Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 2., kedd

2006. őszről büntetőper - 1. rész

Ma ismét egy 2008-as kazettámat kapjátok meg. 2006. ősze miatt perbe fogott hazafiakról szól.

Annak idején csak egy nagyon rövid képes beszámolót közöltem a perről a régi Sodi blogon, de videót MOST ELŐSZÖR láthattok róla.

Szerepel benne egy bevert fejű gyerek, akit sérülése ellenére vádoltak erőszakkal Gergényi igazmondói, és a srác, akinek egyetlen bűne, hogy a harc hevében berúgta egy parkoló Kispolski ablakát.
  • Helyszíni felvételen a sérülés 42:25-től
  • A Kisposki ablakát szétrúgó tüntető pedig 53:25-nél fizeti meg készpénzben a rettenetes kárt az autó tulajdonosának
Ez még csak az első kazetta. Majd valamikor a héten jön a folytatás.

A folytatáson majd azt a pillanatot is megmutatom, amikor megsérült a Kispolski ablaka. Hadd lássa mindenki, hogy a hazafiak milyen szörnyűséges bűntetteket követtek el 2006 őszén. Elvégre Budaházy György is ehhez hasonló embertelen terrorcselekmények miatt van börtönben.



By SoDI

181 megjegyzés:

  1. Azért az ilyen töltelék posztoknál várd már meg a 200 kommentet. Elhiszem, hogy fel vagy pörögve a tesco gazdaságos energiaitaltól, de a trolloknak is kell egy kis akklimatizáció. Hisz tudod a blogod jelmondatát: türelem, nem kapkodunk el semmit.

    VálaszTörlés
  2. Más kispolskijának az ablakára könnyen legyint az ember :)

    VálaszTörlés
  3. Ja amúgy Sodi, a te fejedet is el tudnám képzelni, ha egy mszp-s tüntető a "forradalom hevében" földhöz vágná a laptopod, amin dolgozni szoktál, hogy aztán két évvel később ki tudd belőle szedni az árát.

    VálaszTörlés
  4. Rotwein: Kit érdekelnek a kommentek? :)

    Inkasszómanó: Nemtom, nem ismerem a csajt.
    Aki a jobboldalán ül, az a Sáska Béla.

    Ond: Mondom én. Szörnyű, embertelen terrorcselekmény. Szerintem fel kellett volna érte akasztani a gyereket.

    VálaszTörlés
  5. Rotwein:

    Többé nem mászkálok laptoppal a kezemben.
    Egyszer volt Budán kutyavásár. Most már táskázok. :D

    VálaszTörlés
  6. Terrorcselekménynek nem terrorcselekmény, csak sima rongálás :D
    De más megvilágításba került volna, ha a Te kocsid szenvedi el :)

    VálaszTörlés
  7. "Most már táskázok. :D"
    Azt is óvatosan, mostanában vadásszák a laptopokat a nem idén barnultak.

    VálaszTörlés
  8. "Többé nem mászkálok laptoppal a kezemben."

    Akkor elmagyarázom: arra céloztam, hogy te sem örülnél, ha valami random figura szétbarmolja a tulajdonodat, ami miatt esetleg eleshetsz a fizetésedtől, vagy akár a munkahelyedről is elbocsájthatnak, a plusz anyagi teherről nem beszélve. Tehát nem kéne védened az ilyen állatokat, mert ugyan nem láttam a videót, de kétlem, hogy véletlenül belelökték volna a kocsiba, vagy figyelmetlenségből törte volna be az ablakot.

    VálaszTörlés
  9. Mindig az ölembe veszem, így nehezen tudják ellopni. :)

    VálaszTörlés
  10. Rotwein:

    Konkrétan egy nagy nindzsa-rúgással lépett bele az ablakba. Vicces, majd megmutatom még a héten.

    "te sem örülnél, ha valami random figura szétbarmolja a tulajdonodat"

    Ugyan már! Forradalmi időket nem lehet a békeidők kontextusában értelmezni.

    VálaszTörlés
  11. Forradalmi idő van Szíriában, mégis úgy gondolom, hogy az embereknek nincs sok kedvük ninját játszani a parkoló autókkal.

    Vagy más szituáció: a franciaországi muzulmán zavargásokban, amikor gyakorlatilag szénné égetik a körülöttük levő objektumokat, a te logikád szerint azt is be lehetne tudni a forradalmi hevületnek?

    VálaszTörlés
  12. Azt, hogy miért vagy fasz a Kispolákkal kapcsolatban, majd valaki más talán megvilágítja neked, nekem ehhez most nincs idegrendszerem.

    De ha bevallottan nem vagy képes dugni (mert egyrészt ugye gyenge vagy, másrészt meg nem bírod, ha a nő "ugráltat"), akkor minek kamuzol itt a negyvenes középvezetővel? Vagy a negyvenes középvezetőt kielégíti az, hogy hanyatt fekszel, kivillantod a dzsungelt, valami nehezen félig felállítod a bohócot, aztán egy nagy sóhajjal, plöttyedten elélvezel rögtön amikor rádül? Igazából erre egy koton árát is kár elpazarolni.

    VálaszTörlés
  13. Nincs dzsungel, nincs nagynehezen, és nincs félig.

    Rotwein: A baloldali rendetlenkedés nem forradalmi idő, hanem rendetlenkedés. :D

    VálaszTörlés
  14. Annyi egyébként valóban igaz, hogy a túl gyors durrbele a finom lelkemnek sok. Tehát arra, hogy itt van, gyere, rakd be, tényleg nem tudok teljesíteni. De erre szerintem max. egy állat lehet képes, normális lelkületű ember nem. :D

    Úgyhogy rászoktattam őnagyságát, hogy fél óra borozgatás, beszélgetés, és szép fokozatosan, előjátékkal. Ez így már a lelkemet se töri meg. A 10 percenkénti ötletelgetésről viszont nem tudom leszoktatni őt se, pedig ez az egyedüli gátja annak, hogy akár hetente is akarjak menni hozzá, és ne érezzem azt már extrémül és elfogadhatatlanul sűrűnek. :))

    VálaszTörlés
  15. "A baloldali rendetlenkedés nem forradalmi idő, hanem rendetlenkedés."

    Megint egy szubjektív gondolatodat állítod be objektív tényként. 2006-ra is többen mondják, hogy balhé, minthogy forradalom. Én mondjuk úgy gondolom, hogy abban a helyzetben részben jogos volt, viszont ettől függetlenül egy bebaszott idióta ne rongáljon célzottan magántulajdont és aki kövekkel dobálja ki a rendőr fogát, az se sírjon, mint egy idióta picsa, ha előzetesbe rakják.

    VálaszTörlés
  16. Ja igen, a világon minden szubjektív.

    VálaszTörlés
  17. A kettős mérce mindig jól jön :)

    VálaszTörlés
  18. SoDI, holnap a 2007-es Erzsébet hídi blokádról készült felvételeidet rakd fel, ha megkérhetlek. Nekem már nincsenek meg, és fontos lenne.

    Üdvözlettel

    Molnár F. Árpád

    VálaszTörlés
  19. A 2007-es dolgokban bizonytalan vagyok, de megnézem.
    Egyébként ha a valódi Molnár F. vagy (amit kétlek), akkor inkább emailben vagy Facebook-on kommunikálj felém, mert különben nem tudom, hogy nem csak egy zsidó fórumtroll szórakozik-e a nevedben.

    VálaszTörlés
  20. Na de VADkapitalista forradalom se lenne, sőt 1házpárti se, mikor épp hogy sietnek el6árolódni annak vezetői, meg kiközösíteni pl a gárdás rendezvényeken megjelenő, felszentelő, szónbolkó, stb. kispapokat. Azért az Evangélikus, presbiteriánus, jezsuita papok többen kivételek, bátrabbak - nem tudják őket annyira megfogni, nem is bíznak meg a jezsuitákban a rendszer irányítói. "Előbb bíznék meg magában az Ördögben, mintsem egy jezsuitában"... ugyebár... :D És király jelölt sincs, ki mellett kiállnának, 2006-ban se a Habsburgokért ment a buli.

    A bírók egy részéről viszont feltételezem, hogy akár halálra is ítélték volna azokat az embereket, ugyebár a bíróságokon nem történt rendszerváltás, mint a mai nap azt fészbúkon idéztem - 1 bíróbőtöl, kit kizártak a nemleváltottrendszer hatalmi hálózatának tagjai.

