Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 16., kedd

Brian Tracy - 11 - Az új lelki diéta

Brian Tracy mai leckéjéből megtanuljuk, hogy az életvitelünk sikeressége, és meggazdagodásunk esélye nagyban függ attól, hogy mit olvasunk.


By SoDI

149 megjegyzés:

  1. Az első troll, aki beírja, hogy Móricka, kiérdemel egy seggberúgást. ;)

    VálaszTörlés
  2. Sodika szellemi diétán van már 30 éve.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a magas labdát, te most magad szopatod?

    VálaszTörlés
  4. Fejlődni sosem kár. :D
    De egyébként 10 percig átfutni jó a Móricka is. :)

    VálaszTörlés
  5. Kihagytad a Narutót, meg a Harry Pottert, meg a scrubs-ot, meg ki tudja még mit.

    Ezek hogyan befolyásolják a szellemed fejlődését?

    VálaszTörlés
  6. A scrubs az arra jó, hogy ne alpári módon anyázzál, hanem legyen lelki igényed szóvirágokkal oltogatni élő szóban is. Elvégre az hatásosabb tud lenni. Tehát hasznos, mert bár mindenki bunkó benne, de ha tetszenek a jelenetek, és ezért valami ragad rád belőle, kevésbé leszel közönséges. :)

    Na de alszom.

    VálaszTörlés
  7. "A scrubs az arra jó, hogy ne alpári módon anyázzál, hanem legyen lelki igényed szóvirágokkal oltogatni élő szóban is."

    Nem nagyon láttuk ezt a technikát, amikor hörögve vetted fel a telefont :)

    VálaszTörlés
  8. Nem hallom az anyagban, hogy Tracy a Mórickát ajánlaná.

    VálaszTörlés
  9. De szerintem a Kurucot sem.

    VálaszTörlés
  10. "ne alpári módon anyázzál"

    Hát igen, emlékszünk a melegfelvonulásos közvetítésedre, még egy kicsit gyakorolni kell :)

    VálaszTörlés
  11. Oh még az előzőhoz SoDi-nak:
    "Amikor valaki a munkája miatt beszól valakinek, gondolja át, hogy érezhet a másik emiatt. Nyilván épp elég szar neki, hogy ezt kell csinálnia, teljesen természetes tehát, hogy az emberi méltósága teljes védelme mellett akarja végezni, ha már így alakult."

    Ez járjon a fejedben, amikor szidod a parancsot teljesítő rendőröket is :)

    Egyszer majd fordul a kocka és téged perelnek majd be te pedig pisloghatsz mint hal a szatyorban.

    VálaszTörlés
  12. Mi a gond a Narutóval? A Scrubbs is egy jó nagy baromság, ki van az találva rendesen, hogy milyen szituációkban miket mondjanak, és így hogfy röhögtessenek meg. XD

    K0zi : akkor talán ne kurvaanyázza, büdösgojozza!!!!! ilyen is volt már, könnygázazza, gumibotozza, meg szimplán verje a tüntetőket, majd akkor talán. CSAK a magyar rendőr van velünk, ahogy fécsen írtam is. Az inkalos, a zsidók zsoldosa az nincs. Amúgy nyilván ezek közt nem sok a zsidó, mert azok ugye ezt a foglalkozást is alantasnak tartják. Erőszakra, és a tüntetők elleni gyűlöletre kondicionálják őket.

    VálaszTörlés
  13. Tracy Lenkeit, Schlingloff Sanyát, Kiyosakit, Szűcs Alfrédet, Tarnóczy Szabolcsot, Kürk Rolandot, Novák Elődöt, Molnár Balázst és Krokót sem említi, mint olyan szerzőket, akiknek érdemes a firkálmányait bújni.

    VálaszTörlés
  14. szeszesember: Nem is bújja, mert mindent speakboard-dal olvastat fel! Nehogy már a szemét rongálja! Na jó, nem magyarázok tovább evidenciákat.

    VálaszTörlés
  15. k0zi: "Ez járjon a fejedben, amikor szidod a parancsot teljesítő rendőröket is :)"

    Az más. Rendőrt csak akkor szidok, ha törvénytelenül jár el. Kapok kártérítést valami miatt, amiből laptopot veszek, majd utána megismétlik velem pontosan ugyanazt? Menjenek már a fenébe.

    VálaszTörlés
  16. "Majd ősszel lehet hogy ledumálok egy Szeremley-borászat videóriportot a blogra."

    Sodi... Tudod te, hogy Szeremleynek miből lett a pénze? Vagy csak annyit látsz, hogy húúú egy gazdag ember? Egyébként mikor legutóbb berúgtunk nála, szóba kerültél ám. :)))

    Minden hozzászólásom paródiarovat.

    Üdv, Bentli

    VálaszTörlés
  17. "Eddigre 26-ára tán kész lesz a koviubi,mert elmúlik a szezon"

    Mezőgazdaság, exportra, feldolgozva, de ehhez kellettek ám kapcsolatok, nomeg némi indulótőke, és hát rátermettség, hogy 1általán ki tudta találni, mibe hogyan fogjon bele. Sokkal többen megpróbálták ám a vállalkoZSósűgot, mint ahányan akár csak szerény (nem Huba bácsi szintű) egzisztenciát tudtak alapÍtani belőle.

