Ha még nem láttad volna

2011. július 27., szerda

A cionista norvég mészáros magyar kapcsolatai?

A Blikk lelkesen szövi a magyar szálakat a cionista tömeggyilkos, Anders Behring Breivik ügyében.

25-30 összeesküvőről van szó, köztük legalább egy-egy magyar, de Ausztriából, Oroszországból, Libanonból és csaknem az összes nyugat-európai országból ott voltak radikális szélsőjobboldaliak. Mindegyik a maga terroristasejtjének feje, és ezek a sejtek semmiképpen sem léphettek többé kapcsolatba egymással.

Óva intették egymást a hirtelen, elhamarkodott akcióktól. Minden nagyobb terrorcselekmény után kívánatos pár év csend, állapították meg, különben a közvélemény belefásul a történtekbe, és elmarad a sokkhatás a későbbi akciók során. Emiatt azt tervezték, hogy 5–12 évente sújtanak le a „toleráns, iszlámbarát" nyugati országokra. Aggasztó, hogy a gyűlésen részt vevő magyarok is képesek lehetnek arra, hogy égő pokollá változtassák Budapestet. Érthető, ha a hatóságok hajszát indítottak mielőbbi azonosításuk, elfogásuk és elszámoltatásuk érde­kében.

forrás
Pedig ha ezek tényleg az iszlámbarát országokat akarják megregulázni, akkor Magyarországon tökéletes biztonságban vagyunk. Mert mégis miként lehetne muszlimbarátnak nevezni egy olyan országot, amelyik még a Hit Gyülekezete nevű cionista biznisz-szektát is egyházi rangba emeli, ám az iszlámot teljesen kihagyja az egyházügyi törvényből?

Én mindenesetre a hatóságok helyében megfigyelés alatt tartanám a MAZSIHISZ-t is. Ne feledjük, hogy amikor Izrael halomra bombázta a gázai lakosokat, és minden az ártatlanul megsérült, vértől fuldokló kislányok friss képeivel volt tele, ők a legemblematikusabb figurái voltak annak a tüntetésnek, melyben a norvég gyilkos Izraellel kapcsolatos gondolatainak hazai képviselői hangsúlyozták, hogy Izraelnek joga van ilyen módon is megvédenie magát. Ha Kovács 23-millió-román László megteheti, hogy a norvég mészárlást a hazai, alapvetően muszlimbarát nemzeti radikálisok elleni propagandára használja fel, akkor ugyanennyire helyénvaló a kérdés: lehetséges, hogy a következő terrorista a Rákosi Mátyás által megalapíttatott cionista egyházmaffiából kerül majd ki?

By SoDI

85 megjegyzés:

  1. Jaja.

    http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=85931

    "a bevándorló-ellenes ámokfutó annyit jegyez meg a magyarországi jobboldali pártok kapcsán, hogy „azok nem mozgósítanak a bevándorlók ellen”

    VálaszTörlés
  2. "legyen bármennyire is elkötelezett a szajan hazájának, végül is van egy érzelmibb, misztikusabb elkötelezettségük Izrael irányába és igényük van arra, hogy amikor felszólítják őket, segítsenek megvédeni Izraelt ellenségeiktől"

    http://sofar.sofargo.hu/hu/node/25720
    http://reakcio.blogspot.com/2008_02_24_archive.html

    VálaszTörlés
  3. Jaja.

    Tegnap Morvai Krisztina is elmondta a tévében, hogyha ez a csávó ide jött volna kapcsolatokat keresni, a gyilkos cionistákat mentegető gondolatai miatt nem nagyon álltak volna vele szóba.

    VálaszTörlés
  4. http://www.jovonk.info/2011/07/26/az-osloi-meszarlas-olyan-volt-fosodratu-medianak-mint-egy-falat-kenyer-az-ehezonek

    "A merényletek ügyének vizsgálata során egyrészt észre kell vennünk, hogy az elkövető az említett adathalmazt maga tette fel az internetre annak céljából, hogy az könnyen hozzáférhető legyen, másrészt a hírhedt facebook-profil - amit azóta már töröltek - a merényletek elkövetése előtt alig pár nappal lett létrehozva és feltöltve olyan tartalmakkal, miszerint ő keresztény, konzervatív és jobboldali, (itt halkan megjegyezzük: szabadkőműves is, de ebben az esetben a kettő összefér, mivel Iszlám-ellenes és Izrael-barát irányzatról van szó) vagyis az említett információk eleve azért lettek feltöltve, hogy azokat a média felhasználhassa. Ennek tudatában érdemes elgondolkodni azon, milyen erők állnak a tömeggyilkosság megszervezése mögött, és mik a céljaik."

