Ha még nem láttad volna

2011. november 28., hétfő

Demján és az unicsitesók

Demján Sándor nyolcad unokatestvérei ma délben szakmai konzultációra mennek a keresztapához. Ez egy családi rendezvény, mely így nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. A konzultáció témája, hogy miért nincsenek kifizetve, miután olyan szépen felújították a rezidenciát. Egészen véletlenül Grespik László is arra fog sétálni.

A közvetítés véget ért.
Utólag megtekinthető itt:

Ha nem indul el a videó, kattints ide!




By SoDI

431 megjegyzés:

  1. Nem kellett volna egy kicsit beharangozni? Így biztos kurva sokat nézik majd.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is csak most szóltak. :)

    VálaszTörlés
  3. sneci, mesélj már egy kicsit arról, hogy hogyan szoktál pénzügyi döntéseket hozni, mi alapján döntesz ha hitelt veszel fel. ezt te írtad?

    "Konkrétan többször költöztem, nem jutnak el
    hozzám a levelek, így nem tudtam, hogy a diákhitelt munkába állás
    előtt is törleszteni kell. Úgy tudtam, hogy csak a legelső munkába
    lépés napjától kell, a nettó jövedelem 6%-ával. 2003 környékén minden
    ezzel kapcsolatos reklám arról szólt, hogy ráérsz, amikor dolgozol, és
    a fizetésed 6%-ával. Én ezt elhittem, és nem kellett volna."

    háde a reklámban aztat mondták...:)))))

    VálaszTörlés
  4. Egyébként meg mi szállt meg, hogy csak így spontán elmégy valahova? Ebben a hidegben? Ez az esemény mindennek ígérkezik, csak érdekesnek nem. Vállálkozók tüntetnek a pénzükért. Na basszus.

    VálaszTörlés
  5. sneci, miért nem mész be a bíróságra? ott rengeteg ilyen ügy van, hogy valaki elvégzett valami munkát, szolgáltatást, és a másik nem fizette ki az ellenértéket.

    dehát pont neked kell mesélni erről, aki igénybe veszi a közösségi közlekedést, és nem fizeti ki a szolgáltatás árát? hiszen demján is csak azt csinálta, amit te.

    VálaszTörlés
  6. Poop, mikor indítod el a behajtást? Most jó idő van. Bohóckodás helyett inkább oda indulj el.

    VálaszTörlés
  7. Inkább az lehet, hogy meeting van az irodában, sodikának meg szóltak, hogy szívódjon fel pár órára. Ne rontsa ott a renomét, ha megjönnek a meghívottak.

    VálaszTörlés
  8. Ennek a demján-hüllőnek bőre alatt is pénz van, mégse fizet. Na ez a patkányság. :/

    VálaszTörlés
  9. "Egyébként meg mi szállt meg, hogy csak így spontán elmégy valahova? Ebben a hidegben?"

    Felhívott a Grespik, hogy van ez a cucc, oszt ha érdekel, jöjjek. :)

    VálaszTörlés
  10. sneci, magyarázd már el a tüntetőknek, hogy átlagban igenis megkapták a pénzüket. szerinted demján tud olyan excel táblát készíteni, amely alapján kihozná, hogy valójában egy fillérrel sem tartozik, hiszen kifizetett nekik egy csomó pénzt, és a számok nem hazudnak, csak ők nem tudták beosztani a pénzt?

    meg különben is: menjenek már a picsába az huszonhatod rendű rokonok, demján még időszámításunk előtt rendelte meg a munkát. mirt kellene neki időszámítás előtti dolgokért fizetni? ezek az unokatestvérek teljesen idióták.

    VálaszTörlés
  11. "...miért nincsenek kifizetve..."

    Valsag van. Te meg nem hallottal rola?

    Evidenciakat ne kelljen mar ...

    VálaszTörlés
  12. Lild blokád is ezér van. Miéert nem le7 trv-eket hozni? Mondjuk LETÉT a kiadott munkáért 3-adik félnek v iesmi, ami máshol beváltan működik direkt ien esetek +előzsére

    Dehát nem b+ itten ká (kosz, kurvák, korrupció stb) európában a csalásipar virágozzék az az érdeke sokaknak :ß

    VálaszTörlés
  13. Fasz se er ra munkaido kellos kozepen ilyen baromsagokat nezegetni. Plane ebedszunetkor.

    Majd este megnezem a 66 masodperces osszefoglalot, ugyis lesz. :)

    VálaszTörlés
  14. "Ennek a demján-hüllőnek bőre alatt is pénz van, mégse fizet. Na ez a patkányság. :/ "
    Materialista szar vagy.(Sodinak is volt cca. 20 milkója oszt mégsem fizetett ki sok mindent)

    VálaszTörlés
  15. Közvetít ez a gyík? Nálam nincs semmi.

    VálaszTörlés
  16. de legalább nem ferde az a kibaszott kamera, ez is haladás!

    VálaszTörlés
  17. Zsodi ha most lenne helikoptered, ott röptetnéd a Váci úton? Nézettség biztos megugrana vagy húszra.

    VálaszTörlés
  18. Ez unalmas és szakadozik.

    VálaszTörlés
  19. snecinek minden anyaga unalmas és rossz minőségű. na de majd a helikopter, kb. fél év múlva, az majd mindent megváltoztat.

    VálaszTörlés
  20. Sodi nem égő, hogy meg kell adnod a blogod nevét, mikor kérdezik, honnan vagy? Én a világ elől letagadnám.

    VálaszTörlés
  21. A blog nem vállal6atlan, max sok itten a trollkodó 1ed. De ez elsősorban is miattatok van. :Đ

    VálaszTörlés
  22. gyújtsátok rá a kérőt!!előre, munkások, parasztok, csak a láncainkat veszíthetjük!!!

    VálaszTörlés
  23. kérót....nem akarok én semmiféle lánykérőt felgyújtatni senkivel..))

    VálaszTörlés
  24. Hu bazmeg, eppen ebedelni voltam es lemaradtam az izgalmakrol.

    De sebaj, hiszen tudom, hogy Sodi eppen uton van haza a villamoson, es az oleben balanszirozott laptopjan szerkeszti a 66 masodperces videot. Par perc es kint lesz.

    VálaszTörlés
  25. "Zsodi ha most lenne helikoptered, ott röptetnéd a Váci úton?"

    A tüntetés végén csinálnék légi felvételes vágóképet, igen. :D

    VálaszTörlés
  26. "Par perc es kint lesz."

    Már kint is van. :)

    VálaszTörlés
  27. Sőt, már annak a két vállalkozónak is elküldtem email-ben ennek a bejegyzésnek a címét, akiknek megígértem. :)

    VálaszTörlés
  28. "annak a két vállalkozónak is elküldtem email-ben ennek a bejegyzésnek a címét"

    összefutottál a mecénással, ballay-kiss úrral?:))

    és ki a másik vállalkozó?