    VálaszTörlés
  21. Nincs dzsungel, tudjuk, hogy Sodi fazonigazított, de csak azért, mert az a legkonzervatívabb választás.

    VálaszTörlés
  22. Miért is gáz az, ejj. Elfogadott dolog szigorúan HETERO, különben nem metrós, és akár házas fiúknak is borotválni magukat itt-ott ma már. A hónalj szőr meg bizony könnyen bebüdösöd7. Júj de undi az. ;)

    VálaszTörlés
  23. S.F., te hány házas fiúval voltál már?


    SoDI, mi az e-mail címed? Sajnos sehol sem találom.

    VálaszTörlés
  24. "A hónalj szőr meg bizony könnyen bebüdösöd7. Júj de undi az. ;)"

    Kis buzi.

    Sneci, keresztényi dolog ez a havonta eljárok kúrni dolog? Nem a házasságon kéne ügyködnöd hívőként?

    VálaszTörlés
  25. Nemá' hogy ezt feltételezd... XD mondjuk pl strandon-uszodában látom, és onnan t'om. De sok nő senem szereti a túl sűrű szőrt férfiakon ám.

    VálaszTörlés
  26. Szagolj izzadt női hónaljakat, az is büdi... :P

    Orrszőrét se vágja senki ki??? :)))))))

    VálaszTörlés
  27. Előbb a csatakos hajadat vágasd le, Balázska.

    VálaszTörlés
  28. SF: Szerintem a valódi Molnár F. Árpád nem mondana ilyet neked. Az is biztos, hogy nem kell neki 2007-es felvétel, hisz akármilyen eljárás is indult ellene akkor, egészen biztos, hogy azóta jogerősen lezárult.

    Danyil: "Sneci, keresztényi dolog ez a havonta eljárok kúrni dolog? Nem a házasságon kéne ügyködnöd hívőként?"

    Hosszabb távon te. DE egy biológiai lényben addig is van kieresztendő feszültség. :)

    VálaszTörlés
  29. A masztipartit is ezzel magyarázod? :D

    VálaszTörlés
  30. Hetente átlag 2* mosva van, amúgyse csatakos, ez magától tisztán ilyen göndör, mellesleg minél többet fésülöm, annnálinkább csigákba pödrődik. Mindegy wu2, vagy laboatoá ganyé, (előbbi a jobb) ez göndör marad. :3

    VálaszTörlés
  31. Az eljárás lezárult, de a felvételekre egyéb okból lenne szükségem. Ugye megérted, hogy nem lenne célszerű az én helyzetemben a rendőrségtől segítséget kérni?

    S.F., csak kíváncsi voltam, sajnálom ha megbántottalak, de olyan jeleket mutatsz, amit a Freud-i pszichológia egyértelműen homoszexuális hajlam tüneteiként ír le. Amivel nekem egyébként semmi bajom nem volt, továbbá nincs, és nem is lesz soha, emberjogvédő tevékenységem pedig kiterjed nemcsak Echelon-tanúkra és romákra, hanem melegekre is. Szolidaritásból nem vettem részt az utóbbi évek egyetlen melegfelvonulásán sem.

    Az ORBÁNI-PINTÉRI RENDŐRSÉG ellenben SZÁNDÉKOSAN szítja a GYŰLÖLETET a melegek ellen, hogy ezzel is eltereljék a FIGYELMET a cigánygyilkosságok ügyében történő nyomozások körüli millió anomáliáról és ellentmondásról

    http://hirhatter.bplaced.net/a_ciganygyilkossagok.htm

    Így a kurucinfót olvasó százezrek is milliók, valamint a kurucinfót nem olvasó, de az ő szellemi és mentális szintjükön TENGŐDŐ milliók, az összmagyarság 70-80%-a (!!!) leselejtezett, lesokkolt aggyal továbbra sem látja a lényeget.

    Üdvözlettel

    Molnár F. Árpád

    VálaszTörlés
  32. Danyil: Olyanon garantáltan nem vettem részt soha. :D

    VálaszTörlés
  33. Nőkhöz vonzódó férfiként is bizonyos női személyiségjegyeim vannak, ez mondjuk igaz. Mondjuk, akkor meg heteróként leszbi vok. :D

    Amúgy ha tényleg te vagy, az "Order of Bath"-ról, iletve annak elődjéről (Knight's) volt már leleplező anyagod? Tudod, "dull care", Moloch, meg effélék.

    VálaszTörlés
  34. De legalábbis akartál :DD

    VálaszTörlés
  35. Danyil: "De legalábbis akartál :DD"

    Amin akarok, azon részt veszek. :)
    Amin nem akarok, azon nem.
    Ilyenen soha nem vettem részt.
    Erről kb. ennyit.

    VálaszTörlés
  36. SoDI, te kihez jársz dugni, te moslék?

    VálaszTörlés
  37. Jó, hülyeségeket nem másolgatunk ide.

    VálaszTörlés
  38. Sodi, azt hiszem most már elárulhatom, hogy a fent idézett hozzászólás egy olyan SoDI nevű nick-től származik, akinek az email címe sodi4525@valami volt. Ezt az infót pedig az index egyik, általam ismert moderátora szivárogtatta ki, akit veled ellentétben még soha nem kaptam hazugságon.

    VálaszTörlés
  39. Nézzenek oda, sodika elismerte, hogy övé a masztipartis hozzászólás, egyébként miért moderálta volna ki? :D

    VálaszTörlés
  40. Mert elegem van abból, hogy mindig hozzám kötik.
    Indexhazugság meg nem érdekel.

    VálaszTörlés
  41. Sodi, mégegyszer: függetlenül attól, hogy a jellemed, a reakciód, a fogalmazásmódod alapján már önmagában biztos hogy te voltál, ezt még egy nálad sokkal megbízhatóbb személy is megerősítette, akinek elsőkézből származó információi voltak.

    Ezen már nincs mit takargatni sodi, vége a játéknak. Masztipartira akartál menni, és kész.

    VálaszTörlés
  42. Egy 29 éves ember fogalmazásmódját hasonlítod össze egy állítólagosan 17 éves korából származó mondat fogalmazásmódjával? Ebben marhára nincs semmi logika. :)

    VálaszTörlés
  43. Én se látok bizonyító erejű összefüggést, amúgy ennyi erővel magára vallhatná bárki, aki anno viasat3 "nekünk magyaroknak új" sorozat "függő" volt. Bár Sodi sztem inkább a divx-eket gyűjtötte akkoriban nagyban. Meg a német gyártmányú Hauppauge bt-848 chipes tv tuner, amire emléxem. :)

    Az önkényesen Sodihoz társított hsz-ben is benne volt a homo szex akár puszta látványának kizárása. De most én ha hsz-ben kiírtan is hülyeségből beírnék vmi télleg inkább homo stílusú "dolgot", akkor idők végezetéig jö7ne bárki azzal ellenem???? Pláne, hogy sztem se nem kell bántani őket, és ezt az egyszerű megállapítást is már annak vette vki, hogy mert én is az vagyok, és azért írtam, pedig nemis.

    VálaszTörlés
  44. SF: A sorozatok jók! Milyen sorozatokat szeretett akkoriban Endre? Pl. az Űrbalekok (3rd rock from the sun)?

    VálaszTörlés
  45. Endre, ismersz még olyan személyt a neten, aki sodinak hívja magát, de csak az o-t írja kisbetűvel?

    VálaszTörlés
  46. Twilight! Vmi vámpíros izé volt. Meg a Sliders-t, ha jól emléxem.

    VálaszTörlés
  47. Nekem személy szerint már többször megfordult a fejemben, hogy jelentkezek egy maszti-partyra. Jó helyen járok?

    VálaszTörlés
  48. " DE egy biológiai lényben addig is van kieresztendő feszültség. :)"

    Tisztában vagy azzal, mit mond az Egyház erről?
    Te még csak nem is törekszel ara, hogy felhagyj a bűnnel. Fogadni mernék, hogy nem is gyónsz soha. A lófaszt vagy te keresztény.

