Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 14., vasárnap

Két monitor - szerintetek?

Egy kevés technikai segítséget szeretnék kérni. Adott az asztalomon két monitor. Az egyik VGA, a másik DVI bemenettel. Adott mellett a laptopomon (Acer Aspire TimelineX 3830TG-2414G75N) egy VGA és egy HDMI kimenet, úgy, ahogy ezen a képen játszik.

LinkSzeretném egyszerre a laptopra kötni mindkét monitort. Kímélendő a laptop saját képernyőjét. Hogy képes-e a gép szoftveresen egyidejűleg mindkét kimenetet elkezelni, fogalmam sincs, és a neten se találtam semmi infót. Ez tehát a lutri része a dolognak. Vagy igen, vagy nem. Majd kiderül.

Tanácsot a hardveres részben kérnék. Mint a fenti képen is látható, a VGA és a HDMI kimenetek túl közel vannak egymáshoz, így egyszerre mindkettőbe nem férne el egy-egy csatlakozó. Ezt úgy tervezem áthidalni, hogy veszek egy VGA hosszabbító kábelt, és szó szerint lefűrészelem a csatlakozója jobb szélét. Nagyjából ott, ahol az alábbi képen jelzem. A másik fele pedig mehet a VGA csatlakozójú monitoromba.

Így már el fog férni mellé egy HDMI - DVI kábel HDMI része, bele a laptop HDMI aljzatába. A DVI fele pedig a DVI monitoromba.

A kérdés az, hogy ez így szerintetek jó eséllyel működő megoldás lehet, vagy sem?

By SoDI

180 megjegyzés:

  1. Mi van, csak akkor tolod ide a képed, mikor tanács kell?
    Kötbér Kapitány a sarkadban, mi:DD?

    VálaszTörlés
  2. Ja, kell a pénz, hát melózok.
    De a tanács, hogy jó lehet-e a gondolatmenetem, tényleg jól jönne. :)

    VálaszTörlés
  3. Még vasárnap is? Ez ám az igazi szabadság.
    Volt egyáltalán az elmúlt hónapokban olyan, hogy hátradőltél, hogy most nem melózol, mert nem kell?

    VálaszTörlés
  4. Behozom a lemaradásomat, ami például kedd délelőtt jött össze. :D

    VálaszTörlés
  5. Inkább csak akkor szólalj meg, ha a monitor-problémámmal kapcsolatban van észrevételed. :)

    VálaszTörlés
  6. Ez ám a szabad élet. Elmentél hazulról napközben, és még öt nap után, vasárnap is azt nyögöd:DDD!

    VálaszTörlés
  7. Nem hazudozok. Magam osztom be az időmet.

    Egyébként milyen hülyeség már olyan közel rakni két egymás melletti kapcsolót, hogy egyszerre mindkettőbe nem lehet cuccot dugni. :)

    VálaszTörlés
  8. A vicc az, hogy a kívülálló azt hihetné, hogy azért "dolgozik" annyit Sodi, mert sok a munkája, sok a feladat, és ezért sokat is keres.

    Közben kevés a munka, csak azt sem bírja rendesen csinálni.

    VálaszTörlés
  9. Sneci, megsúgom a megoldást: azért vannak olyan közel a csatlakozók, hogy egy idióta se próbálja egyszerre bedugni. Te még ezen a szűrőn is elbuktál xD

    VálaszTörlés
  10. btw ha a kábelbe nem vágsz be, akkor nincs akadálya, hogy bedugd.

    Az hogy fog-e működni az megint más dolog :) Szóval valszeg egy notebook hw-be nem építenek bele minden elektronikát, és gyanítom egyszerre nem tudja meghajtani a 3 kijelzőt. Szóval max a Matrox külső dobozával tudnál ilyet csinálni szerintem (megjegyzem ha most üzleti notebookod lenne, vennél hozzá egy dokkolót és nem kéne fűrészelgetned)

    VálaszTörlés
  11. Egyébként már nem azért de mi az a munka, amihez 3 monitorra van szükséged? :)

    Mert én cégnél 1db 24"-osat használok, itthon meg 24" v 14" és ebben azért benne van hogy 3D-ben is modellezgetek.

    VálaszTörlés
  12. 1. Naruto
    2. Dreamweaver / szórólapszerkesztő
    3. Blog

    xD

    VálaszTörlés
  13. snecigeci: "azért vannak olyan közel a csatlakozók, hogy egy idióta se próbálja egyszerre bedugni"

    Lehet, de nem biztos. Ki kell próbálni. Mivel itt egyszerű kimenetekről van szó, kárt nagyon nem tudok okozni. Elvégre nem a laptopot akarom fűrészelni, hanem egy jövőben megvásárolandó 1000 forintos VGA kábelt. :)

    k0zi: "Szóval valszeg egy notebook hw-be nem építenek bele minden elektronikát, és gyanítom egyszerre nem tudja meghajtani a 3 kijelzőt"

    Nem is kell három. Kettő kell. Pont arról van szó, hogy kímélni akarom a laptop saját kijelzőjét (minél kevesebbet használni). Hogy képes-e egyszerre a HDMI-t és a VGA-t kezelni a cucc, vagy csak felváltva, nem tudom, de a fent leírt módszerrel ki fogom deríteni.

    "Szóval max a Matrox külső dobozával tudnál ilyet csinálni szerintem"

    Ja, látom.
    http://www.matrox.com/graphics/en/products/gxm/dh2go/

    De ez 40 ezer forint. Egyelőre az 5 ezer forintos kábelezéssel próbálkozom meg. :)

    "megjegyzem ha most üzleti notebookod lenne, vennél hozzá egy dokkolót és nem kéne fűrészelgetned"

    A kicsi könnyű hordozhatóságnak ára van. :)
    Egyébként a dokkoló is 40 ezer forint.

    VálaszTörlés
  14. 24, meg egy Samsung lcd tv, és lehetne 2-t használnom, de a rajzfilmeket is a monitoron nézem. Az ips előnye 1ébként az, hogy be lehet szaturálni, jól ráadni a színt klf módokon a maga bonyi menüjében, és emellé nem vész el a kontraszt, persze így nem színhelyes, de kitérdekel, így szép ;)

    Doksi + munka, guide + game, videoszerk + visszajátszás, wordben docok párhuzamos feldolgozása, szal 2 moncsicsit még értelmesen ki lehet használni ám.

    Ha nem vágtad le a drótokat.... Nincs a vezérlőpulton kívül a Szandihoz képkimenet beállítási le7őség? Ati-n mondjuk volt ilyen.

    VálaszTörlés
  15. Ja, abban van vmi Nvidia cucc, most nézem. Hát akkor ott nvidia.com-on meg kell nézni.

    VálaszTörlés
  16. snecigeci:

    Dreamweaver majdnem egy éve nincs is feltelepítve nálam. :)

    A plusz monitor egyébként a háttérben futó filmekhez kell. De ha 40 ezer forintba kerül, akkor ennyiért inkább veszek a filmlejátszáshoz egy alsó kategóriás különálló nettop gépet. :)

    http://www.olcsobbat.hu/szamitastechnika/asztali_szamitogepek/foxconn_nt_435h/

    Bár ha jól értem, ehhez még kell egy RAM és vinyó. De akkor 55 ezer. Na bumm.

