak akarnak. Nekem nincs semmim."
    Pedig volt, de balek voltál.xD
    Mondjuk az a legszarabb, hogy jövőben sem ajánlatos, hogy bármid is legyen.Ez persze magában hordozza azt, hogy még jó sokáig mások - leginkább anyád- picsájából fogsz kilógni.
    S ha anyád már sem lesz, akkor kezdődik az igazi móka.Minden szarhoz valami "megbízható haver" kell majd, mert biztosra veszem, hogy tartozásid addig is tovább fognak duzzadni vagy jönnek újabbak.
    Továbbra is az kérdezem, hogy pl ha majd anyád után örökölsz- akár adósságot is- mi lesz?Megkérsz majd valakit, hogy urjon be helyetted örökösként?

    VálaszTörlés
  154. "Kopogtathatnak, ahol csak akarnak. Nekem nincs semmim. :)"

    Nem ez a legrosszabb, ami történhet veled, púp. Felvázolom neked a nem túl távoli jövôt:

    Az Országút Arcosa
    (Kaland-Játék-Kockázat)

    A hó recseg-ropog a talpad alatt, amint hazafelé bandukolsz a decemberi metszô hidegben. Elégedetten nyugtázod, milyen jót hôbörögtetek a Jobbik-gyûlésen, még a mocskos ávósokat is lenyugdíjasoztátok. Persze akkor lett volna az igazi a hangulat, ha a Jobbik által állított karácsonyi fakeresztet fel lehetett volna gyújtani, de úgysem volt nálad fehér csuklya, anélkül meg nem autentikus - ezért már amúgy is bevittek volna. Fázósan húzod magadon össze a flanelingeket, amint befordulsz az utcátokba; mégiscsak fel kellett volna húzni a negyediket is, gondolod. A kapunál szöszmötölsz egy kicsit a kulcsokkal, de a kapu nem nyílik. Mi a franc van, befagyott a zár? A kapu mellett két nagy teszkós szatyorra leszel figyelmes. Idén ilyen korán lenne a lomtalanítás? A szatyrokban koszos alsónemû, pár román energiaital, két mirelitpizza, flanelingek, és néhány Brian Tracy kazetta van. A tetején egy levelet is találsz:

    Drága Fifikém!

    Az általad elbaszott 11 év és 20 millió után további élôsködésedet sajnos nem tudom szponzorálni, különben én is hamarosan az utcára kerülök. Így is több végrehajtási ügyed van, mint ahány fogad, így folyamatos zaklatásoknak és megaláztatásoknak vagyok kitéve. A zárakat lecseréltem, isten áldjon.

    Ölel,
    Anyád

    PS: A laptopodat ma délelôtt odaadtam a végrehajtóknak, mert megint itt voltak.


    UUÁÁÁÍÍHHHÓÓÓÁÁ - tör ki belôled a düh, ahogy a kaput rázod és rikácsolsz, de házból nem érkezik válasz. Egy buszjegyre talán még van pénzed. Itt nem maradhatsz, mert esteledik, megfagysz, gyorsan kell döntened!

    Ha bepróbálkozol Pál Marcinál, hogy fogadjon be, lapozz a 142-ik oldalra!
    Ha lemész a Moszkvásra koldulni, hogy leutazhass SF-hez, lapozz a 15-ik oldalra!
    Ha megpróbálod meggyôzni Gaudit, hogy érvényesítse a 13 milliós követelésedet anyáddal szemben, lapozz a 31-ik oldalra!
    Ha felhívod Krokót, lapozz a 7-ik oldalra!
    Ha Morvai egyik lányát próbálod meg becserkészni, lapozz a 14-ik oldalra!

    VálaszTörlés
  155. "Nem láttam még embert, aki ennyire nyilvánvalóan próbálta meg elrejteni a vagyonát."

    Egyszerűen felismertem, hogy a de jure tulajdonjog egy parasztvakító illúzió, és csak az az igazán tied, ami nem a tied. Ezt a felismerést az az offshore reklám nyitotta meg előttem igazán, amelyik hosszan ecsetelte, hogy ők garantálják igazán a hagyományos tulajdon valódi szentségét, amikor a panamai céghez sem a hajdani házastárs, sem az adóhatóság nem fér hozzá.

    Na, azóta van, hogy inkább más-más megbízható emberek cégeit valamint személyes eszközparkját gazdagítom eszközökkel, és a saját személyemtől minden tulajdonjogot mentesíteni igyekszek.

    VálaszTörlés
  156. Sodi hamar elmegy. Ne kelljen már evidenciákat...