    Mellesleg erről a 40-es nődről én is azt gondolom, hogy kamu. Szerintem te valójában a napi néhány óra maszturbálást leszámítva szexuálisan kifejezetten szent ember vagy, viszont mivel attól tartasz, hogy ettől meg a masztipartitól együtt levakarhatatlanul buzinak tűnnél, kitaláltad inkább ezt a szerinted hihető, szerény mesét, hogy valami heteroszexuális affért mégis felmutathass.

    VálaszTörlés
  49. SoDI, megint mossák veled a padlót!


    Geci, de szakadok itt a röhögéstöl!

    VálaszTörlés
  50. A nemiség a természet, azaz a teremtés része, nem? Oké hogy csak testi inger, meg materialista dolog ha !csak! az motivál vkit, de akkor is a demiurgoszhoz (a teremtés kivetüléséhez) tartozik, ami mint automatizmus-struktúra a szellemi világ alárendeltje, de AZ.

    VálaszTörlés
  51. Nem szoktam hozzád szólni, mert csak a szórakoztató fogyatékosok érdekelnek, de Sodi okulásául azért megjegyzem, hogy az Egyház természetesen a nemiséget a teremtés részeként tartja számon, csakhogy annak gyakorlását a házasság szentségén belül, monogám kapcsolatban fogadja el.

    Természetesen ettől függetlenül is nyilvánvaló, hogy Sodinak semmi köze nincs semmilyen egyházhoz vagy valláshoz, hiszen legfontosabb a kényelem. Egy materialista szar, ahogy ő fogalmaz.

    VálaszTörlés
  52. ezzel most jól megmagyaráztad, hogy vagy buzi seggfej
    de nem baj, buzuljunk együtt, gyere pátyra masztipartyba!

    VálaszTörlés
  53. Ahányan kereszténynek vallják magukat, és meg vannak keresztelve, ez egy szám, és ahányan azon férfiak közül soha nem éltek házasságon kívül nemi életet, ez egy sokkal kisebb szám. Ahányan azt hazudják, hogy ők nem, pedig de, az megint egy szám. ;-)))))

    Avagy "az vesse rá az első követ, aki"

    EZCSAKVICC begin na, asszem holnap megrontok 1 papot.... EZCSAKVICC end XD

    VálaszTörlés
  54. Lüszi, nagyon kérlek fogd vissza magad, ez már hányingerkeltő.

    VálaszTörlés
  55. SF ... te hülye vagy? vagy mi a faszért fogalmazol/irsz állandóan ugy, hogy a fasz se érti meg?

    VálaszTörlés
  56. Azzal nincs gondom, ha vki meg van keresztelve, de leszarja. Leszarom én is, hiszen nincs is isten.
    Azokkal a faszkalapokkal van gondom, akik egyfelől forgatják a szemüket az egyház meg a vallás fontosságáról, meg a keresztény magyarországról, és persze az azt romboló materialistákról/zsidókról/libsikről, közben meg úgy élnek, mint egy állat, de ha tehetnék, akkor úgy élnének, mint Berija. Na az ilyeneknek a büdös kurva anyját, ha esetleg van a jelenlévők között, aki magára ismert, khm.

    VálaszTörlés
  57. De most őszintén, mi történik azzal a nemházas, egy nővel akár full monogám ÉS érzelmi kapcsolatot fenntartó férfival, aki nem él nemi életet, és tényleg nem maszturbál, tehát nem csak meggyónja még ezt is, képes elviselni azt a fesztültséget? Rendkívüli lelkierő, illetve módszeresen aszexuálissá kondicionálás (pl. a katolikus papneveldében) híján idegbeteg lesz, vagy perverz. És azzal talán jobban jár? Azért a kölcsönös szerelem, meg pl. a gloryhole szerű sszemélytelen gépies ösztönkiélések nem ugyanaz a kategória, ugye? Nem mintha mondjuk az tetszene nekem, ahogy a mai kis tinik fűvel fával gépies-állatias nemi viszonyokat folytatnak, de valahol a két véglet mindegyike szélsőség. Meggondolatlanul házasodni, na abból lesz a válás, és elvileg ezért van először csak a jegyesség.

    A képmutatás pedig tényleg akkora méreteket ölt, hogy manapság már az őszinteség a nevetséges, mint azt lát6juk itt is, szeplőtelen meg télleg nincs annyi, mint ahány azt állítja magáról.

    VálaszTörlés
  58. Mandy, ez a furcsa fogalmazástechnika egyfajta kísérlet csak. :)

    Talán pont ezért említettem a képmutatást én is. Isten nem ítél el egy ösztön kiéléséért, de ha kizárólag ösztönszinten megragad a tudat, abból nem lesz spirituális fejlődés.

    És igen, más házasságát tönkretenni harmadik félként, az bűn.

    VálaszTörlés
  59. Akit esetleg érdekel, hogy élt Berija: http://lemil.blog.hu/2011/01/31/lavrentyij_pavlovics_berija

    VálaszTörlés
  60. "Krafft-Ebing szerint minden normálisan kifejlődött férfi élhet tisztán anélkül, hogy önmegtartóztatása következtében egészségi állapotában a legkisebb változás törtennék. (Psychopathia sexualis. 1876. 104. l.)
    Forel, híres zürichi idegorvos, így ír «Die sexuelle Frage» című könyvében: «Rendes körülmények közt egy olyan normális átlagos ifjú számára, aki úgy szellemileg, mint főleg testileg derekasan dolgozik s a mesterséges izgatástól, főleg pedig az akaratot s a megfontoltságot bénító narkotikus eszközöktől, mint például az alkoholos italok, távol tartja magát, ily ifjú számára a nemi megtartózkodás egyáltalán nem kivihetetlen ... Egészsége ezáltal semmit sem szenved ... Soha nem találkoztam oly psychozissal (idegbajjal), amely a tiszta életből eredt volna, de igenis számtalan olyannal, amely szifilisz és más féktelenség következménye volt. Egyébként amellett kell maradnunk, hogy az ifjakra házasságukig a tiszta élet nemcsak erkölcsileg s esztétikailag, hanem egészségileg is a legelviselhetőbb». (Id. Wegener: Wir junge Männer. Düsseldorf, 1906. 152–5. l.)
    Rossier dr. így ír: «Én is szerencsésnek érzem magamat, hogy azok között lehetek, akik merik hangoztatni, hogy a szűztiszta élet a fiatalemberre nézve semmi esetre sem lehet káros. Szeretném mindegyiknek külön is megmondani, hogy az olyan orvosnak, aki azt ajánlja nektek, hogy nősülésetek előtt ne éljetek tisztán, ne higgyetek, mert tanácsa téves és káros».
    Dr. Herbst, nürnbergi orvos: «Vajon a teljes önmegtartóztatás nem okoz-e éppen annyi kárt (mint az erkölcstelenség?) A leghatározottabban hangsúlyozni kell, hogy minden ilyen állítás hamis. A teljes nemi megtartóztatás abszolút semmi kárt nem okoz. Aki mást állít, téved, vagy alaptalan mentegetődzést keres saját cselekedeteire. És hadd mondjak itt mindjárt mást is: A teljes nemi megtartóztatás nagyon is lehetséges, – csak nem csupán testileg kell gyakorolni, hanem lelkileg is. Nemcsak a testet kell távoltartani az ilyen cselekedetektől, hanem a képzelőtehetséget is ... A tiszta élet igenis lehetséges, – sőt nemcsak lehetséges, hanem nagy áldással is jár». (Dr. Herbst: Geschlechtstrieb und Sittlichkeit. 5. és 6.l.)
    A második nemzetközi kongresszus, amelyet az egészség- és erkölcsápolás ügyében az egész világról összegyűlt orvosok 1902 szeptember hó 1-től 6-ig tartottak Brüsszelben, egyhangúlag a következő határozatot hozta: «...Különösen az ifjúságot kell kioktatni arra vonatkozólag, hogy a tiszta élet egy cseppet sem káros az egészségre, sőt inkább egészségi és orvosi szempontból is feltétlenül ajánlatos').
    Dr. Surbled: «Tisztán élni lehetséges és korántsem veszedelmes. A tisztátalan életből kifolyólag igen sok baj származhat, de az önmegtartóztatásból soha semmi. Ez különben kitetszik már abból is, hogy a nemi kihágásokból származó bajokat terjedelmes orvosi szakmunkák tárgyalják, azon betegségek azonban, melyek a tiszta életből származnak, még várják megírójukat». (Id. Good: Erkölcs és erő. Budapest, 1915. 55. l.)
    A krisztiániai egyetem orvosi fakultása a következő nyilatkozatot adta ki: «Az utóbbi időben különböző egyének által hirdetett és lapok nyilvánosságában s gyűlésekben is megismételt az az állítás, hogy az erkölcsös élet és a nemi önmegtartóztatás az egészségre ártalmas volna, a mi egyhangúlag kifejezett tapasztalatunk szerint teljesen téves. Nem tudunk egyetlen betegségről vagy gyöngeségről sem, amelyről állítani szabadna vagy lehetne, hogy a tökéletesen tiszta s erkölcsös élettől keletkezett». Aláírva: J. Nikolayson, E. Winge, Jokmann, J. Heiberg, J. Ijort, J. Wann, Müller, E. Schönberg, a krisztiániai egyetem orvosi karának professzorai.
    «Tökéletes nemi megtartóztatás a nemileg érett nőtlen emberre nemcsak az erkölcs követelménye, hanem éppúgy a hygieniáé is. Szívesen ismételjük azt a kemény, de tökéletesen igaz mondást, amit Möbius gyártott: Minden orvos, aki ennek az ellenkezőjét állítaná, sokkal rosszabb, mint a pestis.» (Dr. med. W. Bergmann : Selbstbefreiung aus nervösen Leiden. Herder. 261. l.)