    Azt meg, hogy egy szabadkőműves "mester" ezeket a merénylőket heteken, hónapokon át készíti fel pszichikailag a merénylet elkövetésére, részben hipnózis, részben fanatizálás, hogy "sikerülni" fog, és hogy miért tart mindez hosszú napokig - a racionális elme számára a kis változások, kis kockázatok még elfogad6óak, először rábeszélik 1általán, hogy tenni kéne vmit, felmerülnek a harc klf formái, minden nap lebeszélik a terveket, és minden nap egy kicsit többet tesznek hozzá a cselekményhez, de ha azonnal azt mondja neki, menj ide és öld meg ezeket, az alany, hacsak nem a legrosszabb szadista pszichopata, azt fogja mondani, mennyémá' a fracba'. Ez a félig racionális fanatizálás a kamikazéknél is megvolt, és 1ébként az arabokat VALAKI onnét keletről "tanította meg" (vagy legalábbis megmutatta nekik a módszert) az öngyilkos merényletekre.

    Háttér nélkül te a szobádból nem indulsz el kiirtani a fél világot, annyit akartam mondani, na. Valami kiképzőközpont, és tartótiszt kellett, hogy legyen. Meg honnan , kiktől szerzett fegyvert, robbanóanyagot, hogy sétált be a kormányépületekbe robbanószerkezeteket telepíteni?

    VálaszTörlés
  5. KÉRDÉS a TROLLOKTÓL:

    ez a Schlinghoff ugyanolyan csákó mint ez?

    http://www.youtube.com/watch?v=wE3hXKdTmRs&feature=player_detailpage#t=52s

    VálaszTörlés
  6. Az a hatalmas muszlimbarát magyar nemzrad oldal addig muszlimbarát, amíg a muszlimok ide nem jönnek néhány tucatnyinál többen.
    Ezt többen nyíltan is kimondják.
    A cionizmus pedig rokonítható a fasizmussal. De persze nem az, mert "azt nem úgy nevezzük".

    VálaszTörlés
  7. "ám az iszlámot teljesen kihagyja az egyházügyi törvényből?

    Mert ez egy keresztény-soviniszta kormány. Bár eddig azt hittem, ez a tény neked szimpatikus.

    VálaszTörlés
  8. "alapvetően muszlimbarát nemzeti radikálisok"

    Üsd már be a kuruc.info keresőjébe a muszlim szót és nézz kicsit körbe. Köszi.

    VálaszTörlés
  9. Ez a terrorista hálózat egyébként akár kamu is lehet. Most komolyan, mi a racionalitás abban, hogy önként felfedi, mások is vannak a háttérben? Persze lehet hogy tényleg elmebeteg, akkor meg nincs értelme racionalitást keresni. Valószínűleg elájul az önnön nagyságától, és össze-vissza beszél.
    Remélem valaki lesz olyan kegyes, és szolgálni fogja a társadalom érdekeit annyira, hogy "rejtélyes módon" elhalálozzon a tag a kóterban, és ne kelljen attól félni, hogy esetleg újra látja a napfényt.

    VálaszTörlés
  10. A muszlimok úgy is ide tudnak jönni, hogy már itt vannak. A hittérítésre gondolok. Azért remélem máglya, kaloda, meg effélék már nem lesznek. :)

    VálaszTörlés
  11. A kurucon sok minden van, ami 1másnak is ellentmondana, ha.

    http://kuruc.info/r/2/81117/ ahol az olvasói kommentek (fécs + amit beidéznek is) értelmesebbek, mint maga a poszt

    De meg ez : http://kuruc.info/r/2/80793/ ezt a KORMÁNY mondja ám...

    VálaszTörlés
  12. Hittérítés? Ez a többségi társadalom ellenérzését váltaná ki, nem véletlenül nem foglalkoznak ezzel.

    VálaszTörlés
  13. Rotwein: "Üsd már be a kuruc.info keresőjébe a muszlim szót és nézz kicsit körbe. Köszi."

    A Kurucoknál van a szerkesztőségben mondjuk EGY ember, aki arabellenes. Na és? :)

    VálaszTörlés
  14. Ond: "Mert ez egy keresztény-soviniszta kormány. Bár eddig azt hittem, ez a tény neked szimpatikus."

    Akkor a zsidókat miért nem hagyták ki? :D
    A három nagy világvallásból kettőt bevenni faszság.

    VálaszTörlés
  15. A Blikk lelkesen szövi a magyar szálakat a cionista tömeggyilkos, Anders Behring Breivik ügyében.


    A kurucinfo lelkesen szövi a zsidó szálakat a cionista tömeggyilkos, Anders Behring Breivik ügyében.