    VálaszTörlés
  18. Sodi, ez most komoly, hogy te teszkós szórólapokból tájékozódsz IT-témákban? Egyszer már írtam neked mennyire szánalmas, hogy még ami érdekel téged mint hobbi (mondjuk a videózás, és a számítógép) te azt is igénytelenül, érdektelenül csinálod. Valójában téged nem érdekel semmi a faszverésen és a gagyi sorozatokon kívül, ez pedig vállalkozóként nem lesz jó. Egy vállalkozó folyamatosan tájékozódik, érdeklődik, fejleszti magát, hogy előnyben legyen a versenytársaival szemben. Te mivel akarsz kitűnni a tömegből? Csinálhatsz akármilyen fasza webshopot, még ha profin össze is rakod és nem vonatozik rajta a három vén buzi, akkor is van már a piacon egy tucat hasonló, ami ráadásul már évek óta létezik, bejáratott megoldást kínál.

    Egyébként nem teljesen értem a tegnapi posztot, mitől hírértékű az a szar? Én szívem szerint letépném az összes barom kezét, aki telespammeli a postaládát teszkós szeméttel. Ha hozzám csönget be hogy bejusson a házba, akkor elküldöm a kurva annyába. Van kihelyezett tároló reklámszemétnek, én meg pluszban kiragasztottam a postaládára egyszer egy papírt, amin ez a felirat állt: "Kérem, a szórólapot, reklámújságot és más feleslegessé vált papírhulladékot NE A POSTALÁDÁBA, hanem az erre kijelölt szeméttárolóba helyezzék" - hát nem letépték pár nap múlva a rohadékok? Mondjuk amióta Közüzem Kobold is e-mailben küldi a számlákat a díjneten keresztük (sárgacsekkel sorbanállni igazán prolis dolog, nem, Sodi?) azóta nagyjából leszarom hogy ki mivel tömi ki a postaládát, de akkor is sajnálom azt a rengeteg feleslegesen kivágott fát és elpazarolt nyomdafestéket.

    VálaszTörlés
  19. Gery: A közvetítés egyedi, azt nem sokan csinálják. Hogy mivel akarok indulni a neten, azt majd később meglátjátok.

    "de akkor is sajnálom azt a rengeteg feleslegesen kivágott fát és elpazarolt nyomdafestéket"

    Ha nem érné meg nekik, nem nyomtatnák ki.

    "Ha hozzám csönget be hogy bejusson a házba, akkor elküldöm a kurva annyába"

    Aztán ha rossz emberrel van dolgod, feljelent, és mehetsz a bíróságra. Mint a mellékelt ábra is mutatja. :)
    http://www.youtube.com/watch?v=CljgcA9aaLw

    VálaszTörlés
  20. Egyébként a Tesco-s szórólapokon mostanában az LCD tévéket és a konzolokat nézegetem csak. PC-re nincs verekedős játék, ezért emiatt érdemes lehet konzolt venni.

    VálaszTörlés
  21. Pedig régebben vicces volt, mikor jöttek a jehovisták, jól el le7ett szörnyülködtetni őket... xD

    VálaszTörlés
  22. Árgép pont hu, meg ilyeneken nézd majd meg, azért messzenem a tecsó a legolcsóbb ám.

    VálaszTörlés
  23. "Kérem, a szórólapot, reklámújságot és más feleslegessé vált papírhulladékot NE A POSTALÁDÁBA, hanem az erre kijelölt szeméttárolóba helyezzék"

    Ez ilyen bunkóságot persze hogy letépnek. Csináld úgy, mint a normális emberek. Erősíts fel a postaláda alá egy nagyobb tárolót, és írd rá, hogy a reklámokat abba kérek. (Ne azt, hogy nem kéred, hanem azt, hogy a postaláda helyett ABBA kéred.) Meglátod, működni fog.

    VálaszTörlés
  24. SF: "Árgép pont hu, meg ilyeneken nézd majd meg"

    Vásárlás előtt azt nézném meg, de most még csak nézelődöm. :D

    VálaszTörlés
  25. Sneci, a vérprofi programozó-közíró-értelmiségi, teszkós újságból értesül a számítástechnika legújabb vívmányairól, a fárasztó munka után pedig a Móricka című hetilap olvasásával üti el az időt.

    VálaszTörlés
  26. "Ha nem érné meg nekik, nem nyomtatnák ki."

    _nekik_ nem kérdés, hogy megéri-e. Rajtuk kívül viszont senki másnak: a magyar gazdaságnak és a Föld bolygó ökológiai rendszerének kurvára nem éri meg a sok fölösleges hulladék, ami már előállításának pillanatában is az.

    "ha rossz emberrel van dolgod, feljelent, és mehetsz a bíróságra."

    Na azt próbálja csak meg, mert akkor ő meg mehet szépen a kórházba.

    "Ez ilyen bunkóságot persze hogy letépnek. Csináld úgy, mint a normális emberek. Erősíts fel a postaláda alá egy nagyobb tárolót"

    Évek óta így van, a társasház kapujának külső oldalán van egy nagy szórólapszemét-tároló, illetve gyengébb értelmi képességű szórólapterjesztők kedvéért a kapun belül is van egy, de ezek a patkányok valamiért mindig a postaládát találják meg.

