Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 7., vasárnap

Brian Tracy - 2 - a hét lelki törvény

Folytatom a tegnap elkezdett sorozatot, itt van Brian Tracy Phoenix-szemináriumának második része. Ebből megismerhetjük, hogy mi a 7 lelki törvény, melyek ugyanolyan egzaktak, kint amilyen a gravitáció törvénye.



Ne feledjétek megköszönni nekem a kommentek között, hogy segítek nektek milliomossá válni.

By SoDI

242 megjegyzés:

  1. Régi filmekből, illetve reklámokból ismerős magyar szinkronhang. A lelket emlegetik, tehát nem materialisták készítették ezt? Ez az irányítás dolog biztos nem hülyeség, viszont. :) A gondolataink, amire és ahogyan gondolunk, ennek a működési mechanizmusa (is) valami által el van állítva, és nem le7 csak úgy megváltoztatni, azt, ami legmélyebbről jön. Ezek nem "rajtuk kívül álló erők", annyi biztos. Viszont a véletlen vmiért sokat segít nekem - is???

    VálaszTörlés
  2. Asszem a David Cole auschwitz-leleplező kazettájának is ő magyar narrátora. :D

    VálaszTörlés
  3. Brian Tracy 17 évesen bukott ki az iskolából, 8 évig egy kereskedelmi gôzhajón dolgozott rakodómunkásként, de magadfajta hülyéknek hála, végül mégis sikerült meggazdagodnia.

    VálaszTörlés
  4. Hú, nem tudom eldönteni... Lehet, hogy nem ugyanaz a pasas. Csak hasonlít a hangja? Szerintem ugyanaz.

    http://www.youtube.com/watch?v=Uwg2FwN9SNo

    VálaszTörlés
  5. "Brian Tracy 17 évesen bukott ki az iskolából, 8 évig egy kereskedelmi gôzhajón dolgozott rakodómunkásként, de magadfajta hülyéknek hála, végül mégis sikerült meggazdagodnia."

    Vagyis érdemes tőle tanulni.

    VálaszTörlés
  6. 8 év fizikai munka a te fejedben is helyretenne egy-két dolgot.

    VálaszTörlés
  7. Az ok és okozat törvényéig halgattam, ami kimondja, hogy minden okozatnak van oka. Ezt hívják tautológiának.

    Komolyan ilyenekkel kábítod magad?

    VálaszTörlés
  8. Mivel PONT 17 évesen bukott ki, egész biztosan érdemes... XD

    VálaszTörlés
  9. Sodi en akarok szerepelni a szigetes kozvetitesedben. Mikor mesz pontosan? Gondolom a Moszkva ter - metro - batyi - HEV - filatorigat utvonalon mesz, a batyinal osszefuthatnank. :)

    VálaszTörlés
  10. Á, ezen nem csak sima "általánosságok" Ha vki mélyebben beleássa magát, sztem lesz benne kis fehér szabadkőművesség... :)))

    Ilyesmi télleg akkor kezd necces lenni, ha pénzt kérnek érte, mégpedig sokat. A Dianetika könyv pölö nekem is megvan, de nem léptem be közéjük, így nem tudtak lehúzni...

    VálaszTörlés
  11. Gery: Állványt nem akarsz adni véletlenül? :)

    Zulu: "Komolyan ilyenekkel kábítod magad?"

    Ez nem kábítás. Önképzés.

    VálaszTörlés
  12. S.F.: Nekem ingyen van meg. :D

    VálaszTörlés
  13. Egyébként Hubbardtól én a Munka problémáit hallgattam meg hangoskönyvként. Bereznay Endre négy órán keresztül olvassa fel, pedig a lényeg néhány sorban összefoglalható.

    A munka abból áll, hogy elindítasz, mozgásban tartasz, és megállítasz dolgokat. Ez a kontroll. Rossz kontroll nincs, csak a kontroll hiánya. Ha nincs kontroll, az a zűrzavar miatt van. Ilyenkor emelj ki egy szempontot, az legyen a stabil pontod, és ahhoz viszonyíts minden mást. Ha meg fáradt vagy, menj sétálni.

    Ennyi az egész, de ezt négy órán át ragozza.

    Ez a Brian Tracy nem ilyen szájbarágós. Tömény, egymást üldöző, használható információsor. Mint hallhatjátok ez. Ezért olyan csodálatos.

    VálaszTörlés
  14. Ezek a hanganyagok arra valók, hogy a Sodihoz hasonló lusta és akaratgyenge prolikat - vérmérséklettől függően - fél órától egy napig tartó időszakra motiválja. Meghallgatják és egy rövid ideig úgy érzik, mindenre képesek, aztán visszasüppednek a szomorú valóságba.

    Sneci meghallgatja, azt hiszi, hogy övé a világ, aztán ráránt és az agyában szétáradó endorfin ismét leszedálja.

    VálaszTörlés
  15. Endre, te nem akarsz írni egy könyvet "Hogyan gazdagodjunk meg?" témában?

    VálaszTörlés
  16. Többek között azért is nem lettem szcientológus, mert belekóstoltam az anyagokba, és bár nem rossz, sőt: kifejezetten használgató, de ömlengős, unalmas, és minden szarrá ragozó, szájbarágó dolog.

    Egy Brian Tracy cucc jobban tetszik. Szinte másodpercenként csap arcon téged egy tömör és ütős információcsomag, amitől már önmagában is jobban lehet az életed. Elképesztően profi.

    VálaszTörlés
  17. "Endre, te nem akarsz írni egy könyvet 'Hogyan gazdagodjunk meg?' témában?"

    De. És az lesz a tartalma, hogy "Így." :D
    Egyébként nem rossz ötlet.

    VálaszTörlés
  18. Danyil: "Meghallgatják és egy rövid ideig úgy érzik, mindenre képesek, aztán visszasüppednek a szomorú valóságba."

    Ezért van tele a polcom, és ezért FIZETTEM elő a Schlingloffra. Mert mindig jól jön az újabb és újabb adag. :)

    VálaszTörlés
  19. Az jut róla eszembe, mikor előszür láttam a Mac Gyver-t, hú de szerettem azt nézni.... :))))))) na, most ért végig a másik tabon, egy Napoleon Hill idézettel

    VálaszTörlés
  20. Egyébként azt a szcientológus könyvet azért tudom ilyen szépen összefoglalni, mert tényleg ennyit mond. És mindent elmond vagy húszszor. Hát nekem ez kicsit idegesítő. Egy átlag szcientológus könyv mondanivalóját ez a Brian Tracy elmondaná két percben. :)

    VálaszTörlés
  21. Sneci, mire számítasz kedden a Szigeten?

    Én a következőre: odamentek páran, meglátjátok a vadállat In-Kalosokat, egy kicsit vitatkoztok, hogy ki is menjen oda bejelenteni, hogy tüntetni akartok, végül valami balfasz rááll, de a szekusok elküldik a kurva anyjába. Ti pedig annak rendje és módja haza is mentek szépen a picsába.

    VálaszTörlés
  22. jav.: rendje és módja szerint

    VálaszTörlés
  23. Erről majd holnap írok.
    Sajnos jogi esély valóban kevés.

    De a vita mindig izgalmas. :D
    A közvetítés kedvéért talán még én is balhézok egy kicsit az inkalosokkal. Mint a Molnár F. Árpád, aki általában sose kiabál, de a felvétel kedvéért mindig őrjöng egy kicsit. :D

    VálaszTörlés
  24. Danyii, akkor is szeresd majd őket, ha agyonvernek vmi szórakozóhelyen, AHOVA VETTÉL BELÉPŐT, szórakozásból, csak mert nem vagy nekik szimpi. Bizony, ilyen is előfordult már.

    VálaszTörlés
  25. Én ugyan nem szeretem őket, pont náluk vannak a legszemetebb kidobók. Ezért kaphat Sodika is egy-két sallert :D

    VálaszTörlés
  26. "A közvetítés kedvéért talán még én is balhézok egy kicsit az inkalosokkal."

    100 méterrôl suttogva elküldöd ôket a picsába?

