Ha még nem láttad volna

2011. november 26., szombat

Eufemizmus POWA :D

Bírom, ahogyan ez a faszi úgy mond igazat, hogy az az eufemizmus csúcsa.


A HVG például azt hazudja, hogy hazudozik, pedig nem.



Összeomlik a golyóálló

Azzal kapcsolatban, hogy a közgazdászok egyértelművé tették: a jövőre várható közel nulla növekedés mellett minden jel szerint összeomlik a költségvetés, elmondja, hogy lassulás esetén is golyóálló a költségvetés. És nincs ebben semmi ellentmondás, elvégre ebben a mondatban nem teszi hozzá, hogy minek a lassulására gondol. Nyilván nem a gazdasági teljesítmény, hanem a jelenlegi növekedési ütem lassulására. Amit ő mond, és amit a közgazdászok mondtak zárt ajtók mögött, ilyenformán egyszerre igaz. :)

A kifosztás is kezelés

Azzal kapcsolatban, hogy a közgazdászok elmondták, hogy a végtörlesztés okozza a legnagyobb bizalmi deficitet, ezért a hitelesség visszanyeréséhez minimalizálni kell a hatásait, nem pedig fokozni, elmondja, hogy az elhangzott javaslatok szerint együtt kell működni a végtörlesztők pénzügyi helyzetének rendezésében. És ismét csak igazat mond, elvégre 1944-ben a zsidók kifosztása is úgy szerepelt a korabeli hivatalos dokumentumokban, mint a „pénzügyi helyzetük rendezésének a kérdése”. :-)

A zuhanás még nem földetérés

Azzal kapcsolatban, hogy a közgazdászok elmondták, hogy a fenntarthatatlannak tűnő jövő évi pénzügyi terv miatt már várható volt, és érthető az ország leminősítése, elmondja, hogy mindenki egyetértett azzal, hogy a fundamentumok nem indokolják a leminősítést. És megint csak tökéletesen igazat mond, mert a mutatók jelenlegi állása valóban nem indokol ilyesmit, itt valami más ok van. Nem mond tehát mást, mint a közgazdászok.

Ez egyszerűen ZSENIÁLIS. :D




By SoDI

111 megjegyzés:

  1. első!

    mi az balfaszkám, csak nem kényelmetlen a kanapé, hogy hajnalban posztolsz?

    VálaszTörlés
  2. Szépen kérem valaki küldje el nekem a mecénás levelezést! Köszönöm

    luffy.rage [kukac] gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Nos, annyit a dologról, hogy a leminősítést már a teljes piac várta, kb hónapok óta. Mindenki tudta, hogy előbb-utóbb be fog következni, mert a számok is ezt mutatták. A kormány optimista gazdasági növekedési mutatóit hétről-hétre rontotta le, de még így is jóval többet mondtak, mint a reális kilátások.

    Próbálják kommunikálni a lehetetlent, hogy pénzügyi spekuláció, meg összefogtak az ország ellen (ezt sokan be is nyalják). BAROMSÁG. Kb akkora kretén magyarázat, mint amit a görögök mondtak, hogy ők meg azért vannak bajban mert 1945-ben a nácik ellopták az aranyukat.

    Jövőre vagy megszorítások jönnek (tényleges strukturális átalakításokkal), vagy a bukás. Matolcsyt meg valszeg azért tartja még meg Orbán, hogy legyen egy bűnbak, aki utána elviszi a balhét, vagy teljesen hülye de akkor őt is magával rántja.

    VálaszTörlés
  4. De ettől függetlenükl K0zi írtam, amit előző post alá ma reggel 3 kommentet még áll ám. Neked mint nagy jelenlegikapitalistarenccerhívőnek mondom. :]

    Pedig mindig van alternatíva. Csak a BRICS országok garancia nélkül nem adnak. Pedig most kell +erősíteni velük a kapcsolatot, mielőtt oan intézkedéseket hoznak mint pl Irán ellen - igen, akár MEGTILTJÁK majd vmi "antiterrorista" intézkedések keretében az eu-s cionközpontból h üzleteljünk velük BÁRMIT. Pedig a föld legnagyobb terroristái épp ők maguk, akik terrorveszélyt hazudva, építenek ki diktatúrát.

    VálaszTörlés
  5. várom mikor jön Matolcsy azzal, hogy az excel táblában stimmelnek a számok...

    VálaszTörlés
  6. sodi: miért nem veszed fel az iroda telefonját? vagy hívjam később?

    VálaszTörlés
  7. Én inkább úgy mondanám, hogy ha a kisemberekből álló népet szorongatják +, akko GARANTÁLT a bukás. Az lesz, mint Egomban tegnap este. Sőt, akár agyon is verik a fideszéket. Ez nem vicc, IEN A HEIIZET. Hvg, stb a papír, monitor bármit elbír. Mit fog az számítani, ha elindul oasmi mint a francia forradalom volt. Ráfér az emberiségre a parazita népség lerázása naon. :3

    VálaszTörlés
  8. Úhhogy sztem gondolja + midnenki miket véd, miket képvisel, mer azonosítani fogják mindazokkal... Ennyit sztem nem ér + az egész, gondolom a szerint se akit majdan lelincselnének ;))))), neolibóbérencként elkövetett foiiamatos hazudozás heiett 1000 más le7őség one a +él7ésre.

    VálaszTörlés
  9. Még az is le7, nép elől történő menekülés céljából helik vannak elduggatva itt-ott a fejeseknek. Sőt, szinte biztos. XDDDDDD

    Kunbélának pl ott volt a Fokkere.

    VálaszTörlés
  10. SF: egyfelöl nem vagyok "jelenlegikapitalistarenccerhívő", csak tisztában vagyok vele, hogy a világon mindig is voltak és lesznek szegények és gazdagok, amióta az emberiség létezik kb mindig így volt.

    Másfelöl szerinted nem jogos hogy leminősítenek? Tény, hogy a hitelminősítők is pozícióból beszélnek, de azért gondoljuk már végig mi is történt idén.

    Mondtak egy számot a költségvetésre, lenyúlták a nyugdíjvagyont, hogy majd csökkentik az államadósságot.
    Államadósság nem csökkent -> sőt nőtt. Nyugdíjvagyon eltünt (jövőre nincs már nem nagyon van ilyen elvehető vagyon). Augusztus-szeptember környékén lehetett látni, hogy a költségvetés számai nem nagyon lesznek tarthatóak, lesz pár lyuk. Mi volt a megoldás? Strukturális átalakítások elkezdése? Fenét, adóemelés. November 1-től +13Ft jövedéki adó ment rá a gázolajra literenként. Jövőre +2% áfa így Európában (sőt talán a világon is) nálunk lesz a legmagasabb az áfa. És jövőre mi látszik? Lesz esetleg strukturális átalakítás? Nem. Megtaláltuk El Doradot és mostmár nem lesz gond? Kötve hiszem.