    VálaszTörlés
  29. nálunk pár napja javították a lidl parkoloját, legalább 10!! öltönyös nézte, mindegyik szolgálati audival, hogy 3-4 melos rakja a köveket!!!!)))))

    VálaszTörlés
  30. Ez a videó borzalmas. Élvezhetetlen. Kár rá a sávszélességet pazarolni...

    VálaszTörlés
  31. a videó elején úgy hallom sneci már a sétálás is nehezen megy lihegés nélkül..

    VálaszTörlés
  32. Nem német cég az sztem különben - se német minőség, se német precizitás, se német törvénytisztelet nincs + bennük.

    VálaszTörlés
  33. jó volt újra látni grespik urat.

    VálaszTörlés
  34. broni: te mennyi idő alatt skálázod ki egy szájbahugyozós-kurvázós pseti kirándulás költségeit? és ha összejönnek a költségek, akkor te is úgy halasztgatod az utazást, mint sneci a játékvásárlást?

    VálaszTörlés
  35. "Már kint is van. :) "

    A 66 masodperces osszefoglalo? Hol?

    A 45 perces hosszu verzio nem erdekel. En azert logok ezen a blogon mar fel eve, mert 66 masodperces osszefoglalokat igert nekem valaki.

    VálaszTörlés
  36. most látom, hogy kiküldték renikét grespikhez. teljesen tipikus, hogy az épület helyett az utcán tárgyalnak az ügyvédek, és ott kötnek egyezséget.

    VálaszTörlés
  37. Ez is demján felfuvalkodottságának ékes bizonyítéka. Na mondjuk régen is voltak ienek, de csak amíg nem jött el értük a Vörös Őrség. XDDDDDDD

    VálaszTörlés
  38. mekkora idióta vagy te, ratyilüszi. azt hiszed demján részt vesz az arcadom napi szintű operatív vezetésében? inkább kössél csokrot, vagy fénymásolj le valamit a főnöknek, az a te szinted.

    VálaszTörlés
  39. "A 66 masodperces osszefoglalo? Hol?"

    Az most nem lesz. DV kamerám Pátyon hagytam. :)

    VálaszTörlés
  40. Főnök -> mindenféle beosztottak ranglétrája -> csávó aki úgy döntött nem fizet az elvégzett munkáért

    A jó főnök az ien embert nem bevédi, hanem elpaterolja a cégéből. De ez a figura simlis privatizációból, és más 1éb fehérgalléros 'melókból' gazdagodott így fel, azért nem teszi, nyilván.

    VálaszTörlés
  41. És mi tart vissza, hogy elmenj érte? Nem kéne anyádra ráköszönni? Lehet, még egy tál potya étel is leesne.

    VálaszTörlés
  42. valaki feldobna a levelezésre? bboy@freemail.hu ...
    egy kis SEO nem ártana a sodipedianak, fél éve kerestem a brigádot, mire most a w cikk alapján idejutottam...

    VálaszTörlés
  43. oda kellett volna vezényelni valakit a bkv-tól, a telefontársaságtól, a diákhitel központtól (stb.) kibaszott nagy "add meg a pénzünket sodi" feliratú molinókkal, mert az tűrhetetlen, hogy az ilyen tróger, szolgáltatásért nem fizetős mentalitás nyomorba dönti a nemzetet.

    sneci, miért nem álltál az arcadomos renike oldalára, és miért nem győzködted az uncsitesókat arról, hogy az arcadom csak szembeállítja az adósságot a kintlévőségeivel, és ha majd befolyik az adósoktól (tudod, mint neked a tanár úr) a pénz, ki lesznek fizetve az uncsitesók? elmondhattad volna, hogy az arcadom részéről a legnagyobb baromság lenne a folyó bevételekből kifizetni az uncsitesókat, hiszen arra az arcadom adósaitól származó majdani bevétel a forrás.

    vagy az máááááás, sneci?:)))

    VálaszTörlés
  44. "vagy az máááááás, sneci?:)))"

    Más bizony.
    Aki cégként rendel, az fizessen ki mindenkit.

    VálaszTörlés
  45. miért? a bkv nem egy cég? nem pénzből él?

    VálaszTörlés
  46. "Más bizony.
    Aki cégként rendel, az fizessen ki mindenkit."

    Ajaj sneci. Ez balul sult el. Te a cegeddel is tartozol az allamnak. Na az miert mas?

    VálaszTörlés
  47. Poop, ebből látszik mennyire beteg az elméd, hogy nem ég a pofádról a bőr, amikor ennek a trágyakupacnak a címét megadod egy idegen embernek.

    VálaszTörlés
  48. "Aki cégként rendel, az fizessen ki mindenkit."

    és mi a megkülönböztetés alapja emberek és emberek által létrehozott gazdasági társaság polgári jogi kötelezettségei között a snecuniverzumban?

    ha magánszemélynek dolgoznál le 1 millió foritnyi munkát, és nem fizetne ki, az más hatással lenne rád, a piaci szereplőre, mintha ugyanezt egy cég csinálja veled?

    na, halljuk az idióta dumát, röhögni akarok!

    VálaszTörlés
  49. "Na az miert mas?"

    Mert magánembereknek nem tartozom.

    VálaszTörlés
  50. Milyen faszán néztél ki már megint, Sneckó! :D

    http://img13.imageshack.us/img13/5619/snecko1.jpg

    http://img231.imageshack.us/img231/6696/snecko2.jpg

    Ha nem lesz rövid összefoglaló, akkor a blog címét írd át erre: SoDI 42 percben mutatja meg - vágatlanul.

    VálaszTörlés
  51. Naaaa, méghogy csövi. De most miér... Ja, flaneling, na és? Pl nekem h ne fázzon + fülecském, sísapka kell, van 2rétegű, ien széthajt6ós 1 színű világoskék-fehér sísapka + még pár hasonló

    VálaszTörlés
  52. Uristen! Ez tenyleg csoves lett! Az a kabat...

    VálaszTörlés
  53. Azt komolyból mondom, pl itt kimész Árpád hotelhoz kiülsz 1 padra, percenként TÖBB így öltözött embert is lát6cc - teljesen normális, 7köznapi öltözet. Nem öltöny, na és. :3

    VálaszTörlés
  54. Az ember néhány napig nem borotválkozik, máris csöves? Ezzel a kabáttal mégis mi a baj? Jó, meleg kabát. :)

    VálaszTörlés
  55. Lemaradt ja, az átjáróUCCA ám edig.

    VálaszTörlés
  56. http://img13.imageshack.us/img13/5619/snecko1.jpg

    hehe, sneci betett 2 lapos rágót a fogai helyére, és azzal vigyorog, mint valami elbaszott fejű rágcsáló.

    sneci, ha ilyen rusnya fejem lenne, mint neked, levenném a helyéről, és hazáig rugdosnám.

    VálaszTörlés
  57. törzsgyökeres:

    Pontosan érted.
    Multi > magánember (sokszor ki sem kerülhető)
    Multi > vállalkozás (szemétség megrendelt munkát - kikerülhető a megrendelés - nem kifizetni)

    Ennyi.

