Ha még nem láttad volna

2011. augusztus 10., szerda

Brian Tracy - 5 - Vegyük kezünkbe sorsunkat

A mai leckében megtanuljuk, hogy 18 éves korunk után a saját személyes helyzetünkért csak és kizárólag saját magunkat hibáztathatjuk. Egyedül mi vagyunk felelősök magunkért. Aki ezt nem érti meg, az soha nem lesz önálló ember, és így esélye sincs arra, hogy meggazdagodjon.

Sose panaszkodj, sose magyarázkodj.



By SoDI

205 megjegyzés:

  1. Ez hiányzott nekem estére. Brian Tracy előadása dr. Modor előadásában, hogy én is olyan sikeres és gazdag lehessek, mint SoDI.

    VálaszTörlés
  2. Tracy szerint tehát te kizárólag magadat hibáztathatod azért, amiért jelenleg a nullán tartasz, Sneci. Se a zsidó tanárurat, se a rendőrséget, se a válságot, se másokat nem hibáztathatsz érte. Csak magadat. Ezen túl így lesz? Felelősséget vállalsz a sorozatos kudarcaidért?

    VálaszTörlés
  3. Nincsenek kudarcok, legfeljebb alternatív utak. :)

    A munkába állás nem kudarc, elvégre pontosan ugyanazt csinálom, amit a papírral a kezemben csinálnék. Hajszálpontosan ugyanazt.

    A tanárt és a rendőröket nem "hibáztatom" semmilyen helyzetért, csak feltártam néhány oksági kapcsolatot. Ugyanis annak a kifejtése, hogy én egy iskolából se buktam ki, nem hibáztatás, hanem egyszerűen az igazság leírása, mert ez a száraz tény.

    Sok iskolába jártam, de tanulmányi okból soha sehonnan nem buktam ki.

    VálaszTörlés
  4. Ó, már megint hazudsz. Állandóan ilyen mondatokkal jöttél, hogy:

    "Elfogytak az állami féléveim a 2006-os ügy miatt"
    "Elfelejted, hogy közbejött a lakásmaffia-ügyem"
    "Nem volt pénzem a tanulmányaimra a válság miatt"
    "Az ember fizetése másoktól függ"

    Ezek Tracy szerint hazugságok, Sneci! Hogy őt idézzem: "a kifogások völgye, a szakadék alja, a mentegetőzés betegsége." Megint ordító ellentmondásba keveredtél önmagaddal, gnóm.

    VálaszTörlés
  5. "Sok iskolába jártam, de tanulmányi okból soha sehonnan nem buktam ki."
    "A munkába állás nem kudarc, elvégre pontosan ugyanazt csinálom, amit a papírral a kezemben csinálnék."

    Már megint a terelés, a felelősség elhárítása. Épp erről beszél Tracy a hanganyagban, fogd már fel. Nem az számít, hogy _miért_ nem tudtad befejezni az egyetemet, hanem az, hogy nem tudtad.

    A zsidó tanár úr kifosztott. 18 éves elmúltál? Igen --> A te hibád.
    A rendőrök meghurcoltak. 18 éves elmúltál? Igen --> A te hibád.
    Nem tudtál diplomát szerezni 30 éves korodra. 18 éves elmúltál? Igen --> A te hibád.
    84 forint az órabéred 30 évesen. 18 éves elmúltál? Igen --> A te hibád.

    Érted már a hanganyag lényegét, Snecike?

    VálaszTörlés
  6. Linkteszt:
    http://www.youtube.com/watch?v=Vroac2SGez4

    VálaszTörlés
  7. Baszod Sodi, még mindig nem állítottad be.

    VálaszTörlés
  8. Sodi, mi lenne a 10 cél, amit felírnál a Brian Tracy által javasolt listára?
    http://www.youtube.com/watch?v=2iDbs3vh6KM

    VálaszTörlés
  9. http://en.wikipedia.org/wiki/Brian_Tracy

    Since he could no longer find a job as a laborer, he went into sales, struggling at first. He decided to ask other successful salesmen and then emulate them. By the end of his first year, he attained the status of top salesman. After his second year, he was made a Vice President in charge of 95 people. At the time he was only 25 years old.

    VálaszTörlés
  10. http://de.wikipedia.org/wiki/Brian_Tracy

    Er beherrscht diverse Sprachen fließend, darunter auch Deutsch, Spanisch und Französisch.

    VálaszTörlés
  11. Sodi, bazmeg, mi az, hogy "tanulmányi okból soha sehonnan nem buktam ki"?

    Tanulmányi okokból nincsen diplomád, mert nem tanultál meg még középfokon sem makogni angolul. Ne felejtsük, itt csak egy egyszerű Bsc-ről van szó. Egy "igazi" egyetemi diplomához két nyelvvizsgára lett volna szükséged. És akkor még a nagy eséllyel kamu szakdolgozatodról és államvizsgádról nem is beszéltünk.

    Millió féléven keresztül jártál millió egyetemre, de semmi eredménye nincs. Miért? Mert nem végezted el egyiket sem, mert egyik helyen sem tettél eleget a tanulmányi követelményeknek. Ennyi félév alatt simán a végére érhettél volna képzésnek, úgyhogy a kamu duma ("válság miatt elfogyott a pénzem") nem játszik.

    Különben meg nem a válság miatt fogyott el a pénzed, hanem mert anyádnak elege lett abból, hogy finanszírozza a naplopásodat, és kijelentette, hogy innentől kezdve magadnak kell fizetni a tandíjat. Mindjárt abba is hagytad a bohóckodást és közelébe se mentél egy egyetemnek sem azóta.

    VálaszTörlés
  12. "Mert gyerekkorunkban valaki törődött velük. Gyerekkorunkban, mikor etettek, öltöztettek, és rendben tartották az otthonunkat, beirattak az iskolába. Szóval semmiért nem kellett aggódnunk, mert ők intéztek mindent"

    Sneci, Tracy itt a 7-18 éves (iskolás) korú fiatalokról beszél. Ez rád hajszál pontosan illik, így 29.99999999999999993 évesen xDD

    VálaszTörlés
  13. Egészen hihetetlen, hogy kitesz egy olyan hanganyagot, ami épp az ellenkezőjéről szól, mint az egész eddigi élete. És még kommentárt sem fűz hozzá, meg sem kérdőjelezi, hiszen nem látja az ellentmondást az élete és a hallottak között. Tényleg, valóban, orvosi értelemben fogyatékos.

    VálaszTörlés
  14. Nem gondolta volna h ti ezt meghallgatjátok :)

    Btw SoDI tényleg nem bukott ki egyetlen egyetemről sem, ugyanakkor egyet sem tudott elvégezni.

    VálaszTörlés
  15. Azért hallgatom, hogy osztani tudjam Snecit.

    VálaszTörlés
  16. jóreggelt...

    http://www.youtube.com/watch?v=C9o2LHSO6IA&playnext=1&list=PL8299244667B48AC8

    VálaszTörlés
  17. Danyiil:

    Kifogásokat célok kapcsán hoz az ember. A diploma nem cél, hanem eszköz. Eszköz valamihez, amit - ha egyszer így alakult - anélkül is elértem (jelenlegi munkám).

    VálaszTörlés
  18. "Nem az számít, hogy _miért_ nem tudtad befejezni az egyetemet, hanem az, hogy nem tudtad."

    Nem. A lényeg az, hogy a jelenlegi helyzetedet ne vezesd vissza semmilyen külső körülményre, csak saját magadra. Én nem vezetem vissza semmire, eszem ágában sincs panaszkodni, hanem töretlenül előre tekintek, mert ugyanolyanok a körülményeim, mint amilyenek a sulik elvégzése esetén lennének.

    VálaszTörlés
  19. Tracy nem beszél amúgy hülyeségeket (bár fizetni nem fizetnék érte, mert elég triviálisak a tanácsai): szorgalomra, rendszerességre, önképzésre, nyitottságra, udvariasságra tanít. Snecinek kb. annyi köze van a Tracy által hirdetett munkamódszerekhez, mint a kereszténységhez. Kiteszi a blogjára és tapsikol hozzá egy kicsit, de a mindennapokban leszarja.

    VálaszTörlés
  20. Az volt a célod, hogy éhbérért gürizz a sötét odúdban?
    Szerintem nem pont így képzelted a jövődet fiatalon.

    VálaszTörlés
  21. Inkasszómenó: "Sodi, mi lenne a 10 cél, amit felírnál a Brian Tracy által javasolt listára?"

    Na, végre egy értelmes kérdés.
    Ezt a 10 kérdés dolgot abban a könyvben is írja, amit legutóbb vettem. A Mammutban ülve nem volt nálam papír, ezért majd elvégzem itthon, és felrakom a blogra.

    VálaszTörlés
  22. Azért tanultál az egyetemen, hogy 84 forint legyen az órabéred? Hogy állandóan fenyegessen a közüzemi szolgáltatások kikapcsolása? Hogy egy webkamera megvételére hetekig kelljen spórolnod? És ez életed álma? Ezt akartad elérni?

    Mikor írsz valami elemzést Tyirityán ocsmányságairól? Meg azt ígérted, hogy kirakod a gárdaperes nyökögésedet is. Látni szeretnénk.