    VálaszTörlés
  157. "A házasság tehát nem probléma, hanem lehetséges megoldás erre a helyzetre"

    nem ez volt a kérdés, te funkcionális analfabéta.

    hanem az, hogy amikor elmész a lányos házhoz megkérni a csaj kezét az apjától, és az apja megkérdezi tőled, hogy milyen egzisztenciád, vagyonod van, amivel biztosítani tudod a lánya jólétét, akkor nem elég elkezdeni dadogni az apósnak vagy az arának, hogy ott a követelés a zsidó tanárral szemben, és ha sikerül összeszedned a 100 rugót a végrehajtásra, akkor szembe fogod állítani az adósságaiddal, és egyébként meg bármire kiskálázod a pénzt, csak legyen 10 ezer alatt az ára.

    eleve ki lenne az a csaj, aki bevállalja, hogy elmegy veled társaságba, és ott beégeted a csóró proli mentalitásoddal, amikor kiszámolod, hogy mennyi az italszámla rádeső 50 %-a?

    neked egy normális párkapcsolat, ami nyilvánvalóan pénzügyi kérdéseket is felvet (lásd: közös háztartás), egy teljesen másik dimenzió, sneci.

    VálaszTörlés
  158. "Egyszerűen felismertem, hogy a de jure tulajdonjog egy parasztvakító illúzió,"
    Egy nagy lófaszt kisfiam.A tény, hogy nincstelen lúzer vagy egy valag adóssággal. A többi süket duma.
    "Na, azóta van, hogy inkább más emberek cégeit valamint személyes eszközparkját gazdagítom eszközökkel, és a saját személyemtől minden tulajdonjogot mentesíteni igyekszek. "
    Tehát igazam van.Mások seggéből fogsz kilógni.Sajnos a nagy számok törvénye alapján ennyi megbízható ember nem lesz.

    VálaszTörlés
  159. Aha. Aztán ha hoznak egy olyan törvényt, hogy panamai cégnek nem lehet Magyarországon tulajdona, akkor meg megbaszhatod az offsór cégedet.

    VálaszTörlés
  160. @Sodi
    NEm válaszoltál egy korábbi felvetésemre, miszerint egy ismert jobboldali figura lányát kéne elvenned. Nem látsz benne semmi fantáziát?
    p.s.: nem Novák Hunórára gondolok...

    VálaszTörlés
  161. "Na, azóta van, hogy inkább más emberek cégeit valamint személyes eszközparkját gazdagítom eszközökkel, és a saját személyemtől minden tulajdonjogot mentesíteni igyekszek. "

    Tehát adsz pénzt másnak hogy vegye meg és te majd használod.

    Akkor mit csinálsz ha az a más fogja és egyszerűen elveszi tőled? Jogilag az övé, neked semmi közöd hozzá...

    VálaszTörlés
  162. "Aztán ha hoznak egy olyan törvényt, hogy panamai cégnek nem lehet Magyarországon tulajdona, akkor meg megbaszhatod az offsór cégedet."

    HÖHÖ :DDD
    Oszt honnan tudnak róla, hogy van? :)))

    Ennek pont az a LÉNYEGE, hogy magyar jogszabályok nem tudják betiltani, mert a magyar hatóságoknak nincs eszközük arra, hogy egyáltalán tudjanak róla, hogy neked van ilyen. :D

    VálaszTörlés
  163. "Tehát adsz pénzt másnak hogy vegye meg és te majd használod."

    Nem feltétlenül. Ami övé az az övé.

    "Akkor mit csinálsz ha az a más fogja és egyszerűen elveszi tőled? Jogilag az övé, neked semmi közöd hozzá..."

    Ez kétség kívül a dologban lévő kockázat. :)
    Semmi biztosíték nincs, így bármikor megtörténhet.
    Ez valóban így van.

    VálaszTörlés
  164. " egy ismert jobboldali figura lányát kéne elvenned "

    A gazdag csaj megbaszása Gyurcsány-style, én inkább a szerelmet keresem. :D

    VálaszTörlés
  165. "A gazdag csaj megbaszása Gyurcsány-style, én inkább a szerelmet keresem."

    Mi oka lenne egy nônek beléd szeretni? A tudásod? A nagyvonalúságod? A megbízhatóságod? Az önuralmad? A biztonság, amit nyújtasz? A sármod? Az izmaid?

    VálaszTörlés
  166. Sodi Gyurcsány lányát is elvenné, ha ezzel egy kis pénz állna a házhoz.

    VálaszTörlés
  167. "HÖHÖ :DDD
    Oszt honnan tudnak róla, hogy van? :)))"

    Nem kell hogy tudjanak arról hogy van panamai céged, hogy panamai cégnek tulajdona van, azt meg megtudhatják mondjuk a földhivatalból, te igenhülye.

