Ha még nem láttad volna

2011. december 22., csütörtök

Még hogy válság!

Az ember azt gondolná, hogy amikor minden a nélkülözéstől és a pénzügyi gondoktól hangos, a nép nem rohan vagyonokat költeni szórakoztató elektronikára. Pedig de.

Ma délután a Mammutban található Extreme Digitalnál hiába állt külön-külön sor a három pénztárnál, még így is majdnem egy órát kellett várni, amíg az ember a rendelés leadása után sorra került. Kedves honfitársaink úgy tülekedtek a sok tízezer, esetenként százezer forintos kütyükért, mintha legalábbis fillérekért osztogatnák őket. Annál is meglepőbb volt, hogy minden második-harmadik nyomorgó magyar LCD tévével sétált ki az üzletből.



Történik ez úgy, hogy mellékesen ezek az eszközök többe kerülnek Budapesten, mint teszem azt Londonban. Én magam olyan látványosan rosszul viseltem a várakozást, hogy az egyik eladó megkérdezte, jól vagyok-e. Hát olyan körülmények között, hogy a pénz elköltése szó szerint több fizikai fáradtsággal jár, mint a megkeresése, kevéssé. Ha mindezt tudom, legalább vizet viszek magammal. :)

Ezt mondjuk a gárdapernél sem értettem. Engem totálisan kimerített a reggeltől estig tartó tárgyalás, és ez sem tudom képzelni, hogy Pataki bíró úr miként bírja ezt nap mint nap.


Mindeközben egyes internetes fórumokon arról keseregnek egyesek, hogy a majdnem 200 ezres iPad egyre több helyen kezd hiánycikké válni, ugyanis Magyarország éhező családjai mindenhol elkapkodják. (Ez egyébként tényleg így van: az Extreme Digital webshopjából világosan kiderül, hogy alig van már olyan üzletük, amelyik ne fogyott volna ki a készletből.)



Mindenesetre a mai tapasztalatok alapján ha valaki óriási szegénységről és arról beszél, hogy innen el kell menni, azt gondolkodás nélkül pofán fogom röhögni. Harsányan és kendőzetlenül.

Azt az apróságot, hogy mindeközben 120 ezer ember tök lazán végtörleszt, már meg sem említem.

By SoDI

Ui.: Még nem próbáltam ki a cuccot. Kicsomagolós videót majd reggeli fényben kaptok, egy délelőtti sajtótájékoztatón pedig rögtön fel is avatom.

90 megjegyzés:

  1. Nem bírtál állni, púp?

    VálaszTörlés
  2. Mit vettél végül webcamet?

    VálaszTörlés
  3. Irigykedtél Sodi?

    VálaszTörlés
  4. Szeretned nem is kell, te balfasz, csak csinálni...:-DDD

    VálaszTörlés
  5. "Mit vettél végül webcamet?"

    Nem.
    Ezt a három dolgot:

    Olympus SZ-20 digitális fényképezőgép, fekete
    Rollei 4 in 1 USB 2.0 kártyaolvasó
    SanDisk SDHC kártya 4GB Ultra

    Ez utóbbira egyébként a webshopban lévő fényképtől eltérően nem is az van ráírva, hogy 15 Mb/s, hanem az, hogy 30 Mb/s.

    VálaszTörlés
  6. Te Sodi, azt te honnan tudod, hogy a 120 ezer ember "lazán" végtörleszt?

    VálaszTörlés
  7. "Irigykedtél Sodi?"

    Nem, elvégre én is pénzt költeni mentem. :D
    Ellenkezőleg: megerősített, hogy én ezt most bizony megérdemlem, mert amikor ennyi ember vásárol kütyüket, akkor én is megérdemlem, hogy köztük várakozzak arra, hogy el tudjak költeni néhány tízezret. :)

    VálaszTörlés
  8. "Te Sodi, azt te honnan tudod, hogy a 120 ezer ember 'lazán' végtörleszt?"

    A szakértől ennyire becsülik a végső számot.
    Tegnapi hír volt.

    http://atv.hu/cikk/20111221_ev_vegeig_120_ezren_vegtolesztenek_725_milliardot

    VálaszTörlés
  9. Szerinted a többi sorban álló között hány fő büszkélkedhet még 60 ezer bruttós fizetéssel, több milliós adóssággal és kikapcsolt villannyal?