    VálaszTörlés
  27. "PC-re nincs verekedős játék, ezért emiatt érdemes lehet konzolt venni."

    ez egy katasztrófa helyzet. mindenképpen vegyél konzolt, mert verekedős játék nélkül nem teljes az élet.

    VálaszTörlés
  28. "írd rá, hogy a reklámokat abba kérek. (Ne azt, hogy nem kéred, hanem azt, hogy a postaláda helyett ABBA kéred.)"

    De én nem kérem ABBA, se máshova, se sehova. Esetleg a teszkós buziköcsög valagába, ABBA. Na, ez nem is rossz ötlet, ezt kiírom holnap a postaládára :)

    VálaszTörlés
  29. Sodi baszod! Rakod ki ezeket a szarságokat naponta, hogy hogyan legyünk sikeresek, gazdagok stb, még komolyan is veszed őket, holott homlokegyenest fordítva éled az életed. Legalább akkor próbáld meg követni, amit a faszi mond, ha már így isteníted!
    Ez a mostani poszt a legröhejesebb, hogy mit olvassunk, pont tőled, aki bevallottan nem olvasol, aki az olvasást feleslegesnek tartja, (hacsak nem Mórickáról vagy tesco-szórólapról van szó). De bármelyik Tracy-anyagot vehetnénk, a 18 éves kor utáni sikertelenségekől kezdve az ember önképéig.

    VálaszTörlés
  30. recskás, édesanyáddal miért nem vagy olyan empatikus, mint azzal a szórólapos hisztis köcsöggel?

    VálaszTörlés
  31. Régebben a racing gámák érdekeltek, de meguntam, úgy hogy most már asse baj, hogy az se túl gyakori pécén. Repszim van, aza lényeg. :)

    VálaszTörlés
  32. Idegen a lépcsőházban, mondjuk le7 belőle lopás, tehát az a baj, hogy még beljebb is tudnak jönni a postaládáktól is.

    VálaszTörlés
  33. Gery, ne haragudj, de... Te komolyan sodinak magyarázod a postaláda rejtelmeit? :DDDD

    Szerinted az ő számára mennyiben releváns probléma, mi van a postaládában? :DDDD

    Azzal az emberrel "vitatkozol", akinek már egy menóra sincs a tulajdonában, nehogy valami "kintlévőség" miatt vigye Behajtó Brumi. :DDDD

    Én úgy képzelem, ha van is kulcsa az anyja postaládájához, az is csak azért lehet, hogy előbb kikapkodja Józan Becsület leveleit, mint ahogy az anyja észrevenné őket. :DDDD

    Kedves sodi-anyuka! Léteznek olyan önsegítő csoportok, ahol az önhöz hasonló helyzetben lévő szülők beszélhetik meg egymással a problémáikat. Rengeteg segítséget kaphat tőlük, kérésére szívesen megadom néhány ilyen csoport elérhetőségét. :DDDD

    Sodi, neked csak annyit: a szórólaposokat én is úgy szoktam kidobni, hogy még a szomszéd utca is visszhangzik olyankor! :)

    Minden hozzászólásom paródiarovat.

    Üdv, Bentli

    VálaszTörlés
  34. s.f. te helyesled, hogy sneci az anyját szerződéssel zsarolja?

    VálaszTörlés
  35. Sneci, ezt az epizódot igazán kihagyhattad volna, senki sem vette volna észre.
    Mer ez így egy paródia.

    Napi 1 óra olvasásról, szellemi proteinről(!) beszél benne Tracy.
    Neked a szellemi proteined a kuruc (felolvasógéppel) meg a móricka.

    LOL van egy durva rész, 24:05-től.
    Ez viszont tökéletesen illik snecire.

    "A múltban nem dolgoztam hatékonyan, de most hatékonyan dolgozom"
    "A múltban nem jól osztottam be az időmet, de most jól osztom be"

    Vajon innen tanulta sneci az "Örök Holnap" stratégiát?

    VálaszTörlés
  36. Miért is zsarolná? Ha neked lenne egy gyereked, tekintenél-e úgy rá, mint 1 idegenre? Csak törődnél azzal, mi van vele, nem? Sodi így értette...

    VálaszTörlés
  37. Gery: "Na azt próbálja csak meg, mert akkor ő meg mehet szépen a kórházba."

    Az ilyen ember ennek örül, mert a végén még több pénzt gombolhat le rólad. :)

    VálaszTörlés
  38. Jelentkező: "ez egy katasztrófa helyzet. mindenképpen vegyél konzolt, mert verekedős játék nélkül nem teljes az élet"

    Direkt a Tekken kedvéért veszek is. :)

    VálaszTörlés
  39. Call me Manana!!!!!!!!!!!!

    A skótok viszont nem mondanak ilyent. xD

    VálaszTörlés
  40. "egalább akkor próbáld meg követni, amit a faszi mond, ha már így isteníted!"

    Próbálom.

    VálaszTörlés
  41. Sneci, szerinted ha én elküldök a kurva anyjába egy jöttmentet a saját házam kapujából, azért én bármilyen büntetést fogok kapni? Miféle álomvilágban élsz te, hülyegyerek?

    VálaszTörlés
  42. Azt mondjuk tényleg nehezen tudom összerakni, hogy Sodi mennyivel empatikusabb tud lenni egy kifejezetten haszontalan tevékenységet folytató névtelen ismeretlennel, mint a saját édesanyjával aki felnevelte... Sodi, tudsz erre magyarázatot adni?

