Ha még nem láttad volna

2012. január 5., csütörtök

Közkegyelem Gyurcsánynak

Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján kifejtette: a kormány azt tartja méltányosnak, hogy Gyurcsány Ferenc, aki részt vett az Országház körüli akciókban, és büntetőeljárás indult ellene, részesüljön közkegyelemben. Ezért a kabinet kezdeményezi az Országgyűlésnél, gyakoroljon közkegyelmet az esetében. A kormányszíóvivő a döntést azzal indokolta, hogy a kormány mindennél fontosabbnak tekinti a szólásszabadság jogának gyakorlását.
Index nyomán

Kapcsolódó saját anyagaim:

By SoDI

217 megjegyzés:

  1. SoDI Gondának elment a levél a lehúzási próbálkozásról! Így nem fogsz kapni jelképes 5 ezer Ft-ot!

    VálaszTörlés
  2. Közkegyelmet nem csak arra lehet kérni, akit már jogerősen elítéltek?

    VálaszTörlés
  3. "Közkegyelmet nem csak arra lehet kérni, akit már jogerősen elítéltek?"

    Nem. Sőt, még elindult eljárás sem kell hozzá.
    A taxisblokád után is általánosságban mentették fel őket.

    http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8765

    VálaszTörlés
  4. mdevezs: Eleve úgy beszéltük meg, hogy nem azért adja, mert enélkül nem tudom megvenni, hanem mert segíteni akar a jó minőségű közvetítésben, ezért beszáll. Innentől ezt nem tudom értelmezni, amit írsz. Az olcsóbb helyen veszem meg, nem vagyok hülye. :)

    VálaszTörlés
  5. "Az olcsóbb helyen veszem meg, nem vagyok hülye. :) "

    Aminek megtalálásához a zsidó trollok/kedves olvasók segítettek hozzá.
    Mert félmillió félév infóval még erre sem vagy képes.

    VálaszTörlés
  6. Micsoda kegy szeretett Pártunktól és Kormányunktól.

    VálaszTörlés
  7. És nyilván azt az 5 ezer forintot félre fogod tenni a technikai színvonal növelésére. Véletlenül sem baszod el az egészet még a héten gyrostálakra. Vagy ha mégis, akkor hogy ezzel ne kelljen fáradnod, megfogalmazom a kifogást: "a hangulatom nagyon sokat számít a közvetítések során. Azzal, hogy gyrost veszek lényegében jobb minőségű anyagot fogok produkálni. Csak a materialista szarok nem tudják, hogy az ilyen irányú befektetések gyakran többszörös hasznot hoznak, mintha anyagi javakra fordítanánk az erre szánt összeget."

    VálaszTörlés
  8. "Véletlenül sem baszod el az egészet még a héten gyrostálakra. "

    Nem.
    csináltat belőle lomnicis naptárat mert azt hiszi ezzel idegesítheti az éhségsztrájkolókat. Pedig csk röhögésre készetti majd őket ha eléjükáll és hebeg-habog.

    VálaszTörlés
  9. Mehet hogy a megtakarított 5 ezer Ft-ból olyan csatlakozót veszek, amivel rá tudok kapcsolódni a parlamenti sajtószoba hangrendszerére, hogy ne a visszhangos szarokat kelljen felvennem.

    VálaszTörlés
  10. Egyébként már tudom, miként fogom használni a két webkamerát a közvetítések alkalmával. Az jobb minőségű, az MS Lifecam Studio ugyanúgy állványon lesz, mint eddig a másik, a régi pedig a nyakamba lesz akasztva, és kvázi azt fogja mutatni, hogy én mit látok. :)

    VálaszTörlés
  11. Sodi, azt ugye vágod, hogy Gonda öt év alatt lediplomázott, zsíros német nyugdíjat kap, és öreg napjaiban, mintegy szabadidős tevékenységként bohóckodta végig az elmúlt éveket, mialatt te elbasztad az életed legtermékenyebb időszakát, s ezáltal mindent, ami utána jön?

    VálaszTörlés
  12. "életed legtermékenyebb időszakát"

    Mi a picsa?

    Az emberek általában 40 éves koruk körül alkotják meg életük fűművét, mert a képességek és a tapasztalatok összessége akkor kerül optimumba. (A képességek hangyányit csökkenek addigra, de a tapasztalatokat akkortájt tudja az ember a legjobban kihasználni velük).

    VálaszTörlés
  13. De te semmilyen tapasztalatot nem gyűjtöttél.

    VálaszTörlés
  14. Most is a szakmámban melózok.
    Nem vagyok reputáció -és személyes egzisztencia-fetisiszta-
    Én építkezés-fetisiszta vagyok.

    VálaszTörlés
  15. Eddig nem arról volt szó, hogy csak 2010 áprilisa óta melózó pályakezdő vagy?

    VálaszTörlés
  16. Az ember meló előtt suliba jár.
    Néhány száz éve így szokás. :D

    VálaszTörlés
  17. De te basztál suliba járni, mert helyette tyúkpereket filmeztél, és olykor szélhámosokra bíztad a nagyanyád összekuporgatott millióit, valamint balfasz módjára elvitetted magad a rendőrökkel. Én is kint voltam 2006. október 23-án (nem a zsideszesek között), mégse lett semmi bajom. És nem is én voltam az kettőnk közül, aki az egyetemnél magyarázkodott a szar tanulmányi eredménye miatt. Biztos valamit rosszul csináltam.

    VálaszTörlés
  18. "Az emberek általában 40 éves koruk körül alkotják meg életük fűművét..."

    Ezt nem tudom hol olvastad, de nagyon nem igy van. Az emberek a huszas eveikben alkotjak meg a fomuvuket, utana maximum mar csak polirozzak azt. Ezt pl tudatosan elismeri a Fields-ermet oszto bizottsag is azzal, hogy nem adjak senkinek oda az ermet, aki 40 evnel idosebb, mert akkor mar ugysem fedez fel semmi fontosat. Ez alol csak egyszer tettek tudtommal kivetelt.

    De ha megnezed, Zuckerberg, Jobs, Gates, meg a tobbi nagy peldakeped is a huszas eveiben alkotta meg a fomuvet.

    VálaszTörlés
  19. ismeretlenjoakaro:

    Utána már nem, de akkortájt igen.

    VálaszTörlés
  20. Az ember meló előtt suliba jár.
    Néhány száz éve így szokás. :D

    amit aztán ha elvégez diplomát kap? tiéd hol van?


    mint eddig a másik, a régi pedig a nyakamba lesz akasztva, és kvázi azt fogja mutatni, hogy én mit látok.

    nem úgy volt, hogy a homlokodra teszed?

    VálaszTörlés
  21. dominic strauss kahn szabadulsa után végre megint egy jó hír!!!!

    VálaszTörlés
  22. Sodi, kesz lettel a szerdai kvazi hataridore a munkaddal?

    Ha megint nem valaszolsz, azt ugy tekintem, hogy elismerted, megint elsodikaztal egy hataridot.

    VálaszTörlés
  23. nem vagyok ilyen szőrös..)))))))még jó, hogy eszembe jutott, megint le kéne borotválni az ánuszumat.

    VálaszTörlés
  24. "amit aztán ha elvégez diplomát kap?"

    Kivéve ha korábban késznek érzi már magát.

    VálaszTörlés
  25. szeszes:már leszoktam a bagról, de azért is vivisszaszokok!!bemegyek a szülészetre, és rágyujtok, rohadék fideszesek!!!

    VálaszTörlés
  26. Kivéve ha korábban késznek érzi már magát.

    te azért nem fejezted be az egyetemet mert már korábban késznek érezted magad?

    VálaszTörlés
  27. Az, hogy te késznek érzed magad, kurvára nem azt jelenti, hogy kész is vagy.
    Miért van az, hogy fillérekért dolgozol, éhbért keresel, semmiféle szakmai kérdésekbe nem mersz belefolyni, s ami munkád eddig megmutattad, kivétel nélkül mind röhögés tárgya lett?
    Megmondom. Mert egy kontár vagy, egy sufniprogramozó, aki azért ne mfejezte be a tanulmányait, mert BALFASZ volt hozzá. Mindennél jobban tükrözi a szakmai tudásod az első éved. Más pályakezdőkkel ez nem törtlnik meg, csak a hozzád hasonló nagyarcú lúzerekkel.