    VálaszTörlés
  27. De mivel ez a tény közismert, Toró is tudja ám, és ezt belekalkulálva tervezik meg, mit lépjenek, nem?

    VálaszTörlés
  28. Balázska, mi a faszt akarsz te kalkulálni, amikor körbevesz tíz Igazságos Izom Tibor, és közlik, hogy most eltakarodsz a picsába, vagy laposra vernek?

    VálaszTörlés
  29. Szerinted egy a tízhez lesz az arány? Ezt hol olvastad?

    VálaszTörlés
  30. Mellesleg verekedni nekik sincs joguk, ugyanúgy. Nem rendőrök, nincs rá joguk...

    VálaszTörlés
  31. "Ezért kaphat Sodika is egy-két sallert :D"

    A HVIM-esek nem olyanok, hogy hagynák bármelyik hazafit is megverni. Én pedig vagyok olyan bolond, hogy visszaüssek a hústoronynak is. :D

    De egyébként nem lesz semmi ilyesmi. Kamerák előtt nem keménykednek a köcsögök.

    VálaszTörlés
  32. "100 méterrôl suttogva elküldöd ôket a picsába?"

    Nem. Jogi kurzust tartok neki. :D
    De tudálékosan, hogy ideges legyen.
    Mondom, kamerák előtt úgyis fosik ütni mindegyik. :D

    VálaszTörlés
  33. A kamera a modern védőpajzs. :D

    VálaszTörlés
  34. "Én pedig vagyok olyan bolond, hogy visszaüssek a hústoronynak is. :D "

    Igen, mikor lefejelt tomcat, akkor sem menekültél sírva haza.
    Amúgy meg mit akarsz te ütögetni 45 kilóddal bazmeg? xD Elég ha meglegyintenek, azt összeszakadsz..

    VálaszTörlés
  35. és ha azt mondják nem engedélyezik, hogy felvételt készíts róluk, te szépen elteszed a kamerádat a zsebedbe, utána zacskócsörgést közvetítesz

    VálaszTörlés
  36. "Szerinted egy a tízhez lesz az arány? Ezt hol olvastad?"

    Tekintve, hogy több ezer biztonsági lesz kint, szerinted mekkora túlerôben lesznek?

    "Mellesleg verekedni nekik sincs joguk, ugyanúgy. Nem rendőrök, nincs rá joguk..."

    Gerendai is tud ám kalkulálni, Balázska: "Ha idejön ez a pár széljobbos gyík, laposra veretem ôket. Utána persze majd ajvékolnak egy kicsit, én meg majd bûnbánó arccal elnézést kérek a nyilvánosság elôtt a biztonságiak borzasztó túlkapásaiért. Biróságon esetleg fizetek nekik párszázezer segílyt, de anyagilag még így is sokkal jobban járok, mintha egyetlen koncert is elmaradna ezek miatt a gyökerek miatt. Ráadásul jövôre majd kétszer is meggondolják ezek a lowlife szarcsimbókok, hogy idejöjjenek-e velem szarozni."

    VálaszTörlés
  37. "Igen, mikor lefejelt tomcat, akkor sem menekültél sírva haza."

    Pontosan erről beszélek.
    Én ilyenkor nem mérlegelek erőviszonyokat, hanem gondolkodás nélkül visszaütök.

    "és ha azt mondják nem engedélyezik, hogy felvételt készíts róluk, te szépen elteszed a kamerádat a zsebedbe, utána zacskócsörgést közvetítesz"

    Viccelsz? Megmondom, hogy éppen bűncselekményt követnek el, és csak a feljelentéshez gyűjtöm a bizonyítékokat. :D

    Majd meglátod.

    VálaszTörlés
  38. "A kamera a modern védőpajzs. :D"

    Sodika, ahhoz haza is kell ám jutni a felvétellel :D

    VálaszTörlés
  39. Sodi, miért anyád fizeti a diákhiteled törlesztőrészleteit?

    VálaszTörlés
  40. "Én ilyenkor nem mérlegelek erőviszonyokat, hanem gondolkodás nélkül visszaütök."

    Micsoda? Lemaradtam valamiről? Megkérdezzük tomcatat, hogy megütötted-e, vagy nyüszítve elmenekültél?

    VálaszTörlés
  41. "Tekintve, hogy több ezer biztonsági lesz kint, szerinted mekkora túlerôben lesznek?"

    Ez nem túlerő kérdése.

    "Gerendai is tud ám kalkulálni, Balázska: "Ha idejön ez a pár széljobbos gyík, laposra veretem ôket"

    Szerintem másnap valami felgyulladna Gerendai lakásának környékén. :)

    Rengeteg kamera lesz, így senki se mer senkihez hozzáérni. Épp az lesz benne a MÓKA. Ezért megyek. Teljesen szabad és büntetlen verbális agresszió. :D

    A vége persze az lesz, hogy hazajövünk, és nem megyünk be. A hülye módosítóval ezt elintézte a gyerek. De engem nem a tüntetés érdekel. Engem a szórakoztató, liberálisbosszantó, vicces helyzetek érdekelnek. És ez pont ilyen lesz. :)

    VálaszTörlés
  42. "Micsoda? Lemaradtam valamiről?"

    Idióta.
    A kameraállvánnyal visszaütést még ő maga is megírta a blogjában. :)

    "Sodika, ahhoz haza is kell ám jutni a felvétellel :D"

    HA HA HA! :D
    Közvetíteni (is) fogok, elfelejtetted? Azzal nem kell "haza jutni", az előben megy a netre. :D

    VálaszTörlés
  43. Na jó, erről majd holnap írok részletesen.

    VálaszTörlés
  44. "Közvetíteni (is) fogok, elfelejtetted?"

    Arra a bénázásra gondolsz, ahol még külsô behatás nélkül is 2 percenként kicsúszik az USB csatlakozó, és lábakon kívül nem látni szart se, mert képtelen vagy kezelni a kamerát? Hát öcsibusz, azzal sokra mész majd a bíróságon :D

    VálaszTörlés
  45. Az a fogyatékos kapálózás amit levágtál az állvánnyal, az nem megütés. Ha komolyan megütöd tomcatet, kórházban töltöd az éjszakát. xD

    VálaszTörlés
  46. Sodi, a 45 kilóddal téged még egy csaj is helyben hagyna.
    Előbb járni tanulj meg, majd ha már tudsz sétálni 100 métert lihegés meg halálhörgés nélkül, keménykedj meg verekedj xDD

    VálaszTörlés
  47. Olyannak felesleges magyarázni, aki a milliárdos döbrögiknek drukkol, mintha nem sz*/rnák le őt magát is nagy ívben az ilyen gerendai félék. "kis hülyék, többek közt ilyen estmagazinokkal volt pénz trendivé, szinte kötelezővé tenni az idióta, üres "buli" "kultúrát", sz*rrá reklámozni a zsigetemet, meg a kismillió többit, megveszitek a lehúzós drága szigetjegyet..."

    Ez elvi kérdés, mellesleg utólag valóban az a kérrdés, mit le7 bizoynítani, azért kell a kamera. És továbbra is személyes a felelősség a tekintetben, ki kit ver laposra. Egyvalaki baromkodik konkrétan, egyvalaki f*szul érte konkrétan, nem oszlik el a felelősség, nem intézi el a 'keresztapa'.... xD

    VálaszTörlés
  48. "Arra a bénázásra gondolsz"

    Már nincs ilyen bénázás.
    Csak a legelején volt. :)

    Egyébként csomó kamera kereszttüzében tényleg nem kérdés, hogy ki van túlerőben, miután senki se mer hozzáérni senkihez.

    Szerintem az lesz, hogy nem engednek be, mi pedig ott maradunk a bejáratnál, és oszlatás. Vagy már a bejárathoz sem engednek a rohamládák. Vagy valami ilyesmi. (Ez tűnik a legvalószínűbbnek egyébként).

    VálaszTörlés
  49. Snecike, amikor a rendőrök rád szóltak a buziparádén, hogy a fejek ne látszódjanak, egy szó nélkül becsicskultál és fél óráig csak a lábakat vetted. Ennyit a keménykedésedről :)

    VálaszTörlés
  50. Gerendai egy igazi self-made man, Sodi pont ezeket bálványozza. Elég irigy proli dolog, ha néhány lowlife odamegy zavarni a vállalkozását csak azért, mert ôk maguk szarra se vitték az életben, és csípi a szemüket Gerendai sikere.

