Ha még nem láttad volna

2011. október 1., szombat

Gyurcsányék rettegnek

Éjfélig beszélgetett a család, próbáltuk felkészíteni a gyerekeket például egy házkutatásra, arra, hogyan zajlik az ilyesmi. Amikor már mindenki aludni tért, írni kezdtem a blogbejegyzésemet. Hirtelen megcsörrent a telefon a nappaliban. Rohantak ki a gyerekek a szobájukból: „Itt az ügyészség!” Sosem gondoltam, hogy a gyerekeim életében is kísérteni fog a csengőfrász. De nem a vádhatóság keresett. 
Gyurcsány Ferenc / forrás /


Jaj, olyan szép lenne, ha mindez igaz lenne, és nem csak magát sajnáltatná. :(


By SoDI

411 megjegyzés:

  1. A villanycsengő az 1 kezdetlenes analóg szinti tulképpen. Jobbak tudnak dallamot is. .Đ

    VálaszTörlés
  2. "Egyrészt fel nem tudom fogni, micsoda beteges zsidó elme kell ahhoz, hogy egy gyermeket kommunistának tudjon nevezni valaki."

    Sodika, össze tudnád egyeztetni a fenti kijelentést a mostani poszttal? Én megint gumigerincű sodika szánalmas önellentmondását vélem felfedezni.

    VálaszTörlés
  3. Sodi Gyurcsány mellé felakasztaná a gyermekeit is, mindezt úgy, hogy ő a végletekig pacifista.

    VálaszTörlés
  4. A 18 alattiakat nem. Náluk megpróbálkoznék az átnevelő táborral.

    VálaszTörlés
  5. Miért mindig pont csak az akasztást emlegeti úgy általában, mindenki ha politikusok legnagyobb le7séges büntetéséről elmélkedik? Lámpavas, + iesmiket modnanak => szal ezt se Sodi találta fel :ß

    VálaszTörlés
  6. Aha. Értem sodi.

    Szóval szerinted

    - Ha valaki egy gyereket kommunistának nevez, akkor felfogni se tudod, hogy ahhoz miféle beteg zsidó elme kell.

    Ezzel szemben viszont

    - Gyurcsány gyerekeinek kárán röhögsz, akiknek az összes bűnük az apjuk személye.
    - És átnevelőtáborba küldenéd őket.

    Légyszíves nyugtass meg, hogy nem borult még el annyira az elméd, hogy nem látod a saját kijelentéseid közt húzódó ordító ellentmondást.

    VálaszTörlés
  7. A rossz szocializációnak talán nem egy azt felülíró erősebb szocializáló inger az ellentéte? Az nem munkatábor, plánenem haláltábor ne keverd össze- ienbe viszik a drogosokat Kanadában is, fel a hegyekbe, az erdő sűrűjébe.

    VálaszTörlés
  8. Orbánt meg az egész tetves bandáját a rács mögött látnám.

    VálaszTörlés
  9. Hát, maffia is az a banda eléggé ahhoz, hogy meglegyen a valószínűsége midnennek, Ond.

    VálaszTörlés
  10. "Gyurcsány gyerekeinek kárán röhögsz, akiknek az összes bűnük az apjuk személye."

    Nincs semmi kár. Ez szerintem így nem egy hihető történet.
    Kitalálta a rohadék, hogy sajnálják.

    VálaszTörlés
  11. Minden további nélkül hihető, hogy a családodat felkészíted egy reálisan bekövetkezhető, kellemetlen eseményre.

    VálaszTörlés
  12. Sodi: "Jaj, olyan szép lenne, ha mindez igaz lenne"

    Magyarul örülnél neki, ha rettegnének, szenvednének a gyerekei.

    Továbbra is várom az ellentmondásaid feloldását, te kis takonygerincű buzi.

    VálaszTörlés
  13. Sóder-sóder ... nagyon buzi vagy!

    VálaszTörlés
  14. Vagy akkor úgy, hogy mivel az összes rendszerváltó párt ugyanaz igazából, nem lesz valódi elszámoltatás, és ez a beidézett szöveg csak színészkedés. :)

    VálaszTörlés
  15. Ond: Nem számít ez házkutatásra. A mentelmi jog felfüggesztése pedig mindennapos dolog. Jobbikos képviselőkét hetente függesztik fel. Mégse ajvékolják tele mondjuk a Kuruc.infót azzal, hogy ettől milyen szar lett a családjuknak. :)

    Hagyjál már.

    "Magyarul örülnél neki, ha rettegnének, szenvednének a gyerekei."

    Ez is leszarta Budaházy családjának a szenvedését. Én igenis örülök neki ezek után, hogy ha Gyurcsány át kényszerül élni, ahogy a szerettei kicsit kényelmetlenül érzik magukat.

    Nem az a szép benne - ha igaz -, hogy a szeretteinek rettegnie kell (elvégre ők tényleg ártatlanok), hanem az a gyönyörű és élvezetes, hogy ezt Fletóak végig kell néznie.

    Érted már?

    VálaszTörlés
  16. Sodi, nálad aljasabb és szemetebb emberrel még nem találkoztam életemben.

    Remélem egyszer visszaszáll rád az a sok rossz, amit másoknak kívánsz.

    VálaszTörlés
  17. Tehát te azon élveznél, hogy valaki szenved azon, hogy a szeretteit szenvedni látja.

    Amúgy meg különbség van aközött, hogy leszarja hogy szenved valakinek a családja, meg hogy örül neki, hogy szenved valakinek a családja.

    De te ezt mint mentális nyomorék nem érted.

    VálaszTörlés
  18. Az embert úgy lehet a legjobban büntetni, ha megringatjuk az otthona nyugalmát és biztonságát. Az, hogy Fletó mindezt a továbbiakban már nem képes maradéktalanul biztosítani a családjának, és ezt rosszul éli meg, már önmagában egy kisebb győzelem és elégtétel a szemkilövésekért, és a 2006. október 23-án eltört csontokért. Érted már?

    VálaszTörlés
  19. Persze hogy visszajön.

    Vonzás törvénye, tudod...

    VálaszTörlés
  20. "Tehát te azon élveznél, hogy valaki szenved azon, hogy a szeretteit szenvedni látja."

    Nem "valaki", hanem a szemkilövő elkúró. Ha törvénytelenül ment neki valaki, szemkilövést és börtönt kapott (pl. Budaházy). Jó ezután látni, hogy TELJESEN TÖRVÉNYES eszközökkel Orbán nagyobbat üt rajta, mint a utcai ellenállás összesen.

    Ez lényeg.

    VálaszTörlés
  21. Aha, győzelem.

    De 2006 okt. 23 -hoz Fletó gyerekeikek és Dobrev Klárának mi köze?

    Szóval ha nektek ez győzelem, az titeket és a törekvéseiteket minősíti.

    VálaszTörlés
  22. "Vonzás törvénye, tudod..."