    VálaszTörlés
  58. nem, nem értem, sneci. nálam az is szemétség, hogy nem fizetek a buszjegyért, vagy bármilyen szolgáltatásért amit igénybe vettem. te ugyanolyan nemfizetős szemét vagy, mint az arcadom, csak neked még a pofád is rusnya ráadásként.

    úgyhogy neked kurva nagy öngól az ilyen téma. majd ha minden szolgáltatásért fizető, végrehajtók elől nem menekülő rendes ember leszel, akkor posztolhatsz ilyeneket.

    de amíg nemfizetős szemétláda vagy, addig neked csitu van, sneci.

    VálaszTörlés
  59. Tessék, Sneci, még az egykor ateista Blogin is különb nálad:

    "Nem titok, hogy hosszú hónapokkal ezelőtt fölmerült bennem, hogy talán a papi hivatás áll hozzám a legközelebb, azonban a hivatástisztázás éppenséggel elmélyíti a kérdéseket. Mi ijesztőbb, a cölebsz életmód vagy az, hogy meg kell ígérnem, hittel élek?"

    Érdekes módon a torokműtéte után befosott, és megtért. Azóta Szent Ágostont olvas, és a bűnről értekezik:

    "Bizonyos cselekedetek még akkor is rossz következményekkel járnak, ha a társadalom már szemet huny felettük, így személyes életünkben is tragikus következményekkel járhat például >>a szeretteinkkel szemben való figyelmetlen tiszteletlenség és sok más hasonló mindennapi gőgösség<<."

    Te mikor fogsz keresztény témájú kérdésekről elmélkedni? De ha már itt tartunk, írhatnál arról egy bejegyzést, hogy mely keresztény irányzat képviselője vagy. Biztos akadnak nemzeti-keresztény olvasóid, akik szeretnének útmutatást kapni ebben a romlott világban.

    VálaszTörlés
  60. "Ezzel a kabáttal mégis mi a baj? Jó, meleg kabát. :) "

    Az sneci, hogy latszik rajta, hogy a turkalobol asta anyad evekkel ezelott 300 forintert. Hozza felveszel egy szinben nem passzolo, szinten filleres sapkat, plusz meg mosolyogsz is a rendezetlen sargas fogaiddal, es meg csodalkozol, hogy csovesnek neznek?

    VálaszTörlés
  61. sneci, egyébként te nemcsak egy szimpla nemfizetős szemétláda vagy, hanem egy szemétláda csaló. mert aki azzal a szándékkal száll fel a buszra, hogy nem fog jegyet venni és érvényesíteni az utazásért cserébe, az bizony egy pitiáner bűnöző, egy rohadék csaló. és te ilyen szándékkal közlekedtél a bkv-n.

    VálaszTörlés
  62. Sőt várom azt a bejegyzést is, aminek ez a címe: A Vonzás Törvényének értelmezése a Biblia alapján. Ha kereszténynek vallod magad, akkor bizonyára a Bibliában is benne van, máskülönben azt kell higgyük, hogy hamis isteneket szolgálsz. Ja, és ne gyere Silingó Sanyával, leszarom az ő véleményét.

    VálaszTörlés
  63. nekem ez a kedvencem! :D

    http://kepfeltoltes.hu/view/111128/555_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  64. "Az ember néhány napig nem borotválkozik, máris csöves?"

    Úgy mégis minek definiálnád magad, ha nem csövesnek? Nincs hol laknod bazmeg. Egy iroda kanapéján csövezel már három hete, és kilátásban sincs, hogy legalább anyádhoz visszaköltözz.
    A külsőd az csak alátámasztja a tényt.

    VálaszTörlés
  65. ja, és megint idióta módon beemeltél a diskurzusba egy olyan elemet (multi), amit meg sem említettem. te teljesen hülye vagy, hogy állandóan általad kitalált dolgokkal vitatkozol, reagálsz?

    VálaszTörlés
  66. Mintha nagy lenne rád az a kabát nem? vissza van hajtva az ujja?

    http://kepfeltoltes.hu/view/111128/222_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    hát így néz ki egy huszonéves jólmenő-vállalkozó vadászbika??

    VálaszTörlés
  67. Callahan:

    Igen, én is meghallgattam blogin bejegyzéseit.
    Hát. ízlések és pofonok.

    Én inkább ezt hallgatom:
    http://istenletezik.hu/

    Schlingloff Sándor, de itt éppen nem maketingről, hanem Istenről és az általa megélt kereszténységről beszél. Az hagyományos ájtatos manóságnál nekem ez jobban tetszik, mert csak érintőlegesen lelkizik. Ehelyett az Apologetika előadássorozatában azt mondja: én most tudományos eszközökkel fogom neked bebizonyítani, hogy Isten létezik, és hogy a Biblia igazat mond róla. Neked csak annyi a dolgod, hogy kételkedj. Minden kételyedet el fogom oszlatni egymás után, és a végén Te is velem fogsz imádkozni Jézushoz.

    VálaszTörlés
  68. "vissza van hajtva az ujja?"

    Biztos hülyén vettem fel. Hagyjál már. :)

    VálaszTörlés
  69. Egyébként elég a "Végső válasz nyomán" című három órás előadását meghallgatni, mert azt mondja, hogy akkor valami megmagyarázhatatlan isteni erő szállta meg, és olyan fasza előadást tartott, hogy még maga is meglepődött a gördülékenységén és összeszedettségén. Azt mondja, hogy szemernyi kétség sincs afelől, hogy annak az előadásnak a hangfelvétele Isten határozott akaratából és kívánságára jött létre.

    VálaszTörlés
  70. http://kepfeltoltes.hu/view/111128/000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    réteges öltözködés és "14 éve nem voltam fogorvosnál"

    VálaszTörlés
  71. Zulu: Van fekete szövetkabátom is. Hordjam inkább azt? :)

    VálaszTörlés
  72. Hideg van. Nem akarok megfázni. :D

    VálaszTörlés
  73. "http://kepfeltoltes.hu/view/111128/000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    réteges öltözködés és "14 éve nem voltam fogorvosnál"

    Plusz "Nehany napja nem borotvalkoztam" :)

    VálaszTörlés
  74. http://kepfeltoltes.hu/view/111121/sodi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  75. "jobban tetszik, csak érintőlegesen lelkizik"

    sneci, ez kibaszott jóóóóó.:)))

    úgy közeledsz a spiritualizmushoz, hogy minél kevesebbet kelljen lelki dolgokkal foglalkozni.

    csak semmi lelkizés, gecik, engem csak isten kódja érdekel, aztán ha silingó átpasszolja 90 ezerért, sima az út a mennybe. ennyit erről. pont. illetve ámen, a kurva istenit.