    VálaszTörlés
  23. "Tanulmányi okokból nincsen diplomád, mert nem tanultál meg még középfokon sem makogni angolul."

    Ha így értelmezzük a tanulmányi okot, akkor igen. De ez nem "kibukás".

    "Egy "igazi" egyetemi diplomához két nyelvvizsgára lett volna szükséged"

    Nem igaz. Az ELTE tanárszakon elég egy.

    "És akkor még a nagy eséllyel kamu szakdolgozatodról és államvizsgádról nem is beszéltünk."

    Nem kamu.

    "Millió féléven keresztül jártál millió egyetemre, de semmi eredménye nincs."

    Bla bla bla... Eredmény a jelenlegi melóm. Diplomával is ugyanezt csinálnám.

    "Különben meg nem a válság miatt fogyott el a pénzed, hanem mert anyádnak elege lett"

    A válság miatt lett "elege". :)

    VálaszTörlés
  24. k0zi: "Btw SoDI tényleg nem bukott ki egyetlen egyetemről sem, ugyanakkor egyet sem tudott elvégezni."

    Ez a "nem tudott" hülyén hangzik, mert tanulmányi okokra utal. Anyagi okokból nem tudtam.

    VálaszTörlés
  25. Inkasszómanó: "Kiteszi a blogjára és tapsikol hozzá egy kicsit, de a mindennapokban leszarja."

    Igen, a meggazdagodás kulcsa nem a meghallgatás, hanem a megértés és alkalmazás.

    VálaszTörlés
  26. snecigeci:

    "Az volt a célod, hogy éhbérért gürizz a sötét odúdban?"

    A könyv szerinti mérleg növelése bizonyos könyvelési szempontból kontraproduktív törekvés is lehet. ;)

    VálaszTörlés
  27. SoDI írta...
    Nincsenek kudarcok, legfeljebb alternatív utak. :)

    A munkába állás nem kudarc, elvégre pontosan ugyanazt csinálom, amit a papírral a kezemben csinálnék. Hajszálpontosan ugyanazt.

    A tanárt és a rendőröket nem "hibáztatom" semmilyen helyzetért, csak feltártam néhány oksági kapcsolatot. Ugyanis annak a kifejtése, hogy én egy iskolából se buktam ki, nem hibáztatás, hanem egyszerűen az igazság leírása, mert ez a száraz tény.

    Sok iskolába jártam, de tanulmányi okból soha sehonnan nem buktam ki.






    VS.


    Sose panaszkodj, sose magyarázkodj.

    VálaszTörlés
  28. SoDI írta...
    Danyiil:

    Kifogásokat célok kapcsán hoz az ember. A diploma nem cél, hanem eszköz. Eszköz valamihez, amit - ha egyszer így alakult - anélkül is elértem (jelenlegi munkám).



    VS.


    Sose panaszkodj, sose magyarázkodj.

    VálaszTörlés
  29. "Azért tanultál az egyetemen, hogy 84 forint legyen az órabéred? Hogy állandóan fenyegessen a közüzemi szolgáltatások kikapcsolása? Hogy egy webkamera megvételére hetekig kelljen spórolnod? És ez életed álma? Ezt akartad elérni?"

    Bla bla bla...
    Egyik sem a lehetőségeim szűkösségét jelzi, hanem a lustaságomat. Ha felpörgök, ömlik a pénz.

    Ezért is megyek most rögtön dolgozni.

    Sziasztok.

    VálaszTörlés
  30. SoDI írta...
    "Nem az számít, hogy _miért_ nem tudtad befejezni az egyetemet, hanem az, hogy nem tudtad."

    Nem. A lényeg az, hogy a jelenlegi helyzetedet ne vezesd vissza semmilyen külső körülményre, csak saját magadra. Én nem vezetem vissza semmire, eszem ágában sincs panaszkodni, hanem töretlenül előre tekintek, mert ugyanolyanok a körülményeim, mint amilyenek a sulik elvégzése esetén lennének.



    VS.


    Sose panaszkodj, sose magyarázkodj.

    VálaszTörlés
  31. Mandy: Ez nem magyarázkodás, hanem annak egyértelműsítése, hogy amit itt a blogban szoktam írni, az miért nem feltétlenül ellentétes a hanganyagban hallottakkal.

    VálaszTörlés
  32. Sneci, egyik héten a telefonodat kapcsolják ki, másik héten a villanyt, harmadikon meg a behajtók kopogtatnak az ajtódon.
    Egy 10 ezer forintos webkamerát meg 2 hónapig kell skáláznod.

    Komolyan, ezt te sikerként éled meg? Nézzél már szét magad körül öcsém..

    VálaszTörlés
  33. Molnár F., nem tudsz valami újságot Sodi Kongóból kimenekített, titkolt ikertestvéréről?

    VálaszTörlés
  34. SoDI írta...
    "Nem az számít, hogy _miért_ nem tudtad befejezni az egyetemet, hanem az, hogy nem tudtad."

    Nem. A lényeg az, hogy a jelenlegi helyzetedet ne vezesd vissza semmilyen külső körülményre, csak saját magadra. Én nem vezetem vissza semmire, eszem ágában sincs panaszkodni, hanem töretlenül előre tekintek, mert ugyanolyanok a körülményeim, mint amilyenek a sulik elvégzése esetén lennének.



    VS.


    Sose panaszkodj, sose magyarázkodj.

    VálaszTörlés
  35. Sodi, mikor lesz gárdaper-nyökögés?

    Továbbá:

    - Miért anyád fizeti a törlesztődet?
    - Miért jársz a globális multinacionalista Tescóba bevásárlókosarat szorongatni?

    Megannyi kínzó kérdés...

    VálaszTörlés
  36. Ma talán feltöltöm a gárdaperes cuccot is.

    VálaszTörlés
  37. De most melózok, hogy legyen pénz.

    VálaszTörlés
  38. Miért csak szeptemberben kezded el a saját megoldásod fejlesztését? Így nyáron nem lenne rá több időd? Ha szeptemberben kezded, mikor lesz belőle valami? Januárra, vagyis húsvétra, vagyis a nyár a pihenésé, majd ősszel, de legkésőbb 2013 januárjában most már juszt is?

    VálaszTörlés
  39. Huh, kollégák, most végeztem a visszaolvasással. Pff, nem semmi!

    Sodi, amikor azt hangsúlyoztad, hogy azért kellett egy egész évet halasztanod az ELTÉn, mert nem tudtál megírni egy ZH-t, a pótlás meg nehezebb lett volna, azt hogy nem tanulmányi okból való kibukásként értelmezed? Egy aláíráspótló vizsgát megírni olyan, mint egy vizsgát.

    VálaszTörlés
  40. műlégy: Nem ugyanolyan. Világosan leírtam a Belügyminisztériumnak is, hogy egyben az egész szemeszter anyagából oldani meg feladatokat magas alsó ponthatárokkal sokkal nehezebb, mint csak negyedéves anyagból, alacsony ponthatárokkal, így nem, ezt természetesen NEM a tanulmányi okok közé sorolom.

    "Miért csak szeptemberben kezded el a saját megoldásod fejlesztését? Í"

    Mert így döntöttem. :)

    Na melózok.

    VálaszTörlés
  41. "A mai leckében megtanuljuk, hogy 18 éves korunk után a saját személyes helyzetünkért csak és kizárólag saját magunkat hibáztathatjuk."

    Így van. Ideje megtanulni.

    VálaszTörlés
  42. Sodi, akkor a vizsga, ahol az egész éves anyagot kell visszaadni, az mission impossible? Oh, bocsánat, lehetetlen küldetés? Mégiscsak tanulmányi ok lesz az... Amúgy meg sem próbáltad?

    VálaszTörlés
  43. Pontosabban, hogy a körülményekkel összevetve mit sikerült elérni. De akkor is ott van a személyiség, annak a nehezen változtat6ó elemei. Tényleg nagyon kedvező körülmények között pedig ritka nagy balféknek kell lenni a teljes sikertelenséghez.

    VálaszTörlés
  44. Tulajdonképpen ez a cikk, amit linkeltél, is elhatárolódik, csak mellé még ballibezik is kicsit.

    VálaszTörlés
  45. "Egyik sem a lehetőségeim szűkösségét jelzi, hanem a lustaságomat. Ha felpörgök, ömlik a pénz."

    na ezeket szeretem olvasni! mutasd meg a sok kötekedőnek, hogy milyen összegek ömlenek hozzád ha felpörögsz! amikor elmész dolgozni, és kis idő múlva visszajössz, akkor írjál olyanokat, hogy pl.: "most 2 órás munkával megkerestem 1 millió forintot.". hadd lássa a sok kötekedő, hogy milyen fantasztikusan tág lehetőségeid vannak a skálázásra, hogy csak rajtad múlik, hogy akár egy nap alatt kiskálázol egy x6-ost, hogy ez csak döntés kérdése nálad!

    VálaszTörlés
  46. Ond : azt a kifejezést igen, rosszul használják, mert inkább balosak ők is, csak mondjuk mellé nem libek.