    VálaszTörlés
  28. Sodrony te mire vagy kesz??? Egy okj vagy egy tanfolyam eleg ahhoz amit te csinalsz.

    VálaszTörlés
  29. én nem tudom elhinni hogy ő ezeket komolyan gondolja. ilyen ember nincs

    VálaszTörlés
  30. Szolgalati kozlemeny!!

    A jovonk.info napok ota elerhetetlen tmobileos mobilinternetrol!!

    Breaking!

    S.F. add at, S.F. add at!

    VálaszTörlés
  31. SoDI, ezt fogadd meg: http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/1546885_700b.jpg

    VálaszTörlés
  32. Nem biztos, de lehet hogy direkt van - az .info domaint nézheti spam/malware szóró oldalnak (samúgy ajnos úgy tűnik, az asva.info fertőzött) de itt vannak jó web proxyk, simán beírjuk url-t és kész

    VálaszTörlés
  33. Celzott lekapcsolas lehet a hatterben, mert a kurucinfo bejon. Viszont az altalad beadott linken is a lekerooldalt dobja vissza az oldal.

    opera5@mobiltelo

    VálaszTörlés
  34. Nem csak url-je van egy oldalnak, meg ip címe, van még más is. Ami a linken volt lista, azért idemásolom

    proxify.com
    free-webproxy.net
    proxy-open.com
    newipnow.com
    bigfastproxy.com
    ultrafastproxy.com
    hidemyipproxy.com
    smartwebproxy.com
    hidemyass.com
    proxfree.com
    Tier Two Listings

    fiberprox.us
    gblocker.info
    proxify.co.uk
    proxify.net
    fastproxynetwork.com
    free-web-proxy.net
    iblocker.info
    eblocker.info
    fblocker.info
    proxite.us
    proxyness.com
    hblocker.info
    proxied.net
    freefacebookproxies.com
    pr0xy.com
    Bold Listings

    proxify.org
    proxyssl.info
    proxymonkey.org
    webproxy4.co.uk
    pantherproxy.com
    surfwithease.com
    leopardproxy.com
    cheetahproxy.com
    kingsurfproxy.com
    proxify.cc
    gethidden.org
    facebookproxy360.com
    proxyip.eu
    lionproxy.com
    fastieproxy.com
    unlockproxysites.info
    free-webproxy.info
    hidexy.com
    diggingtunnels.com
    15aa51.info
    proxywebsite.in
    runn.me
    gumm.org

    VálaszTörlés
  35. ..azért nem mindenki feltaláló, kutató, ha csak simán "melózol", és a mellett napi szinten is autodidaktaként tanulsz, fejleszted magad, a tapasztalat tényleg felhalmozódik akár épp 40 éves korodra. :)

    VálaszTörlés
  36. "Kivéve ha korábban késznek érzi már magát."

    Ugyan már! Az etyetyem érezte késznek magát arra, hogy megszabaduljon tőled.

    VálaszTörlés
  37. IPcimet kernek a kozosseg neveben az ellenorzeshez.

    VálaszTörlés
  38. "Nem vagyok reputáció -és személyes egzisztencia-fetisiszta"

    v. ö.: http://www.youtube.com/watch?v=91J5eAhgqyg

    VálaszTörlés
  39. Es kernek szepen egy bekommentet az adott hozzaszolashoz a blogomra is, mert ezen a vackon a copypaste is teljesen hulyen tordel.

    elvtarsi udvozlettel!
    O.B.

    VálaszTörlés
  40. Sneci, ha korábban késznek érezted magad, miért bukdácsolsz 2 éven keresztül, és miért 30-at keresel?

    VálaszTörlés
  41. S.F.!

    traceroute sem segit?

    hmm... kezdek aggodni...

    mert, hogy nekem nincsen az csak egy dolog, de hogy winxp-s gepen se legyen, kezd corny lenni.

    meg az is megfordulhatna a fejembe, hogy nagy a dilemma. avagy mi is ez az oldal?

    VálaszTörlés
  42. szerinted csak hulyek olvassak az oldalad, SoDI?

    VálaszTörlés
  43. Ha teljesn megokolt volnek nyilvan nem eszreveteleznem, hogy az "elonezetre" miert "teszi kozre".

    VálaszTörlés
  44. "miért bukdácsolsz 2 éven keresztül"

    Vannak természeti törvények erejével ható társadalmi törvények. Ilyen az, hogy egy pályakezdő pályakezdő.

    VálaszTörlés
  45. Lepni kell, mert egyre kinosabba valik..

    Nehogy mar ne legyen "vörös vonal" felfele..

    VálaszTörlés
  46. "v. ö.: http://www.youtube.com/watch?v=91J5eAhgqyg"

    Az, hogy nem vagyok megszállottja, nem jelenti azt, hogy teljes mértékben le is szarom. Nem teljesen jelentéktelen, de nem is fontos.

    VálaszTörlés
  47. Sodi az első éved ingyen dolgoztad le, úgy megkötbéreztek. Nem lett volna jobb inkább az egyetemet folytatni? Több tudásod lett volna + nem dolgoztál vona ingyen.
    Gyere és ideologizáld meg, miért volt jó ötlet félbehagyni a tanulmányaid.

    VálaszTörlés
  48. A tapasztalat bizonyos év után már értékesebb.

    VálaszTörlés
  49. "Ha viszont valaki 30-40-50 éves korában se tud többet felmutatni egy érettsinél, meg valami utána megszerezhető OKJ-nél, az már azért égő :)"

    Te púp, hogy vélekedsz a fentiekről annak fényében, hogy pár nap múlva 30 vagy?

    VálaszTörlés
  50. Mit fog SoDRÁK válaszol snecigecinek:

    a; Az más :)
    b; Nem idézgetünk kontextusból kiragadva, mert kibaszlak a blogról.
    c; LOL (random kuruccikk linkelve)

    VálaszTörlés
  51. "Te púp, hogy vélekedsz a fentiekről annak fényében, hogy pár nap múlva 30 vagy?"

    Csak főszabályként! Természetesen van kivétel. Például, ha az illetőt Kiss Endre Farkasnak hívják. Persze a kivétel csak erősíti a szabályt, vagyis az összes többi diploma nélküli embert ki lehet röhögni.

    VálaszTörlés
  52. "Én építkezés-fetisiszta vagyok."

    Akkor gyerünk ki a Moszkvára (Széll Kálmánra), mert egy román feketemunkásnak is többet fizetnek egy építkezésen, mint amit webből összehozol :dd

    Csak viccelek.

    VálaszTörlés
  53. Na, SoDI!

    Mivel a nemzet biztonsagat erinto informaciot nem kozvetitettel sem Te, sem a "kuzinod", igy hat udvozold kerlek a legtrollabbat mind kozul, engem.

    Mondd csak Sodrák (áthallás a zsidrákkal?? Te mondád...), a trottyos gondagecitôl leszopott 5e Ft és a neked állítólag meglévö 20-ból ugyi a 21 ezres kamerát veszed meg, csak hogy maradjon szaros 4 ezred? ha gondolod, tudok neked tréfás számlát adni a 25-rôl..

    VálaszTörlés
  54. ond:mikor rendezünk már egy demonstrációt, hiogy :support dominic strauss kahn, and support isrelist settlements!!!!77!!!!!

    VálaszTörlés
  55. http://subba.blog.hu/2012/01/05/ebedelj_a_jobbikkal
    Gyerünk sodi talán összejön egy potya vacsora! ;)

    VálaszTörlés
  56. Volt rá lehetőségem.
    Meg is hívtak. Tudod, sajtófogadás év végén.