    VálaszTörlés
  76. A turkálóból 50 ruhát kapsz a butikban pedig 1et uazért a pénzért. Mivel a ruha maga detto 1 az 1ben 1 s ugyanaz, a modoroSSznob "polgári" dzsentribohóc veszi meg ugyanazt a Váci utcában 10X áron, de hát kellene a márkafüggő, elitkedő, az értelmetlen pénzszórással saját kisebbrendűségi érzésüket kompenzáló hülyék a fogyasztói tsadalomnak : =Đ

    VálaszTörlés
  77. Á minek, a mernny úgyis uncsi. :]

    VálaszTörlés
  78. mint az utolsó mosdatlan cigány úgy nézel ki sneci :D

    VálaszTörlés
  79. Schlingloffnak a marketing előadásai drágák. A vallási előadásai ingyenesek. Látod, te is ingyen letöltheted őket.

    És megint nem a lényegre figyelsz. A lényeg azon volt, hogy ez az ember képes BEBIZONYÍTANI isten létezését. A lelkizés mit bizonyít be kétséget kizáróan semmit? Schligloff BEBIZONYÍTJA, hogy Jézus létezik, bebizonyítja Isten létét, bebizonyítja, hogy a Bibilia az igazságot írja. Ennyi. :)

    Töltsd le, hallgasd meg.

    VálaszTörlés
  80. "mint az utolsó mosdatlan cigány úgy nézel ki sneci :D"

    * ásít *

    nem ismerkedni mentem, hanem netre közvetíteni

    VálaszTörlés
  81. Vigyázz, Sodi, mert mostanában a hajléktalanokat beviszik a rendőrök, nehogy téged is elkapjanak legközelebb. :D

    VálaszTörlés
  82. Szánalmas hozzáállás, ami aszerint méri az embert, nem hogy MIEN hanem h MIEN DRÁGA ruha van rajta.

    Teát ha én pl kötök 1 übercsini pulcsit nem ve7em fel, mert olcsón jutottam hozzá. Ehhez már nem tok hozzászólni, ez Döbrögi szint. xD

    VálaszTörlés
  83. sneci, remélem az uncsitesó vállalkozók elolvassák a kommenteket is, és kiderül számukra, hogy az a rusnya pofájú, rossz megjelenésű ember, aki kamerázta őket, ugyanolyan nemfizetős szemétláda, mint az ő adósuk, csak te még a rosszabb fajta vagy, mert te elmenekülsz a behajtás elől, és ráadásul a bkv esetében szándékosan csaltál.

    bizony, bizony, ez az igazság erről a "derék" emberről, kedves demnján unokatestvérek.

    VálaszTörlés
  84. Sodi nem öltöztetőbaba különben se. Az én esetleg. =))))

    VálaszTörlés
  85. Én nem tartozok semmilyen magyar cégnek, vagy magyar embernek. BKV, lol.

    VálaszTörlés
  86. "Én nem tartozok semmilyen magyar cégnek, vagy magyar embernek. BKV, lol."

    Tartozol a magyar allamnak, tartozol a Diakhitel kozpontnak, tartozol a BKV-nek, es tartozol anyadnak (ezt raadasul vitatod is).

    VálaszTörlés
  87. Különben Callahan, hozzám pl le7 fordulni hitbéli kérdésekben útmutatásért, bár a google maps-hoz is akár. :DDDDD

    VálaszTörlés
  88. "A lelkizés mit bizonyít be kétséget kizáróan semmit? Schligloff BEBIZONYÍTJA, hogy Jézus létezik, bebizonyítja Isten létét, bebizonyítja, hogy a Bibilia az igazságot írja."

    Sodi bazdeg, gondolkozz kicsit el azon a szón, hogy "hit". Ennyi a nagy kereszténységed, Isten létezését is számokkal meg érvekkel akarod bebizonyítani, ha az ellenkező oldalon van nagyobb szám, meg hathatósabb érv, akkor meg nekik hiszel. És ennyit a spiritualitásodról, te materialista szardarab.

    VálaszTörlés
  89. sneci, ha te egy spirituális tanítást az igazságként határozol meg, akkor te minden bizonnyal tévúton jársz, és isten helyett egy gondolati bálványt imádsz. egy spirutuális tanítás soha nem az igazságot, az anyagon túli valóságot jelenti, hanem csak az oda vezető útra mutat rá.

    az ember a saját elméje korlátai között soha nem fogja tudni bizonyítani isten létezését, mivel isten egy emberi elmén túli fogalom, és ezért az elme eszközeivel nem ismerhető meg, nem írható le, ezért a bizonyítása sem lehetséges, mert nem tudni, hogy mit bizonyítasz.

    fogadni mernék, hogy te szó szerint értelmezed a bibliai metafórákat, és úgy gondolod pl., hogy péter és a kőszikla esete egy sima építkezés története.

    VálaszTörlés
  90. "
    nem ismerkedni mentem, hanem netre közvetíteni "

    És te grespiket nem tiszteled meg annyival, hogy normálisan öltözködsz és nézel ki?

    " Én nem tartozok semmilyen magyar cégnek, vagy magyar embernek. BKV, lol.
    "
    Te az összes magyar embernek tartozol a köztartozásaid miatt!

    VálaszTörlés
  91. Rotwein: Ízlések és pofonok. Valakinek az jön be, hogy nem keres bizonyítékokat, valakinek meg az, hogy ezeken keresztül éri el az Istent. Ez voltaképp jelentéktelen részletkérdés is, mert egyedül a végeredmény számít, nevezetesen hogy ha még korábban materialista is voltál - megszűnsz annak lenni.

    VálaszTörlés
  92. És pont ugyanúgy mindenki másra hivatkozol amikor nem fizetsz, mint az ilyen cégek. Az apehre, államra, válságra stb.

    VálaszTörlés
  93. " isten helyett egy gondolati bálványt imádsz "

    A leggyengébb hit is magasabb rendű a legerősebb materializmusnál.

    " isten egy emberi elmén túli fogalom "

    Igen. NA ÉS? Schlingloff azt bizonyítja be, hogy a Biblia igazat mond. Ennyi épp elég. Kőkemény tudományos tényekkel támasztja alá, amit mond. És csak azt kéri az előadás elején, hogy KÉTELKEDJ. Azt mondja, nem kell hinned. Gyere, hallgass meg. A végén hinni fogsz, mert minden kukacoskodó gondolatodat meg tudom cáfolni kőkemény tényekkel.

    Nekem ez jön be, másnak más.
    Ezek lényegtelen különbségek.

    A lényeg azon van, hogy hiszel-e vagy sem.

    VálaszTörlés
  94. sneci:

    Konkrétan a villanyszámlára a BKV-tartozás kapcsán, miközben Demján milliárdos. Ha nem érzed az árnyalatnyi különbséget, akkor hülye vagy. :D

    VálaszTörlés
  95. amikor sneci hivatkozik valamire, az mááááás.

    amikor megakad a fogaskerék, akkor mindig jön az "az mááááás".