    VálaszTörlés
  47. "A könyv szerinti mérleg növelése bizonyos könyvelési szempontból kontraproduktív törekvés is lehet"

    ezt nem értem, sneci.

    neked nem jó érzés amikor adóként milliókat utalsz át a hazádnak? nem jó érzés amikor tudod, hogy az adómillióidból majd utakat, kórházakat, iskolákat fognak fenntaratni, és rászoruló honfitársaidat segélyezni?

    adózni a legnagyszerűbb közösségi dolog a világon.

    VálaszTörlés
  48. Ha tudnék havi milliókat, nagyon szívesen. :)

    VálaszTörlés
  49. Mondjuk aki igazán jól a helyére akarja juttatni azt a pénzt, saját maga építtet efféléket, vagy jól leeellenőriz7ő alapítványoknak adakozik konkrét célokra, mert az állami zseb kezelői jelenleg nem igazán megbíz6óak...

    VálaszTörlés
  50. A válságra jó lenne, ha nem hivatkoznál többet, hogy amiatt nem fejezted be az egyetemet. Mégis, hogyan érintett téged a válság? Mi volt, ami kihúzta a lábad alól a talajt? Nem jövedelmeztek a befektetéseid többé? Rossz részvénycsomagba fektettél? Vagy mi?
    Nem. Itt anyád az, aki elzárta a pénzcsapot, miután látta, hogy egy feneketlen kút vagy, egy pénznyelő, akire kár a továbbiakban egyetlen buznyákot is rááldozni.

    VálaszTörlés
  51. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez a Brian Tracy sorozat amolyan "elbaszott életem beismerése" típusú önkritika Soditól.

    Egyébként épp vérprofi programozót keres a zindex, nem akarsz jelentkezni?

    http://inda.blog.hu/2011/08/09/tolunk_ezert_kapsz_munkat

    VálaszTörlés
  52. "Bla bla bla... Eredmény a jelenlegi melóm. Diplomával is ugyanezt csinálnám."

    Ezt akkor is elmondhatnád, ha diplomával és anélkül is takarító lennél egy teszkóban vagy pultos a mekiben... :)

    Te most diploma nélkül olyan munkát végzel, amihez nem is kell diploma. Majd ha fordítva lesz, és olyan melóid lesznek ahova amúgy diploma kéne, akkor arra vlaóban büszke lehetsz :)

    VálaszTörlés
  53. "Tényleg nagyon kedvező körülmények között pedig ritka nagy balféknek kell lenni a teljes sikertelenséghez."

    Tudod s.f. amiket sneci életkezdésnek megkapott azt nevezhetjük nagyon kedvező körülményeknek, tehát az a nagy helyzet, hogy a recskás unokatesód egy ritka nagy balfék.

    VálaszTörlés
  54. Gery: "Te most diploma nélkül olyan munkát végzel, amihez nem is kell diploma."

    Áll-állj-állj.
    Diploma nem, egyetemen megszerezhető tudás IGEN.

    VálaszTörlés
  55. "Egyébként épp vérprofi programozót keres a zindex, nem akarsz jelentkezni?"

    MINEK?
    Van melóm.

    VálaszTörlés
  56. "Ma talán feltöltöm a gárdaperes cuccot is. De most melózok, hogy legyen pénz."

    Meddig tart neked előkeresni a videót és elindítani a feltöltést?

    Amúgy elérted már a kitűzött napi átlag 8 órát?

    VálaszTörlés
  57. "Diploma nem, egyetemen megszerezhető tudás IGEN."

    Mihez? A szórólaphoz? Azt még én is megcsinálom. Vagy egy Ad-Sense fiókhoz? Ne viccelj már. Egyébként sem tanultál semmi használhatót az egyetemen, hiszen a pályafutásodat két masszív kötbérrel kezdted, te nagyokos. Ennyit ért az egyetemen felszedett tudásod.

    VálaszTörlés
  58. "MINEK?
    Van melóm. "

    Az Index lehet, hogy többet fizetne mint 84 Ft/óra :)

    VálaszTörlés
  59. csá genyák!

    asszem megyek ebédelni!

    VálaszTörlés
  60. Danyil: A programozásról beszéltem. Feladatok megoldásáról.

    "Egyébként sem tanultál semmi használhatót az egyetemen, hiszen a pályafutásodat két masszív kötbérrel kezdted"

    Az MÁS. Egyetlen egy egyetem se készít fel a munkavégzésre. Egyik sem. Az első évben tehát természetes a bukdácsolás.

    VálaszTörlés
  61. Az egyetemen olyanra is megtanítanak, amit magadtól nem tanulnál meg autodidakta módon, nem azért, mert nem tudnád, hanem mert nem akarnád, azt gondolván, "á, ennek semmi köze a témához" pedig de. :)

    Amúgy meg "Az erőszak jogos lehet egy háborúban, de jelenleg – hála Istennek – nincsen háború!"

    VálaszTörlés
  62. SF, ezt a linket hogy szúrtad be? :)

    VálaszTörlés
  63. [a href="http://66masodperc.blogspot.com/"]próba[/a]

    VálaszTörlés
  64. BESZAROK.

    A Kuruc elkezdett Tomcat-esedni.
    Mindenkitől elhatárolódnak jó liberális módjára.

    http://kuruc.info/r/7/83329/

    Be is kommenteltem nekik ezt:

    "Itt alapvető tévedések vannak.

    1) A betyársereg vezetője sem támadásról, hanem önvédelemről beszélt.
    2) Senki nem mondja azt, hogy erőszakkal kellene bárki ellen is harcolni a jelenlegi helyzetben. Csupán azt, hogy a körülmények nagyon drámai fordulata esetén még egyszer nem szabad elszalasztani a kínálkozó esélyt. (Ilyen hirtelen és súlyos fordulat ugyanakkor 10-15 éven belül egyáltalán nem várható, ezt aláírom.)
    3) Senki sem beszél ártalmatlan polgárokról. Sem zsidó, sem pedig cigány polgárokról. Magyarságos pusztító vezetőkről, és erőszakos bűnözőkről beszél mindenki.

    Perge úr tehát olyasvalamitől határolódik el, ami valójában nem is létezik. Olyan állítások kapcsán mondja, hogy ne hangoztassuk, amiket eleve senki nem ejt ki a száján. Ez az egész nem más, mint harc a köddel.

    Nekünk nem szabadba beismerni, hogy jogos bármelyik ócska liberális támadás. Azt kell hangsúlyoznunk, ami az igazság: nevezetesen hogy semmi szükség elhatárolódásra, és a béke hangsúlyozására, amikor közöttünk valójában mindenki MÁR ELEVE a béke és az erőszakmentesség híve. Az önvédelemről és a majdani távoli forradalomról szóló eszmefuttatásokat összekeverni a jelen helyzetre vonatkoztatott erőszakossággal liberális hazugság.

    Toroczkai László sem akar lelőni senkit, csak eljátszott a Magyar Szigeten egy időutazós gondolattal, ami ott a helyszínen biztos nagyon vicces volt. Felesleges felfújni.

    Nem szabad megadni az esélyt arra, hogy igazat adunk az ellenségeinknek, nem szabad semmit deklarálni a kedvükért, hanem egyszerűen a képükbe kell röhögni, és azt mondani, hogy hülyék vagytok, itt nincs erőszakos ember, csak belemagyarázzátok. Mert ez az igazság."

    VálaszTörlés
  65. Meg ezt is beírtam:

    "Pontosan. Ha az ember azt látja, hogy semmi különbség nincs a Jobbik és Fidesz között, mert mindegyik ugyanúgy határolódik el a Jobbikon kívüli nemzeti radikális szervezetektől, akkor fel fogja tenni a kérdést: ha ezek is tökre ugyanolyanok, miért szavaznék rájuk. Ez hatalmas tévút, ezt sürgősen tessék elfelejteni!"

    VálaszTörlés
  66. Te tomcatesedsz, ha összebalhézol a Kuruccal. Szép dossziét tudnának rólad nyitni :D

    VálaszTörlés
  67. Komolyan... lassan átnevezhetik magukat ezzel a stílussal tomcat.info-ra... Szörnyű...

    VálaszTörlés
  68. Bartha Szilvia videójához is bekommenteltem ugyanezt.

    http://kuruc.info/r/2/83324/

    "Hát a 12. percnél ez a liberális, magyarázkodós elhatárolósdi nagyon nincs a helyén. Egy jobbikos politikustól nem azt várná az ember, hogy hátba döfi a szövetségeseit."

    VálaszTörlés
  69. Tomcat Magyarországért Mozgalom és tomcat.info
    Kezd ilyen képet mutatni ez az egész.

    Sürgősen le kéne állniuk ezzel a hülyeséggel.

    VálaszTörlés
  70. Én bevall6om, hogy K0zi linkjét néztem meg opera dragonfly-val, és úgy már ment.

    VálaszTörlés
  71. Az MNA is megkapta már a kurucon, hogy erdőben játszanak katonásdit, pedig az olyan, mintha a Gerecse 50 résztvevőinek mondanák, hogy ők amúgy csak túrháznak. :D

    VálaszTörlés
  72. Előd, ha anyagra van szükséged a dossziéhoz, szólj!

