Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 12., péntek

Brian Tracy - 7 - Fékjeink kiengedése

Természetesen nem marad el a mai Brian Tracy adag sem.

A mai leckéből megtanulhatjuk, hogy miként tudjuk lerombolni a gyermekkorban belénk égetett káros gátlásokat, melyek a legerősebb akadályai annak, hogy felnőtt fejjel meggazdagodjunk.


By SoDI

70 megjegyzés:

  1. Na, Sneci :D

    Ma délután teljesen hülyének neveztél, amikor azt mondtam, hogy csikós vs. In-Kal fight lesz. Nekem lett igazam. Ezen túl talán kétszer is meggondolhatnád, mielőtt arcoskodsz, faszkalap.

    Másrészt annyira, de annyira jellemző rád, ami ezen a héten történt. Kedden kimentél és másfél órán keresztül közvetítetted (tökegyedül!) a beléptetést meg a karszalagok kiosztását. Ma pedig, amikor elvitték Zagyvát, tehát igazán nagy durranás volt, otthon políroztad a bohócot, aztán utólag zsörtölődtél, hogy ezt is elbasztad. De el ám!

    Emlékezz, mit összevisongtál itt a blogon, hogy verted a seggedet a földhöz azt bizonygatva, hogy a balhén majd jól visszaütsz a szekusoknak és aztán beperelsz mindenkit. A valóság: a fingszagú foteledben olvasod az index cikkét, miközben kerestél n x 84 forintot, aminek a több százszorosát kaszálhattad volna egy ütős videóval. Egy lúzer vagy, Sneci.

    Akkora lúzer vagy, hogy ha el akarnál menni a Szent Jobb körmenetre, akkor évtizedek óta először elmaradna. Ha pedig nagy összegben fogadnál arra, hogy Benedek pápa nem fog karácsony szentestéjén a Tienanmen-téren Madonnával koncertezni, akkor másnap az érintettek közös sajtótájékoztatón jelentenék be a nagy eseményt.

    Ennyire lúzer vagy, egy örök vesztes, egy balfasz, egy Pechvogel, egy élő bokszzsák.

    Kis kitérő: ezt a kamerázgatást úgy kellett volna elkezdened, hogy már kiépített és bejáratott kapcsolataid vannak a radikálisok vezetői felé, épp ilyen esetekre. Hogy bármikor felhívhasd a primitív őstulok Zagyvát, hogy "helló, Gyuszi, lesz ma valami?" Vagy "Szevasz, Toró, mikor lesz a következő nagy durranás?" Persze ehhez te egyrészt beszari vagy, másrészt lusta, harmadrészt pedig még a saját kis szubkultúrád is gúnyos mosollyal szánakozik fölötted, ami nem semmi, ha hozzávesszük, hogy milyen elcseszett életű lowlife-okból áll a "nemzeti" oldalatok.

    Mi a francnak erőlteted a videózást, ha nem megy? Minek imitálod a munkát? Kit baszol át vele? Anyádat? Ő tudja, hogy lófaszt se dolgozol. A trolljaidat? Senki nem hiszi el, hogy bármi értelme lenne a "munkádnak". A barátaidat? Jaaaa, bocs...

    Nézz már végre szembe a valósággal, Sneci, menj el az önkormányzathoz, százalékoltasd le magad 50-60%-ra, aztán négy órában még elmehetsz éjszakára árufeltöltőnek a Tescóba. Közben meg csinálhatsz picsablogos videókat, amiken bedobálod a rokinyugdíjt a pátyi kocsma nyerőgépébe.

    VálaszTörlés
  2. Sóder, te már kiengedted a fékjeidet? Vajon mi a fasz tartott téged vissza attól, hogy felemeld a kurva telefont, és tájékozódj, hogy lesz-e valami?