    és mostanában egyre sűrűbben akad meg a fogaskerék. naponta többször is a falhoz szorítjuk snecit a saját hülyeségeit ellene fordítva. ilyenkor "az mááááás"-sal próbál kibújni a szorításból.

    VálaszTörlés
  96. Na jó, megint raboljátok a drága időmet azzal, hogy hülyeségekről kezdtek el bizonygatni. Pedig nem állítom, hogy bármi is magasabb rendű lenne. A lényeg, hogy a hit felé tartasz-e vagy sem. A részletkérdések pedig marhára ízlések és pofonok dogai.

    VálaszTörlés
  97. Úgyhogy mentem is vissza melózni.
    Sziasztok.

    VálaszTörlés
  98. "azt mondja, hogy akkor valami megmagyarázhatatlan isteni erő szállta meg, és olyan fasza előadást tartott, hogy még maga is meglepődött a gördülékenységén és összeszedettségén"

    Tisztaq hitgyülis duma. Ők is elhisznek minden faszságot a német sándortól meg ájulnak be a színpadon stb. Ezzel most te is beálltál a sorba sneci.

    VálaszTörlés
  99. L Sturmast:

    Schlingloff nem cionista. Közel sem.
    Erről már írtam írtam a régi blogon.

    VálaszTörlés
  100. "Schlingloff azt bizonyítja be, hogy a Biblia igazat mond. Ennyi épp elég. Kőkemény tudományos tényekkel támasztja alá, amit mond."

    Igen, ezért nincs neked semmilyen hited. Te bizonyítékokat akarsz Isten létezésére, nem pedig személyes élményeidből, minden tudományos alátámasztás nélkül akarod elfogadni.

    "A leggyengébb hit is magasabb rendű a legerősebb materializmusnál."

    Látod, rögtön kitalálsz magadnak ebben a témában is egy ellenséget, aminél te magasabb rendű vagy. Ugyanis fogalmad sincs mi másra lenne jó a vallás a mindennapi életben.

    "Ízlések és pofonok."

    Pontosan. De aki minden nap húst eszik, az ne mondja magát vegetáriánusnak. Te se mondd magad kereszténynek, legfeljebb agnosztikus érdeklődőnek.

    VálaszTörlés
  101. "A leggyengébb hit is magasabb rendű a legerősebb materializmusnál."

    isten ugyanúgy szereti a hívőket és a materialistákat is, és előtte mindenki egyenrangú. nem olvastad a bibliában? milyen faszom rendszerben magasabb rendű? a te idióta fejedben? de az kit érdekel?

    látod, erre használod a "hitedet". azt hazudod magadnak a hited segítségével, hogy te bárkinél is magasabb rendű vagy. hogy lennél már hülyegyerek? te ugyanúgy a sárga földben végzed egy marék porként, mint minden materialista. hol van itt a magasabb rendűség 2 marék por között?

    annál jobban senki nem tudja kifacsarni a vallást és a hitet mint te. kb. azon a szinten vagy, mint amikor valaki isten nevében megy isten teremtményeit megölni/megverni.

    egy darab takaró számodra a hit, amivel el tudod fedni a mocskodat, magad elől is.

    VálaszTörlés
  102. Van egy szó, amit talán pontatlanul használtam, erre pont arra csaptok le. Ennyit tudtok.

    Na melózok.

    VálaszTörlés
  103. Endre, a templommentes keresztény. Röhökcséges...

    VálaszTörlés
  104. Egyébként nem lehetek agnosztikus. Épp azt mondom, hogy VAN bizonyíték. Kőkemény és cáfolhatatlan bizonyíték. Valakinek a lelkizés jön be, valakinek meg ez az irány. Ízlések és pofonok.

    Na melózok

    VálaszTörlés
  105. sneci, te nagyon sok szót pontatlanul használsz. de nem is pontatlanul, hanem az ellenkező értelemmel.

    ahhoz meg nem kell kommentár, hogy te minden egyes hitet, ideológiát, gondolatot arra használsz, hogy ezáltal magasabbrendűnek állítsd be magadnak bizonyos embereknél, emberek csoportjainál.

    nem használtál semmit pontatlanul, tökéletesen lejött a szövegből a gondolatod, a célod és a jellemed.

    VálaszTörlés
  106. Deminek templom, engemet se az "hitettet"...

    VálaszTörlés
  107. sneci, a "materialista szardarab" kitételed, amit annyira szeretünk ellened használni, pontosan abból a gondolatodban gyökerezik, hogy "A leggyengébb hit is magasabb rendű a legerősebb materializmusnál", azaz, aki hívő az magasabb rendű a materialista embernél.

    megint hazudni próbáltál, hogy jaj, nem is úgy gondoltam azt a magasabbrendűséget, de még idejében tetten értelek, te megrögzött hazudozó.

    VálaszTörlés
  108. "Na jó, megint raboljátok a drága időmet "

    miért hazudsz folyamatosan, zsidó? mi hozzuk meg a döntést, hogy beleírj a komment mezőbe, vagy te? miért akarod másra kenni annak a felelősségét, hogy elbaszod az idődet? egyedül te vagy a felelős.

    az időd pedig nem drága, annyira nem, hogy másfél hónapnyi munkával még nettó 80 ezret sem tudtál összeszedni.

    VálaszTörlés
  109. "az időd pedig nem drága, annyira nem, hogy másfél hónapnyi munkával még nettó 80 ezret sem tudtál összeszedni."

    Most mit izeled, egy ilyen sapkas flanelinges csovestol ez nem is rossz eredmeny.

    VálaszTörlés
  110. "Egyébként nem lehetek agnosztikus. Épp azt mondom, hogy VAN bizonyíték. Kőkemény és cáfolhatatlan bizonyíték."

    Valóban nem vagy az, mivel egy igazi agnosztikus megnézné az érem másik oldalát is, olvasna ateista írók munkájából, miközben egyik oldal irányában sem elfogult. Te viszont még a Bibliát se olvastad, egyedül Schlingloff hanganyagait ismered, fel sem merül benne, hogy esetleg az ellenkező véleményben is lehet igazság, vagy hogy esetleg más forrásból is lehetne tanulmányozni a témát. Egy bálványimádó materialista vagy.

    VálaszTörlés
  111. Agent Zulu:

    Mifelénk utoljára iskoláskorban csúfolták egymást az emberek ruha miatt.

    törzsgyökeres: Tudod mit?

    IGAZAD VAN.

    bizony

    Húzok is el, amíg nem zárom le aktuális melót.
    (este 8-9 körül jövök)

    csá

    VálaszTörlés
  112. Amugy azon gondolkodom sodi, hogy miert nem vagy meg alkoholista?

    A 399 forintos also polcos "bikaver"-t szereted, ugy oltozkodsz, mint valami alkesz csoves, a fogad is olyan, a beveteled is osszemerheto a blaha lepukkantabb keregetoievel, es ugy fest, hogy most mar otthonod sincs.