    VálaszTörlés
  10. Irreleváns, mert ez most nem rólam, hanem arról szól, hogy az embereknek igenis van pénzük, nincs itt igazán szegénység. :)

    VálaszTörlés
  11. Sodi, funkcionális analfabéta vagy?

    A kérdés a "lazán" szóra vonatkozott. Neked halvány segédfogalmad sincs arról, hogy honnan szerezték ezek az emberek a pénzt.

    Eleve sokan egy újabb hitelből törlesztenek, és a várhatóan jelentősen emelkedő forintkamatok miatt semmit sem nyernek középtávon.

    VálaszTörlés
  12. Snecike, tényleg egy 4 Gb-s SD-kártyával vágsz fel? Itt tartasz? :D

    VálaszTörlés
  13. Vannak ilyenek is, meg olyanok is.
    De az emberek valahogy megoldják.
    Pontosan ahogy Orbán megjósolta.

    VálaszTörlés
  14. Te hülye, a devizahitelesek 10%-a "valahogy megoldja", 90% meg szív ezerrel.

    VálaszTörlés
  15. "Én magam olyan látványosan rosszul viseltem a várakozást, hogy az egyik eladó megkérdezte, jól vagyok-e."

    Erről kellett volna élő közvetítés! Az év showja lett volna.

    VálaszTörlés
  16. Nincs a hiperszuper laptopodban SD kartyaolvaso beepitve? Mekkora egy fos...

    VálaszTörlés
  17. "Snecike, tényleg egy 4 Gb-s SD-kártyával vágsz fel?"

    Nincs értelme nagyobbat venni.

    - fél órányi 1080p-s, kiváló minőségű videó erre is ráfér
    - ezeken az eszközökön a legnagyobb fájlméret ennyi, hosszabb vágatlan videót amúgy sem lehet rögzíteni vele
    - a fényképező cucc nem hosszabb videókra van kitalálva, eleme sincs felkészítve rá az akkuja
    - a legtöbbször nálam van a laptopom, amin jelen pillanatban úgy van 470 Gb üres hely, hogy ott figyel rajta csomó HD film, amiket még nem volt időm megnézni

    Rövid, 10-15 perces videókat akarok rögzíteni, meg néhány képet. EHHEZ bizony bőven elég a 4 Gb-os kártya.

    VálaszTörlés
  18. "Nincs a hiperszuper laptopodban SD kartyaolvaso beepitve?"

    De igen.
    A laptopom alapból ezeket tudja kezelni:
    SD, MMC, MS, MS PRO, xD

    MicroSD, és SDHC kártyákat viszont nem.
    Márpedig a sima SD kártya lassú, hülye leszek olyat venni.

    VálaszTörlés
  19. Az xD nem szmájli, az is egy kártyafajta. xD

    VálaszTörlés
  20. Ja, a devizahitelesek. Mondtam én IS, hogy azoknak igenis szervezett, akár épp állami segítség kell.

    Tömeges vagyonvesztés - egy csomó ember keletkezik akinek már nincs vesztenivalója - nagyon szar lesz a közbiztonság , anarchia közeli állapotok, mint ferfal blogspoton amiket a csávó ír.

    Vagyis akkor az lesz a piaci alku menete, hogy "nálam a fegyver, pénzt vagy életet" ;D

    VálaszTörlés
  21. Én különben azt a viccet "tanultam" Postablogon, optimisták angolul, pesszimisták héberül, a realisták pedig lőni tanulnak.

    VálaszTörlés
  22. " Mondtam én IS, hogy azoknak igenis szervezett, akár épp állami segítség kell. "

    Ez nemzetbiztonsági érdek is.
    Csak úgy lehet inflációs politikát folytatni, amit jövő évre Matolcsyék beterveztek, ha nincs devizakitettség.

    VálaszTörlés
  23. Na jó, pontosan fogalmazok:

    Fogalmam sincs, hogy kezeli-e a laptop SD olvasója az SDHC kártyákat (az Acer lapján azt írják, hogy keressem meg a logóját az olvasó mellett, hogy kiderüljön, márpedig ott csak sima SD logó van), úgyhogy lehet rá halovány esély hogy mégis, de inkább nem kockáztattam. :)

    VálaszTörlés
  24. " "Te Sodi, azt te honnan tudod, hogy a 120 ezer ember 'lazán' végtörleszt?"