    Itt nincs vonzás törvénye, mert nem tudom elképzelni, hogy igaz a történet. Elvont, teoretikus dolgokra nem működik a vonzás törvénye.

    VálaszTörlés
  23. Tök mindegy hogy ki.

    A családot nem bántjuk.

    VálaszTörlés
  24. Nem arra gondoltam, te funkcionális analfabéta, a vonzás törvénye kapcsán.

    Hanem hogy vissza fog rád ütni, amit másoknak kívánsz.

    VálaszTörlés
  25. "De 2006 okt. 23 -hoz Fletó gyerekeikek és Dobrev Klárának mi köze?"

    Az a kurva annyit bírt mondani nekünk a szemkilövésekre, hogy "hány kukát gyújtottak fel". Saját videó, nézd meg:

    http://www.youtube.com/watch?v=tIPsKHYYkcg

    Innentől nem tudnak meghatni az érzései.

    VálaszTörlés
  26. "Hanem hogy vissza fog rád ütni, amit másoknak kívánsz."

    A vonzás törvénye nem így működik. Nem kívánni kell, hanem indulatból akarni neki a rosszat. Bennem nincs indulat, csak jól szórakozok. :D

    VálaszTörlés
  27. Aztán le7, hogy azt fogja bevonzani, hogy ténylegesen meg is lesz a hatalma hozzá valami bármien formában, hogy igazságot tegyen. A maga módján, de hát nem létezik objektív igazság, csak a társadalmi harmónia növel7ő bizonyos igazságok érvényre juttatásával. Ilyen igazság többek közt a valódi elszámoltatás jogos követelése.

    VálaszTörlés
  28. "Tök mindegy hogy ki.
    A családot nem bántjuk."

    Nem kell bántani.
    Elég a családfőt.
    És elég törvényes eszközökkel.

    VálaszTörlés
  29. "Az a kurva annyit bírt mondani nekünk a szemkilövésekre, hogy "hány kukát gyújtottak fel"."

    És akkor mi van? Neki ez a véleménye.

    Ezért meg kell büntetni?

    VálaszTörlés
  30. Apropó, Gyurcsány gyerekei?
    http://kuruc.info/r/2/26494/
    Kötelező anyag :D

    VálaszTörlés
  31. Tudod, amikor már-már indulnék Orbán házához pl. helikopterezni, mindig történik valami gesztus felénk, amitől megnyugszom. Addig nem baszakszom Orbánnal, amíg látom, hogy milyen szépen dolgozik a komcsik és a szemkilövő gecik kikészítésén. :)

    VálaszTörlés
  32. http://kuruc.info/r/2/26494/

    LOL. Ez biztos a bolti tolvaj volt. :DDDDD
    Tudjátok, amelyik csokit lopott.

    VálaszTörlés
  33. "Tudod, amikor már-már indulnék Orbán házához pl. helikopterezni"

    Miből vennél helikoptert, te szerencsétlen?

    Soha nem fogsz te Orbán házánál helikopterezni. Még Tomcattől is be vagy szarva, nem hogy Orbántól. Amikor ott vagy Gyurcsány közelében, meg sem mersz szólalni, és úgy remeg a kamera a kezedben az idegtől, mintha rohamod lenne.

    VálaszTörlés
  34. Az életkora alapján stimmel, úgyhogy nyilván a tolvajról van szó, igen.

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/20060405/lopassal_vadoljak_gyucsany_ferenc_fiat/

    VálaszTörlés
  35. "Soha nem fogsz te Orbán házánál helikopterezni."

    De :D

    VálaszTörlés
  36. Tomcatet nem is kell bántani. + aztán Sodinak se ellensége igazából. :)

    VálaszTörlés
  37. Miből és mikor fogsz te helikoptert venni? Egyáltalán mennyibe kerül egy ilyen? 80-100 ezer? Mikor lesz neked arra pénzed?

    VálaszTörlés
  38. Pontosabban: most MÁR nem.
    Másfél-két éve lett volna aktuális.
    És akkor sem őt magát kellett volna megtalálni, hanem mondjuk éjszaka megrongálni a boltját. Még mielőtt bezárta.

    Most már tényleg hagyni kell a fenébe, mert semmi értelme nem lenne.

    VálaszTörlés
  39. "Tomcatet nem is kell bántani. + aztán Sodinak se ellensége igazából"


    Arról nem is beszélve, hogy Endre nem is tudná bántani anélkül, hogy rövid időn belül ne kapjon tőle egy tockost :)

    VálaszTörlés
  40. Á, olcsó.
    40. És a kamera hozzá még egy 20-as.

    VálaszTörlés
  41. "Ezért meg kell büntetni?"

    Mint a huzat :D

    VálaszTörlés
  42. Amikor Szima Juditot elvitte a fekete autó, akkor is örültem, mert pont előtte volt a hír, hogy azt nyilatkozta, hogy Orbán azért bünteti a rendőröket, mert "2006-ban fenntartották a rendet az utcán".

    Nem is értem, hogy Morvai Krisztina ezek után miért védi azt a szutykot, ezután az aljas mondata után ugyanis nem házi őrizetet, hanem konkrétan internálást és Szibériai kényszermunkát érdemelt volna.

    VálaszTörlés
  43. "Olcsó." Egy bérlet 10 ezer. Mégsem futja rá :D

    VálaszTörlés
  44. ""Olcsó." Egy bérlet 10 ezer. Mégsem futja rá :D"

    Nem mászkálok annyit, hogy érdemes legyen.

    VálaszTörlés
  45. "Orbán nagyobbat üt rajta, mint a utcai ellenállás összesen."

    Ebben semmi szenzáció nincs. Orbán irtózik és betegesen retteg Gyurcsánytól. Most hatalmat kapott a kezébe, nyilván nem fog válogatni az eszközökben, hogy "megölje riválisát" - hogy az ő szavait idézzem.

    Erre mondjuk egy óvodás is képes lenne, ha hatalmat kapna a kezébe.

    Az ítélet már megvan, nagyon erőlködnek hogy találjanak valami bűnt is. (Azért sokakat meglep, hogy ezügyben nincs könnyű dolguk). Ezt nevezik koncepciós pernek.

    VálaszTörlés
  46. "hanem konkrétan internálást és Szibériai kényszermunkát érdemelt volna."

    Endre már megint olyan könnyen dobálózol ilyenekkel, mintha legalábbis valami erkölcsi magaslaton lennél.

    Mintha fizetnéd az adót, nem uszítottál volna gyerekek meggyilkolására, nem fantáziáltál volna nyíltan masztipartikról... :D

    VálaszTörlés
  47. "Orbán irtózik és betegesen retteg Gyurcsánytól."

    Nem hiszem.
    Gyurcsány már gyenge. Nem veszélyes.
    Nem elnyomni kell őt, hanem igazságot szolgáltatni az áldozatainak.