    VálaszTörlés
  17. "Pont arról van szó, hogy kímélni akarom a laptop saját kijelzőjét (minél kevesebbet használni). "

    Miért kopóalkatrész? Szerintem a notebookokban az egyik olyan alkatrész, ami a legritkábban megy tönkre. Ott a 3 év garancia, ha azután meg tönkremegy bagóért meg lehet már javíttatni. Hamarabb fog elrepedni a műanyag ház, vagy bekrepálni a keyboard.

    "A kicsi könnyű hordozhatóságnak ára van. :)
    Egyébként a dokkoló is 40 ezer forint."

    Oké az én 14"-os lenovo-mhoz is van dokkoló (igaz ebben a portok is normálisan vannak elrendezve), így nem teljesen értem ezt a kijelentést. Régi 12"-os notebookomhoz is lehetett kapni dokkolót :)

    VálaszTörlés
  18. Jaja.
    Itt írják is.

    http://digistreet.hu/tesztek/foxconn-netbox-nt425h-nettop-pc-teszt

    Bár mondjuk SATA-s vinyóm van a polcon, akkor csak RAM kell hozzá. Filmnézéshez elég 1 Gb. Ez a 2 ezer forint.

    http://www.edigital.hu/DDR3_memoria/CSX_1GB_DDR3_1066Mhz__SODIMM_CSXO-D3-SO-1066-1GB_memoria-p266357.html

    Tehát 40-ből meglenne. Ha van rá 40 ezrem, tehát ilyet veszek, nem külső Matrox cuccot aranyáron.

    De első lépésként megnézem inkább, működik-e a posztban leírt fűrészelős dolog, vagy sem.

    VálaszTörlés
  19. k0zi: "Miért kopóalkatrész?"

    Nem kopik, de idővel nyilván csökken a fényereje. Meg az állandó használatával a zsanér is kopik, ahogy fel-le hajtom a képernyőt. Nem akarom folyton fel-le nyitogatni.

    "Hamarabb fog elrepedni a műanyag ház, vagy bekrepálni a keyboard."

    Nem nagyon fog, mert szinte sose használom a billentyűzetet. Ha épp nem megyek el közvetíteni valahova, egyáltalán nem. USB-s billentyűzetet és egeret kötök rá, és becsukva használom legtöbbször.

    Illetve most meló mellett filmek mennek rajta, de ez így szar kényszermegoldás, mert ehelyett inkább kímélni szeretném a cuccot. (Épp arról szól az egész dilemmám, hogy KÍMÉLJEM a cuccot, ne legyen folyton felnyitogatva a képernyő.)

    "Oké az én 14"-os lenovo-mhoz is van dokkoló"

    Az a laptop biztos 2 Kg felett van már.
    2 Kg felett nekem nem jó a laptop.

    VálaszTörlés
  20. Az a laptop biztos 2 Kg felett van már.
    2 Kg felett nekem nem jó a laptop.


    ne kényeskeggy, púpos ... ha elötted van 3 kiló Forint nem veszed föl, mert csak 2 kilót birsz el?

    VálaszTörlés
  21. Sodika, egy ilyen hárompálcás fosnál már annak is örülhetsz, ha a külsô display nem mirror, hanem dual üzemmódban megy - kettôt ráakasztani? Háháhá, hülye vagy?

    VálaszTörlés
  22. A legszívesebben ezt a laptopot itthon egyáltalán be se kapcsolnám, hanem dobozba rakva kímélném, de sajnos muszáj, mert jelenleg ez itthon a legerősebb gép, márpedig a normális munkához szükség van arra, hogy be basszon fel öt percenként az ideg attól, hogy folyton homokórázik a cucc. Ez itt egy kicsi erőgép, tehát nem homokórázik, így és tudok a szenvedés helyett az érdemi melóra koncentrálni. :)

    VálaszTörlés
  23. Az envídia 540m, az támogatja a multimonitort, és ez ugye direkt notebook-vga, már miért ne lenne benne a 2 monitor vezérléséhez az elektronika, nekem nem logikus. Sztem IGEN, tudja.

    VálaszTörlés
  24. Mandy: "csak 2 kilót birsz el?"

    Hármat is elbírok, de ha cipelem a töltőt meg a táskát, akkor már három kiló felett vagyok. 3 kilós laptopnál viszont 4 Kg felett lennék. Érted.

    Egyébként ez a jövő, az Asus télen jön ki az Ultrabook-okkal. Az lényegében ugyanerre a "kis aranyos, de közben erőgép" koncepcióra épül. :)

    VálaszTörlés
  25. szerencsétlen, még a végén kiderül, hogy a gép miatt tart nálad 10x annyi ideig egy feladat. de azért azt megnézném amikor késésben vagy és dühöngsz

    VálaszTörlés
  26. SF: "Az envídia 540m, az támogatja a multimonitort, és ez ugye direkt notebook-vga, már miért ne lenne benne a 2 monitor vezérléséhez az elektronika"

    Igen, ezt a gondolatot pontosan én sem értettem az előbb, de nem vitatkoztam, mert nem vagyok hardvered, így hátha én tudok valamit rosszul. :)

    Szerintem a legvalószínűbb, hogy el fogja tudni kezelni a cuccot, csak nem gondoltak a laptop dobozának tervezői ilyen használati igényre, ezért rakták közel egymáshoz a csatlakozókat. Illetve azért, mert csak így volt hely. :)

    Mindegy, hét elején megveszem a kábeleket, és akkor majd kiderül. Majd megírom itt a blogon, hogy mire jutottam.

    VálaszTörlés
  27. Hármat is elbírok, de ha cipelem a töltőt meg a táskát, akkor már három kiló felett vagyok. 3 kilós laptopnál viszont 4 Kg felett lennék. Érted.


    nem ... katonaságban 20 kilot kellett cipelni oszt senki nem nyavajgott

    VálaszTörlés
  28. herman: "szerencsétlen, még a végén kiderül, hogy a gép miatt tart nálad 10x annyi ideig egy feladat"

    Pedig ez is benne van.

    Tavaly...
    1) régi Athlon 1800+ egymagos procival szerelt, haldokló géppel dolgoztam
    2) mobilnettel, ADSL nélkül

    Márpedig a rendes munkához fasza kapcsolat kell, és az, hogy ha kattintasz valahova, akkor ne legyen homokóra, hanem rögtön, azonnal, és máris történjen az, amit akarsz.

    Ez most szerencsére így van, így ebből a két szempontból optimálisak a munkafeltételek.

    VálaszTörlés
  29. nekem van eladó, előre lefűrészelt kábelem. mennyit szánsz rá?

    VálaszTörlés
  30. mandy: "katonaságban 20 kilot kellett cipelni oszt senki nem nyavajgott"

    Te aztán garantáltan nem voltál katona. :D

    VálaszTörlés
  31. "nekem van eladó, előre lefűrészelt kábelem. mennyit szánsz rá?"