    A szakértől ennyire becsülik a végső számot.
    Tegnapi hír volt.
    "

    Te fasz, a többségnek nem volt otthon annyi pénze, hiszen akkor hitelt sem vett volna fel. Jó részük baráti-rokoni körből kérte kölcsön a pénzt. Tudom hogy ez neked meglepő, mert sem barátaid, se rokonod nincs anyádon kívül akit ilyen esetben felkereshetnél.

    "
    Na jó, most ledőlök egy-másfél órát pihenni. Kurva Extreme Digital kikészített. Utána majd mesélek. :)
    2011. december 22. 18:13
    "
    A vadászbika.
    Így birod a pörgést?

    "
    V. írta...

    Egyébként remek, hogy Sodi 60m2-es albérletről álmodozik,nincstelen trógerként miközben milliomosként meg külvárosi garzont bérelne :)
    2011. december 22. 10:12
    "
    Azt még akkor írta, amikor úszómedencés céges villáról álmodozott, és csak fiktív lakcímként lett volna szüksége egy panelre.
    Bár azt nem tudom hogy hogyan lesz neki úszómedencés villája, ha megvalósul TGM víziója a mindenkinek alanyi jogon járó fizetésről, hiszen az min 80-90%-os adóteherrel járna, mivel most az 50%-ból ilyenre nem futja.

    VálaszTörlés
  25. sneci a király:

    Angliában működik a dolog, mégis van a gazdagoknak úszómedencéjük. :)

    VálaszTörlés
  26. "
    Ez nemzetbiztonsági érdek is.
    Csak úgy lehet inflációs politikát folytatni, amit jövő évre Matolcsyék beterveztek, ha nincs devizakitettség. "

    A devizahitelesek kis része törleszt csak.
    De még ott maradnak az állami és önkormányzati devizahitelek, amiknek igencsak betesz a forintgyengülés.

    VálaszTörlés
  27. "

    "Nem. Ezért pörgök éppen fel." (juli 28)
    "Augusztusban már pörgök. :)" (aug 1)
    "Mert most pörgök föl." (aug 11)
    "Ráadásul ősztől felpörgök." (aug 21)
    "Mindegy, a lényeg, hogy ősztől felpörgök. :)" (aug 21)
    "2010-ben sok mindent elkúrtam, idén pedig már nem. Ősztől pedig felpörgök." (aug 21)
    "Erre pedig esetemben az egyetlen értelmes válasz az, hogy már most felpörgök." (aug 27)
    "Szeptembertől felpörgök." (aug 28)
    "E hó csak az érdemi, mert most "pörgök". :)" (szept 2)
    "Mellette pörgök. :)" (szept 4)
    "Egyébént éppen pörgök, ja." (szept 18)
    "Most meg éppen pörgök fel, krónikus pénzhiány nincs. :)" (szept 27)
    "De. Most épp pörgök." (okt 22)

    Rúgjak még beléd Púp, vagy elég lesz? xD"

    VálaszTörlés
  28. "és mi lesz a gopro kamerával?"

    Ezt már megdumáltuk. Nincs hozzá normális tartó, így olyan kamera kell a GoPro helyett, ami elég magas ahhoz, ne látszódjanak a kép alján a rotorok.

    VálaszTörlés
  29. "De még ott maradnak az állami és önkormányzati devizahitelek"

    Sokat enged az állam végtörleszteni ezek közül is.

    sneci a király: De hisz pörgök.
    Egyre több pénzt keresek. :)

    VálaszTörlés
  30. " sneci a király:

    Angliában működik a dolog, mégis van a gazdagoknak úszómedencéjük. :)
    "
    1. a segélyből ott sem lehet úgy megélni, mint azt a komcsik víziójában elképzelik.
    2. Anglia a vagyonát évszázadok alatt szedte össze
    3. a jóléti rendszer ott is összeomlóban van. Az ilyen csak addig működik amíg kevés az élősködő, mint te. Ahogy elszaporodnak, nem lehet fedezni.
    És mivel te már a jelenlegi adótehernél is szlovák adózásról meg külföldi webshopról álmodozol, pedig szarul keresel, akkor a jól keresők garantáltan kis adózású országba mennek, így a jóléti rendszerhez szükséges magas adókat nem lehet behajtani. Nem csoda, hogy az ilyen kommunista országok csak szögesdróttal körbevéve működtek, mert enélkül ember nem maradt volna.