    VálaszTörlés
  16. A zsidókat polkorrektségből nem hagyták ki.

    És egyébként ÖT nagy világvallást szokás emlegetni. Igaz, valóban három a monoteista, de azért a nem monoteista vallás is vallás :)

    VálaszTörlés
  17. Akkor a zsidókat miért nem hagyták ki? :D
    A három nagy világvallásból kettőt bevenni faszság.

    A zsidóságból alakult ki a kereszténység, te idióta! nyisd már ki a bibliát és lapozz az ótestamentum részre és azt hasonlítsd össze az újtestamentummal ... vágod? ?? ? ? ?

    a korán valahogyan hiányzik belőle ... miért is?

    VálaszTörlés
  18. A Korán Isten legújabb kinyilatkoztatása a muszlim hívők szerint.

    VálaszTörlés
  19. "A zsidóságból alakult ki a kereszténység, te idióta!"

    Vagyis pont 2000 éve avult el.
    Semmi szükség rá. Ennyi erővel. :D
    Szégyen, hogy az Iszlám kihagyása ellen CSAK a Jobbik emelte fel a szavát.

    VálaszTörlés
  20. "Amint azt is csak az izraeli (!) sajtóból tudhatjuk meg, hogy a kettős merénylet napján közzétett manifesztumában több százszor fordul elő Izrael neve"

    http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=1&AID=0&Direkt=85886

    http://elhallgatotthirek-hungariannews.blogspot.com/2011/07/julius-25-izraelben-meltatjek-norveg.html

    Ellenben a "Kossuth" rádió (aki de szétrúgná a seggüket a neve használatáért...) mást se tud hazudni, csak hogy szélsőjobb. Persze ezt a fogalmat ÚGY értve, ahogy az egész értelmezését a cionista média felépítette, mindenféle negatív dolgot KÖTVE kozzá, a múltból, meg a közelmúltból-jelenből is.

    A médiafelületeknek a tulajdonosa az igazi, amit nézni kell, Blikk = nagytőke, ami köztudottan liberális, mivel a jelen libsi rendszer nekik kedvez aránytalanul anyagilag (is), tehát ellenzi a jelen rendszer megváltoztatását, próbálja lejáratni tehát azokat, akik megkísérlik azt.

    VálaszTörlés
  21. "Vagyis pont 2000 éve avult el."

    Hogy kulturáltan fejezzem ki magam: te most mi a faszról beszélsz megint?

    VálaszTörlés
  22. "Szégyen, hogy az Iszlám kihagyása ellen CSAK a Jobbik emelte fel a szavát."

    Ez mikor és hol volt? Nem hiszem, hogy a honlapjukról lehagyták volna, de ott nem találtam erre utalást.

    Egyébként nem csak a Jobbik. Az MSZP is említette többek közt az Iszlámot is a vallásügyi törvényből méltatlanul kihagyottak közt.

    VálaszTörlés
  23. Vagyis pont 2000 éve avult el.
    Semmi szükség rá. Ennyi erővel. :D


    Mé avult volna el, te hülye? Mint ahogyan a Troll-pajtásaid már bebizonyították : nem vagy éppen nagy penge abból a szakból, amiből éveken át iskoláztattak.
    Holott gimiben éveken át voltam katolikus hittanórán (Németben ez előírt!), még véletlenül se merülnék bele ilyen mély teológiai kérdésekbe. De a te pseudo-autodidaktikus tudásoddal csak fussál bele a faszerdőbe!

    VálaszTörlés
  24. Mandy: Merülj bele. Miért nem avult el?

    VálaszTörlés
  25. "A zsidóságból alakult ki a kereszténység, te idióta!"

    Vagyis pont 2000 éve avult el.
    Semmi szükség rá. Ennyi erővel. :D
    Szégyen, hogy az Iszlám kihagyása ellen CSAK a Jobbik emelte fel a szavát.



    Akkor te majd a muzulmánoknak magyarázd majd meg, hogy a kereszténység miért nem avult el 1400 év óta. A legjobb jácópajtásod egy Pierre Vogel nevezetű német fickó lenne.

    VálaszTörlés
  26. 1ébként a közmondásban "úgy került be, mint Pilátus a krédóba" az a Pilátus utólag kiragadva a történteket került be a krédóba, úgy hogy akkor ő nem tudta, hogy emlegetni fogják??? XD

    Jaja, csak hát a zsidók, akiknek volt szavuk a társadalomban, nem fogadták el, eleinte leginkább a legszegényebbek hallgattak rá közülük + éltek ott és akkor mindenféle egyéb népek is, akik csak szemiták, de nem zsidók voltak. A rómaiaknak mindegy volt, él-e, hal-e, csak ne legyen felfordulás, és ezek a Kajafásék behazudták nekik, hogy Jézus veszélyes a Római birodalomra. Média, azaz közvetítők voltak már akkor. :P

    VálaszTörlés
  27. SoDI írta...
    Mandy: Merülj bele. Miért nem avult el?