    VálaszTörlés
  48. "nem uszítottál volna gyerekek meggyilkolására"

    ÉN? Soha.
    Ötéves gyerekekről Tomcat írt.
    Én a Veres János felnőtt fiairól írtam.

    Mindketten a bolsevikok fattyairól írunk, de egészen más vonatkozásban. Ne mosd egybe a kettőt!

    VálaszTörlés
  49. sneci, mit fogsz venni a szeptemberi pénzből? mennyi marad a számlák, költségek kifizetése után?

    VálaszTörlés
  50. "bolsevikok fattyairól írunk"

    Nehogy valaki komolyan vegye, mert ha már akasztgatás van, könnyen a lámpavasra lehet kerülni. És ugyebár azért a te családod se 100%-ig MSZ(M)P-mentes, hogy igen finoman fogalmazzak.

    VálaszTörlés
  51. Elsőként RAM-ot a Battlefield 3 miatt.
    Legyen 8 Gb a gépben, mert azzal nyilván jobban érzi magát.

    VálaszTörlés
  52. "Gyurcsány már gyenge. Nem veszélyes."

    Gyurcsány most épp gyenge.
    De potenciálisan megerősödhet.
    Erre nem fog lehetőséget adni Orbán.
    Ennyire ismerjük már.

    VálaszTörlés
  53. Emlékezetes fiatalkori emlékem, amikor 2002-ben haverommal Orbán Kossuth téri beszédéről tartottunk haza. Megállt mellettünk a villamoson két öregasszony, és azon szörnyülködtek egymás között, hogy miért pont a Pető Iván arcképre lóg a lámpavason, miért nem a Pető Iván maga? :DDDDD

    VálaszTörlés
  54. Fattyak?

    Törvényes házasságban születtek.

    Mint te...

    VálaszTörlés
  55. De valamit tenni kellene az ellenség gyerekeivel (nem is konkrétan a Fletó esetében), az biztos, pl olyan gyámokhoz rendelni őket, akik átnevelik őket a jóra, mert különben hiába gyerek, az is csak sárkányfogvetemény, elvégre a kor nem érdem, csupűán állapot. Majd ha felnő, bosszút áll akár az igazságos ítéletért is, az ember a saját szüleit akkor is elfogadja, ha súlyosan vétettek a társadalom ellen, alapvetően ezért, és itt a probléma.

    VálaszTörlés
  56. Jah és te bolsevik fattyúzol a szocionista anyád miatt?

    VálaszTörlés
  57. "Törvényes házasságban születtek."

    Írói szabadság. :D

    VálaszTörlés
  58. No nem mintha a másfélmillió volt mszmp-s mind ellenségnek számítana. :) De pl Fletó az bizony az, még ha vannak nála is súlyosabb arcok... akár ha demszky-t vesszük, de neki már nem gyerekekek a gyerekei :DDD

    VálaszTörlés
  59. "Írói szabadság. :D"

    Magyarul hazudtál.



    Lüszi, téged is el kellett volna küldeni valami nevelőszülőhöz, bár nem tudom mennyi anyádék szerepe abban, hogy egy homoszexuális asztrálmacska lett belőled.

    VálaszTörlés
  60. Ond, légy szíves rekeszd be a gyurcsanyista süketelést. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  61. Semennyi a szerepe, mivel nem vok, + különben se lenne ha így lenne se. Magamat én hoztam magammal. :x

    VálaszTörlés
  62. Ha Ferit le is csukják, az ő szellemiségét, politikai iránymutatásait, a magyar nemzet felemelkedése iránti szenvedélyes elkötelezettségét továbbviszi a hamarosan bízvást önálló párttá alakuló Demokratikus Koalíció.

    Mára közkívánatra - illetve egyéb elfoglaltságaim miatt - berekesztem.

    VálaszTörlés
  63. Egy-másfélévesen még semmiféle nemi nevelést sem kap más gyerek senem, és én akkoriban lánynak éreztem magam, és annak akartam még öltözni is. :)))))))))))))))))))))

    A kisgyerek még emléxik.... futár akartam lenni, meg vezér, iesmikről meséltem, van meg még későbbről 5 éves koromból naplószerűség, amiben összevissza írok mindenről. ja, akkor már tudtam írni...

    VálaszTörlés
  64. és én akkoriban lánynak éreztem magam, és annak akartam még öltözni is. :)))))))))))))))))))))

    Ugye ez csak valami szar provokáció?

    VálaszTörlés
  65. Sneci, még Budaházy is azt mondta, hogy nem kívánja Gyurcsánynak az előzetest.

    VálaszTörlés
  66. Valszeg provokáció. Másfél éves korából senki nem emlékszik semmire. Olyan korban még nemi identitása sincs a gyereknek, így nem érezheti magát lánynak vagy fiúnak.

    Szerintem ezt a fiktív emléket is csak az önhipnózis alatt mesélte be magának Bazsika, egy asztrálutazás és egy korábbi életbe történő regresszió között.

    VálaszTörlés
  67. Nem az. Emléxem is rá, hogy pakolom ki a szekrényeket azon ruhákért :) De csak a hangulatért hogy átél7ssek vmit - érdekes módon MOST nem tudok sokat visszahozni arról, konkrétan mik voltak, valami városi séta jelenete ugrik be. :P

    De nem öncélúan, hanem vmi homályos indíttatásból. A gyerekek 3-4 éves korukig homályosan még emlékeznek az előző életekre, ha a környezetük tudatosan figyel ilyen szempontból is rájuk, NAGYON sokat segít7 gyerekének... majd én segítek az enyémnek, kiképzem jól. :D

    VálaszTörlés
  68. Hát nézd, még nem tudtam járni rendesen, és igen, nem voltam még 2 éves, és másra is emléxem a korból : pl ágyból a rács kiszedése le-fel mozgatással, egyik anyaghibás volt, és én így ott kifértem :))))))))))))))

    Nem nemi identitás! Emlékek. Azért ne keverjük össze.

    VálaszTörlés
  69. Sok-sok emberrel beszélek egymásután mindenféléről, vagy épp 1másról kérdezgetem őket, pl. iesmik.

    VálaszTörlés
  70. Elhiszem, hogy másnak sokaknak ez nem kell, talán mert nincs informatív jelentősége akármilyen előzménynek, pl "sima", a lélekben igazán maradandó lenyomatot nem hagyó dolgok történtek csak velük akkor is (elvoltak, mitn a befőtt...), továbbá a szellemi-lelki energetikai rendszerük egyszerű és stabil. Egyszerű, praktikus emberek, nem értik a magamfajtát, viszont nem is ért7ik, mert nem is látnak túl azon az egyszerűségen, amit saját maguk is képviselnek. Nincs tehát miért lenézni őket, vagy neheztelni rájuk.