    Kösz, de nem a 990 forintos VGA kábel lesz a nagyobb tétel, hanem a 3500 Ft-os HDMI - DVI kábel. :)

    VálaszTörlés
  32. Csak mert távol keleti gyártmány, azért szóljátok le? A lev óvó nem IBM újabban? A HP nem ugyanúgy ott készül? Nem mind1, hogy ráírják a kínai nejlongatyára, hogy Nike, avagy sem? :P

    VálaszTörlés
  33. "A plusz monitor egyébként a háttérben futó filmekhez kell."

    Képzelem milyen hatékonysággal dolgozhatsz. Az unalmas smárolós részek alatt gyorsan begépelsz három sort, aztán már sandítasz is viszta a filmre,

    Sodi, egy tisztán php-s, de egyszerűbb részfeladatnál mekkora SLOC/órával dolgozol?

    VálaszTörlés
  34. "A legszívesebben ezt a laptopot itthon egyáltalán be se kapcsolnám, hanem dobozba rakva kímélném, de sajnos muszáj, mert jelenleg ez itthon a legerősebb gép, márpedig a normális munkához szükség van arra, hogy be basszon fel öt percenként az ideg attól, hogy folyton homokórázik a cucc."

    A munkához egyedül memória kell. 200k-ért már lehet olyan üzleti laptopot kapni, amibe bele lehet gyömöszölni 8 giga ramot. Lehet, hogy kicsit nehezebb, lehet hogy nem megy rajta a duke nukem 3d, de nem is fog szétesni.

    VálaszTörlés
  35. "Képzelem milyen hatékonysággal dolgozhatsz."

    A meló változó módon köti le az intellektust.
    Ha rutinból megy, mert valami szűrés vagy listázás, mehet mellette a film. Ha pedig éppen tervezni kell, akkor meg nem.

    VálaszTörlés
  36. "Csak mert távol keleti gyártmány, azért szóljátok le? A lev óvó nem IBM újabban? A HP nem ugyanúgy ott készül? Nem mind1, hogy ráírják a kínai nejlongatyára, hogy Nike, avagy sem?"

    Balázska, egyszer már megbeszéltük, hogy csak a mûszaki analfabéta ostoba prolik hiszik azt, hogy minden cucc ugyanaz, csak a drágábbakban a nevet kell megfizetni.

    Kínai és kínai cucc között órási különbségek vannak.

    VálaszTörlés
  37. "A munkához egyedül memória kell."

    Jó, az asztali gépemben éppen csak 1 Gb van, nyilván ezért alkalmatlan a munkára. :)

    "200k-ért már lehet olyan üzleti laptopot kapni, amibe bele lehet gyömöszölni 8 giga ramot"

    Ami fut, az egy PHP Designer, egy Skype, egy Firefox, egy Total Commander, egy Windows Media Player, és mellette esetleg egy Fireworks. Nem grafikai munkám van, hanem PHP-t programozok, így a 4 Gb bőven elegendő.

    Ha grafikai melóm lenne, persze én is telepakolnám 8 gigával.

    VálaszTörlés
  38. Nem "minden cucc ugyanaz", hanem a márkasznobság a birkaság, az. :)

    VálaszTörlés
  39. "Sodi, egy tisztán php-s, de egyszerűbb részfeladatnál mekkora SLOC/órával dolgozol?"

    Nem tudom, ugyanis a SLOC, mint mérték szerintem baromság. Elegáns és profi kód lehet 3 soros, de faszább, mint egy 10-20 soros. :)

    VálaszTörlés
  40. mandy: "katonaságban 20 kilot kellett cipelni oszt senki nem nyavajgott"

    Te aztán garantáltan nem voltál katona. :D


    mennyit fogadsz rá?

    VálaszTörlés
  41. "Kínai és kínai cucc között órási különbségek vannak."

    Az nVidia 540M ugyanaz a chip. Nem fognak egy chip néven kétféle cuccot szállítani. :)

    VálaszTörlés
  42. Mandy: Nem hiszem, hogy voltál. :)

    VálaszTörlés
  43. "Lehet, hogy kicsit nehezebb, lehet hogy nem megy rajta a duke nukem 3d, de nem is fog szétesni."

    Eddig elég masszívnak tűnik a cucc. Nem adja semmi jelét, hogy szét készülne esni. :D

    A Duke pedig fontos volt. 1998 óta mindig van gépem, amin elfutnak az új játékok, ha épp ahhoz van kedvem. Ezen nem akarok változtatni. :)

    VálaszTörlés
  44. "Ami fut, az egy PHP Designer, egy Skype, egy Firefox, egy Total Commander, egy Windows Media Player, és mellette esetleg egy Fireworks. Nem grafikai munkám van, hanem PHP-t programozok, így a 4 Gb bőven elegendő."

    Hát akkor még olcsóbban megtalálhattad volna a munkára megfelelő modellt. De te inkább vettél egy selejtes, papírból készült, nem munkára tervezett fost, csak azért, mert azon meg a duke nukem 3d...

    "Nem tudom, ugyanis a SLOC, mint mérték szerintem baromság. Elegáns és profi kód lehet 3 soros, de faszább, mint egy 10-20 soros. :)"

    Nyilván függ az érték egy kicsit a stílustól, de az olvashatósági szabályokat betartva, normál körülmények között nem olyan sokféleképpen lehet jól megoldani egy problémát. Magyarul ha 3 soros a fasza kód, akkor a 10-20 soros megoldás nem egy másik, annyira nem frappáns megközelítés, hanem egy gányolt szar. Én jóindulatúan feltételeztem, hogy nem ilyeneket írsz, de látom, hiba volt.

    VálaszTörlés
  45. Na jó, eszem valamit, és megyek melózni.

    VálaszTörlés
  46. "A legszívesebben ezt a laptopot itthon egyáltalán be se kapcsolnám, hanem dobozba rakva kímélném"

    Akkor miért nem asztalit bővítettél és vettél volna egy netbookot? Ezt komolyan nem értem.

    "Az a laptop biztos 2 Kg felett van már.
    2 Kg felett nekem nem jó a laptop."

    Ez 2,2-2,5kg között írják. Jó mondjuk nem dzsunka műanyagból van (szénszálas kompozit), meg rollcage, meg acélpántok a monitornál. Régi X41-esem se tört még össze, pedig azt annyit használtam, hogy az első akkumulátorja az teljesen tropára ment, le is ejtettem párszor táskával :D

    VálaszTörlés
  47. "Hát akkor még olcsóbban megtalálhattad volna a munkára megfelelő modellt."

    Igen. Közel feleannyiért közel 4 kilós monstrumban.

    "De te inkább vettél egy selejtes, papírból készült"

    Stabilabb ez, mint amilyennek a képeken látszik. :)

    "nem munkára tervezett fost"

    Ha itthon vagyok, nem is melózom vele.
    Külső billentyűzet, egész, és monitor. :)

    "csak azért, mert azon meg a duke nukem 3d..."

    Túl régóta vártam rá ahhoz, hogy ne tudjak játszani vele. :)

    VálaszTörlés
  48. "Eddig elég masszívnak tűnik a cucc. Nem adja semmi jelét, hogy szét készülne esni. :D"

    Akkor minek fűrészegletsz itt össze-vissza? Egy normális laptopon nem fog tönkremenni a képernyő.