    SoDI, te zsibizni is hülye vagy! Szerinted egy olyan gerinctelen hernyóval mint veled, lehet-e értelmesen theolögiai dolgokról vitázni? Aki humorosnak tartja a Sheriff és Sheriffné "pojénokat" ? Te egyszerüen NEM érted a lényeget egy vallásban, baszod!

    VálaszTörlés
  28. Az eliszlámosodás ellen a szülőszobában lehetne harcolni.

    Bár lassan hiába. A német kormány szerint pl. a spirál már megállíthatatlan, 2050-re Németország iszlám állam lesz.
    Franciaország már előbb, három évtized múlva iszlám állam lehet.

    Az iszlám elleni verbálhadakozásnak, ami a nyugati jobboldali pártok sajátja, semmi értelme sincs. A megbékélés és a békés egymás mellett élés lesz a kulcs.

    VálaszTörlés
  29. Na személyeskedj, hanem érvelj. Miért nem avult el?

    "Akkor te majd a muzulmánoknak magyarázd majd meg, hogy a kereszténység miért nem avult el 1400 év óta."

    Mert - igaz csak prófétaként - ők elismerik Jézust.

    VálaszTörlés
  30. "Mert - igaz csak prófétaként - ők elismerik Jézust." --- ez igaz, ám ettől még nem lesz igaz, hogy szerintük a kereszténység nem elavult.
    Tehát ezt a témát ilyen szempontból kár erőltetni. Ahogy Te elavultnak tartod a zsidók hitét, a muszlimok elavultnak tartják a Te hitedet (meg nyilván a zsidókét is).

    VálaszTörlés
  31. Talmudnál meg nem az a lényeg, hogy elavult-e, hanem hogy nagyon durva sovinizmus. Pláne ahogy értelmezik

    http://kuruc.info/r/39/52088/

    http://api.ning.com/files/TMNLzabES3pvmJyzIVpqtaelYp62pk4JkyECJrokBpFWZX09syWFQJ75dMLnItbb6LL3rygrd3LJERPcxlCMwxHPDjXyhxmK/DrbikKivlasztottakiakivlasztottakat.pdf

    meg a Zoltan82 kommentje is itt

    http://szentkoronaradio.com/belfold/2010_12_23_tema-szentesten-a-zsidokna-budapesten-miert-kitalacio-az-ujszovetseg

    Az egy logikus feltételezés, hogy a tűzoltót oda küldik, ahol ég a ház, és épp azért pont akkor és pont oda született le Jézus, mert a világon "sose volt(ak) még ennyire durva" társadalomszervezési elvek, mint amit a szervezetten legszemetebb szemiták kialakítottak.

    http://www.mnszentlaszlozaszloalj.info/content/képzeletbeli-levél-egy-reklamáló-honpolgárunkhoz-vagy-mégsem

    "Ma az emberiség a zsidók egy befolyásos, őrülten betegesen gonosz rétege miatt gazdaságilag és rengeteg más téren is élet-halál harcát vívja"

    Arról, hogy "mi a zsidó: vallás, faj, nemzet?" hát ezzel meg az a baj, hogy ami ott és akkor pont legelőnyösebb számukra, annak mondják magukat. Nem egészen faj, mert mondjuk Weiszer Alinda 1általán nem néz ki zsidónak, de részben az, mert pl Lázár az nagyon. Meg eleve ha nemzet, akkor dezertőr mindegyik, aki nem kerekedik fel azonnal, és indul izraeli útjára, oda költözni. De így szétszóródva jobb nekik, akik komolyan zsidók kívánnak lenni, és ebből a dologból előnyöket akarnak maguknak szerezni, egymásról amúgy nyilvántartják, lekérdezik, felismerik a származásukat.

    VálaszTörlés
  32. Mert - igaz csak prófétaként - ők elismerik Jézust.


    A keresztények nem tartják-e prófétának a zsidó ősatyákat? Ábrahámot, Dávidot és Salamont? Nem, mi? Gondolom csak a kibaszott Mikulás lepte meg a kereszténybibliát a zsidóbiblával, mi?

    VálaszTörlés
  33. S.F. írta...
    Talmudnál meg nem az a lényeg, hogy elavult-e, hanem hogy nagyon durva sovinizmus. Pláne ahogy értelmezik



    Akkor olvassál Koránt, Gecimanó! Az még bőven veri a Talmundot!