    De nem mentem el, mert ahonnan nem illik közvetíteni, az unalmas. :)

    VálaszTörlés
  57. Sodi, harom es fel oran keresztul nem valaszoltal arra a kerdesemre, hogy kesz lettel-e a tgnapi kvazi hataridore a munkaddal.

    Ebbol azta a kovetkeztetest vonom le, hogy ezt a hataridot is bebuktad.

    Mit szolt hozza a fonok ur?

    VálaszTörlés
  58. "Meg is hívtak. Tudod, sajtófogadás év végén.

    De nem mentem el, mert ahonnan nem illik közvetíteni, az unalmas. :)"

    Fel se merult benned, hogy egy joizu vacsora kereteben elbeszelgess azokkal, akiket a barataidnak tartasz? Te komolyan erzelmi fogyatekos vagy.

    VálaszTörlés
  59. "Volt rá lehetőségem.
    Meg is hívtak. Tudod,
    sajtófogadás év végén.
    De nem mentem el,
    mert ahonnan nem illik
    közvetíteni"

    Ugyan Sodrák, a zsidógyülésre (morvai, gaudi, reiner, gonda s a többiek) egyböl ellihegtél.

    VálaszTörlés
  60. Igazából azért nem ment el, mert nem tud késsel-villával enni. A mirelitpizzát ugye elég csak betömni, a Jobbik-bulit meg biztos valami nem teljesen tré helyen tartották volna, amihez Sodi nem tudott megfelelően öltözni és viselkedni. A megszégyenülést elkerülendő: otthon maradt.

    VálaszTörlés
  61. "Meg is hívtak. Tudod, sajtófogadás év végén.
    De nem mentem el, mert ahonnan nem illik közvetíteni, az unalmas"

    Pont az a fajta ember vagy, aki csak úgy lemond a kínálkozó alkalomról, hogy ingyen zabálhasson.
    Miért nem mentél egyszerűen csak beszélgetni, kapcsolatokat építeni, társalogni a többiekkel? Egy rakás befolyásos, veled azonos nézetet valló ember, biztos lett volna közös témád velük. Nem egyet személyesen is ismersz. Miéprt nem mentél el? Csak nem azért, mert belül te is érzed, hogy képtelen lettél volna szóba állni bárkivel is, csak álltál volna a többiektől távol, mint egy szerencsétlen fasz, s a többiek le sem szartak volna? Plusz ott volt még a Gaudi-fiaskó is - valahogy nem csoda, hogy nem tartottad fontosnak, hogy elmenj.

    VálaszTörlés
  62. "Én független vagyok"

    Nem azt mondtam, hogy lépj be a pártba, hanem hogy fogadj el egy meghívást egy hozzád hasonlóan gondolkodó, keresztény-konzervatív-nemzeti-radikális párttól. Attól még ugyanúgy mondhatnád, hog független vagy. Még akkor is, ha a blogodon kizárólag kurucos meg jobbikos anyagokat hozol le. Más kérdés, hogy így se, úgy se hiszi el senki. Szóval a függetlenség látszatát ezzel nem fogod megőrizni.

    VálaszTörlés
  63. Egyszerűen a sajtófogadás a jobbikos képviselőkkel túl belső körös pártos dolog az én ízlésemnek. :D

    Én független vagyok.

    ---

    Na jó. A valódi ok, hogy utánaolvastam, és ez arról szól, hogy kötetlenül BESZÉLGETSZ a képviselőkkel. Miről "beszélgettek" én velük? Semmiről nem tudnék.

    Egy sajtótájékoztató más. Ott elmondja, amit akarsz, és neked max. egy kérdést kell feltenned a végén, ha nem világos minden. Az nem csevegés.

    Csevegésre inkább nem megyek.

    VálaszTörlés
  64. L Sturmast : Jópofizva dumcsizgatni...
    Ez nem az én stílusom.

    Még akkor sem, ha jobbikos képviselőkről van szó a Parlamentben, és van kaja is. Akkor sem. :)

    VálaszTörlés
  65. "gaudi fiaskó" ugyan hagyjad már.. az pont a szüzlányvér-leves után és a holnapis-cesz közt lett megbeszélve (amikor Sodrák lefényképezte alibiböl a favágóinges széket).

    VálaszTörlés
  66. nemzet, az biztonságban, van ^^

    "de hogy winxp-s gepen se legyen"

    Nekem van simán. Gépen xp, és win7 is van, most xp alól vagyok.

    Asztali gépen az oldalak letiltódásdának oka vírus is lehet, hamar avast, ÉS avg antirootkit fel a gépre. Van olyan szemét vírus, hogy a vírusölőt sem tudod leszedni a hivatalos oldaláról, mert azt is letiltja, mondjuk a virut tesz ilyet. Proxyval, vagy egyéb o9ldalról azért lehet szedni. Hoztam már vissza gépeket a sz*rból így, bár írásvédett usb-n is fennt van az újjáélesztő kit, e vírusölőkkel.

    Hát, a jobbik párt, és nem zenészek, hogy bárki is öncélúan rajongjon értük. :)

    Amúgy feltűnt, hogy mindig ugyanazokat kérdezitek Soditól, és ő is mindig ungyanazokat válaszolja, csak a szavak, és a megfogalmazás konkrét formái változnak. Volt egy film, Idétlen időkig, angol címe Groundhog day, na valami ilyesmi érzésem van néha mikor visszaolvasok.

    VálaszTörlés
  67. A Morvai-féle vacsora más. Az nemzeti radikális csapat találkozása volt. De ott is volt valami keret. Ha viszont nincs keret, csak társalogj, az nem vonz. :)

    VálaszTörlés
  68. Olt's Bloomin' :

    A Gaudis ügy a videómmal lett "lebeszélve".
    Átküldtem, megértette, kirakta a weblapjára is.
    Még bocsánatot is kérek benne.

    Ennyi.
    Már rég nem téma. :)

    VálaszTörlés
  69. Na itt van a kutya elásva. Végre te magad is beismered, hogy képtelen vagy alapvető emberi érintkezésekre, barátkozásra, csevegésre, small talk-ra.
    Az nem jópofizás, ha általad kedvelt, hasolnó gondolkodású emberekkel beszéltgetsz közös dolgokról. Az lenne az, ha olyasvalakivel kényszerülnél beszélgetni, akit egyébként utálsz. Pl valami zsidó. Az tényleg kényszeredett jópofizás lenne. De ez, hogy még a hozzád hasonlóakkal sem vagy képes beszélgetni, hát ez nagyon elszomorító.

    VálaszTörlés
  70. Nem mind zsidó, vagy akár hívő ezek közül se, vannak ott felületesebb meggyőződésűek is.

    Kegyetlen volt Szanyi ma reggel m1-en a reggeli műsorban. Februárról beszélt, igaz kapcsolat.hu-s accról levél még nem jött, meg ott se írnak róla konkrétan mi lesz.

    Az MSZP veszprémi nagygyűlésén, a kommunizmus áldozatainak emléknapján készült felvétel szerint Gyurcsány Ferenc a kommunizmus áldozatainak emléknapján így nyilatkozott: "Ha mások kóbor kutyákat küldenek ki az utcára, akkor nekünk nem az a válaszunk, hogy mi meg veszett rókákat küldünk. Nem. Hanem: mit csinálnak a kóbor kutyákkal?!? Be kell fogni őket, és telepre kell őket vinni."

    Ő mondta. Nyilván az utcai rendetlenkedésekre célzott. :Đ

    VálaszTörlés
  71. "Na jó. A valódi ok, hogy utánaolvastam, és ez arról szól, hogy kötetlenül BESZÉLGETSZ a képviselőkkel. Miről "beszélgettek" én velük? Semmiről nem tudnék."

    Persze, mert autista vagy, és képtelen vagy smalltalk-ra.

    VálaszTörlés
  72. Szívesen beszélgetek bárkivel, ha van konkrét téma. Ez viszont egy téma a különösebb alkalom nélküli esemény volt.

    VálaszTörlés
  73. Én velem meg az a bajotok, hogy szeretek céltalanul is csevegni. :ß

    VálaszTörlés
  74. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  75. "Szívesen beszélgetek bárkivel, ha van konkrét téma. Ez viszont egy téma a különösebb alkalom nélküli esemény volt."