    VálaszTörlés
  3. Danyiil... Talán én vagyok túlságosan optimista, de szerintem egy próbát megérne még valami IT-s munka, akár programozás

    A legfontosabb viszont az, hogy nem szabad otthonról dolgozni. Sok teljesen egészséges, normális ember sem tud rendesen otthonról dolgozni, például én sem, ez nem szégyen. Az eltérő környezet, a kollégák moráljának látványa, és az, hogy illik úgy tűnni, mint aki dolgozik, együtt nagyon sokat segít abban, hogy annyira belemerüljön az ember a kódba, hogy teljesen elkapja a flow.

    Sodika, még van remény, hogy ne egy bentlakásos otthonba végezd, de kurvára össze kell szedned magad! Húzz el dolgozni rendesen, bejárósan 8 órába, de azonnal!

    VálaszTörlés
  4. bazdemg én is most jöttem haza hajógyáriból, jó kis bed beachről hehe..
    sztem jobb volt mint a fogdán éjszakázni a gyula úrnak... :D

    VálaszTörlés
  5. Szegény SoDI :( Ott se volt, még perelni se tud senkit :(
    Hogy lesz így csúcsszuper érintőképernyős mobil?

    VálaszTörlés
  6. lúzer sneci videója helyett: rabomobillal távozott a Szigetről a jobbikos képviselő

    http://www.noltv.hu/video/3805.html

    http://www.youtube.com/watch?v=g_BYNX-g5iE&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  7. Mondjuk abban egyetértek Brian Tracyvel, hogyha Sodinak 28 éves koráig nem tolnak mindent a segge alá, illetve nem engednek a nyafogásának, hanem mondjuk megmondják, hogy "fiam, ezen a nyáron nem kapsz zsebpénzt, ha szeretnél venni magadnak ezt-azt, akkor irány a diákszövetkezet és mehetsz pár hetet kukoricát címerezni", akkor ma valóban lenne esély egy jól működő vállalkozásra, vele párhuzamosan meg a mindennapi munkára. Ha ezt középiskolában rendszeresítik, akkor talán nem történt volna az, hogy 18-20 éves felnőttként(!) direkt úgy ügyeskedik a tanrendjével, hogy a szülei ne tudják elküldeni dolgozni.

    VálaszTörlés
  8. sneci anyja még most is mondhatná snecinek, hogy fiam, költözz el itthonról, és 30 évesen végre állj meg a saját lábadon. csak hát tisztában van vele ő is, hogy akkor a lúzer kisfia hamarosan a híd alatt kötne ki. ezért aztán inkább a mamahotelben szállásolja el a gyernőtt snecikét.

    VálaszTörlés
  9. Sneci, péntek este, amikor boldog-boldogtalan a Szigeten bulizik, sőt az elvbarátaid is azt csinálják, amit legjobban szeretnek (ittasan üvöltöznek valami ellen), te otthon, Pátyon, anyádnál ülsz görnyedten.

    És ahelyett, hogy azt mondtad volna egyenesen és nyíltan, hogy nem megyek, bazzeg, mert nincs pénzem / mert lusta vagyok / mert dolgozom, akármi, jöttél a híres hatodik érzékeddel, amiről sejthetted volna, hogy a trollok széjjel fogják cikizni.

    Annyira kíváncsi lennék valamire. Hogy hogy fogadtad a hírt. Hótt ideg lettél amiatt, hogy ezt is elbasztad, hogy lemaradtál a nagy durranásról, amire hetek óta készültél, vagy pedig már ez sem tud téged érdekelni, és ezt a kudarcot is leszartad, mint minden mást az életedben?

    VálaszTörlés
  10. Mivel Sodi még csak be se kommentelte tegnap, hogy most dolgozok, valószínűleg dolgozott is valamin.

    VálaszTörlés
  11. A Világ Legszabadabb Emberéről beszélsz? Mit dolgozhatott szegény péntek éjjel?
    Én buliban voltam xD

    VálaszTörlés
  12. S.F. írta...
    Mivel Sodi még csak be se kommentelte tegnap, hogy most dolgozok, valószínűleg dolgozott is valamin.


    ez azt jelenti tehát, ha írja hogy dógozik, akkor a fütyijén dógozik ... ?