    VálaszTörlés
  61. «Minden orvos, aki egy férfiúnak azt tanácsolja, hogy a bűntanyát keresse fel, gyalázatos gonosztettet (ein infames Verbrechen) követ el. A tudomány nem ismer egyetlen betegséget sem, amelyet a tiszta élet okozna.» (Dr. Ziemssen orvos szavai. Id. Berger: Lebe rein! Tyrolia. Innsbruck. 71. l.)
    «Annyit biztosan tudok, hogy sokakat láttam, akiket a kicsapongás a legnagyobb elerőtlenedésbe, hülyeségbe s bénulásba döntött; annyit tudok, hogy legalább is húsz féle betegséget bírok elsorolni, melyeket a kicsapongó életmód előidézhet; de még egyetlenegy olyan betegséget nem láttam, amelyet a tiszta élet okozott volna.» (Mantegazza. Id. Geradaus: Kompass für den deutschen Studenten. Herder. 1922. 157. l.)
    Ugyanez a Mantegazza, olasz fiziológus, így ír: «A tiszta élet áldásait minden ember, különösen a fiatalság magán tapasztalhatja. Emlékezőtehetsége gyors és kitartó lesz, gondolata élénk és termékeny, akarata erős, jelleme energiává acélosodik ... Környezetünket egyetlen fénybontó üveg sem mutatja oly mennyei színekben, mint a tisztaság prizmája, mely a szivárvány színeit rávetíti a világ minden dolgára és árnynélküli boldogságot szerez». (Foerster: Jugendlehre, 1913. 625. l.)
    Eulenburg, a berlini egyetemen az ideggyógyászat tanára, írja: «Kétlem, hogy bárki is – különbeni észszerű életmód mellett – pusztán a nemi önmegtartóztatás következtében beteggé, nevezetesen idegessé lett volna. Ezt a gyakran felmerülő állítást teljesen üres és semmitmondó fecsegésnek tartom». (Foerster: Jugendlehre, 1913. 625. l.)
    Ugyanő a «Neuropathia sexualis virorum» című könyvében így ír: «A laikus publikum körében nagyon szívesen fogadott és sajnos, bizonyos orvosok által is nyíltan vagy hallgatólagosan jóváhagyott hiedelem, mely szerint a nemi tartózkodás okvetlenül ártana, elsősorban a fejlődő ifjúságra roppant mértékben károsan hat; ez a hiedelem egyenesen belehajtja őket a törvénytelen nemi életbe. Ez ellen tehát soha nem lehet elég hangosan és gyakran tiltakozni». (Id. Wegener: Wir jungen Manner. Düsseldorf. 1906. 151. 1.)
    Österlen a «Handbuch der Hygiene» című munkájában ezt mondja: «A fiatalember éppúgy, mint a leány, tanuljon önmegtartóztatást, míg ideje elérkezik. Ezt tennie nem eshetik nehezére, ha fontolóra veszi azt az igazságot, hogy egész jövője, főleg házasságának boldogsága, ifjúkori életétől függ. Fel kell tehát világosítani a fiatalokat, hogy az időleges önmegtartóztatás gazdag jutalma a virágzó egészség, nagy tetterő, férfias öntudat». (Id. Szuszai: A tiszta életről. Budapest, 1906. 174. l.)
    «A nemi megtartóztatás lehetséges, – írja egy nőorvos, dr. Emanuele Meyer, – lehetséges az egészség kára nélkül, ezt százezren is bebizonyították.» (E. Meyer: Vöm Madchen zur Frau. Stuttgart. 1917. 121. 1.)
    Dr. Stark, egészségügyi tanácsos: «Én nem vagyok azon a nézeten, hogy a nemi megtartóztatás ideges betegséget okozna. Én ilyen esetet nem ismerek».
    Sőt dr. Komig nyíltan kimondja: «A földön egy erény sem kap nagyobb jutalmat, mint a tisztaság s a házassági hűség». (Id. Warnungszeichen am Lebenswege junger Manner, Neu-Ruppin. 12. 1.)
    «Azok az orvosok, akik fiatalembereknek azt ajánlják, hogy házasságon kívül keressenek kielégítést, nem igazolható könnyelműséget követnek el. Ha egy fiatalember arról panaszkodik előttünk, hogy főfájásban, szívdobogásban szenved, komoly vizsgálatnak van helye, hogy meggyőződjenek, vájjon az illető iszik-e sok bort, sört, teát, kávét, nem dohányzik-e sokat, nem folytat-e ülő életmódot, vagy nincs-e valamely más oka rosszullétének, de ilyen lelkiismeretlen tanácsot nem szabad neki adni.» (Ezt Hersen lausannei orvostanár mondja.)

    VálaszTörlés
  62. Gruber Miksa, kiváló müncheni orvostanár, elméletre, tapasztalatra és statisztikára támaszkodva írja: «Bizonyítéknak még árnyéka sincs arra, hogy az önmegtartóztatás árt az egészségnek; ellenben mindazok, akiknek erős szellemi s testi munkát kell végezniük, éppen erőik legnagyobb fokú megfeszítésekor érzik, mennyire emeli az önmegtartóztatás töltetesüket s munkaképességüket. Ezt tudták az ókor atlétái, tudják korunk sportemberei, tudják a lángeszű kutatók és teremtő művészek», (Id. Szuszai: Kalauz a krisztusi életre. Kolozsvár. 1910. 82. l.)
    «Az ifjak előtt nem lehet eléggé hangoztatni, hogy a megtartóztatás még soha senkinek nem ártott, de az érzéki gyönyör számtalannak.» (Sticker: Geschlechtsa lében und Fortpflanzung vom Standpunkte d. Arztes. M.-Gladbach. 1916. 60. l.)
    Dr. May: «Majdnem harmincéves gyakorlatomban az erkölcstelenségnek végtelen sok áldozatát volt alkalmam szomorúan látni, de az erkölcsös önmegtartóztatásnak egyetlenegy áldozatát sem láttam». (Id. E. Hammelrath: Teutonenkraft und sexuelle Frage. Trier, 1917. 65. l.)

