Ha még nem láttad volna

2011. június 25., szombat

Köpönyegforgató hazug pöcsök!

Index:

Néhány éve még a Fidesz a tibeti autonómia, a kínai sajtószabadság és az emberi jogok zászlója alatt vonult Kína ellen. Az internet nem felejt: bár a fidesz.hu-ról korábban elérhető Free Tibet blog nemrég teljesen eltűnt, a párt prominenseinek korábbi vehemens nyilatkozatai tanulságos olvasmányként megmaradtak.

Folytatás erre

Komolyan, ez jobban odabasz, mint a Schmitt Pál-féle "a Fidesz garantálja, hogy mindenkinek megmarad a nyugdíja" szórólap. Jaj, de nagyon örülök, hogy még véletlenül sem szavaztam ezekre a gecikre.

By SoDI

15 megjegyzés:

  1. Kb hasonlóan kétkulacsos volt a külpolitika Horthy alatt is, aztán mire mentek a nagy angolbarátságukkal.

    VálaszTörlés
  2. pont mint a jobboldaliak, ti is mindig más seggét nyaljátok :)

    VálaszTörlés
  3. Komolyan nem értem, hogyan képes bárki is ilyen mocsadékokra szavazni, akik állandóan egészen mást mondanak, mint annak előtte.

    Térdre csuhások - mondta Orbán, majd összeállt a KDNP-vel. Free Tiber blogot indítanak a Fidesz.hu-n, majd kinyalják a vörös sárgák seggét.

    VálaszTörlés
  4. mi értelme lenne Kínával haragba lenni egy tibeti cigánynép miatt, aki külön államot akar? Most pl. mi lenne ha nógrádban a TÖBBSÉG -azaz a cigányok- saját álamot akarnának alapítani?

    XD mert ez a poszt is a seggnekvaló volt ...

    VálaszTörlés
  5. SoDI írta...

    Komolyan nem értem, hogyan képes bárki is ilyen mocsadékokra szavazni, akik állandóan egészen mást mondanak, mint annak előtte.


    Isten hozott a reálpolitika világába, te észlény ...

    VálaszTörlés
  6. Mandy:

    Árnyalatok akkor is vannak.
    Ha valaki saját magát köpi szemem, az nem érdemel mást, mint hogy mi is szemen köpjük őt.

    Egyébként írtam erről most bővebben is:
    http://66masodperc.blogspot.com/2011/06/kina.html

    VálaszTörlés
  7. Kínáról amúgy annyit, hogy kedvencem a jövőnk infó... :)

    Csak hát mennyire megbízható egy ilyen szövetséges, ezt a kínaiak is mérlegelni fogják. Meg az oroszok is. Lehet, hogy még a szerbek is. És erről a bizalmatlanságról Orbánék tehetnek. Gazprom barrakkozás, Putyin cározás...

    VálaszTörlés
  8. http://www.nemenyi.net/default.asp?Location=_arc&SID=2&AID=14&Direkt=84458&offsetlo=0

    "ahonnan az Izrael-barátnak tartott külügyminisztereket – így a magyart – oda nem hívták meg"

    Tehát itt se bíznak bennünk Köszönjük viktor - direkt kisbetűvel
    !!!

    VálaszTörlés
  9. Én örülök a keleti nyitásnak.

    Aki azt gondolja, hogy kampánybeszédeket, választási programokat számon lehet kérni itt Magyarországon, az igencsak naív.

    VálaszTörlés
  10. Ond:

    Én pedig ugyanezért a Jobbiknak is rendszeresen beszólok. Oda például azért nem fogok belépni soha, mert nem akarok olyan csapatba tartozni, ahonnan - a hazafias retorika ellenére - nincsenek kitiltva az egykori MSZMP-tag bolsevikok. :)

    A hazug pöcsöket pedig nem kell mentegetni. Aki köpönyegforgató hazug pöcs, az köpönyegforgató hazug pöcs és kész. Ezen nincs mit magyarázni.

    VálaszTörlés
  11. Azok. De ez tényleg újdonság?
    Normális ember eddig is gyököt vont abból, amit az elmúlt 8 évben ellenzékben pofáztak.

    VálaszTörlés
  12. Én is örülök a keleti nyitásnak, de azért voltak kampánybeszédeknél komolyabb dolgok is...

    http://www.barikad.hu/node/16796
    http://www.nol.hu/archivum/archiv-504560

    VálaszTörlés
  13. "nincsenek kitiltva az egykori MSZMP-tag bolsevikok" -- tudtommal volt MSZMP tisztségviselők nem lehetnek Jobbik tagok.

    VálaszTörlés
  14. Azért volt anno az a nagy fideszes Tibet-barátság, meg az oroszfóbia is, mert a Gyurcsány-kormány nyitott volt ezekre a térségekre.
    És nehogymá' valamiben a kormány mellé kelljen állni, vagy igazat adni neki.
    Ez ma Magyarországon a politikai kultúra - sajnos.

    VálaszTörlés
  15. Ond: Tisztségviselők nem. De tagok igen. Ezért volt minden harmadik miniszterjelöltjük hajdani MSZMP-tag. Undorító!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.