    Jövőre a költségvetés számai veszélyben vannak, főleg azért mert az NGM olyan gazdasági növekedéssel számol, ami nem valós. +1% amit el akarnak költeni jövőre az több mint 100 mrd Ft. És ez csak egy hiba! A költségvetési tanácsot feloszlatták, helyette létrehoztak egy Fideszes testületet meg mondták hogy majd az MNB szakértői megmondják, hogy milyen a költségvetés. MNB véleménye szerint kockázatos a bevételeket felülbecsli, a kiadásokat pedig alul. Fideszes testület (Járai+Domonkos) szépen le is hurrogták őket, majd kijelentették, hogy no para költségvetés ok. Majd utána Járai egy interjúban megemlítette, hogy hát azért kicsit optimista az a gazdasági növekedés becslés.

    Emellett a hazai bankok hatalmas veszteségeket könyvelnek el, hála a bankadó + végtörlesztés kombónak (Ausztriában a végtörlesztés miatt szorítanak meg, mert az osztrák bankok olyan rossz helyzetbe kerültek). Veszteséges bank nem fog hitelt adni, sem magánszemélynek (ingatlanpiacnak kakukk) sem vállalkozásoknak (ennyit a munkahelyteremtésről, ennyit a növekedésről)

    Ezek után te szivesen ajánlanád befektetésre ezt az országot? Ezek után te azt mondanád bárkinek is hogy vegyen itt állampapírt, mert nincsen semmi baj?

    Akik azt mondják az ország helyzete nem indokolja a leminősítést, az burokban élt az utóbbi 1 évben. (emellett persze nem tagadom, a spekulánsoknak nagyon jó egy ilyen ország, felmennek a kamatok nagyot lehet kaszálni, vagy adott esetben bukni, de ez csak hozadéka az instabil gazdaságpolitikának)

    VálaszTörlés
  11. Zsodi meddig tart ottfon a felújítás? Mikor költözöl haza? Szoktál hazajárni? Meglátogatni anyádat, besegíteni a teendőibe? Az ő szobáját hogyhogy nem érinti, miért csak a tiedet?

    VálaszTörlés
  12. Tessék SF táplálom a konteos agymenésedet is:
    http://nol.hu/kulfold/harminc_amerikai_helikopter_kap_a_magyar_hadsereg
    Ittvannak a menekülő helikopterek is!!!

    VálaszTörlés
  13. Szal szted injkább 1 millió hajléktalan + fizessünk a semmiért a nyugdíjalapon NYERESÉGÉÉRT... azt sose fogja viszont látni nyugdíjként senki, 1szerűen kiveszik a rendszerből a tőketulajok.

    Dehogyisnem vagy te neolibsi.

    VálaszTörlés
  14. Összeesküvés gyakorlat ez sajnos. De hát nektek midnen kritika konteó. Pont oanok vagytok, mint a komcsik. Csak így le7 ez 1etlen üdvözítő mi majd jobban tudjuk stb stb.

    Bogár László írásait ajánlom továbbra is.

    VálaszTörlés
  15. Csak a maga keretei közt működik bármiféle ember űáltal alkotott tsadalmi gazdasági rendszer. Nem le7 semeikre azt modnani, na akko ez a végső, és máshogy nem szabad, mer az különben is konteó h kőkemény érdekek vezérlik a nagytőkés-bankár világot á nem is a józan ész mondatja velem, h pénztermelő haszonállatnak nézik a népet.

    VálaszTörlés
  16. Állami garanciával kizárólag belföldön érvényes helyi pénz kéne ide. Hogy ner az anarchia jöjjön, ha az egész vg összeomlik, mert össze fog.

    Jó, h van gyógyszergyárunk, nem is 1. Mondjuk energia, az nemigen lenne 1 darabig...

    VálaszTörlés
  17. Szal te vagy nem e bolygón élsz, vagy valameik oan tsadalmi osztályba tartozol, akik jellemzően azt hiszik, őket válság, stb "nem érinti" pedig fogja.

    VálaszTörlés
  18. "Szal szted injkább 1 millió hajléktalan + fizessünk a semmiért a nyugdíjalapon NYERESÉGÉÉRT... azt sose fogja viszont látni nyugdíjként senki, 1szerűen kiveszik a rendszerből a tőketulajok.

    Dehogyisnem vagy te neolibsi."

    Nézd már meg az ÁKK államadósság kimutatását. Nyugdíjvagyon lenyúlása, ment vissza az államhoz májusban szépen visszaesett az államadósság, majd újra nőni kezdett, míg meg nem haladta a nyugdíjvagyon elkótyavetyélése előtti szintet. Akinek elvették a magánnyugdíjpénzét, annak MÁR MA NINCS MEG A PÉNZE. Persze majd fog kapni egy Dumb és Dumberes tartozom neked cetlit, de ennyi az a pénz már elveszett. Aki a magánrendszerben maradt, annak van egy halvány esélye arra, hogy talán pár forintot látni fog a több éves megtakarításaiból (persze csak akkor ha a magyar állam nem omlik össze, mondjuk akkor az állami rendszerből se lesz nyugdíj)

    Persze lehet dobálózni a neolibsi szitokszóval, de akkor miért is amerikával példáloztatok a kuzinoddal, hogy ott milyen alacsonyak az adók? Szerinted miért? Lehet kicsit gondolkodni is kéne és nem csak lökni a demagóg mantrákat. Mert SoDI is büszkén fizet minimálbéres járulékokat, meg mondja, hogy bármilyen műtétre ott a magánkórház, tessék odamenni, de szerinted ő mennyit tesz félre? Tipikus magyarként biztos csak sajkózza a dolgot, aztán ha baj van akkor a mellét verve üvöltözne a kórház recepciósával, hogy márpedig neki JÁR az ingyenes ellátás és lássák el de azonnal.

    VálaszTörlés
  19. "Szal te vagy nem e bolygón élsz, vagy valameik oan tsadalmi osztályba tartozol, akik jellemzően azt hiszik, őket válság, stb "nem érinti" pedig fogja."

    Mi az hogy nem érint? F*szt nem érint, pont az a bajom, hogy amikor mindig jönnek ezek a mantrák: "ne a zemberek fizessék meg". Hát kik?! A marslakók? A dinoszauruszok? Kik?! Dízel autóm van, én nem írom le sehol a költségeket, szerinted a 430Ft-os gázolaj engem nem érint? Nem mert én biztos a zsidó olajcégek által ellopott vízenergiás autóval megyek és röhögök a sok pórnépen.

    Informatikusként (mivel kicsiny hazánk nem éppen IT világhatalom) főleg importból tudok a szakmámhoz szoftvereket, hardvereket vásárolni. Szerinted engem nem érint a válság a 315-ös euróval 238-as dollárral?