    "Ennek pont az a LÉNYEGE, hogy magyar jogszabályok nem tudják betiltani, mert a magyar hatóságoknak nincs eszközük arra, hogy egyáltalán tudjanak róla, hogy neked van ilyen. :D"

    És szerinted erről a törvényhozás nem tud? Csak idő kérdése hogy egy ilyen jogszabály megszülessen.

    VálaszTörlés
  168. "Mi oka lenne egy nônek beléd szeretni?"

    A nagy farka. Evidenciákat ne kelljen már magyarázni.

    VálaszTörlés
  169. "A gazdag csaj megbaszása Gyurcsány-style, én inkább a szerelmet keresem."

    Keresni is fogod életed végéig mert olyan nőt nem fogsz találni aki belédszeret...:-DDD

    VálaszTörlés
  170. ""Mi oka lenne egy nônek beléd szeretni?"

    A nagy farka."

    Lehet neki nagy, ha mindig csak a cipője orrát nézi...:-DDD

    VálaszTörlés
  171. "Nem kell hogy tudjanak arról hogy van panamai céged, hogy panamai cégnek tulajdona van, azt meg megtudhatják mondjuk a földhivatalból, te igenhülye."

    HAHAHA! :D
    Na és?

    Az Offshore cégeknek panamai tulajdonosuk van. A névleges tulajdonos külön szolgáltatás. Nézz utána ennek a dolognak, mielőtt hülyeségeket beszélsz. :)

    Mi a "Declaration of Trust" célja a névleges szolgáltatásoknál? Az okirat, amely biztosítja, hogy a névleges tulajdonos nem tudja használni részvényeit a valós tulajdonos beleegyezése nélkül.

    http://www.offshorecentrum.hu/gy_i_k

    KI VAN EZ TALÁLVA.
    ÉS VAGY 100 ÉVE KIVÁLÓAN MŰKÖDIK. :))

    A Declaration of Trust szerves része a panamai jogrendszernek. A bejegyzett tulajdonos kurva sok mindent nem is tud megtenni. :DDDDDDD

    VálaszTörlés
  172. Valaki szóljon neki, hogy a csajok a faszméretnél jobban díjazzák azt, ha valki nem esik össze 5 perc után.

    VálaszTörlés
  173. "Ez kétség kívül a dologban lévő kockázat. :)
    Semmi biztosíték nincs, így bármikor megtörténhet.
    Ez valóban így van. "
    S te erre ill ezekre a szívességekre akarsz alapozni egy életet?Honnan tudod, hogy pár év múlva is lesznek olyan emberek akik hajlandóak lesznek csak azért venni valamit, hogy te használhasd.Vesztes vagy.

    ""A gazdag csaj megbaszása Gyurcsány-style, én inkább a szerelmet keresem."
    Pedig egy magadfajta lúzernek ez egy nagyon jó alternatíva lehet.Te meg a szerelem két külön dolog mivel egy érzelmi nulla vagy.

    VálaszTörlés
  174. Olvass, te szerencsétlen.

    9. Ha én vagyok az egyetlen tulajdonos, hogyan tudom szavatolni az anonimitásomat? Nincs az országokban olyan rendelkezés vagy lehetőség, amely felfedi a személyes adatokat más kívülálló személy számára. Továbbiakban használhatóak a névleges szolgáltatások, ez esetben még a kötelező nyilvánosság esetén sem jelennek meg a személyes adatai. Az Ön biztonsága érdekében a megbízott részvényes előzetesen kibocsát egy dátum nélküli felmondólevelet

    10. Mi a "Declaration of Trust" célja a névleges szolgáltatásoknál? Az okirat, amely biztosítja, hogy a névleges tulajdonos nem tudja használni részvényeit a valós tulajdonos beleegyezése nélkül.

    11. Mi a névleges igazgató szolgáltatás értelme? A névleges igazgató szintén a személyes adatok védelmét biztosítja. Tőle nem várható el, hogy részt vegyen az offshore cég irányításában vagy bármilyen tevékenységében. Bizonyos esetekben igényelhető, hogy névleges igazgató formanyomtatványokat vagy formaszerződéseket írjon alá, esetleg számlát készítsen, de ezt csak előzetes jóváhagyás alapján. Olyan országokban ahol van nyilvános nyilvántartás, ott a névleges igazgató neve fog megjelenni.

    12. Mi az a névleges igazgató? A névleges igazgató egy a vállalaton kívülálló személy, aki szolgáltatásként igazgatói poszton szerepel a nyilvántartásokban. A kijelölésével egyidejűleg a névleges igazgató egy dátum nélküli felmondólevelet ad át a valós haszonélvezőknek. A névleges igazgató a valós tulajdonos - vagy általa megjelölt személyek - számára teljes értékű meghatalmazást bocsát ki.