    En azt mondom sodi, ne varj tovabb az alkalomra. Vegyel 2 liter koccintost 189 forintert a kozeli kisboltban, es nyakald be meg ma este. Meglatod, a zsido trollok hada, anyu fenyegeto duhe, es a lassan katasztrofalissa valo egzisztencialis problemak miatt erzett aggodalmad egy csapasra el el fog tunni. Merj alkoholista lenni!

    VálaszTörlés
  113. "Mifelénk utoljára iskoláskorban csúfolták egymást az emberek ruha miatt."

    En nem csufollak, te kis fostalicska hanem szornyulkodok.

    VálaszTörlés
  114. nyaaaj kis sncei morci morci lett :D mert megint bele lett verve az a kampós orra a szarba...

    Mifelénk utoljára iskoláskorban csúfolták egymást az emberek ruha miatt.

    szerintem nem kérdés, hogy kit csúfoltak akkor is :D

    VálaszTörlés
  115. Agent Zulu: Megpróbáltam néhány hétig bort kortyolgatni meló mellett, azzal a felkiáltással, hogy biztos feldob, és jobban fogok haladni, de intellektuális melónál ez hülye ötletnek bizonyult. Azt tapasztaltam, hogy az elvárásokkal szemben kifejezetten lassítja a gondolkodást. Vagyis hátráltat a munkában. Úgyhogy inkább letettem róla. :)

    Úgyhogy ezért nem.
    Nekem a melóhoz koncentrálnom kell. :D

    VálaszTörlés
  116. Na de tényleg melózok.

    Este 9-ig nem nézek vissza
    csá

    VálaszTörlés
  117. A divat 1éni ízlés kérdése. Miért nem hord6na vki flanelinget akár. Van, aki + a bőrkabátért prolizna le, +van a molnár, a fia + a szamár c mese miszerintis ússe tecc7cc mindenkinek nem kell erőlködni l1ünk lazák :)))))))

    VálaszTörlés
  118. Helyes Sodi, menekülj csak el, de azért szívesen látnék tőled egy, már oly régóta ígért posztot, amelyben elmélkedsz a kereszténységről, Istenről, a hitről. Rettentően vicces lenne, ahogy a valóban vallásosok és tájékozottabbak mondatról mondatra szétcincálnák a gyerekes érveidet. Ha lenne rá esély, hogy valaha megírnád, akkor minden bizonnyal nagy izgalommal várnám.

    VálaszTörlés
  119. @SF
    Ajánlott olvasmány:

    http://www.salon.com/2010/11/14/manthropology_interview/

    http://www.ispub.com/journal/the-internet-journal-of-urology/volume-2-number-1/the-sperm-count-has-been-decreasing-steadily-for-many-years-in-western-industrialised-countries-is-there-an-endocrine-basis-for-this-decrease.html

    VálaszTörlés
  120. "Úgyhogy ezért nem.
    Nekem a melóhoz koncentrálnom kell. :D"

    Egyreszt azt a havi 60-at, amit te maximum megkereshetsz, azt akarmelyik troll produkalna 24/7 mattreszegen is. Masreszt azt hiszem felreertettel. En nem akarok neked tanacsokat adni. En ironiaba burkolva azt kerdeztem, hogy nem zavar-e, hogy egyre kevesebb valaszt el attol, hogy egy rozzant csoves legyel?

    VálaszTörlés
  121. "IGAZAD VAN."

    eddig nem azt szajkóztad, hogy objektív igazság márpedig nem létezik?

    most meg jössz azzal, hogy silingó bebizonytja, hogy mi az igazság.

    azt sem tudom, hogy melyik kezembe temessen az arcomat a fészpalmhoz.

    VálaszTörlés
  122. "Megpróbáltam néhány hétig bort kortyolgatni meló mellett, azzal a felkiáltással, hogy biztos feldob"

    fészpalm 2.

    VálaszTörlés
  123. "Megpróbáltam néhány hétig bort kortyolgatni meló mellett, azzal a felkiáltással, hogy biztos feldob"

    Koszonom, torzsgyokeres kollega, efolott el is siklottam volna. Tehat Endrenek komoly hangulati problemai vannak. Amit mondjuk nem csodalok abban a kilatastalan helyzetben, amiben most van, de a manias (es nem maniakus!) szakaszaival egyutt szinte tankonyvszeruen produkalja a bipolaris szemelyisegzavar tuneteit.

    VálaszTörlés
  124. "Mifelénk utoljára iskoláskorban csúfolták egymást az emberek ruha miatt."

    megszámlálni sem tudom, hogy hányszor csúfolódtál emberek külsején, te álszent szardarab.

    VálaszTörlés
  125. Mordecháj, én nem szoktam túlöltözni, +méregteleníteni is rendszeresen, és a többi amit fsorol. És ez csak az 'ebihal'szám amit mond h alacsony sok embernél, ettől még megy a "műszer" azoknak is akiket érint. =D

    Az már más kérdés, hogy 1előre úgyse akarok gyereket... de a le7őség legyen + rá az lényeges.

    VálaszTörlés
  126. hova tűnt a kommentem geczi? soderálgatunk??

    "Mifelénk utoljára iskoláskorban csúfolták egymást az emberek ruha miatt."

    szerintem nem kérdés, hogy kit csúfoltak akkor is :D

    VálaszTörlés
  127. Zulu: Nem. Olyan problémám nincs, ami a meló mellett háttérben bekapcsolt vidám filmmel ne lenne elűzhető. :D

    Na meló. :))

    VálaszTörlés
  128. "hova tűnt a kommentem geczi? soderálgatunk??"

    Lol :D

    Lehet, hogy az iskolai csufolodas meg mindig fajo seb szegenynek :D

    VálaszTörlés
  129. "Posztot!!"

    Sok sikert neki.
    Virágozzák ezer virág.

    Na meló. :)

    VálaszTörlés
  130. Németország, maga nagyon szorgos zsírdisznológus kolléga!

    VálaszTörlés
  131. sneci, ilyenkor akkorákat röhgök, hogy azt el sem hiszed.

    bizonygatod itt, hogy álmaid melóját csinálod, közben meg kiderül, hogy piával kísérletezel meló közbeni negatív hangulat ellen, játékot kell venned, hogy valami motiváljon, vödörnyi energiaitalt és kávét iszol, hogy tudjál dolgozni.

    sneci, nekem ez nagyon nem úgy tűnik, hogy te álmaid melóját végezve lebegsz a flow-ban.

    sokkal inkább tűnik úgy, hogy nagyrészt nyűglődsz a melóval, alig tudsz rá koncentrálni napi pár órát, másfél után már bele vagy fásulva, és hagynád a picsába az egészet ha nem ezen múlna, hogy meleg van-e a szobában, és van-e kajád, neted.

    szar szürke melósként élni, mi?

    VálaszTörlés
  132. szar szürke melósként élni, mi?

    Nana! A 24/7 culáger nem mindennapi figura!

    VálaszTörlés
  133. "Nem. Olyan problémám nincs, ami a meló mellett háttérben bekapcsolt vidám filmmel ne lenne elűzhető. :D"

    Hat persze.