    VálaszTörlés
  13. Danyil: Az, hogy ezt most elbasztam, elismertem. Felesleges tovább rugózni rajta.

    "ezt a kamerázgatást úgy kellett volna elkezdened, hogy már kiépített és bejáratott kapcsolataid vannak a radikálisok vezetői felé"

    Van. Csak nem szokásom sűrűn használni.

    VálaszTörlés
  14. Vagy vmi más miatt nem ért rá, de akkor meg azért hagyta ki a szigetkapu előtti balhét. :)

    VálaszTörlés
  15. "Sóder, te már kiengedted a fékjeidet? Vajon mi a fasz tartott téged vissza attól, hogy felemeld a kurva telefont, és tájékozódj, hogy lesz-e valami?"

    Zagyvától vagy Toroczkaitól megkérdezhettem volna, ennyi igaz. Elismerem. Utóbbi elmondta volna.

    VálaszTörlés
  16. Zulu: "Az eltérő környezet, a kollégák moráljának látványa, és az, hogy illik úgy tűnni, mint aki dolgozik, együtt nagyon sokat segít abban, hogy annyira belemerüljön az ember a kódba, hogy teljesen elkapja a flow."

    Azért tudom én motiválni magam.
    Egyre jobban.

    VálaszTörlés
  17. "sneci anyja még most is mondhatná snecinek, hogy fiam, költözz el itthonról, és 30 évesen végre állj meg a saját lábadon"

    Én meg mondhatnám, hogy kérek 13 millió forintot. :D
    Más szóval: nem mondhatja csak úgy.

    VálaszTörlés
  18. Danyil: "Hótt ideg lettél amiatt, hogy ezt is elbasztad, hogy lemaradtál a nagy durranásról, amire hetek óta készültél"

    Dehogy. El lett rontva, hát tovább lépünk.
    Lesznek még más események.

    Ezt a szemléletet Wolf Gábortól tanultam. Nem idegeskedni, hanem legközelebb jobban csinálni. Japán is emiatt az egy gondolat miatt olyan sikeres.

    VálaszTörlés
  19. Na pedig ott voltak durva csapások sajnos rájuk mérve.

    VálaszTörlés
  20. "Én meg mondhatnám, hogy kérek 13 millió forintot."

    Aki röhögve leszarhatná mit mondasz, tudván, hogy a büdös életben nem tudnád összekaparni egy polgári peres eljárás költségeit.

    VálaszTörlés
  21. Egyébként azért nem véleményezitek a frissen előkerült gárdaperes felszólalásomat, mert túlságosan összeszedett és folyamatos? :)

    http://www.youtube.com/watch?v=UeJMCOBSip4

    VálaszTörlés
  22. "Én meg mondhatnám, hogy kérek 13 millió forintot. :D
    Más szóval: nem mondhatja csak úgy"

    Miért is?...
    Sodi neked miért kell ahhoz 13 mihály, hogy lelépj otthonról? Másnál ez magától értetődő, természetes folyamat, hogy nem az anyja csöcsén lóg 30 évesen. Te meg lelépési pénzt akarsz?

    Most már megfér egymás mellett eltérő az életstílusotok? Jah hogy nincs aki finanszírozza többé a különlakásod költségeit...
    Életképtelen, önmagadat eltartani képtelen, pénzt termelni képtelen élősködő: ez vagy te.

    VálaszTörlés
  23. Snecike, a vármegyések ma is odamennek balhézni. Kiköszörülöd a csorbát és ott leszel, vagy megint elbaszod?