    VálaszTörlés
  49. Én télleg nem voltam, mert a sorozáson nőnek néztek XD

    gyk ez vicc volt... Biztos voltunk már elegen, és azért nem kellettem, még polgárira se.

    Mostanság már viszont az lesz katona, aki akar, viszont még komolyabb a felkészítés is úgy, mint a sima sorállományban.

    VálaszTörlés
  50. "Az nVidia 450M ugyanaz a chip. Nem fognak egy chip néven kétféle cuccot szállítani. :)"

    Te ostoba fasz, kábé húszan írták le neked a múltkor, hogy az 1 db GPU-n kívül van még párszáz komponens azon a rohadt PCB-n. Példa:

    The NVIDIA GeForce GT 540M is a fast middle class graphics card for laptops. It is based on the same chip as the GeForce GT 435M but with slightly higher clock speeds. Furthermore, it now supports GDDR5 and 900MHz DDR3 graphics memory. However, GDDR5 wont be used because of the higher price and power consumption.

    Na, okostojás, mit gondolsz, milyen VRAM van az Aceredben?

    (Arról már ne beszéljünk, hogy egy GPU integrálása kicsit bonyolultabb annál, hogy ráforrasztjuk a PCBre, oszt jónapot. Rengeteg mindent el lehet kúrni a layoutnál, ami gyönyörû crosstalkot bír kreálni.)

    VálaszTörlés
  51. k0zi: "Akkor miért nem asztalit bővítettél és vettél volna egy netbookot? Ezt komolyan nem értem."

    Mert olcsóbb megoldás volt néhány tízezer forinttal drágább laptopot venni, mint az asztali gépet felfejleszteni a játékhoz. 200 ezerbl kellett kijönnöm, így ez volt a legköltségkímélőbb megoldás. :)

    "Ez 2,2-2,5kg között írják. Jó mondjuk nem dzsunka műanyagból van"

    Ha minőségi a fém, nem jelent extra súlyt. De mondom, én nem nagyon nyúzom a gépet. Kizárólag közvetítések alkalmával van kicsit nyúzogatva, de akkor sem brutálisan. Itthon miért koptatnám a billentyűzetét?

    VálaszTörlés
  52. sneci mér nem skálázol ki egy fajintos asztali gépet, a kis retikülödet meg viszed a forgatásokra

    VálaszTörlés
  53. ez a poszt azé jött létre hogy tuggyá kicsit okoskodni?

    VálaszTörlés
  54. Nagyon elsikkadt a SLOC-os kérdés. Tippelhetek? 30-40 sor kód naponta?

    VálaszTörlés
  55. SF: lenovo thinkpad azért más kategória :)

    VálaszTörlés
  56. "Na, okostojás, mit gondolsz, milyen VRAM van az Aceredben?"

    DDR3, mert alacsonyabb fogyasztással jár.
    De jó, ettől még értem, mire gondolsz. :)

    VálaszTörlés
  57. "Nagyon elsikkadt a SLOC-os kérdés. Tippelhetek? 30-40 sor kód naponta?"

    Nem számolom, mert ez a SLOC nagyon idétlen mérték. Semmit sem mond arról, hogy jól dolgozol-e.

    VálaszTörlés
  58. herman: "sneci mér nem skálázol ki egy fajintos asztali gépet"

    Ennél azért vannak égetőbb dolgok is.
    Egyelőre - egye fene - koptatom a laptopot. :)

    VálaszTörlés
  59. Film nézés mellé html szerkesztéshez miért is feltétel a sok sok vram?

    VálaszTörlés
  60. Mert azért futnak a dolgok a háttérben, és ne lassuljon már miattuk a gép. :D

    De a 4 Gb tényleg elég ehhez.

    VálaszTörlés
  61. Sneci, 100-ból veszel egy asztali gépet 4 maggal, 8gb ram, ssd drive, dual kimenetes vga.. de te csak bohóckodj az acereddel, meg fűrészelj. xD

    VálaszTörlés
  62. Na melózok.

    "Sneci, 100-ból veszel egy asztali gépet 4 maggal, 8gb ram, ssd drive, dual kimenetes vga.."

    Jó, ennek utána nézek.
    Ha veszek is valamit, inkább nettopot.
    Beleszerettem a kicsi dolgokba, így nem tudom, kell-e egy új zajos nagy doboz. Még átgondolom. :)

    Na melózok.

    VálaszTörlés
  63. "Sneci, 100-ból veszel egy asztali gépet 4 maggal, 8gb ram, ssd drive, dual kimenetes vga.. "

    50bôl meg vesz mellé egy használt netbookot (kicsi + könnyû) oszt jónapot, maradt is volna 50 rugója.

    VálaszTörlés
  64. Zajos doboz? Hülye vagy?
    Nem codegen tápot meg gyári hűtőt kell bele venni és akkor nem lesz zajos.

    Nekem olyan az asztali gépem, hogy hallásra meg nem mondod, hogy be van-e kapcsolva, vagy nincs.

    VálaszTörlés
  65. snecigeci írta...
    Zajos doboz? Hülye vagy?
    Nem codegen tápot meg gyári hűtőt kell bele venni és akkor nem lesz zajos.

    Nekem olyan az asztali gépem, hogy hallásra meg nem mondod, hogy be van-e kapcsolva, vagy nincs.


    akkor kapcsold ki. MOST!

    VálaszTörlés
  66. "DDR3, mert alacsonyabb fogyasztással jár."

    2011ben minden jobb notebookban 2 videókari van. Ha spórolni akarok, átkapcsolok a CRAMot használó integrált grafikus chipsetre, és ívben szarom le, hogy mennyit enne az éppen kikapcsolt VRAM.

    VálaszTörlés
  67. sztem snecinek munkából soha nem lesz egyben egy kilója. muter meg már nem ad. jó is lenne annyit keresni, mint egy proli, nem havi harminc rongyból tengődni, tolni a tescoredbullt,igaz sneci? egyáltalán gyagyás, te elgondolkoznál, ha felajánlanának havi két kilót, de nem a szakmádban (faszverés)?

    VálaszTörlés
  68. télleg , SoDI, mé nem leszel pornósztár? a sok ET & földönkívüli szexfilmek után biztos te is elférsz valamelyik kategóriába. hívd fel a Nikit, tutti tud segíteni!

    VálaszTörlés
  69. Apropó szakma: Sodi, mennyit fizet neked a szexcsetes öregasszony alkalmanként?

    VálaszTörlés
  70. Utoljára 17 évesen küldtem csajoknak IRC-n ilyen képeket. Csodálom, hogy nem kerültek elő valahonnan az utóbbi években, de úgy néz ki, minden akkori vinyó és CD tönkrement már. :D

    VálaszTörlés
  71. "Apropó szakma: Sodi, mennyit fizet neked a szexcsetes öregasszony alkalmanként?"

    Semmit. Vesz előtte kaját, mert bort, és esetleg ad nekem BKV jegyet, hogy legközelebb ne legyek ilyesmi miatt akadályoztatva az odajutásban. (Ha épp nem volt kedvem mászkálni, néhányszor az útiköltségre hivatkoztam. :))

    VálaszTörlés
  72. SoDI írta...
    "Apropó szakma: Sodi, mennyit fizet neked a szexcsetes öregasszony alkalmanként?"