    VálaszTörlés
  20. A devizahitelek végtörlesztése a jövő busás hasznaitól vágná el a bankokat, kicsit visszavenne abból az irdatlan profitból, amit az elmúlt másfél évtizedben hazánkban realizáltak, s aminek alapján sokszorosan megtérültek a befektetéseik. Most ezt a hatalmas profitot érzik veszélyben, s revánsot akarnak. Azaz blokkolják a végtörlesztést, s új, gazdagon terített asztalok után vizslatnak. Rontják a forint árfolyamát, ezzel ki akarják kényszeríteni a kamatemelést, hogy ha nem az ügyfeleken, akkor a következő körben az államkasszán keressék meg azt, ami szerintük jár nekik. És ehhez lenne nagy szükségük egy hatásos IMF-regulára. Meddig folyhat még a zsarolás, és meddig adhatja még áldását ehhez a jegybank, fizetve közben a spekulatív kamatszintet?

    Százhúszmillió forintba kerülnek Magyarországnak a hitelminősítők

    "és hidd el, itt senki nem paranoid, mindenki tudja / a Kormány leginkább/ két lehetősége van, teljesen eladni a Hazát, a magyarságot,a földjeinket, vagy a kikényszeritett megszoritások mellett, valahogy menteni a menthetőt." de úgy + nem lesz semmi belső kereslet hacsak nem lesz komolyan ve7ő állami garanciás helyipénz...

    Különben az állami garancia is a nyugellátásra vonatkozik, nem arra, h konvertibilis valutában.. hol lesz addigra már a hitelminősítők-bankárok világa, a történelem szemétdombján... AHOVA VALÓ.

    1 millió hajléktalan - és így ugye nyilván munkanélküli - töübbek közt azt jelentené, h 1 kiló kenyérért agyonütnének az utcán. Gyerekek mennek intézetbe szülők uccára ÉS SZTED EZ JÓ LENNE??????? Mi vagy te, hüllő? Az ien nem is érdemel nyugdíjat, sőt semmiféle tsadalami szolidaritást, mert benned sincs ennek meg még a szikrája se. Jogosan kaptál a Torblogon is a neoliberális papagájdumáidért.

    VálaszTörlés
  21. Ja most látom miket írtál. Ha igazat mondsz, akkorpedig a te kommunikációd sem jobb mondjuk Matolcsynál, Fidesznél, pláne Sodinál. XD Magadra húzod a vizes lepedőt a semmiért. :DDDDDDDDD

    Nyilván az, akinél a tőke van, és használni akarja az ország erőforrásait pl munkaerőt, az fizesse meg. Pl a zembereknél nincs sok pénz.

    VálaszTörlés
  22. Na, monjduk ritka nagy neolib fasság az egykulcsos adó is. Tized százalékonként skálázó jödedelemadó, és valami hasonló vonatkozna a tőkejövedelmekre is. +lenne 1 sáv amdeeig adómentes a tevékenység haszna/ jövedelem És így senki sem esne +100ft kereset miatt a sokkal magasabb adósávba.

    VálaszTörlés
  23. "Különben az állami garancia is a nyugellátásra vonatkozik"

    De miből? Nincs bevétel, nyugellátás meg pénzbe kerül. Akkor miből lesz nyugellátás? Majd biztos megfizetik őőő őőő na kik is?

    "1 millió hajléktalan - és így ugye nyilván munkanélküli - töübbek közt azt jelentené, h 1 kiló kenyérért agyonütnének az utcán. Gyerekek mennek intézetbe szülők uccára ÉS SZTED EZ JÓ LENNE??????? Mi vagy te, hüllő?"

    Ilyet én hol mondtam? Miből gondolod hogy szerintem ez jó lenne? Úgy személyeskedsz, hogy kitalálsz nekem gondolatokat. Kezeltesd magad.

    VálaszTörlés
  24. "Na, monjduk ritka nagy neolib fasság az egykulcsos adó is. Tized százalékonként skálázó jödedelemadó, és valami hasonló vonatkozna a tőkejövedelmekre is. +lenne 1 sáv amdeeig adómentes a tevékenység haszna/ jövedelem És így senki sem esne +100ft kereset miatt a sokkal magasabb adósávba."

    Ja és minden vállalkozó SoDI-hoz hasonlóan kiköltségelné magát a 0%-os adósávba. Aki meg olyan balfék lenne mint én, az valszeg belecsúszna a legmagasabb adósávba (ahogy jövőre minden szerencsétlen aki az átlagjövedelem felett mer keresni 8000Ft-tal).

    VálaszTörlés
  25. Hagyd k0zi, SF-fel nem erdemes vitatkozni. Kapcsold be a retardfiltert.

    VálaszTörlés
  26. ismeretlenjoakaro: opera alá nincs :)

    VálaszTörlés
  27. IPadre van retardfilter?

    VálaszTörlés
  28. Már készül a szerveroldali változat. Az mindenhol fog működni. Jövő hét xD

    VálaszTörlés
  29. Nem mondtál, de ez következik belőle. A fehér kéményseprők v szociális fórum oldalain lát6cc eseteket, namost ha te az ő +segítáésükken nem értesz 1et, akko te ezt akarod. Ha te felszállsz 1 buszra a busz+ben, ráutaló magatartást tanúsícc h utazni akarsz rajta. Ha én beteszem a hűtőbe a kaját, és nem értek 1et azzal h ne romoljon + holnapra, akko se fog +romlani. Tipikus rossz értelemben vett értelmiségi felfogású viszont így informatikusként is vagy.

    Chrome-ból am csak a canary jó, abba valahogy bele került a h264 MÉGIS pedig ugye arról volt szó azt kiveszik belőle.

    Mert mintha nem lennének klf közgazdasági iskolák, csak az antiszociális kannibálkapitalizmus. Ami a kereslet drasztikus +szűnése miatt örvénylik lefele a válságba, épp a klasszikus neolib elvek, miszerint is jó lesz a 18 óra gyerkmunkával előállított terméket eladni a gazdag országok lakóinak, demár ott se akarnak fizetni. A nyugdíját mindenki a most dolgozók járulékaiból, és 1éb forrásokból pedig + fogja kapni, és nyilván ha többen keresnek többet, úgy abból az fedez7ő, másrészt ha te 50 évre előre lácc, menj tőzsdéeni amíg le7. Időzsaru 1 idézet : "a komputerrészványek xxartse érnek" :P

    1edül a német + skandináv országok termelő gazdasága ér vmit esetleg a franciáké. Tőzsdei lufikból nem terem érték a közösség számára, kár viszont annál több.

    És a teljes reálgazdaságon + kereskedelmen élősködnek ám, nem csak a köznépet alkotó magyarokon.