    VálaszTörlés
  34. Ond: "Ez mikor és hol volt? Nem hiszem, hogy a honlapjukról lehagyták volna, de ott nem találtam erre utalást."

    A Novák Előd említette az egyik felszólalásában asszem. Írták a Kurucon.

    VálaszTörlés
  35. Korán bizony, azért mondom, hogy ide nem annyira kéne az államvallásnak... csak 1előre nem ők alkotják a komolyabb nemzetközi hatalmi hálózatot, hanem zsidósék.

    Azzal az ószövetséggel amúgy hasonló a problem.

    http://naput.hu/g-mainmenu-30/740-buli-atya-az-zsnem-isten-ig

    "amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos"

    VálaszTörlés
  36. Korán bizony, azért mondom, hogy ide nem annyira kéne az államvallásnak... csak 1előre nem ők alkotják a komolyabb nemzetközi hatalmi hálózatot, hanem zsidósék.


    Ne légy te abba olyan biztos. Az arab olajmultik nem hülyék. Néznél F1-et tudnád, milyen cégekbe fektetnek ... Bankok, gépgyárak, stb. ...
    Ne csak a palesztín káoszt nézd ...

    VálaszTörlés
  37. Tudom, mondjuk az AMD többségi tulajdonosai is ők, meg valaki felépítette azt ott is Dubaiban. A dorbézolás fővárosa, ami ott megy, az biztos nem egyezik meg a hitelveikkel teljes egészében, persze háremeik régebben is voltak, viszont talán mivel így nem jut mindenkinek nő, nem ítélik el nagyon a "buzizmust" se.

    VálaszTörlés
  38. Sodi, miért nem egy ilyen cuccal nyomsz élő közvetítést?

    http://vimeo.com/18978385

    VálaszTörlés
  39. Rákosi Mátyás? Miről beszélsz, te púpos génkorcs?

    VálaszTörlés
  40. Meg a Rex egyik epizódjában ilyennel robbantottak fel vkit.

    http://www.youtube.com/watch?v=urd8tG0xvoM
    http://www.youtube.com/watch?v=K-TdvqIZ27A

    Doktor Genyának (vagy az ott inkább Krapulax akar lenni? belgák lévén inkább az le7) is van ilyen.... XD

    VálaszTörlés
  41. Gery:

    Ilyet majd az Orbán udvarára küldök be egy kamerával, mert azt utálja. :D

    VálaszTörlés
  42. SoDi, a tényfeltáró közíró, a semmilyen átverésnek nem bedőlő krónikás a Blikkből tájékozódik és még hitelt is ad nekik.
    Önmagad paródiája vagy.
    (Amúgy a 64 Vármegyét nem figyelnéd meg, ha már velük levelezett?)

    VálaszTörlés
  43. Megint álmodik a nyomor. Sneci ebből a cuccból te az egyik rotorlapátot tudnád megvenni kb, azt is több hónapos skálázással. xD

    VálaszTörlés
  44. "A terrorista a Rákosi Mátyás által megalapíttatott cionista egyházmaffia."
    Mi van??? Emberek, megtörtént amitől tartottunk, SoDinak végleg elborult az agya, valaki hívjon hozzá orvost!

    VálaszTörlés
  45. Nem "levelezett velük", hanem nekik is küldött egy levelet. :)

    VálaszTörlés
  46. "terrorista a Rákosi Mátyás által megalapíttatott cionista egyházmaffia"
    Mi van??? Emberek, megtörtént, amitől tartottunk, Sodinak végképp elborult az agya, valaki hívjon egy mentőt Pátyra!

    VálaszTörlés
  47. "Ilyet majd az Orbán udvarára küldök be egy kamerával, mert azt utálja. :D "

    Ebből is látszik, milyen szellemi fogyatékos retardált barom vagy. Mutatok neked egy durva lehetőségeket rejtő, előremutató technikai megoldást, és ahelyett, hogy valami kreatív gondolatod támadna, hogy mire lehetne azt használni, csak a trollkodásig jutsz. Ennyi vagy, Sodi.

    VálaszTörlés
  48. Elég drága cucc, de télleg a kijelző a lényeg, és akkor egy igazi repülőt irányítasz úgy, mint a repszimekben szokás. Mint ahogy arról beszélnek a fickók az egyik általam belinkelt vidóban, veszélyes közel menni hozzá, a propeller vág.

    VálaszTörlés
  49. Figyelj, két dologról tudjuk biztosan, hogy Orbán nagyon utálja.

    1) Ha a fia fejére horogkeresztet rajzolnak.
    2) Ha a házának udvarát az engedélye nélkül fényképezik.