    VálaszTörlés
  31. " "De még ott maradnak az állami és önkormányzati devizahitelek"

    Sokat enged az állam végtörleszteni ezek közül is."

    Te fasz, ezekre nincs kedvezményes árfolyam! Mégis miből végtörlesztik ezeket? Még a normál törlesztőrészletekre sincs pénze az önkormányzatoknak, nemhogy a végtörlesztésre!

    "Az adósságom közben havi 70 ezer Ft-tal nő.
    "
    Pontosan mennyi is az adósságod, ha arra a kamat évi 840 e ft? Mert a 2,5 millióra amit eddig hazudtál, kevesebb a kamat.


    "
    sneci a király: De hisz pörgök.
    Egyre több pénzt keresek. :) "
    A legutóbbi táblázatod szerint a 2011. IV. negyedévben 16%-kal kerestél többet mint 2010 II. negyedévben. Ez aztán a pörgés!

    VálaszTörlés
  32. "Anglia a vagyonát évszázadok alatt szedte össze"

    Irreleváns. Ettől még a folyó évben megkeresett pénzt tudják csak szétosztani ők is. :)

    VálaszTörlés
  33. "A legutóbbi táblázatod szerint a 2011. IV. negyedévben 16%-kal kerestél többet mint 2010 II. negyedévben."

    Mostantól a cél, hogy MINDEN negyedév legyen jobb, mint az előző negyedév.

    VálaszTörlés
  34. Egyébként most nézem. Ezen a hülye memóriakártyán is van Artisjus matrica? Mi ez a faszság, egy fényképezőbe való kamerára hogy kerülne jogdíjas anyag?

    Na, ezen most annyira berágtam, hogy gyorsan letöltök néhány magyar szinkronos Blu-ray ripet. Ha már egyszer KIFIZETTEM, bazmeg, nehogy má' ne. :D

    VálaszTörlés
  35. "a jóléti rendszer ott is összeomlóban van"

    Ezt csak a neolibsik hazudják.

    Nem háromszor mennek a német nyugdíjasok luxusútra egy évben, hanem már csak egyszer. Mindjárt megsajnálom őket. :D

    VálaszTörlés
  36. "Ettől még a folyó évben megkeresett pénzt tudják csak szétosztani ők is. :) "

    Te pöcs, ha fel van halmozva óriási tőke, akkor sokkal hatékonyabban és jobban működik a gazdaság mint pl. Mo-on ahol alig van vagyon! Vagy szerinted miért van ekkora különbség köztük?

    Az általad vizionált rendszer csak magas adóterheléssel működik, hiszen ki kell venni a termelési rendszerből a pénzt, hogy az inaktívaknak adjuk. De már a jelenlegi adómértéknél is mindenki igyekszik elkerülni, ahogy te is. És ha mindenki elkerüli szlovák céggel meg hasonlókkal, akkor senki sem fog befizetni, így nem lesz mit kiosztani. Egyszerűen saját magadnak mondasz ellent, hogy alapjövedelemről álmodozol úgy, hogy az ezt fedező adódat szlovákiába akarod vinni.
    A jóléti rendszer működött skandináviában, amíg mindenki dolgozott aki tudott. De ahogy az élősködők aránya nő, úgyomlik össze a rendszer.
    Sajnálatos ha ennyit nem vagy képes felfogni félmillió év közgázzal, hogy a nem dolgozóknak kizárólag a dolgozóktól, és a tőketulajdonosoktól elvett pénzből lehet juttatást adni.

    VálaszTörlés
  37. Snecike, egy szaros fényképező, meg egy SD-kártya, amivel hencegsz, mennyi ideig elégíti ki a legendás kütyüigényedet?