    VálaszTörlés
  30. Majd +látjuk ki a retard, a fasságokban vakon hívő v aki mer kételkedni, és nem a hvg-zsindex-origo stb majnsztim foshányásból "tájékozódik". A rabszolgatartó déliek is egész logikusan el tudták magyarázni, miért is racionális a négereket rabszolgaként alkalmazni ésnem fszabadítani. A maguk szempontjából igazuk is volt, csak hát ez 1szerű antiszociális emberi önzés és a másik kihasználása erőszakkal. Manapság a hazugságok intézményesített rendccccccccccere van kiépülve ecélra. :))))))))))

    VálaszTörlés
  31. Igazából még ma elindul a tesztüzem, ha találok hozzá szervert. Localhoston már fut.

    SeggFej kikapcsolhatatlanul szűrve lesz. :)

    VálaszTörlés
  32. snecigeci: király vagy!

    sodi: ébredj már te púpos titkárnő! már órák óta hívom az irodát bazdmeg!

    VálaszTörlés
  33. Aki vmit segíteni akar a hazának, t1e magyar takaréxxövetkezetbe a pénzét.

    A takarékpénztárakra ez valóban igaz, ők tényleg csak annyi pénzzel gazdálkodhatnak, amennyit elhelyeztek náluk

    NINCS FEDEZETE sem a hiteleknek, sem az államoknak kiosztott államadósságnak sehol a világon. Arról szól a történet h VALAKIK + akarnak xxerezni MINDENT amit csak le7 úgy h eladósítnak.

    JA, és CSAK TŐLÜK KAP6CC PÉNZT A PUSZTA HASZNÁLATRA IS - SEMEIK ÁLLAMNAK NINCS JOGA MÁR PÉNZT KIBOCSÁJTNI legalábbis akik a nyugati süllyedő hajó szövetségi rencccerében eláírtak bizonyos 1ezményeket.

    Vedd hozzá a kamatos kamatot, és máris érteni fogod miben fuldoklik a világ... ÉS ezt a fingfoscht még jónak látni, védeni... kb mintha azzal értenél 1et h bezárjanak 1 cellába éhenszomjanhalni.

    Dehát a sátán zsinagógájától ez telik.

    VálaszTörlés
  34. V1étek + a mai magyarnemzetet, jó cikkek vannak benne. Többek közt az árfolyamokról, spekuláns véglényekről, és az ájemefről. Jaés az imf igazi jelentése = i'm a motherfucker. Azok is e bankárok, mind.

    VálaszTörlés
  35. Fejleszd tovább Sneider/snecigeci úgy, h Sodi rosszakarói közül mindenki csak a saját gyalázkodását olvas6ssa, úgy még királyabb lenne. Nem is értem mi értelme van épp nekik nemlátni mit reagáltam v vki más mit lépett a beírásukra. Lassan már a fele ide írogatót eltakarjátok saját magatok elől. Vhogy én nem hiszek a kíváncsiságtok teljes hiányában. Sztem az van, hogy ha má lepörgött adott thread, akko kikapcs és visszanézitek... =D

    VálaszTörlés
  36. A grízmajom v downtheMall efélék 1re viszont jók : myspace stb oldalak vicces a/v tartalmai me7nek hurcolós empé4 (56789....) bigyóra.

    VálaszTörlés
  37. Nyugi, hamarosan nem lehet majd kikapcsolni.

    Én azért szoktam kikapcsolni néha, mert rajtad is jókat lehet röhögni, amilyen szánalmas lúzer vagy.
    Jó beléd rúgni, ha nincs itt sneci éppen. De nem fogom egy percig sem sajnálni, hogy nem látom a buziságaidat.
    Igazából ilyenkor, amikor 15 kommentet írsz egymás után, ilyenkor kezdek mindig vad kódolásba, mert ezt valami kibaszott idegesítő átpörgetni.

    VálaszTörlés
  38. Technikai próba!

    VálaszTörlés
  39. Kommentekhez sztem itten blogspoton nincs is RSS, csak ATOM. Mivel max a tartalom +jelenítésébe tucc belenyúlni....

    VálaszTörlés
  40. Ahá, tehát engemet rugdalni jó szted. Te "hős lovag" :ß

    Hát todmit, nem idegeskedj hanem olvasd el. :P

    VálaszTörlés
  41. Ne ugass bele, virágkötő.

    Szerinted ha letöltöm a html-t szerveroldalon, majd megjelenítem a módosított kimenetet, nem azt csinálok vele, amit akarok?

    Egyébként már működik localhoston. Az oldal teljesen ugyanígy néz ki, mint most, csak hiányoznak a hozzászólásaid xDD

    VálaszTörlés
  42. Mondjuk nem tucc hanem vélsz rólam rám jellemző dolgokat, pl életminőség, azzalvaló elégedettségi fok, stb, így a lúzer kifejezés csak 1éni imagináció terméke, a valóságnak nem felel +. Csak mer nem vok műszaki szaki v orvosügyvédbrókerstb azér még élek ám. :)))))))))))

    VálaszTörlés
  43. A 77-es végű profillinket keresi gondolom. Na mondjuk a ti kedvetekért v épp az ellenkezőséért nem is fogok ide 1000 néven bereggelni. :3

    VálaszTörlés
  44. De oan is van nekem ide beJállítva h "atom to email" 1 mélre realtime a blogtrotter v mivel - is. Kell, mert így nem látom ha nem suboltam le merépp nem voltam itten v alszódtam. Mármint azt mit kitörölt írója v Sodi mer vmi durva sértés volt. :)))))))))

    VálaszTörlés
  45. JAja. Pont a virágboltban hol dolgoztam 1 időben neteztek én is mások is. Mit gondolsz hány vevő van ienekben? Az nem pékség v abc h foiiiamatos forgalom l1en

    VálaszTörlés
  46. "Nem mondtál, de ez következik belőle."

    Ja értem, szóval fantazmagória. Nem a megsegítésükkel van a probléma, hanem az hogy olyan demagóg f*szságok mögé bújnak politikusok, hogy "ne a zemberek fizessék meg". HÁT KIK? Szerinted a gázolaj emelést kik fogják megfizetni? Minden egyes ember, mert minden terméket közúton szállítanak, hiába lehet visszaigényelni egy részét. Bankadót szerinted ki fogja megfizetni? Végtörlesztést ki fogja? Jaaa hogy közben visszaesik a gazdasági növekedés, esetleg recesszió lesz. Nem lesz annyi adóbevétel, akkor azt ki fogja megfizetni? Amikor a multik szépen elvándorolnak és elmennek mondjuk Szlovákiába akkor azt ki fogja megfizetni?

    Szép dolgok ezek, hogy "ne a zemberek fizessék meg", de végsősoron egy országot az adófizetők tartanak egyben. Nem lehet mástól elvárni, hogy majd ŐK meg AZOK kifizetik helyettünk a számlát. Amíg ezt nem értik meg itthon az emberek, addig ez az ország halálra van ítélve.