    VálaszTörlés
  51. "Snecike, amikor a rendőrök rád szóltak a buziparádén, hogy a fejek ne látszódjanak"

    Ha rendőr mondja, leszarom.
    Hazafi mondta.

    "Elég irigy proli dolog, ha néhány lowlife odamegy zavarni a vállalkozását"

    Nekünk is jár egy kevés szórakozás. :D

    VálaszTörlés
  52. "Nekünk is jár egy kevés szórakozás."

    Tehát beismered, hogy irigy vagy a sikerére, és agyonlôhetünk?

    VálaszTörlés
  53. Irigy, nem?
    Örülök a sikerének.

    De ezt mi nem is vagyunk képesek elrontani (már), mert el kell kúrva a jogi helyzet.

    VálaszTörlés
  54. Akkor miért akarod elrontani, ha nem vagy irigy a sikerére?

    VálaszTörlés
  55. Nem akarom elrontani.
    A TASZ el is magyarázta, hogy még bent se lettünk volna képesek erre-

    VálaszTörlés
  56. Millárdosokhoz képest úgy a 99% "lowlife", amibe bizony jó eséllyel beletartozik az is, aki idekommentelte ezt. Mellesleg ez leginkább pont a kocsmatöltelékekre, utcán élőkre használatos angol szlengszó.

    És akkor még ti jöttök Sodi besorolós táblázatával, amit pedig leginkább viccből írt... :)))))))))))))

    VálaszTörlés
  57. Gerendai nekem sem túl szimpatikus. A jegyár iszonyú, mégis mindig telesírja a médiát, hogy mennyire nem nyereséges a Sziget. Nem szeretem azt sem, hogy a Tesco és a McDonald's monopóliumot szerez odabenn. De aki idehozza nekem az országba az Interpolt és a Crystal Castlest, annak hadd szurkoljak már inkább, mint egy csapat lepukkant, fogatlan, alkesz csövesnek, Sodikával a soraikban.

    VálaszTörlés
  58. Szerintem Sodi arra spekulál, hogy kiprovokál egy pár sallert és kokit az inkalosoktól, és akkor 2-3 év múlva megint tud magának venni egy új számítógépet a kártérítésből.

    VálaszTörlés
  59. "Akkor meg mi a fasznak mész oda?"

    Ugyanazért, amiért nézem a Scrubs-ot.
    A szórakoztató jelenetekért. :D

    http://www.youtube.com/watch?v=G3qI3vatCQA

    VálaszTörlés
  60. Mi az, aminek két ujja van, és... ? :DDD

    http://www.youtube.com/watch?v=ZjzcUElJtFs

    VálaszTörlés
  61. Minek megrendezni az egész szigetet? Minek reggel felkelni? Minek minden? XD

    Én sejtem, hogy a végcél az maga a médiaszereplés, és ez teljesülni is fog. Még a szimpátia keltés is, mivel nem fognak ők megzavarni semmit ott. Normális értékrendű ember a tisztességtelen úton szerzett gazdagságot nem tiszleti földre leborulva, ájultan. És ennek semmi köze az irigységhez. Ahol egekig ér a korrupció, az Magyarland, de biztos minden törvényes az összes szórakozóhely körül is (kis pont ez a sziget az urak üzleti birodalmában amúgy) - ha maga a szórakoztatóipari lobbi hozatja a törvényeket, egész biztosan. :3

    VálaszTörlés
  62. Mórickát is azért olvasol.

    VálaszTörlés
  63. már nem az űrbalekok a kedvenced?

    VálaszTörlés
  64. "A szórakoztató jelenetekért. :D"

    Jellemző, hogy neked a pofozkodás, a japán anime meg a Móricka jelenti a szórakozást. Vérbeli proli vagy.

    VálaszTörlés
  65. A Móricka unalmas. A többi stimmel.
    De proli nem vagyok, mert ez csak részhalmaz.

    VálaszTörlés
  66. "First rule of business, protect your investment"
    - Etiquette of the Banker, 1775

    Gerendai pontosan ennek szellemében fog cselekedni, amikor laposra vereti a széljobbos hôzöngô prolikat.

    VálaszTörlés
  67. A vége persze az lesz, hogy hazajövünk, és nem megyünk be. A hülye módosítóval ezt elintézte a gyerek. De engem nem a tüntetés érdekel. Engem a szórakoztató, liberálisbosszantó, vicces helyzetek érdekelnek. És ez pont ilyen lesz. :)

    "Az alkotmány 44/A § (2) bek. alapján a Fővárosi Közgyűlés rendeletben nem állapíthat meg a tv.-ben foglaltakkal ellentétes rendelkezést, illetve az Alkotmány Bíróság 4/2007. (II.13.) határozata alapján többlet követelményeket sem szabhat meg. Fentiek alapján egyértelmű, hogy rendezvényünkre csak és kizárólag az 1989. évi III. tv.-ben foglalt rendelkezések az irányadók, mely rendelkezéseknek eleget tettünk, tehát a demonstráció megtartásának semmilyen jogszabályi akadálya nincs. Fentiek alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2011. április 6-án kiadott közterület-használati engedélye nem érintheti a demonstráció szabad megtartását, tekintettel arra, hogy a Főv. Kgy. semmilyen módon nem korlátozhatja az alkotmány, illetve az 1989. évi III. tv. által biztosított jogaimat, illetve , hogy bejelentésem azt jóval megelőzően emelkedett jogerőre.(2011. január 18.)
    [...]
    Az MTI közleményben említett rendőrségi határozat ellen pedig természetesen fellebbezéssel fogok élni. Egy hasonló 2006-os esetben még az LMP-s Schiffer András - aki akkor még a TASZ ügyvivője volt- a következő álláspontra helyezkedett: " az önkormányzatnak mint a tér tulajdonosának a területfoglalási engedélye nem húzhatja ki a talajt a tüntetők lába alól. Vagyis: a kétharmados többséggel elfogadott gyülekezési törvényt nem írhatja felül a jogszabályi hierarchia legalsó fokán elhelyezkedő önkormányzati rendelet."

    Ne ferdíts cigány, mert rászarok a lábtörlődre!

    "De aki idehozza nekem az országba az Interpolt és a Crystal Castlest, annak hadd szurkoljak már inkább, mint egy csapat lepukkant, fogatlan, alkesz csövesnek, Sodikával a soraikban."

    Gratulálok, ön megnyerte a "Veréb Hozzászólás 2011" díjat!

    VálaszTörlés
  68. Neked valahogy mindenből a legalja jut, Sneci. Nyomtatott sajtóból a Móricka, szexből a masztiparti, nadrágból susogós, filmkultúrából a Naruto, zenéből a Kárpátia, melóból a pátyi szippantós Adsense-fiókja, karrierből az adóssághegyek, politikából a Jobbik...

    VálaszTörlés
  69. http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=86394

    Milyen érdekes, hogy aztán ugyanezek a médiák holokausztoznak itt nekünk orrba szájba.

    Amúgy meglepődnél, miféle tagjai vannak a HVIM-nek. Mondjuk kezdetnek nézd meg fécsen kik tagjai a HVIM csoportoknak. Orvos, tanár, mérnök, vezető beosztású ember, van ott minden. Ez a fogatlanozás, alkeszezés csak 1 indexes legyalázó mém, Ilyen alapon viszont minden zsidóra le7ne rosszat mondani.

    VálaszTörlés
  70. "Gratulálok, ön megnyerte a "Veréb Hozzászólás 2011" díjat!"

    Sajnos nem értjük a cigányszlenget. Mi az a veréb?

    VálaszTörlés
  71. Animét én is nézek, nem, nem hentait. :)))))))))

    Belga Kongóban is vóót invesztment proteksün, meg is halt pár millió kicsi fekete rabszolga.