    Épp ezt mondom. Nézd meg sheldont a BBT-ból. Ő is tud beszélgetni bárkivel ha van konkrét téma, pláne, ha olyan, amiben tud okoskodni. Ami nem megy neki, az a smalltalk. Az, hogy kötetetlenül, kedélyesen elbeszélgessen emberekkel mindenféle különös apropó nélkül.

    VálaszTörlés
  76. Ne beszélj már hülyeségeket. Nincs téma egy évzárón? Csak az elmút hét jobbikos témái, amelyekről TE MAGAD is posztoltál: jobbik-ügynöklista, gyurcsány-lmp tüntetés, gaudi vs n1, nem beszélve az aktuálpolitikai kérdésekről, imf-tárgyalások, forint-euro árfolyam, államcsőd-kockázat stb stb stb...
    Minidg emögé bújsz, ha valahova nem akarsz elmenni, hogy "unalmas lesz". Inkább beismernéd, hogy egyszerűen nem tudsz mit kezdeni az olyan helyzetekkel, mikor beszélgetned kell.
    Nem csoda, hogy a szexnagyinál is literszámra vedeled a bort.

    VálaszTörlés
  77. Sodi, ennyire balfasz nem lehetsz. Tökmindegy, hogy élvezed-e az ilyen összejöveteleket, erre EL KELLETT volna menni. Te elvileg szeretnéd stabilizálni a pozíciódat a rechtradikale médiában, erre kihagysz egy ilyen kapcsolatépítési lehetőséget? A Gaudi-fiaskó és az index-botrány után örülhetsz, hogy még meghívnak egy ilyen rendezvényre, és te ahelyett, nem viszonzod a gesztust, nem élsz a lehetőséggel, hogy tisztázd magad?
    Ezt nagyon elbasztad, ezek után ne csodálkozz, ha a Jobbik-holdudvar megbízhatatlannak, elhajlónak fog tartani.

    VálaszTörlés
  78. Ha csak véleményed van (de az így is-úgy is van), nem pedig párt, vagy egyéb (pl. kurucos) kötődésed, független vagy???

    VálaszTörlés
  79. Sodika erről mi a véleményed? http://www.youtube.com/watch?v=F8c8RW0vxts

    Koppány vagy Szent István? Írhatnál egy cikket ezzel kapcsolatban. Sokunknak szüksége lenne a te iránymutatásodra.

    VálaszTörlés
  80. Jajj. Már megint ide írtam ahol zsidócionisták jópofiznak egymással a függetlenség látszatának jegyében. Adonáj bocsássa meg nekem!

    VálaszTörlés
  81. Megosztási kísérlet, egyébként Koppány, bár együtt ketten még többre mehettek volna, az legfalább annyira volt testvérviszály, mint hitvita. És azért kár volt sok mindenért, amit akkortól üldöztek, irtottak.

    VálaszTörlés
  82. "A Gaudi-fiaskó és az index-botrány után örülhetsz, hogy még meghívnak egy ilyen rendezvényre, és te ahelyett, nem viszonzod a gesztust, nem élsz a lehetőséggel, hogy tisztázd magad?"

    Más rendezvényeken pedig élek. A két ünnep közötti jobbikos sajtótájékoztatókra elmentem. Novák Előd, Lenhardt, Vona... Tudod.

    VálaszTörlés
  83. Egy egyébként KURVA JÓ!

    A Fidesz ki fogja vizsgálni a rendészeti bizottságban, hogy az ordítozó MSZP-s képviselők miért provokálták a békés hazafiakat az ostoba nácizásukkal. :D

    LOL helyes :DDD


    http://kuruc.info/r/2/90343/

    VálaszTörlés
  84. Hát amikor mi nem alapból elutasítva állunk hozzá pl alterglob szélsőbalhoz, pártfüggetlen (de tényleg!) zöldekhez, meg Thörmerékhez, talán tényleg agyatlan fasság is az a nácizás, és még a hungarista se ugyanaz, mint a nemzeti radikál. :]

    A "nem tudsz mit kezdeni az olyan helyzetekkel, mikor beszélgetned kell" számomra nem értelmezhető, ha egyszer van SOK téma.

    VálaszTörlés
  85. Na, ez majdnem olyan viccesnek ígérkezik, mint a Balsai-jelentés tárgyalása az emberi jogi bizottságban.

    Tuti elmegyek rá, és élőben közvetítem. :)

    VálaszTörlés
  86. Te tényleg nem érted, mi a különbség egy sajtótájékoztató és egy fogadás között, amire ráadásul személyesen is meghívtak. Az előbbire bárki odamehet, nyilvános esemény. Az utóbbira meg direkt a baráti sajtót hívják meg, célja a kapcsolatépítés és az, hogy kiderüljön, kiben lehet megbízni.

    Egyébként meg egy ilyen szívességet, baráti gesztus alapvetően illik elfogadni. De te nem voltál képes őket megtisztelni a jelenléteddel.

    VálaszTörlés
  87. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  88. Az a helyzet, hogy egy önző alak vagy. Csak oda mész el, ahonnan lehet közvetíteni, és ezzel a blogod látogatottságát növelni. Olyasmire, ami nem jár ilyesfajta haszonnal, képtelen vagy energiát fordítani.

    VálaszTörlés
  89. Hogy megjósolta D4nte: kellemtlen helyzetre beteszel egy LOL kuruc linket.

    Most nem más rendezvényről van szó, ahol el tudsz bújni a kamerád mögé, hanem arról, hogy nem éltél a lehetőséggel, hogy kapcsolatokat építs, ismerkedje, elvegyülj, beszélgess.
    Hogy akarod így elkezdeni a saját megoldásod, a nemzeti arcképcsarnokot, ha ilyen beszari vagy, hogy még a veled egy oldalon állóktól is félsz? És még te álmodozol arról, hogy kellemetlen kérdéseket teszel fel képviselőknek... megint bilibe lóg a kezed.

    VálaszTörlés
  90. Haggyátok, úgyse merne senkihez hozzászólni egy ilyenen.
    Emlékeztek az állofogadásra, ott is csak keringett, mint gólyafos a levegőben.

    VálaszTörlés
  91. Emlékeztek az állofogadásra, ott is csak keringett, mint gólyafos a levegőben.

    meg tömte a pofáját az ingyen szendviccsel...

    VálaszTörlés
  92. "ingyen szendviccsel" ami azért volt kirakva, hogy valaki egyen belőle

    Menj ki az erdőbe, ott köss bele az élő fába is.

    VálaszTörlés
  93. ha en kiteszek ot tonna szendot gazdagoknak, akkor elvarom, hogy minel kevesebb fogyjon, mert a "maradek" (senki meg csak ra sem nezett) az megy a szegenyeket tamogatoknak.

    VálaszTörlés
  94. S.F.: Állófogadáson (pláne, ha csak hidegtálas) telezabálni magad, kihasználva, hogy ingyen kaja van, az egyik legprolisabb dolog a világon. Ennél már csak az a rosszabb, ha ételhordóban hazaviszel belőle.
    Alapvető illemszabályok ezek.

    VálaszTörlés
  95. Sodika nézd meg a linkem. Mi a te szakmai véleményed róla?

    VálaszTörlés
  96. Sodi, mi van a tegnapi kvázi határidővel?

    Kaptál már egy új kvázi határidőt?

    VálaszTörlés
  97. Az az is lenne, de egyáltalán pár szemet enni nem az.

    Na de hogy vette fel saját magát evés közben? :P

    VálaszTörlés
  98. "Na de hogy vette fel saját magát evés közben? :P"

    Úgy, hogy lebaszta valahova a kamerát, majd elment tömni a hülye fejét.

    VálaszTörlés
  99. Matolcsy az EU-nak: Juszt is nekem van igazam.
    Ráadásul siker siker hátán.