    Egyém nagyon bonyolult, és igyexem nem-instabillá tenni, vagy legalább is irányítani. Énnekem konkrátasn SOKAT segít a regresszió. Eleve azért vok kivi, mert tudom pontosan, önismeret nélkül csak sodródnék, mégpedig oda, ahol nem jó nekem...

    VálaszTörlés
  71. te SF ... ha annyira lánynak érzed magad, mé nem SheMale-kedsz ? úgy tom a csapdákkal megy a biznisz ...

    VálaszTörlés
  72. Én azt a személyiségemet hoztam át ide magammal, az a lényeg az egészben, csak ezzel jól összezavartam mindent. Azt tudod, mi a kíváncsiság, főleg ha érzed, van ott valami, amire kíváéncsi is lehetsz, mivel egészen konkrétan te magad vagy az a valami. No és az, amit teszel, és ahogyan teszed azt. :)))))))))

    Fogságra emléxem még, és volt is annak akire gyanaxom. Én néha félek is, mik történ7nek majd velem, oannak tűnik ez az egész valóság, mintha egy megrendezett eseménysor volna. Persze lehet mondani, az isteni terv részei vagyunk.

    VálaszTörlés
  73. Azért lehet komoly mentális integritásom, ha mindezek ellenére tudok racionálisan IS gondolkodni...

    VálaszTörlés
  74. Endre, téged mint heteroszexuális, huszonéves, konzervatív keresztény fiatalembert, nem zavar, hogy az unokatestvéred

    -ferde hajlamú
    -álkeresztény, nemzetromboló baromságokban hisz?

    VálaszTörlés
  75. sf, te most randomrészeg vagy?

    VálaszTörlés
  76. There is no religion highter than Truth, főleg ha az igazság Isten létezése. :P

    Rombolja a nemzetet, ha emléxem rá, hogy vmi diplomata voltam valaha? Hogy a fenébe van ez már?

    Mindenki egy kicsit más hajlamú, így az 1enes hajlamot eléggé nehéz +6ározni, mindenesetre akit fiú létére a lányok érdekelnek, az nem le7 az, amire célozgatsz.

    Különben is, ugyan már. Az élet nem egy pornófilm, hogy midnen a szexről szóljon. A tudatom nemi identitása pedig nem azonos a testemével. Test és tudat nem ugyanaz, az két külön dolog.

    VálaszTörlés
  77. Hát igen, Sodinak mind a képzelt (keresztény, nemzeti), mind pedig a valós (kőkeményen materialista) identitásával ellenkezik az a new age-es, ezoterikus katyvasz, amiben SF hisz.

    Sneci, te mit gondolsz arról, hogy Balázska asztrálsíkokról tart itt előadásokat és úgy gondolja, hogy egy másik dimenzióban ő egy nőstény macska? Nem bogaras egy kicsit a kuzin?

    VálaszTörlés
  78. Ja, a káoszhoz mint metafizikai jelenséghez le7 van vmi közöm lelkileg. :3

    VálaszTörlés
  79. Az élet nem egy pornófilm, hogy midnen a szexről szóljon.

    Az egész élet a szexualitásról szól. Aki ezt megkérdőjelezi, az idióta.

    VálaszTörlés
  80. Ezt most nem értem. Honnan tudod, hogy nem úgy van, ahogy mondja?

    VálaszTörlés
  81. "Ezt most nem értem. Honnan tudod, hogy nem úgy van, ahogy mondja?"

    Ne játszd a hülyét. Szerinted úgy van, ahogy mondja? Te is hiszel az asztálsíkban? Még a katolikus tanokban sem tudsz hinni, mivel egyáltalán nem vagy lelki beállítottságú. Nehogy már azt mondd, hogy te nem tartod baromságnak, amit mond.

    VálaszTörlés
  82. Nem materialista, csak odafigyelt a Máté Péter dalszövegre. Most élsz, az igaz, de nem vagy anyagból... :D

    Am képzeld, pogánynak is le7 lenni, nem vágmak tűzre mostmár engemet se, tudom megtették volna még akár párszáz éve is.

    A Vatikán mindeközben masszívan foglalkozik mondjuk a tömeghipnózis technikákkal, melyeket ősi okkult ismeretek segítségével ismer, és alkalmaz.
    Bort isznek, és vizet prédikálnak, és én nem az egyházban hiszek, hanem Istenben.

    VálaszTörlés
  83. "Az egész élet a szexualitásról szól. Aki ezt megkérdőjelezi, az idióta."

    Ez a freudista baromság a ló túlsó oldala, de maradjunk inkább Snecinél :)

    VálaszTörlés
  84. De neked fogalmad sincs róla Danyiil, az számomra világos. A lélek fogalmát sem érted, nemhogy az éterikus-asztrális-mentális-buddhikus fogalmakról... NEM én találtam fel a világot, csak élek benne, de elég kíváncsi vagyok, és nyitott ahhoz, hogy feilsmerjek olyan összefüggéseket, melyek TAGADÁSÁRA sikeresen ráNEVELIK a befolyásol6ó lelkületű embereket. Akár tiltással, lásd egyház, akár lejáratással, gúnnyal, lásd magukat ateistának mondó libsik.

    VálaszTörlés
  85. Hohó, mit találtam a cikk végén!

    >Néhány elgondolkodtató idézet:

    (Pál apostol I. levele a Korinthusbeliekhez 3:16)
    „Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek.”

    (I. Mózes 1:26, 27)
    „És mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére.<

    Te ezeket a vatikánista lelkiszegény nyomoroncokat reklámozod?!?!

    VálaszTörlés
  86. Vagy a kasztráltsíkon is jelen van a kereszténység?

    VálaszTörlés
  87. INFORMÁCIÓT őriztem meg egy másik életből, az a lényeg, nem a fűzős tüllszoknya. :X

    A macska, az totemállat, tudod mindenkinek van egy állat, amihez hasonló viszonylag a jelleme jellege, vagy mi a szösz, és nekem pont a cica az.

    Jó, hát én elhiszem, hogy furcsaság okán ijesztő lehetek "kicsit", de akkor ÉN mit szóljak legelőszöris??? :)(

    VálaszTörlés
  88. Én ezen HunHires linkkel az A-val kezdődő nick hsz-eit reklámozom..... idézzek tőle neked vmit???? XDXDXD

    Persze hogy a lelkünket Isten adta, tehát igen, maga a puszta tudatunk is Istentől van. Az más kérdés, hogy Isten marhára nem kétlábú földi lény, viszont mivel minden a világon az ő testének része, nyilván fel tud venni ilyen alakot is, továbbá tud rülunk midnent, sőt még ezt is olvassa, mint ahogy mindenről tud ami csak vanvoltlesz a világon.

    VálaszTörlés
  89. Azé' face-n is kerisnek mondom magam, de fáj, hogy pl a nagy hitvédő katolikusok mindig leateistáznak, lesátánistáznak, az nem annyira, ha csak lepogányoznak, elvégre azok a régebbi hagyományok. :)

    VálaszTörlés
  90. Nem materialista, csak odafigyelt a Máté Péter dalszövegre. Most élsz, az igaz, de nem vagy anyagból...



    egy ZSIDÓ dalszövegére???? ne idegesíccs má föl!