    VálaszTörlés
  43. "Az ilyen ember ennek örül, mert a végén még több pénzt gombolhat le rólad"

    Hogy kiről? Az ismeretlen tettesről esetleg, aki azt a "véletlen balesetet" okozta :)

    VálaszTörlés
  44. "Sodi így értette.."

    Szerződést íratott alá az anyjával, amivel bármikor zsarolhatja. Ez jelenti Sodinál a törődést? Ennyire nem bízik a saját anyjában?

    VálaszTörlés
  45. Sodi milyen vonatkozásban követed Tracyt?
    Szembenézel a múlttal, és belátod, hogy te basztad így el az életed? Elkezdesz naponta olvasni? Vagy hogyan?

    VálaszTörlés
  46. Sneci, délután kinézek a Moszkvára az újságoshoz, és összeírom a 250ft-nál olcsóbb újságokat.
    Megnézzük, tényleg kényszerből vetted-e, ahogy mondtad, mert az volt a legolcsóbb.

    VálaszTörlés
  47. "Direkt a Tekken kedvéért veszek is. :)"

    ez a beszéd, lesz még egy gyerekjátékod kézközelben. te "komoly felnőtt" :)

    VálaszTörlés
  48. "Direkt a Tekken kedvéért veszek is. :)"

    Rögtön a galaxy3, a webkamera, a nettop és a cégautó után, mi?

    VálaszTörlés
  49. Sodi ismeri a részleteket, de gondolod aláírt volna pont ő ilyent? Ezt is félremagyarázzátok, mint sok más mindent...

    VálaszTörlés
  50. Haha, elképzelem sodit, ahogy csatakosra izzadva hazaért az egész napos moszkvai szobrozásból, és a blogra belépve tudatosult benne, hogy az egyik troll meglátta Móricka-olvasás közben, és fél napja ezon megy a röhögés.

    "KURVAAA ZSIIIIDÓÓÓÓÓÓKKKKKKKKK" xDD

    VálaszTörlés
  51. Tekken, akkorjó, ha nagyot nyekken... xD

    VálaszTörlés
  52. "Sneci, szerinted ha én elküldök a kurva anyjába egy jöttmentet a saját házam kapujából, azért én bármilyen büntetést fogok kapni?"

    IGEN. Annak, hogy az a saját házad kapuja, semmilyen jelentősége sincs abban a tekintetben, hogy megsérted-e az illető emberi méltóságát, vagy sem.

    VálaszTörlés
  53. Jelentkező: "Szerződést íratott alá az anyjával, amivel bármikor zsarolhatja. Ez jelenti Sodinál a törődést?"

    Ha nincs probléma, az aláírással sincs.
    Tanár úrnak is ezt mondtam, és ezért van legyőzve.

    VálaszTörlés
  54. "IGEN. Annak, hogy az a saját házad kapuja, semmilyen jelentősége sincs abban a tekintetben, hogy megsérted-e az illető emberi méltóságát, vagy sem. "

    IGEN? Akkor én holnap bemegyek a rendőrségre, azzal hogy Kiss Endre Farkashoz becsöngettem szórólapozni, és elküldött a kurva anyámba. Kezdhetsz skálázni a büntetésre.

    (jézus, te ostoba fasz)

    VálaszTörlés
  55. "Rögtön a galaxy3, a webkamera, a nettop és a cégautó után, mi?"

    A sorrenden még gondolkodom. :D

    VálaszTörlés
  56. mit magyarázunk félre te ...? olvass egy kicsit:

    "SoDI írta...

    Agent: "Nincs semmid se, csak anyád jóindulata tart vissza a hajléktalanságtól."

    Meg a jogi garancia, ami alapján hosszútávú kötelességei vannak velem szemben, mert ellenkező esetben akár én tehetem ki innen őt. Minden rendesen le van papírozva, ne aggódj. :)"


    "SoDI írta...
    CJ: "de szerintem nem normális dolog anyáddal szemben ilyen jogi garanciákat "lepapírozni" "

    Ezt ő maga is így gondolta.
    De mondtam neki, hogy lehet, hogy én most itt megsértődök azon, ha te megsértődsz, és ezért felállok, és hazamegyek, épp ezért inkább ne sértődj meg. Ez meggyőzte, és nem sértődött meg. :D
    Annak idején tanár úrnak is pontosan ugyanezt a "megsértődöm, ha megsértődsz" dumát adtam elő, amikor vonakodott garanciákat adni, ezért is tudtam később megnyerni mindent. Mert minden papír engem igazolt.

    Ez a duma tehát többszörösen kipróbált és működik :D"

    "SoDI írta...

    Gery: "Befenyited az egyetlen embert ezen a foldon"

    Szeretem magam biztonságban érezni. Pont."

    VálaszTörlés
  57. Önmagát önmagából levezető, és mégis működő szimmetriastruktúra az emberi érdekekre vonatkoztatva, status quo őrzése, megmidnen, sztem ez ennyi, és így. Nem származott ebből kára senkinek, ez éppen hogy win-win, és azért műxik.