    VálaszTörlés
  73. Sneci, csak így tovább, szerintem alig várja a Jobbik és a Kuruc, hogy valamilyen ürügyre hivatkozva lejárathassa végre a szélsőjobb ciki, büdös, púpos kis bohócát. Szállítod a kötelet az akasztásodhoz :)

    VálaszTörlés
  74. Nem, ez csupán konstruktív kritika. Nem támadás. És ha elolvasod a kommenteket, a többség egyetért velem a Kuruc olvasói közül.

    VálaszTörlés
  75. és IGEN, ott is ezt írják :3

    Habsburg népségek azok rosszabbak, mint a Borgiák, az mondjuk igaz.

    Az a kérdés, mire hogy reagálnak, mert ha emiatt nem tudnak terjedni az összes-minden radikális politikai alternatívák.

    Ilyenkor szokás összehasonlítani Kossuthot, meg Széchenyit.

    Egyébként most is háború van, gazdasági, politikai, azaz végsősoron szellemi síkon, és épp az ellenállás elterjesztésével le7ne megnyerni azt. Viszont van egy csomó, fizikai erőszakra eleve tudatilag képtelen ember, akik a szellemi síkon nagy harcosok. Képesek az ellenséget olyan helyzetbe hozni, hogy neki se érje meg ellenünk jönni. Pl. a nemzeti jogsegélyszolgálatok, meg ilyesmik.

    VálaszTörlés
  76. Bár ez 1 román közmondás, hogy hallgass és cselekedj, de akkor is van benne vmi. Olyasmi le7, mint a tedd v netedd dene próbáld. Mert azzal figyelmezteted az ellenséget, mire kell felkészülnie. A fenyegetőzés bizonyos fajtái is ilyenek.

    VálaszTörlés
  77. Egyébként most a Kurucok is odaírták a cikk végére szép nagy, piros betűkkel:

    "Olvasóink figyelmébe! A Kuruc.info - lényegénél fogva - teret ad a nemzeti oldal szereplőinek, gondolkodóinak, közíróinak, hogy véleményüket, gondolataikat kifejtsék. Szerkesztőségünk nem feltétlenül ért mindenben egyet az írókkal."

    VálaszTörlés
  78. Sneci mint a nemzeti oldal gondolkodója.

    VálaszTörlés
  79. Ha vitatkoznak ilyen cikksorozattal, így szokás más oldalakon is.

    VálaszTörlés
  80. Te a nemzeti oldal maszturbátora vagy.

    VálaszTörlés
  81. Sneci, hány olvasója van a blogodnak körülbelül? Ha valóban "sok", ahogy valamelyik nap mondtad, miért csak 8-10 nézője van a közvetítéseidnek?

    VálaszTörlés
  82. Szegény Sodi meghasonlott... az eddigi nagy példakép, a kuruc - aki egyébként pofátlan módon lopja Sodi videóit forrásmegjelölés nélkül -lemegy PC-be...
    Most mi lesz:DDDD? Ez ám az identitás-válság.

    VálaszTörlés
  83. sneci, a kommentjeidet belájkolja pár paraszt, viszont mi komolyan el tudunk bánni veled. az első, hogy letiltunk, oszt írogathatsz itt a zsidóknak.

    VálaszTörlés
  84. "Abból nem le7 következtetni."

    Nem hát. Egy videóoldalt nem azért néz az ember, hogy a videókat nézze. Nyilvánvaló, SeggFejkém.

    VálaszTörlés
  85. De a videóoldal az külön van, és olvasni sokkal gyorsabban le7. És nem akarják megnézni, vagy csak utólag, amire ugye a yt meg a vimeo, docle stb sokkal jobb.

    VálaszTörlés
  86. seggfej, a kutya nem kiváncsi az idolod dolgaira. ezt jelenti a 8 néző.

    VálaszTörlés
  87. Lüszi volt már valaha az életben, hogy nem értettél egyet azzal, amit Sodi mond/tesz? Hogy szerinted hülyeséget csinált? Hogy elbaszott valamit is?

    VálaszTörlés
  88. Nem hiszem, hogy lenne nekem idolom bárki is, inkább mondjuk úgy, kíváncsi vok rá, no meg szeretem. Nem is mindenben értünk 1et mindig. Tehát félig igazad van. De nekem is. ;D

    VálaszTörlés
  89. Persze, ha vkinek a célja uaz mint nekem, meg az odavazatő útban is, akkor max az egyes részletekről le7 eszme-csere-.

    VálaszTörlés
  90. azt hiszem seggfej megérdemelne egy tanszéket.

    VálaszTörlés
  91. sneci mi várható az őszi induláskor. valamit kikotyoghatnál

    VálaszTörlés
  92. Kék körök zöld ponttal a közepükön, zöld körök kék ponttal a közepükön. :))))))))))

    Mert miért ne le7ne Sodinak valaki a pártolója is itt?

    VálaszTörlés
  93. Belehallgattam ebbe a Tracy-bullshitbe, ez tényleg a te életed inverzét mondja el.

    VálaszTörlés
  94. "k0zi: "Btw SoDI tényleg nem bukott ki egyetlen egyetemről sem, ugyanakkor egyet sem tudott elvégezni."

    Sodi: Ez a "nem tudott" hülyén hangzik, mert tanulmányi okokra utal. Anyagi okokból nem tudtam. "

    Hazudsz Sodi. Nem anyagi okok miatt nincsen nyelvvizsgád, hanem mert volt 15-20 éved megtanulni egy nyamvadt nyelvet, de képtelen voltál rá. Lustaságod és butaságod miatt. Ennyi.

    VálaszTörlés
  95. "Ha tudnék havi milliókat, nagyon szívesen"

    ezt sem értem, sneci.

    eddig azt hittem, hogy dől hozzád a pénz, hiszen ezt írtad, azaz vérprofi, sikeres vállalkozóként rengeteg pénzt keresel, amiből milliókat fizetsz adóként a hazádnak. egy világ fog bennem összeomlani ha ez nem így van.

    de ha nem is keresel sokat, a kevésből miért nem jó érzés adózni? hiszen az a pénz is a hazádnak megy. remélem te nem tartozol azok közé, akik trükkök százaival (pl. nyugdíjas apu belépése a cégbe kevesebb járulék érdekében) azon vannak, hogy minél kevesebb pénzt fizessenek a hazájuknak. azt hiszem te is egyetértesz abban, hogy az ilyen minimálbéres-offshore-os hazaáruló geciknek nincs helyük a nemzeti oldalon. hiszen az ilyen tetveknek a saját önző, materialista érdekeik előrébb valók, mint a hazájuk érdeke.

    sneci, nyugtass meg, hogy te nem azon mesterkedsz, hogy minél kevesebb adót és járulékot fizess a hazádnak. most, hogy a kurucinfó pálforduláson megy keresztül, ez veszélyes lehet számodra. gondolj arra, hogy ez első helyen szerepelne a klein dossziéban. egy fotó az arcod profiljáról, a karvaly orroddal, és ilyen értelmű idézetek...te is tudod, hogy egy pillanat alatt kiírhatnád magad a nemzeti oldalról, mint spiclicat.

    VálaszTörlés
  96. Sodi, most hogy egy életre elástad magad a kurucnál, nincs más hátra, mint védelemért folyamodni Tomcathez.

    Eléggé meg van szorulva anyagilag, úgyhogy ha kifizeted a havi 5000 forintot, amit korábban felajánlottál neki, akkor biztos védelmébe vesz.

    Szar ügy, elfogadom, de be kell látnod, hogy már semmi más lehetőséged nem maradt. Cserébe talán kaphatsz a bombahíren egy állandó rovatot.

    VálaszTörlés
  97. SoDI: "Ez a "nem tudott" hülyén hangzik, mert tanulmányi okokra utal. Anyagi okokból nem tudtam."

    ""És akkor még a nagy eséllyel kamu szakdolgozatodról és államvizsgádról nem is beszéltünk."

    Nem kamu."

    Na most akkor milyen anyagi okokról beszélünk? Nálunk aki leadta a szakdolgozatát azt kb csak a saját lustasága akadályozta meg abban, hogy diplomát kapjon (aki pedig leadta a szakdogáját és nem fogadták el, az szerintem ritka mint a fehér holló). Na már most leadott szakdoga után mit kell tenned hogy diplomát kapj? Le kell vizsgáznod pár tárgyból (ami kb formalitás), meg kell védened a szakdogádat és be kell mutatnod egy közép C típusú nyelvvizsgát (BSc-n lehet még ennyi se kell csak egy alap C).

    Most 2 lehetőség van, visszadobták a szakdogádat, ekkor tényleg + pénzbe kerül, hogy diplomához juss, de ugye ezt még simán ki tudtad volna skálázni, mert 2 féléven belül kaptál kártérítést. Nincs nyelvvizsgád, ez pedig TÉNYLEG nem anyagi ok, mert a webcam amit venni akarsz kb 2 nyelvvizsgára is elég.

    Az ELTE progmatról meg ne beszéljünk, ott volt a legtöbb féléved mégsem értél el kézzel fogható eredményt.

    Persze terelhetsz, gyárthatod a magyarázatokat. Legyünk őszinték, azért nincs diplomád/főiskolai okleveled mert lusta vagy.