    VálaszTörlés
  91. Gének felett is van ám szint.

    "Az Istent kizárva mindenből, az anyagot emelték isteni rangra "

    Aki nem része a nagyon zsidós zsidók (itt gonosz cionistákra kell gondolni) kollektív tudatának, az nem zsidó abban a köznyelvi értelemben. Akkor télleg csak annyit számít, mint hogy pl milyen magas.

    VálaszTörlés
  92. és ezt most nekem magyarul!

    VálaszTörlés
  93. Tehát nem az anyagnak van jelentősége, hanem a tudatnak, ami azt uralja. Különben én sem lehetnék jelentősen más személyiség, mint mondjuk Mordecháj, akinek a saját maga által ide bekommentelt két fizikai paramétere majdnem azonos az enyéimmel.

    VálaszTörlés
  94. Aki nem üvölt a farkasokkal, hanem helyette a gazditól várja a simit, meg a tejcit, az MÁR nem farkas, hiába született annak. :))))))

    VálaszTörlés
  95. Pl. a liberalizmus sokszínűség jelszavával az egyén sokszínűsége helyett a fajok sokszínűségét erősíti. Csak azt nem értik, hogy egy ilyen keverék egy kis konfliktus után úgy fog viselkedni, mint a tej, amit megsózunk. Megszűnik az emulzió, és a szárazanyag kiválik.

    VálaszTörlés
  96. Jaja, ha télleg mindet minddel bekeresztezik, akkor leátlagolódik, lesimul, és nem lesz jellegzetes többé. Tehét a fehér mellett az összes többi rassz se lenne, ha így lenne.

    VálaszTörlés
  97. http://www.livestream.com/globalrevolution

    ilyet, Sóder!

    VálaszTörlés
  98. Endre te fattyú most elmondom a legféltettebb titkod! Apád Bartos Cs. István!

    VálaszTörlés
  99. Ond, nem szokásom témával kapcsolatban válaszolni, de ezt azért mindenképp megemliteném: az MSZP-sek és az idexen is néhány vörös blogger úgy vizionálja az Orbán-féle diktatúrát, ahogy azt 2006 táján tették a szélsőjobbon Gyurcsány irányába, ennek ellenére, akkor mégis lecsürhézték az akkori tüntetőket. Az a rohadt kettős mérce, hogy amikor forradalomról meg elszámoltatásról ábrándoztok, miközben pár évvel korábban még harcos pacifistaként elleneztétek a hasonló radikális megmozdulásokat? Egyszerűen nevetséges az, amit a mai baloldalnak nevezett katyvasz folytat, és csak hab a tortán, hogy a többszörösen hiteltelenné vált Gyurcsány személyét egyesek ismét meghatározónak gondolnak.

    VálaszTörlés
  100. Vedd figyelembe, hogy gyakorlatilag két különálló tábor van "összezárva" az MSZP-be, egyrészt innen lehet a katyvasz, másrészt nem mindent vallok magaménak, amit az MSZP mond, vagy a baloldalon történik.

    " az MSZP-sek és az idexen is néhány vörös blogger úgy vizionálja az Orbán-féle diktatúrát, ahogy azt 2006 táján tették a szélsőjobbon Gyurcsány irányába"
    -- Egyrészt. Orbán valóban felszámolja a jogállami biztosítékokat, szemben Gyurcsánnyal.
    Másrészt a széljobbon is most is diktatúráról beszélnek!
    Én fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nem diktatúra még, ellenben a tendenciák afelé mutatnak jelenleg, igen.

    "ennek ellenére, akkor mégis lecsürhézték az akkori tüntetőket."
    -- A tüntetőket, vagy a rendzavarókat? Nem kellene egybemosni. A csürhe az csürhe, a tüntető az tüntető.

    "Egyszerűen nevetséges az, amit a mai baloldalnak nevezett katyvasz folytat"
    -- Ebben igen nagyrészt magam is egyetértek. De ez jelen körülmények között (lásd a fidesz egyik nap ezt mondjuk, másik nap mást stabil ideológiai talapzatát) nem tragédia.

    "és csak hab a tortán, hogy a többszörösen hiteltelenné vált Gyurcsány személyét egyesek ismét meghatározónak gondolnak."
    -- Ezt nem kommentálom:)))

    VálaszTörlés
  101. "Az a rohadt kettős mérce, hogy amikor forradalomról meg elszámoltatásról ábrándoztok, miközben pár évvel korábban még harcos pacifistaként elleneztétek a hasonló radikális megmozdulásokat"

    Anno a balosok cinikus mosoly kíséretében széttárták a karjukat, hogy: a kormány meg lett választva 4 évre, majd 2010-ben a szavazóurnáknál tessék ugrálni, ne az utcán.

    Hát akkor most miért nem így csináltok, seggfejek? Legyen kuss 2014-ig.

    VálaszTörlés
  102. Á, hagyjad már, nincsen semmi értelme gandisztikur teréznek lenni, olyankor amikor a legkisebb jóra is csak köpködés és hazudozás a válasz. És igen, 777 legyen átkozott, aki az árvát bántja. Szavakkal, gondolattal, tettekkel. Sajnálom, de csak mosolyra húzódik a szám például a vörösdiplomás fattya Lajoson és a rá váró lelki tortúrákon. Azon egyszerű okból, mert érzéketlen volt a szenvedés iránt. Mert van abban valami komikus, amikor az ateista kurvázza az Istent, hiszen Istent hiszi gyalázni, de csak elveit köpi szembe.

    VálaszTörlés
  103. Tipikus családmodell: a mama hazudik a gyermeknek, a csemete az anyjának, és mindenki hülye, csak ők a helikopter. Ténylegesen ők a sztereotip szoci, tökmindegy mi van mszmp, izé mszp. Ha jobban belegondolok, én vittem oda a fényt, vagyis hát akkor én voltam számukra az ördög maga. #D. De nem direkt. De nem bánom. A 777*es átkom az megfogan? Szenvedésük és kínjaik enyhítenék tán megsebzett lelkem sajgását. Bár így lenne, fél Budapest vonaglana. Hiába, járok-kelek, belémrúgnak.Tényleg nem tehetek róla.

    VálaszTörlés
  104. A segítőknek is 777*es, csak áldásból. Mert fő a kiegyensúlyozottság. Így zen, na!

    VálaszTörlés
  105. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  106. Vedd figyelembe, hogy gyakorlatilag két különálló tábor van "összezárva" az MSZP-be, egyrészt innen lehet a katyvasz, másrészt nem mindent vallok magaménak, amit az MSZP mond, vagy a baloldalon történik.