    Nyilván felesleges ismeretlen harmadikkal kísérletezni, amikor ezt a kettőt pontosan ismerjük. :D

    VálaszTörlés
  50. És most miért is releváns az, hogy mit utál Orbán?

    VálaszTörlés
  51. Attól függetlenül, mi a releváns, egyre többen utálják MEG azok közül, akik a hívei voltak.

    VálaszTörlés
  52. c7102297:

    A MAZSIHISZ úgy jött létre, hogy Rákosi a könnyebb felügyelet érdekében megszüntette az összes magyarországi zsidó felekezetet, és egyetlen szervezetbe vonta össze őket. A MAZSIHISZ tehát ilyenformán egy antiszemita indíttatásból létrejövő szervezet. Többek között ezért képviseltem végig a gárdaperben azt az álláspontot, hogy nem lehet képes a hazai zsidóság képviseletére.

    Hogy a Macskafogóból idézzek: "Mint az közismert."

    http://gardaper.freeblog.hu/tags/kiss_endre_farkas/

    Konkrétan az első beavatkozási kérelmemben.

    http://sodi.freeblog.hu/files/doksi/garda/beavatkozas/gardabeavatkozas.pdf

    No meg mert nagyon jól ráéreztem, hogy egy MAZSIHISZ-est úgy lehet a legjobban felbosszantani, ha számon kéred, hogy mégis ki a francot akar itt képviselni, amikor még a zsidóság sem áll mögötte egységesen. :D

    VálaszTörlés
  53. Inkább azt mondanám, hogy egyre többen morzsolódnak le azok közül, akik csodát vártak tőle.

    De még mindig nem értem, hogy jön ez ide :) Sodi, gondolj bele, milyen exkluzív felvételeket tudnál csinálni egy ilyennel. Berepülhetsz a rendőrsorfal mögé, meg más lezárt területekre :)

    VálaszTörlés
  54. Gery: Akarok ilyesmit, bár konkrétan nem ezzel. Kapható 40-50 ezer forintért is olyan, ami pont megfelel a céljaimnak. Nem közvetít, hanem memóriakártáyra rögzít, de tök mindegy. Öt perccel később feltöltöm a laptopról. :)

    VálaszTörlés
  55. Rákosival kapcsolatban tehát nagyon pontosan fogalmaztam. Nem azt írtam, hogy a "Rákosi Mátyás által alapított", hanem azt, hogy a "Rákosi Mátyás által megalapíttatott" szervezet a MAZSIHISZ. Ez pedig tény.

    VálaszTörlés
  56. 1ébként január elejéig erre a megutálásra nem adtak vmi sok okot, és erre mondta Bogár László, hogy neoliberális fordulat, márpedig az eléggé racionális ok, hogy az elvégzett munkájukért cserébe meg is szeretnének élni az emberek, nem csodavárás az.

    VálaszTörlés
  57. Gery: "És most miért is releváns az, hogy mit utál Orbán?"

    Te említettél trollokást. :)
    Én meg mondtam, hogy nem, ez tesztelt dolog. :DD

    VálaszTörlés
  58. Szedd ki már a catchát púpos, bazmeg. Nem sikerül?
    Nem magyarul van a kezelőfelület?

    VálaszTörlés
  59. "Nem közvetít, hanem memóriakártáyra rögzít, de tök mindegy. Öt perccel később feltöltöm a laptopról. :) "

    Az a baj, hogy azzal nem tudsz sehogy képet komponálni. Felküldöd, lejön, és a kettő között valami a képre kerül. Jó, tudom, neked ez is jó, hiszen ha a képernyőn látod az élőképet, akkor is lábakat meg seggeket veszel, de általában a kicsivel igényesebb videósok szeretik beállítani, hogy mi legyen a képen. Ezen a helikopteren úgy forgatod a kamerát, hogy jó legyen, és közben látod is, hogy mi történik - szerintem zseniális cucc, még ha nem is közvetítesz csak rögzítesz vele, akkor is :)

    VálaszTörlés
  60. Ja, az előkép jó ötlet Wifivel. Az indexesek teszteltek is olyat, amit iPhone-nal irányítasz (bár az Bluetooth-os volt).

    De a feltöltés még mindig probléma. Már most augusztustól már ígérnek HSPA+ szolgáltatást mindenhol.

    VálaszTörlés
  61. "Kapható 40-50 ezer forintért is olyan, ami pont megfelel a céljaimnak. "

    Na, az lenne az igazi műsor, vajon hány perc alatt töröd szarrá? Egy kézikamerát sem tudsz kezelni, ez a csöppet nehezebb téma xD

    VálaszTörlés
  62. "Inkább azt mondanám, hogy egyre többen morzsolódnak le azok közül, akik csodát vártak tőle."