    Paull, karlsruhei iskolaorvos: «Az az ellenvetés, amelyet felületes emberek elég gyakran tesznek, mely szerint a nemi-ösztön ki nem elégítése mindenféle beteges állapotot okozna, teljesen alaptalan. Oly betegségeket, melyek egyedül a nemi ösztön ki nem elégítéséből eredtek volna, még egyetlenegy orvos sem állapított meg. Egy lelkiismeretes orvos sem állította valaha vagy állíthatta, hogy az egészséges embernek egészsége fenntartásához szüksége van a nemi ösztön gyakorlására. Az a nedvkiválasztás, mely a tiszta életű férfiaknál időnként beáll s melyet a tudatlanok beteges tünetnek tartanak, az úgynevezett pollució, egyáltalában nem beteges jelenség. Az egész természetes kiürülés. Tiszta élet miatt – ezt nyomatékosan hangsúlyozom – még senki beteggé nem lett.» (Dr. med. H. Paull: Halte deine Jugend rein! Stuttgart. 62-63, l.) «A vallásos erkölcs követelményei tökéletesen megegyeznek a hygienia követelményeivel. Sőt, ki kell mondanom, hogy a vallásos erkölcstan éppen a nemi élet terén kapja a legfényesebb bizonyítékát az egészségtan megállapításával». (U. o. 70. l.)
    «Nemcsak általában, hanem a szexuális és a házas élet szűkebb problémáiban is, az egészségügyi és az erkölcsi követelmények annyira párhuzamosak, annyira azonosak, hogy pl. a nemi tisztaság, a házas hűség követelményei, a mesterséges gyermektelenség és elvetélés, valamint egyke elítélése valláserkölcsi parancsolatok ugyan, azonban az orvos fülében úgy hangzanak, mintha egészségügyi dogmák volnának az erkölcstan ideológiájával kifejezve, – viszont az orvos komoly elvi megállapításai a szexuális élet és a házas élet veszéllyel fenyegető hibáiról úgy hangzanak, mintha erkölcsi propaganda szólamai volnának az orvostudomány ideológiájának fogalmazásában.» (Dr. Hajós Lajos: Házasság és orvostudomány. Magyar Kultúra. 1930. 257. l.)
    Olvasd csak el, hogy a Magyar Cserkészszövetség is mily komolysággal beszél erről a kérdésről: «Hogy Forel, Krafft-Ebing, Rohleder, Seved, Ribbing, Mantegazza és a különböző orvosi egyetemek után meri még valaki azt állítani, hogy az erkölcsös élet árt az egészségnek, vagy azzal a fogható ténnyel szemben, amit a tisztességes életű, férfiasán küzdő és magukon nemes győzelmet vett emberek számos példája jelent, azt állítani, hogy a keresztény erkölcs szerint élni lehetetlen, ehhez valóban nemcsak fejlett fokú szemérmetlenség kell, hanem az értelemnek bizonyos fokú elhomályosodása is, amit persze a beteg erkölcsi élet rendszerint meg is hoz.» (Sík: Magyar Cserkészvezetők Könyve. Budapest. 1922. 62. 1.)"
    Forrás:
    Tóth Tihamér: A tiszta férfiúság

    VálaszTörlés
  63. Mindig, elcsodálkozom, hogy én mennyire figyelmes vagyok, ha valaki szakértői segítségre szorul. Tessék csak, SoDI, akár napjában többször is olvashatod.

    VálaszTörlés
  64. Ehhez képest hadifogságban, börtönben, katonaságnál stb. jó páran nem bírják ki, és még heteroként meglévő undorukat is legyőzi az ösztön. Pedig az egy elég erős visszatartó hatás.

    Sz'al a férfiak többsége szépen becsavarodna a teljes önmegtartóztatástól, pláne így fiatalon. A nők sokkal aszexuálisabb lények, nekik könnyebben megy a dolog. Ha gonoszkodni akarnék, de nem, nincs annyi leszbikus apáca, mint ahány papra ráfogják, hogy pedofil. Reformátusoknál pedig a pap is házasodhat, és meg van oldva az egész kérdés.

    "Bizonyos ideig természetesen itt is ki lehet gúnyolni a természetet, de bosszúja nem várat sokáig magára, csak kissé késõbb mutatkozik, vagy jobban mondva: az ember csak késõbb veszi észre"

    http://radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/10.htm

    Az irányított, nem társadalomellenes ösztönkiéléshez, azaz a családi értékek erényként való gyakorlásához talán először is nem ártana egy család, ugye? És honnan is tudjam, kivel illek össze, ha nem kerül7ek közel senkihez, míg el nem veszem? :))))

    VálaszTörlés
  65. Közös maszti - a kollegisták szórakoztak ilyesmivel, ÉN NEM, de tök nyíltak beszéltek róla (a marhák... xD) és onnan tudom, ehhez képest egy buzi sincsen köztük, sokuk megnősült, és párnak közülük már gyereke is van. Na und?

    Vagy egy film, "Amaro atya bűne". Bár a "cél szentesíti az eszközt" minden esetre igaz állításként véve mindenképpen zsidós elv. Hiszen akkor végül mindegy maga a cél is.

    http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=1&k2=43&filmid=428

    VálaszTörlés
  66. Jó kis téma má'megin, mondjuk engem nem hoz zavarba, lévén természetes, anatómiai, biokémiai folyamat, amit nem én találtam ki, mint ahogy a világot se én teremtetttem, csak élek benne, ha bűnnek számít a szexuális késztetés, a felek kölcsönös beleegyezése esetén is, ami azért az öléssel, vagy a lopással nem ugyanaz a kategória, (hoppá, ott is az áll, hogy a FELEBARÁTOD !nejét! ne, ez viszont télleg benne van) AKKOR miért van belém programozva egy állítólag minden6ó entitás által? De különben meg ez lesz belőle, ha abszolút visszartartod:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Nocturnal_emission#Patristic_Christian_view

    Amúgy tök jó dolog a prosztata vagy az ondóhólyag rák, nem? :))))

    Az benne a csavar, hogy Isten nem követeli ösztöneink teljes elfojtását, és nem kiált ki érte bűnösnek, azt az egyház tette. Sőt, a kifejezett pogányságban eleve nem bűn, hiszen a termékenység abban érték...

    VálaszTörlés
  67. És Mária Magdolnával mi van? Nem a Sandra számra gondolok... Da Vinci kód.. ;)

    Jellemző, hogy cáfolat helyett be akarták tiltatni, mellesleg a Harry Potter (vád: régi európai pogányság újra divatba hozása) ellen is volt több körlevél, magyarul is - templomban láttam kitéve a faliújságra... Ez ugyanaz az egyház, aki leújpogányozza a magyar hagyományokat felélesztő közösségeket...

    http://hunhir.info/?pid=hirek&id=43639

    Ha a higiénia elsődleges, talán ki kéne a vallási előírások közül venni a gumióvszer használatának tilalmát.

    VálaszTörlés
  68. Sneci, kár, hogy Stephen King nem tud rólad, nagyon odabaszna a könyv, amit rólad írna.

    VálaszTörlés
  69. Képmutató keresztények ülnek a hatalomban is.
    Nincs mit csodálkodni, ha az átlagember is ilyesmire ragadtatja magát.
    Csak tömegessé ne váljon.

    VálaszTörlés
  70. "Ez ugyanaz az egyház, aki leújpogányozza a magyar hagyományokat felélesztő közösségeket..."
    Talán nem jogosan?

    VálaszTörlés
  71. Sodi, bazd meg, semmi szégyellnivaló nem lett volna a masztipartiban, az ember fantáziál mindenféle dolgokról, ez TELJESEN NORMÁLIS. Ha felfedném, hogy - természetesen véletlenül sem Gery Greyhound nicknéven - miket írogattam én az elmúlt 10 év során a zindexfórum "Hölgyek, urak, szex" szekciójában, nagyot néznél :)

    Ha az elején bevallod hogy te írtad, már rég megfeledkeztünk volna az egészről.

    VálaszTörlés
  72. Látod Endi, nem csak bedáról meg lüsziről derült ki, hogy buzi, hanem az orbánszopó zseriről is, szóval tényleg bevallhatnád, hogy szereted srácokkal közösen csapatni. Miért nem szerveztek édesnégyesben egy blogtalit?

    VálaszTörlés
  73. Mordecháj Rosenzweig: Ezek nagyon modern források. A legfrissebb idézet 1930-as. :)

    Annyi egyébként valóban igaz, hogy a fizikai magányt a nők sokkal nehezebben viselik (köztudott, hogy az első vibrátor konkrétan orvosi műszer volt, amivel az elhanyagolt úri hölgyek "hisztéria" nevű betegségét gyógyították), ugyanakkor arról sem árt megfeledkezni, hogy régebben az emberek a húszas éveik elejére már házasok voltak, míg most az első házasok életkorátlaga 30 év felett van. Ám ezzel együtt az emberek továbbra sem szűntek meg huszonévesnek lenni. :)

    Ha néha nincs csaj, idegbeteg leszel, és nem tudsz másra gondolni, tehát az minden szempontból egy produktivitás ellen állapot.