    VálaszTörlés
  98. Sodi! Itt a te időd!
    A kurucot kompromittálták, tisztán látszik. Előd, csak hogy megtarthassa a képviselői széket, feladta korábbi elveit. Csalódott olvasók tömege fordul el ezekben a napokban a kuructól, más olvasnivalót keresve.
    Te, kinek elvei midig is sziklaszilárdak voltak, ráadásul tehetséges írói vénával is rendelkezel, itt az idő, hogy utat mutass az összezavart tömegeknek! Számodra most van itt a felpörgés ideje. Nosza, posztolj, elemezz, érvelj, meglátod, megugrik az ismertséged és látogatottságod.
    Elsőként kezdhetnél valami hasonló poszttal: Alex Strauss és Perge Ottó - azonos ember a két fiktív név mögött?

    VálaszTörlés
  99. kabbe: "eddig azt hittem, hogy dől hozzád a pénz"

    Ez még a jövő zenéje.

    "de ha nem is keresel sokat, a kevésből miért nem jó érzés adózni?"

    Mert az államnak is érdeke, hogy be legyen fizetve a villanyszámla, hisz anélkül no meló, no további adó. :D

    "Sodi, most hogy egy életre elástad magad a kurucnál"

    IDIÓTA!
    Ők maguk is vitatkoznak a szerkesztőségben. Nem figyelsz?

    "itt az idő, hogy utat mutass az összezavart tömegeknek"

    Majd ősztől. :)

    VálaszTörlés
  100. Sodi, ha most is azt csinálod, amit diplomával akartál(nál), akkor miért matematika-informatika tanári szakra jelentkeztél?

    VálaszTörlés
  101. SoDI: azt mondjuk még nem teljesen értem, hogy miért kellett +10 évet rátenni az érettségire ehhez a munkához?

    Ismerek olyan embereket, akik már középiskola alatt is pénzt csináltak a programozásból, pedig az még 2000 előtt volt :)

    VálaszTörlés
  102. "Sodi, ha most is azt csinálod, amit diplomával akartál(nál), akkor miért matematika-informatika tanári szakra jelentkeztél?"

    Ott volt egyedül olyan feltételrendszer, hogy hozott pontok magasról leszarva, csak írj egy fasza felvételit programozási ismeretekből, és egyedül csak abból. :D

    VálaszTörlés
  103. k0zi: "azt mondjuk még nem teljesen értem, hogy miért kellett +10 évet rátenni az érettségire ehhez a munkához?"

    Mert csomó probléma felmerül a munka során, amihez hozzá se tudnék kezdeni, ha nem lennének mögöttem szívatós egyetemi gépes ZH-k és beadandók.

    VálaszTörlés
  104. "Majd ősztől. :)"

    Addigra más már lecsapja a labdát, betömi ezt a lyukat a keresleten..

    VálaszTörlés
  105. Ja, hogy te már gimiben is hülye voltál? xd

    VálaszTörlés
  106. "Ott volt egyedül olyan feltételrendszer, hogy hozott pontok magasról leszarva, csak írj egy fasza felvételit programozási ismeretekből, és egyedül csak abból. :D"

    BME-VIK info? Felvételi pontok -> duplázod és csak a felvételi számít.

    "Mert csomó probléma felmerül a munka során, amihez hozzá se tudnék kezdeni, ha nem lennének mögöttem szívatós egyetemi gépes ZH-k és beadandók."

    Nézd, én is rengeteg olyan IT problémával találkozom a munkám során amelyeket azelőtt még sosem láttam, de Internet + manual + ebook-ok segítségével eddig mindig hozzá tudtam kezdeni/meg tudtam oldani (futó feladataim miatt nem 1:1 az arány) (jó mundjuk én mondhatni problémamentesen olvasom az angolt (szakmait főleg), és lediplomáztam, de ez részletkérdés)

    Azt még mindig nem igazán értem, hogy leadott szakdoga után milyen anyagi oka van annak, hogy nem tudsz diplomát szerezni? (jó-jó bocs, tudom a BSc-ről már kifejtetted hogy csak főiskolai oklevél és nem diploma)

    VálaszTörlés
  107. "Ja, hogy te már gimiben is hülye voltál? xd "

    Ez téged meglep?

    VálaszTörlés
  108. Mûlégy: te el tudnád képzelni Sodit matektanárként? :D

    VálaszTörlés
  109. k0zi: na jó, de BME-re igen jó központi matekot és fizikát kellett volna írni...

    Inkasszómanó: az elégséges vélemény a mai közoktatásról, ha azt mondom, hogy igen? :(

    VálaszTörlés
  110. a jövő zenéje, hogy dőljön hozzád a pénz? dehát miért? eddig azt állítottad magadról, hogy programozásból vérprofi vagy, emellett pedig kened-vágod a meggazdagodás minden trükkjét amit silingótól-tracy-től tanultál. mégis mi a magyarázata annak, hogy a birtokodban van minden tudás, és mégsem vagy eurómilliomos? egész egyszerűen nem értem. elmagyaráznád, hogy mi az a rajtad kívüli ok, ami miatt nem vagy kőgazdag?

    egyébként a jövő zenéje = illúzió. ugye nem azt akarod mondani, hogy illúziókat, nem létező ábrándokat kergetsz? hogy légvárakra építesz? óriási csalódnék benned ha így lenne.

    azt pedig végképp nem értem, hogy milyen kapcsolat van a villanyszámlád és az adó között. ugye nem azt akarod mondani, hogy vérprofi vállalkozóként gondot okoz a rezsiszámlák befizetése, és ezzel indokolod az adófizetés elmaradását?

    az üzletfeleid, megrendelőid tudják, hogy gondjaid vannak a rezsiszámlák befizetésével? szerinted mit szólnának ahhoz, ha megtudnák, hogy vállalkozóként olyan gondjaid vannak, mint egy elszegényedett nyugdíjasnak, vagy tartós munkanélkülinek?

    VálaszTörlés
  111. Na hozzászóltam a Kurucok legújabb cikkéhez is.

    http://kuruc.info/r/7/83350/

    Azt írtam:

    "A cikkíró szerint el kell határolnunk magunkat a pálinkagőzben túlzásba eső emberektől, akik a Magyar Szigeten esetlegesen vállalhatatlan dolgokat művelnek, és mondanak, én viszont azt mondom, hogy egy olyan heterogén közösséget, mint amilyen a nemzeti radikális oldal, csak úgy lehet egyben tartani, és gyarapítani, ha nem közösítenünk ki senkit, amíg az illető nem tesz a nemzeti-keresztény értékek szempontjából vállalhatatlan megnyilatkozásokat. Nyilván én sem örülök önfeledten, ha egy tüntetésen mocskos zsidókat kiáltanak egyesek, de nem hurrogom le őket, és itthon sem szórok rájuk a blogomban szitkokat, hanem egyszerűen félrenézek. Nem feltétlenül tartom helyesnek, hogy ez történik, de felfogom, hogy ezekből dolgokból nem szabad konfliktust kerekíteni, mert abból csak és kizárólag az sülhet ki a végén, hogy megint egymást marjuk ehelyett, hogy a ellenségeinkre koncentráljuk az energiáinkat. Nem lehet egyetlen üdvözítő eszmét és határvonalat szűken megszabni, és belekényszeríteni mindenkit, mert egy abból valaki mindig ki fog lógni. Ilyen esetekben szerintem csak a csöndes félrenézéssel lehet megakadályozni a közösség széthullását és meggyengülését."

    VálaszTörlés
  112. "a jövő zenéje, hogy dőljön hozzád a pénz? dehát miért?"

    Mert most pörgök föl.

    VálaszTörlés
  113. k0zi: "Nézd, én is rengeteg olyan IT problémával találkozom a munkám során amelyeket azelőtt még sosem láttam, de Internet + manual + ebook-ok segítségével eddig mindig hozzá tudtam kezdeni/meg tudtam oldani"

    Hát akkor mégis mi a faszért jártál egyetemre? :DDD

    VálaszTörlés
  114. "egyébként a jövő zenéje = illúzió. ugye nem azt akarod mondani, hogy illúziókat, nem létező ábrándokat kergetsz?"

    Hülye vagy te.
    Nem figyelsz Brian Tracyre.
    Világosan elmondja, hogy itt kezdődik a siker. Ha van egy stabil illúziód, aminek a megszállottja vagy. Az illúzió kergetése a meggazdagodás, a SIKER valódi záloga.

    VálaszTörlés
  115. "hogy légvárakra építesz?"

    NANÁ!
    A legtöbb ember hülyeségnek tartja ez. Ezért ragadnak bent a középszerűségben. Olvasd el a Titok című könyvet, vagy nézd meg a filmet. Az egész arról szól, hogy ne tartsd el hülyeségnek, mert ez az egyetlen dolog, amitől a siker valóban függ.

    VálaszTörlés
  116. Egyébként műlégy jól mondja. Nem akartam több tantárgyból is felvételire készülni. Olyan szakot választottam, ahol egyetlen egy felvételi vizsgával letudható minden. Leszereztem egy rakás ehhez hasonló feladatot, és két hónapon át reggeltől estig ezeket oldottam meg, ezeket gyakoroltam.