    VálaszTörlés
  38. SoDI: bakker te elmész egy olyan helyre ahová olyan emberek mennek akiknek van pénzük, majd ebből levonod, hogy nincs szegénység. Ez kb olyan, mintha elmennél Monacoba látnád a gazdagságot, majd kijelentenéd: "mekkora hülyeség már hogy afrikában éheznek itt van pénz"

    Menj el egy borsodi kis faluba, mozdulj ki a nagyvilágba, hogy lásd a szegénységet. Igen tök jó 120 ezerre becsülik a végtörlesztők számát. Szerinted ők mind fogták a bankbetéteket és feltörték majd törlesztettek? Frászt. Rengetegen forint hitelt vettek fel, mondván az tuti, mert nincs árfolyamkockázat. (azóta volt 100 bázispontnyi kamatemelés, szóval csöbörből vödörbe)

    Egyszer kimozdulsz otthonról, aztán olyan nagy arccal beszélsz a világról, mintha nálad lenne a bölcsek köve.

    VálaszTörlés
  39. "
    Nem háromszor mennek a német nyugdíjasok luxusútra egy évben, hanem már csak egyszer. Mindjárt megsajnálom őket. :D "

    És szerinted No-ban egy nem dolgozó lumpen jól él? Lószart.

    VálaszTörlés
  40. "egy szaros fényképező, meg egy SD-kártya, amivel hencegsz, mennyi ideig elégíti ki a legendás kütyüigényedet?"

    Szülinapomig. Akkor veszek RAM-ot, meg pótakkut ehhez a fényképezőhöz.

    Februárban 1 éves garanciakiterjesztést vesztek a laptopomhoz 16 ezer Ft-ért.

    Március 15-én pedig terveim szerint a Jobbik rendezvényén avatom fel a repcsit. :D

    VálaszTörlés
  41. azért nem érzed szarnak, hogy eltervezed a nagy repcsivételt, hogy berepülsz orbán házához a gopros kamerával, meg majd januárban veszel okostelefont, és ezek helyett egy szar fényképezőgépre meg egy 4gb sd kártyára vered itt magad?

    VálaszTörlés
  42. " SoDI: bakker te elmész egy olyan helyre ahová olyan emberek mennek akiknek van pénzük, majd ebből levonod, hogy nincs szegénység."

    És ráadásul ők is csak Karácsony előtt költekeznek így mert elsodikázzák a dolgot és az utolsó pillanatra hagyják az ajándékvásárlást.

    VálaszTörlés
  43. Sodi melyik évben?

    VálaszTörlés
  44. "Az adósságom közben havi 70 ezer Ft-tal nő.
    "
    Pontosan mennyi is az adósságod, ha arra a kamat évi 840 e ft? Mert a 2,5 millióra amit eddig hazudtál, kevesebb a kamat.

    VÁLASZOLJ!

    VálaszTörlés
  45. "Menj el egy borsodi kis faluba, mozdulj ki a nagyvilágba"

    Nem kell. Morvai Krisztina elcipel oda operatőröket. :D

    Borsod távol van. Arról, hogy egyáltalán léteznek olyan emberek, akiknek problémájuk meg a cigányokkal, onnan tudok, hogy olvasom a Kurucot. Ugyanis személyesen olyan embert sem ismerek, akinek gondja lenne velük.

    VálaszTörlés
  46. Szülinapomig. Akkor veszek RAM-ot, meg pótakkut ehhez a fényképezőhöz.

    Februárban 1 éves garanciakiterjesztést vesztek a laptopomhoz 16 ezer Ft-ért.

    Március 15-én pedig terveim szerint a Jobbik rendezvényén avatom fel a repcsit. :D

    melyikre mernél fogadást kötni??? :D
    bár amilyen fehércigány jellem vagy a mostanit is elsodikáztad... BALFASZ!

    VálaszTörlés
  47. "Februárban 1 éves garanciakiterjesztést vesztek a laptopomhoz 16 ezer Ft-ért."

    Hú, egy 16 ezer forintos garanciakiterjesztés! Nagy lábon élsz, Sodi.

    VálaszTörlés
  48. "Pontosan mennyi is az adósságod, ha arra a kamat évi 840 e ft?"

    Nem a kamatról beszéltem.
    Kamat + folyó havi adó + folyó havi járulék.