    VálaszTörlés
  58. ja, akkor ez így teljesen normális, minden családban így kéne lennie...

    gargalizálj aztán nyeld le amit sneci a szádba lőtt. úgy látom nem lehet kizökkenteni a seggnyalásból, valszeg te is zsarolod valamivel anyádat.

    VálaszTörlés
  59. snecigeci, ne is fáradj. Minden napilap olcsóbb 250 Ft-nál, és egy Nemzet v Népszabi kb 4x tartalmasabb a Mórickánál. Csak hát azokban mindenféle hírek vannak meg elemzések, amikre egy közírónak nincs szüksége.
    A bulvárlapok többsége 100 ft alatt van, de még azokban is túl sok a betű. Egyszerűen ez egy funkcionális analfabéta véglény, akinek a Mórickáig terjednek az igényei.
    ráadásul nem 250 ft-ja volt, mert utána még elment könyvért (amit persze nem olvas, hanem hallgat!) meg kóláért, szóval nyugodtan vehetett volna egy HVG-t, Barikádot, ÉS-t, Narancsot - ezek mind 400 körül vannak, és bőven van bennük olvasnivaló, egészen Pátyig elég lett volna bármelyik. De hát Sodi, az sodi.

    VálaszTörlés
  60. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  61. "Annak, hogy az a saját házad kapuja, semmilyen jelentősége sincs abban a tekintetben, hogy megsérted-e az illető emberi méltóságát, vagy sem. "

    Egy normális országban a magántulajdon szentsége felülír minden mást. Amerikában, ha idegen téved a kertembe, lelőhetem mint egy kutyát, és a rendőrség nem fog kérdezősködni hogy jogos önvédelem volt-e, hiszen az én kertemben történt, ahol a behatoló eleve jogtalanul tartózkodott. Csak itt, Abszurdisztánban fordulhat elő, hogy még egy pitiáner bűnözőnek is több joga van az emberi méltósághoz, mint az áldozatának bármihez.

    Egy normális országban nem fordulhat elő egy, a kesznyétenihez hasonló eset (tényleg, a bácsival mi lett azóta, tudja valaki?)

    Persze, te valószínűleg sose fogod megérteni a magántulajdon lényegét és fontosságát.

    VálaszTörlés
  62. Ja, sneci, tűkön ülve várom, hány százezerre fogják büntetni a bírónőt. gigalol

    VálaszTörlés
  63. ..ügyvédnőt.

    Amúgy ha megfigyeled, a fogyatékos csávó is bemondja a videóban, hogy a rendőrök úgy vették át a papírját, hogy ne is reménykedjen, hogy lesz valami. xD
    Gondolom, miután kilépett az ajtón, kitört a röhögés, mint amikor te tettél feljelentést a "fenyegető kommentelő" ellen. xD

    VálaszTörlés
  64. "Egy normális országban a magántulajdon szentsége felülír minden mást."

    Amíg nem lép be a kapun, nem magánterületen áll. Ha belép, akkor sem mindegy, hogy te hívtad-e be. Ha igen, akkor megint csak gondold át a sértést. :)

    "(jézus, te ostoba fasz)"

    Ez a törvény.

    VálaszTörlés
  65. "Ez a törvény. "

    Még ostobább vagy ezek szerint, ha nem tudod értelmezni, amit írtam.
    Na jó, elmagyarázom, mint egy hülyegyereknek: nem a törvény részét vitattam, hanem sok szerencsét kívánok a bizonyításhoz.

    VálaszTörlés
  66. A Hermán most jól megtanítja rá, hogy mostantól bekapcsolt kamerával dolgozzon. :D

    VálaszTörlés
  67. Snecike, és az általad elkövetett verbális agressziókkal mi az ábra? Mint levezetted, a súlyos sérelem és kártérítési igény fennáll. Egy különbség van viszont: bizonyítható.

    VálaszTörlés
  68. "Amíg nem lép be a kapun, nem magánterületen áll. Ha belép, akkor sem mindegy, hogy te hívtad-e be. Ha igen, akkor megint csak gondold át a sértést. :)"

    Szórólapost én sose hívtam be, úgyhogy semmi keresnivalója bent. Inkább kergetném kifelé, ha látnám :)

    VálaszTörlés
  69. "A Hermán most jól megtanítja rá, hogy mostantól bekapcsolt kamerával dolgozzon. :D"

    Azt a csöves szórólapkihordót? Nagyon valószínű.

    VálaszTörlés
  70. Harmincvalahány EHUF 1 full Hádész digicam... ;D

    VálaszTörlés
  71. Józan becsület: "Snecike, és az általad elkövetett verbális agressziókkal mi az ábra?"

    A politikai harc nem magánélet, hanem a nemzet védelme.

    "Azt a csöves szórólapkihordót? Nagyon valószínű."

    Egy tízezres kamerás izét ő is meg tudhat fizetni.

    VálaszTörlés
  72. "Egy tízezres kamerás izét ő is meg tudhat fizetni. "

    Te sem tudod megfizetni, pedig sikeresvállalkozó vagy. (mióta tervezed azt a szaros webkamerát?)

    A csávó a tízezres kamerával majd óránként hazamegy akksit tölteni, mi?

    VálaszTörlés
  73. Micro SD kártya, óhne mozgó alkatrész? Mikor még a dv kazis kamera is elműködgetett hosszú órákig...