    Így végül felvettek. Két különböző vizsgára viszont nem tudtam volna felkészülni.

    Legyen infós szak, legyen egyetem (ne főiskola), ne legyen vidéken, és ne kelljen matek felvételire mennem. Ezek voltak a szempontok.

    Ennek csak az info-matek tanári szak felelt meg az ELTÉ-n. 2003-ben egyedül oda jelentkeztem, második helyen nem is jelöltem meg semmi mást.

    VálaszTörlés
  117. Mûlégy: nem látok bele ebbe annyira, hogy meg tudjam ítélni, de az azért mindenképp a mai közoktatás mellett szól, hogy Sodikát nem engedték katedrára :)

    VálaszTörlés
  118. Nem igaz, hogy nem engedtek.
    Engedtek volna, csak nem volt pénzem tandíjra. :)

    VálaszTörlés
  119. Ja legyen még nappali és állami finanszírozású.
    Ezek még szempontok voltak. :)

    VálaszTörlés
  120. Pedig azért tényleg komoly összeget fizettem volna, hogy megnézhessem Sodit, amint kistanárként tanári gyakorlatát tartja valahol.

    VálaszTörlés
  121. Gratulálok, Sodi! Nem az alapján döntöttél, hogy melyik kar vagy szak a legjobb, hanem hogy mi a kényelmes! Ez igen! Brávó!

    Amúgy ha valaki egy matek felvételit nem tud megírni, az ne nevezze magát informatikusnak.

    VálaszTörlés
  122. "Nem az alapján döntöttél, hogy melyik kar vagy szak a legjobb, hanem hogy mi a kényelmes!"

    Kereszttesóm Pécsen jár egyetemre, pedig pesti. Csak mert anno nem vették fel az első helyen megjelölt ELTÉ-re. Na AZ aztán tényleg baromság. :)

    VálaszTörlés
  123. "Amúgy ha valaki egy matek felvételit nem tud megírni, az ne nevezze magát informatikusnak."

    A programozás felvételire jobban fel tudok készülni. És ha már jelentkezem, biztosra akartam menni. Három sikeres felvételim volt, és mindig felvettek az elsőként megjelölt helyre.

    VálaszTörlés
  124. "Nem igaz, hogy nem engedtek.
    Engedtek volna, csak nem volt pénzem tandíjra. :)"

    Nem értem. Nem azt mondtad, hogy állami finanszírozású szak volt? Akkor miért kellett volna tandíjat fizetned?

    Csak nem azért, mert elfogytak az ingyenes féléveid? És vajon miért fogytak el az ingyenes félévek, mert képtelen voltál rendben haladni tanulmányaiddal, mert buta és lusta vagy?

    VálaszTörlés
  125. Azért akartam biztosra menni, mert ha nem vesznek fel, anyám elküldött volna melózni. Ezért nem kockáztattam semmit. Arra az infós, állami, egyetemi szakra jelentkeztem, ahova a legjobb eséllyel vesznek fel.

    VálaszTörlés
  126. "És vajon miért fogytak el az ingyenes félévek"

    Ezt világosan leírtam a Belügyminisztériumnak is. Elfogadták, és fizettek miatta 800 ezer forintot.

    erről ennyit

    VálaszTörlés
  127. "Engedtek volna, csak nem volt pénzem tandíjra."

    Nem telt a kártérítésbôl? Ne kábíts.
    Az meg nyílt titok, hogy a nyelvvizsgához buta vagy.

    VálaszTörlés
  128. Nem akartál kockáztatni. Tudod, hogy ez a középszerű szürkeegerek és nem a sikeres vállalkozók ismérve?

    Amúgy ismétlem, nem informatikusnak tanultál. Tanárnak.

    VálaszTörlés
  129. Sneci, ha nem zárnak be 2006-ban 2 éjszakára, ma 4 diplomád lenne. jól értem?

    VálaszTörlés
  130. "Amúgy ismétlem, nem informatikusnak tanultál. Tanárnak."

    INFORMATIKA tanárnak.
    Aki tanítja, nem lehet hülye hozzá. :D

    Egyébként a Corvinuson 2006-tól informatikusnak tanultam MELLETTE.

    VálaszTörlés
  131. "Sneci, ha nem zárnak be 2006-ban 2 éjszakára, ma 4 diplomád lenne. jól értem?"

    Ha nincs és és a cionista tanár úr, legalább egy biztosan, igen.

    VálaszTörlés
  132. "Nem telt a kártérítésbôl? Ne kábíts."

    Elment rezsihátralékra. :)

    VálaszTörlés
  133. Műlégy: "Nem akartál kockáztatni. Tudod, hogy ez a középszerű szürkeegerek és nem a sikeres vállalkozók ismérve?"

    Érettségi után kihasználtam azt a három évet, amíg ingyenesen lehet OKJ tanfolyamokra járni, hogy ne kelljen melózni. Amint megvolt a ECDL, rögtön beiratkoztam a programozó OKJ-ra, amint az is megvolt, rögtön a rendszerinformatikus OKJ-re. Ezek mellett a 4 féléves CISCO-ra, nehogy kitaláljanak szüleim délutáni melót. Így elvoltam 2003-ig, de utána már muszáj volt egyetemre jelentkezni, ha nem akarok melózni. :)

    VálaszTörlés
  134. "Ha nincs és és a cionista tanár úr, legalább egy biztosan, igen. "

    És a másik 3? Ezekszerint azokat tanulmányi okokból nem tudtad befejezni xD

    VálaszTörlés
  135. "Kereszttesóm Pécsen jár egyetemre, pedig pesti."

    nem ő volt az aki köztudatba vitte az egyetemisták körében a sodikálást?

    amúgy anyádnak mit adtál be mennyit lehet keresni egy ilyen erős papírral? vagy elhitte, hogy valaha emberek előtt makoghatsz, mint tanár?

    VálaszTörlés
  136. Végül is tavaly áprilisig, 28 éves koromig meg tudtam oldani, és akkor már eljutottam odáig, hogy távmunkában tudjak programozni.

    Korábban, mondjuk érettségi után, vagy csak az OKJ tanfolyamokkal a hátam mögött nem tudtam volna jó melót szerezni.

    VálaszTörlés
  137. "Mert most pörgök föl"

    miért csak most? majdnem másfél éve vagy vérprofi vállalkozó. sőt, már előtte is vérprofi voltál, hiszen az egyetem alatt is tele voltál megrendelésekkel, amiket vérprofi módon teljesítettél, ebből voltak a referenciáid. továbbá már régóta a kisujjadban van a meggazdagodás minden titka.

    azt akarod mondani, hogy eddig nem akartál gazdag lenni? mert ha minden képesség és tudás megvolt benned már eddig is, akkor csak az akarat hiányozhatott.

    de mit jelent az, hogy most pörögsz fel. nézzük például a mai napot. hány százezret kerestél ma? vagy milliót?

    VálaszTörlés
  138. "És a másik 3? Ezekszerint azokat tanulmányi okokból nem tudtad befejezni xD"

    Nem. Mindegyiket egységesen tandíjgond miatt hagytam ott. Egyik helyen sem tudtam már tandíjat fizetni.

    VálaszTörlés
  139. Tehát téged, a vérbeli, sokdiplomás családfájú értelmiségit nem a tudásvágy, hanem a munkaundor vezetett az egyetemre. Ismét gratulálok!

    És nem, egy informatika-tanár nem ért hozzá igazán. Még az sem, akinek sikerült befejeznie.

    VálaszTörlés
  140. mesélj, sneci milyen jó melót szereztél?

    VálaszTörlés
  141. "miért csak most?"

    Mert első év a melóban bemelegítés, bénázás, belefér. Most meg nyár van, akkor az ember nem pörög.

    Ilyen nagyon egyszerű ez.

    VálaszTörlés
  142. "Nem. Mindegyiket egységesen tandíjgond miatt hagytam ott. Egyik helyen sem tudtam már tandíjat fizetni. "

    Faszt, anyád tudta volna még fizetni, csak megelégelte, hogy 8 éve mereszted a segged és sehova se haladsz egyikkel se..

    VálaszTörlés
  143. "Tehát téged, a vérbeli, sokdiplomás családfájú értelmiségit nem a tudásvágy, hanem a munkaundor vezetett az egyetemre. Ismét gratulálok!"

    Tudásvágy? Nem, a normális meló igénye. Olyané, mint amilyenben most vagyok. Olyan melót akartam, ami itthonról végezhető. Ez vagy kereskedelem, vagy programozás. A kereskedelem nekem nem megy (Noni), maradt tehát az infós egyetem.

    "És nem, egy informatika-tanár nem ért hozzá igazán."

    Pedig ő tanítja azokat, akik utána érteni fognak hozzá. :)

    VálaszTörlés
  144. "Faszt, anyád tudta volna még fizetni"

    Nem, tudta volna.
    Jött a válság.

    VálaszTörlés
  145. nálad sosem fog véget érni az az első év..

    VálaszTörlés
  146. "megelégelte, hogy 8 éve mereszted a segged és sehova se haladsz egyikkel se.."

    Ez nem igaz.
    Látja, hogy a barátnője fia ugyanezt csinálja, már 8, éve jár suliba, és még mindig nem fejezte be. Ez alapján pontosan tudja, hogy ma már nem általános 10 félév alatt befejezni egy egyetemet.