    VálaszTörlés
  47. És nem érdekel az 1es szakmák sznobista tsadalmi +ítélése sem. Kb oan baomságok mint amiket a "kutatások" (mennyéinkábbásskutakat) alapján a "brit tudósok" összehordanak, csak 1es előítéletes buta emberek hisznek bennük.

    VálaszTörlés
  48. ÉS??? Adott nagytőkés cég ingyen használ6ja az ország erőforrásait? Utak, telkek, stb? És foglalkoztat6 minimálbérért kanyival se többért? Pontosan ugyanazér a munkáér amiér "nyugaton" ?????

    Ja, hogy nekik mégis van ingyen ebéd? Ja, hogy nekik 90 milliót adnak ha EGY munkahelyet teremtenek? És effélék.

    Hát, végülis ember a tesco v az auchan tulajdonosa is, bár annak eléggé szemét... Most az, hogy 1-el kevesebb yachtja lesz kit érdekel? Szted a 90-100 ezret kereső családosokat kell +nyúzni??? VAGY adóztassuk a tőkemozgást, mitn ahogy azt az ATTAC javasolja? Sztem utóbbi, mégpedig igen komolyan, és akko +szűnne ám a spekuláció, shortolás és tsai.

    Klasszikus neoliberális felfogás - ez vezetett a válsághoz. Hitelkihelyezés nyakló nélkül hozzá a csökkenő bérek melyekmiatt fel is vették szépen a hiteleket amcsik s effélék.

    VálaszTörlés
  49. Bankadóval 1etérrtek, sőt keveslem, sztem az egészet el kell söpörni a francba.

    Ez a te elvont okoskodásod az itteni "ucca emberéből" ien még sokkal élesebb bírálatot váltana ki mint enyimé. Mint a beltenyésztett modoros és természetesen libsi értelmiségiek ott Pesten akik álomvilágban élnek, ha elkezdenek magyarázni a csóróknak, h nincs inygen ebéd, fizesd + a piacrl (a híres piac pedig neki nem fizeti + az elvégzett munkája ellenértékét) na a többit el tod képzelni.

    Lukas zsákba töltik a zemberek pénzét. Lukas az üzemanyagtartály. LOPNAK. Elfolyik a pénz. A rendszer úgy van kitalálva, h 82% megtermelt érték kim1 az országból. Hát ezért.

    Magyar takaréxxövetkezetek, svájci WIR, kékfrank, Erzsébet utalvány stb ez a kormány legalább megpróbál segíteni

    Különben mitől is vagy te jobboldali (vagyis inkább nemzeti) K0zi, ha se a jobbik se a fidesz se a "többiek" dolgait, semmit se látttcc jónak? Neolibó androidónak ott van a gyurcsótány a pártjával... De mien pofák vannak ottan úristen Lombroso tudott vmit :P

    A cél pedig továbbra is az államcsőd, majd az ország felvásárlása simon pereCC elszólta magát. Detényleg. És a zsírfejű csintalan ki ezt tagadta, nem herélte ki magát, demég a cipőjét se ette + .Đ

    VálaszTörlés
  50. Vissza kell xxereznie az államnak a gazdasági - pénzügyi - tsadalmi kényszerítő erejét a maga területén Minden nyugati államnak. Pl a franciák, éppen ők, vannak oan önérzetesek h efelé haladnak. Vagy a németek. Ott nem le7 "németbe" szállító offshore céged, ha német állampolgár vagy.

    VálaszTörlés
  51. Bazmeg SF, nagyon rád jött ma a szófosás.

    VálaszTörlés
  52. Magyar takaréxxövetkezetek, svájci WIR, kékfrank, Erzsébet utalvány stb ez a kormány legalább megpróbál segíteni

    A kékfrank pártfüggetlen kezdeményezés (Sopron és környéke).

    VálaszTörlés
  53. És igen, a sorozatos leminősítés CÉLJA az államcsőd, majd az ország teljes felvásárlása, akár a lakosok kitelepítésével v az államisűág +szűnésével, nem lesz magyar trv hozás, semmi.

    A bankárokat nem a polgárok választják, full tekintélyelvű a szisztéma, (nevezik őket technokratának, pedig rossz szó, nem a teKnikáér csak a 6alomér vannak) és ezt aki jónak látja... Mint akik óbégattak h a népszavazás veszélyezteti a demokráciát...

    Ugyebár akié a pénz azé a 6alom, és kezd aránytalan lenni a történet, márminthogy kináél is van az a bizonyos pénz. Előbb utóbb "első éjszaka joga" szintű követeléseik lesznek.

    És akko majd senki nem ad6 senem ve7 csak aki rajtuk keresztül intézi. Ezér akarnak 1séges világ-bankrendszert, s a KP betiltását, pontosabban kivezetését a "terrorizmus" nevű cionneokon hazugságszóval indokolják...

    Ha a wikileaks paypal stb-ijeit le tilt6tták, az a gyakorlatban igazolja h ellenőrzésük alatt van sok oan xxervezett közvetítési forma is, ami LÁTSZÓLAG független...

    VálaszTörlés
  54. Kéne már az az Android és Safari alatt is működő SF filter...

    SF, te tényleg azt hiszed, hogy ezeket bárki végigolvassa?

    VálaszTörlés
  55. elvesztette a vitát (mint mindig) és szófosással próbál kompenzálni. nem értem minek erőlködik, tenné inkább azt amit a gazdája szokott ilyenkor, csendben húzogassa a répát.

    VálaszTörlés
  56. Namost ez az imf történet vmire enged következtetni. Mivan, ha... Az ország érdekében tett tánclejtés csupán sok-sok amcsiknak-zsidóknak "szerelmet valló" manőverük??

    Jobboldal / baloldal? Na utóbbi nem a gyurcsiék, mert ők neolibek... Ők mind1ből a rosszabbik jelzőt bezony...

    Az egyik szociális, de nemzetellenes, a másik meg nemzeti, de antiszociális

    Na mondjuk a fene tudja azzal a kijelentéssel mivan, dehát am senem hiszem h előkerül 1hamar Bajusz Bácsi - a tudatilag legfejlettebb struktúrájú lelkeknek is jó 80-100 év kell hozzá... És ugyan mi rá a garancia h nem mondjuk zenész v színész lenne belőle stb stb =DDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  57. Á ugyan már. Ez nem vita, mivel eleve semmit sem fogadtok el tőlem. VAGY azoktól, akiktől én idéztem be bármit is. A neó-libsi az ien kirekesztő ám, csak a maga szellemi gettójában érzi jól magát.