    >" az MSZP-sek és az idexen is néhány vörös blogger úgy vizionálja az Orbán-féle diktatúrát, ahogy azt 2006 táján tették a szélsőjobbon Gyurcsány irányába"
    -- Egyrészt. Orbán valóban felszámolja a jogállami biztosítékokat, szemben Gyurcsánnyal.<

    Te mi a jó faszt szedsz? Rivotril, Xanax? Mikor voltak az utcán PÁNCÉLTÖRŐ GRÁNÁTOK?! Segítek egy kicsit azon a kurva gyurcsányzombi fejeden (a nagyobbik gránát a páncéltörő):
    http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/rendorfegyver-4.jpg
    Hol is használtak ezt? Ja hoppá, az oszlatáson:
    http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/rendorfegyver-6.jpg
    http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/rendorfegyver-7.jpg
    http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/rendorfegyver.jpg
    Ki nem számoltatta el a SZEMKILÖVŐ, UJJTÖRŐ és LÁBTÖRŐ Vágót? És Tinesz Mihályt, aki szintén SZEMKILÖVŐ volt és utánalőtt a menekülő tömegnek? Kik lőttek csípőből a tüntetésen? Ja...
    http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/rendorfegyver-3.jpg
    Kik használtak viperát?
    http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/magazin/2006_rendoribrut_vipera.jpg

    "-- A tüntetőket, vagy a rendzavarókat? Nem kellene egybemosni. A csürhe az csürhe, a tüntető az tüntető."

    Leülhetsz kisfiam, egyes. Azokban a napokban pont azért tüntettek, hogy a csürhe mondjon le a hatalomról.

    >-- Ezt nem kommentálom:)))<

    Szorít a cipő, mi?

    VálaszTörlés
  107. hanem az a gyönyörű és élvezetes, hogy ezt Fletóak végig kell néznie.


    sóder te beteg vagy...

    VálaszTörlés
  108. Sneci, ébresztő! Vár a meló!

    VálaszTörlés
  109. Hol a kereszt, Sneci?

    VálaszTörlés
  110. Endre, remélem a ma reggelt itt töltötted

    http://wiki.utikonyvem.hu/hu/images/thumb/e/ea/IMG_1709_Paty.jpg/180px-IMG_1709_Paty.jpg

    VálaszTörlés
  111. sneci, tudd meg, hogy ártány mit spicliskedett budaházi ügyében:

    A pénteki tárgyaláson rövid időre megjelent Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger, ám a védelem felvetette, hogy a nyomozás során tanúként hallgatták meg, bírósági meghallgatására azonban még nem került sor, és addig nem lehet jelen a többi tanú meghallgatásán.

    VálaszTörlés
  112. Ja, +jelent, de hát védni is véd7tte éppen, nem? :)

    Te konrétan miért utálod Tomcatet? (vagy legalűábbis nagyon úgy tűnik néha)

    "Miszter Moto" is biztos olvassa ezt a blogot... XD

    VálaszTörlés
  113. Endre, remélem az Úr napját úgy szenteled meg, ahogy egy keresztény-konzervatív, huszonéves, vérprofi vadászbikának illik.

    VálaszTörlés
  114. Betomketelték Budaházyt, ezért ült 2 évet? Sneci, mint hazafi, te ezt tûröd?

    VálaszTörlés
  115. Mi,úgy döntöttünk,hogy igazmagyarszívűnk felháborodását leküzdvén ,miszerint a sodi lusta disznó és nem kellőképpen fejti ki a PROPAGANDÁT mégse csatlakozunk a zséber hordához,hanem megpróbáljuk Sodi szellemi fejlődésé támogatni vala azáltal,hogy ismét teljes mellszélességgel mellette vagyunk! Lévén hogy ismerjük hiányosságait és gyengességeit,no meg fura vágyait,ezért az elkövetkezendő időkben fokozott figyelemmel kisérjük majd a tevékenységét és majd ezek tükrében döntünk!Addig is türelemmel vagyunk melletted Sodi de ne feledd MI figyelünk!

    VálaszTörlés
  116. Azokat akik itt most felháborodnak emlékeztetnénk arra,hogy Budaházynak és családjának is sok "jó kívánságot "küldtetek a Sodi blogokon,úgyhogy kuss,nincs diszkrimináció!

    VálaszTörlés
  117. "sneci, tudd meg, hogy ártány mit spicliskedett budaházi ügyében"

    Több ezer ember hallgattak meg. :)
    Ez még önmagában nem jelent semmit.

    VálaszTörlés
  118. Egyébként nyilvánvalóan semmit, mert ellenkező esetben a Kurucok - akiknek birtokában van a teljes nyomozati anyag - már rég címlapon hozták volna az ellenkezőjét. :)

    VálaszTörlés
  119. fb üzenőfal:

    "Kiss Endre Farkas
    Budaházy sajnos nem veszi fel."

    "Rezso Puchleitner
    Biztosan van jobb dolga is, semmint a nyekegésed hallgassa. A családját régóta nem ölelhette meg, muffot se nagyon látott egy jóideje. Hogy te mekkora tufa, tapintatlan és tolakodó vagy!"


    :DDD

    VálaszTörlés
  120. Sneci, holnap lesz a gyurcsány-tüntetés. Kiskáláztad a buszjegyet?

    VálaszTörlés
  121. "Ha Ferit le is csukják, az ő szellemiségét, politikai iránymutatásait, a magyar nemzet felemelkedése iránti szenvedélyes elkötelezettségét továbbviszi a hamarosan bízvást önálló párttá alakuló Demokratikus Koalíció."

    Szellemét a tûz nem égeté meg?

    VálaszTörlés
  122. "Sneci, holnap lesz a gyurcsány-tüntetés."

    Na és? :)

    VálaszTörlés
  123. Tudom, hogy recskamaraton lesz egész nap otthon, de azt hazudtad, hogy "valószínűleg elmész".

    VálaszTörlés
  124. Ha október első munkanapját mindjárt elsodikázza, akkor már alapból bebukja az októberi felpörgést is, amit nem kívánhatsz neki.

    VálaszTörlés
  125. Sneci, mekkora lusta szar vagy. Múlt héten mondtad, hogy most van ősz, most vannak az események, most kell pörögni a kamerával. Snecigeci rámutatott, hogy Gyurcsány-tüntetés lesz, majd hamarosan kibukott a szádon, hogy "valószínűleg" elmész.

    Most meg elintézed egy na és?-sel.

    Ha a krónikáskodás nem megy, legalább a saját megoldást elkezded holnap, vagy tényleg a makkot polírozod októberben is?

    VálaszTörlés
  126. Szard le őket Endre, jól csinálod, ősszel már úgy sem történik semmi. Majd karácsonykor vagy újévkor felpörögsz. A nyáron voltak a nagy események, és te ki is hoztad magadból a legtöbbet.