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/05/levelben_magyarazza_a_jegybanktorvenyt_matolcsy/

    EZ tényleg tetszik a csávóban. Nem hátrál meg. :)

    VálaszTörlés
  100. Sodika nagyon kívánod már Matolcsyt?

    VálaszTörlés
  101. Matolcsyval készült telefonos interjú átírata:

    - hol van a gazdasági fellendülés?
    - a szpídshopban
    - baaaalfaaaasz!
    - hámmümümü nem értem!
    - baaaalfaaaasz!
    - miért? ez siker!

    VálaszTörlés
  102. Amúgy én voltam éttermi 'melós', a maradékot, ha megfelelő, visszaforgatják a nyersanyagok közé (így járjál étterembe) de ilyen fogadáson senki nem vacakol ezzel amit nem esznek meg = megy a kukába/házigazdák hazaviszik/a kutyának adják, de ti Sodi elől sajnáljátok. kicsinyesség ez is

    Fogadjunk ha nem Sodi lett volna, nem is mozdulnátok ennyire rá egy random szendvicsevő emberre, akár ha ott lennétek egy ilyen meetingen. :ß

    VálaszTörlés
  103. "
    EZ tényleg tetszik a csávóban. Nem hátrál meg. :) "

    Pont olyan idióta mint te, hiába vagyunk csődben azt óriási sikerként kommunikálja.

    " "Na jó. A valódi ok, hogy utánaolvastam, és ez arról szól, hogy kötetlenül BESZÉLGETSZ a képviselőkkel. Miről "beszélgettek" én velük? Semmiről nem tudnék.""
    Asperger egyik ismérve.

    VálaszTörlés
  104. ingyen szendviccsel" ami azért volt kirakva, hogy valaki egyen belőle

    Menj ki az erdőbe, ott köss bele az élő fába is.

    te meg slagold ki a picsádat te buzeráns proli majom.. ennyire tahó gyökér legyen valaki... tudod mit jól tette sneci hogy minimum egy hétig nem zabált gyrosz tálat, hogy sajttájon majd jól teletömi a pofáját, tudósítás címen, mondd h igazi lúzer volt h a zsebét nem tömte tele, bár a swinger klubbos sztori után lehet a szendvicsekbe is belemarkolt, hiszen ingyen van...
    egyébként meg ki a faszom szólt hozzád teh??

    - baaaalfaaaasz!
    - miért? ez siker!

    ezen még mindig röhögök :DD ha ez a siker, mi lehet a kudarc? (magaslabda) :DD

    VálaszTörlés
  105. Fogadjunk ha nem Sodi lett volna, nem is mozdulnátok ennyire rá egy random szendvicsevő emberre, akár ha ott lennétek egy ilyen meetingen. :ß

    egyébként te a virágkötő mítingen lehet, hogy nem.. de ha én elmegyek kollégáimmal, MI pont az ilyen éhenkórász gecziken szoktunk telepofával röhögni...

    VálaszTörlés
  106. Jaj már, megevett néhány falatot, na és aztán.

    sznobság, buzizás, alpári szöveg, ország elleni áskálódás, kormány ellen is csak népszava színvonalú (béka segge alatti) személyeskedésre futja = ha ez a jobbik, nem is érdekel az egész, gyalázatos átverés úgy ahogy van

    VálaszTörlés
  107. "Amúgy én voltam éttermi 'melós', a maradékot, ha megfelelő, visszaforgatják a nyersanyagok közé (így járjál étterembe) "
    Attól, hogy te valami vidéki köpködőben voltál a "fekete konyhán" nem biztos, hogy mindenhol így csinálják.Már megint ez a Kiss-féle ostoba általánosítás 0 élettapasztalattal.

    VálaszTörlés
  108. "de ti Sodi elől sajnáljátok."

    nem sajnáljuk, ne legyél már ennyire scallfasz. szerintem nagyon vicces volt, ahogy tömte magát és közben kapkodó, tétova járással cikázott az asztalok között. főleg akkor nevettem rajta, mikor a kép jobb felső sarkában a falnak támaszkodott és még gyorsabb zabálásba kezdett. utólag kiderült, hogy balfasz módon azt hitte, a teremnek azt a részét nem látja a kamera.

    VálaszTörlés
  109. "ha ez a jobbik, nem is érdekel az egész, gyalázatos átverés úgy ahogy van"

    Akkor mégis jobbikosok a trollok? Én azt hittem, a jobbik-tagok, aktivisták, és szavazók a SoDI-t támogató csendestöbbséghez tartoznak, a trollok pedig mind kommunista zsidók...

    VálaszTörlés
  110. Sokan le- és kineznek.

    Szarom le.
    EURO 326,23 @ holnap 12:57:16
    A tobbiek ugyis becsokolnak nekem.

    VálaszTörlés
  111. "Akkor mégis jobbikosok a trollok?"

    Mint sokszor említettem, a nemzeti radikális közösség heterogén.
    Akadhat benne szemét is.

    VálaszTörlés
  112. "Mint sokszor említettem, a nemzeti radikális közösség heterogén.
    Akadhat benne szemét is."

    Na, ne légy magaddal szemben ilyen szigorú!

    VálaszTörlés
  113. "Mint sokszor említettem, a nemzeti radikális közösség heterogén.
    Akadhat benne szemét is"

    A rendesen dolgozó, adófizető, törvénytisztelő, nemzeti érzelmű jobbikos, aki mellesleg ide kommentel és röhög rajtad, szemét.
    Te, aki lopsz-csalsz-hazudsz, seftelsz, ügyeskedsz, megélhetési perelsz, az államon élősködsz, nemzeti ügyet soha semmilyen formában nem támogatsz, sőt az igénytelen videóiddal, blogoddal meg külsőddel csak lejáratod, magadat úgy mégis minek definiálnád?

    VálaszTörlés
  114. "te meg slagold ki a picsádat te buzeráns proli majom.. "

    Ez a kedvenc kommentem a maiak közül. :D

    SF, te meg ne oktass senkit a sajtótájékoztatókon és üzleti vacsorákon való étkezési szokásokról, mert még soha nem jártál ilyeneken.
    Ezt megbeszéltük! Ok?

    VálaszTörlés
  115. Sodi, miért nem tartottad be a szerdai kvázi határidőt?

    Szóltál legalább a főnöködnek, vagy azóta is kikapcsolt telefon meg skype mellett ülsz és görcsösen próbálod behozni a lemaradasodat?

    VálaszTörlés
  116. "Sodi, miért nem tartottad be a szerdai kvázi határidőt?"

    igen

    VálaszTörlés
  117. "A rendesen dolgozó, adófizető, törvénytisztelő, nemzeti érzelmű jobbikos, aki mellesleg ide kommentel és röhög rajtad, szemét."

    Egy átlag szürke egér nem lehet szarember? :D
    Azok mind szentek? :))))))))))

    VálaszTörlés
  118. "az igénytelen videóiddal, blogoddal meg külsőddel csak lejáratod"

    Hülyeség. Mindenki úgy segít, ahogy tud.
    A videóim nagyrészt hasznosak. Mindig is azok voltak.

    Egy blog igényessége pedig ízlés kérdése.
    Ha nem tetszik, amit itt látsz, húzz el máshova.

    VálaszTörlés
  119. Főszabályként: Ha adót fizetsz, átlag szürke egér vagy. Ha adót csalsz, egyéniség vagy. Ez teljesen logikus.

    VálaszTörlés
  120. Nem ezt mondtam. De ez csak egy tulajdonság a sok közül.

    VálaszTörlés
  121. ez a mai legkeményebb válaszod, akárhogy is nézzük:

    "Sodi, miért nem tartottad be a szerdai kvázi határidőt?"

    igen

    VálaszTörlés
  122. fasz olvas el minden szart részletesen
    úgy értettem, betartottam-e
    hát ja, hát miért ne hogy naná na xD

    VálaszTörlés
  123. Miért terelsz? Az esetek túlnyomó részében nem arra válaszolsz, mit ami a téma.