    VálaszTörlés
  58. Tartogatom az erőmet estére-délutánra XD

    DE aki iennel sokal állandóan foglalkozik h kiveriki abban is van ám némi bi hajlam. =))))))))

    Jaj am nem erőlködöm, asszociálok én akár hullafárattan is nekem ehhez nemkell erőt feszíteni

    VálaszTörlés
  59. A szofista nyelvhasználatnak a célja befolyásolni az embert, méghozzá negatív értelemben

    Na pl jellegzetes libsi alapállás ám ez a típusú, am jellegzetes ésezér felismiz7ő elvont elméleti okoskodás, igen, ez a fajta vitatkozási stílus is bezzony....

    És én am senem is írok buziságokat na. PUSZIKA :PPPPPPPP

    VálaszTörlés
  60. Ismerős : mindenki ostoba hozzánemértő aki nem najlibsi. Sárgacsexxínű zsindexfórum stb stb mémjei. :)))))))

    "ugyanis a média erőszakos lélekrablását, ha játéknak fogjuk fel, akkor azt mondhatjuk, hogy azok, akik nem vesznek részt a médiavilág igazságteremtő játékában azok a média szerint idióták, ostobák, dezinformáltak, tehát ki vannak zárva az üdvösségből. Így pusztul el mindenki, aki nem a harmadik típusú diktatúra decerebráltja"

    VálaszTörlés
  61. tegnap este bayer zsóti azon síránkozott az echon, hogybezzeg írországot, meg olaszországot nem bántja a gonosz módis.....a fideszes a leghülyébb. pont.

    VálaszTörlés
  62. K0zi, egy ostoba prolival vitatkozol, aki a 4 fal mögül elképzeli a világot.
    Opera alatt is tudsz userscriptet futtatni, szerintem a GreaseMonkey-hoz készült retardfiltert simán portolni lehetne Opera alá.

    VálaszTörlés
  63. "nem lesz magyar trv hozás, semmi. "
    sf. a hülye fajtád is arra törekedik.
    "Ez nem vita, mivel eleve semmit sem fogadtok el tőlem."
    Valószínűleg azért van ez mert végletekig ostoba és demagóg vagy.

    VálaszTörlés
  64. rozsamisicvejg teljesen bizonyos lehetsz afelol hogy tobben olvassak sft mint sem az almodni gondolnad. talan nem tunt fel hogy hol is jarsz eppen?

    rozsamisicvejg teljesen bizonyos lehetsz afelol hogy tobben olvassak sft mint sem az almodni gondolnad. talan nem tunt fel hogy hol is jarsz eppen?

    VálaszTörlés
  65. o be kuss is lett hirtelen.

    aztan meg kiderulhet az is hogy a koncentracios taborokba azert vontak ossze /koncentraltak/ a zsidosagot h a haboru pusztitasaitol megkimeltessenek es biztosan tuleljek az ancien regime /a nemzetben gondolkodok/ kiirtasat. halalraszantaknak minek uszomedence ugyi.


    o be kuss is lett hirtelen.

    aztan meg kiderulhet az is hogy a koncentracios taborokba azert vontak ossze /koncentraltak/ a zsidosagot h a haboru pusztitasaitol megkimeltessenek es biztosan tuleljek az ancien regime /a nemzetben gondolkodok/ kiirtasat. halalraszantaknak minek uszomedence ugyi.

    VálaszTörlés
  66. @Inkasszómanó :

    Én pl tanultam közgázt, nem is 1 suliban mint tantRágyat és méghozzá érdekel is e téma, annyira, h jártas l1ek benne, jobban mint amennyire sok más kötelező tanaGYagot bemagoló és azok igazság v jóság tartalmában el nem gondolkodó 1ed..

    "A világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektől nyered különböző kommunikációs csatornákon át"

    Mert a te értesüléseid még véletlen se másod v sokadkézből származnak mikor a zsindex gazdaság rovatában olvasod a kárörvendő írásokat... De pl heii vállalkozók véleménye is ez, az mnb-be pakolja a pénzt a külföldi bank, nekik + nem ad hitelt, na mondjuk sokuk már nem is akar felvenni.

    VálaszTörlés
  67. tizmillioszamra hultak europa termekeny korban levo ferfijai. a haboru vegere kis tulzassal ugyan de csak a gyengek maradtak eletben. meg a taborokban hermetikusan vedett zsidok. idokozben a harmadik generacioja is felnott a gyengeknek es aki egy picit is jartas a genetikaban az tudja h ismet eloterbe kerult/felbukkant az/ok/ a tulajdonsag/ok/ amelyek nem kivanatos/ak/ a zsidosag vilaguralmi terveihez.

    ferfijai. a haboru vegere kis tulzassal ugyan de csak a gyengek maradtak eletben. meg a taborokban hermetikusan vedett zsidok. idokozben a harmadik generacioja is felnott a gyengeknek es aki egy picit is jartas a genetikaban az tudja h ismet eloterbe kerult/felbukkant az/ok/ a tulajdonsag/ok/ amelyek nem kivanatos/ak/ a zsidosag vilaguralmi terveihez.

    VálaszTörlés
  68. Remélem neked nem lesz gyereked, Tex...

    VálaszTörlés
  69. minden koncentracios tabor 20 kms korzetet bombazas szempontjabol tiltott ovezetnek minositettek.

    ami pedig a vezert illeti: vezere egy nepnek csak haboru/harc eseten van. egy kiralynak szamtalan vezere lehet. ki volt hat a vezer kiralya akiert minden tortent? a vezer kiralya judea kiralya. hitler csak egy bab volt aki elvallalta azt a szerepet hogy a zsido kiraltnak a kedviert langtengerbe fojtja europat es ennek folyomanyakent elhozza a zsidok vilagurakmat. amit meg is tett tisztesseggel becsulettel.

    mpontjabol tiltott ovezetnek minositettek.

    ami pedig a vezert illeti: vezere egy nepnek csak haboru/harc eseten van. egy kiralynak szamtalan vezere lehet. ki volt hat a vezer kiralya akiert minden tortent? a vezer kiralya judea kiralya. hitler csak egy bab volt aki elvallalta azt a szerepet hogy a zsido kiraltnak a kedviert langtengerbe fojtja europat es ennek folyomanyakent elhozza a zsidok vilagurakmat. amit meg is tett tisztesseggel becsulettel.

    VálaszTörlés
  70. amit nem ertek: mit kell ezen szegyenleni? jo persze emberileg igen. na de hadaszatilag/strategiailag zsenialisan mesteri.
    tankonyvi.


    amit nem ertek: mit kell ezen szegyenleni? jo persze emberileg igen. na de hadaszatilag/strategiailag zsenialisan mesteri.
    tankonyvi.

    VálaszTörlés
  71. Tegnap este bulizni voltam, így abszolút nem vagyok képben, ezért hálás lennék, ha valaki elküldené nekem azt a sokat emlegetett levelezést. szeszesember@gmail.com

    Előre is köszi.

    VálaszTörlés
  72. "snecigeci írta...

    Igazából még ma elindul a tesztüzem, ha találok hozzá szervert. Localhoston már fut.