    VálaszTörlés
  74. Jó, akkor sok sikert a 10 ezres hd kamerához xD

    Ilyen is csak egy sneci féle idiótának juthat eszébe. Szórólaposnak kamera, bazmeg. Szerintem a csávó örül, ha kenyeret meg parizert tud venni.
    De azért vegyen hd kamerát, hátha valaki elhajtja a háza elől. rotfl

    VálaszTörlés
  75. Ha tegyükfel "kenyeret meg parizert" stílusban olcsóér' eszik, megmarad 1 csomó pénze. Nemde?

    VálaszTörlés
  76. Akkor vigyen olcsó diktafont és elemeket. :D

    VálaszTörlés
  77. SF, aki "örül, hogy kenyeret meg parizert tud venni" annak valóban megmarad 1 csomó pénze, igen. Azt se tudja, hova rakja azt a rengeteg lóvét.

    VálaszTörlés
  78. Úgy értettem, nem igen költ másra, tehát spórol, de mind1. XD

    VálaszTörlés
  79. Nálunk akiket szoktam látni szórólapot hordani, azok mind ilyen szakadt, lepukkant, szerencsétlen csóringerek. (pont mint sodi, minusz muter)

    VálaszTörlés
  80. Sodi se költ szinte semmire a barlangjában (az anyja vesz mindent), így ki se látszik a megtakarításaiból xD

    VálaszTörlés
  81. Ja. A videón is egy végzős egyetemista diákot látunk.

    VálaszTörlés
  82. Hát, végül is nincs kor6ára a hallgatói jogviszony megkezdésének. Akinek meg még nincs, annak ingyenes is az államin, megminden. :P

    VálaszTörlés
  83. "A politikai harc nem magánélet, hanem a nemzet védelme."

    Nem hinném, hogy ez a védekezés megállna.

    VálaszTörlés
  84. Sztem meg 1épként senem vagyok meleg mert a szellemi identitás nem egyenlő a szexuálissal 1épként. xD
    Nameg ugysenemígyvan ám assem, hogy szeretem a szőrös ffitestet végignyalni mint a kiscica, mert nem is mindig csak néha 1épként. xD

    VálaszTörlés
  85. SF, ezek a kék kommentek micsodák? A másik személyiséged kommenteli be ezeket? Próbálj már meg helyesen írni, bazdmeg, ilyen "esse nemígyvan" és hasonló szörnyűségek nélkül, ne gyalázd az anyanyelvemet, buzikám.

    VálaszTörlés
  86. Sneci, te takarítod a szobádat, vagy anyád?

    VálaszTörlés
  87. Nem vok buzi. Ezek 1ébként linkek, azokat a szavakat meg én így találom viccesnek. :)

    Avónajó havónahó de NEM VAN!!!!!!!!! ;D

    Ezt most csak neked.... ;))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  88. Megállapítom, hogy sneciéknél az értelmi fogyatékosság családi halmozódást mutat.

    VálaszTörlés
  89. SF, kábé olyan infantilis sms-nyelven írsz, mint egy tizenötéves kispicsa a barátnőjének.

    VálaszTörlés
  90. Sneci, csak hogy legyen egy ontopik kérdés is:

    Miután meghallgattad ezt a fejezetet, ugye elhatároztad, hogy rendszeresn olvasni és művelődni fogsz a szellemi diéta útján?

    Milyen könyveket tervezel olvasni? Felsorolnád a beszerzendő könyvek listáját olyan precizitással, mint ahogy azt a konzollal, webkamerával, akkumUlátorral, hasonlókkal tetted?

    VálaszTörlés
  91. Először javasolnék némi könnyű irodalmat klasszikusaink közül, elvégre aki a nemzetét szereti, az nyilván nem élhet anélkül, hogy ismerné a nemzet egyik legfőbb tartópillérét, az irodalmat. De mivel a kisgyerek még csak most kezdi az olvasást, nem volna helyes rögtön Jókaival vagy Németh Lászlóval nyomasztani. Legyen mondjuk egy laza kirándulás Karinthy Frigyes világába, esetleg Nagy Lajos, aztán Kosztolányi. A szünetekben egy-egy verssel mélyítheted nemzettudatodat, itt a nyugatosokon kívül Weörest és József Attilát ajánlom figyelmedbe. Ez elég lesz egy-két hétre. Aztán ha kész vagy, továbbléphetünk.

    VálaszTörlés
  92. Kortárs magyar fantasy regények??? :)

    VálaszTörlés
  93. 1ébként naon xerizem az ezo témájú regényeket is ám. ;P
    Ugyanis senemúgyvan ám az, hogy nem az abszolút igazság ám az, ezek hiába is állítanak mást 1ébként: http://szkeptikus.blog.hu/ ;P

    VálaszTörlés
  94. "Vágóistván ajánlásával".... XD

    VálaszTörlés
  95. Danyil: Önfejlesztő irodalom mellett marketing és infós anyagokat.

    VálaszTörlés
  96. Sneci, anyád takarítja a szobádat, vagy te?