    VálaszTörlés
  147. "nálad sosem fog véget érni az az első év.."

    Idén 0 forint kötbért fizettem. :)

    VálaszTörlés
  148. Sodi, te tényleg egy vérproli vagy! És van képed magad értelmiséginek nevezni! Pfff...

    Amúgy az informatika szakos tanár max. középiskolában tanít. Tudom, hogy a te önképed szerint az elég a legjobbaknak is, de szerencsére a világ nem így működik.

    VálaszTörlés
  149. "Azért akartam biztosra menni, mert ha nem vesznek fel, anyám elküldött volna melózni."

    Téged? Hova?

    VálaszTörlés
  150. "Amúgy az informatika szakos tanár max. középiskolában tanít."

    VAGY óraadóként gyakorlatokat vezet alsóbb évfolyamokon az egyetemen. :D

    "Téged? Hova?"

    Legalábbis megpróbálta volna. :D
    Mindegy, egyetem előtt tényleg esélyem se lett volna.

    VálaszTörlés
  151. "Hülye vagy te.
    Nem figyelsz Brian Tracyre.
    Világosan elmondja, hogy itt kezdődik a siker. Ha van egy stabil illúziód, aminek a megszállottja vagy. Az illúzió kergetése a meggazdagodás, a SIKER valódi záloga."

    valóban nem figyelek tracy-re, kurvára nem érdekel, meg sem nézem. annyit keresek, hogy nincs szükségem még több pénzre. neked, aki a villanyszámla befizetésével küszködsz, lehet, hogy a meggazdagodás a célod, de nekem nem, mivel én már régóta sikeres vagyok, és a te mércéddel (=elég pénzt keresni a rezsi kifizetésére) mérve, gazdag is.

    VálaszTörlés
  152. Sneci, anyád kurva nagyot bukhatott ezen a válságon. Hány tízmilliót veszített?
    Ha nem jön "a válság", akkor még 10 évig fizette volna a pénzt a semmire, mi?

    VálaszTörlés
  153. "Mindegy, egyetem előtt tényleg esélyem se lett volna."

    Most se lenne esélyed elhelyezkedni sehol, ne legyenek illúzióid.

    VálaszTörlés
  154. "annyit keresek, hogy nincs szükségem még több pénzre"

    BLA BLA BLA
    Ezért nem lesz soha sok pénzed. :D
    Erről ennyit.

    Mert középszerű szar vagy.
    Ennyi.

    VálaszTörlés
  155. "Korábban, mondjuk érettségi után, vagy csak az OKJ tanfolyamokkal a hátam mögött nem tudtam volna jó melót szerezni."

    Most se tudsz jó melót szerezni.

    A 800.000-t meg kártérítésként pont azért kaptad, hogy akkor ebből kifizesd a tandíjat. De te inkább felélted meg elköltötted mindenféle hülyeségre.

    Tehát volt pénzed tandíjra (tőlünk, adófizetőktől csaltad ki hazugsággal), de nem arra költötted, amire kaptad, hanem elbasztad mindenféle hülyeségre.

    Szóval bebizonyosodott, hogy nem pénzhiány miatt nincs diplomád, hanem mert lusta voltál tovább is egyetemre járni.

    VálaszTörlés
  156. "Most se lenne esélyed elhelyezkedni sehol, ne legyenek illúzióid."

    Amikor elkezdtem melót keresni, három helyre hívtak be az első héten. Ezek közül felvettek két távmunkás helyre, ahol az egyiknél rendes ÁLLÁST IS ajánlottak (csak visszautasítottam). Erről ennyit. :)

    VálaszTörlés
  157. "Most se tudsz jó melót szerezni."

    Tudnék, de nem akarok, mert MÁR MOST nagyon fasza melóm van. :)

    "Tehát volt pénzed tandíjra (tőlünk, adófizetőktől csaltad ki hazugsággal)"

    Nem hazugsággal. Az igazat írtam. Aztán elment rezsitartozásra.

    VálaszTörlés
  158. "BLA BLA BLA
    Ezért nem lesz soha sok pénzed. :D
    Erről ennyit.

    Mert középszerű szar vagy.
    Ennyi. "

    Inkább középszer, mint a bányászbéka segge alatt, mint te.

    Neked egyszer lesz sok pénzed. Amikor szegény édesanyád meghal, és te napokon belül elkótyavetyéled a házat. Aztán heteken belül elszórod baromságokra.

    VálaszTörlés
  159. "Inkább középszer, mint a bányászbéka segge alatt, mint te."

    Inkább a béka segge alól kiugrás pillanata előtt, mint beragadva a középszerűség kereteibe.

    "Amikor szegény édesanyád meghal"

    Ilyesmi szerintem 10-15 éven belül nem várható.

    VálaszTörlés
  160. "Ezek közül felvettek két távmunkás helyre"

    Nagy karrier. Most is kb. ilyen bérnéger melóra lenne max esélyed.
    Küldd már be ide a CV-det, hogy tisztában legyél a realitásokkal:
    http://www.jobinfo.hu/allas/Szoftverfejleszto-mernok/Budapest/1833856/CV-nln

    VálaszTörlés
  161. "Inkább a béka segge alól kiugrás pillanata előtt"

    Neked ez a pillanat már évtizedek óta tart.

    VálaszTörlés
  162. "Ilyesmi szerintem 10-15 éven belül nem várható."

    Ezt nem is mondtam. Kívánok neki hosszú életet.

    VálaszTörlés
  163. Ez volt a két kötbéres hely?

    Akkor csak nagy eséllyel egy perc alatt meglátták benned a balekot, akit lehúzhatnak egy kis extra pénzre.

    VálaszTörlés
  164. "A legtöbb ember hülyeségnek tartja ez. Ezért ragadnak bent a középszerűségben. Olvasd el a Titok című könyvet, vagy nézd meg a filmet. Az egész arról szól, hogy ne tartsd el hülyeségnek, mert ez az egyetlen dolog, amitől a siker valóban függ."

    nem értem, hogy ha eddig tudtad a titkot, és légváraid is voltak, akkor miért nem vagy még mindig gazdag?

    miért van EKKORA szakadék az elképzeléseid és a realitás között? miért van az, hogy mindent tudsz a meggazdagodás módjáról, már jó ideje, és a realitás mégis az, hogy teljesen csóró vagy?

    az nem lehet megfelelő válasz, hogy mi lesz holnap, ősszel, vagy jövőre, mivel az elbaszott, sikertelen tegnapodnak mindig volt egy meggazdagodást, sikert lehetővé tevő holnapja, és mégsem éltél vele, tehát nagy valószínűséggel egy következő, holnapi lehetőséggel sem fogsz tudni élni.

    a múltbeli sikertelenségedre vonatkozó okra vagyok kíváncsi, nem arra, hogy mikortól tervezed azt, ami már eddig sem sikerült.

    VálaszTörlés
  165. Sneci, 3-ból 2 helyre felvettek 84ft-os órabéren dolgozni. Erre aztán büszke lehetsz :)

    VálaszTörlés
  166. "Nem. Mindegyiket egységesen tandíjgond miatt hagytam ott. Egyik helyen sem tudtam már tandíjat fizetni."

    Itt valami nem kerek.

    Leadtad a szakodolgozatod, elfogadták, de nem tudod átvenni mert nincs nyelvvizsgád. Ez a hivatalos verziód vmelyik diplomádról. Akkor ide minek tandíj?

    VálaszTörlés
  167. "Küldd már be ide a CV-det, hogy tisztában legyél a realitásokkal"

    Miért küldenék CV-t? Itt angol tudást kérnek.

    "Akkor csak nagy eséllyel egy perc alatt meglátták benned a balekot, akit lehúzhatnak egy kis extra pénzre."

    Ez nem igaz. Nagyon rendesek, csak én bénáztam az elején az IDŐBEOSZTÁSSAL (nem szakmai dolgokkal).

    "nem értem, hogy ha eddig tudtad a titkot, és légváraid is voltak, akkor miért nem vagy még mindig gazdag?"

    Mert még nem alkalmazom a Titkot.
    Nem elég ismerni. Alkalmazni is kell.

    "miért van EKKORA szakadék az elképzeléseid és a realitás között"

    Naná, mert el kell felejteni, hogy van olyan, hogy realitás. Nagyot kell álmodni, mert csak úgy érhetsz el nagy dolgokat. Ez az előfeltétele.

    VálaszTörlés
  168. Zulu: A nyelvvizsga mellett elszámolási problémák is vannak. De ezt már mondtam.

    VálaszTörlés
  169. "Ezért nem lesz soha sok pénzed"

    mi az a sok?

    nem hiszem, hogy az én jövőmet meg tudnád saccolni. de itt nem is én vagyok a téma. inkább nem bosszantalak azzal, hogy mekkora jövedelemmel rendelkezem. amikor kurva nagy eredményként leírtad, hogy krokó mennyit pereskedett össze 15 év alatt, akkor jót röhögtem, hogy ez szerinted nagy pénz. persze, a villanyszámlával küszködve annak tűnik. dehát 15 milla a polgári léthez kell, évente. úgyhogy a sokról szerintem eltérő fogalmaink vannak.