    SeggFej kikapcsolhatatlanul szűrve lesz. :)
    "

    Irj nekem, az emailem tudod, ugyanarrol a szerverrol mehet, mint a sodika.co.cc.

    VálaszTörlés
  73. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  74. Igen, pl 6ározottan rosszabb volt harcolni a keleti fronton, +fagyni Sztálingrád alatt v a Don kanyarnál, vagy akár éhenhalni a lebombázott német városokban. Volt pl hullahegyekről fotó, amikről kiderült h lényegében éhen halt német civilek vannak rajta. Am véleményem az, semeik VH-t se kellett volna, és úgy az egész xxarság nincsnem lett volna.

    Na közben eme user feltöltötte ezt a vidit - email értesítőben most látom

    Demost csak mailt + ezt néztem namondjuk nem discoba m1ek... =))))))))

    VálaszTörlés
  75. Na jó, ma csak telefonról tudtam netezni, és mocskosul felkúrta az agyam, hogy SF szófosása miatt kellett oldalakat lapozgatnom. Mi a faszért kell neked egymás után 20 kommentet írni, és minden második bekezdést linkké alakítani?

    Ideje lenne beüzemelnem a retardszűrőt, legyen szíves valaki bemásolni az elérhetőségét.

    VálaszTörlés
  76. Lelki nyomorék érzelmi rokkantak igénye eza fajta mocskolódó trollkodás amit tiközültek páran műveltek.

    VálaszTörlés
  77. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  78. Chromehoz itt van.

    Snecigeci csinalt ff-hez, azt kicsit korulmenyesebb beuzemelni, de ugy fest uton a platformfuggetlen szerveroldali valtozat.

    VálaszTörlés
  79. Faszért ilyen lusta az összes snecológus. Többször kértem, hogy pls. küldjétek át a levelezést nem hiszem el, hogy ennyi önzetlenség nincs senkiben, hogy megtegye. Ne legyetek már ekkora snecik. Köszönöm!

    luffy.rage [kukac] gmail.com

    ui: régen pozitív karakterként próbáltam sodinál bevágódni ezzel a nickel de felhagytam alantas tervemmel. Tehát Soós József vagyok a Snecológiai Kultúrtörténeti Tanszék vezetője, régen én gyártottam majdnem naponta PS képeket sneciről. Mint a híres babiloni szajha illetve én találtam meg az archívumban Sodi izraelii (!) útlevelét is. Lécci küldjétek át a tanulmányt köszi!

    VálaszTörlés
  80. ez a leminősítés elterelte a közvélemény figyelmét a hírháttér lekapcsolásáról!!!!rohadt echelon!!!

    VálaszTörlés
  81. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  82. Az elektrosokkos, tömeggyilkos Orbán bérencek miatt van.

    VálaszTörlés
  83. Repülőgéprobbantó elmebeteg orbánfasiszta cigánygyilkosok.

    VálaszTörlés
  84. Rosenzweig Mordecháj!

    Köszönöm a figyelmet!

    VálaszTörlés
  85. SF, neked meg csak annyit, hogy annak ellenére, hogy k0zi hajlandó volt normálisan válaszolgatni neked, te neolibsiztél, személyeskedtél. Ennyit arról, hogy itt a trollok az általánosító mocskolódók, és hogy te egy jó szándékú, mindenkiben jót kereső ember lennél, ennyit rólad. Attól még, hogy asztrál-macskaként ugrálsz a spiritualitás mezőin, néha leereszkedve a szürke emberek közé, azért felismerhetnéd a korlátaidat, mert nem kevés felderíteni valód lenne még.

    VálaszTörlés
  86. Dehogynem vok jóakaratú. Épp azért van többek közt szociális érzékem. Szal szted is inkább jöjjön a tömeges nyomor, mert az ien k0zi féle agyamosott "vélemények" azt helyeslik. Mivel felismertem azokat az eszmei struktúrákat, amik onnét neolib panelszövegekből származnak, sztem a gyurcsányista duma az marad gyurcsányista duma akárki mondja.

    Szal igenis a trollok 1 része bizony hogy gyurcsányista. ;D

    VálaszTörlés
  87. ide is a kuldjetek el a levelezest, vagy a zip jelszavat plz: szodaj csiga citromail potty hu

    VálaszTörlés
  88. SF: látom még mindig baromira nem értetted meg miről beszélek. Leírom egyszerűen hogy megértsd. Van egy csónak ami elbír 15 embert, de 20-an utaznak benne. A part eléréséhez ideális esetben 8 embernek kéne egyszerre eveznie, de csak 4-en eveznek. És a hajó léket kapott. 2 megoldási lehetőség van:
    1. összeomlik a hajó rendszer és mindannyian a cápák között kötünk ki
    2. azt mondjuk hogy 5 emberrel többen vagyunk, 5-től meg kell szabadulni (hogy 15 megmenekülhessen), akkor nem süllyed annyira a hajó, valamint 4 lébecoló munkaképest valahogy rábírunk arra hogy evezzen velünk. Ha 8-an eveznek, akkor az eddigi 4 evezőnek sem kell annyira eveznie.

    Te melyiket választanád? Haljon meg mindenki, vagy inkább haljon meg 5 ember és akkor a maradék 15-nek van esélye.

    VálaszTörlés
  89. Csatlakozom Soós József kollegához. Én is kértem már a jelszót, illetve egy levlistára felvételt. Sajnos bizonyítékom nincs arról, hogy nem ellentroll lennék, de szívesen töltök ki snecológus tesztet, igazolandó hovatartozásom.

    Illetve köszönöm a chrome verziót a retardszűrőhöz, felemelő érzés, hogy nem látom SF-et.

    emil: fakenguru // gmail

    VálaszTörlés
  90. Visszatérve egy tagnapi témára, SF: megmagyaráznád, hogy miért "ÉDCSIKÉBB" a dunakeszit dunakesziinek írni? Mitől édesebb aranyosabb, cukibb elbaszni egy szó írásmódját, mint helyesen leírni? Mi többletet ad az a plusz i betű?

    VálaszTörlés
  91. Persze, szociálisan érzékeny vagy, de a zsidókat be kell zárni egytől egyig, sőt ha lehet akkor ki is kell irtani. Ó hogyne, értük...

    VálaszTörlés
  92. Illetve Danyiilhoz csatlakozva miért kell számokat írni a szavakba mint egy tizenéves retardált picsának?

    Ez nem stílusjegy, ez a nyelvvel és a helyesírással szembeni igénytelenség.

    Attól még hogy valaki férfi létére a faszt szereti és nem a pinát még viselkedhet férfi módjára...

    VálaszTörlés
  93. Hiába alkalmazom a vonzás törvényeit, eddig még nem sikerült bevonzani a jelszót.
    Küldje el valaki a spam01@freemail.hu-ra. Kösz.