    VálaszTörlés
  97. sneci szobáját - általában állampolgári bejelentések miatt - évente takarítja az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság

    VálaszTörlés
  98. önfejlesztő irodalom: a recskázás művészete
    marketing: a sikeres szórólaptervezők 10 pontja
    infó: tesco akciós újság

    VálaszTörlés
  99. Ezt most úgy olvastam, a radikalizálás művészete. Végül is... :3

    VálaszTörlés
  100. Sodi, az önfejlesztő irodalomból (hanganyagból :D) épp most tudtad meg, hogy irodalmat is kellene olvasni. Miféle hígmagyar geci vagy te? Hogy viseled el, hogy bármely random zsidó többet tud a Hazád hagyományairól és kultúrájáról, mint te?

    VálaszTörlés
  101. "Hogy viseled el, hogy bármely random zsidó többet tud a Hazád hagyományairól és kultúrájáról, mint te?"

    Ez azért van, mert a zsidók között felülreprezentáltak a bölcsészek. :D

    VálaszTörlés
  102. Sodi, anyád takarítja a szobádat, vagy te?

    VálaszTörlés
  103. Sneci, miért nem válaszolsz? Te is érzed, hogy mindkét válasz nagyon magas labda lenne?

    VálaszTörlés
  104. radikalizálás = recskázás 1ébként... :3

    VálaszTörlés
  105. 1ébként nem feltétlenül szőrös a mellem mivelhogy kicsit feminin alkatú vok, még a hangom is lányos, az arcom is az ám. :3

    VálaszTörlés
  106. Aármilyen lányos is, de részemről : fiúk lányokkal, lányok fiúkkal, én ezt támogatom.... :)

    "Richard is a Racist!!!!! XD"

    VálaszTörlés
  107. Nem, Sodi, random zsidóról beszéltem. Orvos, műszaki szakember, újságíró, közgazdász, mindegy. Bármelyik állva hagyna egy műveltségi vetélkedőben, tisztán MAGYAR hagyományból és kultúrából. Mitől is vagy te nemzeti?

    VálaszTörlés
  108. Még mindig dolgozol reggel óta, Recskás? Este nyolckor?

    A szobádat te szoktad takarítani, vagy anyád?

    VálaszTörlés
  109. Saját holmijai közt a saját vackában nyilván saját maga után takarít mindenki, 1ébként én is, de nnyilván ezt a munkát elvérrrrrrrrzi Hyppolit a lakáLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLYLLYYL..... xD

    VálaszTörlés
  110. Ez nem egy bit, hogy 0 vagy 1 legyen a válasz. :D

    VálaszTörlés
  111. Szóval azt mondod, hogy közösen takarítjátok? Mondjuk ő porszívóz, de te csinálsz rendet (ha csinálsz)? Ki törölget? Ki most? Ki tereget?

    VálaszTörlés
  112. Szerintem takarítónő takarítja sodi szobáját, amit az anyja fizet. Nem hiszem, hogy szegény anyja be merne menni sodi bűzodújába.

    VálaszTörlés
  113. Mivel a 13. emeleten nem érvényesek világunk fizikai törvényei, nem is koszolódik el semmi. De nincs mit teregetni, törölgetni, mosni, elvégre szobáról volt szó. Ott csak por van, meg halmozódó, szétrakódó holmik. Bár egy módja le7 a rendtartásnak, hogy ami mélyebben van a kupacban, az került régebben oda. Tudod, mint a földtani rétegek. :)))))))

    Na, azért szekrények, svédpolcok hadrendbe állításával nagyobb rend tart6ó, ugye mennyi midnent kell elhelyezned, hányfelé, és mennyi helyed van ehhez... :D

    VálaszTörlés
  114. SF, milyen 13. emeleten?! Sodiék valami panelba költöztek?! A többi snecológus sejti miről beszélhet?

    VálaszTörlés
  115. SF, te amúgy börtönben voltál? Emlékszem, volt, hogy majd' egy évre eltűntél, utána meg Lucyként tértél vissza. Az itteni kommentjeid pedig az elméd megbomlásáról és a totális bebuzulásodról tanúskodnak. Ki vele; melyik BV-intézetben hajolgattál a szappanért?!

    VálaszTörlés
  116. Arra gondoltam, hogy talán az adósok börtönében ültél Sneci helyett. Elvégre aki képes a saját anyját szerződéssel zsarolni, az miért ne küldhetné a sittre maga helyett a szellemileg erősen visszamaradott unokatestvérét…?

    VálaszTörlés
  117. Nem voltam a BV vendége, nem jártam én olyan eseményekre, balhés tüntetésekre, amiért lehettem volna. A 13. emelet az pedig egy film. Senki se látta?

    VálaszTörlés
  118. Ismeretlenjóakaró: Pátyon ilyen magas panel? Kizárt. Ez nyilván valamilyen elbaszott filmutalás vagy egyéb asszociáció a cicafiútól.

    VálaszTörlés
  119. Mindig is szerettem hülyéskedni, az viszont igaz. A humor fejleszti az elmét.

    VálaszTörlés
  120. Mire is épül a humor? Képzettársításra. :)

    VálaszTörlés
  121. Sodi, miért anyád fizeti helyetted a diákhitel részleteit?

    Hogyan szoktad ellenőrizni, hogy befizette-e minden hónapban a pénzt?

    VálaszTörlés
  122. Amúgy ha érdekel, elég ijesztő spirituális élményeim voltak, de fizikailag semmi sem történt velem, meg szektás se lettem, csak úgymond ásatásokat végeztem a saját tudatomban - én magam, külső segítség nélkül... Próbálom hasznosítani, amit magamról megtudtam. Az "Ismerd mg önmagad" mondat nem hiába volt a dephoi jósda mottója.