    "az utolsó pillanatra hagyják az ajándékvásárlást"

    Milyen 'utolsó pillanatra'? Holnap is nyitva vannak, SŐT: még 24-én is délután 2-ig! :)

    VálaszTörlés
  49. Sodi egy gyáva becstelen nyúl, tomcat 100x szavatartóbb volt amikor megette a papírt a fogadás miatt.

    VálaszTörlés
  50. "Hú, egy 16 ezer forintos garanciakiterjesztés!"

    Lehetne venni több évre is, de azt már túlzásnak érzem.
    Plusz egy évet veszek, annyi azért kell.

    VálaszTörlés
  51. Sodika elmegy két nappal karácsony előtt vásárolni, és meg van lepődve, hogy tömegnyomor van.
    Ennyit tudsz a körülötted levő világról.

    VálaszTörlés
  52. "melyikre mernél fogadást kötni??? :D"

    A RAM-ra és a garanciára mindenképp. :)
    De a repcsit sem akarom már elodázni március után.

    VálaszTörlés
  53. "Sodika elmegy két nappal karácsony előtt vásárolni, és meg van lepődve, hogy tömegnyomor van."

    Még egyszer:
    - holnap reggeltől estig nyitva vannak
    - PLUSZ 24-én is délután 2-ig

    Szóval nem törvényszerű, hogy pont ma sokan legyenek. Ráadásul hétköznap, délután 4 előtt, amikor elvileg az emberek dolgozni szoktak.

    VálaszTörlés
  54. "Lehetne venni több évre is, de azt már túlzásnak érzem."

    Nem erre célzok, hanem arra, hogy míg teljesen átlagos emberek is tabletekkel, iPodokkal, óriástévékkel elégítik ki a kütyüigényüket, te kénytelen vagy beérni SD kártyákkal meg 16 ezer forintos garanciakiterszetésekkel. LoL :D

    VálaszTörlés
  55. "meg majd januárban veszel okostelefont"

    Ezután rájöttem, hogy bár mind-mind kell, de határhaszon elemzős sorrendben és ütemezéssel. :)

    VálaszTörlés
  56. "Ezután rájöttem, hogy bár mind-mind kell, de határhaszon elemzős sorrendben és ütemezéssel. :)"

    Frászt. Egész egyszerűen nincs pénzed. Valld már be végre.

    VálaszTörlés
  57. SŐT: még 24-én is délután 2-ig

    öcsém, amugy te mekkora fasz vagy de tényleg, én 23-a után már nem megyek sehova, ott kezdődik h takaírtunk, 24 én meg főzzük az ebédet díszítjük a fát, csomagoljuk az ajándékot stb stb..
    délután 2 ig az olyan balfaszoknak vanbak nyitva a boltok mint te, vagy annak aki melózik és nincs máskor ideje, de te egész nap csak faszt versz, munka címszó alatt... szánalom

    be mersz vállani fogadásra egy 20e ft os tételt?? hmmm kemény :D


    De a repcsit sem akarom már elodázni március után.
    - szóval érzed, hogy balfasz vagy?? :DD

    VálaszTörlés
  58. Danyiil: Nem vagyok kénytelen beérni semmivel, csak IGYEKSZEM fegyelmezni magam, mert az, hogy minden pénzem elkúrok, és nem képzek tartalékot, szintén butaság. Eddig szokásom volt, de igyekszem leszokni róla.

    Kellenek a kütyük, de nem az ésszerű tartalékképzés terhére. A mindenkori nettó átlagbérnek megfelelő összeg mindig legyen otthon. Ez mostantól cél, januárban el is kezdek haladni felé.

    VálaszTörlés
  59. "mert az, hogy minden pénzem elkúrok, és nem képzek tartalékot, szintén butaság."

    Se tartalékod, se (komolyabb) kütyüid.
    Mi következik ebből?

    Egész egyszerűen nincs pénzed. Nem keresel eleget ahhoz, hogy tartalékot képezz vagy kütyüt vegyél. Ennyi.

    VálaszTörlés
  60. "- szóval érzed, hogy balfasz vagy?? :DD"

    Nem, a repcsin is igyekezni fogok. :D
    Március 15-én már nincs hideg. Akkor pont jó lenne.

    "Frászt. Egész egyszerűen nincs pénzed. Valld már be végre."

    Hogyne lenne! CSAK ebben a hónapban már 105 ezer Ft-ot adtam oda anyámnak készpénzben rezsi céljára. Holott adhattam volna kevesebbet is, ha úgy döntök.