    "Egy blog igényessége pedig ízlés kérdése.
    Ha nem tetszik, amit itt látsz, húzz el máshova"

    Ki beszélt az én ízlésemről? Én nagyon jókat elröhögök itt. Azt mondtam, lejáratod a nemzeti oldalt az igénytelenségeddel. Vagy szerinted a sok kossuth-téri spicces félhajléktalan önkéntes szónok használt a nemzeti ügynek?

    "Egy átlag szürke egér nem lehet szarember? :D
    Azok mind szentek?"

    Adófizetőkről, törvénytisztelő emberekről beszéltem, akik veled ellentétben tesznek is a hazájukért. Kicsit hülyén jön ki, hogy te, pont te szarozod le őket.

    VálaszTörlés
  124. "fasz olvas el minden szart részletesen"

    Ugye így basztál rá a diákhitellel is.

    VálaszTörlés
  125. "fasz olvas el minden szart részletesen"

    lásd diákhitel-szerződés, egyéni vállalkozókénti járulékfizetési kötelezettségek...

    VálaszTörlés
  126. Na, mivan El Mastino? Nagyon elkussoltál. Jöhet a mai adag Meet SoDI?

    VálaszTörlés
  127. "Vagy szerinted a sok kossuth-téri spicces félhajléktalan önkéntes szónok használt a nemzeti ügynek?"

    Az utca nem angol szalon, hanem utca. :D

    VálaszTörlés
  128. Az utca nem angol szalon, hanem utca. :D

    a kutyaugatás meg nem hallatszik fel az égig...

    VálaszTörlés
  129. Ne soderálj már baszod, nem írtam semmit, csak megkérdeztem ,hogy némán soderelász-e. Ne akarod ellehetetleníteni a Meet SoDI-t...

    VálaszTörlés
  130. "Az utca nem angol szalon, hanem utca. :D "

    Minden tüntetés utcán van, te segg. Ezek szerint te egyetértesz, hogy (hozzád hasonló) lepukkant csövesekkel azonosítsák a nemzeti oldalt?

    VálaszTörlés
  131. Az Indexesek ezért vannak folyton felrúgva.
    HAHÓ, nem tűnt még fel? :DDD

    VálaszTörlés
  132. "akik veled ellentétben tesznek is a hazájukért"

    Én a hatástöbbszörözéssel teszek. A munka értékét csak a marxisták szerint határozza meg pusztán a mennyisége. :)

    VálaszTörlés
  133. " Az Indexesek ezért vannak folyton felrúgva.
    HAHÓ, nem tűnt még fel? :DDD
    "

    Te is ezért vagy felrúgva, ugye?

    VálaszTörlés
  134. 1. Nem ez volt a kérdés, hanem hogy jó-e a nemzeti oldalnak a magadfajta csövesek jelenléte
    2. Téged is rendszeresen felrúgnaka nemzetiek, mint a szaros vödröt
    3. Tanulhatnál attól a bence gyerektől öltözködést, meg szakmaiságot is

    VálaszTörlés
  135. "
    Én a hatástöbbszörözéssel teszek."

    mit hatástöbbszörözöl te fasz?
    a 30 látogatós szar blogodat?

    VálaszTörlés
  136. "a 30 látogatós szar blogodat?"

    :)
    Ezt a 30-at csak te szeretnéd. :)

    "Téged is rendszeresen felrúgnaka nemzetiek, mint a szaros vödröt"

    Rendszeresen? Egyszer tévesztettek össze az indexesekkel. :) Egyetlen egyszer. Akkor is útbaigazítottam őket, így a valódi indexesek sem menekültek meg :DDD

    VálaszTörlés
  137. "Akkor is útbaigazítottam őket"

    Igen, ez a becsicskulás mára már klasszikussá váltxDDD

    "Ezt a 30-at csak te szeretnéd. :)"

    btw, hol a számláló, amit tegnapelőttre ígértél? Amíg nincs itt, kénytelen leszek azt gondolni, hogy még a 30-as szám is erős felfele kerekítés.

    VálaszTörlés
  138. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  139. -Where are you from?
    -Budapest.
    -Bucharest?
    -No. Budapest, Hungary, Chain Bridge, Heroes' Square, Sziget Festival..
    -Ah, Viktor Orban? ...
    -No, no, no..... Bucharest.

    VálaszTörlés
  140. "

    btw, hol a számláló, amit tegnapelőttre ígértél? Amíg nincs itt, kénytelen leszek azt gondolni, hogy még a 30-as szám is erős felfele kerekítés. "

    Lehet hogy van 40 troll is + SF. tehát 41 fő.

    VálaszTörlés
  141. Egyetlen egyszer. Akkor is útbaigazítottam őket, így a valódi indexesek sem menekültek meg :DDD

    te már csak ilyen jótét keresztény lélek vagy..

    VálaszTörlés
  142. "te már csak ilyen jótét keresztény lélek vagy"

    Voltak keresztes háborúk is. Néha így kell védekezni.

    VálaszTörlés
  143. OFF

    Nem tudja valaki egyébként, Záhonyi István hol tevékenykedik mostanában?

    VálaszTörlés
  144. termeszetesen a bivalybasznad alsoi termalfurdoben vagyok. szepen sut a nap, a szolariumban. a medence vize meleg, mint ratyi. mi kell meg? mire jo a kulfoldfetisizmus, hogy az ember utazik 10 ezer km-t? ugyanazt megkapja otthon is.

    VálaszTörlés
  145. mondjuk itt bivalybasznadon 6 oraval kevesebbet mutat az ora, ennyi a kulonbseg csak.

    VálaszTörlés
  146. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  147. @ Nagyfi

    De tudjuk, viszont bizalmas információ.

    VálaszTörlés
  148. "Közkegyelem Gyurcsánynak"

    Ez a minimum, azok után amit Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tett 2011. december 23.-án a Magyarországon tomboló fideszes Orbánfasizmus megfékezése érdekében.

    Erről és más témákról is beszélgettem Rácz Gábor Lászlóval

    http://hirhatter.org/riportmix.htm


    Üdvözlettel a blog minden olvasójának Vízkereszt ünnepén


    Molnár Ferenc Árpád, Hírháttér Multimédia, Józsefváros

    VálaszTörlés
  149. Akinek minden bivaly ami nem Bp az eléggé ellenszenves bunkó alak, amellett tán még sosem járt Bp határain túl. :)

    index = EGY példa arra, milyen is a 100%-ig cselédsajtó, most épp a nemzetközi pénzvilágé, de igazából még az is mindegy nekik ki fizet = no tartás, no morál

    Kéne ide egy médiatörvény II, hogy a hasonlók 404 legyenek. És tényleg van ott sok ronda alak, amolyan unszinpatikus nagyvárosi okostojás, akik a magas lóról pofáznak össze sok baromságot, tele vannak lenézéssel a náluk szegényebbek iránt, nekik a vidéki, a vallásos, a nemzeti érzelémű automatikusan egyet jelent az idiótával/nácival, és ezt az attitűdjüket beleszövik írásaikba, videós nyilatkozataikba.

    Andy : de voltam meetingeken, bár nem tudom TE mit értesz üzleti alatt, ez inkább kereskedelmi volt, különben a gazdagnak látszani akaró elcseszett sznob a legnagyobb állat, amikor bulizásról van szó, szóval nem hogy zabálnak, de akár drogok is előkerülnek. Nem csak Stohl Buci nyomatja az anyagokat, bizonyos körökben ez a NORMA. :))))

    Ehh, szőrszálhasítás nagyban, helyes alakja : utSZán helyesebben ÚT SZÁN, és ez biztos valami szánautó lehet :Đ

    Különben a sima fekete öltözetet leszámítva nem gyűjtök álnépies gagyit, így aztán kapásból nem tudnék beöltözni (ál) hazafinak se.

    VálaszTörlés
  150. "Ha nem tetszik,
    amit itt látsz, húzz el
    máshova."

    Ejj, ennyire nem lehetsz a sajat magad ellensege. Eszem meg all! A genjeid kozt megbuvo kamatlabak sem szoktak azt sutyorogni legalabb az elalvas elotti pillanatok lecsendesedettsegeben, hogy a "vevonek mindig igaza van"?