    VálaszTörlés
  170. "dehát 15 milla a polgári léthez kell, évente"

    Ezzel egyetértünk.

    "úgyhogy a sokról szerintem eltérő fogalmaink vannak."

    Nem éppen. Én ugyanis ezt pontosan nem határozom meg. :D

    VálaszTörlés
  171. "Miért küldenék CV-t? Itt angol tudást kérnek."

    Nem az angoltudáson fogsz elhasalni, és ezt te is tudod.

    VálaszTörlés
  172. Már önmagában vicc, hogy egy egyszerű angol nyelvtudáson elbuksz.

    Én rohadtul szégyellném magam, ha nem tudnák angolul.

    VálaszTörlés
  173. Hanem a már megszerzett papíron.
    Azt se tudom bemutatni.

    Úgy egyébként
    - C++ ELTÉ-n volt belőle ZH és beadandó is
    - Java mindkét egyetemen, ahol jártam, tanították, Corvinuson volt belőle ZH és beadandó is
    - IP hálózatok - 4 félévet jártam CISCO tanfolyamra.

    "Én rohadtul szégyellném magam, ha nem tudnák angolul."

    ÉN IS, ha nem érteném meg magabiztosan az angol nyelvű szakmai dokumentációkat. Viszont megértem. A linkelt állásajánlatban ugyanakkor nem ilyet kérnek, hanem társalgási szintűt.

    VálaszTörlés
  174. Ja igen...
    Bélát, a Náci Manót is Java nyelven írtam. :D

    http://nacimano.freeblog.hu/

    VálaszTörlés
  175. "Mert első év a melóban bemelegítés, bénázás, belefér. Most meg nyár van, akkor az ember nem pörög"

    milyen első év? te már az egyetem alatt is tele voltál megrendelésekkel. már akkor vérprofi informatikai vállalkozó voltál, hiszen amikor munkát kerestél már rengeteg referenciád volt. az volt a bemelegítés.

    és már a bemelegítés, az egyetem alatt (vagy legalábbis a végefelé) is megvolt minden tudásod, és a meggazdagodás minden titkát is ismerted már akkor.

    semmi nyoma nincs annak, hogy használni tudnád ezt a titkot.

    úgy érzem, hogy te leginkább a villanyszámlára való előteremtésének titkát tudod alkalmazni a gyakorlatban. ebben vagy igazán sikeres. persze néha elbaszod ezt is, aztán mobillal a zsebedben fülkéből kell telefonálnod.

    VálaszTörlés
  176. "Hanem a már megszerzett papíron."

    Azon sem. Utolsó éves hallgatói jogviszonyt is elfogadnak. Angol nyelvû szakszövegeket meg saját állításod szerint el tudod olvasni, ugyebár. Ráadásul a Taxus CDket is megvetetted, a nyelvvizsga már csak részletkérdés, ugyebár.

    Viszont az elsô szakmai kérdésnél kibasznának.

    VálaszTörlés
  177. "milyen első év? te már az egyetem alatt is tele voltál megrendelésekkel. már akkor vérprofi informatikai vállalkozó voltál, hiszen amikor munkát kerestél már rengeteg referenciád volt. az volt a bemelegítés."

    Igen. Nem is SZAKMAI bemelegítésről beszéltem.
    Hanem időbeosztásról. Ugyanis munkakultúrám, napi rendszerességű X órás pénzkereső munkavégzésem nem volt. Csak alkalmi megrendelések.

    Alkalmi megrendeléseken, és heti személyes megjelenésű rendszergazdai melón kívül napi rendszerességű munkavégzést megkövetelő elfoglaltságom 28 éves korom előtt sose volt.

    Még nyári munka se.

    VálaszTörlés
  178. "Azon sem. Utolsó éves hallgatói jogviszonyt is elfogadnak"

    Igen, de olyanom most épp nincs élő. :)

    VálaszTörlés
  179. SoDI: "Hát akkor mégis mi a faszért jártál egyetemre? :DDD"

    Mert tanulni akartam. El akartam sajátítani a mérnöki szemléletmódot, szerettem volna egy univerzális informatikai alapot. Valamint jó érzés volt továbbvinni a családi hagyományt.

    "Elfogadták, és fizettek miatta 800 ezer forintot."

    Ezt akkor miért nem a tanulmányaidra költötted? Gondolom ebből simán kijött volna 1-2 félév.

    "Miért küldenék CV-t? Itt angol tudást kérnek."

    Ahahahaha pedig informatikusként az alap :D Én még egyetem előtt letoltam C nyelvvizsgát, azóta mondjuk sokat kopott, főleg a beszédem, de szakmai szövegeket nap mint nap olvasok.

    "A nyelvvizsga mellett elszámolási problémák is vannak. De ezt már mondtam."

    Jó de akkor miért himbi-humbi webcam-eken meg céges autón töröd a fejed és miért nem fizeted be? Még talán adózási szempontból is jó lenne nem? Nyelvvizsga meg 1-2 hónap tanulás, főleg informatikusként alap kéne h legyen.

    VálaszTörlés
  180. ne bazd meg,hogy ti még léteztek!(?)Sodi és a csipetcsapata!Ez kemény!Hány éve is követitek ezt a lényt? Nem látok mindenkit a régi csapatból,pl hiányolom bronit,de azért a díszes társulat egy része úgy látom kitart eme fura lény mellett!

    VálaszTörlés
  181. sneci, ha nem határozod meg a sok fogalmát, akkor milyen alapon állítod, hogy nekem soha nem lesz sok pénzem? na de talán hagyjuk is ezt az apró logikai bukfencet. a beírásaid alapján tudható, hogy neked 1 millió már olyan sok pénz, amivel nem is tudnál mit kezdeni. és ez teljesen érhető abból a szempontból, hogy 3 ezer forintos csukában járkálsz a városban. én meg 10-15 ezerért veszek szétrúgni való sportcipőt.

    VálaszTörlés
  182. Sodrák te már megint nem nyugszol?Mikor indult ez a blog?

    VálaszTörlés
  183. "Alkalmi megrendeléseken, és heti személyes megjelenésű rendszergazdai melón kívül napi rendszerességű munkavégzést megkövetelő elfoglaltságom 28 éves korom előtt sose volt."

    Ez elég nagy szégyen. Én nyáron mindig megkerestem a saját téli cuccaimra a pénzt, és míg a magadfajta lusta szaroknak az anyjuknál kellett kuncsorogniuk, én már akkor O'Neill dzsekit hordtam, a saját pénzembôl. Tanév közben egy faszinak telepítettem rendszert alkalmanként, aki számítógépeket importált. Ki volt adva a spec, hogy mi legyen a gépekben, ami azon felül benne volt (modem, memória, hálókártya, stb), az volt a keresetem. Így lett egyszeres Philips CD-ROM meghajtóm, 4Mb RAMom, U.S. Robotics modemem, NE2000 hálókarim - szintén a saját munkámból.

    Te self-made man, te.

    VálaszTörlés
  184. Danyiil: egyébként kurva nagy ziccert hagytál ki a múltkor amikor kikémlelted snecit a moszkván.

    be kellett volna menned sneci után a fülkébe, és az újrahívás gombbal megtudhattad volna sneci főnökének a számát.

    na mindegy, ezt a hibát betudom a sokkhatásnak, amit a sneci látványa okozott benned.

    VálaszTörlés
  185. gratulálok a névhez,rendkívül figyelemreméltó választás!"Sodi 66 másodpercben mutatja meg" Remek,a masztipartin is 66 másodperc alatt mutattad meg? Vagy miért pont 66?

    VálaszTörlés
  186. olvasva néhány"színvonalas kommentet s azok simán tehetném 3 évre ezelőtt kb!

    Sodi te vagy az állandóság ezeknek az életében!

    Ez már azért karrier!

    VálaszTörlés
  187. "- C++ ELTÉ-n volt belőle ZH és beadandó is"

    Nudli, egyetemen nem tanítanak meg programozni, max elmondják az alapokat. Főleg C++, min 2-3 év gyakorlat, mire elmondhatod, hogy már ismered :)

    "- Java mindkét egyetemen, ahol jártam, tanították, Corvinuson volt belőle ZH és beadandó is"

    Hűha :D Javaból üzletileg használható dolgokat kötelező egyetemi képzésen kívüli fakultatív órákon illetve szakirányon tanultam. Csak mondok kulcsszavakat: hibernate, spring.

    VálaszTörlés
  188. Sodi ajánlom neked ezt:

    http://www.youtube.com/watch?v=olzvk5PTdrc%C2%AD%1C%C2%AD

    VálaszTörlés
  189. "e utána már muszáj volt egyetemre jelentkezni, ha nem akarok melózni. :)"

    Kár, hogy mire ezt törölnéd, már átmegy a köztudatba...

    VálaszTörlés
  190. "http://www.youtube.com/watch?v=olzvk5PTdrc%C2%AD%1C%C2%AD"

    A kurva jó :DDDDDDDDDDDDDDDDD
    Asszem most azonnal küldök pénzt Pozornak :D

    VálaszTörlés
  191. 200, új posztot azonnal!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.