    VálaszTörlés
  74. A swinger klubbot is pont azért néztem meg és próbáltam ki belülről, amikor elhívott egy nő, mert sokkal jobb állapot, ha egy tök unalmas, és totál érdektelen dologként gondolsz rá, mint én most, mintha folyton azon járna az agyad, hogy vajon milyen is lehet egy ilyen hely, a hasznos dolgok helyett. :)

    VálaszTörlés
  75. De akkor ne törleszkedj az egyházhoz, és ne szapuld az ateistákat, te kis recskamókus, hanem valld be szépen, hogy leszarod, amit a hülye csuhások motyognak, az egyház faszságokat tanít.

    VálaszTörlés
  76. Nem az egyházhoz törleszkedem, csak a kereszténytelen PROPAGANDA ellen harcolok. Egészen más kérdés, hogy egy 1100 éve keresztény országban az egyház támadóit a magyarság támadóinak tartom, és más, hogy nem robot vagy test nélküli istenség vagyok még én sem, hanem húsbörtönbe zárt biológiai lény. :)

    VálaszTörlés
  77. Sneci, álmodozol tovább a szüzességed elvesztéséről, vagy megfürdesz végre és kimész az utcára?

    VálaszTörlés
  78. Sodi: "Mordecháj Rosenzweig: Ezek nagyon modern források. A legfrissebb idézet 1930-as. :)"

    A Bibliat 2-3 ezer eve irtak, es megis minden szava kincs, es szorol-szora igaz minden, ami irva van benne!

    Vagy netan ketelkedsz ebben?

    VálaszTörlés
  79. Más a tudományos és más a teológiai forrás.

    VálaszTörlés
  80. SoDI, nem akarsz letiltani?

    VálaszTörlés
  81. Nem az egyházhoz törleszkedem, csak a kereszténytelen PROPAGANDA ellen harcolok



    MILYEN PRPAGANDA ELLEN, TE KASZTRÁLT BUZI?

    VálaszTörlés
  82. SoDI írta...

    Más a tudományos és más a teológiai forrás.



    SZÁMODRA MI EGY TEOLÓGIJAI FORRÁS, RECSKAMESTER? KITALÁLCIÓ?

    VálaszTörlés
  83. Endre, a te életed egy önmagában egy kereszténységellenes propaganda

    - masztiparti
    - anyád alig titkolt megvetése
    - "trükkök százai", hogy Gyurcsányt idézzem
    - materializmus, pénzimádat
    - keresztény- és emberiségellenes eszmék támogatása

    VálaszTörlés
  84. Mandy, nézz utána a tudomány definíciójának.

    VálaszTörlés
  85. "- keresztény- és emberiségellenes eszmék támogatása"

    ???
    Mondj rá példát.
    Mert például az, hogy valaki Prohászka Ottokár filozófiáját követi, semmi szín alatt nem lehet keresztényellenes.

    VálaszTörlés
  86. SoDI írta...

    Mandy, nézz utána a tudomány definíciójának.


    ÉN TOM A LÉNYEGÉT, CSAK SZERETNÉM TŐLED TUDNI, HOGY TE HOGYAN ÉRTELMEZED!

    VálaszTörlés
  87. SoDI írta...

    "- keresztény- és emberiségellenes eszmék támogatása"

    ???
    Mondj rá példát.
    Mert például az, hogy valaki Prohászka Ottokár filozófiáját követi, semmi szín alatt nem lehet keresztényellenes.



    és aki szállasi feri eszmélyét követi ???????????????????

    VálaszTörlés
  88. Endre, a többit már meg se cáfolod? :D

    VálaszTörlés
  89. Sodi, kár, hogy nem jöttél ki közvetíteni, kurva jó a buli!! Megint lemaradtál egy komoly anyagról!

    VálaszTörlés
  90. Prohászka egy ótvaros gyerekbaszó geci volt, mint a többi szájkatolikus

    VálaszTörlés
  91. Bazmeg Sodi, itt most ütik az anticionista tüntetőket, te meg otthon vered a faszod?! Szégyeld magad!

    VálaszTörlés
  92. tényleg, miért nincsen közvetítés? pedig
    megígérted, hogy lesz recskás!

    VálaszTörlés
  93. hol a közvetítés, recskabajnok?

    VálaszTörlés
  94. most mire verjem ki?

    látni akarom a seggeket meg a cipőket!

    VálaszTörlés
  95. recskás következő kommentje kb. így fog kinézni:

    "Na, ma nem volt kedvem tüntetésre menni, helyette inkább melóztam, de nem maradtok anyag nélkül, mert Bognár Tibibácsi mindent felvett elejétől a végéig:

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/tibibacsi-18-oras-videomaratonja.html"

    VálaszTörlés
  96. Hogy követelésünknek nyomatékot adjunk, demonstrációt jelentettünk be Izrael nagykövetsége elé (Budapest, II. ker. Fullánk utca 8.), augusztus 3-ra, szerdára, 11 órára.

    (...)

    HVIM vezérkara

    / bővebben itt /

    Én valószínűleg ezúttal is a helyszínről fogok közvetíteni. :)




    SoDI, nálad mit jelent az hogy valószínű? kék zöld piros sárga ???

    VálaszTörlés
  97. bezzeg a Molnárék itt vannak teljes csapattal:(

    VálaszTörlés
  98. "mert sokkal jobb állapot, ha egy tök unalmas, és totál érdektelen dologként gondolsz rá, mint én most, mintha folyton azon járna az agyad, hogy vajon milyen is lehet egy ilyen hely, a hasznos dolgok helyett. :) "

    Te aztán kurva sok hasznos dolgot csináltál az elmúlt időszakban. Ha naponta swinger klubba jártál volna, az is értelmesebb elfoglaltság, mint hogy otthon lopod a napot :)

    VálaszTörlés
  99. Inkább arról mesélj Gery, hogy sikerült összeszedned egy olyan hermafrodita bombázót, mint a feleséged az index husz részén? Felajánlottad, hogy napi nyolcszor megeteted?

    VálaszTörlés
  100. http://hirhatter.bplaced.net/8_pi.htm
    http://hirhatter.bplaced.net/elo_kozvetites_a_hvim_tuntetesrol.htm
    http://hirhatter.bplaced.net/a_kiss_endre_farkas_dosszie.htm

    VálaszTörlés
  101. Komoly anyag Árpád! Endre a nyomotokba sem ér...

    VálaszTörlés
  102. ártány már megint felszopta magát a borshoz, csak hogy el ne felejtsék:

    http://www.borsonline.hu/news.php?pako-36-750-forintbol-elek&op&hid=44992

    VálaszTörlés
  103. az utolsó kettőt máris cenzúrázták!!!!!!! NEM FELEJTÜNK ORBÁNCIGÁNY!!!!!!!! HÁT MEKKORA ELMEBETEG VAGY TE ÖCSÉM!!!!! HÁT AKÁRMELYIK MOLDVAI PARASZT KENI VÁGJA AZ ECHELON-TITKOKAT, TE MEG ÖCSÉM MINDENT MEGTESZEL HOGY A HÜLYEMAGYAR FÉREGIDIÓTÁK NE TUDJÁK MEG AZ IGAZSÁGOT SODITÓL!!!!

    AZ anyagot természetesen feltöltjük 6210 másik helyre, CSAK NEM TÜNTETIK EL MINDET!!!!!

    VálaszTörlés
  104. Jelentkező:
    Egy tüntetést kihagytam. Na most kövezz meg.

    Egyébként néha mókásak a trollok.
    Tiszta Scrubs-feeling, ha nem ötlettelen a személyeskedés. Most nézem éppen meló mellett azt a sorozatot.

    Vazz, az összes évad valamennyi része arról szól, hogy folyton oltják egymást, és azon versengenek, ki tudott kerekebb szóvirágokkal beszólni a másiknak. :)

    Imádom.

    "Ó, ez igazán szívhez szóló történet, doktor. Még nem ittam meg a reggeli kávémat, ezért hirtelen nem is tudom, miként tudnám legszemléletesebben kifejezni, hogy mégis ki a francot érdekel? ... Hmmm. Ez nem is volt rossz!" :DD

    VálaszTörlés
  105. Polgár Tamás a Novák Előd kurucinfós féregpatkány által indított lejáratási kampány és bérgyilkos akció egyik legelső áldozata LETT VOLNA, ha nem születik meg eme életvédő kordokumentumfilmünk, mely már megjelenése ELŐTT több száz MILLIÓ ajánlást és gratulációt kapott a Föld bolygó számos és számtalan pontjáról

    http://hirhatter.bplaced.net/oljetek_meg_polgar_tamast.htm

    VálaszTörlés
  106. Hithű Sodista: "Gery, hogy sikerült összeszedned egy olyan hermafrodita bombázót, mint a feleséged az index husz részén?"