    (milyen kis tundi-bundi cukorfalat osszetett mondat lett az elobbi is... remelem, tudod ertelmezni! :D)

    VálaszTörlés
  151. "amikor bulizásról
    van szó, szóval nem
    hogy zabálnak, de akár
    drogok is előkerülnek."

    Marmint, ugy erted, hogy isznak egy finom kavet es elszivnak melle egy cigarettat is? Ezek a szemetek!!

    VálaszTörlés
  152. Meg regebben azt irta egy zsindextroll valahova, hogy o azert nem szavaz a jobbikra, mert szaras utan mindig negmossa a segget (sic!).

    Kezdek aggodni. Nem szavaztam a jobbikra (sem), es most mostam ulepet gitteles utan. En meg lehetek igaz hazafi, vagy ezzel a cselekedetemmel vegkepp kiirtam magamat a nemzeti erzelmuek kozul?

    VálaszTörlés
  153. nem hiszem, amint látod, még a jobbikot is lehet BÍRÁLNI ^^

    VálaszTörlés
  154. Megnyugodtam, egyetlen asztralcicusom!

    Az arulasotok viszont nem hagy nyuodni...

    "The requested URL could
    not be retrieved
    While trying to retrieve
    the URL: http://
    jovonk.info/
    The following error was
    encountered:
    Unable to determine
    IP address from host
    name for jovonk.info
    The dnsserver returned:
    Name Server for
    domain 'jovonk.info'
    is unavailable.
    This means that:
    The cache was not able
    to resolve the hostname
    presented in the URL.
    Check if the address is
    correct.
    Your cache administrator
    is webmaster.
    Generated Fri, 06 Jan
    2012 05:55:07 GMT by
    omigw.vfnet.de
    (squid/2.7.STABLE9)"

    VálaszTörlés
  155. Most kicsit rákerestem erre a "omigw.vfnet.de"-re, és dns resolve problémáik vannak másoknak is, más oldalakkal is. Nem valami jó dns szerver ez a omigw.vfnet.de úgy tűnik.

    Neked egy másik DNS server kéne tán.

    VálaszTörlés
  156. Még mikor gts datanetem volt, egy időben nem volt freemailem, azon is ez a metód (cirill) segített.

    VálaszTörlés
  157. Valami tan elkerulhette becses figyelmedet.

    Itt nincsenek beallitasi lehetosegek. Ez mobilopera. Megy vagy nem. Ez az osszes szabadsagfok.

    Eddig ment.

    VálaszTörlés
  158. Akkor sajnos ezek a zárt rendszer hátrányai, meg azt nem is ismerem...

    Amúgy a Google Public DNS volna a jó, hisz pl chrome alól asztali gépen, és androidon is gond nélkül bejön vele minden

    VálaszTörlés
  159. Különben az tényleg szomorú, mikor gyakorlatilag ugyanazt hallom vissza jobbikos nyilatkozatokból (nem szimpatizánsoktól, hanem a médiába behívott/saját médiának nyilatkozó párttagoktól) mint mondjuk Mesterházyéktól.

    sajnos ebben Jobbradikal-éknak volt igazuk

    VálaszTörlés
  160. Szerintem öltözködési kérdésekbe inkább ne menjünk bele.

    VálaszTörlés
  161. "de voltam meetingeken, bár nem tudom TE mit értesz üzleti alatt,"
    Te valami termékbemutatóra gondolsz, ahol a magadfajta lúzer prolikra rásóznak mindenféle szart jó drágán.Vagy azt tudom még elképzelni, hogy valami rendezvényen csicskázni voltál?
    " különben a gazdagnak látszani akaró elcseszett sznob a legnagyobb állat, amikor bulizásról van szó, szóval nem hogy zabálnak, de akár drogok is előkerülnek. Nem csak Stohl Buci nyomatja az anyagokat, bizonyos körökben ez a NORMA. :))))"
    Te már csak tudod.

    VálaszTörlés
  162. "A munka értékét csak a marxisták szerint határozza meg pusztán a mennyisége"
    Akkor te mi a faszt szerencsétlenkedsz azzal ,hogy hány órán át imitálod a munkát?

    VálaszTörlés
  163. Hehehehuhuhuhahahahihihi. ezt épp BEDE MÁRTON és sokan mások engedik sejtetni

    Meg ismerem a pletyókat Korda villában mik mentek stb stb...

    én bőrzekét hordok =D vagy épp afféle fekete térdigérő kabátot, cipzáras, de felül gombolt is szóval ez nem látszik

    VálaszTörlés
  164. Gondolom a "pletyókat" is abban az illusztris ratyi társaságban hallottad ahol a pináról meg faszról értekeztek.Idióta.

    VálaszTörlés
  165. te vagy idióta, amikor ilyen baromságokat képzelsz be magadnak XD

    VálaszTörlés
  166. SF: Amikor mi a kormány ellen tüntető szocik és libsik ellen tüntetünk, áttételesen a kormány mellett tüntetünk. Bayer tehát nyitott kapukat dönget.

    VálaszTörlés
  167. "Akkor te mi a faszt szerencsétlenkedsz azzal ,hogy hány órán át imitálod a munkát?"

    Referenciapont. Más jelentősége nincs.

    VálaszTörlés
  168. Meg tényleg JÓ ez a Háttér-Kép műsor, amit a "kéne egy kormány melletti demonstráció is már" alá linkeltem. Nem tudom, kinélv van ecdho tv, de így hogy felnyomják netre echotv.hu-n és jutubra is, világpanoráma jó még , meg a demokrata-kör (ez utóbbi vicces bír lenni legalábbis).

    VálaszTörlés
  169. @V írta "Te valami termékbemutatóra gondolsz, ahol a magadfajta lúzer prolikra rásóznak mindenféle szart jó drágán"

    azokat én BETILTATNÁM, csak ilyen lepukkant erkölcsű banán!!!!!köztársaságban!!!!! /államforma így kiemelten/ virágzik a csalásipar, ahol az emberek átveréséből sokan jól élŐSKÖDnek, tehetik, mert GYENGE AZ ÁLLAM

    VálaszTörlés
  170. Engem például még kurvára nem kényszerített senki, hogy termékbemutatókra járkáljak.

    Egyébként az se csalás, csak pszichológia. Ilyen alapon nagyon sok mindent be lehetne tiltani

    VálaszTörlés
  171. El tudok olyan körülményeket képzelni, hogy még jómagam is a FIDESZ-re szavazzak (mondjuk ha a Jobbik hatalomra jutását kellene elkerülni, és ennek megakadályozására a demokratikus pártok már esélytelenek, mert együtt is sokkal gyengébbek a Jobbiknál)

    Egyébként persze, lehet a kormány mellett is tüntetni. De valahogy nem tűnik nagynak a tolongás.

    VálaszTörlés
  172. A Jobbik is demokratikus párt.

    VálaszTörlés
  173. Vásárló megtévesztése, csalás, csalásban való közreműködés... Jobb helyeken az öncélú árdrágítás bizonyos formái ellen is léteznek törvények. Ezek is arról szólnak, fáél milláért vegyél meg pl egy matracot, elkezdenek rémmeséket, hogy volt egy hátfájós ember, ezen meg azon aludt, gerincsérvet kapott, műtötték, és lebénult a csávó. :Đ

    VálaszTörlés
  174. Egyébként a Jobbiknak azért nincs túl sok esélye 2014-ben hatalomra kerülni, mert ahhoz azért sajnos TÚL JÓL kormányoz a Fidesz. :(

    VálaszTörlés
  175. Akkor akiket a magukat demokratikusnak tekintő pártok demokratikusnak tekintenek :)

    VálaszTörlés
  176. "...sajnos TÚL JÓL kormányoz a Fidesz. :("

    LOL

    VálaszTörlés
  177. "Egyébként a Jobbiknak azért nincs túl sok esélye 2014-ben hatalomra kerülni, mert ahhoz azért sajnos TÚL JÓL kormányoz a Fidesz. :("

    Stabilan 600 pont fölött a csődkockázat, 317 forint az euro, az EB lassan azt tárgyalja, hogy felfüggeszti Magyarország szavazati jogát, és leállítja az EU-s kifizetéseket az országnak, hát ha ez a túl jó, milyen lehet a rossz, te szerencsétlen?