    Élőben láthattuk, amint

    - Tökegyedül ülsz a Sziget bejáratánál másfél órán keresztül

    - Remegő kézzel közvetítesz a Képíró-perről, mely után (közben?) egy mélyinterjút is készítettél Pál Marci seggével.

    - Artikulátlanul üvöltesz, mikor megcsörren a telefonod.

    Ezekről bűn lett volna lemaradni.

    VálaszTörlés
  127. - Láthattuk a buzitüntetők cipőit is, utána pedig végigizgulhattuk az Astoria - Deák tér maratont Sneci előadásában, ami haláltmegvetőbb volt, mint egy Bear Grylls-epizód.

    - A Budaházy-perre is kvázi odaért.

    VálaszTörlés
  128. - Kvázi interjút készített Efraim Zuroffal, mindössze egy kis angoltudás hiányzott, de egy technikai próbába nem férhet minden bele.

    VálaszTörlés
  129. Nem "buzitüntetők", hanem a prályd nevű (éppenhogy buzikat lejárató) xarság megszervezése, és megszervezői - enmgedélyezői ellen tüntetők. :)

    Bibliával maszturbál a perverz exhibiCIONISTA barma a kamionon, aszt' az ieneket +jegyzik a népek, és majd esetleg azt verik meg akit buzinak NÉZNEK, azért. :ß

    VálaszTörlés
  130. Beszarás, Lüszi perverznek hív valakit. Meddig süllyedt ez a világ...

    VálaszTörlés
  131. Tuti te is kimentél volna a kamionra sf, macskajelmezben, csak féltél hogy sodi meglát xD

    VálaszTörlés
  132. Miért szted én merre hajlok el amerre naon kirívó? :))))

    De, az biztos, hogy megbízásból mrgrendezetten megy a lejáratási célú provokáció, és azért kellett konkrétan a hitet támadni, annak + vhogy pont az a könyv az 1ik jelképe.

    VálaszTörlés
  133. Voltam templomban a 7en páérszor, még épp ma is, de nem a misén, hanem a mintákat nézegetni ;DDD

    A Bazilikában, ha felnézel, ottan van a Black Sun jelkép, csaképp középen Jézus-arc van.

    VálaszTörlés
  134. Sodi, életeben voltál már akár egyetlen egy alkalommal is misén?

    VálaszTörlés
  135. SF, a népszámlálási kérdőíveden a valláshoz mit írtál? New Age?

    VálaszTörlés
  136. Meg meglátjátok, hogy ott vagyok-e.
    Ha 12:30-tól nincs élő közvetítés, akkor nem. :)

    VálaszTörlés
  137. Római kaotikus deformátus? :P

    Formailag, alakilag hogy részt is veygek aktívan - nem sűrűn, de úgy, hogy megnéztem-hallgattam, már jópárszor.

    Aleister Crowley vajon mit írt volna be, hermetikus, gnosztikus, a fene tudja. Midnenesetre a vonzás törvényét még ő is ismerte jó, na mondjuk azért mondom, mert komoly nagy mágus volt.

    VálaszTörlés
  138. Indulj el időben, el ne késsél megint!

    VálaszTörlés
  139. Sneci, dugni mikor voltál utoljára?

    VálaszTörlés
  140. Endre, mikor láttad utoljára Lüszit élőben?

    VálaszTörlés
  141. Sodi! Az évtizedek során a fitymád alá kövesedett túrót levakarni voltál-e?

    VálaszTörlés
  142. SODI ... RECSKAEST VAN?

    VálaszTörlés
  143. Sztem úgy jó háromszázhetvenöt éve :3

    VálaszTörlés
  144. SF, sodinak mikor vallod be végre, hogy buzi vagy? Gondolod, hogy nem sejti? Ennyire ne nézd hülyének..

    VálaszTörlés
  145. Miért is, tán nektek bevallottam azt, ami nincs, mert nem úgy van? Valami eltérések télleg léteznek, de a bennem meglévő variálás vége akkor se az, amire gondolsz. :)

    VálaszTörlés
  146. Sodi! SF-et heteroszexualitásra rábeszélni voltál-e?

    VálaszTörlés
  147. Ha valaki nőnek érzi magát legbelül, akkor az bizony a faszra gerjed, ahogy a nők is. Te biztos körül tudod írni pár mondatban ezt az állapotot, én az ilyet egyszerűen buzinak hívom.

    VálaszTörlés
  148. "Sneci, dugni mikor voltál utoljára?"

    Múlt hét hétvégén.

    VálaszTörlés
  149. A tegnapi felvételen éppen ezért látszik rajtam hosszabb szakáll helyett egy pont 6 napos borosta. Mert különben le szoktam szarni. :DDDDDD

    VálaszTörlés
  150. Sodi! A paráználkodást meggyónni voltál-e?

    VálaszTörlés
  151. Anyád befizetett egy egészségügyi dugásra?

    VálaszTörlés
  152. A nő nem a faxxra gerjed igazán, hanem egy bizonyos viselkedésre, azt meg éppen nők is tudják produkálni. :x

    Hogy kinek mi az amit akar mással csinálni, vagy akarja hogy csináljanak vele, az már 1énileg változó.

    Le7, hogy, mint ahogy rengeteg emberben, van bennem vmi furaság, de homo akkor se vok, az biztos. Annak uis a nők nem mozdítanak + semmit szexuálisan-érzelmileg. :P

    VálaszTörlés
  153. Természetes ösztönös késztetés kiélése, beleegyezéses alapon csinálják kölcsönösen, és nem okoz a résztvevő feleknek vmi későbbi maradandó ártalmat, az nem le7 bűn. Minek írtak ien ösztönprogramot nekünk, minden 6alom birtokában, ha eccer ennyire "tiltsák" ???? ;)

    VálaszTörlés
  154. Ugyan az a furcsaság van meg benned mint SoDIban igaz?

    VálaszTörlés
  155. Tényleg Sf ha lány lennél dugnál SoDIval?

    VálaszTörlés
  156. Itt van egy vasárnap készített kép. :)

    http://kepfeltoltes.hu/111002/115817444IMG_0043_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Vannak erőőősen Kroko-stílusúak is, de azokat hülye lennék feltölteni. A biztonság kedvéért az asztalon heverő villanyszámlát is kitakartam. :)

    VálaszTörlés
  157. "Anyád befizetett egy egészségügyi dugásra?"

    Én úgy akarok meghalni, hogy soha életemben nem jártam kurvánál. :)

    VálaszTörlés
  158. Neg Gabucino-stílusú is akad. :DDDDD

    VálaszTörlés
  159. Egri bikavér, vmi olaj, érdekes szőnyeg rajzolatok. :D

    VálaszTörlés
  160. Nem egészen, mert énrajtam még az eltérés is eltér, és a kiszámít6atlan 6ású elvont "kísérlet" is kiszámít6atlanul mást eredményez. 8D

    VálaszTörlés
  161. A szőnyeget leszámítva mindennek van funkciója. :D

    VálaszTörlés
  162. Pornófilmet forgattál? Hé, trollok, megvan a legújabb jobbikos pornós!