    13. Hogyan tudom irányítani az offshore céget egy névleges igazgatóval? Egyrészt a névleges igazgató visszavonhatatlan meghatalmazásának felhasználásával, másrészt a névleges igazgató előre aláírt felmondólevelének érvényesítése után saját kinevezésével.

    VálaszTörlés
  175. Mit ugatsz te itt panamai cégekről?A szaros rezsit nem tudod kiköhögni havonta.

    VálaszTörlés
  176. "Valaki szóljon neki, hogy a csajok a faszméretnél jobban díjazzák azt, ha valki nem esik össze 5 perc után."

    Ehhez futni kell, meg gyúrni.
    Majd lassan újra elkezdtem. :)

    VálaszTörlés
  177. Panamai off-shore, még mindig álmodik a nyomor (szó szerint).

    VálaszTörlés
  178. V: Az alapelvről beszélek.
    Arról, hogy minden megoldható.

    VálaszTörlés
  179. Sodi, EGY okot mondj, hogy miért szeretne beléd egy leán...

    VálaszTörlés
  180. Megnézném azt futást meg gyúrást.Kéne róla videó.

    VálaszTörlés
  181. "Sodi, EGY okot mondj, hogy miért szeretne beléd egy leán..."

    Van szakmai tudásom egy család eltartásához szükséges piacképességgel.

    VálaszTörlés
  182. "Arról, hogy minden megoldható. "
    Ja már csak pénz kéne hozzá.

    VálaszTörlés
  183. "Ja már csak pénz kéne hozzá."

    Tény. Mindent a maga szintjén és a maga idejében. :)

    VálaszTörlés
  184. "Van szakmai tudásom egy család eltartásához szükséges piacképességgel. "
    Havi 43.000 nettóval?:)))))))) Te még saját magadat sem tudod eltartani.Áááá ez még viccnek is rossz.

    VálaszTörlés
  185. A szerelem nem a pénzről szól. Ne kelljen már evidenciákat...

    VálaszTörlés
  186. "Mindent a maga szintjén és a maga idejében"
    Nálad egyik sincs meg és már nem is lesz.Az a hajó már elment az évek során.Amit te csinálsz az max. tűzoltásra elég.

    VálaszTörlés
  187. Milyen hajó? :)
    Fogd már fel, hogy a néhány millió nem számít.
    Csak a piacképes tudás megléte számít.

    Az előbbi ugyanis pillanatok alatt elpárolog az utóbbi nélkül.

    VálaszTörlés
  188. Sodi.

    Nem érted?

    Hoznak egy olyan jogszabályt, hogy panamai cég nem működhet az ország területén, nem tulajdonolhat és nem birtokolhat semmit.

    Akkor kurvára mindegy lesz a tulaj személye.

    VálaszTörlés
  189. Sodi, a karod olyan mint a piszkavas, a hasad hájas, a hátad púpos, a hajad zsíros, a szőrképződmény amit te szakállnak nevezel (megsértve ezzel minden becsületes szakállas embert) inkább egy elfajzott borosta. Csak vázoltam a valóságot.

    VálaszTörlés
  190. Ezen postok figyelembe vételével teljesen kizárható a fellángolásszerű szexuális vonzódás.

    VálaszTörlés
  191. "Fogd már fel, hogy a néhány millió nem számít."
    Blablabla
    "Csak a piacképes tudás megléte számít."
    S mire mész az állítólag piacképes tudásoddal miközben olyan helyzetet generáltál magadnak amiből nemtudsz kimászni.

    "Az előbbi ugyanis pillanatok alatt elpárolog az utóbbi nélkül."
    Ezt vettük észre nálad, bár ez nem szaktudás kérdése volt nálad.Ehhez nem kell szaktudás max. józan paraszt ész.

    VálaszTörlés
  192. "Olvass, te szerencsétlen."

    sneci, gondoltam, hogy megint kurva okos leszel, miközben síkhülye vagy a témához.

    próbáltál már a világ bármelyik részén offshore cégnek bankszámlát nyitni? tudod, hogy mit csinál ilyenkor egy bank?

    persze, offshore cég, ahogy azt a síkhülye snecike elképzeli a pátyi fingszagú fotelben ülve.:)))))

    VálaszTörlés
  193. banshee: "Hoznak egy olyan jogszabályt, hogy panamai cég nem működhet az ország területén, nem tulajdonolhat és nem birtokolhat semmit."

    LOL. A külföldi befektetések államosítása vinné aztán totál nullára az ország minden maradék nemzetközi reputációját. Épp ezért soha nem fogja ezt senki megtenni. Külföldi tőke nélkül ez a hely ma már Fekete-Afrika. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.