    VálaszTörlés
  178. Demokratikus = nem indít háborút, nem veret agyon az erőszakszervezettel, nem táboroztat téged, meg ilyesmik, tudom ám hogy kb csak ennyit jelent =) Matolcsy olyan jókat tud írni
    , de hát a nemzetközi helyzet ADOTT, megpróbálnak kiharcolni némi mozgásteret, azért jobb ez, mint a teljes szolgalelkűség, tán akkor mi lennénk az első ország amit teljesen eladtak, és amiatt szűnik meg, vagy ilyesmi.

    VálaszTörlés
  179. Na dakota gyerek beszart a Zulu által is írt megfélemlítésektől, és ma délelőtt lecsókolt egy jó nagyot az offshore-lovag fenekébe.

    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=176631

    Örülsz, Zulu? Győzött a zsidótőke.

    VálaszTörlés
  180. Ez mind spekuláció. Apropó democskorácia, az európai BIZOTTSÁG tele van bolsevikkal, más rész tőket NEM választották, hanem úgy potyogtak oda klf lobbik által a zemberek. Tiszta leninizmus.

    VálaszTörlés
  181. "felfüggeszti Magyarország szavazati jogát, és leállítja az EU-s kifizetéseket az országnak"

    Ijesztgetnek. Ne fedd komolyan.
    Ha valamire még nem volt precedens, azért nem volt, mert csak elméleti lehetőség, de nem gyakorlati eszköz.

    VálaszTörlés
  182. Mindig is a birodalmakat részesítették előnyben a nemzetekkel szemben, a baloldal mindig ráronotott saját nemzetére, na vajon melyik népcsoportra jellemző?

    És jutott belőlülk a jobbikba is, tán pont ez a baj, és én is ezt láttam meg. Meg még sokan mások.

    VálaszTörlés
  183. Hisztlriakeltés, a globalokraták művelik, meg a kis csicska magyar "médiamunkások" ilyen indexesek, hvg-sek ni. Annyi eszük már nincs, hogy a saját fészkükbe szarnak bele.

    VálaszTörlés
  184. "Egyébként a Jobbiknak azért nincs túl sok esélye 2014-ben hatalomra kerülni, mert ahhoz azért sajnos TÚL JÓL kormányoz a Fidesz. :( "

    Hulye.

    VálaszTörlés
  185. "Győzött a zsidótőke."

    Mindig megdöbbent, hogy mennyire ostoba vagy, te 28 félév közgázt végzett krónikás.

    VálaszTörlés
  186. Bírom hogy sodi mennyire forgatja a köpönyegét a különböző politikai oldalak között.

    Ha épp vállalkozósdit játszik, akkor tök jó, hogy van EU és lehet vinni a céget Szlovákiába. Ha épp a nemzet radikális krónikása, akkor a legerőseb EU szkeptikus. Amikor adót vetnek ki rá, akkor a szemét Orbánék tönkreteszik az országot. Amikor Matolcsy apjára gondol blogolás közben, akkor A Fidesz JÓL KORMÁNYOZ. Amikor okoskogdni kell a gazdaságban, akkor piac barát. Viszont amikor a piac megbüntet minket, akkor zsidó spekulációról beszél.

    SoDI nem látod az ellentmondásokat a saját szövegeidben? Még mindig következetesnek gondolod magad?

    VálaszTörlés
  187. ismeretlenjoakaro:

    Attól még, hogy a kapitalisták szállítják a kötelet az akasztásukhoz, a kötél amúgy lehet jó minőségű. :D

    Zulu: Nézd meg a videót. "Ha Simor úrnak hivatalra lenne szüksége, állok rendelkezésre tárgyalás után is."

    Nem csak benyal az offshore-lovagnak, de még bőszen MOZGATJA IS A NYELVÉT odabenn a dakota gyerek. LOL xD

    VálaszTörlés
  188. A nemzetközi libsiket az bosszantja, aki kiáll a hazája érdekeiért. Pl PUTYIN-t is gyűlöli a nemzetközi zsidó (by Henry Ford) média rendszeresen elhordja mindennek

    VálaszTörlés
  189. "Attól még, hogy a kapitalisták szállítják a kötelet az akasztásukhoz, a kötél amúgy lehet jó minőségű. :D"

    Ez mi a faszt akar jelenteni? Ez annak a beismerése, hogy nem vagy következetes?

    VálaszTörlés
  190. Hogyhogy mit jelent? Ennyire ostoba vagy, hogy nem tudsz szóképekben gondolkodni?

    A rendszer ellen vagyunk, de hülye lennénk nem kihasználni ellene a saját erőforrásait.

    VálaszTörlés
  191. Elmagyarázod, hogy az hogy Szlovákiába viszed a céged a kedvezőbb adózás miatt miért szembeszállás a nemzetközi zsidótőkével? Ennyire ostoba vagyok, hogy nem értem.

    VálaszTörlés
  192. "Felidézte, a találkozón arra kérte Simor Andrást, a jegybank elnökét, vegyék sorra azokat az eszközöket, amelyeket az Európai Unióban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban a növekedés megindítása érdekében a jegybankok használnak, és tegyenek javaslatot arra, hogy ezen eszközök közül Magyarországon melyeket lehetne használni."

    Ez a kretén tényleg azt hiszi, hogy a jegybankban megnyomnak egy nagy piros gombot, és a gazdasági növekedés mindenféle értékteremtés nélkül beindul?

    VálaszTörlés
  193. Hülye!!!!!!! értékteremtés van, azt éppen pont hogy a spekuláció nullázza le !!!!!!!!! már mindennek csak virtuális értéke van, ezért lett a válság is

    VálaszTörlés
  194. A radikális balosokat átverni létezik egy bizonyos zebrán átmenő emberkés logjú párt, a mérsékeltebbeknek van még kettő, hogy aki utléja a Ferit és aki nem tudjanak választani, eddig világos, ezek együtt is mozdulnak rendszerint ha action van.

    De ezzel a suckértelem dumával a jobbik is ide áll be közéjük !!!!

    VálaszTörlés
  195. A zsindexen, hvg-n, portfólión stb vonalas neolib lapokon kívül olvastok ti mást, híres jobbikosok és nem jobbikosok??????? XDDDDD

    egyik link halott??? Nem azt mondták IS, hanem hogy CSAK a piac törvényei határozza meg, és hogy ha ezt megengedjük, elszabadul a pokol !!!!!!!!

    És ez már nem is demokrácia, hisz nincs felette SEMMI kontrolljuk a zembereknek. Eszköztelenek hozzá.

    Szerencsétlen kormány próbál kiharcolni némi nemzeti függetlenséget, de ostoba is az a kárörvendő, aki ellene drukkol, és mindeközben ITT ÉL, és nem is tervez elmenni innen!!!!!! Ebben él, ami helyzet itt kialakul!!!!

    VálaszTörlés
  196. "Elmagyarázod, hogy az hogy Szlovákiába viszed a céged a kedvezőbb adózás miatt miért szembeszállás a nemzetközi zsidótőkével?"

    Ami nekem hazafiként javakat juttat, az ellenállás, mert én hazafias célok népszerűsítésére fordítom. Olyan eszközüket veszek, amivel faszábban tudok tudósítani a nemzeti ügyekről.

    "Ez a kretén tényleg azt hiszi, hogy a jegybankban megnyomnak egy nagy piros gombot, és a gazdasági növekedés mindenféle értékteremtés nélkül beindul?"

    Nem, nem hiszi azt.

    Csupán demonstrálni akarja, hogy milyen puszipajtások az offshore-lovaggal, mert tudja, hogy a new york-i pénzzsidók ettől élveznek igazán maguk alá.

    Mondom, be van szarva, ezért megadta magát.
    Ennyi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.