    Semmit. Vesz előtte kaját, mert bort, és esetleg ad nekem BKV jegyet, hogy legközelebb ne legyek ilyesmi miatt akadályoztatva. :)



    hhány éves öregassszonnyal hemperegsz, sóder?

    XD

    VálaszTörlés
  73. "és esetleg ad nekem BKV jegyet"

    xD

    VálaszTörlés
  74. NEEEEEEEE, MEKKORA CSÓRÓ BALFASZ VAGY, A NŐ FIZETI A BKV JEGYEDET? :DDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  75. "Semmit. Vesz előtte kaját, mert bort, és esetleg ad nekem BKV jegyet, hogy legközelebb ne legyek ilyesmi miatt akadályoztatva. :)"

    Két lehetőséget látok. Az első, és ez a valószínű, hogy ez egy szokásos, sodi-féle hazugság, mert elég ciki szűznek lenni 30-hoz közel. A második lehetőség annyira szörnyű, hogy belegondolni is félek:

    Miféle rusnya, lelkileg és testileg is beteg öregasszony etethet, itathat egy ilyen sodi-szintű véglényt, akinek még buszjegyre is pénzt kell adni csak azért, hogy megdugja?!

    VálaszTörlés
  76. "Figyelj, most iderángattál, miközben hétfőig épp le vagyok égve, ami nem gond, mert jó volt nálad, köszönöm szépen, csak épp most hogy jutok haza?" :)

    Mindez már az előszobában, ja. :D

    VálaszTörlés
  77. BAZMEG EZ TOP10-ES :DDDD

    Megnéztem 3x, hogy álsodika írta-e. ÉS NEM!

    VálaszTörlés
  78. Zulu: Ezt már ezerszer elmondtam. Az a szerencsém, hogy még ha esetlegesen 50-60 férfi is volt már az életében (egyébként a konkrét esetben nem), bizonyos tulajdonság tekintetében akkor is garantáltan a top 3-ban vagyok, márpedig az "újat mutatok" effektus bizonyos életkor felett beindítja a nőt. :D

    VálaszTörlés
  79. És nem.
    De na és? Mi ebben az újdonság. :)
    Ezek már mind kibeszélt részletek voltak eddig is.

    VálaszTörlés
  80. Azt nem mondtad, hogy még a jegyedet is neki kell fizetni. Ez tényleg a legeslegalja. xD

    A fele-fele fizetős hülyeséged is elég égő, de ez.. egyszerűen nem találok szavakat.

    VálaszTörlés
  81. Nem MINDIG. Ezért írtam, hogy "esetlegesen". Ami azt jelenti, hogy volt már rá több példa, de ettől még nem jellemző. :)

    VálaszTörlés
  82. Mennyire elképzelhetetlül csúnya nő lehet ez, bazmeg?! Szerintem nagyobb a szakálla, mint snecinek

    VálaszTörlés
  83. "...bizonyos tulajdonság tekintetében akkor is garantáltan a top 3-ban vagyok..."

    Lábszag?

    VálaszTörlés
  84. Nem. De ezt is kitárgyaltuk már sokszor. :)

    VálaszTörlés
  85. Sneci, mi az a különlegesség, amiben te 50-60 férfi között te újat mutatsz?
    Láttam már hajléktalan-pornót, ez a nő ugye nem ilyesmire gerjed?

    VálaszTörlés
  86. és milyen bort, kaját vesz? diákcsemege? leszámol neked aprót buszjegyre dugás után? eléggé anyatípusnak tűnik. látása, szaglása ép?

    VálaszTörlés
  87. Sneci, leírnád külsőleg a csajt, hogy el tudjuk képzelni? :)

    VálaszTörlés
  88. Na inkább én ide erre nem írok semmit... xD

    VálaszTörlés
  89. Világos haj, nem karcsú, de nem is kövér, nálam kicsit alacsonyabb.

    VálaszTörlés
  90. sneci, az nem lehet, hogy férfi a csajod?

    VálaszTörlés
  91. az a nő nem véletlenül macstappancsok éke?

    VálaszTörlés
  92. SF-nek igaza van, kicsit elkanyarodtunk a monitorkábel témától. xDDDD

    VálaszTörlés
  93. "az a nő nem véletlenül macstappancsok éke?"

    Mondom: NEM kövér. :)

    "sneci, az nem lehet, hogy férfi a csajod?"

    Szerintem feltűnt volna. :D

    VálaszTörlés
  94. Megy az álszentkedés nagyban megin', aztán pedig még tizenévesen is érett nőkről fantáziált majdnem mindenki... különben is "60 is the new 40" ;))))))

    VálaszTörlés
  95. Sodi, legalább arra figyelhetnél, hogy olyat hazudj, ami nem kínosabb, mint az igazság.

    Kotonlopás a swingerből, meg öreg nő, aki etet-itat, és buszjegyet vesz neked, hogy te, te 3 percre hitelesített, vézna, büdös, unalmas gnóm, te megdugd... Ha elhiszem, szerinted milyen nőre asszociálok? Egy 38 éves feszes mellű MILF-re, vagy egy totálisan igénytelen, szőrös hónaljú, bajszos, 50 éves pervez nyanyára, aki visszaél a szellemi visszamaradottságoddal?

    VálaszTörlés
  96. Zulu: 2-3 óra alatt szalonképessé teszem magam előtte, és a teljesítőképességemmel nincs gond, ennyi kb. a titok.

    VálaszTörlés
  97. Na ugye hogy igénytelen a szőrös hónalj? És 1 férfié még jobban izzad, ugye főleg ez a baj vele, különben nem számítana annyira pár szál szőr. A desodor spray-től pedig viszket, és az különben se megoldás.

    VálaszTörlés
  98. és SoDI ... miről szoktatok dumálni? mert gondolom nem mész hozzá oszt rögtön ugrotok is a paplan alá ... le itat borral hogy ne dumálj?
    "Igyál aranyom és lazíts egy kicsit!"

    VálaszTörlés
  99. hogy ne lenne igénytelen ... akárcsak a nemi szőrzet :) még szerencse hogy a szőkék mániásan borotválják

    VálaszTörlés
  100. SF, a gond az, hogy te a lábadat is borotválod, te ratyi xD

    VálaszTörlés
  101. Mandy, neked nincs ilyen gondod, hogy lábborotválás, mi?

    VálaszTörlés
  102. csődör mér nem kérsz inkább pénzt mint bort meg mogyorót, adja oda azt is kpben, amit a vásárlásra költ. taxiban is gondolkodhatnál, legalábbis a következő sarokig.

    VálaszTörlés
  103. Mandy: Vagy az ő munkájáról (valamiért hazaviszi a problémáit, nem kapcsol ki munkaidő után), vagy keveset a politikáról (Fidesz intézkedései).