    VálaszTörlés
  72. SF: Voltam már nem egy Gárdaavatón és Gárda-tüntetésen. Voltam már röhögni számos MIÉP- és Jobbik-rendezvényen a haverjaimmal. Felpuffadt arcú, lelakott fejű, elcseszett életű prolikon kívül nem láttunk mást soha.

    VálaszTörlés
  73. http://tasz.hu/szolasszabadsag/tuntetes-szigeten

    VálaszTörlés
  74. "A szórakoztató jelenetekért."

    Tehát bevallottan trollkodni mész oda, basztatni Gerendai vállalkozását?
    Akkor ugye te sem háborodsz majd fel, amikor egy veled üzleti kapcsolatban álló cég honlapján néhány öreg vonatozik majd - mi is csak a szórakoztató jelenetekért csináljuk xD

    VálaszTörlés
  75. Bocsánat, igazságtalan voltam, korrigálok: a MIÉP-nek anno voltak jól szituált, nyugdíjas értelmiségi bácsi és néni szavazói. A Jobbikra ez már nem jellemző, az egy színtisztán proli párt, talán még a szociknál is inkább az.

    VálaszTörlés
  76. Még mindig jobb, mint a 68-as liberálbolsevikok, ha nem is tökéletes párt, amúgy nyilván azok közt lesz sok rendszerrel elégedetlen, akik hiába dolgoznak, hiiába végeztek iskolákat. mégis 70-90e-t keresnek. És erre ezer "társadalompolitikai elemző intézet" bréjnsztormingja sem fog megoldást találni, mert ami az le7ne, azt ők maguk nem akarják. Nevetséges okoskodások a magas rózsadombi burzsi elefántcsonttoronyból leginkább.

    VálaszTörlés
  77. "Nyomtatott sajtóból a Móricka"

    Általában SOSE veszek nyomtatott sajtót.

    "szexből a masztiparti"

    Nem, hanem elhanyagolt középkorú nő. :)

    "nadrágból susogós"

    Sose volt susogós nadrágom.

    "filmkultúrából a Naruto"

    A Naruto unalmas. A One Piece sokkal jobb.

    "zenéből a Kárpátia"

    Nem szeretem a Kárpátiát.

    "melóból a pátyi szippantós Adsense-fiókja"

    Meg Magyarország legújabb kisvállalati CMR rendszere.

    "karrierből az adóssághegyek"

    Meg a saját birodalom, ami ősszel kezdek el építeni.

    "politikából a Jobbik..."

    Jobb híján. :D

    VálaszTörlés
  78. "Tehát bevallottan trollkodni mész oda, basztatni Gerendai vállalkozását?"

    Gerendait leszarom. A Szigetet is leszarom.
    A JELENETEKÉRT megyek. A vicces vitákért.

    "Akkor ugye te sem háborodsz majd fel, amikor egy veled üzleti kapcsolatban álló cég honlapján néhány öreg vonatozik majd"

    Azt megköszönöm utólag is. Amiatt fogom megúszni a Hermán Péter-féle ügyet. :D

    VálaszTörlés
  79. "Meg Magyarország legújabb kisvállalati CMR rendszere."

    Sodika, miért írod folyamatosan rosszul a CRM-et?
    http://en.wikipedia.org/wiki/Customer_relationship_management

    Mitôl érdem az, hogy a "legújabb"?

    VálaszTörlés
  80. "Sodika, miért írod folyamatosan rosszul a CRM-et?"

    Mert elgépeltem.

    VálaszTörlés
  81. Erre mondják azt, hogy 89 óta lepusztították a társadalmat. Állítólagos balosként leprolizni a szegény embereket, mert ezek közt ugye valóban sokan azok, nem vall vmi fejlett szociális érzékre. Effajta urizáló lenézés automatikusan ellenszenvet vált ki.

    VálaszTörlés
  82. 'Mitôl érdem az, hogy a "legújabb"? '

    Nem érdem, de jól hangzik.
    Annyira új, hogy piaci bevezetés előtt áll még.
    10 alatti számú cég használja még, mert fejlesztés alatt lévő cucc.

    VálaszTörlés
  83. Nagyon komoly rendszer lehet, amit a vonatozós sneci fejleszt. xDDDD A vérprofi copypaste mágus xD

    VálaszTörlés
  84. A proli és a szegény nem ugyanaz. A szegénység egy anyagi állapot. Prolinak lenni ennek egy részhalmaza, azt értem alatta, aki testileg-szellemileg igénytelen, ráadásul a ti pártotokban még egy agresszív faji ideológiával is terhelt.

    VálaszTörlés
  85. Sneci, miért anyád fizeti a diákhitel törlesztődet?

    VálaszTörlés
  86. Nem faji, hanem kulturáis, és erkölcsi probléma az. Te nem tudod értelmezni azt a kifejezést, hogy cigánybűnöző. Nem azt jelenti, hogy mind az. Na persze mentetek lázítani Érpatakra, ahol sikerült a norméois 1üttélést megvalósítani pont nemzrad jelölttel (nem csak Jobbik van, ő se az), de pofára is estetek... xD

    Talmud, szintén, tisztességtelenség, röviden ennyi : gojnak tett eskü nem kötezel. Üzletelj ilyen fajvédő emberkékkel boldogan goj létedre, majd átb*sznak szépen., ;)

    VálaszTörlés
  87. "Nem érdem, de jól hangzik."

    Rossz hírem van, Sodika: a pozitív töltetû, ámde a termék tulajdonságainak szempontjából semmitmondó fogalmakkal való kommunikáció csak a Schlingloff-tanfolyam alternatív valóságában mûködik, a való életben egy 15 éves is kiszúrja, és kiröhög.

    VálaszTörlés
  88. Sokszor működik.
    Na melózok.

    VálaszTörlés
  89. Sneci, miért anyád fizeti a diákhitel törlesztődet?

    VálaszTörlés
  90. Hú, sneci, egy ideje nem néztem ide, de ez a Brian Tracys dolog most beütött. Egyfelől nagyon dícséretes, hogy az embei lélek törvényeiről és a működéséről akarsz tanulni. Ezzel kapcsolatban had ajánljak egy könyvet, úgy hívják, hogy Szentírás (avagy Biblia). Olvasgathatod az Újszövetséget is, ha az Ószövetséget elavultnak tartod. Forgattad már keresztényként ezt a könyvet a kezedben, Sodi? (SF, te olvastál már belőle valamit?). Valami Jézus nevű fazon elég sokat dumál benne az emberi lélekről meg a mennyek országáról, nem egy Brian Tracy, de megpróbálhatod.

    VálaszTörlés
  91. Sneci, most hogy már több százezret ráköltöttél bullshit-tanfolyamokra, könyvekre, pdf-ekre, mikor kezded el hasznosítani a felhalmozott hatalmas tudást?

    Elméletileg neked már multimilliomosnak kellene lenned, vagy nem? A válság, meg a zsidó tanárúr közbeszólt, azért fenyeget a rezsi rém hónapról hónapra, mi?

    Remélem ősszel felpörögsz és kiépíted a vállalatbirodalmadat. Zsidók, tiszteletet snecinek, a magyar Zuckerberggel beszéltek!

    VálaszTörlés
  92. http://kepfeltoltes.hu/view/110807/sf_ekkora_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ez a kép miért készült sneci?

    VálaszTörlés
  93. Nem hiteles az 1házi módon félreértelmezett, soyorosan meghamisított "kanonizált" agyonszerkesztett biblia, ennyi erővel a wikipédia is 100%-ban hiteles forrás bármiről. Vagy a gyakorikerdesek.hu... Na, az főleg... xD

    http://finalbookofdaniel.com/gnosis.htmlű
    http://www.gnosis.org/naghamm/nhlalpha.html

    Csak úgy találomra, amiket kapásból be tudok hozni, mert részletekre emléxem belőlük.

    http://kozsditamas.info/archivum/227-jelentes-a-dalai-lama-magyarorszagi-latogatasaval-kapcsolatban-

    Miért pont Pannonhalmára jár a dalai láma, még Esztergom mellett persze? Amúgy ha olvassa az aki, ne menj fel a toronyba, mert beszakad a padlow alattad, ez 1 vissatérő álomban van nekem, ami leginkább valószínűleg ott játszódik... :)

    VálaszTörlés
  94. Jelentkező: Hú, nemtom.
    Lehettem kb. 16 éves.