    Kész csoda lett volna, ha betartja a választási ígéreteit.

    Kész csoda lenne, ha nem a nagytőke lépett volna valójában kormányra a fülkeforradalmárokkal.

    VálaszTörlés
  63. "az eléggé racionális ok, hogy az elvégzett munkájukért cserébe meg is szeretnének élni az emberek"

    Az álom szintjén mozog.
    A Demján-félék meg szegény és politikailag irányítható néptömegekről ábrándoznak közben.

    VálaszTörlés
  64. Gery: Jó cucc ez, csak az a gond, hogy az adóegysége önmagában 400 ezer forint. Tehát első lépésként maradok egy 35 ezer forintos kamera és ugyancsak 35 ezres helikopternél.

    Ilyen összeállításban máris megvan 70 ezerből a komplett cucc.

    VálaszTörlés
  65. "Figyelj, két dologról tudjuk biztosan, hogy Orbán nagyon utálja.

    1) Ha a fia fejére horogkeresztet rajzolnak.
    2) Ha a házának udvarát az engedélye nélkül fényképezik."

    Igen, de képzelt, ezeket mindenki más utálja, mert mindkettő rendkívül aljas, gusztustalan, ordenáré bunkóság. Orbánról lehet bármilyen rossz véleményünk, de a családja mit tett, hogy őket is be kell ebbe vonni? Hova lett a család, az otthon szentsége?
    Persze annak, aki politikusok kiskorú gyerekeit szeretné felakasztani, hiába beszélek.

    VálaszTörlés
  66. "Na, az lenne az igazi műsor, vajon hány perc alatt töröd szarrá?"

    Majd előtte gyakorlok. :)
    Mert eleve terveztem ilyesmit, csak nem százezrekért, hanem néhány tízezerért.

    Egy ilyet veszek 40 ezerért:
    http://www.pacomodell.hu/rc-modell/helikopter/twister_heli.php
    És egy ilyet 33 ezerért:
    http://minikamera.hu/index.php?todo=properties&op=0&menu=31&prod=72&searchrec=

    VálaszTörlés
  67. Akkor már legalább kamerából vegyél valami normálisabbat, pl GoPro HD-t. Az 180$, fasza nagylátószögű optikája van, és kb ezt tudja:
    http://www.youtube.com/watch?v=4aJzYioSDi4&hd=1

    Az a negyvenezres heli nem biztos, hogy elbírja a kamerát... Ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy mennyire rezeg az egész.

    VálaszTörlés
  68. "mindkettő rendkívül aljas, gusztustalan, ordenáré bunkóság"

    Naná.

    Épp ezért egyikhez sincs kedvem, AMÍG Orbán nem hoz valami intézkedést, ami felbassza az agyam. Ha csinál, rögtön jön a helikopteres családvideó a YouTube-ra. :)

    Mert ha egy vezető odaszarik más családok asztalára, úgy a helyes, ha valaki az ő asztalára is szarik egyet. :D

    De egyelőre nincs ilyen intézkedés, amivel nagyon nem értenék egyet, így egyelőre mindez elméleti feltevés.

    VálaszTörlés
  69. Gery: Tudom, hogy ez is kb. 80 ezer, ezért árban kb. ugyanott vagyok, de ezt meg tudnám hol használni. Ennél már nem biztos, hogy elbírja egy hobbihelikopter.

    VálaszTörlés
  70. Sodi, most hogy mar elszortad a karteritesed mindenfele baromsagra, es honaprol honapra kopogtat a Rezsi Rem az ajtodon, miert almodozol 75 ezer forintos jatekszerekrol?

    Bar ketsegtelenul realisabb alom, mint a cegauto meg az uszomedence.

    VálaszTörlés
  71. Na jó, megyek melózni.
    Hali.

    Ond: "A Demján-félék meg szegény és politikailag irányítható néptömegekről ábrándoznak közben."

    Ez azt üzenik, hogy légy szorgalmas és kaparj. Nekem önmagában ez nem is annyira unszimpatikus. Én is kaparok.

    VálaszTörlés
  72. Az mondjuk vicces lenne, amikor a TEK-esek seggbe szexualizaljak Sodit, amiert helikoptert reptet Orbanek kertje felett.

    Kar, hogy csak a szaja nagy, es se penze, se batorsaga egy ilyen projekthez.

    VálaszTörlés
  73. "AMÍG Orbán nem hoz valami intézkedést, ami felbassza az agyam."

    Mi a fasz kell még neked ehhez?
    Mondjuk persze, a Mt. módosítása például téged nem érint.

    VálaszTörlés
  74. "Ez azt üzenik, hogy légy szorgalmas és kaparj. Nekem önmagában ez nem is annyira unszimpatikus. Én is kaparok."