    VálaszTörlés
  104. lábat azt gyantázom ... hehe ... najó ... vicc

    VálaszTörlés
  105. Gond? Ja, de akkor nem me7nék el a bálba... XD

    VálaszTörlés
  106. "csődör mér nem kérsz inkább pénzt mint bort"

    Mert a borozgató beszélgetés NEKEM kell előtte, hogy hangulatba jöjjek. Neki nem feltétlenül, de nekem ennél finomabb a lelkem. Megjöttem, fürödtem, köntös, oké... De 20-30 percig egyelőre csak dumáljunk, mert ami ennél gyorsabb az szerintem abnormális és emberhez méltatlan. :)

    VálaszTörlés
  107. SoDI írta...
    Mandy: Vagy az ő munkájáról (valamiért hazaviszi a problémáit, nem kapcsol ki munkaidő után), vagy keveset a politikáról (Fidesz intézkedései).


    és osztod nézeteidet? mint pl a nő helyét a társadalomban?

    VálaszTörlés
  108. Feminista témák nem kerültek szóba. :D

    VálaszTörlés
  109. "sneci, te vagy emberhez méltatlan."

    Szerintem a durr bele egymásnak esés igenis az. Mégsem állatok vagyunk, vazz. :)

    VálaszTörlés
  110. SoDI írta...
    "csődör mér nem kérsz inkább pénzt mint bort"

    Mert a borozgató beszélgetés NEKEM kell előtte, hogy hangulatba jöjjek. Neki nem feltétlenül, de nekem ennél finomabb a lelkem. Megjöttem, fürödtem, köntös, oké... De 20-30 percig egyelőre csak dumáljunk, mert ami ennél gyorsabb az szerintem abnormális és emberhez méltatlan. :)


    A) le kell innod magad

    B) ő csak kúrni akar

    VálaszTörlés
  111. Sneci, hány menetet szoktatok lezavarni?

    Indulás előtt hány óráig vakarod a túrót a kis pöcsödről?
    Meg aztán bozótvágóval is nekimész, legalábbis remélem.

    VálaszTörlés
  112. SoDI, lehetnél valami férfimodell is, egyenes háttal, izmos felsőtesttel, az valami hallatlanul beteg kapcsolat, ahol megtörténhetnek azok a jelenetek, amiket elmeséltél. Ha ehhez hozzávesszük, hogy beszédhibás vagy, anyukádnál laksz, görbe a hátad, és általában rendkívül igénytelen vagy...

    Mesélj már arról a nőről. Hány éves? Van-e férje? Dolgozott-e valaha a szexiparban. Szoktatok-e találkozni máshol, mint az ő lakásán? Milyen gyakran szoktál vele találkozni? Utáljára mikor láttad? 1-10-es skálán, ahol 1 SF szoknyában, 10 pedig a kedvenc pornószínésznőd, hány pontot adnál neki?

    VálaszTörlés
  113. azért mondom, mert az már kiderült, hogy megélhetési hímringyó vagy, ha meg ez tény akkor inkább emelj árat, mert kihasznál a ribanc. ne viccelődj már pár száz forintért, nem cinkes ez neked sneci?

    VálaszTörlés
  114. Szerintem a durr bele egymásnak esés igenis az. Mégsem állatok vagyunk, vazz. :)




    mennyél el kupiba. ott néha időre megy ... :)

    szerintem a kurvák nagyon sziivesen elbeszélnének veled pár órát XD

    VálaszTörlés
  115. "Indulás előtt hány óráig vakarod a túrót a kis pöcsödről?"

    Inkább a fejemmel és az öltözékemmel törődök sokáig. Tényleg jobb lenne a rövid haj. :)

    Mady: "A) le kell innod magad
    B) ő csak kúrni akar"

    Tegnap épp te hiányoltad a lírai megközelítést, erre most pont te vagy közönséges.

    VálaszTörlés
  116. "Hány éves?"

    39.

    "Van-e férje?"

    Már nincs.

    "Dolgozott-e valaha a szexiparban."

    Nem.

    "Szoktatok-e találkozni máshol, mint az ő lakásán?"

    Nem.

    "Milyen gyakran szoktál vele találkozni?"

    2 vagy 3 hetente.

    "Utáljára mikor láttad?"

    Hó végén.

    "1-10-es skálán, ahol 1 SF szoknyában, 10 pedig a kedvenc pornószínésznőd, hány pontot adnál neki?"

    7 vagy 8.

    VálaszTörlés
  117. "megélhetési hímringyó vagy"

    Soha nem fogadnék ezt pénzt, ha nem arra kell, hogy hazajussak. :D

    VálaszTörlés
  118. Sneckó: Gárda Niki a nőhöz képpest milyen,??

    VálaszTörlés
  119. "Gárda Niki a nőhöz képpest milyen,??"

    Most mondtam. 10-es skálán hozzá képest (ő 10-es) mínusz 2-3. :)

    VálaszTörlés
  120. Sneci, itt látszik, mennyire álomvilágban élsz.

    Az ilyen nők (7-8 pontos, 39 éves középvezető) minden ujjára kap egy faszit kb. Olyanokat, akik nem olyan igénytelenek mint te, nem kell a buszjegyüket kifizetni, hanem a saját autójukkal mennek hozzá. Meg elviszik a nőt vacsorázni, nem a teszkóba sültcsirkézni, hanem valami normális helyre, és NEM fizettetik ki vele a vacsora felét.
    Ezt a mesédet egy 5 éves kisgyerek se hinné el.

    VálaszTörlés
  121. 39? fuuuu ... akkor megelőztél pár évvel, sneckó!

    az ilyen nők általában frusztráltak, mert már nagyon ketyeg a biológiai óra oszt még a végére talán akarnak egy kis pelenkaszarót ... nehogy a végén az ajtóban áll oszt kezedbe nyom egy csecsemőt ... na szerintem az lenne a világvége neked ... hehe

    VálaszTörlés
  122. snecigeci: Jó, akkor 6-7 :)
    Kicsit mozogni kezdett, mert tényleg nem karcsú, mégha tényleg nem is kövér.

    Mandy Lane: Kizárt, hogy gyereket akarjon tőlem. :)

    VálaszTörlés
  123. Gárda Niki a nőhöz képpest milyen,??"

    Most mondtam. 10-es skálán hozzá képest (ő 10-es) mínusz 2-3. :)



    ergó: Gárda Niki a kedvenc pornósztárod?

    VálaszTörlés
  124. Nincs kedvenc, de ő toppon van, ja. :)

    VálaszTörlés
  125. "snecigeci: Jó, akkor 6-7 :)
    Kicsit mozogni kezdett, mert tényleg nem karcsú, mégha tényleg nem is kövér."

    Jól látom, hogy most próbálod igazítani a sztorit a valósághoz? Ha erre valaki azt írja, hogy nem hihető, akkor már csak ügyfélszolgálatos lesz, és inkább 6, mint 7 pontos?

    VálaszTörlés
  126. Mondjuk !férfiban! én megvagyok minimum 7, és az e szerint a mécre szerinti 70 százaléknál Sodi se kevesebb. De csak azért hét, mert a nők egy része nem találja szépnek a nőies férfiakat, és ugye mindegyik nem kinézetét az ellenkezője szemével kell megítélni. Nőben lennék 9-10 is. De nem vok, mert ffi lettem. :)))))))

    VálaszTörlés
  127. Zulu: Minden viszonyítás kérdése. Mi a 6 és mi a 7.

    VálaszTörlés
  128. Sneci, te hány pontosnak érzed magad férfiban?

    VálaszTörlés
  129. mennyit recskáztál már Nikire?