    De mivel egyetlen személyiségem van a mai napig, mindezt megúsztam ép elmével. Ne tudd meg, mik jöttek elő. A humor egyébként nem cél, hanem eszköz.

    VálaszTörlés
  123. Mi nem világos? Most direkt nem fogalmaztam érthetetlenre, meg hülyeségesre...

    VálaszTörlés
  124. Hadd fordítsak: szétcsaptad magad valami droggal, igaz, SF? Maradandó lett.

    VálaszTörlés
  125. sf, sodi mit szól hozzá, hogy bélyegeztél?

    VálaszTörlés
  126. Egyfajta önhipnózis, de nem kellenek hozzá drogok, sőt, éppen hogy csak tiszta fejjel megy. És éppen hogy előzőleg!!! voltam túl szétszórt, és zavart ahhoz képest, amilyennek lennem kellene. A mostani énemhez képest a fogalmazástechnikám is pocsék színvonalon állt. Pedig én tényleg olvasok, nem is csak a nemzeti körökben divatos magyar regényeket, azokat a Wass könyveket jó 10 éve kiolvastam, tehát akkor, amikor még amikor alig emlegették az írót.

    VálaszTörlés
  127. No mi történt SoDi-t elrabolta Kötbér Kapitány?

    VálaszTörlés
  128. SF, megnéztem a blogger profilod. Mindent megmagyaráz, hogy goás lettél. Elnyaltál néhány bélyeget, és úgy maradtál. Ráparáztál valami ótvar elekrohányadékra, és azt hiszed, lebegsz.

    VálaszTörlés
  129. Bélyeg, meg egyéb drog az nem volt, és pont goa-t hallgatok a legkevesebbet a felsoroltak közül. Indiai eredetű zene különben. De az idm, meg a klf. wave-ok sokkal jobbak. Nem house, semmi köze hozzá.

    VálaszTörlés
  130. De ilyen alapon ha metált, vagy hard rockot hallgatsz, sátánista leszel, és agresszív. Elvégre a torzított elektromos gitár éles hangja borzolja az idegeket.

    VálaszTörlés
  131. Önhipnózishoz különben pedig csend kell, és nyugalom, még a leg-liftzenésebb stílusú ambient zene se jó. Liftzene = ami a háttérben szól, nem vonja magára a figyelmet, ez se valami drogos szó... lift music néven rá lehet keresni

    VálaszTörlés
  132. SF, orvosi kezelés alatt állsz? Szedsz valami gyógyszert?

    És mit gondolsz arról, hogy Sodi diákhitelét az anyja törleszti helyette?

    VálaszTörlés
  133. Ja. Aszpirint, ha megfázom. :)

    Sodi tudja a választ, de a hitelt bizony mindig törleszteni kell, amíg vissza nincs fizetve, még akkor is, ha épp nincs megrendelés.

    VálaszTörlés
  134. Másnak tán nem segítenének a szülei egy feltételezett hasonló esetben???

    VálaszTörlés
  135. sf nyomott egy kőkemény peyote tripet, kiszakadt a testéből és azóta az asztrálsíkon kering...

    VálaszTörlés
  136. Nem azért mondom, de SF tényleg összeszedettebben kommunikál, mint régen. Talán kevésbé náci is már. És az is tény, hogy Sodihoz, a szutykos analfabéta, mórickaolvasó, öreg kocát kúrdosó primitív lumpenprolihoz képest kész értelmiségi.
    Emellett az egyetlen ember, aki az elmúlt tíz évben azt nyilatkozta Sodiról, hogy SZERETI. Ekkor egészen elérzékenyültem.

    Viszont: a hitelügyet az teszi különösen pikánssá, hogy ez az utolsó konzumcigány kisfarkú nem ám tankönyvekre költötte a diákhitelét, hanem csilivili telefonra, a hülye fasz. És azt kell most nyögnie szegény anyjának.

    Egyébként megint nagyon elpofátlanodott, attól tartok, édesanyja lazított a gyeplőn épp akkor, amikor bottal kellene ütni.

    VálaszTörlés
  137. Bár Koppány után Torda táltos a második kedvenc szereplőm abból a sztoriból, de neki se kellett hozzá kaktuszlé. :))))

    VálaszTörlés
  138. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  139. na szóval: komoly gondok lehetnek snecinél, ha még a napi agymosást sem posztolja ki. egyébként sf sokkal különb mint zsodi: vállalja másságát, életrevalóbb, nincs agórafóbiája és képes kicsengetni 25 rongyot, hogy szórakozzon és dolgozzon:
    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10150261881105674&set=a.10150261436890674.325995.682425673&type=1

    VálaszTörlés
  140. sf dolgozik
    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=180588868675834&set=a.180586558676065.46180.100001741656933&type=1

    VálaszTörlés
  141. és azért még bulizik is egy kicsit:

    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=2354405659983&set=a.2353835845738.2138917.1245426409&type=1&pid=32817659&id=1245426409

    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=2354403819937&set=a.2353835845738.2138917.1245426409&type=1&pid=32817653&id=1245426409

    VálaszTörlés
  142. Egyébként itt a Brian Tracy lecke.

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/brian-tracy-12-az-agy-szoftverje.html

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.