    VálaszTörlés
  24. "Egyébként azért nem véleményezitek a frissen előkerült gárdaperes felszólalásomat, mert túlságosan összeszedett és folyamatos? :)"

    Szó szerinti átirat:

    ...ott közvetlenül elérhető ez a felvétel, ööö deee ööö ez későbbiek során átkerült egy ö amerikaiö fájlmegosztó öö rendszerre, aminek az a jelentősége, hogggyőőő amennyibennőőő helyileg öö maga az állomány egy ööö magyarországi öőő szerveren öö vann őő elhelyezve, akkor azért ööö felelősségre vonhatóö egy konkrétttööö természetes vagy jogi személy...

    VálaszTörlés
  25. Sneci, ha ma sem mész ki, ásd el magad mostmár a picsába.
    A kamerádat meg add el az első szembejövő cigánynak, és kezdj el nyakláncot fűzni, vagy nézz valami hasonló hobbit.
    A nemzet krónikása mára már paródiája lett a régi önmagának.

    VálaszTörlés
  26. L Sturmast: "Miért is?..."

    Mert köteles rá. :D

    "Most már megfér egymás mellett eltérő az életstílusotok?"

    Most, hogy duplájára meg lett növelve a belső lakóterület, és szintén duplájára a raktárterület (pl. padlásrész), már igen.

    Danyil: "Snecike, a vármegyések ma is odamennek balhézni. Kiköszörülöd a csorbát és ott leszel, vagy megint elbaszod?"

    Még átgondolom. Ez nincs megerősítve.

    VálaszTörlés
  27. "Sneci, ha ma sem mész ki, ásd el magad mostmár a picsába."

    Most mondom.
    Nem megerősített információ, hogy ma is mennek. Még átolvasom a híreket és a felhívásokat. Nem akarom megint másfél órán át a nagy semmit közvetíteni.

    VálaszTörlés
  28. "Még átgondolom. Ez nincs megerősítve."

    Mi lenne, ha felvennéd a telefont?

    VálaszTörlés
  29. Sodi, az a baj, hogy nem.ez az elso amit igy elbaszol. En kedden is mondtam neked, hogy haza ne menj, legalabb kerdezoskodj a rendoroktol, hogy mit tudnak. Lass csodat, lett esemeny.

    Tegnap is mondtam hogy menj ki. Varhato volt, hogy ahol tobb varmegyes osszegyulik, ott valami lesz. Egyebkent ma is megprobaljak este 6-kor... Ott a helyed. Ezek a Brian Tracy-s es 2008-as gardaper szarsagok senkit nem erdekelnek, azt viszont most szivesen megneznem felvetelrol, hogy mi volt tegnap.

    Danyiil amugy az elso kommentben szepen osszefoglaltad a lenyeget.

    WTF kapcsa?! Menj mar a picsaba.

    VálaszTörlés
  30. Lesz valami kiszámított hatású megmozdulás, nem biztos hogy bemenni akarnak majd, le7 vmi mást találnak ki. Vmi vicceset. :3

    VálaszTörlés
  31. "Mi lenne, ha felvennéd a telefont?"

    Oszt minek?
    Nyilván ők is majd délután döntik el.

    "Varhato volt, hogy ahol tobb varmegyes osszegyulik, ott valami lesz."

    Ez így nem igaz, ahhoz ellenérdekelt felek is kellenek.

    "Egyebkent ma is megprobaljak este 6-kor..."

    FORRÁS?

    VálaszTörlés
  32. Gery: "WTF kapcsa?! Menj mar a picsaba."

    Mandy miatt. Este trollkodott.

    VálaszTörlés
  33. Mindenki azt mondja, hogy ma este visszamegy a nép, de egyetlen mondaton kívül, amit állítólag a HVG újságírója hallott egy gyerektől, ezt az információt az égvilágon semmi nem támasztja alá.

    VálaszTörlés
  34. Gery, megvan még az állvány? Ha snecinek nem kell, én elvinném, nálad úgyis csak a helyet foglalja. :)

    VálaszTörlés
  35. na jó, AMÍG Mandy vissza nem ér, kapcsátlanítok.