    Hermafrodita? :) Lehetséges, hogy édesanyád az, az én feleségem viszont gyárilag nő, és vajmi kevés köze van a HUSZ-hoz :)

    VálaszTörlés
  107. Endre, a megrendelőid tudják, hogy munka mellett Dokikat nézel?

    VálaszTörlés
  108. "Egy tüntetést kihagytam. Na most kövezz meg."

    Ugye csak ezt az egyet hagyod ki, a Szigeten levőt nem?

    "Most nézem éppen meló mellett azt a sorozatot."

    Hogy lehet meló mellett sorozatot nézni? Az általában vagy a meló, vagy a sorozat rovására megy...

    VálaszTörlés
  109. sodika egy kurucin fos echelon hatökör!

    Most vajon milyen fikcióval fog előállni, amiért nem tudott a helyszínen lenni?

    VálaszTörlés
  110. - Perry, a feleségemmel új biztosításunk van. Vizsgáljon meg!
    - Bob, amikor hajlandó leszek megközelíteni a ráncos zacskóját, hogy a sérvvizsgálat közben mélyeket lélegezzek a mitózisából, azon a napon fogok meztelenül táncolni a kórház tetején, és azt üvölteni, hogy tudok repülni.
    - Remek történet. Kettőkor ott vagyok.

    Stb... stb... stb...
    Imádom ezt a sorozatot.

    VálaszTörlés
  111. ennyi vagy recskás! gondolom a szigetre se fogsz menni.

    VálaszTörlés
  112. "Hogy lehet meló mellett sorozatot nézni? Az általában vagy a meló, vagy a sorozat rovására megy..."

    Háttérben elmegy. ANNYIRA nem tud SEMMILYEN tévéműsor lekötni, hogy ne unjam önmagában. :)

    VálaszTörlés
  113. az űrbalekok topikjában is hasonló lelkesedéssel idéztél kedvenc sorozatodból, recskagép.

    VálaszTörlés
  114. Gery: Ha anyám hermafrodita lenne, akkor elég nehéz lenne velem dumcsiznod, mint a gyerekével. Mennyit eszik egy nap a mangalica nejed? És hányszor? Van akkor kulája, mint a pufajka ujja? Nem túlzottan büdös nyári melegben? Képet nem raknál fel róla körömcipőben?

    VálaszTörlés
  115. Talán Gery nőies hízója egy fideszes csóka bélpoklos lánya lehet, akit csak azért vett el orbánszopó, hogy közelebb legyen a pártmelókhoz. Az ilyen dömpereknél mennyi zsírpárnát kell felhajtogatni, hogy odaérj a muffjához Gery?

    VálaszTörlés
  116. Latod Sodi, Tomcatnak csak 650.000 Ft-tal lognak, megis mar elinditotta a vegrehajtast. Neked milliok jarnanak, de csak ulsz a seggeden.

    VálaszTörlés
  117. Tomcat jó eséllyel egy büdös fillért sem fog látni abból a pénzből, miután az adósa nem nyugdíjas. :D

    Látod, Pákó is haverja lakásában szívességi lakáshasználó, közben még egy fogpiszkálója sincs.

    Nekem épp azért van esélyem pénzt látni, mert a nyugdíjfolyósító szépen tilt már forrásnál.

    VálaszTörlés
  118. Endre, két éve már azzal büszkélkedtél, hogy megnyerted a pert. Azóta nem láttál a pénzből semmit. Miért nem költöttél 100 ezer forintot, hogy utána 3 milliót kaphass vissza? Miközben elvileg kaptál kártérítést, fizetést, anyai támogatást, baráti kölcsönt. Sosem gondoltál arra, hogy elindítsd a végrehajtást?

    Ez az amit soha az életben nem fogok megérteni, de szerintem más sem.

    VálaszTörlés
  119. te meg recskás havonta kapod majd a kemény 5ezer ft-ot tanárbácsi nyugdíjából ":D"

    VálaszTörlés
  120. Három estben van esély pénzt látni.

    1) adós nevén van ingatlan
    2) adós nyugdíjas
    3) adós közalkalmazott

    Minden egyéb eset erősen buktagyanús a végrehajtási illeték és a perköltség. Miután Pákó előadta, hogy nincs pénze, majd hülye lesz meghazudtolni saját magát, és előhúzni a zsebéből félmilliót.

    VálaszTörlés
  121. Háttérben elmegy. ANNYIRA nem tud SEMMILYEN tévéműsor lekötni, hogy ne unjam önmagában. :)


    VS.


    Imádom ezt a sorozatot.


    ___________________________________

    Sodi, szerintem menny el psziháterhez, mert az a gyanum, hogy kicsit vagy skizofrén csak!

    VálaszTörlés
  122. Hithű Sodista te mekkora állat vagy :)

    VálaszTörlés
  123. Ne okoskodj sneci, mert szétvágom azt a jávorszarvas fejed. Itt szopsz a zsidó trollokkal, miközben én egy portál bevételeiből nyaralok.

    VálaszTörlés
  124. arra válaszolj gnóm, miért nem mentél tüntetésre?

    VálaszTörlés
  125. "Sosem gondoltál arra, hogy elindítsd a végrehajtást?"

    Égetőbb és sürgősebb problémáim voltak.

    "te meg recskás havonta kapod majd a kemény 5ezer ft-ot tanárbácsi nyugdíjából :D"

    Többszázezres fizetéssel ment nyugdíjba, tehát ha mást nem is, a havi vállalkozási járulékaimat fogom tudni állni belőle, meglátod. :)

    VálaszTörlés
  126. Nem tartom valószínűnek, hogy öntené a pénzt a Bombahír. Na jó, melózok.

    VálaszTörlés
  127. Hiába csicskulsz be Gery, engem nem tudtok bevenni a mellkasra szaró bulitokba a nejeddel, hiába udvarolsz. Az még HeBroninak is sok lenne.

    VálaszTörlés
  128. jólvan masztis, álmodozzál csak.

    És miért nem mentél ma tüntetni?

    VálaszTörlés
  129. Hol a mai közvetítés????????????

    VálaszTörlés
  130. Hol van broni????????????

    VálaszTörlés
  131. ha meglátok itt egy tibibácsis videót a mai tüntetésről, elmegyek pátyra és rászarok a lábtörlődre, recskagép!!

    VálaszTörlés
  132. Mi bajod Tibi bácsi videóval? :D

    VálaszTörlés
  133. Sodi, hol marad a közvetítés a HVIM-tüntetésről?

    VálaszTörlés
  134. Hithu: itt komoly snecologiai kutatomunka zajlik, amihez az en csaladomnak semmi koze. Maradjunk a kutatas targyanal, ha lehet :)

    VálaszTörlés
  135. megígérted, hogy közvetítesz, de szartál rá. ez lenne a nagy pörgés? melóznod kell, pedig te nem vagy bérrabszolga, bármikor elmehetnél egy tüntetésre, feltéve ha nem körözne kötbér kapitány a fejed fölött.

    A szigeten ott leszel masztikirály, vagy azt is tibibácsira delegálod?

    VálaszTörlés
  136. Sodi, Tibi bacsi videojaval az a baj, hogy nem elo. En most akarom tudni mi tortenik Pesten Jut eszembe, mi 2 korul indulunk Hatvanbol, 1-2 helyre meg el kell szaladni utana a ZP-nel tudnank talalkozni. Vigyem a manfrotto szarodat, vagy nem kell?

    VálaszTörlés
  137. Sodi, ha legalabb angolul nezned a sorozatot, legalabb tanulnal is belole valamit.

    VálaszTörlés
  138. egy 70+ éves nyuggernek több energiája van rendezvényekre járni, mint egy idén még csak huszonéves vérprofi e-kategóriás vállalkozó vadászbikának.
    szarból vagy recskás és bűzölögsz!

    VálaszTörlés
  139. Nem sikerült kiskálázni Endikének a buszra az ezrest. Holnaptól felpörög.