    Tudd meg, csak magadnak koszonheted, hogy ide jutottal. Meg egy jo fel eve is siman kerhettel volna segitseget, tanacsokat a trolloktol - akik persze keretlenul is elarasztottak ezekkel. Ha legalabb neha hallgatsz rank, most nem itt tartanal. Most mar keso. Az eleted kezd vegervenyesen felresiklani. Egy nagyon eros akaratu, talpraesett es ertelmes ember meg talan megalljt tudna parancsolni a zuhanasnak, de te nem ilyen vagy. Olyan alapveto kepessegeid hianyoznak, amik nelkul nem lehet sikeresen leelni egy eletet. Sajnos eltekozoltad az idot, amit sajat magad fejlesztesere kellett volna forditanod. Game over sodi. Hagyd is a faszba a munkat, csak par honappal meghosszabbitja az agoniad. inkabb fejezz be egy manga sorozatot, amig nem kell parizsiert eladnod a laptopod.

    VálaszTörlés
  134. @morde: Ezért fizetnek. A munkám egyben a hobbim is.

    VálaszTörlés
  135. törzsgyökeres: Nincs igazad. Azzal, hogy szigorúan limitálom az Excel alapján, hogy mennyit adok anyámnak, van kedvem a melóhoz, mert tudom, hogy NEM feneketlen kútba megy az energia. :)

    Ez az orvosság :DDD

    na melózok

    VálaszTörlés
  136. "http://bombagyar.hu/ "

    ja, már reggel olvastam róla a 2012 blogon. egy volt buzigyári droid regelte a domaint.

    VálaszTörlés
  137. Zulu: Hülye vagy te. Folyamatos emelkedésben vagyok. lol

    na 9-ig nem vagyok. csá

    VálaszTörlés
  138. http://www.youtube.com/watch?v=I94p1v3JjD8 Sodika hallgasd ezt a keresztény dalt munka közben garantált a jó kedv.

    VálaszTörlés
  139. "van kedvem a melóhoz, mert"

    blablabla.

    tőlem bizonygathatod, de én nem veszem be.

    egy alkotó festőművésznek nincs szüksége piára a festéshez, hogy festés közben feldobja. nem kell neki játékot vennie, vagy excel táblázatot vezetnie a pénzről, hogy valami motiválja a festésben.

    te egy nyűglődő rezsirabszolga vagy, de alkotó embernek állítod be magad. te max. olyan értelemben alkotsz, mint egy bérrabszolga alkot amikor elvégzi a neki kiosztott melót.

    mindig kibújik a szög a zsákból, bárhogy is hazudsz, zsidó.

    egyszerűen hülye vagy a konspiráláshoz.

    VálaszTörlés
  140. "Te még olvasod őket?"

    nem, csak rákerestem ártányra, hogy mit írtak róla a novák-ügyben, erre ezt is kidobta.

    VálaszTörlés
  141. Sodi, kurva szőrös vagy, mikor dugtál utoljára?

    VálaszTörlés
  142. én is rákerestem tomcatre meg novákra, de nem nagyon írt az ügyről a mainstream média. Ártánynak már nem jut a reflektorfényből.

    VálaszTörlés
  143. Sodi, nem a ruhád miatt gúnyolnak hanem az igénytelenséged miatt.

    A "nem akarok ismerkedni, nem kell jól kinéznem" meg a "otthon vagyok, minek rendben tartani magam", valamint a "tüntetésre játszósban kell menni" miatt.

    Jah, de te a Morvai-féle sajttájra is a gecivel impregnált flanellingben mentél...

    VálaszTörlés
  144. ráadásul 4 (!!!) rétegben, hát milyen szaga lehet annak baszod?? pfejj..

    VálaszTörlés
  145. Tök jó, más is nézi innen rajtam kívül 2012 blogo(L)t. :)

    Am pont a bgy kommentelői miatt olvastam én azt, amikor volt. Akármien érdektelen is volt adott poszt számomra.

    VálaszTörlés
  146. SF mit szolsz hozza hogy az unokatesod heteken at ivott hogy jobban menjen a melo?

    VálaszTörlés
  147. Nem "ittam".
    Kortyolgattam. Teával hígítva.
    Egyetlen üveg bor 3 nap alatt fogyott el. :)

    VálaszTörlés
  148. Poop, amfetamint próbáltad már?

    VálaszTörlés
  149. sf, te a buzigyáron is ezzel a nickkel regeltél? vagy ott mi volt a neved?

    VálaszTörlés
  150. "Nem ittam. Kortyolgattam."

    És az nem ivás, te barom?

    "Egyetlen üveg bor 3 nap alatt fogyott el."

    Ennyit tudtál kiskálázni, mi?

    VálaszTörlés
  151. "Kortyolgattam. Teával hígítva."

    borba teát öntöttél, és azt ittad?

    fészpalm 3.

    VálaszTörlés
  152. sneci, ezt majd meséld el szeremley bácsinak.

    ez lehetne egyébként a saját megoldásod: teás bor.

    szerintem vinnék, mint a cukrot.

    VálaszTörlés
  153. Kurva nagy facepalm hegyek vannak ma.

    Nagyon elemeben van Sodi, aki 9-ig melozik, es ide se nez addig, de azert 5-10 percente bekommental valamit.

    VálaszTörlés
  154. "Kortyolgattam. Teával hígítva."

    Nem volt olyaníze, mintha hányással gargalizálnál?

    VálaszTörlés
  155. Sneci, kérdezd meg SeggFejt, milyen pörgetőt ajánl.
    De ha csak papírt, vagy gombát akar rádsózni, akkor ne hallgass rá, hacsak nem akarsz úgy járni, mint ő (nézz rá szerencsétlenre).

    Az amfetamint kipróbálnám a helyedben, bár nehezen tudnád kiskálázni az árát.

    VálaszTörlés
  156. Baszki, ez a boros tea nagyon durva! Milyen ize volt, te idiota?
    Tea borral, hat en beszarok!!!

    VálaszTörlés
  157. Most olvastam vissza a delutani kommenteket, hat hangosan nevettem egyszer-ketszer. Nagyon nagy! A kabatja, a sapkaja, a feje, a boros tea...

    VálaszTörlés
  158. Már írom is a Borostea szócikket a sodipédián :)

    VálaszTörlés
  159. teába rumot, meg viszkit öntenek bazdmeg, vagy eleve forralt bort iszik az ember..

    pár napja voltam haverokkal meg a csajokkal forralt borozni a Vörösmartytéren, kint van már a vásár minden, kurva jó volt, tök jót hülyültünk és 600 ft volt 3 deci belőle, nem is sok...

    ha meguntad a geci/fingszagú fotelodat, jah bocs most az irodában vagy, akkor ha meguntad a kanapét nézz ki nyugodtan.. rád fér egy kis karácsonyi hangulat..