    VálaszTörlés
  36. Sneci, Toroczkai fel fog hívni délután, hogy tudósíts a helyszínről. Látta az eddigi munkáidat itt a blogon és le volt nyűgözve. Legyen a közelben a telefonod. xd

    VálaszTörlés
  37. WTF kapcsa?! Menj mar a picsaba.



    KÉT LEHETŐSÉGED VAN ... VAGY SZENVEDSZ A KAPCSÁVAL VAGY GÖRGETSZ ...

    VálaszTörlés
  38. na jó, AMÍG Mandy vissza nem ér, kapcsátlanítok."

    Bannolni nem lehet? Az olvasók 99.999999%-a egyetértene vele. Vagy leszarod az olvasóidat?

    VálaszTörlés
  39. snecigeci: Szerintem ő a jelenlegi számomat nem tudja, így ez téves. :D

    VálaszTörlés
  40. "Bannolni nem lehet?"

    Fasz tudja. Nem ismerem ezt a blogspot cuccot annyira.

    VálaszTörlés
  41. "snecigeci: Szerintem ő a jelenlegi számomat nem tudja, így ez téves. :D"

    Hülye, most beszéltem vele. Élőben nézte a keddi közvetítést, és amikor 10 percenként kihúzódott a madzagod / lehalt a net, mindig bejött a telefonszámod az ustream-en.

    VálaszTörlés
  42. "Nyilván ők is majd délután döntik el."

    Akkor délután majd felhívod Toroczkait?

    Sneci, bazdmeg, 45 ezret költöttél pénteken a mobilszámládra. Anyád nyilván nem hív rajta, mert együtt laktok. Barátaid nincsenek. A munkaadóiddal emailben tartod a kapcsolatot, mert ha felhívnak, láttuk, hogyan reagálsz. Akkor mégis minem van neked mobilod, ha nem arra, hogy a radikális eseményekről értesülj?

    VálaszTörlés
  43. "Nem megerősített információ, hogy ma is mennek. Még átolvasom a híreket és a felhívásokat."

    Inkább órákig túrod a netet, te világ balfasza, minthogy egy 2 perces telefonnal kiderítsd, mi a helyzet?

    VálaszTörlés
  44. Nem gondolod, Sneci, hogy a mai tüntiből elég nagy protest kerekedhet a bezárt Zagyva miatt?

    A hatodik érzéked szerint, úgy látom, ma sem lesz semmi - érdemes lenne mindig az ellenkezőjét csinálnod, mint amit az ösztöneid súgnak :D

    VálaszTörlés
  45. Danyiil: státusszimbólumnak sem alkalmas, mert rendes embernek vonalasa van, ugyebár. Tényleg, Sneci, mi a fasznak neked telefon? Vagy a mutter erôltette rád, hogy bármikor tudjon ellenôrizni?

    VálaszTörlés
  46. "Nem gondolod, Sneci, hogy a mai tüntiből elég nagy protest kerekedhet a bezárt Zagyva miatt?"

    Nagyon igaz. Szerintem igen zabosak lesznek az emberek.
    Mi van, ha megindul a tömeg kiszabadítani Zagyvát? Tem eg otthon recskázol a narutóra eközben..

    VálaszTörlés
  47. Danyil: "Sneci, bazdmeg, 45 ezret költöttél pénteken a mobilszámládra."

    Mert az kell. A mobilnet is kell.
    Ha elmegy az ADSL valamiért, tudjak tovább dolgozni a mobilneten. Meg elérhető legyek. Meg ha megyek valahova, időpontot egyeztetni.

    "Akkor délután majd felhívod Toroczkait?"

    Nem. Ha hívogatni kell az embereket ahhoz, hogy lesz-e valami, akkor garantált, hogy nem lesz semmi.

    VálaszTörlés
  48. "Ha hívogatni kell az embereket ahhoz, hogy lesz-e valami, akkor garantált, hogy nem lesz semmi."

    Tegnap sem tudtál róla, te balfék, mégis lett valami!