    és gárdamellényben képzeled el?

    VálaszTörlés
  130. SF, nem. Kikérem magamnak a többi férfi nevében is. Nem vagy férfi.

    VálaszTörlés
  131. Nőben lennék 9-10 is. De nem vok, mert ffi lettem. :)))))))


    Jahhhh .... neked is valami ilyesmi bbajod van? :)

    VálaszTörlés
  132. Sneci most, hoyg vége a mesedélutánnak, elárulhatnád, mikorra tervezed a szüzességed elvesztését? Azért a "krisztusi korra" már illene elveszteni, nem gondolod? xD

    VálaszTörlés
  133. Legszebb nempornó színésznő? Mert én télleg nem nézek pornószínésznőket, nem csak képmutatom az álszentségem.... Erre szokás azt válaszolni, hogy Gobbi Hilda.... XD

    "De pl ő tízből tizes :3"

    Férfiban már nem lenne az...

    VálaszTörlés
  134. SF, buziban lehet hogy 7es lennél, ezt nem vitatom. Rakjál már fel képet magadról, megnézném én azt a 7 pontos férfit. A szemedet kitakarhatod.

    VálaszTörlés
  135. "mennyit recskáztál már Nikire?"

    Még soha.

    VálaszTörlés
  136. Á, nem akarlak ijesztgetni vele... majd le7 egyszer vmit azért mégis felrakok, és belinkelem ide, csak nem mondom meg, hogy az én vok :)

    VálaszTörlés
  137. Korrigáljunk..

    Púpos vagy: -1
    Büdös, igénytelen vagy: -1
    100méter séta után hullaként esel össze: -1 pont
    Műveletlen vagy: -1 pont
    Csóró + sóher vagy (felezés, buszjegy stb): -1 pont

    1 pont körül vagy sneci, azt is jóindulatból kapod :)

    VálaszTörlés
  138. "Sneci, te hány pontosnak érzed magad férfiban?"

    Nézzük csak...

    nem vagyok kövér, sem alacsony: +1
    nem vagyok cigány: +1
    normális hajjal és ruhában normálisan nézek ki: +1
    átlagon felüli intim tulajdonság és megfelelő teljesítőképesség: +1
    értelmiségi munka, okosan tudok, társalogni: +1
    fiatal vagyok erőm teljében: +1

    Vagyis jelenleg 6.

    Vizuálisan is érzékelhetően szálkásra gyúrva 7 lennék (ez már idén ősszel teljesül), megfelelő egzisztenciával pedig 8 (ez 2-3 év max.).

    VálaszTörlés
  139. Mondjuk sok sok nőnek a pénz önmagában tízessé tesz bárkit, aki 1 fokkal szebb az ördögnél. Mondom, nem mindnek, csak sok soknak. A hagyományos nemi szerepek már nem játszanak, úgyhogy ha valamit a nő IS fizet, az bizony normális.

    VálaszTörlés
  140. Gyenge terhel7őségű hát nemengyenlő púposság. Én láttam púpos öreg nénit, hát az ő háta :) messze nem úgy nézett ki.

    VálaszTörlés
  141. "Púpos vagy: -1"

    A jó kiállást nem vettem fel +1 értékkel, így a nem teljesen egészséges hátam miatt nem vagyok jelenleg 7.

    "Büdös, igénytelen vagy: -1"

    Kamerázgatáshoz lehet, hogy igénytelen vagyok, de ismerkedéshez már nem. :)

    "100méter séta után hullaként esel össze: -1 pont"

    Ez nem igaz. A jajgatásra rájátszom, mert szerintem vicces.

    "Műveletlen vagy: -1 pont"

    Ez nem igaz.
    - informatika
    - pedagógia-pszichológia
    - közgáz
    - növénytudomány

    Néhány szakterület, amit az elmúlt években egyetemi szinten tanultam.

    "Csóró + sóher vagy (felezés, buszjegy stb): -1 pont"

    Igen, ezt is sorra vettem. Ha nem lennék csóró, az +1 pontot jelentene.

    VálaszTörlés
  142. SF: "Mondjuk sok sok nőnek a pénz önmagában tízessé tesz bárkit, aki 1 fokkal szebb az ördögnél."

    Igen, de azt már nem "megfelelő egzisztenciának" hívjuk, hanem gazdagságnak. :)

    VálaszTörlés
  143. MIVAN?? IDÉN ŐSSZEL MÁR KI LESZEL GYÚRVA? SZERINTED AZ 2 HÉT FUTÓGÉPEZÉS, BAZMEG? :DDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  144. SoDI írta...
    "Sneci, te hány pontosnak érzed magad férfiban?"

    Nézzük csak...

    nem vagyok kövér, sem alacsony: +1
    nem vagyok cigány: +1
    normális hajjal és ruhában normálisan nézek ki: +1
    átlagon felüli intim tulajdonság és megfelelő teljesítőképesség: +1
    értelmiségi munka, okosan tudok, társalogni: +1
    fiatal vagyok erőm teljében: +1

    Vagyis jelenleg 6.

    Vizuálisan is érzékelhetően szálkásra gyúrva 7 lennék (ez már idén ősszel teljesül), megfelelő egzisztenciával pedig 8 (ez 2-3 év max.).


    EZ ... KIBASZTA A BIZTOSÍTÉKOT ....

    VálaszTörlés
  145. "MIVAN?? IDÉN ŐSSZEL MÁR KI LESZEL GYÚRVA? SZERINTED AZ 2 HÉT FUTÓGÉPEZÉS, BAZMEG? :DDDDDDDDDDDDDDD"

    Állj, SOHA nem akarok kigyúrva lenni, mert az nem áll jól nekem. Szálkásan izmost írtam. :)

    VálaszTörlés
  146. Sneci, jelenleg úgy nézel ki, mint egy darab szar. A sportos testalkat az évek kemény munkája, te nagyonidióta. Nem úgy van, hogy na, ősszel szálkás izomzatú leszek. JÉZUS.

    VálaszTörlés
  147. Kész... eldurrant a viccrelém... remélem valaki szorgalmasan jegyzetel!

    VálaszTörlés
  148. "Kamerázgatáshoz lehet, hogy igénytelen vagyok, de ismerkedéshez már nem. :)"

    Természetedből fakadóan igénytelen vagy. Olyan nincs, hogy valaki ismerkedéshez igényes. Vagy igényes vagy magadra, vagy nem. Minek kell ezt magyarázni?

    "Ez nem igaz. A jajgatásra rájátszom, mert szerintem vicces."

    Te magad vallottad be, pl hogy nem tudsz a buszon 10 percet állni.

    "Műveletlen vagy: -1 pont"
    Ez nem igaz.
    - informatika
    - pedagógia-pszichológia
    - közgáz
    - növénytudomány"

    Ez magas labda. Közgáz főlol így x millió tartozással, eltékozolt házzal, örökséggel, 84ft-os órabérrel, kikapcsolt közüzemi számlákkal a hátad mögött. xD

    VálaszTörlés
  149. "A sportos testalkat az évek kemény munkája, te nagyonidióta."

    Nem sportos. Vékony, és enyhén szálkás.
    Látható kockahas enyhe mellizom-formával.
    Ennyi a cél.