    VálaszTörlés
  61. Ezután rájöttem, hogy bár mind-mind kell, de határhaszon elemzős sorrendben és ütemezéssel. :)

    amikor nov 20-ra ütemeztél mi a faszt csináltál de tényleg??
    valld már be hogy nincs egy kibaszott vasad se, ezt a fényképezőgépet is úgy izzadtad ki...

    VálaszTörlés
  62. "amikor nov 20-ra ütemeztél mi a faszt csináltál de tényleg??"

    Össze is jött addigra a pénz, csak jött a Ballay. :)

    VálaszTörlés
  63. "amikor nov 20-ra ütemeztél mi a faszt csináltál de tényleg??"

    Össze is jött addigra a pénz, csak jött a Ballay. :)
    Utána pedig "ha már úgy is"-alapon elkezdtem határhasznot elemezni. Ennyi történt.

    VálaszTörlés
  64. "Össze is jött addigra a pénz, csak jött a Ballay. :)"

    És Ballay elszedte a pénzedet? Dehogy.
    Rohadtul nem jött össze a pénzed, különben a Ballays átbaszás ellenére is megvehetted volna.

    VálaszTörlés
  65. Kellenek a kütyük, de nem az ésszerű tartalékképzés terhére. A mindenkori nettó átlagbérnek megfelelő összeg mindig legyen otthon. Ez mostantól cél, januárban el is kezdek haladni felé.

    amikor a 100 dollárosokról álmodoztál a perselyben, meg az arany rudak tömkelegéről mi a faszt csináltál?

    VálaszTörlés
  66. http://www.youtube.com/watch?v=seyj981Z-Jo&list=UUnr-R-9hBVe1QYXOD2U76UA&index=1&feature=plcp
    Sodi rád is ez fog várni! :D Tomcat bemelegít...

    VálaszTörlés
  67. " átlagos emberek is tabletekkel, iPodokkal, óriástévékkel elégítik ki a kütyüigényüket "

    Eddig nem volt igényem ilyen tévére, mert 2-3 éve még szar volt a képük a boltban. Ma megfigyeltem, hogy már a 110 ezres gépeknek is nagyon-nagyon fasza, éles, gyors, és élethű a képe. Szóval repcsi után majd elgondolkodom rajtuk.

    VálaszTörlés
  68. "Utána pedig "ha már úgy is"-alapon elkezdtem határhasznot elemezni."

    Sneci, te már teljesen el vagy szakadva a valóságtól. Te már nem ebben a világban élsz. Közel van számodra a hard landing mind anyagi/egzisztenciális, mind pedig mentális szempontból.

    VálaszTörlés
  69. "amikor nov 20-ra ütemeztél mi a faszt csináltál de tényleg??"

    Össze is jött addigra a pénz, csak jött a Ballay. :)

    jah elvette a ballay a pénzedet vagy mi a fasz?? nem tűnik fel hogy a sajád hibáidat, hülyeségedet mindig másra hárítod? elvileg november 20 ra megvolt a pénz, plusz utána hozhattál el "több százezret" a főnökúrtól, még ha igaz is hogy anyádnak adtál 120at, akkor se hiszem el, hogy 60 ért veszel egy fényképezőt, és elfogynak a tartalékaid... valami itt megint sántít te hazug sneci...

    VálaszTörlés
  70. "Sodi rád is ez fog várni! :D Tomcat bemelegít..."

    Ez az ember miért nem HD-ben dolgozik?
    2011 van, ejnye...

    Tomcatről van egyáltalán HD videó?
    Talán az egyik sajtószabadságos riport...

    "amikor a 100 dollárosokról álmodoztál a perselyben, meg az arany rudak tömkelegéről mi a faszt csináltál?"

    Terveztem. Januárban valósággá teszem legalább az egyiket.

    VálaszTörlés
  71. Sügér, sneci... tomcat ki fog horgászni balfaszkám!