    VálaszTörlés
  140. vagy nem sikerült kiskálázni az x6-ost, a buszozás meg túl prolis. de majd ősszel...

    VálaszTörlés
  141. SoDI mi van a közvetítéssel?????????

    VálaszTörlés
  142. Gery: Most sajnos határidős melón dolgozom, így nem tudok a városba menni. De legközelebb, ha a városban jársz, légyszi, tényleg egyeztessünk konkrét helyet és időpontot. :(

    VálaszTörlés
  143. SoDI, nem akarsz BLOG-találkozót rendezni?

    VálaszTörlés
  144. Nem. :)

    De az állványért most nagyon fáj a szívem, de sajnos tényleg nincs időm elmenni a géptől, mert többen is várják, hogy leadjak bizonyos melókat még ma délután. :(

    Gery, legközelebb mikor jársz a városban?

    VálaszTörlés
  145. kötbér kapitány muhahaha... :)

    VálaszTörlés
  146. sneckó, tegnap még azzal hencegtél, hogy te nem vagy bérrabszolga, ezért bármikor elmehetsz bárhova, amikor csak kedved tartja.
    iksz déé

    VálaszTörlés
  147. kúszik mászik az ingyen szarért... :) fehércigány

    VálaszTörlés
  148. Nem vagyok bérrabszolga, de ez most sürgősen befutott meló.

    VálaszTörlés
  149. gery: írj neki egy idő pontot, aztán ne menj el. később elég lesz arra hivatkoznod, hogy: "most épp nem volt kedvem elmenni" vagy "ma határidős melóim vannak" stb., mindenképpen szívasd meg ezt a takonyalkatú ingyenélő szarembert.

    VálaszTörlés
  150. sürgősen befutott meló? hát nem te szabod meg, miből mennyit vállalsz masztis? sürgős csicskamunkák nem hagynak neked szabad mozgásteret, látod még a manfrettóért se tudtál elmenni miatta.

    VálaszTörlés
  151. "Nem vagyok bérrabszolga, de ez most sürgősen befutott meló."

    Egyet értünk. Bér nélküli (mitöbb, kötbéres) rabszolga vagy.

    VálaszTörlés
  152. *egyetértünk

    Sneci, mérlegelj - 2 x 84ft, vagy 30 ezres állvány?

    VálaszTörlés
  153. de szar lehet egész nap gép előtt görnyedni annyi pénzért ami a rezsire is épphogy elég, aztán meg ilyen sürgős kulimunka miatt lemondani egy programról...

    hát bazdmeg recskás, életcsászár vagy!

    VálaszTörlés
  154. "Más a tudományos és más a teológiai forrás."

    VS.

    A teológia (görög θεολογια, theologia, a theosz, azaz isten és logosz beszéd szavakból, azaz isten(ek)ről való beszéd): >>>HITTUDOMÁMY<<<, a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata. A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai.

    VálaszTörlés
  155. "sürgősen befutott meló? hát nem te szabod meg, miből mennyit vállalsz"

    De. Főszabályként.

    VálaszTörlés
  156. Sóder, rájöttél, hogy 6 nézőért nem érdemes kimenni videjózni?

    VálaszTörlés
  157. Szívesen csinálok első látásra értelmetlennek tűrő videókat, így ez nem szempont. Kísérletezni kell, mert különben soha nem akadsz rá arra a dologra, ami valóban üt.

    VálaszTörlés
  158. csörög a telefon...

    sodi: NAAA, MOST NEEEMMMŰ!!!! Kiss Endre, Tessék!

    megrendelő: Szervusz Endre, figyelj amit legutóbb leadtál, nem úgy működik, ahogy megbeszéltük.

    sodi: Az lehetetlen, ÉN mindig mindent dokumentálok!

    megrendelő: Értsd meg fiam, nem ezt beszéltük meg, a háttér pirosan villog, holott zölden kellene. Ezt ki kell javítanod MOST!

    sodi: óó, oo, oké, máris ho.., hozzáfogok, legfeljebb nem alszom éjszaka, hehhee

    VálaszTörlés
  159. Endre, ez a "főszabály" olyan mint a "skálázás", meg a "minden egy folyamat". Közhelyek, amikről te sem tudod igazán, hogy mit is értesz alattuk.

    VálaszTörlés
  160. Nem biztos, hogy tudni kell azt előre. Ez olyasmi lehet? mint mikor nem tudom miért cselexem, de vmi aztán mégis lesz belőle. Tudat alatt viszont egész biztosan megvolt a célkitűzés.

    VálaszTörlés
  161. Lüszi becsüld meg magad, mert te vagy itt az egyetlen, aki kiáll Endre mellett, még Titus is csak rajta röhögni jár ide.

    Endre, miért van az hogy ez a blog is kizárólag csak trollokat érdekel? Mégis, ezt a posztot is olyan hangvételben írtad meg, mintha legalábbis ezreket érdekelne.

    VálaszTörlés
  162. Van ilyen trollkodós oldal, a propeller pont hu.

    VálaszTörlés
  163. SoDI, milyen pornókra szoktál masztizni?

    VálaszTörlés
  164. No igen, ha az ember dolgozik, akkor nem ér rá mindenféle minitüntetésekre mászkerálni.
    Tehát nincs jelentősebb szabadság, mint egy flexi-time alkalmazott esetében.

    VálaszTörlés
  165. Néha van határidős dolog. De ez a ritkább.
    A mai most sürgős, ezért nem mentem tüntetni.

    VálaszTörlés
  166. "SoDI, milyen pornókra szoktál masztizni?"

    Hát te? :)

    VálaszTörlés
  167. Sodi, be kell látnod, hogy ez marha nagy fail, hogy a munkád miatt nem tudsz elmenni, ahová szeretnél. Tök mindegy, hogy pont most nem, a lényeg, hogy most nem, amikor kéne. Csak ezért keresed a felét annak, amit normál munkaidőben megkereshetnél, miközben ott a szabadságot úgy időzíted, ahogy akarod. Sodi, ez egy olyan öngól, amit még direkt is nehéz belőni.

    VálaszTörlés
  168. Jellemzően igen, ez a lényeg.
    Általában bármikor bárhova, ahova csak akarok.
    10 esetből legalább 9-szer.

    VálaszTörlés
  169. Zsidók.. Sneci főszabályként bármikor elmehet bárhova. A mai egy kivételes alkalom, ami évente egyszer fordul elő. Egyébként ha akarna, holnap akár világkörüli útra is indulhatna, csak éppen most nem akar. Munkája skálázható, így nem okoz gondot a szükséges összeg előteremtése.
    Továbbá Endre főszabályként 100 ezret keres hetente, a tavalyi és az idei évben keresett havi 15 ezer mindössze kivételes, egyszeri alkalom. Holaptól egyébként felpörög.
    Ne kelljen már evidenciákat magyarázni!

    VálaszTörlés
  170. Sneci, erősíts meg, ugye holnaptól pörögsz fel, nem pedig hétfőtől?

    VálaszTörlés
  171. Főszabályként ősztől. :D

    VálaszTörlés
  172. ősztől juszt is felpörög! ...ha nem jön közbe néhány sürgős csicskamunka.

    A szigeten ott leszel masztigép?

    VálaszTörlés
  173. Sneci a gép előt ragadt és se tüntetés, se tali Geryvel. Ciki! :)))

    Szigetre megvan a pénz, Sodi? Melyik nap leszel kinn?

    Mégy augusztus hónapban nyaralni a Balatonra? Időd és pénzed nyilván van rá, így ez nem lehet akadály.

    VálaszTörlés
  174. SoDI , hogy a fekete bikapata koppanjon a rénszarvas homlokodon!

    Hol van új poszt a bikapatás demonstrácijáról?

    VálaszTörlés
  175. Beszarok.
    Még a hazafiak is elszúrták a Szigetek szüntetést.

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/elkurtak-hazafiak.html

    Nem a legjobb nap ez a mai.

    VálaszTörlés
  176. Sodi, nem csak arról van szó itt, hogy nem vagy képes végigcsinálni a mosakodás-felöltözés-buszravárás kálváriáját, és ezért találtad ki a sürgős munkát, ami "beesett"? Nem az van, hogy a helytülő életmódod kiteljesedett, és gyakorlatilag gyökeret eresztettél?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.