    Egész egyszerűen gyáva vagy felhívni Toroczkait. Ilyen nagyon egyszerű ez.

    VálaszTörlés
  49. Danyil: "Nem gondolod, Sneci, hogy a mai tüntiből elég nagy protest kerekedhet a bezárt Zagyva miatt?"

    Nem. Őt éjjel kiengedték.
    Vagy ha mégis, arról lesz hír.

    "Inkább órákig túrod a netet, te világ balfasza, minthogy egy 2 perces telefonnal kiderítsd, mi a helyzet?"

    Nem túrom. Ha lesz hír, látványosan lesz, főoldalakon, amiket 1-2 óránként amúgy is megnézek.

    ---

    Most viszont megyek melózni.

    VálaszTörlés
  50. Danyil: "Tegnap sem tudtál róla, te balfék, mégis lett valami!"

    Az más. Arról a rendezvényről lehetett tudni.

    VálaszTörlés
  51. "Ha elmegy az ADSL valamiért, tudjak tovább dolgozni a mobilneten. Meg elérhető legyek."

    Ha elmegy az ADSL, szólsz a megbízódnak, hogy csúszás lesz, elvégre te vagy a Világ Legszabadabb Embere.
    Vagy behozod a lemaradást késôbb, amikor visszajött. Elvégre a te teljesítményed szabadon skálázható, meg aztán offline is lehet dolgozni.

    "Ha hívogatni kell az embereket ahhoz, hogy lesz-e valami, akkor garantált, hogy nem lesz semmi."

    Hány pofáraesés kell még neked ahhoz, hogy elhidd, hogy világ kurvára nem úgy mûködik, ahogy te azt a fotelból elképzeled? A HVIM-esek szerinted telepatikus úton kommunikálnak egymással, vagy teljesen spontán mennek oda? Kurvára nem, biztos hogy jelen pillanatban is telefonon/neten szervezkednek.

    VálaszTörlés
  52. balfasz, megint itt okoskodsz, és amellett próbálsz érveket találni, hogy nem lesz semmi, hogy ne kelljen kimenned. vszínűleg a bbc-nél, meg a többi komoly médiumnál is úgy gondolkodnak, hogy "ne menjünk ki a tahrir térre forgatni, mert senki nem erősítette meg, hogy lesz forradalom".

    és ez neked állítólag a hobbid, amiért lelkesedsz. ha vitorláznál, akkor minden hétvége előtt azt mondanád, hogy "á, úgysem lesz szél a tavon, nem érdemes kimennem"? vagy ha horgásznál, akkor azt mondanád "á, úgysem lesz kapás a hétvégén, mert nem erősítette meg senki".

    te tényleg nem érzed, hogy MEKKORA balfasz vagy? az még hagyján, hogy a munkádat elszabotálod, és alig tudsz 4 órát lehúzni naponta, felezett figyelemmel, na de a kedvtelésedet is elszabotálod, amit azért csinálsz, mert szereted? mekkora gyökérség ez már, bazmeg?:))))

    ne vegyél levegőt sem, mert senki nem erősítette meg, hogy szükséged lesz a következő adag oxigénre.

    VálaszTörlés
  53. Sneci, gondolkodj már! Úgy ismered a széljobbot, hogy egy tegnapi pofozkodás plusz egy jobbikos országgyűlési képviselő előállítása után ma otthon fognak ülni? Hogy csak úgy annyiban hagyják? Szerintem éppen az ellenkezője jellemző, az izomból ráfeszülés.

    Szerintem neked kurvára nincs is kedved kimozdulni a lyukadból, vagy pedig megint közeledik valami határidő és nem állsz sehogy a munkáddal. Ezért keresel kifogásokat már megint.

    VálaszTörlés
  54. "az még hagyján, hogy a munkádat elszabotálod, és alig tudsz 4 órát lehúzni naponta, felezett figyelemmel, na de a kedvtelésedet is elszabotálod, amit azért csinálsz, mert szereted?"