    "Te magad vallottad be, pl hogy nem tudsz a buszon 10 percet állni."

    Miért állnék? Mi vagyok én, díszőrség? :)

    "Közgáz főlol így x millió tartozással, eltékozolt házzal, örökséggel, 84ft-os órabérrel, kikapcsolt közüzemi számlákkal a hátad mögött"

    Hiába a közgáztudás, ha nincs mit beosztani. :DD

    VálaszTörlés
  150. Jézus is szálkás izomzatú volt, legalább is így ábrázolták. Aki nem éppen egy Hulk Hogan, az nem is férfias???? ;D

    VálaszTörlés
  151. @műlégy: A mai termés színe-java már felkerült az idézetgyűjteménybe:)

    VálaszTörlés
  152. Sneci, amúgy a pontozásod enyhén szólva faszság. Fel tudok sorolni kb 100 pozitív tulajdonságot, akkor hogy van ez a 10es skála, ha mindegyikre 1 pontot adsz? Hülye-e vagy?

    VálaszTörlés
  153. A télleg vékony Petőfinek hogyhogy volt barinője????? Biztos csak vetített ő is????

    VálaszTörlés
  154. "átlagon felüli intim tulajdonság és megfelelő teljesítőképesség: +1"

    és mekkora az az "átlagon felüli"?

    VálaszTörlés
  155. De még József Attilának is volt, lelkibetegen, és még ráadásul !csórón!. Hát akkor miért ne lehetne "nősimerőse" Sodinak?

    VálaszTörlés
  156. "Hiába a közgáztudás, ha nincs mit beosztani. :DD"

    Az a 8-10 millió, amit eddig elbasztál, az semmi?

    VálaszTörlés
  157. snecigeci:

    Maga a 10-es skála is hülyeség.
    Hülye kérdésre hülye választ kap az ember.

    VálaszTörlés
  158. "Az a 8-10 millió, amit eddig elbasztál, az semmi?"

    Jaj, egyetem alatt. Az nem számít.

    VálaszTörlés
  159. SF, mit tudsz te a férfiasságról, te homár?
    Legalább ebbe ne ugass már bele, amihez abszolut semmi közöd..

    VálaszTörlés
  160. "Maga a 10-es skála is hülyeség."

    Maga a 10-es skála nem hülyeség. 1=legszarabb, 10=legjobb.
    Az a hülyeség, ahoyg te elhelyezted magad ezen a skálán. Nagy nehezen összeszedtél 6 tulajdonságot, és mindegyikre adtál 1-1 pontot. WTF

    VálaszTörlés
  161. "és esetleg ad nekem BKV jegyet"

    mindig azt hiszem, hogy snecinél már nincs lejjebb a fillérbaszásban, de mindig van. baszki, ez már naon-naon durvaaaa!:)))

    tulképpen ez a poszt is azért született, mert sneci egy csóró, fillérbaszó, akinek soha nincs pénze még a rendes munkaeszköre sem.

    balfasz, ha rendesen tudnál skálázni, akkor fognád a bankkártyádat, és most azonnal megrendelnéd a szükséges gépet, alkatrészt a neten, aztán kedden már ott is lenne az asztalodon.

    de mindig oda lyukadunk ki, hogy NINCS ELÉG PÉNZED.

    ugye milyen jól jönne most a tanár úrnak odaadott 2 milla?:))

    balfasz, csóringer lúzer vagy, sneci.

    de jön az ősz, felpöröghetsz. hátha féére tudsz tenni 20-30 ezret 3 hónap alatt.

    VálaszTörlés
  162. Férfias az az, aki a nők véleménye szerint az, meg aki pl 190 feletti pár centivel, és egyebek ugyi xD

    VálaszTörlés
  163. Sneci, amúgy hogy akarsz mellizmot fejleszteni? Mert súlyt megmozgatni nem bírsz. Fekvenyomás, ilyesmi felejtős, a rúd is rádszakadna. Tényleg érdekel, hogy tervezel IDÉN ŐSZRE mellizmot növeszteni. :D

    VálaszTörlés
  164. Ha Sodit érdekli, ajánlok egyet, ami tényleg működik, és nem átverés, a neve Whey protein. Mertugye táplálékkiegek piacán nagyon is van junk business...

    VálaszTörlés
  165. Nem csak fekvenyomás van a világon.

    Egyébként megérkeztek Hermán Péterék felvételei a pénteki Sziget-botrányról.

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/herman-peterek-videoi-sziget-botranyrol.html

    VálaszTörlés
  166. "Ha Sodit érdekli, ajánlok egyet, ami tényleg működik, és nem átverés, a neve Whey protein. Mertugye táplálékkiegek piacán nagyon is van junk business..."

    Hülye vagy cicafiú, rendes edzés + étkezés nélkül szart se ér a tejsavó, hidd el nekem, veled ellentétben én nem a netről tájékozódok. Itt van mellettem egy 6kilós vödörrel.

    Hogy sneci a kvázi-edzésével meg a teszkós pizzákkal nem fog izmot fejleszteni, arra a nyakamat teszem. Sneci tempójában 50 év alatt lenne látható eredménye kb.

    VálaszTörlés
  167. "A télleg vékony Petőfinek hogyhogy volt barinője????? Biztos csak vetített ő is????"

    Neki a szemforgató Szendrey Júlia jutott, aki az aktuális férje kénye szerint változtatta a vallását, de abba is beleegyezett volna, ha nem keresztelik meg közös fiukat (végül is nagyszülői nyomásra meg lett keresztelve)...

    "De még József Attilának is volt, lelkibetegen, és még ráadásul !csórón!. Hát akkor miért ne lehetne "nősimerőse" Sodinak?"

    Az a szerencsétlen csak a pszichológusával akart összejönni, az sem engedte. Egyébként "Sínen vagyunk, mint József Attila" :)

    "Férfias az az, aki a nők véleménye szerint az"

    Ez ebben a formában nem igaz. Ha a mostani nőknek a habtestű borotvált idióták jönnek be, attól még a habtestű borotvált idióták nem férfiasak...

    VálaszTörlés
  168. Férfi véleménye férfiról nem jáccik. 1ébként az baleset volt, azaz nem jelzett, tehát szabálytalan vonatindítás.

    VálaszTörlés
  169. Szerintem ezt a 39 éves nős sztorit Sodi valami cselekményes pornóban láthatta, onnan vette át.

    VálaszTörlés
  170. "Nem csak fekvenyomás van a világon."

    Anélkül viszont nincs izom. :D

    VálaszTörlés
  171. Nekem van Acer dokkolóm Sodi, próbára kölcsönadom ha kell. Azon jó messze van egymástól a VGA és a DVI csatlakozó.

    VálaszTörlés
  172. Az a klasszikus edzőgép, amin le7 lehúzni, meg összescsukni a 2 szárnyat, ezek sztem feszítik a mellizmot. Vagy 2 súlyzóval oldalra, előre, hátra felemelni a kart is.

    Ja, aki sose szokott, max térdére támaszkodva tud elkezdeni, rendesen lábfejen támasztva nem. És nem is annyira izom kérdése, mert a fejdebe megy a vér, az borzasztó, szédülsz, és azért hagyod abba.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.