    VálaszTörlés
  72. " akkor se hiszem el, hogy 60 ért veszel egy fényképezőt, és elfogynak a tartalékaid... "

    Így a pontos: megvettem a fényképezőt, a MARADÉK pénzt pedig anyámnak adtam, mert az már nem kell. Ennyi. :)

    VálaszTörlés
  73. Na jó, nézek Tomcatet, pillanat. :)

    VálaszTörlés
  74. Eddig nem volt igényem ilyen tévére, mert 2-3 éve még szar volt a képük a boltban. Ma megfigyeltem, hogy már a 110 ezres gépeknek is nagyon-nagyon fasza, éles, gyors, és élethű a képe. Szóval repcsi után majd elgondolkodom rajtuk.

    jólvan öreg talán jövő karácsonyra meg is lesz :DD
    am kemény forma ez a tomcat béla :D

    VálaszTörlés
  75. WOW, már a legelső mondatnál milyen ERŐSEN indít. Nem szeretem ezt az embert, de ez most kurva jó. :D

    VálaszTörlés
  76. http://www.youtube.com/watch?v=N6uYWRn9ibE
    Szerintem itt is nagyon jól indított és zárt le tomcat! :)

    VálaszTörlés
  77. Egyébként hülye az, aki Ajkára költözik. Hamar el fog rákosodni ám. Forgatni az ember még elmegy oda - elmegy Csernobilba is a jó felvételért - de ott lakni felejtős.

    VálaszTörlés
  78. Na, már a videó felénél látom, hogy ez tényleg undormány egy ember. Nem tudom, mi a videó vége, de akármi is, TC jól teszi, ami biztos tesz vele. Az ember legszívesebben leöklözné a monitort ezt a férget nézve :D

    VálaszTörlés
  79. Pontosan ez volt nekem is a véleményem ennél a videonál zsidó!

    http://www.youtube.com/watch?v=N6uYWRn9ibE

    VálaszTörlés
  80. Na, végig néztem, ez tök jó. :)
    Ki is rakom a blogra.

    VálaszTörlés
  81. "tabletekkel, iPodokkal, óriástévékkel elégítik ki a kütyüigényüket"

    TV még csak-csak, de a másik 2 végképp totál értelmetlen. Legalább megnéznék, ips paneles-e a tv = sokkal élethűbb színek, de nem, csak "háromdés" legyen, mert az a trendi. :)

    VálaszTörlés
  82. Tomcat rendet tesz :)

    http://66masodperc.blogspot.com/2011/12/tomcat-rendet-tesz.html

    VálaszTörlés
  83. És akik az egész évet végiggürcölik egy-két ilyen szarért? Másrészt sokan akkor is "megadják a módját" a karácsonynak, hitelből, ha félig kilóg a seggük a gatyából. Soha nem értek ezzel egyet, de elég körülnéznem a közvetlen ismerőseim közt...

    A lazán való végtörlesztés érdekében pedig még a családi aranyat-ezüstöt is zaciba csapják az emberek, mert sokszor ez az egyetlen pénzzé tehető vagyonuk.

    No de végre egy épkézláb írás:)

    VálaszTörlés
  84. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  85. Már ne is haragudj Sodika, de Magyarország nem csak Budapestből áll. Menj le Borsodba, Hatvanba, Békésbe, és meglátod Magyarország igazi arcát. Akikről itt beszélsz, nagyrészt mind Budapesten lakik.

    Budapesten jól keresnek az emebrek, és ha valaki nagyon akar dolgozni, talál is melót. Egy kérdés: hány ember volt bent a boltban? 100? 200?

    Az a "minden második, harmadik" meg erős túlzás, akikről te beszélsz, az legyen mondjuk egy pár tízezer fős tömeg. A többi szerinted mti csinál? Otthon gubbaszt. Hogy miért? Mert nekik még arra sincs pénzük, hogy bárhova elutazzanak, mert vidéken laknak, és nem hogy LCD tévére, még ennivalóra sem nagyon van pénzük.

    Van egy ismerősöm, aki szegény családoknak segít, gyűjt adományokat, amit személyesen visz el nekik. Nem egy család havi 30-60 ezer forintból él (nem fejenként).

    Tudod Sodi, nem mindenki van olyan helyzetben mint te, nagyon sokan nélkülöznek ma Magyarországon. Egy statisztika szerint konkrétan egy millióan élnek a létminimum alatt, és nem, nem cigány mind.

    Kicsit körbenézhetnél az országban, mielőtt baromságokat írsz...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.