    VálaszTörlés
  95. 1995. 10. 12., amúgy utcai ruhában, a Petőfi téri boltsort néztük meg utána/előtte.

    "álampógárholvoltmicsináltakármikor?" hát egyik kezemben a naptár, másikban az óra és arra gondoltam hogy egy sün ezt fogja kérdezni 1*.... :))))))))

    VálaszTörlés
  96. tegyétek már fel az eredeti képet valahova, becsszóra, nem nevetünk ki benneteket!

    VálaszTörlés
  97. Sneci, miért anyád fizeti a törlesztőt?

    VálaszTörlés
  98. SF: Tehát azt mondod, hogy felejtsük el a hiteltelen kanonizált Bibliát és helyette a kuzinod által ajánlott Brian Tracy féle személyiségfejlesztő anyagokat olvassuk/hallgassuk?

    VálaszTörlés
  99. http://addwebsitefree.com/blog/szkita-hun-magyar/2011/03/25/a-magyarsag-eredete/

    Az egyházi, hamis kereszténység a pogányok, sőt általában a rendszerellenesek rugdalásából, és a cionhatalomhoz való dörgölőzésből áll. Nem csak a hitgyüli ilyen sajnos.

    http://hunhir.info/forum.php?rsid=520

    Hát ebben a topikban auztán alaposan megkapja mind az egyház, mind István király .... XD

    VálaszTörlés
  100. @S.F.
    Miért van az, hogy van három teljesen egybehangzó evangélium, de olyan gnosztikusoknak kell hinni, amelyekben olyan történések vannak, amit senki más nem erősít meg?

    VálaszTörlés
  101. Tisztelt Snecológusok, Trollok!

    Történt valami érdemleges az elmúlt napokban ? összefoglalná nekem valaki? újabb röhejes agymenések, lelepleződések ?

    köszi

    VálaszTörlés
  102. Sodi, miért az anyád fizeti a diákhiteled törlesztőjét?

    Jobb lenne, ha most gyorsan kitalálnál valami bullshit magyarázatot, mert úgysem hagyjuk nyugodni a témát.

    VálaszTörlés
  103. http://hunhir.info/?pid=hirek&id=41472 ezek rosszabbak, mint a Borgiák.... :)))))))))

    http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=43639 Koppány for president! XD

    Bunyevácz Zsuzsa is írt pár könyvet, cikket ahol az egyház szintén nem épp a jófiúságáról mutatkozik meg, de részletesen ki van fejtve minden, miért.

    http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4712&rovat=

    "lehetséges-e mindezek ismeretében nyugodt lekiismerettel, szemet húnyva engedelmes és kritikátlan tagjának maradni ennek a mai egyháznak úgy, mintha mi sem történt volna, mely egyébként már korántsem az az egyház, melyért ifjúságunkban egyikünk-másikunk életét is kész lett volna föláldozni?" NEM

    http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=31140 hatalom szolgálatában hallgatnak, nem állnak ki a hitelveikért

    http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=28427 "Hosszan sorolhatók azok az esetek, amikor a se a püspöki kar, se a KÉSZ nem emelte fel a szavát a magyar- és keresztényellenes megnyilvánulások ellen" bezzeg ha a pogányok egy "ellenzéki" szájton beszólnak nekik, az már mindjárt !hangosan! nem teccik... XD

    http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=26031 és akkor még meg se említi, hogy a nemességben, 1házban RÉGEN IS midnenki, bizonyos rang felett, nyakig elmerült az okkultizmusban, annak klf formáiban. Sajnos ezek közt voltak durva dolgok, de ezt is az EGYHÁZ csinálta, akkor és ott. Az, ha most mondjuk otthon Richard Webstert olvasol, és gyakorolsz belőle, nem hasonlít6ó ahhoz, ha kényszerítenek egy sátánista jellegű szertartássorozatban való részvételre, ugyi?

    VálaszTörlés
  104. Gnoszticizmus = kereszténység eredeti formája helyreállítva. Nincs kanonizálás, átírás, hatalmi érdekből hamisítás.

    VálaszTörlés
  105. Omgwtfbbq:

    - Pénteken láttam Snecit a Moszkván, amint épp Móricka magazint vásárolt és olvasott, a megrendelőjét pedig nyilvános telefonon csörgette mobil hiányában.
    - Ma kiderült, hogy Sneci diákhitelét az anyja törleszti helyette.
    - Kedden Sneckó is megy a Szigetre az In-Kalosokkal kötekedni.

    Hirtelen ennyi jut eszembe.

    VálaszTörlés
  106. SF a kuzinodat megszégyenítő módon tekeregsz ki a kérdések elől, nem vagy képes egyenes kérdésre egyenes választ adni. Megismétlem: Szerinted érdemesebb a Brian Tracy féle személyisé fejlesztő anyagokat hallgatni/olvasni a kanonizált Biblia helyett?

    VálaszTörlés
  107. @omgwtfbbq

    Eseménydús hétvége volt. Röviden:

    1. Kiderült, hogy Sodi diákhitele törlesztőit Sodi anyja fizeti helyette.

    2. Danyiil véletlenül meglátta Sodit a Moszkva téren. Munkaadóját várta órákon keresztül, hogy pénzt kapjon tőle. Utcai telefonfülkéből hívogatta, mert a telefonja le volt tiltva. Állítólag arra használta a pénzt, hogy kifizesse tartozását. Várakozás közben egy Móricka újságot vett magának, azt olvasgatta. Danyiil szerint tényleg van púpja, és egy kicsit sántít.

    3. Különben a szokás bullshit: majd ősszel felpörög, stb.

    VálaszTörlés
  108. SF, te mit gondolsz arról, hogy Sodi helyett az anyja fizeti a diákhitel törlesztőjét?

    VálaszTörlés
  109. Endre, miért az anyád fizeti a diákhiteled törlesztőjét?

    Amíg ezt nem árulod el, addig NEM SZÁLLUNK LE RÓLAD!!!!! EZ A TÖRVÉNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!44

    VálaszTörlés
  110. Szerinted érdemes hegymászás helyett metrón utazni? Miért lenne összehasonlít6ó egy gyakorlatias lelki tanácsadás egy nehezen, és eleve többféleképpen értelmez7ő írás tanulmányozásával?

    VálaszTörlés
  111. "Gnoszticizmus = kereszténység eredeti formája helyreállítva. Nincs kanonizálás, átírás, hatalmi érdekből hamisítás."
    Bizonyítékok?

    VálaszTörlés
  112. köszönöm !
    na akkor lehet visszaolvasgatok majd :D

    VálaszTörlés
  113. http://govinda.blogter.hu/203658/reinkarnacio_a_keresztenyseg_torteneteben

    Ezzel szemben minden második húsvéti prédikációban kifejezetten ez ellen szónokolnak hosszan.... :)

    Csak mert vkik vmikor "a zsinaton erre jutottak" hogy idézzem, most neked is azt kell hinned?

    VálaszTörlés
  114. "na akkor lehet visszaolvasgatok majd"

    Érdemes, mozgalmas napok voltak. Danyiil jó paparazzo módjára még képeket is csinált. Sodika egyébként kijelentette, hogy 33 éves korában vissza szándékozik vonulni, és az általa addig felépített vállalkozás jövedelmébôl akar élni :)

    VálaszTörlés
  115. Még jó. Jézus 30 és 33 éves kora között alkotott, oszt utána meg már nem. :D

    VálaszTörlés
  116. Na, Mandy, amúgy miért pont ezt trollkodtad be megint, ezt láttam én is, akkor még nem tudtam azt se, milyen film, csak hogy szerepel benne Jean Reno, azért néztem meg. De, én a helyében megbosszulnám.

    VálaszTörlés
  117. Bűn - büntetés - bűnbánat - megbocsájtás, elvégre keresztények vagyunk nem hülyék...

    VálaszTörlés
  118. "Jézus 30 és 33 éves kora között alkotott, oszt utána meg már nem."