    VálaszTörlés
  94. "Szal szted is inkább jöjjön a tömeges nyomor, mert az ien k0zi féle agyamosott "vélemények" azt helyeslik."

    Ilyet egyébként hol mondtam? Vagy ez is csak úgy jött képzeletföldjéről? De ha még ha mondtam is volna, hogy jöjjön a tömeges nyomor, akkor is honnan vennéd, hogy én ezt helyeslem?! Nem helyeslem, de pontosan tudom, hogyha azokat az intézményeket kezdjük el megfojtani, amik a gazdaságot működtetik, akkor abból tényleg a tömeges nyomor jön.

    Barátnőm az előbb idejött és csak annyit mondott nekem:
    "Ugye tudod jól, hogy nem szép dolog bántani a hülyéket"
    Szóval ezennel részemről vége a vitának, gondolj amit akarsz a kis fantáziaországodban.

    VálaszTörlés
  95. "Dehogynem vok jóakaratú."

    Attól, hogy leírod minden második hsz-ben, hogy szerizzük egymást, még nem leszel az. Viszont az elfogultságod kitűnik egyfolytában. Ha a masztipartis komment kerül napirendre, akkor mindig azzal véded Sodit, hogy nem ismerjük őt, egyértelműen nem tudjuk az eredetét a kommentnek, illetve ha ő tagadja, akkor az úgy is van, mivel nem hazudna. Viszont a trollokat egy-egy hsz alapján bekategorizálod, minthogy az illető minden valószínűség szerint zsidó, neoliberális, gonosz stb. A többségi társadalom ezt nem jóakaratnak, hanem inkább kétszínűségnek titulálja. És korlátolt is vagy, ha ezt nem tudod felismerni és elfogadni.

    VálaszTörlés
  96. Már Perge Ottó is sodi szavajárását másolja:

    http://kuruc.info/r/7/88594/

    "A 11 "közgazdász" tanácsai Orbánnak: beruházásokat bevonzani és mindenkivel meg kell állapodni"


    Kérj tőlük jogdíjat, sodi!

    VálaszTörlés
  97. Köszi Zorg, a héten megkereslek, hogy átrakjuk magyar szerverre.

    Addig is egy kis teszt:
    http://snecigeci.hostei.com

    Volt-nincs SF!
    Sajnos van még mit dolgozni rajta. A kommentelés után átdob az eredeti oldalra, erre ki kell találnom valamit, ill. szerintem a mobilra optimalizált verzió sem megy..

    VálaszTörlés
  98. Stohl András a hitelminősítők ellen.

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/11/stohl-andras-hitelminositok-ellen.html

    VálaszTörlés
  99. snecigeci a bizonyítéka annak, hogy működik a vonzás törvénye! Már régóta szeretnék SF mentes sodi-blogot, és végre sikerült bevonzani úgy, hogy semmit sem kellett érte tegyek!
    Szuper ez a SF szűrő!

    VálaszTörlés
  100. Na én enyémnek nem mutizom + gyorsan válaszolok, mer én is "onnant" leledzem me átbuszoztam... Érdekes különben, hogy itt Tbányán szinte sose nincs köd. És nincs igaza annak aki szidja e várost h "csúnya" frászt. Nekem direkte teccik.

    Nem mind1 a munka eredménye a kamatos kamatra m1el v tán esetleg az állami vagyon gyarapszik. De ugye az állam rossz tulajdonos... pedig az állami cégek bevételeiből mondjuk le7ne fedezni a sok állami kiadást.

    +++ Jaj ez a modorosság. xD Persze, nyilván mindenki hülye, aki nem eszi meg a xxart amit elétesznek. Hú de el vagy szállva magadtól... :P Az+ h csakígyle7 + ígyésszerű stb stb "eszmélnél de eszme csak az övé jut eszedbe" mármint a zsarnoké ugye, de 1 suckbarbár betanított droid, aki nem értelmiségi, mert nincs humán műveltsége ugyibár, nem fogja fel ezt - se... és természetsen és hálistennek nem én vok az 1etlen v akár az első aki észrevette mi a gebaxx itten gazdaságba de főleg pénzügyekbe' Csak azt ne hidd hogy 1edül én gondolom úgy, az ien lélektelen gépembereket kéne kidobni abból a bizonyos hajó kormányzói kabinjából (elég volna onnan, am Rotwein "ient" se írtam, kisembereket nem kell +ölni az barbárság max lecsukni ha a köznek kárt okozott). Am olvastam én elég kommentedet másutt ahhoz, h oda soroljalak be ahova... Dogmatikus, ráadásul beképzelt sznob és bezzonyám tipikus kisemberbe oltott neolibsi vagy, ez külön vicces, mer a saját tsadalmi osztályod (munkás v középoszt v bérből élő v kisvállalkozó mind1 seckojednó...) ellenségei pártján vagy emígy, pont. Pedig még rádsul semmi előnyöd sőt károd belőle. A nyugdíjkaszinódból se fogsz te látni semmit, mire annak eljön az ideje, h fizessenek neked, már rég sehol se lesznek. Ellentétben az állammal.

    Nem tudom tudni ki a zsidó kommentből, so ient nem mondtam max azt ROSSZzsidós stílusú.

    Azért nem ír6tta Sodi a masztipartis kommentet, mert... mert jobban ismiztem nálatok akkor - is.. VALÓSZÍNŰTELEN lenne. Mivel Sodi kifejezetten szégyenlős volt régebben... A jófiúkra jellemző tulajdonság, az érzelemgazdagságból, jó értelemben vett természetes (tehát nem neveléssel belevert, az ellen úgyis lázad mindenki, én pl + is bolondultam volna 1 1házi iskolában pláne bennnnnnnnnnnnnnnnnnntlakásosban ugysi heJesenírtam????) erkölcsös konzisságból következik, so a szégyenlősségen sincs semmi szégyelleni való. :)

    Különben, habár nemúgy s nemazér - de igenis van valóságalapja az echelon és vonatkozó topikoknak.

    A nyelv pedig arra való használjuk nem nyelvtanDEÉNNEMNEMNáCiZOKskodni =D ésssigen így arcsy

    És aki még ezekután események után miket nap mint nap követ7 akár - semnem hiszi el h koordinálják e válságot, direkt eszkalálják, az nem le7 oan okos mint amiennek beképzeli magát.

    Én vok a pszichotron különben, szal a !rosszaknak! nemjó ómen ám néhány itteni "előfordulás". ^_^

    VálaszTörlés
  101. SF: először is bocs, amiért lehülyéztelek. Így visszaolvasva tényleg sértő, ezért elnézést kérek.

    De vitatkozni továbbra sem fogok veled mert úgy nem tudok, hogy érvelésül kitalálod azt amit én nem is mondtam, majd ezzel elkezdesz vitatkozni. Így én kicsit fölösleges vagyok a beszélgetéshez.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.