    VálaszTörlés
  160. A napi 2,5 deci bor pörgető hatását se felejtsd ki belőle!

    VálaszTörlés
  161. Már írom is a Borostea szócikket a sodipédián :)

    Legyen a neve Sodika Sunrise. Vagy Sodipirinha. Vagy Sodi on the Beach xD

    VálaszTörlés
  162. Vagy: Sodito (Mojito)
    Sodi Dog (Salty Dog)
    Pátyopolitan (Cosmopolitan)
    Sodi Colada
    Sodirita (Margarita)

    VálaszTörlés
  163. Boros tea? Miért nem csináltál akkor már forralt bort? Azt még a legcsóróbb kannás borból is lehet csinálni, mert a cukor, fahéj, szegfűszeg, narancs, meg a többi személyes ízesítő miatt az is vidáman bekortyolja, aki azt a bort önmagában kiköpné a földre, ha egyáltalán hajlandó lenne beleinni. Ezért is érdemes az utcai forralt borosoknál, hogy miket visznek ki a szemétbe, mert nem egyszer láttam, hogy zsákszámra hordják el a Bástya, a Koccintós és egyéb érdekességek üres műanyag palackjait.

    VálaszTörlés
  164. Elég ritka, vkinek ennyire ne tolerálja alkoholt a teste mint én esetemben. Erős fekete tea, jó KV, szintén erős zöld tea, jaés tiszta csapvízből is + kell inni eleget. Tiszta lesz a fejed ezektől.

    BGY-n nem is volt regem különben, read only voltam ott csak. Ez én hogy drogoztam volna urban legend, mint pár más is pl rólam - is. #D

    VálaszTörlés
  165. Azt az asztelali lőrét, amit Sodika vedel, ha mindenképpen muszáj lenne én is csak teával merném meginni. Nem véletlenül hullanak a fogai az Endrének.

    VálaszTörlés
  166. A bortol összeesnék aludni már rögtön fejfájással, másnap ébredés után pedig mág rosszabbul lennék. Szal ezér tea óhne bor.

    Különben ien palackokat szokás eldobálni nyáron, fesztek idején sajnos errefelé. A legolcsóbb cuccok, nyilván.

    VálaszTörlés
  167. De a bikavér, az már közép katcsi a SKÁLÁN... az nem kannásbor!

    VálaszTörlés
  168. Egyébként Sodi egész ügyesen kezdi elsajátítani az alkesz terminológiát. Már nem iszik, csak kortyolgat...

    VálaszTörlés
  169. Páty Island Wine Tea

    :)

    VálaszTörlés
  170. Sodini(Martini)
    Sodroni (Negroni)
    Mélyárok Sling (Singapore Sling)

    VálaszTörlés
  171. Azt mondjuk nem értem, akárnennyi koffein, taurin, guarana stb van bennem, mégis akármennyire éles felgyorsult állapotban, épp oan mintha félálomban lennék tudatilag.

    VálaszTörlés
  172. ez annak a következmény, hogy 15 évesen keményen nyomtad az lsd/gomba tripeket, meg néha ráhúztál a metiles üvegre...

    VálaszTörlés
  173. Nem igazán, az 97-ben is csak híg boroskóla azaz vadász volt amit említettem. Nameg hát BÖLIBEN, és abban időkben amire csak vissza emléxem szintén így voltam...

    VálaszTörlés
  174. tessék, te közírók gyöngye:

    http://index.hu/belfold/2011/11/28/grespikek_az_arcadom_szekhaznal_tuntettek/

    jól megtudtuk tőled a lényeget, megint.

    VálaszTörlés
  175. szegény uncsitesók, lyukra futottak:

    A közleményben az állítják, hogy az Arcadom a többoldalú megállapodásokban méltányosságból és segítő szándékból vállaltaknak maradéktalanul eleget tett, nem teljesített kötelezettsége, tartozása az alvállalkozók felé nincsen.

    VálaszTörlés
  176. igen, !a közleményben! állítják azt. Amit be le7 bizonyítani ebből, az más kérdés.

    Móriczka fülig lekváros arccal CÁFOLTA h ő ette + a nagyi lekvárját. XD

    VálaszTörlés
  177. "jól megtudtuk tőled a lényeget, megint."

    Te teljesen hülye vagy?
    Ugyanezt a közleményt szóról szóra felolvassák a videóban is.

    És meg is kérdezem a Grespiket, hogy miért írták alá (ezután mondja nekem az úriember, hogy azért, mert különben a bank vitte volna a házat, tehát kényszerhelyzetben volt).

    EZ MIND OTT VAN A VIDEÓBAN, TE SZERENCSÉTLEN!

    VálaszTörlés
  178. elmondta a kalácsképű faszi is a videóban, hogy ő aláírta a szerződést, meg ami benne van.. nem tudom mire fel tiltakoznak..

    VálaszTörlés
  179. Azért tiltakoznak, mert az eredeti megállapodásnak ez csak egy része. És persze hogy aláírta, hogy elhoz 85%-ot, mert különben viszi a bank a házat.

    VálaszTörlés
  180. "EZ MIND OTT VAN A VIDEÓBAN"

    melyikben? a 66 mp-esben, amit nem tettél fel?

    nem figyelsz. azt írtam, hogy jól megtudtuk tőled a lényeget, megint. azaz nem tudtuk meg a lényeget, helyette egy háromnegyed órás videót kaptunk. ugye nem gondolod, hogy rááldozok 45 percet az életemből erre a szarra, amikor a cikkből 45 mp alatt megtudam minden lényegeset?

    ostoba fasz vagy, mert azt hiszed igény van hosszú, vágatlan videókra.

    következetlen fasz vagy, mert az eredeti tervedhez képest nem csinálsz 66 mp-es összefogaló videókat.

    lusta fasz vagy, lásd az előzőt.

    na takarodj vissza dolgozni, rabszolga.

    VálaszTörlés
  181. Szerződésben pedig 100% volt. Vicces is lenne, ha utólag le7ne alkudni arról, amiről MÁR leszerződtünk.

    VálaszTörlés
  182. Mivel a hang a lényeges, nem muszáj rááldozni különösebben, és a kossuth rádiónál azért jobb, kivéve ha azon épp a Maksa műsor m1. :D

    VálaszTörlés
  183. törzsgyökeres:

    Én ezt nem értem.
    Háttérben meló közben elfér az ilyesmi.

    VálaszTörlés
  184. Sodika senki, ismétlem (talán Sf-en kívűl) senki sem nézte végig a videódat.

    VálaszTörlés
  185. Na+most épp ahol vok van 1 tv, amin a Mac Gyver m1. :)

    VálaszTörlés
  186. Most NÉZEM végig épp, de már hallgattam végig.

    VálaszTörlés
  187. http://kepfeltoltes.hu/view/111128/SODI_BOROSTEA_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  188. Az oldalra tévedt vállalkozóktól kérdem:

    Tisztelt Uraim! Nincs kedvük csatlakozni a trollkodáshoz?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.