    Te leszel az üzleti élet Jézusa?

    VálaszTörlés
  119. "elvégre keresztények vagyunk nem hülyék..."

    Fordítva.

    Érdekes, ti szélsőjobbosok a Bibliában található összes hülyeséget elfogadjátok ha az ellenségeitek ellen uszítotok, vagy beleszólnátok más életébe.

    Persze ha kifogásokra van szükségetek, mindjárt lehet gyalázni a szent könyvet meg az egyházat...

    VálaszTörlés
  120. Egyház az az emberek alkotta egyház, a jézusi elkvek azok pedig a jézusi elvek.

    VálaszTörlés
  121. Mellesleg a büntetőjog is így működik, ha jól működik. Elítélnek, leülöd, addig majd megbánod. Aztán kiengednek, mert megbocsájtanak neked. Aztán meg jóváteszed. :)

    VálaszTörlés
  122. http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4772&rovat=

    "Az a vallás, amely a szorongást táplálja bennünk, azt nem akarom szavakkal minősíteni. Az egészen egyszerűen uralkodni akar rajtunk, és nem pedig föloldozni, nem pedig emberré emelni. És sajnos az a helyzet, hogy a jelenlegi úgy nevezett vallási gyakorlat a szorongást táplálja bennünk. Ez a mottó: Szorongj, akkor kezemben tarthatlak"

    Végül is ez belőle a lényeg, ezért hazugság, mert a félelemre, bűntudatra alapoz OK NÉLKÜL minden embert bűnösnek, sőt eredendően bűnösnek kiált ki. Nem azt mondja, tökéletlenek vunk, fejlesszük magunkat, neeeem. Szorongást akar kelteni, hogy aztán azt majd ő olthassa, hogy szükség legyen rájuk. Létrehozol egy csomó problémát, hogy intézményesíthesd rá a megoldást, és ebből élj. :)

    VálaszTörlés
  123. Danyiil:
    ezen beszartam: - pedig kétszer is beálltam melléd a szomszéd fülkébe, hogy halljam, mit beszélsz :D

    Sodi a férfi:

    A kamera a modern védőpajzs. :D
    2011. augusztus 7. 17:45

    Sneci, miért anyád fizeti a törlesztőt?

    VálaszTörlés
  124. Sodi, nem sérti a büszkeségedet, hogy hitelt veszel fel az adófizetőktől, de csak anyád tudja helyetted visszafizetni?

    VálaszTörlés
  125. "Jézus 30 és 33 éves kora között alkotott, oszt utána meg már nem"

    Sodi = Jesus of Suburbia

    VálaszTörlés
  126. Mandy, hányszor voltál azóta Drezdában?

    VálaszTörlés
  127. "Én pedig vagyok olyan bolond, hogy visszaüssek a hústoronynak is. :D

    De egyébként nem lesz semmi ilyesmi. Kamerák előtt nem keménykednek a köcsögök."

    És hogy volt az, mikor kamerák tucatjai előtt nyakon vágott téged a zsernyák? Te persze nemhogy vissza nem ütöttél, de még vissza se szóltál. A videót nem találom, de ha jól emlékszem, az volt a címe, hogy Sodit nyakon vágják, vagy valami ilyesmi.

    VálaszTörlés
  128. Mandy, neked meg a kurva anyád, amiért spammelsz.

    VálaszTörlés
  129. Mondani akart vmit, csak akkor mondja, illetve írja meg vmelyik levelen annak akinek innen üzenni akar??? :)

    VálaszTörlés
  130. azért nem találtad a videót, mert az a címe, hogy "zsodit púpon vágják" :D

    http://www.youtube.com/watch?v=hfNc_Udf_Z8&feature=related

    VálaszTörlés
  131. Ha vki télleg púpos, azon durván meglátszik, Sodin pedig nem látszik meg, hogy gyengébb teherbírású a háta. Tehát nem púpos.

    VálaszTörlés
  132. SF, sneci nem púpos, nem büdös, alapvetően jóképű fiatalember, egyébként meg sikeres, dúsgazdag vállalkozó.

    Te pedig nem vagy kőbuzi.

    VálaszTörlés
  133. Bár arcra sem csúnya, és főleg nem zsidós, és nem büdös, én csak azt mondtam, nem púpos. Engem pedig ki és miért néz annak? ;D

    VálaszTörlés
  134. Mandy, a villamos által lemetszett lábaidnak mi lett a sorsa végül? Kibaszták az első kukába, vagy valaki hazavitte és megetette a disznókkal?
    Esetleg a sarki kínai lecsapott rá, és másnap akciós volt a sertés szecsuáni módra?

    Megöl a kíváncsiság.

    VálaszTörlés
  135. Komolyan mondom, én is összedobok egy ilyen hanganyagot, és eladom Sodinak 80 ezerért. Csak annyit kell tennem, hogy mondogatom, hogy ő különleges, hogy nem balfasz, hogy ősztől sikeres lesz, és felcsapom a wikiépdiát egy-egy érdekesebb adatért, hogy mindig lekössem a figyelmét. Na Sodi, hogy tetszik az ajánlatom? Ha majd megvetted a 3. anyagot, akkor egy különleges lehetőség keretében vehetsz 12990 forintért "Sikeres Emberek Világszövetsége" kitűzőt, amit olyan nagy emberekkel együtt viselhetsz büszkén, mint X Károly és Y Béla.

    Sodi te ugye valójában nem nyeled be ezt a szart?

    VálaszTörlés
  136. "Bár arcra sem csúnya, és főleg nem zsidós, és nem büdös, én csak azt mondtam, nem púpos. "

    Kérés nélkül nyalod fényesre a seggét 0-24h. Mi az, hogy nem zsidós??? Vonatkoztasss már el egy kicsit attól, hogy családtag, tedd félre a seggnyalást egy percre... Mekkora horgas orra van már? És a szakáll? Komolyan, egy fekete kalapot nyomnál a fejébe, és kész az ultraortodox zsidó mintapéldánya.

    VálaszTörlés
  137. Sodi: "Nem va-gyok ba-lek'"

    VálaszTörlés
  138. No de épp ez az, hogy ismerem a családfáját, és ezért tudom, hogy nem le7 az... meg én sem. Ha dns elemzést végeznénk, némi bajor sváb, és a 'halmi vonalról pedig cseh jellegzetességeket találnánk, már ha volnának olyanok. Még az se nem zsidó név, se nem zsidó családi ág, amivel ugrattátok Sodit. És nekem is 1ébként ez a 2 van. Kár, hogy 6 éves koromra bebarnult a hajam. :)

    VálaszTörlés
  139. Hát pedig nagyon esélyes, hogy valamelyik - általad esetleg nem ismert - oldalágról zsidó vér keveredett bele, amelyik 1-2 generációt kihagyva nála vállt dominánssá. Máshogy nem lehet magyarázni ezt a kinézetet - komolyan, mintha egy zsidó karikatúra lenne szerencsétlen.

    VálaszTörlés
  140. A jellegzetes zsidó fejforma, az amilyen pl Judith Shorer, Demcsák Zsuzsa, Bombera Krisztina. Önmagában a nagy, hosszú orr az nem az.

    VálaszTörlés
  141. A nagy orr csak egy példa volt.
    Hosszúkás arc, magas homlok, mélyen ülő szemek...

    http://a3.twimg.com/profile_images/321490691/sodika01.JPG

    Magas, vékony testalkat, hosszú végtagok.