    Ennyi, Sneci. Erről van szó.

    VálaszTörlés
  55. vagy nincs pénze buszjegyre, ez a legvalószínűbb. és az anyjától nem akar kunyerálni.

    VálaszTörlés
  56. "Vagy behozod a lemaradást késôbb, amikor visszajött. Elvégre a te teljesítményed szabadon skálázható, meg aztán offline is lehet dolgozni."

    Ez nem így van.
    Mi van, ha javítani kell valamit SOS?
    Akkor jobb, ha az ember mindig elérhető.

    VálaszTörlés
  57. sodi, béna vagy letiltani ?

    VálaszTörlés
  58. A többi faszságra pedig még egyszer nem válaszolok. Ha nem lesz hír valami konkrétról, átgondolom, kimenjek-e.

    VálaszTörlés
  59. "Mi van, ha javítani kell valamit SOS?"

    SOS??? Azt hittem, te nem bírod, ha ugráltatnak.

    VálaszTörlés
  60. SoDI írta...
    A többi faszságra pedig még egyszer nem válaszolok. Ha nem lesz hír valami konkrétról, átgondolom, kimenjek-e.


    hívd fel a Zorrót ... biztos tudja a tuttit, gecó!

    VálaszTörlés
  61. "vagy nincs pénze buszjegyre, ez a legvalószínűbb."

    Pénze nyilván nincs, plusz a melóval is nyilván rosszul áll. De ugyanennyire bejátszhat a lustaság is. Most képzeld el: busszal a Széna térig, onnan gyalog Moszkva, metróval Batyi, átszállni a HÉV-re a külföldiek tömegében, onnan még tíz perc gyalog a bejárat... Ekkora púppal ez tényleg kínkeserves lehet.

    VálaszTörlés
  62. Sneci, az adsl évente 1x szok elmenni 1-2 órára.
    Annyira szar munkát végzel, hogy fél óránként kell valamit javítani SOS?
    Amúgy meg - bérrabszolga-e vagy?

    VálaszTörlés
  63. "Mi van, ha javítani kell valamit SOS?
    Akkor jobb, ha az ember mindig elérhető."

    Tehát egy csicska vagy, akit a nap 24 órájában lehet SOS címszó alatt ingyen ugráltatni? Mennyi készenléti díjat számlázol ezért, Sneci? :D

    VálaszTörlés
  64. Vacsorázol? Ez valami vicc, vagy megint egy fogyatékos idegroham megnyilvánulása?

    VálaszTörlés
  65. Az, hogy rosszul állnék, így nem igaz. Van teendőm most a hétvégén, az igaz, de esti 3-4 óra program így is belefér, ha van valami.

    ---

    EGYÉBKÉNT:

    Hermán Péter exkluzív interjút készített az éjszaka frissen szabadult Zagyva György Gyulával!

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/zagyva-gyula-szabadulasa.html

    VálaszTörlés
  66. Danyil:

    Akkor ebédelek, tök mindegy.
    Nem nagyon tartom magam a napszakokhoz. :D

    Nézzetek Hermán Péter-Zagyva Gyula interjút a Gyorskocsi utcából.

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/08/zagyva-gyula-szabadulasa.html

    VálaszTörlés
  67. "Van teendőm most a hétvégén, az igaz, de esti 3-4 óra program így is belefér, ha van valami."

    Lehet, hogy újdonságot mondok, de aki napi 8 órában dolgozik, az még hétköznap is megengedhet magának napi 3-4 óra szabadidôt.
    Te meg hétvégén is szopsz, és azt a pár órát is úgy kell kiskáláznod.

    VálaszTörlés
  68. "Lehet, hogy újdonságot mondok, de aki napi 8 órában dolgozik, az még hétköznap is megengedhet magának napi 3-4 óra szabadidôt."

    Neki az egész élete egy nagy szabadidő. Majd az anyja fizeti a kötbért… :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.