    VálaszTörlés
  163. Csak úgy árad a keresztény-konzervatív gondolat!

    VálaszTörlés
  164. Pornófilmet forgattál? Hé, trollok, megvan a legújabb jobbikos pornós!

    Hjajj, ne is mondd. Ez már a negyedik. Kezdem elveszteni a pártba vetett bizalmam :(

    VálaszTörlés
  165. A szőnyeget leszámítva mindennek van funkciója. :D

    Bazmeg, könyveket meg mobilt dugtál a picsájába?

    VálaszTörlés
  166. Sneci, mennyire keresztényi, hogy a neten reklámozod a házasságon kívüli, kizárólag a szexre szorítkozó kapcsolatodat?

    VálaszTörlés
  167. "Neg Gabucino-stílusú is akad. :DDDDD "

    Az Isten szerelmére, ki ne rakd!

    VálaszTörlés
  168. Jé, tényleg. A mobilom is ott van az asztalon.
    Észre se vettem. Nem, annak nincs funkciója. És úgy, ahogy írod, semmi másnak se. :D

    "Hé, trollok, megvan a legújabb jobbikos pornós!"

    1) nem vagyok Jobbik tag
    2) nincsenek pornóképeim a birtokodban :)

    "Csak úgy árad a keresztény-konzervatív gondolat!"

    Garantáltan nem férfit látsz a képen. :)

    VálaszTörlés
  169. "a neten reklámozod"

    Nem reklám. Csak szóba hoztátok. :)

    VálaszTörlés
  170. Sodi, örülök, hogy ilyen baráti viszonyt ápolsz édesanyád kolléganőivel!

    VálaszTörlés
  171. "Az Isten szerelmére, ki ne rakd!"

    Nem fogom. :DDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  172. "Garantáltan nem férfit látsz a képen. :)"

    És? De nem is házastársat. Látom, nem nagyon forgatod a Bibliát.

    VálaszTörlés
  173. Egyébként mitől lennék és "jobbikos"?
    Soha nem léptem be a pártba, és nem is tervezem. :)

    VálaszTörlés
  174. Szerintem Sodi is egy celeb pornóvideóval akarja kicsit felpörgetni karrierjét, felturbózni ismertségét.

    Végül is pl. Paris Hiltonnak is bejött.

    Ez a fotó a laza felvezetés.

    VálaszTörlés
  175. Sneci, ismét fizetett neked buszjegyet a nő? A piát ki vette?

    VálaszTörlés
  176. Az más. Független külsős nemzeti radikális vagyok. A pártba soha nem lépnék be. (Meg semmilyen más szervezetbe sem, mert ügyelek arra, hogy független maradjak.)

    VálaszTörlés
  177. egyébként a parázna, házasságon kívüli kapcsolat mitől lenne keresztényi, sneci?

    ahogy elnézem ezeket a vádlikat, ez egy tenyeres-talpas menyecske lehet. 160-165 centi magas, 70-75 kiló. mikor veszed feleségül, sneci?

    VálaszTörlés
  178. Garantáltan nem férfit látsz a képen. :)

    ilyen szőrős lábbal nem is tudom... blááh..

    VálaszTörlés
  179. "egyébként a parázna, házasságon kívüli kapcsolat mitől lenne keresztényi, sneci?"

    Határeset, az ember nem szellemi lény, húsbörtönbe van zárva. :)

    VálaszTörlés
  180. Hülyék vagytok.
    Na, melózok. :)

    VálaszTörlés
  181. A képen SF lába látható.

    VálaszTörlés
  182. Az is parázna, ha iszol 1 pohár vizet, felöltözöl ha fázol, vagy ha 1ált. levegőt veszel, netán meg méltóztatsz ebédelni délben ha éhes vagy? :)))))))))

    VálaszTörlés
  183. " Független külsős nemzeti radikális vagyok"

    már a parlamenti belépőd is csak a jobbik jóindulatától függött.

    független parlamenti tudósítók nem a pártoktól kapják, vagy nem tőlük igénylik a belépőket, hanem a parlament sajtóosztályától.

    ennyit a függetlenségedről.

    a jobbik propagandistája vagy, és a belépővel meg is pecsétlted, hogy kiknek vagy a csicskája.

    VálaszTörlés
  184. ez nálad 10/7? erre verted magad zsodi? ilyen egy önmagára igénytelen nőt, szőrős láb, repedt sarok, lepattogzott festék a körmön pfffff...

    bár mondjuk már az mindent elmond róla, hogy egy ilyen semmirekellővel szóba áll...

    VálaszTörlés
  185. S.F. írta...
    Az is parázna, ha iszol 1 pohár vizet, felöltözöl ha fázol, vagy ha 1ált. levegőt veszel, netán meg méltóztatsz ebédelni délben ha éhes vagy? :)))))))))

    hát ha a faszoddal kevergeted a bablevest akkor igen...

    VálaszTörlés
  186. Az is parázna, ha iszol 1 pohár vizet,

    Az létszükséglet.

    felöltözöl ha fázol,

    Többé-kevésbé ez is.

    vagy ha 1ált. levegőt veszel,

    Létszükséglet.

    netán meg méltóztatsz ebédelni délben ha éhes vagy? :)))))))))

    Létszükséglet. Viszont a parázna kapcsolat nem az. Semmilyen lelki/fizikai betegség nem áll kapcsolatban az önmegtartóztatással.

    VálaszTörlés
  187. Sneci, hogy állsz a fáradékonysággal? Bírod már reszelni a nőt, vagy inkább továbbra is passzív vagy?

    VálaszTörlés
  188. De lelki is van, a szeretet, nemi értelemben vett elfogadottság igénye bizony az. Nem jó 1edül, ha nincs kihez bújni, na. :ß

    VálaszTörlés
  189. "már a parlamenti belépőd is csak a jobbik jóindulatától függött."

    Sőt: személyesen Vona Gábor jóindulatától. Személyesen neki kell az ilyesmit a frakció nevében kérni, az egyszerű képviselők nem jogosultak rá. Kizárólag a frakcióvezetők.

    "független parlamenti tudósítók nem a pártoktól kapják, vagy nem tőlük igénylik a belépőket, hanem a parlament sajtóosztályától."

    Ők szemét gecik.
    Kértem tőlük, de nem adtak.

    VálaszTörlés
  190. Az Asobi ni iku yo mahhára cuki és vicces, nézzétek +. <3

    VálaszTörlés
  191. "ez nálad 10/7? erre verted magad zsodi?"

    Ez csak a lába, és említette is, hogy újra kéne lakkozni a lábát. :)

    "Sneci, hogy állsz a fáradékonysággal?"

    Elvagyok. :)

    VálaszTörlés
  192. Vajon mitől barna a nő lábfeje? Ajjaj...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.