    VálaszTörlés
  142. http://forintosgyula.blogspot.com/2010/08/tizenharom-figyelmezteto-jel.html

    SF, sodira kapásból illik:

    01) az orr végének enyhe görbülete, valamint az orrcimpa szokatlan rajzolata,
    02) elálló vagy a ténylegesen fejhez lapuló fül és a duzzadt szemöldökív,
    03) többnyire hosszúkás fejforma vagy a kerek „szlovák zsidó” forma,
    04) a testalkat lehet magas vagy apró, tömzsi, groteszk mozgással, „tetszelgéssel”
    08) trehány, lógó ruházat, rendetlenség, a fegyelem tagadása, lompos megjelenés,
    09) alapból mindennek a tagadása, a kezdőszavak: „nem; de; ez nem így van, stb”
    10) hitetlenség, moráltalanság, jellemtelenség, gyávaság, áltudományosságba csavarva
    12) cím és diploma halmozás, állandó bizonyítgatása kiválóságának, mint igazolás...
    13) pénz- és haszonelvűség, szívtelenség, az empátia (és önkritika...) nagyfokú hiánya, korlátlan egoizmus, és végezetül ehhez hozzátehetem a fizikai munka „vallásos” kerülését és megvetését, alázat nélküli tolakodást és törtetést, az uralkodási hajlam erőltetését, ezt megváltoztathatatlan és meggyőzhetetlen önhitbe, „intelligens érvekbe” öntve, álmagyarkodás, hitgyüli, sok gyerek (nevelés nélkül...)

    VálaszTörlés
  143. "13+1) legalább egy cigány mindig van a közelében! (barát, rokon, üzlettárs, vagy szerető...)"

    Ez lenne SF?

    VálaszTörlés
  144. Egy cigány, vagy buzi. xD

    VálaszTörlés
  145. Hosszú végtagok, kiálló térd, könyék, jellegzetes hosszú orr, magas homlok... ráadásul az arcformámról egy részletes elemzési módszerrel az jött ki, tipikusan az árulók arca ilyen... na kb ennyit érnek ezek a módszerek XD

    Én elhiszem, hogy "delejes" meg elég egyedi kinézet ez, és Sodié is, de európai arc, nem zsidó.

    VálaszTörlés
  146. Mind a kinézete, mint a viselkedése, gondolkodásmódja zsidókra jellemző.

    A hatalom, pénz mindenek felett, gázoljunk át mindenen. Még a saját anyját is képes volt megzsarolni egy kis pénzért.

    Ami viszont ellene szól, hogy a zsidóknak jó üzleti érzékük van.. ellenben snecinél még egy 5 éves gyerek is jobban bánik a pénzével. Ez betudható a nemzsidó vérrel való keveredésének illetve enyhefokú fogyatékosságának.

    VálaszTörlés
  147. Meg télleg olyan, mint ami régen wordpressen kinnt volt avatárnak. Kár, hogy arról a régi blogról nincs archívum,

    Hát, aki alkatilag gyenge, az bizony nem fogja szeretni a megerőltető fizikai munkát. Mert nem alkalmas rá eleve mondjuk. :)

    VálaszTörlés
  148. SF, mit gondolsz arról, hogy Sodi helyett az anyja fizeti a diákhitelét?

    VálaszTörlés
  149. Már úgy érted, hogy neki esik útba a posta, ahol a csekkeket le7 feladni?

    VálaszTörlés
  150. Kétlem, hogy az anyja fizetné.

    Szerintem az a hitel is már régen bedőlt, csak sajnos nem tudja behajtani az apeh (egyelőre), mert a szaros gatyáján kívül nincsen semmije snecinek.

    VálaszTörlés
  151. Nem, hanem hogy az anyja által megkeresett pénzből fedezik a havi törlesztőt.

    VálaszTörlés
  152. "Brian Tracy 17 évesen bukott ki az iskolából, 8 évig egy kereskedelmi gôzhajón dolgozott rakodómunkásként, de magadfajta hülyéknek hála, végül mégis sikerült meggazdagodnia."

    Tehát megvan a siker receptje :ddd
    Abszolúte reménytelen helyzetből fordított.

    VálaszTörlés
  153. A hülyeség vallásos szintre emelése valójában minden korban megérte. A szcientológia is valami ilyesmi például.

    VálaszTörlés
  154. Sztem ez nem úgy megy, hogy puszta véletlenekből, meg a származásból adódik a kinézet, hanem a rá jellemző "térbeli információs struktúrát" a lélek áthozza magával.

    VálaszTörlés
  155. "A hatalom, pénz mindenek felett, gázoljunk át mindenen."

    Milyen mindenek felett, te szerencsétlen?
    Épp azért nincs sok pénzem, mert nem tartom annyira nagyon fontosnak. :)

    VálaszTörlés
  156. "Milyen mindenek felett, te szerencsétlen?"

    Anyádat megzsarolod pénzért, az mi? Meg hogy szarrá perelnéd? Emberileg egy nagy nulla, kapzsi zsidó vagy.

    "Épp azért nincs sok pénzem, mert nem tartom annyira nagyon fontosnak. :) "

    Azért nincs pénzed, mert olyan hülye vagy, mint a segg. Méghogy nem tartod fontosnak, meg kellett néznem, hogy ezt álsodika írta e, mert ekkorát nem hazudhatsz. De mégis...

    VálaszTörlés
  157. Sneci, neked az elcseszett életedben semmi más nem számít, csak a pénz - de még az sem jön össze. Leszarod az emberi kapcsolatokat, teszel az érzelmekre, a vallást (személyiségedből adódóan) csak valamiféle korcs paródiaként tudod előadni, ocsmány módon viselkedsz anyáddal, a nőket lyuknak tekinted, lényegében állandóan hazudsz mindenről, soroljam? A régiek úgy mondták, hogy nem tisztelsz sem istent, sem embert. Csak a pénz létezik számodra, 24/7 csak a pénzen jár az eszed, az az istened, te kapzsi, buta, materialista pondró.

    VálaszTörlés
  158. snecigeci írta...
    Mandy, a villamos által lemetszett lábaidnak mi lett a sorsa végül? Kibaszták az első kukába, vagy valaki hazavitte és megetette a disznókkal?
    Esetleg a sarki kínai lecsapott rá, és másnap akciós volt a sertés szecsuáni módra?

    Megöl a kíváncsiság.



    mint két lábam éppségben van ... ha kell egy tökönrúgás, akkor választhatsz melyikből kérsz.
    neked éppenséggel a bal lábamat ajánlom, mert azzal nemtok olyan keményen rúgni ...

    VálaszTörlés
  159. És hiába tagadod, vagy jön a kutyád, SF kimagyarázni, mert te magad írtad le az atw-n, hogy számodra még a barátság sem értelmezhető fogalom, a te szemedben csak alkalmi érdekszövetségek léteznek, plusz kihasználható emberek. Ez épp olyan hozzáállás, mint amit állandóan kántáltok a Talmudról, miszerint a zsidó szabadon átverheti a gójt. Te mivel vagy jobb, Sneci?

    Érzelmi és értelmi fogyatékos vagy, nézz már magadra. Autista vagy!

    VálaszTörlés
  160. szeszesember írta...
    Mandy, neked meg a kurva anyád, amiért spammelsz.


    anyám mit tehet arról hogy ÉN dobom fel egy kicsit a hangulatot?

    VálaszTörlés
  161. Inkább cicka, mint kutja XD De te arra a Sodi féle viccelődésre gondolsz, hogy "az élet egy RPG" ???

    VálaszTörlés
  162. De télleg, miért pont azt a 2 linket tetted be ide? :))))))

    VálaszTörlés
  163. molnarfarpad írta...
    Mandy, hányszor voltál azóta Drezdában?



    ki álította,hogy valaha is elhagytam szeretett városomat?

    VálaszTörlés
  164. Sneckó, írjad a posztot a holnapi szigetelésről!

    VálaszTörlés
  165. Azért sem írom le ide, de sejtem, melyik város... De nem árullak el nekik... :)

    VálaszTörlés
  166. melyik várost selyted?

    VálaszTörlés
  167. Azt, ami az igazi fészbúkodon ki van írva. De most látom, hogy megváltoztattad. Dehát mondom, hogy nem akarom ide leírni, meg egyáltalán kiadni téged a trolloknak... Na... :)

    "IS watching you" ugyi????