    Demján azt mondta, hogy a szegénység a legjobb motiváció (ti. a kemény munkához), és ez a feltétel nálunk is megteremthető.

    Kaparj, úgyis az övék lesz :-)

    Kár agyonfényezni az ilyet, ez a Demján például arra nagyon jó, hogy igazolja, hogy miért volt szükség a munkásmozgalomra, illetve hogy az "Üsd a tőkést!" és hasonló szlogeneket már csak zsigerből is előhozza az emberből.

    VálaszTörlés
  75. Na, ezeket akár én is ír6ttam volna Ond. Le7, hogy azt akarják, legyen minél több kényszervállalkozó, mert ugye a bérből nem fognak megélni majd eztán sokan (eddig se mindenki tette). Vagy kiüríteni az országot, mert mondjuk így el is mennek sokan. De hát még többen itt maradnak, és feketén dolgozank dolgoztatnak, mondván, a törvény sem ad nekem munkásvédelmet, a tébét mindenképp fizetni kell, hát miért adózzak én ennek az államnak?

    A középút az bizony egyfajta szocializmus, ahol azért az emberek alkotó motivációit nem fojtják meg. Tized százalékos sávos adózás is lehetne akár, hogy ne egyből a legmagasabb kulcsba tartozzon, aki egy kicsit felkaparta magát, eddig ugye a túl sok papírmunka volt az ellenérv (adóbevallás = söralátét), de hát gyenge, mert úgyis gépi lesz már a bevallás, könyvelés.

    VálaszTörlés
  76. "Kaparj, úgyis az övék lesz :-)"

    Viszont vállalkozóként te is ugyanazokat a munkaerőket találod az utcán, mint ők. Tehát ha vállalkozol, ugyanez neked is jó, még akkor is, kisvállalkozásod van.

    Egyébként ez a norvég börtön odabasz:
    http://66masodperc.blogspot.com/2011/07/norveg-borton.html

    VálaszTörlés
  77. Kérdés mondjuk, mire vállakoznak, ha senki nem fizeti meg amit produkálnak, mert 1*űen nincs nekik miből. Vagy sokkal jobban elterjed a helyipénzen alapuló gazdaság, de ezek sztem simán hoznának az ellen is törvényt egy bizonyos szint felett.

    VálaszTörlés
  78. "Tehát ha vállalkozol, ugyanez neked is jó, még akkor is, kisvállalkozásod van."

    No igen, már most látom, hogy mentálisan nehéz lesz számomra a váltás az alkalmazottiról a vállalkozói létre. De mindenképp szükségét érzem.

    Muszáj valamit tenni, már csak a család miatt is. Most kellett szembesülnöm azzal, hogy anyám már a hitelek törlesztésére is hitelt vett fel, és rádől lassan az egész, apám meg nem bírja a lakástörlesztőjét fizetni, nekem meg egyszerűen ennyi pénzem nincsen hogy mindenkinek segítsek.

    És akkor most hallom, hogy milyen változtatások jönnek a Mt.-ben. Nincs az embereknek elég kínjuk így is...

    "Vagy kiüríteni az országot, mert mondjuk így el is mennek sokan."

    Ez is felmerült már itt is párszor, de ezt végső megoldásként tudnám csak elképzelni.

    VálaszTörlés
  79. Mármint az elmenést. :-)

    A másikra nincs ráhatásom. Bár úgy látom, nagyon nem kell itt üríteni semmit, ürül ez magától, bár egyelőre még többen jönnek határon túlról (csak azok nem szakképzettek, ellenben a távozók..)

    VálaszTörlés
  80. Ond: az a baj, hogy az európai jóléti rendszerek szépen lassan tényleg összeomlanak (nincs elég gyerek a fenntartáshoz)

    VálaszTörlés
  81. De mindeközben azért a gazdagok egyre gazdagodnak, és a bankok profitja évről évre nő - van itt pénz, csak nem jó helyen.

    VálaszTörlés
  82. Annyira az önmegvalósítás, karrierizmus vált fontossá a családi értékek helyett, hogy ezzel ez a kultúra gyakorlatilag elpusztította magát.
    Nincs mese. Muszlim térhódítás ellen harcolni? Nem vagyunk abban a helyzetben. Kellenek a bevándorlók, hogy Európa lakossága szinten maradjon.

    VálaszTörlés
  83. Mi az, Sodrony, újra blogolsz? Ezt ugye nem hagyond abba negyed év után?

    VálaszTörlés
  84. Baszki, kezdek schmittesedni. Azt akartam tehát kérdezni, hogy ez a blog ugye évekig fog működni, mint a legelső?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.