    VálaszTörlés
  168. El nem tudom képzelni, hogy milyen szörnyű sokkon ment keresztül a szerencsétlen drezdai villamos, amikor beszennyeződött ennek a Mandy Lane becenevű szarcsimbóknak a vérével, mindenesetre úgy gondolom, hogy sokkal szebb hely lett a Föld eme jobb sorsra érdemes gép meghozott áldozatával, mert legalább megkímélt minket attól, hogy ez a beteg fos szabadon járkálhasson a normális emberek között.
    Beleborzongok, hacsak rágondolok, milyen tébolyult, frusztrált torzulás indít valakit arra, hogy visszaélve a Freeblog és a Google Kapcsolat hozzászólás-ellenőrzési hiányosságaival szétrombolja valaki másnak a blogját, mindenesetre csak remélni tudom, hogy a közeljövőben a levágott csonkokból származó fantomfájdalomba legalább annyira bele fog zavarodni ez a sérült féreg, hogy a kínok miatt már írni sem lesz ereje.

    Személyes véleményem az, hogy a mozgássérült embertársaink minden tiszteletet és segítséget megérdemelnek, KIVÉVE ez a félkegyelmű vadbarom, akit addig kellene a kemény betonhoz csapkodni, amíg meg nem szabadul a szenvedéseitől.

    Nem tudom, mi a kurva anyjáért nem hagyja rám ez a segg, hogy miként és milyen ütemezésben alakítom át a blogomat, de legyen meg az öröme: sokak hosszas kérése nyomán az előbb levettem az oldalról a cédulagyár számlaszámát.

    Remélem, elégedett vagy, te szar.

    A Bombagyárosokat nem utálom, de téged igen.

    Pusztulj meg.

    By SoDI

    VálaszTörlés
  169. Azért a többieknek : marhára nem buzi Mandy, és nem is féllábú. Ennyi még nem túl személyes.

    VálaszTörlés
  170. SF, mi vagy te, valami Teréz anya, hogy kötelességednek érzed védeni ezeket a társadalom által megvetett és kitaszított szellemi fogyatékosokat (sneci, mandy)?
    Talán te is közülük való vagy?

    VálaszTörlés
  171. méghogy nem buzi... akkor mi a faszért arra élvez, hogy nőnek nézik és csapják neki a szelet?

    VálaszTörlés
  172. Persze, én mint Teréz anya, lol.... xD

    Azt se én, se te nem tud6juk, ő mit miért tesz. Meg azt sem, miért alakulnak az életben bizonyos véletlenek pont úgy, ahogy. Ezek közül sok sztem egyfajta teszt, hogy "na akkor erre én most mit lépek"? Ha az élet egy RPG, én szeretnék szintet lépni majd. ;P

    VálaszTörlés
  173. SF, van olyan kép róla, ahol látszik mindkét lába?
    (nem nadrágban, mert az alatt lehet műláb is)

    Ha van, honnan lehetsz biztos benne, hogy nem a baleset előtt készült?

    VálaszTörlés
  174. Nem barkóbázunk, mert tudom, hogy úgy mindent ki le7 találni, kisiskolás koromban szeretttem ezt játszani amúgy, de egyértelműen nem féllábú.

    VálaszTörlés
  175. S.F., te alattomos! csak nem pofátlankodtál be a listámra?

    VálaszTörlés
  176. Majdnem úgy hazudsz / csúsztatsz, mint sodi.

    Nyilván nincs ilyen kép, tehát te sem lehetsz biztos benne.

    VálaszTörlés
  177. Nem szoktam kémkedni, én ahhoz nem értek :))))))))

    na EZ vicc volt...

    De mivel nem tudom, milyen listáról beszélsz, jó eséllyel nem.

    VálaszTörlés
  178. a facebook baráti listámra, retek!

    VálaszTörlés
  179. Sodi holnap hánytól kezded a közvetítést?
    Belépő miatt ne aggódja, a fejed alapján téged tutti ingyen is beengednek a zsigetre.

    VálaszTörlés
  180. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  181. Tényleg Sodi, holnap mikor mész? Nekem is pont dolgom van Pesten az új lakásban úgyhogy délután a széllkálmántér környékén fogok mozogni. Még nem tudom, a manfrotto cuccot vigyem-e magammal, viszont onnan mehetnénk együtt HÉV-vel a Filatorigátra (bár megmondom őszintén, HÉV-vel a szigetre csak a bénák mennek másfél órát sorban állni a K-híd előtt. Batyiról megy hajó is, picit hosszabb csak az út, 80 Ft-tal drágább csak jegy - BKV 320, hajó 400 volt tavaly - és a Sziget túloldalán, egy másik bejáratnál tudsz bemenni ami direkt csak a hajóval érkezőknek van, úgyhogy ott nincs sor.)

    VálaszTörlés
  182. "HÉV-vel a szigetre csak a bénák mennek másfél órát sorban állni"

    azaz titus és sorstársai.

    VálaszTörlés
  183. http://androidhungary.com/2011/08/prestastat-valos-ideju-webaruhaz-statisztikak-androidon/

    Sodi, neked miért nincsenek ilyen vérprofi ötleteid?

    VálaszTörlés
  184. Webshopból almalét... A házhozszállítás többe kerül, mint a termék maga. :)

    VálaszTörlés
  185. Webshopból csakis szélkereket!

    VálaszTörlés
  186. Ezt a GRoby-s kuzinodnak magyarázd :)

    VálaszTörlés
  187. Ja, esetleg úgy megéri, ha nagyon sok dolgot rendelsz 1szerre. De ugyanúgy áll ez egyéb filléres cuccokra, pl. 500 forintos firewire kábelt se így vesz az ember

    VálaszTörlés
  188. Mekkora címeres seggnyaló vagy...

    Sneci, posztot a holnapi Szigetről, gyorsan!

    VálaszTörlés
  189. Aki nem eszik elég magnéziumot, annak begörcsöl reggel, vagy hajnalban a lába a sátorban, és arra ébred7. Kicsit sz*r érzés, mintha ellőttél volna a lábad. Pozsonyban így jártam, félóra szenvedés, azt hittem szétdurran a lábam... xD

    VálaszTörlés
  190. Olyan érzés, mintha levágná a lábad valami?

    VálaszTörlés
  191. SF: "Webshopból almalét... A házhozszállítás többe kerül, mint a termék maga. :)"

    A heti nagy bevásárlást kell intézni vele, és akkor már megéri. :)

    VálaszTörlés
  192. Gery: Mert nem vaterázok. :D

    Egyébként annyi igaz, hogy a "kell androidos telcsi a munkához" dolgot elő fogok adni valakinek a maga idejében. De nem anyámnak, hanem a megrendelőmnek. :)

    Egyébként egy a GRoby rugózást nem értem.

    Figyelj, zsidó Danyil.

    Tesco X Ft.
    GRoby Y Ft.
    Különbség Y - X = Z Ft
    Tesco bevásárlás W perc.
    GRoby megrendelés leadása T perc.
    Különbség W-T = K perc.

    Na most...

    A kérdés, megkeresel-e K perc alatt Z Ft-ot, vagy sem. Ha igen, nem csak hogy megéri a GRoby-tól rendelni, de nemzetgazdasági szempontból is sokszorosan hasznos döntés, tehát kiemelkedően hazafias cselekedet. Még az államadósság nevű ellenséggel is harcolsz közben.

    Ugyanis:

    Ha elmész a Tescoba vásárolni, csak a Tesco-ból növekszik a GDP. Ha viszont a GRoby-ból rendelsz, egyszerre két helyen is. A GRoby-ból és tőled.

    Egyszerűen ha a bevásárláson megspórolt idő alatt megkeresed azt a pénzt, amennyivel a GRoby drágább a Tesconál, nincs SEMMI érv, ami a NE a Groby mellett szólna.

    Gondolkodj már, te szerencsétlen!

    VálaszTörlés
  193. Sneci, 1 óra alatt még a púpoddal vánszorogva is bevásárolsz.
    Mindössze 84ft-al drágább a groby? Kétlem..

    VálaszTörlés
  194. És minél messzebb van a tesco, annál több üzemanyagod fogy, már ha nem gyalog mész.

    VálaszTörlés
  195. "Sneci, 1 óra alatt még a púpoddal vánszorogva is bevásárolsz."

    Ez nem úgy van. Felöltözni, odamenni, visszajönni, itthon kipakolni. A GRoby ALAP(!)szolgáltatásai között van, hogy bepakolnak neked a hűtőbe. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.